Az ókori Közel-Kelet művészete
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az első nagy közel-keleti civilizációk az i. e. 4. évezredben jöttek létre Mezopotámiában (a Tigris és az Eufrátesz folyók mentén) és Egyiptomban, a Nílus mentén.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Az ókori Egyiptom művészete
[szerkesztés] Festészet, domborművek
A sírkamrák falát kőből faragott domborművek és festmények alkották. A domborművek is laposak, és festettek. Gyakran a napi életből vont jelenetekkel és munkaábrázolásokkal, hiszen a hitük szerint az élet nem szűnik meg a halál pillanatával. Festményekkel díszítették a múmiákat magukba záró fakoporsókat is (szarkofágok). Két dimenziós, vagyis síkban történő ábrázolás jellemző festészetükre. Egy kompozíción belül az alakoknál a szembe és az oldalnézet (arc és láb) váltogatja egymást. A domborművek és a festmények főalakja nagyobb, mint a mellékalakok. Az arc gyakran néz vadászjeleneteket és földművelést, és így meghosszabbítja a személyes boldogságot az örökkévalóságig.
Az egyiptomi művész mindent úgy mutat, hogy jellege érvényesüljön. A fejet profilba fordítják, a szem viszont elölnézetből van. A test felső részét, a vállakat, a mellet is elölről kell nézni, mert csak úgy látjuk, hogy kapcsolódnak a karok a törzshöz. Viszont a végtagok mozdulatát oldalnézetből mutatják. Ezért olyan furcsán laposak, elcsavarodottak az emberi alakok az egyiptomi ábrázolásokon. Ráadásul a láb külső vonalát nem szerették, vagy nem tudták megrajzolni, ezért belülről mutatják mindkettőt, az alakoknak vagy két ball vagy két jobb lába van. A művész megadott, ismert formákból alakít, majdnem úgy, mint a primitív művész, és éppen úgy, mint az, pontosan tudja a formák és a megoldás jelentését, tehát azt is kifejezi a munkájában.
Az egyiptomi festményen a legkisebb részlet sem véletlen, minden ott van, ahol lennie kell. A művész úgy rendezte el a teret, hogy a legkisebb változtatás az egészet felborítja. Mielőtt munkához fogtak, nagy négyzethálót rajzoltak a falra, és elosztották a formákat az egyenes vonal mentén. Az élő formákat hihetetlenül pontosan megfigyelték. A halak, madarak ábrázolása olyan, hogy mindenki megállapíthatja, hogy milyen faj.
[szerkesztés] Szobrászat
A szobrok egy-egy nagy kőtömbből készültek, és megőrizték a tömb körvonalait (kockaszobor). Itt a szigorú előnézet uralkodott, statikusak, merevek, és arckifejezés nélküli alkotások.
[szerkesztés] Építészet
Egyiptom gazdag volt kemény, súlyos kövekben, ami a belőle készített építményeknek tartósságot, szinte örökkévalóságot képez. Ez a művészet az európai kőkorszaki megalitikus emlékeket idézi, akár sírhelyekről, akár templomokról beszélünk. A nagy kőtömböket úgy rakták egymásra, hogy mértani alakzatokat képezzenek. Így jöttek létre az első nagyszabású uralkodói sírhelyek, kripták, majd a piramisok, az uralkodók halotti palotái. Minél magasabbak voltak ezek az építmények, annál nagyobb volt a fáraó. Az első egyiptomi kripta a masztaba, egy négyszög alapú, lejtős falú, lapos tetejű, több teremből álló építmény volt, amely hasonlított egy csonka gúlára. Ezeket a sírépítményeket lépcsős piramisnak is nevezik. A sírok közül kiemelkedik Dzsószer fáraó piramisa, a Memphisz melletti Szakkarában, mely hat egymás fölé épülő masztabából áll. A lépcsős piramisokból fejlődött ki a sima oldalú, hegyes piramis. Ilyenek épültek a Gízai-övezetben, Kairó közelében. Az együttest Hufu, Hafré és Menkauré fáraók piramisa alkotja. A Közép- és Újbirodalom időszakában a sírokat sziklatömbökbe vájták. Így jött létre Théba közelében a híres Királyok Völgye.
