Divald Adolf

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Divald Adolf (berencsi) (Selmecbánya, 1828. június 1. – Szombathely, 1891. november 12.) erdész és szakíró, az MTA levelező tagja (1864)

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Életpályája

[szerkesztés] Pályájának kezdete

Apja kincstári erdőmester volt. Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában fejezte be 1846-ban. A szabadságharcban mint honvédtüzér vett részt; félbeszakított szaktanulmányait Selmecbányán fejezte be. Erdészeti szolgálatát Koburg hercegnél kezdte meg, majd állami szolgálatba lépett.

[szerkesztés] Az Erdészeti Lapok

1862-ben selmecbányai kincstári erdőmesteri minőségében Wágner Károllyal együtt, aki a selmecbányai, akkoriban még német tannyelvű erdészeti akadémia segédtanára volt, megalapította az Erdészeti Lapokat, amely vállalkozása az addig teljesen hiányzó magyar erdészeti irodalom úttörője volt. Akkoriban a kincstári erdők igazgatásának, az erdészeti akadémia sőt még a magyar erdészeti egyesület hivatalos nyelve is német volt, nemkülönben az erdőtisztek nagy része is idegen ajkú volt, nemcsak áldozatkészségre és ügybuzgóságra volt szükség az új magyar nyelvű szakfolyóirat alapítói részéről, hogy az megállhasson, hanem bátorság is kellett, hogy az akkori intéző körök részéről megnyilatkozó ellenséges indulattal szembeszálljanak. Az ebből származó hivatalbeli kellemetlenségek miatt Divald nemsokára kilépett az állami szolgálatból és gróf Eltznél Vukovárott vállalt erdőmesteri állást.

[szerkesztés] A kiegyezés után

A kiegyezés után, 1867-ben azonnal a kincstári erdőügyek élére állították, amely állásában eleinte osztálytanácsosi, majd nemsokára minisztertanácsosi minőségben 1872. december 31-ig maradt. Ezen állásáról leköszönve, a szlavóniai kincstári erdőségek értékesítése céljából alakult részvénytársaság vezérigazgatója volt, majd a részvénytársaság feloszlása után Kismartonban, az Eszterházy hercegi zárgondnokság erdőtanácsosa, utóbb pedig a hercegi uradalmak igazgatója lett, mely állásából azonban betegeskedése miatt, 1889-ben nyugalomba vonult és Pozsonyba költözött. A halál Szombathelyen érte, amikor egyik lányát meglátogatta. Pozsonyban temették el.

[szerkesztés] Irodalmi munkássága

Íróként gyakran az Erdődi álnevet használta. Irodalmi működésének java része az Erdészeti Lapok[1]ra esik, amelynek ő nemcsak egyik megalapítója és tulajdonosa, hanem írója is volt, még azután is, hogy a lap az Országos Magyar Erdészeti EgyesületErdészeti Egyesület tulajdonába ment át és Bedő Albert szerkesztése alá jutott, a lapnak mindvégig főmunkatársa maradt. Számos cikket irt egyéb szaklapokba is.

[szerkesztés] Elismerések

Divaldot az erdészeti irodalom megalapítása körül kifejtett munkássága elismeréséül a Magyar Tudományos Akadémia 1864. január 20-án levelező tagjává választotta, a királytól pedig «berencsi» előnévvel magyar nemességet kapott.

[szerkesztés] Főbb művei

  • Zur ungarische Forstliteratur (Pozsony 1861);
  • Segédtáblák erdészek és erdőbirtokosok stb. számára (Selmec, 1864., Wágner Károllyal együtt);
  • A természettudományok s az erdészet (Pozsony, 1865, akadémiai székfoglaló)
  • Közgazdasági eszmetöredékek az erdészet köréből (Endrődi néven, Pest, 1866);
  • A magyar birodalom államerdőségei kezelésének eredményei 1867-ig és lépések egy jobb jövő felé (Buda 1868);
  • Észrevételek Minics János észrevételeire a temesi fakérdés ügyében (Buda 1868).
  • Magyar–német és német–magyar erdészeti műszótár (Wágner Károllyal, Pest, 1868);
  • Jelentés Máramaros-, Ung- és Liptó-megye kincstári erdőségeiről (Buda 1870, térképmellékletekkel);
  • Jelentés Erdély kincstári erdőségeiről (Buda 1871, térképekkel).

[szerkesztés] Forrás

  • A Pallas Nagy Lexikona

[szerkesztés] Külső hivatkozások

  • Magyar Életrajzi Lexikon