Wikiforrás huwikisource https://hu.wikisource.org/wiki/Kezd%C5%91lap MediaWiki 1.47.0-wmf.2 first-letter Média Speciális Vita Szerkesztő Szerkesztővita Wikiforrás Wikiforrás-vita Fájl Fájlvita MediaWiki MediaWiki-vita Sablon Sablonvita Segítség Segítségvita Kategória Kategóriavita Szerző Szerző vita Oldal Oldal vita Index Index vita TimedText TimedText talk Modul Modulvita Event Event talk 100 43974 103540 103535 2026-05-14T09:30:22Z Farafince 9102 /* Hajósok a Mississippin */ + fordítás (Bolond lány) 103540 wikitext text/x-wiki {{Szerző |kép= Roark Bradford.jpg |képaláírás= |képméret= 230px |szín= #20b2aa }} [[:w:Roark_Bradford |Roark Whitney Wickliffe Bradford]] (Lauderdale megye, Tennessee, 1896. augusztus 21. – New Orleans, Louisiana, 1948. november 13.) amerikai újság-, novella- és regényíró. Szépirodalmi művei szinte kivétel nélkül a [[:w:Deep South|délvidéki]] afroamerikaiakról szólnak és azok dialektusában íródtak. ''„Egyrészt csodálta a fekete kultúrát, másrészt pedig értetlenül állt előtte, és prózája tükrözi ezt a konfliktust. A fekete nyelv tanulmányozása során Bradford észrevette, hogy az afroamerikaiak gyönyörű és ritmikus nyelvet alkottak, és mélyen tisztelte a fekete zenét annak kifejező, kreatív jellege miatt.”''<ref>{{cite book|title= Tennessee Encyclopedia|author=Susan L. Gordon|year=2018|language=angol|chapter= Roark Bradford |url=https://tennesseeencyclopedia.net/entries/roark-bradford/}}</ref> Pályatársai, kortárs olvasói [[Joel Chandler Harris]]<ref>a [[:w:Rémusz bácsi|Rémusz bácsi]] meséi szerzője</ref> és [[:w:Mark Twain|Mark Twain]] szellemi örökösének mondták. == Művei== Négy regényt, egy színdarabot és több mint száz novellát / kritikát, esszét írt. Ezek között mindössze egy könyve (Tree-Headed Angel) és négy elbeszélése olyan, amely nem afroamerikaiakról szól.<ref>{{cite book|title=Roark Bradford and John Henry – MA-These|author=Hetherington III, Ferris Sands|year=1974|language=angol|url=https://libres.uncg.edu/ir/uncg/listing.aspx?styp=ti&id=28532}}</ref> Az alábbi listák a [[:w:Roark_Bradford#Művei | Wikpédiában felsorolt írások]] közül csak a magyarra lefordítottakat tartalmazzák. === Könyvei === {| class="wikitable sortable" style="display: inline-table; vertical-align: top;" |- ! Magyar nyelven !! Kiadó !! Megjelenés !! Eredeti cím !! Eredeti kiadó !! Megjelenés |- | Ádám apánk és gyermekei||Táncsics||1961 és 1974||Ol' Man Adam an' His Chillun <br> Ol' King David an' the Philistine Boys ||Harper & Brothers||1928<br>1930 |} === Elbeszélései === ==== Hooker lelkész elmeséli... ==== Bibliai történetek, az ''Ol' Man Adam''-ban megjelentek korábbi változatai. Címük és szövegük is eltérő. {| class="wikitable sortable" style="display: inline-table; vertical-align: top;" |- ! Magyar nyelven !! Eredeti cím !! Kiadó !! Megjelenés |- | [[Hogyan is lett ez a világ]]||How Dis Yar World Begun ||Milwaukee Journal ||1927-06-05 |- |[[Hogyan menekült meg az öreg Noé a bárkáján]]||How Ol’ Noah Got Away on His Ark||Milwaukee Journal ||1927-07-03 |- | [[Hogyan Változtatta az Úr az Összes Káromkodó Fickót Külföldivé]]||How de Lawd Turned All er de Cussin’ Boys Into Foreigners ||Milwaukee Journal ||1927-07-10 |- | [[Mi történt Lótnéval]]||What Happened to Miz Lot||Milwaukee Journal ||1927-07-17 |- | [[Miért verte agyon Káin Ábelt]]||Why Cain Bus’ Abel ||Milwaukee Journal ||1927-06-19 |- | [[Miért volt az özönvíz]]||Wharfore de Flood Come ||Milwaukee Journal ||1927-06-26 |- |} ==== Little Bee Bend ==== Ezekben az elbeszélésekben Bradford az 1932-ben megvásárolt Little Bee Bend nevű ültetvényén élő afroamerikaiak mindennapjairól számol be. {| class="wikitable sortable" style="display: inline-table; vertical-align: top;" |- ! Magyar nyelven !! Eredeti cím !! Kiadó !! Megjelenés |- |} ==== Hajósok a Mississippin ==== {| class="wikitable sortable" style="display: inline-table; vertical-align: top;" |- ! Magyar nyelven !! Eredeti cím !! Kiadó !! Megjelenés |- | [[A cseles]]||The Tricker||The National Weekly||1927-12-31 |- | [[A disznóemelők]]||The Hog Hoisters ||Collier´s ||1930-04-05 |- | [[A Majomember]]||Monkey Man||Collier´s ||1928-05-05 |- | [[A tengeri medve]]||The Old He-Coon of the John D. Grace||Collier's||1928-03-17 |- | [[A zenének jajongania kell]]||Music Got to Moan ||Collier's||1929-03-16 |- | [[Bolond lány]]|| Crazy Gal||Collier´s || 1929-10-19 |- | [[Bugaboo Jones indián nyara]]||The Indian Summer of Bugaboo Jones ||Collier’s||1929-09-14 |- | [[Gőzhajó a folyókanyarban]]|| Steamboat Around the Bend||Saturday Evening Post ||1929-06-15 |- | [[Hopper Joe Wiley utolsó útja]]||The Final Run of Hopper Joe Wiley ||Saturday Evening Post ||1929-01-05 |- | [[Másnak méreg]]||Other Men's Poison ||Collier's ||1928-12-15 |- | [[Rakodólegények és vaddisznók]]||Roustabouts and Razorbacks|| Saturday Evening Post ||1929-08-17 |- | [[Szegény May Liza]]|| Poor May Liza||Collier's || 1928-09-22 |- |} ==== Bűnhasító Sámuel ==== Ezek a történetek egy legendás hírű vándorprédikátorról szólnak, aki évtizedeken keresztül hirdette az Igét Észak-Louisianában. {| class="wikitable sortable" style="display: inline-table; vertical-align: top;" |- ! Magyar nyelven !! Eredeti cím !! Kiadó !! Megjelenés |- |} ==== Egyéb írások ==== {| class="wikitable sortable" style="display: inline-table; vertical-align: top;" |- ! Magyar nyelven !! Eredeti cím !! Kiadó !! Megjelenés |- |[[A dal ritmusa segíti a néger munkásokat a munkavégzésben]]||Song Rhythm Helps Negro Laborers in Doing Work ||The Catholic Press ||1926-01-01 |- | [[A mennyei ítélőszék előtt]]|| At the Seeking Seat of Glory||Collier’s ||1930-05-10 |- | [[A Valaki]]||The Somebody Man||Collier´s ||1929-04-27 |- | [[A vajákos lány]]||The Gree Gree Girl ||Collier´s ||1929-01-12 |- | [[A kísértetvadász]] ||The Ha'nt Hound||Collier´s ||1929-04-06 |- | [[És a banda játsszon Dixie-t]]||Let the Band Play Dixie||Forum||1928-07 |- | [[Folyami boszorkány]]|| River Witch|| Forum||1927-11 |- | [[Futó kaland]] || Fast Company || Collier's ||1928-07-06 |- | [[Hideg halál]]|| Cold Death|| Harpers||1928-07 |- | [[Isten gyermeke]]||Child of God|| Harpers ||1927-04 |- | [[Jegyzetek a négerről]]||Notes on the Negro || The Forum||1927-11 |- | [[Káin házassága]]||All About It! ||New Britain Herald ||1928-07-09 |- | [[Kékacél Évája]]||Blue Steel's Eva||The Dial||1927-09 |- | [[Könnyelmű szerelem]]||Careless love ||Collier's ||1930-01-14 |- | [[Miért is van karácsony?]]||How Come Christmas ||Harper’s ||1930-12 |- | [[Sáros víz]] ||Muddy Water ||Collier's || 1928-02-04 |- | [[Viszket a sarka]] ||Itching Heel|| Collier's || 1928-06-30 |- |[[Zöldebb legelők]] ||Greener Pastures|| Collier´s ||1928-07-02 |} == Műfordítási problémák == Bradford rajongott az afroamerikaikért, akik között felnőtt, és mindent megtett, hogy azok angol alapú [[:w:Kreol nyelv|kreol nyelv]]ének hangzását az angol ábécé 26 betűjével reprodukálja. Erre viszont csak a fonetikusok által, fonetikusok számára kidolgozott [[:w:Nemzetközi_fonetikai_ábécé|IPA ábécé]] lett volna alkalmas, amellyel viszont az olvasó / műfordító nem tudna mit kezdeni. Bradford ''egy adott időben és helyen használt specifikus'' [[:w:Szociolektus|szociolektus]] irodalmi közelítését alkalmazta, ami a mai olvasó / műfordító számára többféle nehézséget jelent: # Erősen [[:w:Fonetika|fonetikus]] helyesírás: Bradford nem szabványos helyesírással jelölte a kiejtést (pl. ''de'' a ''the'' helyett, ''chillun'' a ''children'' helyett, ''Lawd'' a ''Lord'' helyett, ''er'' az ''of'' helyett, ''yaller'' a ''yellow'' helyett). Ez arra kényszeríti a mai olvasót, hogy minden szót fejben ''lefordítson''. Ez jelentősen lelassítja az olvasás tempóját és megzavarja a folyékonyságot. Az agy egyszerre két feladatot végez: dekódolja a betűket, majd lefordítja őket ismerős szavakra. # Archaikus [[:w:Morfológia (nyelvészet)|alaktan]] és [[:w:Szintaxis (nyelvészet)|szintaxis]]: Bradford a mondatszerkezeteket is a leírt dialektushoz igazította. Ezek a szerkezetek jelentősen eltérnek a standard amerikai angoltól. Az ezekhez a mintákhoz nem szokott olvasó számára a mondatok nyelvtani szempontból ''helytelennek'', bonyolultnak, sőt érthetetlennek tűnhetnek (pl: ''ain't'' az ''am, is, are, has'' és ''have'' szavak negatív [[:w:Flexió (nyelvészet)|flexió]]ja az informális angolban. Egyes dialektusokban a ''do, does, did'' és ''will'' szavakra is használják. Bövebben angolul [https://en.wikipedia.org/wiki/Ain%27t itt]). # Elavult [[:w:Tájszó|tájszók]] és [[:w:idióma|idiómák]]: A nyelv élő dolog. A 1920-as évekbeli déli vidéki fekete közösség által használt [[:w:Szleng|szleng]], [[:w:Metafora|metaforák]] és kulturális utalások ma már nem tartoznak az általános amerikai szókincsbe. Ami akkor teljesen egyértelmű és kifejező volt, az ma a történelmi kontextus ismerete vagy lábjegyzetek nélkül teljesen érthetetlen lehet. Ezek a nyelvi nehézségek megmagyarázzák azt is, hogy írásai közül miért csak Marc Connelly 1930-ban bemutatott hatalmas sikerű ''Green Pastures'' című színdarabjának alapját, az 1928-ban kiadott ''Ol’ Man Adam an’ His Chillun''-t fordították le más nyelvre – az ''Ol’ King David an’ the Philistine Boys'' című folytatással, vagy anélkül: 1931-ben oroszra, 1937-ben csehre, 1961-ben magyarra, 1958-ban szlovákra. (Egyik esetben sem a nyelvterület valamely dialektusára, hanem az irodalmi nyelvre.) == Jegyzetek == {{jegyzetek}} == További információk == '''Bradford művei közkincsnek minősülnek az Európai Unióban, mert a „szerző halála után 70 év” 2018-ban eltelt.'''