John Duns Scotus
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Duns Scotus(Dunston, Northumberland (mások szreint: Dun, Írország, 1274 – Köln, 1308.) skolasztikus filozofus.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Életpályája
A ferenciek közé lépett és Oxfordban tanult, ahol csakhamar annyira kitűnt, hogy amikor tanára Párizsba ment, ő helyettesítette a filozófia tanításában. 1307-ben teológiai doktorrá avatták Párizsban, ahol még ugyabban az évben tanitani kezdett. Néhány hónappal később Kölnbe ment, ahol nemsokára meghalt.
[szerkesztés] Munkássága
Külön iskolának, melyet az ő nevéről Scotismusnak neveztek, s mely ellentétben állot a Thomismussal, Aquinói Tamás filozofiájával, lőn alapítója. A scotizmus ereje inkább a kritika, mint a pozitiv alkotás; e kritika azonban nem lépi tul a skolasztika körét. Scotus is a filozofiát a teologia szolgájává teszi; szilárdan ragaszkodik a dogmákhoz, de szkeptikus a dogmák filozofiai bizonyítékai iránt. Jól mondották, hogy viszonya Aquinói Tamáshoz némileg hasonlít Kantnak Leibnitzhez való viszonyához. Scotus és Kant kritikai elmék, a teologiai tételek bizonyítékait lerontják, magukat a tételeket azonban elismerik. Mindkettő abba is egyezik, hogy ama tételeket, melyeknek bizonyításához az elméleti tudás gyöngének bizonyul, az erkölcsi akaratra alapítják, melynek elsőséget tulajdonítanak az elméleti ész fölött. Nagy a különbség is. Mert Scotusra nézve a legfőbb tekintély a katolikus egyház, Kantra nézve pedig a lelkiismeret szava. A teologia ezek után Scotusnak nem annyira tudomány, mint gyakorlati jellegü megismerés. Körét nagyon megszorítja és nemcsak a háromságot s az inkarnaciót s a többi keresztény dogmákat, hanem a világnak semmiből való teremtését s az emberi lélek hallhatatlanságát is azokhoz a dogmákhoz számítja, melyeket az ész nem bizonyíthat, hanem csak mint cáfolhatatlanokat és valószinüeket is föltüntethet, mig az isteni kinyilatkoztatás teszi őket bizonyosokká. A nominalizmus és realizmus harcában az utóbbinak fogja pártját. Az egyetemes a dolgok előtt van, mint forma isten elméjében, a dolgokban, mint lényegük (quidditas), a dolgok után mint elménk által elvont fogalom. De a részletekben függetlenebb Aristoteléstől, mint Tamás; sok platonikus és ujplatonikus eszme hatolt gondolkodásába, főleg Avicebron «Életforrása» c. műve révén. Máskép is meghatározza az egyetemesnek az egyénihez való viszonyát. Az egyetemeshez hozzá kell járulnia az egyéninek, vagy a skolasztikusok nyelvén a quidditashoz a haecceitasnak. Fontosabbak Scotus lélektani és etikai tételei, melyek közt a legfőbb: az akarat előbbre való az értelemnél. Tamás szerint isten a jót parancsolja, mert jó; Scotus szerint a jó azért jó, mert isten parancsolja. Elkeseredett harc tört ki a Scotisták és Thomisták közt, mely főleg az immaculata conceptio (Scotus ennek a védője) körül vált legerősebbé.
[szerkesztés] Tanítványai
A tanítványok közül megemlítendők Joh de Bassolis Antonius Andreae (doctor ordinatissimus), Franciscus de Mayronis (doctor illumanitus, vagy magister abstractionum) és a doctor planus et perspicuus Walter Burleigh.
[szerkesztés] Művei
Összes műveinek kiadása, mely azonban mégsem teljese, megjelent 1639. Leidában 12 kötetben, kiadója Lucas Wadding, aki L. életrajzát is hozzácsatolta.
[szerkesztés] Irodalom
Régebbi művek róla:
- Johannes de Rada, Controversiae teologicae inter S. Thomam et Scotum etc. Venet. 1599. és Colon 1620.
- Erdmann, Grundriss d. Gesch. der Phil.; Prantl, Gesch. der Logik III.;
- Morus, l'Histoire de la philosophie scolastique (Lyon 1882);
- Werner, Johannes D. (Bécs 1880).


Based on work by