Bibó István

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Bibó István szobra Budapesten
Bibó István szobra Budapesten

Bibó István (1911. augusztus 7. – 1979. május 10.) magyar jogász, politikus.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Élete

Szegeden nőtt fel, ahol apja etnológus, az egyetemi könyvtár igazgatója. 1929-től a Szegedi Tudományegyetemen tanul, ahol 1933-ban államtudományi, 1934-ben jogtudományi diplomát szerez. 19331934-ben Bécsben majd Genfben folytatja tanulmányait. Jogi gyakorlatát a királyi ítélőtáblán és a királyi törvényszéken szerezte, 1938 júniusától bírósági jegyző, majd novembertől az Igazságügyminisztérium tisztviselője. 1937 októberében a Márciusi Front programnyilatkozatának egyik szövegezője, 1944 nyarán békeajánlat-tervezetet fogalmazott. A német megszállás során minisztériumi tisztviselőként menleveleket állított ki egészen október 16-i letartóztatásáig. Pár napos fogsága után bújkálni kényszerült. 1945 márciusától 1947 júliusáig Erdei Ferenc felkérésére a Belügyminisztérium közigazgatási osztályát vezette, a megyerendszer reformján dolgozott, a Nemzeti Parasztpárt delegáltja a Jogi Reformbizottságba. Résztvevője a választójogi törvény (1945. évi VIII. tc.) és az 1945. november 4-i választás előkészítésének. Jelentős munkája a Valóság (folyóirat) 1945. októberi számában megjelent A magyar demokrácia válsága című munkája, mely nagy vitát gerjesztett. Ellenezte a magyarországi németek kitelepítését. A II. világháború után a Válasz rendszeres szerzője.

1946 júliusától 1950-ig a Szegedi Tudományegyetem professzora és a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Állásának elvesztése után az ELTE Egyetemi Könyvtár könyvtárosa.

[szerkesztés] Szerepe a forradalomban

1956. október 30-án részt vett a Nemzeti Parasztpárt majd november 1-jétől új nevén a Petőfi Párt újjászervezésében. A párt november 2-án Farkas Ferenccel együtt miniszternek jelölte az újjáalakuló Nagy Imre-kormányba, így november 3-án államminiszterré nevezték ki. November 4-én Tildy Zoltánnal tárgyalt az Országgyűlést megszálló szovjet csapatokkal és egy nyilatkozatot fogalmazott meg. A parlament épületét november 6-án hagyta el, november 12-én szűnt meg hivatalosan a kormány menesztésével miniszteri megbizatása.

Sírja az Óbudai temetőben
Sírja az Óbudai temetőben

Javaslatot dolgozott ki a "magyar kérdés kompromisszumos megoldására", amely javaslatot a Nagy-budapesti Központi Munkástanács tárgyalási alapnak fogadott el, ám a tárgyalások csak színleg kezdődtek meg. December elején K. P. S. Menonnal, India budapesti nagykövetével tárgyalt és átadta neki a Nyilatkozat Magyarország állami, társadalmi és gazdasági rendjének alapelveiről és a politikai kibontakozás útjáról című, Farkas Ferenccel, Varga Istvánnal, Féja Gézával és Tamási Áronnal közös írását. 1957 elején írta Magyarország és a világhelyzet című tanulmányát, mely német nyelven jelent meg szeptember 8-án a bécsi Die Presse napilapban. május 23-án letartóztatták és 1958 augusztusában életfogytiglani börtönre ítélték. Perének harmadrendjű vádlottja volt Göncz Árpád későbbi köztársasági elnök. Állítólag személyesen Nehru indiai elnök közbenjárására álltak el a halálbüntetéstől. Az 1963. évi amnesztiával szabadult, majd nyugdíjazásáig a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárában tevékenykedett. Nyugdíjas éveiben fordított, munkáit rendezte, kisebb műveket publikált. Londonban jelent meg 1976-ban A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai tanulmánya angol nyelven. 1979. május 10-én hunyt el Budapesten, az Óbudai temetőben temették el, temetésén Kenedi János és Illyés Gyula mondott beszédet. Ez az alkalom volt a demokratikus ellenzék első nyílt fellépése.

[szerkesztés] Tudományos munkássága

Érdeklődött a jogelmélet, a nemzetközi jog, a közigazgatás, az államelmélet, a politikai történelem iránt, különösen a jog kényszerrel és hatalommal való összefüggése, a nemzetközi szankciók, a nemzetközi jogerő és a nemzetközi bíráskodás problémája, az államhatalmak elválasztásának elmélete, a közép- és kelet-európai politikai fejlődés torzulásai foglalkoztatták. A Kádár-rendszerrel szemben csöndes és határozott távolságot tartott, a feddhetetlen erkölcsössége és tudományos teljesítménye ellenzéki értelmiség példaképévé tették.

[szerkesztés] Egyéb

1980-ban a magyar szellemi élet 72 képviselője Emlékkönyvvel tisztelgett életműve és emléke előtt.

Nevét viseli az ELTE jogi szakkollégiuma, mely a rendszerváltás során a Fidesz alapításának helye volt, egy Kiskunhalason működő gimnázium, egy hévízi alternatív gimnázium, valamint az őri (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) általános iskola is.

[szerkesztés] Néhány jelentősebb munkája

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Más nyelveken