<br> '''Az Egyesült Államokban Bradford azon írásai minősülnek közkincsnek, melyek első publikálása óta 95 év eltelt.''' [[Kategória:Költők, írók]] [[Kategória:Amerikai szerzők]] [[Kategória:Szerzők]] [[Kategória:Újságírók]] 1n2zhqf0zkyqclv57l35o08xvbfiyg8 0 44043 103539 2026-05-14T09:23:20Z Farafince 9102 Új fordítás 103539 wikitext text/x-wiki {{fej | szerző =Roark Bradford | fordító = [[Szerkesztő:Farafince|Szabó András]] | cím = Bolond lány | szakasz = | előző = | következő = | kulcs = Bolondlany | megjegyzés = A Collier`s 1929 joktóber 19-i számában jelent meg először Crazy Gal címmel. A jegyzeteket a fordító írta. }} <poem> Kicsi Joe Wheeler megvágta Conge-t egy borotvával egy szombat délután Hatch-i kikötőhelynél,<ref>Eredetiben ''Hatch’s Landing''</ref> és ennek eredményeként Zillah „járni kezdett” Kicsi Joe-val. Kicsi Joe azóta kerülgette Zillah-t, amióta megérkezett a Boeuf River<ref>''Boeuf River'': A Ouachita folyó (bővebben [https://en.wikipedia.org/wiki/Ouachita_River angolul]) mellékfolyója, [[:w:Arkansas|Arkansasban]] és [[:w:Louisiana|Louisianában]]. A folyó neve a francia bœuf (ökör) szóból származik, hossza körülbelül 348 km. Lásd térképpel [https://en.wikipedia.org/wiki/Boeuf_River angolul]</ref> vidékére, de Zillah állhatatosan kikosarazta. – Túl kicsi vagy és nyeszlett, Kicsi Joe – mondta neki a lány. – Én a nagy férfiakat szeretem. Nagy lány vagyok, hogy néznél ki mellettem? Mint a kisfiam? – Lehet, hogy kicsi vagyok, de az biztos, hogy hangos! – érvelt Kicsi Joe. Egy meglehetősen bonyolult helyzet – egy olyan helyzet, amit Zillah érzett, de nem látott át – hozta Kicsi Joe-t a Boeuf River békés nyugalmába, és vonzotta őt Zillah-hoz. Húsz évvel ezelőtt a felső Boeuf-vidék Louisiana egyik leggazdagabb része volt. A gyapot hosszúra és erősre nőtt, és prémium áron kelt el a New Orleans-i piacon. Kis gőzhajók jártak rendszeresen a keskeny, kanyargós csatornán, hozták-vitték az árut, és szállították a városból a luxuscikkeket meg a szükségleti dolgokat. Azokban a napokban a pénzt közvetlenül a gőzhajókon lehetett elcserélni pokoli erős whiskyre, hosszú gyöngysorokra és díszes ruhákra, amik miatt a férfiak a nőkön kaptak össze, a nők meg a semmin. Aztán a [[:w:Gyapottokmányos_bogár|gyapottokmányos bogár]] lecsapott a gyapotra, és ráfizetésessé tette ezeket a hosszú, unalmas utakat New Orleansból a Mississippin és négy mellékfolyón keresztül a Boeuf-ig. Az ültetvényeseknek szárazföldön, vasúton kellett szállítaniuk a gyapotot – vagyis azt, amit az ormányosbogarak meghagytak nekik –, és kénytelenek voltak árengedményt adni, hogy ellensúlyozzák a fuvarköltségek különbségét. Mégis jól meg lehetett élni a földből. A bogarak egyszerűen nem tudták felzabálni az összes gyapotot, amit a fekete föld termett. De az embereknek keményebben kellett dolgozniuk a pénzükért, és kevesebbet kaptak érte. Új nemzedék nőtt fel, egy olyan generáció, amely nem szokott hozzá a gőzhajók hozta bőséghez. Nekik is megvolt a szórakozásuk, de másfajta. Egy ötfontos harcsa a horog végén ugyanannyi örömöt jelentett az új nemzedéknek, mint amennyit egy ötgallonos Morrissy-féle tiszta whisky jelentett a régieknek a tűzhely mellett. Zillah az új nemzedékhez tartozott, már ami az éveit illeti. Épphogy húszéves volt, és nem emlékezett rá, hogy valaha is látott volna gőzhajót. De a szíve nem sok örömöt talált a halsütésekben vagy az udvari táncokban. Akkor járt legközelebb a jókedvhez, amikor tizennyolc mérföldet zötykölődött egy gyapotos szekéren [[:w:Rayville_(Louisiana)|Rayville]]-be, és ott ücsörgött, sajtot, kekszet meg szardíniakonzervet evett, és a kis vasúti városka unalmas fecsegését hallgatta. Aztán egy ősszel egy fehér ember toppant be lóháton, és hosszan elbeszélgetett a Gazdával. Napokig lovagoltak a nagy erdőkben, aztán a fehér ember elment. Nem sokkal később egy tucatnyi vagy még több idegen néger érkezett fejszékkel, fűrészekkel, pörölyökkel és ékekkel, köztük Kicsi Joe, és elkezdtek vaskos rönköket hasítani a hatalmas fehér tölgyekből, amikből rengeteg volt arra. Amíg Kicsi Joe meg nem érkezett a Boeuf River-hez, Zillah úgy gondolta, hogy hozzá megy Conge-hoz. Nem mintha különösebben lelkesedett volna a házasságért. De végül is egy lánynak férjhez kellett mennie valakihez, és Conge biztatta. Nagy, egészséges, kemény munkásember volt, és jó természetű. Semmi kifogása nem volt ellene. Meg hát egy lánynak meg kell házasodnia. De amikor Kicsi Joe megjött, rájött, hogy Conge-ból hiányzik az a magabiztosság és tűz, ami őt megborzongatta. – Te Zillah lány – mondta neki Conge –, az ősszel tizennégy bála gyapotom lesz. Annak a fele a Gazdáé, két bála a vegyesbolté a hitelemért, és marad öt bála, amiből összeházasodhatunk. És ha nem veszem meg neked a legnagyobb kályhát, amit az öreg Mister Sears és Roebuck<ref>''Sears és Roebuck'': egy amerikai áruházlánc, amelyet 1892-ben alapított Richard Warren Sears és Alvah Curtis Roebuck. Bővebben [https://en.wikipedia.org/wiki/Sears angolul].</ref> árul, hát akkor az csak azért lehet, mert nincs benne a katalógusában. – Tényleg megtennéd ezt nekem, Conge? – lelkesedett Zillah udvariasan. – Igen, és ez még nem minden – tette hozzá a férfi. – Talán veszek neked varrógépet is, meg egy csomó más holmit is. Zillah hallotta és értékelte a bejelentést. De ez valahogy nem dobogtatta meg a szívét annyira, mint Kicsi Joe szövege: – Ide figyelj te lány, ha velem akarsz mutatkozni, fel kell húznod egy cipőt, és le kell szedned azt a harisnyaszárat a fejedről. Nem szoktam én ilyesféle vidéki niggerekkel járni. Nesze, fogd ezt a pénzt, menj el a boltba, és vegyél magadnak cipőt meg harisnyát. Mi van, ha valaki meglát engem veled, te meg így nézel ki? – Ugyan már, Kicsi Joe – tiltakozott Zillah. – Adod a nagyot, mi? Úgy beszélsz, mintha valami igazán nagy ember lennél! Hm! – Lehet, hogy kicsi vagyok – vágott vissza a férfi, dühösen a szemére rántva a kalapját –, de az biztos, hogy hangos! Még a fehér népek is tudják, milyen jó vagyok. Két dollárt és huszonöt centet kapok naponta, miközben a többi nigger csak kettőt. Egészen Arkansas-ból küldtek értem, hogy felfogadjanak rönkfát hasítani! Ilyen jó vagyok én! Zillah-ra ez mély benyomást tett. Amikor Kicsi Joe így beszélt, Zillah szemei megcsalták, és elhitették vele, hogy a férfi hat láb<ref>Kb. 183 cm</ref> magas. De amint elhallgatott, visszazsugorodott a rendes öt láb két hüvelykjére,<ref>Kb. 157,5 cm (1 láb = 30,48 cm, 1 hüvelyk=2,54 cm) </ref> és olyan nyeszlettnek tűnt, amikor a nagy Conge a közelben volt! De elvette a pénzt, megvette a cipőt és a harisnyát, és nem hordta többé a harisnyaszárat turbánként a fején, ahogy a többi fiatal nő szokta Hatch kikötőhelyének környékén. És persze nem telt bele sok idő, hogy a hír elterjedjen. Conge felpaprikázva jött, hogy felelősségre vonja. – Zillah lány – mondta –, csúnyát hallottam rólad. Azt hallottam, hogy az egyik rönkhasító nigger cipőt vett neked. Ott állt a kora esti fényben Zillah kerti kapujában, Zillah pedig a tornácon ült. Soha nem látta még ilyen hatalmasnak és fenségesnek a férfit, amint láthatóan küzdött, hogy megfékezze a haragját. Nagy kezei ökölbe rándultak, vállai kidagadtak az izgatott légzéstől. A lány majdnem elájult a boldog gondolattól, hogy ez a hatalmas, őrült-dühös ember pofon vágja! Vagy talán meg is fojtja! – Ugye nem vagy túl mérges, Conge drágám, vagy igen? – kérdezte édesen. Tudta, hogy ha a férfi ököllel megüti, egy hétig kába lesz tőle! De Conge nem mozdult, hogy megüsse. Csak állt és bámult. A lány elhatározta, hogy tovább ingerli. – Igen – gúnyolódott –, ő vette nekem ezt a cipőt meg a harisnyát – felemelte a szoknyáját, hogy láttassa a rózsaszín selyemharisnya végét is –, és azt mondta, hogy megver téged, ha a közelemben lát. Lehunyta a szemét, várva, hogy ez a hatalmas, dühös ember lecsapjon! De az nem ütött. Csak annyit mondott: „Ah”, aztán lógó orral megfordult, és szomorúan elballagott anélkül, hogy egyetlen csapást is mért volna rá hűtlensége miatt! Zillah több volt, mint csalódott. Meg volt sértve. Szóval ilyen emberre vesztegette az idejét? Egyszer sem ütné meg! Nem érdekli eléggé, hogy elpáholja a viselkedése miatt! Hagyja, hogy egy másik férfi olyan intim dolgokat vegyen neki, mint cipő meg harisnya, aztán csak annyit mond: „Ah!”, és elsomfordál! – Hm! – horkant fel megvetően. Aztán éles, vad kacajban tört ki, amely mélyen belehasított a távozó Conge lelkébe. Ment a pletyka. Azt beszélték, hogy a nagy mezei munkás „lesben áll” Kicsi Joe-ra, és Kicsi Joe egy darabig meghúzta magát. De mivel semmi sem történt, egyre merészebb lett. Mivel később sem történt semmi, felbátorodott, hogy nyilvánosan mutatkozzon Zillah-val. A beszéd arról, hogy Conge lesben áll, elült, és az lett az új pletyka, hogy Conge túl jó ember egy olyan bolondnak, mint Zillah, és erre ő rá is jött. „Otthagyta, mert bolond” – mondták az emberek. „Aztán Kicsi Joe felszedte.” Ez az utolsó pletyka sértette Kicsi Joe hatalmas büszkeségét. Ő nem az a fajta ember volt, aki felszedi azt, amit más eldobott, és ezt mindenkivel meg akarta értetni. De az emberek csak mondták a magukét. „Conge túl jó és állhatatos a bolond Zillah-hoz” – mondták. „Azért hagyta el, mert bolond.” Kicsi Joe duzzogott és ingerlékennyé vált. Rosszindulatúan nézett az emberekre, amikor elment mellettük, és nyersen válaszolt nekik, amikor kedvesek próbáltak lenni. Aztán egy nap az egyik munkatársa a rönkhasító üzemből bement a boltba egy sebbel a fején, amit Kicsi Joe ejtett rajta. – Semmit se csináltam neki – mondta az ember a boltosnak –, ő meg csak úgy fejbe vágott egy selejtes rönkhasábbal. Semmit nem csináltam vele. Csak úgy nekem jött. A boltos, akit nem érdekeltek a négerek magánügyei, elsősegélyben részesítette az embert, és visszaküldte dolgozni. De az eset új pletykát indított el. „Kicsi Joe, az egy gonosz alak! Lehet, hogy kicsi, de az biztos, hogy hangos! Jobb lesz vigyázni Kicsi Joe-val!” Az asszonyok bizalmasan azt tanácsolták Zillah-nak, hogy ő is legyen óvatos. „Gonosz egy ember, majd meglátod!” – mutogattak. „Minden ok nélkül összevert egy nagy férfit az erdőben! Jobb, ha nem bosszantod fel! Kicsi, de hangos!” – Hm! – horkant fel Zillah. – Csak a szája jár! – De hát összeverte azt az embert… – Én nem láttam, hogy elvert volna bárkit is. Kicsi Joe még mindig nyeszlettnek tűnt Zillah szemében kivéve, amikor nagy szavakkal hencegett neki. Mégis, ő legalább keményen beszélt, Conge meg még azt sem tette. Elhatározta, hogy dűlőre viszi a dolgot. Következő szombat délután a legszebb vasárnapi ruhájába öltözött, beleértve a cipőt és harisnyát is, amit Kicsi Joe vett neki, s hóna alá csapva a csomagküldő katalógust elment a boltba. Fizetésnap volt a rönkhasítóknak, a mezei munkások meg eladták a gyapotot. Tudta, hogy nagy tömeg lesz ott. Hűvösen elment Kicsi Joe mellett, aki magányosan ült és mogorván nézett az egész emberiségre, és egyenesen Conge-hoz ment, aki egy cukros hordó tetején ült, sajtot meg kekszet evett, és lustán beszélgetett egy másik munkással. Kinyitotta a katalógust egy megjelölt helyen, és rámutatott. – Látod ezt, Conge drágám? – kérdezte édesen. – Ez az a kályha, amit veszel nekem, mi? Nézd, már rajta van a teáskanna is, forr a víz! Conge meglepetten felhorkantott, aztán a kályha képére nézett. A levegő hirtelen lehűlt, és csend telepedett a fecsegő négerekre. Fél szemmel Kicsi Joe felé sandított, majd hangosan megszólalt: – Tetszik ez a kályha, mi? Megveszem neked. Most keress valami mást is, amit vehetek neked, bébi. Zillah lapozni kezdett a katalógusban, de a szemét rajta tartotta Conge-n és Kicsi Joe-n is. Kicsi Joe hamar felfogta a helyzetet, felállt, és lazán, magabiztosan Conge felé indult. Majd hirtelen megállt, és fenyegetően ránézett. – Mit akarsz venni az én nőmnek? – követelte. Conge egy szót sem szólt; kinyújtotta nagy kezét, és visszalökte a kis embert egészen oda, ahol korábban ült. – Na, keressük meg azt a varrógépet, édesem – mondta Zillah-nak, mintha Kicsi Joe ott se lenne. De Kicsi Joe-nak volt egy hírneve, amit meg kellett védenie. Ő egy gonosz alak volt. És mindenki, aki eddig nem tudta, most majd megtudja. Elővett egy borotvát, teljesen kihajtotta a pengét, hogy ne csukódjon a kezére, és eltúlzott suhintásokkal előre indult. – Kíváncsi vagyok, hogy nézel ki belülről – kiáltotta Conge-nak nagy hangon, színlelt vágásokkal közeledve. Conge nem számított borotvára. – Takarodj innen azzal a dologgal, ember! – kiáltotta. – Vigyázz magadra! De Kicsi Joe csak jött előre, suhogtatva és fenyegetőzve. Hogy valóban meg akarta-e vágni Conge-t, senki sem tudta. Conge inkább azt gyanította, hogy csak blöfföl, és nem szívesen hátrált meg. De egy borotva veszélyes dolog így suhogtatva, ezért nem tudta megállni, hogy fel ne emelje a karját, hogy védje magát, ahogy Kicsi Joe egyre közelebb ért. És amikor váratlanul felemelte a karját, a borotva átszakította az ingujját, és egy hosszú, sekély sebet ejtett a karján. Alig volt több egy karcolásnál, de Conge-nak ez már sok volt. Hátraesett a hordó felett, és elrohant az erdő felé. A többi férfi lefogta Kicsi Joe-t, aki csak szóban állt ellen, és elvették tőle a borotvát. Aztán amint elengedték, Kicsi Joe odasétált Zillah-hoz, és minden előzetes figyelmeztetés nélkül, ököllel egy akkorát bevágott neki a szeme alá, hogy csak úgy csattant. – Ez – jelentette ki – melegebben tart majd, mint egy főzőkályha! Most pedig takarodj haza, mielőtt a másik szemedre egy varrógépet kapsz! Zillah szipogott. – Jaj, Kicsi Joe – könyörgött. – Én csak… – Egy újabb pofon Kicsi Joe-tól, és Zillah tudta, hogy szereti ezt a kis rönkhasító embert, mert olyan gonosz! – Ez az, amire ennek a bolond Zillah lánynak szüksége van – mondták az asszonyok. – Kell neki egy jó verés minden áldott nap, és Kicsi Joe, ő aztán jól megveri! Conge teljesen eltűnt a románcból. Eladta a gyapotját, és majdnem négyszáz dollárt tett el a maradék öt bálájából. Mivel a következő évi vetésig nem volt semmi dolga, elhatározta, hogy horgászni fog. A legtöbben munkát kerestek a rönkhasítóknál, fűrészeltek és hasítottak. De Conge-nak volt pénze a bankban, nem volt szüksége a napi két dollárra. Conge nem volt nagy horgász, és nem is különösebben érdekelte a halfogás. Amit szeretett, az az volt, hogy beüljön egy kis ladikba, és kievezzen jó messzire, ahol már nem hallja Zillah éles, őrült kacagását, meg a többiek pletykálkodását. Ha fogott halat, megevett belőle annyit, amennyit akart, a többit odaadta a barátainak, néha pedig a szebb darabokat eladta a fehérnépnek dohányra valóért. Ha nem fogott semmit, az is mindegy volt neki. Csak egy dolog bosszantotta Conge-t. Mindig eltűnt az evező a csónakjából. Volt vagy egy tucat ladik kikötve a parton, amik láthatóan senkihez sem tartoztak. Ha valakinek csónak kellett, csak eloldotta az elsőt, amelyik az útjába esett, beszállt, és ellökte magát azzal az evezővel, ami éppen benne feküdt. Általában az evező nem volt több, mint egy deszkadarab vagy egy kerítésléc. Ez a megoldás egy ideig megfelelt Conge-nak, de mivel kevés dolga volt, egy nap vette a fáradságot, és kifaragott egy szép, formás evezőt egy ciprusdeszkából. Aznap használta is, és benne hagyta a csónakban. Másnap reggel a csónakot és az evezőt is valaki más használta már. Nem volt ebben semmi rejtély; valaki más is használni akart egy csónakot, mielőtt ő odaért, és az a csónak, amelyben az evezője volt, éppen kéznél volt. Aznap türelmesen faragott egy másik evezőt. Másnap reggelre az is eltűnt. Faragott még egyet, aztán még egyet. És mindet ugyanúgy elveszítette. Ez felbosszantotta Conge-t. Kikérte magának, hogy ő gyártson evezőt mindenkinek a kikötőben. Még egy utolsó evezőt készített. De ahelyett, hogy este a csónakban hagyta volna, felvitte a bolt tornácára, és a falnak támasztotta. – Ez – jelentette ki – az én evezőm. Amikor holnap lejövök, azt akarom, hogy pont itt álljon, ahová most raktam. A dolog valószínűleg itt véget is ért volna, ha az az ördögi Zillah meg nem hallja a megjegyzést. Egy embernek természetes joga volt a saját evezőhöz, és senkinek eszébe sem jutott volna megsérteni ezt a jogot. De Zillah bolond volt. – Miért nem hagyod, hogy egy szalagot kössek rá, hogy biztos lehess benne, hogy ez az igazi? – gúnyolódott, és felkacagott azon az éles, őrült hangján. A többiek pedig kuncogtak, mert szellemesnek találták a megjegyzést. – Zillah, már megint! Nem bír magával! – mondták. A nevetés belevájt Conge megfáradt lelkébe, a kuncogás pedig só volt a nyílt sebre. – Ne törődj azzal – vágott vissza nyersen. – Csak senki ne nyúljon az evezőhöz. Hetek teltek el eseménytelenül. Az emberek az erdőben szorgalmasan vágták és hasították a rönkfát, Conge pedig kedvetlenül horgászott. Aztán hirtelen a semmiből felröppent a hír, hogy egy gőzhajó jön a rönkfákért! Az emberek izgatottan vitatkoztak. Egyesek szerint gőzhajók nem tudnak feljönni a folyón. Mások emlékeztettek, hogy régen rendszeresen jártak gőzhajók a folyón. Erre az volt a válasz, hogy az azóta eltelt húsz év alatt a meder megtelt hordalékkal. Erre pedig azt válaszolták, hogy a téli esőzések miatt a vízszint elég magas ahhoz, hogy a hajó áthaladjon az akadályok felett. A vita csak akkor dőlt el, amikor a Gazda kirendelte az összes szekeret, hogy hordják a rönkfát a folyópartra. Akkor már mindenki tudta: jön a hajó! A régi lakosok elkezdték emlegetni a hajdani vidám, részeges, verekedős napokat, a helyi prédikátor pedig hosszú beszédet tartott a gőzhajók bűnéről és gonoszságáról, figyelmeztetve nyáját, hogy maradjanak távol a folyótól, amikor megérkezik Sátán úszó szekere. A figyelmeztetés azonban hiábavaló volt. A gőzhajó megérkezett Hatch kikötőhelyéhez, megfordult a keskeny folyón, és vasárnap délben, a prédikáció után kikötött. A kecses John D. Grace<ref>A J''ohn D. Grace'' egy hátsó-lapátkerék meghajtású teherszállító gőzhajó volt, amely 1917 és 1930 között üzemelt a Mississippin. Bővebben fényképpel [https://search.library.wisc.edu/digital/AQBFPHCRS6KWK38G angolul]</ref> volt az New Orleansból, és néhány sertésen kívül, amit a Black River<ref>''Black River'': Számos folyó viseli ezt a nevet Az USA-ban (lásd [https://en.wikipedia.org/wiki/Black_River angolul]). Bradford Black River-je a Ouachita ([https://en.wikipedia.org/wiki/Ouachita_River angolul]), a Tensas ([https://en.wikipedia.org/wiki/Tensas_River angolul]) és Little ([https://en.wikipedia.org/wiki/Little_River_(Louisiana) angolul]) folyók Jonesville-i egyesülése ([https://en.wikipedia.org/wiki/Jonesville,_Louisiana angolul]), amely a Red River-be ömlik. Sok térképen ez az alsó szakasz is Ouachita néven szerepel. Lásd leírás ([https://en.wikipedia.org/wiki/Ouachita_River#Black_River angolul]) és [https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c3/Mississippiriver-new-01.png térkép].</ref>-nél vettek fel, könnyű volt a rakománya. Ötezer rönkhasábot kellett felvennie Hatch-nél. És minden férfi, nő és gyerek, fehér vagy fekete, öt mérföldes körzetben ott volt, hogy lássa a gőzhajót. A móka hamar elkezdődött. Amíg a tisztek a fedélzeten fogadást tartottak az ültetvényeseknek és családtagjaiknak, a rakodómunkások nekiláttak a súlyos rönkök felhordásának. Zajos, hencegő beszéddel csaptak le a rakásra a vidéki négerek kedvéért, akik ellepték a rámpát, de hamarosan a tűző nap és a nehéz rönkök elnémították vidámságukat. Végül a belső morfondírozás dalfoszlányokban tört utat magának: ''„Kapáld a gyapotot,'' ''Szántsd a kukoricát, és'' ''Hordd ki a hamut'' ''Minden reggel'' ''Kócos hajú mama,'' ''Mi a bajod most?”'' A dal Bugaboo Jones szájából pattant ki, aki a legnagyobb termetű és a leggyorsabb beszédű rakodó volt közülük. És akár szándékosan, akár véletlenül, egyenesen Zillah-ra nézett, amikor énekelte. Általános volt a kuncogás, de Zillah volt az egyetlen, aki magára vette a dalt. – Nem vagyok én a mamád, te nagy csirkefogó – kuncogott a lány. – Nem vagyok én anyja semmi olyasminek, ami olyan fekete és csúnya, mint te, te varjúszínű pávián, akinek levágták a farkát. A rakodó gyors, értékelő pillantást vetett Zillah-ra. A nő nagydarab, fekete bőrű és könnyed megjelenésű volt, a legszebb vasárnapi ruhájában. Egy tuskón ült egy férfi mellett, aki láthatóan a kalapja harcias állásával és egy kis, bozótos bajusszal próbálta kompenzálni apró termetét. A nagy rakodó elvigyorodott. – Igen, az ám! – mondta. – Tele vagy a pokollal meg az öreg Afrikával, mi, te kis csinos vidéki lány! Hát, tele van a környék olyan nőkkel innentől egészen New Orleansig, akik pont így viselkednek, mint te, valahányszor meglátnak engem! Odament a farakáshoz, megvárta, míg két nehéz rönkhasábot a vállára emelnek, és kecsesen leügetett a pallón a folyami munkások ringó járásával. Amikor a következő adagért jött, bátran kilépett a sorból, és oda ment a tuskóhoz, ahol Zillah és Kicsi Joe ült. Kicsi Joe-ról tudomást sem véve, így szólt: – Gyere, mondj nekem valami mást is, Vidéki, és figyeld, ahogy kicsúfollak!<ref>Eredetiben ''watch me put you right square back in de '''dozens'''!'' A '''Dozens''' egy két versenyző között játszott játék, amelyben a résztvevők sértegetik egymást, amíg az egyikük fel nem adja. Az afroamerikai közösségekben elterjedt Dozens szinte kizárólag közönség előtt játszódik, akik arra buzdítják a résztvevőket, hogy egyre súlyosabb sértésekkel válaszoljanak, hogy fokozzák a feszültséget, és ezáltal a verseny nézését érdekesebbé tegyék. Bővebben [https://en.wikipedia.org/wiki/Dozens_(game) angolul].</ref> Életében először Zillah szóhoz sem jutott! Ez a nagy, pimasz rakodó teljesen lenyűgözte! Szűzies szégyenlősségbe vonult, miközben próbált valami frappáns választ kitalálni. – Gyere te lány – sürgette a férfi. – Sétálj le velem a pallón, és veszek neked egy üdítőt a hajón. Zillah szerette a szódát, és a nagy rakodó incselkedett vele. Csak fel kellett mennie a hajóra, ahol árulták. Idegesen nézett Kicsi Joe-ra, az meg grimaszolt. – Maradj távol a hajótól, te lány – parancsolta. De a többi néger biztatta. Még Conge is megtörte több mint egy hónapos hallgatását. – Menj csak, Zillah – sürgette. – Menj fel a gőzhajóra, és idd meg azt a szódát. Szedd össze magad! Fogadok, hogy túl gyáva vagy! – Azt hiszem, felmegyek, Kicsi Joe – mondta a lány a társának. – Ha felmész – ígérte az –, alaposan megverlek. Zillah habozott. Vakmerő dolog volt ez egy lánytól, az biztos. De egy üveg szóda, az egy üveg szóda. És egy meghívás egy nagy gőzhajós férfitől olyan bók volt, amivel nem minden nap dicsekedhetett egy lány. A rakodó, aki a meghívást tette, már el is lendült mellette a palló felé. – Várj egy percet! – kiáltotta a lány. – Hadd kapaszkodjak a karodba, amíg lemegyek azon a híd-izén. Félek! Megragadta Bugaboo karját, és zubbonyának ujjába kapaszkodva lejutott a hajó főfedélzetére. – Na, most menj fel azon a lépcsőn – mondta neki Bugaboo –, és kérd meg az embert az ablaknál, hogy adjon neked valamit. Hé, Mister Henry, adjon ennek a lánynak valamit, és írja a számlámra! Zillah idegesen feltérképezte az utat a gőzhajó bárjához. De amikor a csapos kinyitott egy üveg piros szódát, és kiadta neki az ablakon, visszanyerte az önbizalmát. Meglátott egy fürt banánt odabent, és rendelt „egy ötcentesnyit”. Aztán szódával az egyik kezében, banánnal a másikban odalépett a korláthoz, és a parton álló tömeg szeme láttára banánt evett és szódát ivott, olyan arccal, mint aki egész életében nem csinált mást, csak banánt evett és szódát ivott egy gőzhajón! Nagy rakodója, aki egy újabb adag rönkhasábbal tért vissza, kiszúrta őt és rákezdett: ''„Kócos hajú mama,'' ''Mi a bajod most!”'' – Semmi bajom, nagyfiú – kiáltotta vissza a lány. – Te csak cipeld azokat a rönkhasábokat, amíg én itt állok és ütemet verek neked a lábammal! Miután a jég megtört, más rakodók is meghívtak más nőket a hajóra, és vendégül látták őket. A férfiak pedig, hogy ne maradjanak le, szintén felmentek, és készpénzért vásároltak, ahol a rakodók csak a hitelüket költötték. Fél óra alatt a vidéki négerek félénksége elszállt, és az alsó fedélzetek szinte nyüzsögtek tőlük. Késő délután volt, mire Hatch-nél végeztek a rönkök berakodásával. A következő kikötő a Miller kanyarnál<ref>Eredetiben ''Miller’s Bend''</ref> tizenöt mérföldre volt vízi úton, de csak négy mérföldre szárazföldön. Így a Hatch-i négerek azzal koronázták meg a csodálatos és vidám napot, hogy tizenöt mérföldet hajókáztak, majd a holdfényben négy mérföldet gyalogoltak haza. Bár Kicsi Joe maga is részt vett az úton és szívből élvezte, megmondta Zillah-nak, hogy maradjon le a hajóról, és a lány nem fogadott szót. Így hát megverte – de ez csak egy múló epizód volt a kapcsolatukban. Visszagyalogoltak a négy mérföldön a mezőkön át, és a bolt tornácán ülve pihentek és mesélték az élményeiket. A kétórás hajóút alatt Kicsi Joe, saját bevallása szerint, teljes körű jártasságot szerzett a gőzhajózás terén, és hosszan értekezett róla. De Zillah-nak is voltak élményei, és ő is beszélni akart. – A kutyafáját! – kiáltotta. – Az a gőzhajó aztán jól felkavarta a vizet a kanyarokban! Úgy féltem! És amikor az a kürt megszólalt! Istenem, Istenem! Azt hittem, ott helyben meghalok! – Ja, féltél – vetette oda Kicsi Joe. – De nem féltél annyira, hogy ne menj fel a hajóra, amikor megmondtam, hogy ne tedd. Zillah felismerte a kihívást: ez volt az ígért pofonok előjele – egy esemény, amely megkoronázta a tökéletes napot. – De igenis féltem – jelentette ki –, tiszta frászban voltam. – Megmondtam, hogy maradj le arról a hajóról – Kicsi Joe próbálta magát a kellő indulatba hozni a szükséges veréshez. – Féltem felmenni – jelentette ki Zillah bűnbánóan –, meg aztán attól is féltem, hogy mi lesz, ha nem megyek fel. Mert nem tudhatod, mit művel veled egy olyan nagy rakodó nigger, ha nem mész fel a hajóra, amikor mondja. – Féltél attól a rakodó niggertől, mi? – horkant fel Kicsi Joe. – De tőlem nem féltél! – De igen, tőled is féltem – állította Zillah. – De tőle jobban féltem. Ez volt a szikra, amire Kicsi Joe-nak szüksége volt mesterséges haragja begyújtásához. Ha egy férfi kedvese jobban fél egy idegentől, mint tőle, az már olyasvalami, ami felbosszantja az embert. De nem volt túl dühös egy csodálatos gőzhajós nap után. Kedvetlenül lekevert neki egyet, a lány pedig összehúzta magát és szipogott. Aztán mintegy utólagos gondolatként, adott neki még egyet, és hozzátette: – Őt is elvertem volna, ha kinyitja a száját. Kötelességét letudva Kicsi Joe kész volt elfelejteni az egészet. De Zillah nem tudta megállni, hogy össze ne hasonlítsa a kicsi, peckes rönkhasítót a hatalmas, mosolygós rakodóval, aki úgy emelt fel két nehéz rönkhasábot, mintha csak gyufaszálak lennének, és aki egész nap a pallón ügetett fel-alá, fecsegett és ugratta az asszonyokat, üdítőt vett nekik, és csak úgy élt a világba. Kicsi Joe rettenetesen menőnek tűnt a kis bajuszával meg a félrecsapott kalapjával. És amikor durván beszélt és ököllel megütötte, félelmetes látvány volt! Ezek voltak azok a dolgok, amelyek miatt Zillah szerette őt. De valahogy nem tudta maga elé képzelni, ahogy megverje azt a nagy, vigyorgó, joviális rakodó óriást. És minél inkább próbálta elképzelni, amint Kicsi Joe elpáholja, annál nevetségesebbnek tűnt a dolog. Hirtelen kirobbant belőle az a magas hangú, őrült kacaj. Kicsi Joe pontosan tudta, min nevet, és ez dühbe hozta. Ismét megütötte Zillah-t az öklével, ezúttal már komolyabban, és a lány újra szipogott, de hirtelen megint kitört belőle a nevetés. Újra megütötte, amilyen erősen csak tudta, a lány pedig sírva könyörgött, csak hogy a nyüszítés közepette megint fékezhetetlen nevetésbe tört ki. Ettől Kicsi Joe tényleg megvadult! Eszét vesztette! Az első dolog, ami a keze ügyébe akadt, mint bunkósbot, Conge kedvenc evezője volt, ami a közeli falnak volt támasztva. Megragadta, és dühödten Zillah fejére sújtott vele. Az evező az első ütésre szilánkokra tört. – Ez majd kiveri belőled a nevetést, te bolond! – jelentette ki. Ki is verte. De a sírást is. Az ütés fájt. A nő elméje kitisztult az ostoba nevetéstől, és a verés más megvilágításba került. Egy férfi jogosult elpáholni a kedvesét, hogy megmutassa: eléggé szereti ahhoz, hogy vegye a fáradságot. De a kezével. Az az ember, aki nem tudja kimutatni az érzelmeit anélkül, hogy botért nyúlna, nem sokat ér. Zillah pedig semmivel sem érte be kevesebbel, mint egy igazi férfival. És a feje szörnyen fájt – és nem szűnt meg fájni. Minél jobban fájt a feje, annál dühösebb lett, és minél dühösebb lett, annál jobban fájt a feje. – Nem szabad így bánni velem, Kicsi Joe – mondta. – Fogtad magad, és fejbe vágtál azzal az evezővel. Isten nem fog megáldani érte. – Megmondtam, hogy ha felmész arra a hajóra – érvelt Kicsi Joe –, megverlek. Te meg felmentél. – És te megvertél – jelentette ki Zillah. – Én meg csak ültem és tűrtem, és könyörögtem, hogy hagyd abba. De te megütöttél azzal az evezővel, és Isten nem fog megáldani érte. – Azzal verlek meg, amivel akarlak! – horkant fel durván, de nem túl meggyőzően. Zillah tartása már kezdte megijeszteni. – Megütöttél azzal az evezővel – ismételte bután a lány –, és Isten nem… Kicsi Joe rájött, hogy a legjobb fegyvere a hencegés, és minden erejét beleadta: – Megütlek mégegyszer, ha akarom! – De nem volt benne sok meggyőződés. Zillah szemei most már tágra nyíltak, vadul bámult, és felállt. Hirtelen nyílt tenyérrel, teljes erőből lecsapott a férfira. Hangos csattanás hallatszott, egy döbbent kiáltás, és Kicsi Joe padlót fogott. Zillah már rajta is volt, mielőtt még földet ért volna: harapott, karmolt, tépett, ütött és rúgott. Kicsi Joe könyörgött, de hiába. – Megütöttél azzal az evezővel – ismételgette a lány –, és Isten nem fog megáldani érte. Amikor a csetepaté a tetőfokára hágott, Conge is odaért egy másik csoporttal, akik Miller kanyar felől gyalogoltak át. Meghallották a zajt a bolt tornácán, és odamentek megnézni. A ragyogó holdfényben Conge két dolgot látott. Látta eltört evezőjét, és látta a gyűlölködő Zillah-t, aki okoskodott vele erről. – Ki nyúlt az evezőmhöz? – üvöltötte. – Ki törte el az evezőmet? Zillah két ütés között megpróbálta elmondani neki. De a férfi nem hallgatott rá. – Te tetted, te kis féreg! – ordította Conge, megragadta a lányt a tarkójánál fogva, és talpra rántotta. – Eltörted az evezőmet! – Kicsi Joe volt – hajtogatta Zillah. – Megütött vele, és Isten… – Te vetted rá! – szakította félbe Conge, és durván megrázta. – Jaj, Conge drágám… – De Conge egy hatalmasat lökött rajta, amitől a lány végiggurult a padlón, aztán Kicsi Joe felé fordult, aki még mindig túl kába volt ahhoz, hogy felfogja, mi történik. Conge utánakapott, de egy hüvelykkel elvétette. A dühös óriás fenyegető közeledése időben észre térítette a kis rönkhasítót: lesiklott az alacsony tornácról, a talpán landolt, majd futásnak eredt. Zillah még mindig ott kuporgott alaktalan rongycsomóként a padlón, ahová Conge leterítette, és szipogva sírt. – Conge drágám – könyörgött –, ő tette. Én meg csak megvertem őt, amiért eltörte az evezőnket, cukorfalat. – A mi evezőnket? – kérdezte Conge. – Az én evezőmet! – A mi evezőnket – esdekelt Zillah. – Az én és a te eveződet, édesem. Nem tudtam, hogy a mi evezőnk, amíg le nem ütöttél, bébi, de amikor leütöttél, kitisztult az agyam. Azóta tudtam, hogy Kicsi Joe a mi evezőnket törte el a fejemen. Conge haragja nagy, jóindulatú vigyorrá olvadt. – A mi fejünkön, igaz? – vetette fel. Zillah vigyorogva helyeselt. Aztán komolyan hozzátette: – Nem lett volna szabad azt tennie, Conge. Isten nem fogja megáldani, amiért így bánt velem. </poem > <big> Jegyzetek </big> {{jegyzetek}} [[Kategória:Novellák]] i1cjmkqe3vrsn4yjt8fpsu84elczoxr 103541 103539 2026-05-14T09:31:20Z Farafince 9102 elírás javítása 103541 wikitext text/x-wiki {{fej | szerző =Roark Bradford | fordító = [[Szerkesztő:Farafince|Szabó András]] | cím = Bolond lány | szakasz = | előző = | következő = | kulcs = Bolondlany | megjegyzés = A Collier`s 1929 október 19-i számában jelent meg először Crazy Gal címmel. A jegyzeteket a fordító írta. }} <poem> Kicsi Joe Wheeler megvágta Conge-t egy borotvával egy szombat délután Hatch-i kikötőhelynél,<ref>Eredetiben ''Hatch’s Landing''</ref> és ennek eredményeként Zillah „járni kezdett” Kicsi Joe-val. Kicsi Joe azóta kerülgette Zillah-t, amióta megérkezett a Boeuf River<ref>''Boeuf River'': A Ouachita folyó (bővebben [https://en.wikipedia.org/wiki/Ouachita_River angolul]) mellékfolyója, [[:w:Arkansas|Arkansasban]] és [[:w:Louisiana|Louisianában]]. A folyó neve a francia bœuf (ökör) szóból származik, hossza körülbelül 348 km. Lásd térképpel [https://en.wikipedia.org/wiki/Boeuf_River angolul]</ref> vidékére, de Zillah állhatatosan kikosarazta. – Túl kicsi vagy és nyeszlett, Kicsi Joe – mondta neki a lány. – Én a nagy férfiakat szeretem. Nagy lány vagyok, hogy néznél ki mellettem? Mint a kisfiam? – Lehet, hogy kicsi vagyok, de az biztos, hogy hangos! – érvelt Kicsi Joe. Egy meglehetősen bonyolult helyzet – egy olyan helyzet, amit Zillah érzett, de nem látott át – hozta Kicsi Joe-t a Boeuf River békés nyugalmába, és vonzotta őt Zillah-hoz. Húsz évvel ezelőtt a felső Boeuf-vidék Louisiana egyik leggazdagabb része volt. A gyapot hosszúra és erősre nőtt, és prémium áron kelt el a New Orleans-i piacon. Kis gőzhajók jártak rendszeresen a keskeny, kanyargós csatornán, hozták-vitték az árut, és szállították a városból a luxuscikkeket meg a szükségleti dolgokat. Azokban a napokban a pénzt közvetlenül a gőzhajókon lehetett elcserélni pokoli erős whiskyre, hosszú gyöngysorokra és díszes ruhákra, amik miatt a férfiak a nőkön kaptak össze, a nők meg a semmin. Aztán a [[:w:Gyapottokmányos_bogár|gyapottokmányos bogár]] lecsapott a gyapotra, és ráfizetésessé tette ezeket a hosszú, unalmas utakat New Orleansból a Mississippin és négy mellékfolyón keresztül a Boeuf-ig. Az ültetvényeseknek szárazföldön, vasúton kellett szállítaniuk a gyapotot – vagyis azt, amit az ormányosbogarak meghagytak nekik –, és kénytelenek voltak árengedményt adni, hogy ellensúlyozzák a fuvarköltségek különbségét. Mégis jól meg lehetett élni a földből. A bogarak egyszerűen nem tudták felzabálni az összes gyapotot, amit a fekete föld termett. De az embereknek keményebben kellett dolgozniuk a pénzükért, és kevesebbet kaptak érte. Új nemzedék nőtt fel, egy olyan generáció, amely nem szokott hozzá a gőzhajók hozta bőséghez. Nekik is megvolt a szórakozásuk, de másfajta. Egy ötfontos harcsa a horog végén ugyanannyi örömöt jelentett az új nemzedéknek, mint amennyit egy ötgallonos Morrissy-féle tiszta whisky jelentett a régieknek a tűzhely mellett. Zillah az új nemzedékhez tartozott, már ami az éveit illeti. Épphogy húszéves volt, és nem emlékezett rá, hogy valaha is látott volna gőzhajót. De a szíve nem sok örömöt talált a halsütésekben vagy az udvari táncokban. Akkor járt legközelebb a jókedvhez, amikor tizennyolc mérföldet zötykölődött egy gyapotos szekéren [[:w:Rayville_(Louisiana)|Rayville]]-be, és ott ücsörgött, sajtot, kekszet meg szardíniakonzervet evett, és a kis vasúti városka unalmas fecsegését hallgatta. Aztán egy ősszel egy fehér ember toppant be lóháton, és hosszan elbeszélgetett a Gazdával. Napokig lovagoltak a nagy erdőkben, aztán a fehér ember elment. Nem sokkal később egy tucatnyi vagy még több idegen néger érkezett fejszékkel, fűrészekkel, pörölyökkel és ékekkel, köztük Kicsi Joe, és elkezdtek vaskos rönköket hasítani a hatalmas fehér tölgyekből, amikből rengeteg volt arra. Amíg Kicsi Joe meg nem érkezett a Boeuf River-hez, Zillah úgy gondolta, hogy hozzá megy Conge-hoz. Nem mintha különösebben lelkesedett volna a házasságért. De végül is egy lánynak férjhez kellett mennie valakihez, és Conge biztatta. Nagy, egészséges, kemény munkásember volt, és jó természetű. Semmi kifogása nem volt ellene. Meg hát egy lánynak meg kell házasodnia. De amikor Kicsi Joe megjött, rájött, hogy Conge-ból hiányzik az a magabiztosság és tűz, ami őt megborzongatta. – Te Zillah lány – mondta neki Conge –, az ősszel tizennégy bála gyapotom lesz. Annak a fele a Gazdáé, két bála a vegyesbolté a hitelemért, és marad öt bála, amiből összeházasodhatunk. És ha nem veszem meg neked a legnagyobb kályhát, amit az öreg Mister Sears és Roebuck<ref>''Sears és Roebuck'': egy amerikai áruházlánc, amelyet 1892-ben alapított Richard Warren Sears és Alvah Curtis Roebuck. Bővebben [https://en.wikipedia.org/wiki/Sears angolul].</ref> árul, hát akkor az csak azért lehet, mert nincs benne a katalógusában. – Tényleg megtennéd ezt nekem, Conge? – lelkesedett Zillah udvariasan. – Igen, és ez még nem minden – tette hozzá a férfi. – Talán veszek neked varrógépet is, meg egy csomó más holmit is. Zillah hallotta és értékelte a bejelentést. De ez valahogy nem dobogtatta meg a szívét annyira, mint Kicsi Joe szövege: – Ide figyelj te lány, ha velem akarsz mutatkozni, fel kell húznod egy cipőt, és le kell szedned azt a harisnyaszárat a fejedről. Nem szoktam én ilyesféle vidéki niggerekkel járni. Nesze, fogd ezt a pénzt, menj el a boltba, és vegyél magadnak cipőt meg harisnyát. Mi van, ha valaki meglát engem veled, te meg így nézel ki? – Ugyan már, Kicsi Joe – tiltakozott Zillah. – Adod a nagyot, mi? Úgy beszélsz, mintha valami igazán nagy ember lennél! Hm! – Lehet, hogy kicsi vagyok – vágott vissza a férfi, dühösen a szemére rántva a kalapját –, de az biztos, hogy hangos! Még a fehér népek is tudják, milyen jó vagyok. Két dollárt és huszonöt centet kapok naponta, miközben a többi nigger csak kettőt. Egészen Arkansas-ból küldtek értem, hogy felfogadjanak rönkfát hasítani! Ilyen jó vagyok én! Zillah-ra ez mély benyomást tett. Amikor Kicsi Joe így beszélt, Zillah szemei megcsalták, és elhitették vele, hogy a férfi hat láb<ref>Kb. 183 cm</ref> magas. De amint elhallgatott, visszazsugorodott a rendes öt láb két hüvelykjére,<ref>Kb. 157,5 cm (1 láb = 30,48 cm, 1 hüvelyk=2,54 cm) </ref> és olyan nyeszlettnek tűnt, amikor a nagy Conge a közelben volt! De elvette a pénzt, megvette a cipőt és a harisnyát, és nem hordta többé a harisnyaszárat turbánként a fején, ahogy a többi fiatal nő szokta Hatch kikötőhelyének környékén. És persze nem telt bele sok idő, hogy a hír elterjedjen. Conge felpaprikázva jött, hogy felelősségre vonja. – Zillah lány – mondta –, csúnyát hallottam rólad. Azt hallottam, hogy az egyik rönkhasító nigger cipőt vett neked. Ott állt a kora esti fényben Zillah kerti kapujában, Zillah pedig a tornácon ült. Soha nem látta még ilyen hatalmasnak és fenségesnek a férfit, amint láthatóan küzdött, hogy megfékezze a haragját. Nagy kezei ökölbe rándultak, vállai kidagadtak az izgatott légzéstől. A lány majdnem elájult a boldog gondolattól, hogy ez a hatalmas, őrült-dühös ember pofon vágja! Vagy talán meg is fojtja! – Ugye nem vagy túl mérges, Conge drágám, vagy igen? – kérdezte édesen. Tudta, hogy ha a férfi ököllel megüti, egy hétig kába lesz tőle! De Conge nem mozdult, hogy megüsse. Csak állt és bámult. A lány elhatározta, hogy tovább ingerli. – Igen – gúnyolódott –, ő vette nekem ezt a cipőt meg a harisnyát – felemelte a szoknyáját, hogy láttassa a rózsaszín selyemharisnya végét is –, és azt mondta, hogy megver téged, ha a közelemben lát. Lehunyta a szemét, várva, hogy ez a hatalmas, dühös ember lecsapjon! De az nem ütött. Csak annyit mondott: „Ah”, aztán lógó orral megfordult, és szomorúan elballagott anélkül, hogy egyetlen csapást is mért volna rá hűtlensége miatt! Zillah több volt, mint csalódott. Meg volt sértve. Szóval ilyen emberre vesztegette az idejét? Egyszer sem ütné meg! Nem érdekli eléggé, hogy elpáholja a viselkedése miatt! Hagyja, hogy egy másik férfi olyan intim dolgokat vegyen neki, mint cipő meg harisnya, aztán csak annyit mond: „Ah!”, és elsomfordál! – Hm! – horkant fel megvetően. Aztán éles, vad kacajban tört ki, amely mélyen belehasított a távozó Conge lelkébe. Ment a pletyka. Azt beszélték, hogy a nagy mezei munkás „lesben áll” Kicsi Joe-ra, és Kicsi Joe egy darabig meghúzta magát. De mivel semmi sem történt, egyre merészebb lett. Mivel később sem történt semmi, felbátorodott, hogy nyilvánosan mutatkozzon Zillah-val. A beszéd arról, hogy Conge lesben áll, elült, és az lett az új pletyka, hogy Conge túl jó ember egy olyan bolondnak, mint Zillah, és erre ő rá is jött. „Otthagyta, mert bolond” – mondták az emberek. „Aztán Kicsi Joe felszedte.” Ez az utolsó pletyka sértette Kicsi Joe hatalmas büszkeségét. Ő nem az a fajta ember volt, aki felszedi azt, amit más eldobott, és ezt mindenkivel meg akarta értetni. De az emberek csak mondták a magukét. „Conge túl jó és állhatatos a bolond Zillah-hoz” – mondták. „Azért hagyta el, mert bolond.” Kicsi Joe duzzogott és ingerlékennyé vált. Rosszindulatúan nézett az emberekre, amikor elment mellettük, és nyersen válaszolt nekik, amikor kedvesek próbáltak lenni. Aztán egy nap az egyik munkatársa a rönkhasító üzemből bement a boltba egy sebbel a fején, amit Kicsi Joe ejtett rajta. – Semmit se csináltam neki – mondta az ember a boltosnak –, ő meg csak úgy fejbe vágott egy selejtes rönkhasábbal. Semmit nem csináltam vele. Csak úgy nekem jött. A boltos, akit nem érdekeltek a négerek magánügyei, elsősegélyben részesítette az embert, és visszaküldte dolgozni. De az eset új pletykát indított el. „Kicsi Joe, az egy gonosz alak! Lehet, hogy kicsi, de az biztos, hogy hangos! Jobb lesz vigyázni Kicsi Joe-val!” Az asszonyok bizalmasan azt tanácsolták Zillah-nak, hogy ő is legyen óvatos. „Gonosz egy ember, majd meglátod!” – mutogattak. „Minden ok nélkül összevert egy nagy férfit az erdőben! Jobb, ha nem bosszantod fel! Kicsi, de hangos!” – Hm! – horkant fel Zillah. – Csak a szája jár! – De hát összeverte azt az embert… – Én nem láttam, hogy elvert volna bárkit is. Kicsi Joe még mindig nyeszlettnek tűnt Zillah szemében kivéve, amikor nagy szavakkal hencegett neki. Mégis, ő legalább keményen beszélt, Conge meg még azt sem tette. Elhatározta, hogy dűlőre viszi a dolgot. Következő szombat délután a legszebb vasárnapi ruhájába öltözött, beleértve a cipőt és harisnyát is, amit Kicsi Joe vett neki, s hóna alá csapva a csomagküldő katalógust elment a boltba. Fizetésnap volt a rönkhasítóknak, a mezei munkások meg eladták a gyapotot. Tudta, hogy nagy tömeg lesz ott. Hűvösen elment Kicsi Joe mellett, aki magányosan ült és mogorván nézett az egész emberiségre, és egyenesen Conge-hoz ment, aki egy cukros hordó tetején ült, sajtot meg kekszet evett, és lustán beszélgetett egy másik munkással. Kinyitotta a katalógust egy megjelölt helyen, és rámutatott. – Látod ezt, Conge drágám? – kérdezte édesen. – Ez az a kályha, amit veszel nekem, mi? Nézd, már rajta van a teáskanna is, forr a víz! Conge meglepetten felhorkantott, aztán a kályha képére nézett. A levegő hirtelen lehűlt, és csend telepedett a fecsegő négerekre. Fél szemmel Kicsi Joe felé sandított, majd hangosan megszólalt: – Tetszik ez a kályha, mi? Megveszem neked. Most keress valami mást is, amit vehetek neked, bébi. Zillah lapozni kezdett a katalógusban, de a szemét rajta tartotta Conge-n és Kicsi Joe-n is. Kicsi Joe hamar felfogta a helyzetet, felállt, és lazán, magabiztosan Conge felé indult. Majd hirtelen megállt, és fenyegetően ránézett. – Mit akarsz venni az én nőmnek? – követelte. Conge egy szót sem szólt; kinyújtotta nagy kezét, és visszalökte a kis embert egészen oda, ahol korábban ült. – Na, keressük meg azt a varrógépet, édesem – mondta Zillah-nak, mintha Kicsi Joe ott se lenne. De Kicsi Joe-nak volt egy hírneve, amit meg kellett védenie. Ő egy gonosz alak volt. És mindenki, aki eddig nem tudta, most majd megtudja. Elővett egy borotvát, teljesen kihajtotta a pengét, hogy ne csukódjon a kezére, és eltúlzott suhintásokkal előre indult. – Kíváncsi vagyok, hogy nézel ki belülről – kiáltotta Conge-nak nagy hangon, színlelt vágásokkal közeledve. Conge nem számított borotvára. – Takarodj innen azzal a dologgal, ember! – kiáltotta. – Vigyázz magadra! De Kicsi Joe csak jött előre, suhogtatva és fenyegetőzve. Hogy valóban meg akarta-e vágni Conge-t, senki sem tudta. Conge inkább azt gyanította, hogy csak blöfföl, és nem szívesen hátrált meg. De egy borotva veszélyes dolog így suhogtatva, ezért nem tudta megállni, hogy fel ne emelje a karját, hogy védje magát, ahogy Kicsi Joe egyre közelebb ért. És amikor váratlanul felemelte a karját, a borotva átszakította az ingujját, és egy hosszú, sekély sebet ejtett a karján. Alig volt több egy karcolásnál, de Conge-nak ez már sok volt. Hátraesett a hordó felett, és elrohant az erdő felé. A többi férfi lefogta Kicsi Joe-t, aki csak szóban állt ellen, és elvették tőle a borotvát. Aztán amint elengedték, Kicsi Joe odasétált Zillah-hoz, és minden előzetes figyelmeztetés nélkül, ököllel egy akkorát bevágott neki a szeme alá, hogy csak úgy csattant. – Ez – jelentette ki – melegebben tart majd, mint egy főzőkályha! Most pedig takarodj haza, mielőtt a másik szemedre egy varrógépet kapsz! Zillah szipogott. – Jaj, Kicsi Joe – könyörgött. – Én csak… – Egy újabb pofon Kicsi Joe-tól, és Zillah tudta, hogy szereti ezt a kis rönkhasító embert, mert olyan gonosz! – Ez az, amire ennek a bolond Zillah lánynak szüksége van – mondták az asszonyok. – Kell neki egy jó verés minden áldott nap, és Kicsi Joe, ő aztán jól megveri! Conge teljesen eltűnt a románcból. Eladta a gyapotját, és majdnem négyszáz dollárt tett el a maradék öt bálájából. Mivel a következő évi vetésig nem volt semmi dolga, elhatározta, hogy horgászni fog. A legtöbben munkát kerestek a rönkhasítóknál, fűrészeltek és hasítottak. De Conge-nak volt pénze a bankban, nem volt szüksége a napi két dollárra. Conge nem volt nagy horgász, és nem is különösebben érdekelte a halfogás. Amit szeretett, az az volt, hogy beüljön egy kis ladikba, és kievezzen jó messzire, ahol már nem hallja Zillah éles, őrült kacagását, meg a többiek pletykálkodását. Ha fogott halat, megevett belőle annyit, amennyit akart, a többit odaadta a barátainak, néha pedig a szebb darabokat eladta a fehérnépnek dohányra valóért. Ha nem fogott semmit, az is mindegy volt neki. Csak egy dolog bosszantotta Conge-t. Mindig eltűnt az evező a csónakjából. Volt vagy egy tucat ladik kikötve a parton, amik láthatóan senkihez sem tartoztak. Ha valakinek csónak kellett, csak eloldotta az elsőt, amelyik az útjába esett, beszállt, és ellökte magát azzal az evezővel, ami éppen benne feküdt. Általában az evező nem volt több, mint egy deszkadarab vagy egy kerítésléc. Ez a megoldás egy ideig megfelelt Conge-nak, de mivel kevés dolga volt, egy nap vette a fáradságot, és kifaragott egy szép, formás evezőt egy ciprusdeszkából. Aznap használta is, és benne hagyta a csónakban. Másnap reggel a csónakot és az evezőt is valaki más használta már. Nem volt ebben semmi rejtély; valaki más is használni akart egy csónakot, mielőtt ő odaért, és az a csónak, amelyben az evezője volt, éppen kéznél volt. Aznap türelmesen faragott egy másik evezőt. Másnap reggelre az is eltűnt. Faragott még egyet, aztán még egyet. És mindet ugyanúgy elveszítette. Ez felbosszantotta Conge-t. Kikérte magának, hogy ő gyártson evezőt mindenkinek a kikötőben. Még egy utolsó evezőt készített. De ahelyett, hogy este a csónakban hagyta volna, felvitte a bolt tornácára, és a falnak támasztotta. – Ez – jelentette ki – az én evezőm. Amikor holnap lejövök, azt akarom, hogy pont itt álljon, ahová most raktam. A dolog valószínűleg itt véget is ért volna, ha az az ördögi Zillah meg nem hallja a megjegyzést. Egy embernek természetes joga volt a saját evezőhöz, és senkinek eszébe sem jutott volna megsérteni ezt a jogot. De Zillah bolond volt. – Miért nem hagyod, hogy egy szalagot kössek rá, hogy biztos lehess benne, hogy ez az igazi? – gúnyolódott, és felkacagott azon az éles, őrült hangján. A többiek pedig kuncogtak, mert szellemesnek találták a megjegyzést. – Zillah, már megint! Nem bír magával! – mondták. A nevetés belevájt Conge megfáradt lelkébe, a kuncogás pedig só volt a nyílt sebre. – Ne törődj azzal – vágott vissza nyersen. – Csak senki ne nyúljon az evezőhöz. Hetek teltek el eseménytelenül. Az emberek az erdőben szorgalmasan vágták és hasították a rönkfát, Conge pedig kedvetlenül horgászott. Aztán hirtelen a semmiből felröppent a hír, hogy egy gőzhajó jön a rönkfákért! Az emberek izgatottan vitatkoztak. Egyesek szerint gőzhajók nem tudnak feljönni a folyón. Mások emlékeztettek, hogy régen rendszeresen jártak gőzhajók a folyón. Erre az volt a válasz, hogy az azóta eltelt húsz év alatt a meder megtelt hordalékkal. Erre pedig azt válaszolták, hogy a téli esőzések miatt a vízszint elég magas ahhoz, hogy a hajó áthaladjon az akadályok felett. A vita csak akkor dőlt el, amikor a Gazda kirendelte az összes szekeret, hogy hordják a rönkfát a folyópartra. Akkor már mindenki tudta: jön a hajó! A régi lakosok elkezdték emlegetni a hajdani vidám, részeges, verekedős napokat, a helyi prédikátor pedig hosszú beszédet tartott a gőzhajók bűnéről és gonoszságáról, figyelmeztetve nyáját, hogy maradjanak távol a folyótól, amikor megérkezik Sátán úszó szekere. A figyelmeztetés azonban hiábavaló volt. A gőzhajó megérkezett Hatch kikötőhelyéhez, megfordult a keskeny folyón, és vasárnap délben, a prédikáció után kikötött. A kecses John D. Grace<ref>A J''ohn D. Grace'' egy hátsó-lapátkerék meghajtású teherszállító gőzhajó volt, amely 1917 és 1930 között üzemelt a Mississippin. Bővebben fényképpel [https://search.library.wisc.edu/digital/AQBFPHCRS6KWK38G angolul]</ref> volt az New Orleansból, és néhány sertésen kívül, amit a Black River<ref>''Black River'': Számos folyó viseli ezt a nevet Az USA-ban (lásd [https://en.wikipedia.org/wiki/Black_River angolul]). Bradford Black River-je a Ouachita ([https://en.wikipedia.org/wiki/Ouachita_River angolul]), a Tensas ([https://en.wikipedia.org/wiki/Tensas_River angolul]) és Little ([https://en.wikipedia.org/wiki/Little_River_(Louisiana) angolul]) folyók Jonesville-i egyesülése ([https://en.wikipedia.org/wiki/Jonesville,_Louisiana angolul]), amely a Red River-be ömlik. Sok térképen ez az alsó szakasz is Ouachita néven szerepel. Lásd leírás ([https://en.wikipedia.org/wiki/Ouachita_River#Black_River angolul]) és [https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c3/Mississippiriver-new-01.png térkép].</ref>-nél vettek fel, könnyű volt a rakománya. Ötezer rönkhasábot kellett felvennie Hatch-nél. És minden férfi, nő és gyerek, fehér vagy fekete, öt mérföldes körzetben ott volt, hogy lássa a gőzhajót. A móka hamar elkezdődött. Amíg a tisztek a fedélzeten fogadást tartottak az ültetvényeseknek és családtagjaiknak, a rakodómunkások nekiláttak a súlyos rönkök felhordásának. Zajos, hencegő beszéddel csaptak le a rakásra a vidéki négerek kedvéért, akik ellepték a rámpát, de hamarosan a tűző nap és a nehéz rönkök elnémították vidámságukat. Végül a belső morfondírozás dalfoszlányokban tört utat magának: ''„Kapáld a gyapotot,'' ''Szántsd a kukoricát, és'' ''Hordd ki a hamut'' ''Minden reggel'' ''Kócos hajú mama,'' ''Mi a bajod most?”'' A dal Bugaboo Jones szájából pattant ki, aki a legnagyobb termetű és a leggyorsabb beszédű rakodó volt közülük. És akár szándékosan, akár véletlenül, egyenesen Zillah-ra nézett, amikor énekelte. Általános volt a kuncogás, de Zillah volt az egyetlen, aki magára vette a dalt. – Nem vagyok én a mamád, te nagy csirkefogó – kuncogott a lány. – Nem vagyok én anyja semmi olyasminek, ami olyan fekete és csúnya, mint te, te varjúszínű pávián, akinek levágták a farkát. A rakodó gyors, értékelő pillantást vetett Zillah-ra. A nő nagydarab, fekete bőrű és könnyed megjelenésű volt, a legszebb vasárnapi ruhájában. Egy tuskón ült egy férfi mellett, aki láthatóan a kalapja harcias állásával és egy kis, bozótos bajusszal próbálta kompenzálni apró termetét. A nagy rakodó elvigyorodott. – Igen, az ám! – mondta. – Tele vagy a pokollal meg az öreg Afrikával, mi, te kis csinos vidéki lány! Hát, tele van a környék olyan nőkkel innentől egészen New Orleansig, akik pont így viselkednek, mint te, valahányszor meglátnak engem! Odament a farakáshoz, megvárta, míg két nehéz rönkhasábot a vállára emelnek, és kecsesen leügetett a pallón a folyami munkások ringó járásával. Amikor a következő adagért jött, bátran kilépett a sorból, és oda ment a tuskóhoz, ahol Zillah és Kicsi Joe ült. Kicsi Joe-ról tudomást sem véve, így szólt: – Gyere, mondj nekem valami mást is, Vidéki, és figyeld, ahogy kicsúfollak!<ref>Eredetiben ''watch me put you right square back in de '''dozens'''!'' A '''Dozens''' egy két versenyző között játszott játék, amelyben a résztvevők sértegetik egymást, amíg az egyikük fel nem adja. Az afroamerikai közösségekben elterjedt Dozens szinte kizárólag közönség előtt játszódik, akik arra buzdítják a résztvevőket, hogy egyre súlyosabb sértésekkel válaszoljanak, hogy fokozzák a feszültséget, és ezáltal a verseny nézését érdekesebbé tegyék. Bővebben [https://en.wikipedia.org/wiki/Dozens_(game) angolul].</ref> Életében először Zillah szóhoz sem jutott! Ez a nagy, pimasz rakodó teljesen lenyűgözte! Szűzies szégyenlősségbe vonult, miközben próbált valami frappáns választ kitalálni. – Gyere te lány – sürgette a férfi. – Sétálj le velem a pallón, és veszek neked egy üdítőt a hajón. Zillah szerette a szódát, és a nagy rakodó incselkedett vele. Csak fel kellett mennie a hajóra, ahol árulták. Idegesen nézett Kicsi Joe-ra, az meg grimaszolt. – Maradj távol a hajótól, te lány – parancsolta. De a többi néger biztatta. Még Conge is megtörte több mint egy hónapos hallgatását. – Menj csak, Zillah – sürgette. – Menj fel a gőzhajóra, és idd meg azt a szódát. Szedd össze magad! Fogadok, hogy túl gyáva vagy! – Azt hiszem, felmegyek, Kicsi Joe – mondta a lány a társának. – Ha felmész – ígérte az –, alaposan megverlek. Zillah habozott. Vakmerő dolog volt ez egy lánytól, az biztos. De egy üveg szóda, az egy üveg szóda. És egy meghívás egy nagy gőzhajós férfitől olyan bók volt, amivel nem minden nap dicsekedhetett egy lány. A rakodó, aki a meghívást tette, már el is lendült mellette a palló felé. – Várj egy percet! – kiáltotta a lány. – Hadd kapaszkodjak a karodba, amíg lemegyek azon a híd-izén. Félek! Megragadta Bugaboo karját, és zubbonyának ujjába kapaszkodva lejutott a hajó főfedélzetére. – Na, most menj fel azon a lépcsőn – mondta neki Bugaboo –, és kérd meg az embert az ablaknál, hogy adjon neked valamit. Hé, Mister Henry, adjon ennek a lánynak valamit, és írja a számlámra! Zillah idegesen feltérképezte az utat a gőzhajó bárjához. De amikor a csapos kinyitott egy üveg piros szódát, és kiadta neki az ablakon, visszanyerte az önbizalmát. Meglátott egy fürt banánt odabent, és rendelt „egy ötcentesnyit”. Aztán szódával az egyik kezében, banánnal a másikban odalépett a korláthoz, és a parton álló tömeg szeme láttára banánt evett és szódát ivott, olyan arccal, mint aki egész életében nem csinált mást, csak banánt evett és szódát ivott egy gőzhajón! Nagy rakodója, aki egy újabb adag rönkhasábbal tért vissza, kiszúrta őt és rákezdett: ''„Kócos hajú mama,'' ''Mi a bajod most!”'' – Semmi bajom, nagyfiú – kiáltotta vissza a lány. – Te csak cipeld azokat a rönkhasábokat, amíg én itt állok és ütemet verek neked a lábammal! Miután a jég megtört, más rakodók is meghívtak más nőket a hajóra, és vendégül látták őket. A férfiak pedig, hogy ne maradjanak le, szintén felmentek, és készpénzért vásároltak, ahol a rakodók csak a hitelüket költötték. Fél óra alatt a vidéki négerek félénksége elszállt, és az alsó fedélzetek szinte nyüzsögtek tőlük. Késő délután volt, mire Hatch-nél végeztek a rönkök berakodásával. A következő kikötő a Miller kanyarnál<ref>Eredetiben ''Miller’s Bend''</ref> tizenöt mérföldre volt vízi úton, de csak négy mérföldre szárazföldön. Így a Hatch-i négerek azzal koronázták meg a csodálatos és vidám napot, hogy tizenöt mérföldet hajókáztak, majd a holdfényben négy mérföldet gyalogoltak haza. Bár Kicsi Joe maga is részt vett az úton és szívből élvezte, megmondta Zillah-nak, hogy maradjon le a hajóról, és a lány nem fogadott szót. Így hát megverte – de ez csak egy múló epizód volt a kapcsolatukban. Visszagyalogoltak a négy mérföldön a mezőkön át, és a bolt tornácán ülve pihentek és mesélték az élményeiket. A kétórás hajóút alatt Kicsi Joe, saját bevallása szerint, teljes körű jártasságot szerzett a gőzhajózás terén, és hosszan értekezett róla. De Zillah-nak is voltak élményei, és ő is beszélni akart. – A kutyafáját! – kiáltotta. – Az a gőzhajó aztán jól felkavarta a vizet a kanyarokban! Úgy féltem! És amikor az a kürt megszólalt! Istenem, Istenem! Azt hittem, ott helyben meghalok! – Ja, féltél – vetette oda Kicsi Joe. – De nem féltél annyira, hogy ne menj fel a hajóra, amikor megmondtam, hogy ne tedd. Zillah felismerte a kihívást: ez volt az ígért pofonok előjele – egy esemény, amely megkoronázta a tökéletes napot. – De igenis féltem – jelentette ki –, tiszta frászban voltam. – Megmondtam, hogy maradj le arról a hajóról – Kicsi Joe próbálta magát a kellő indulatba hozni a szükséges veréshez. – Féltem felmenni – jelentette ki Zillah bűnbánóan –, meg aztán attól is féltem, hogy mi lesz, ha nem megyek fel. Mert nem tudhatod, mit művel veled egy olyan nagy rakodó nigger, ha nem mész fel a hajóra, amikor mondja. – Féltél attól a rakodó niggertől, mi? – horkant fel Kicsi Joe. – De tőlem nem féltél! – De igen, tőled is féltem – állította Zillah. – De tőle jobban féltem. Ez volt a szikra, amire Kicsi Joe-nak szüksége volt mesterséges haragja begyújtásához. Ha egy férfi kedvese jobban fél egy idegentől, mint tőle, az már olyasvalami, ami felbosszantja az embert. De nem volt túl dühös egy csodálatos gőzhajós nap után. Kedvetlenül lekevert neki egyet, a lány pedig összehúzta magát és szipogott. Aztán mintegy utólagos gondolatként, adott neki még egyet, és hozzátette: – Őt is elvertem volna, ha kinyitja a száját. Kötelességét letudva Kicsi Joe kész volt elfelejteni az egészet. De Zillah nem tudta megállni, hogy össze ne hasonlítsa a kicsi, peckes rönkhasítót a hatalmas, mosolygós rakodóval, aki úgy emelt fel két nehéz rönkhasábot, mintha csak gyufaszálak lennének, és aki egész nap a pallón ügetett fel-alá, fecsegett és ugratta az asszonyokat, üdítőt vett nekik, és csak úgy élt a világba. Kicsi Joe rettenetesen menőnek tűnt a kis bajuszával meg a félrecsapott kalapjával. És amikor durván beszélt és ököllel megütötte, félelmetes látvány volt! Ezek voltak azok a dolgok, amelyek miatt Zillah szerette őt. De valahogy nem tudta maga elé képzelni, ahogy megverje azt a nagy, vigyorgó, joviális rakodó óriást. És minél inkább próbálta elképzelni, amint Kicsi Joe elpáholja, annál nevetségesebbnek tűnt a dolog. Hirtelen kirobbant belőle az a magas hangú, őrült kacaj. Kicsi Joe pontosan tudta, min nevet, és ez dühbe hozta. Ismét megütötte Zillah-t az öklével, ezúttal már komolyabban, és a lány újra szipogott, de hirtelen megint kitört belőle a nevetés. Újra megütötte, amilyen erősen csak tudta, a lány pedig sírva könyörgött, csak hogy a nyüszítés közepette megint fékezhetetlen nevetésbe tört ki. Ettől Kicsi Joe tényleg megvadult! Eszét vesztette! Az első dolog, ami a keze ügyébe akadt, mint bunkósbot, Conge kedvenc evezője volt, ami a közeli falnak volt támasztva. Megragadta, és dühödten Zillah fejére sújtott vele. Az evező az első ütésre szilánkokra tört. – Ez majd kiveri belőled a nevetést, te bolond! – jelentette ki. Ki is verte. De a sírást is. Az ütés fájt. A nő elméje kitisztult az ostoba nevetéstől, és a verés más megvilágításba került. Egy férfi jogosult elpáholni a kedvesét, hogy megmutassa: eléggé szereti ahhoz, hogy vegye a fáradságot. De a kezével. Az az ember, aki nem tudja kimutatni az érzelmeit anélkül, hogy botért nyúlna, nem sokat ér. Zillah pedig semmivel sem érte be kevesebbel, mint egy igazi férfival. És a feje szörnyen fájt – és nem szűnt meg fájni. Minél jobban fájt a feje, annál dühösebb lett, és minél dühösebb lett, annál jobban fájt a feje. – Nem szabad így bánni velem, Kicsi Joe – mondta. – Fogtad magad, és fejbe vágtál azzal az evezővel. Isten nem fog megáldani érte. – Megmondtam, hogy ha felmész arra a hajóra – érvelt Kicsi Joe –, megverlek. Te meg felmentél. – És te megvertél – jelentette ki Zillah. – Én meg csak ültem és tűrtem, és könyörögtem, hogy hagyd abba. De te megütöttél azzal az evezővel, és Isten nem fog megáldani érte. – Azzal verlek meg, amivel akarlak! – horkant fel durván, de nem túl meggyőzően. Zillah tartása már kezdte megijeszteni. – Megütöttél azzal az evezővel – ismételte bután a lány –, és Isten nem… Kicsi Joe rájött, hogy a legjobb fegyvere a hencegés, és minden erejét beleadta: – Megütlek mégegyszer, ha akarom! – De nem volt benne sok meggyőződés. Zillah szemei most már tágra nyíltak, vadul bámult, és felállt. Hirtelen nyílt tenyérrel, teljes erőből lecsapott a férfira. Hangos csattanás hallatszott, egy döbbent kiáltás, és Kicsi Joe padlót fogott. Zillah már rajta is volt, mielőtt még földet ért volna: harapott, karmolt, tépett, ütött és rúgott. Kicsi Joe könyörgött, de hiába. – Megütöttél azzal az evezővel – ismételgette a lány –, és Isten nem fog megáldani érte. Amikor a csetepaté a tetőfokára hágott, Conge is odaért egy másik csoporttal, akik Miller kanyar felől gyalogoltak át. Meghallották a zajt a bolt tornácán, és odamentek megnézni. A ragyogó holdfényben Conge két dolgot látott. Látta eltört evezőjét, és látta a gyűlölködő Zillah-t, aki okoskodott vele erről. – Ki nyúlt az evezőmhöz? – üvöltötte. – Ki törte el az evezőmet? Zillah két ütés között megpróbálta elmondani neki. De a férfi nem hallgatott rá. – Te tetted, te kis féreg! – ordította Conge, megragadta a lányt a tarkójánál fogva, és talpra rántotta. – Eltörted az evezőmet! – Kicsi Joe volt – hajtogatta Zillah. – Megütött vele, és Isten… – Te vetted rá! – szakította félbe Conge, és durván megrázta. – Jaj, Conge drágám… – De Conge egy hatalmasat lökött rajta, amitől a lány végiggurult a padlón, aztán Kicsi Joe felé fordult, aki még mindig túl kába volt ahhoz, hogy felfogja, mi történik. Conge utánakapott, de egy hüvelykkel elvétette. A dühös óriás fenyegető közeledése időben észre térítette a kis rönkhasítót: lesiklott az alacsony tornácról, a talpán landolt, majd futásnak eredt. Zillah még mindig ott kuporgott alaktalan rongycsomóként a padlón, ahová Conge leterítette, és szipogva sírt. – Conge drágám – könyörgött –, ő tette. Én meg csak megvertem őt, amiért eltörte az evezőnket, cukorfalat. – A mi evezőnket? – kérdezte Conge. – Az én evezőmet! – A mi evezőnket – esdekelt Zillah. – Az én és a te eveződet, édesem. Nem tudtam, hogy a mi evezőnk, amíg le nem ütöttél, bébi, de amikor leütöttél, kitisztult az agyam. Azóta tudtam, hogy Kicsi Joe a mi evezőnket törte el a fejemen. Conge haragja nagy, jóindulatú vigyorrá olvadt. – A mi fejünkön, igaz? – vetette fel. Zillah vigyorogva helyeselt. Aztán komolyan hozzátette: – Nem lett volna szabad azt tennie, Conge. Isten nem fogja megáldani, amiért így bánt velem. </poem > <big> Jegyzetek </big> {{jegyzetek}} [[Kategória:Novellák]] 8n7mpxavjoxg4ujsah4l1k6roayjn42