Az Újbirodalom időszaka a templomépítészet fénykora volt. Az istenek templomait a Nílus jobb partján, Karnakban, Luxorban, és Edfuban emelték. A templomba vezető út általában két szfinxsor, a bejárat előtt pedig két obeliszk áll. Ezek a templomok nagyok, több fedett és fedetlen helységből állnak, és egyenes vonalúak. A templomok gerendázatát sok oszlop, támpillér támasztotta alá. Az oszlopok fejzetét stilizált növényi elemek, lótusz, papirusz és pálma jellemzi.
[szerkesztés] Irodalom
A világ első irodalma a mezopotámiai irodalom mellett az ókori Egyiptom irodalma volt. Az első egybefüggő egyiptomi szövegek az i. e. 27. századra tehetőek. Ekkor két különböző írás alakult ki: a hieroglif írás és a hieratikus írás. Az írásjegyeket kőbe vésték vagy papiruszból készült hosszú tekercsekre festették. A szépirodalmi és tudományos művekről másolatokat készítettek. A papirusztekercsből álló könyveket templomi és királyi könyvtárakban őrizték. Az egyiptomi irodalom vallási, erkölcsi, tudományos és világi műveket egyaránt nagy számban hozott létre. A legismertebb ránk maradt vallási művek a halállal és a túlvilággal foglalkoznak: a 23 méter hosszú, színes képekkel díszített Halottak könyve, az Amduat-könyv és a Kapuk könyve. A vallásos líra műfaja a himnusz volt. A legkiemelkedőbb a megrendítően szép leírásokat tartalmazó Aton-himnusz („naphimnusz”), amelynek szerzője valószínűleg Ehnaton fáraó volt. Az intelmek bölcs mondások gyűjteményei, a legismertebbek az Ipuwer intelmei és a Noferti intelmei. Az elbeszélő irodalom egyik fő csoportját a nehéz életsorsokról, kalandos utazásokról, mesés eseményekről szóló tanító vagy szórakoztató elbeszélések alkotják, míg a másik csoportba a történetírás műfaja tartozik. A legismertebb egyiptomi elbeszélések A paraszt panaszai, a Szinuhe története, A hajótörött története, A két testvér története, valamint A Királyfi és a Sors. A világi lírát a zenés kísérettel előadott úgynevezett „hárfás dalok” jelentették. Ezek gyakran komoly filozófiai problémákat, az élet és halál kérdését tárgyalták, mint az Életuntról szóló költemény. A szerelmet és a természet szépségét ünneplő verseket is írtak. Az egyiptomiak rituális táncokkal összekötött vallási misztériumjátékokat is előadtak. A leggyakrabban eljátszott darab Ozirisz története volt.
[szerkesztés] Zene
Az ókori Egyiptomban sok hangszer jelentős szerepet játszott. Ilyenek voltak az ütősök közül a csörgő és a szisztrum, a fúvósoknál a trombita és fuvola típusú hangszerek, a húros hangszerek közül pedig a hárfa, lant, citera, és a vízi (hidraulikus) orgona is.
[szerkesztés] Mezopotámiai művészet
A Tigis és az Eufrátesz vidéke, Mezopotámia az ókor folyamán sokszínű művészetet hozott létre. A helyi eredetű kultúrák kb. Kr. e. 4000 és Kr. e. 539 között játszottak domináns szerepet a törénelemben, az ókor fennmaradó részében Mezopotámia elveszítette önállóságát, és olyan nagy birodalmak része lett, mint a Perzsa, a Nagy Sándor-féle és a Szeleukida, a Római, a Parthus, a Bizánci és az Újperzsa Birodalom.
[szerkesztés] Sumerek és akkádok
[szerkesztés] Építészet
A Tigris és az Eufrátesz völgyében nincs kő, ezért az ottani építészek a égetett agyagtéglát használnak. Ez volt először a kép-, majd jelírás alapja is. Mivel a téglánál időtállóbb a kő, ezért kevés epítészeti emlék maradt meg épségben. A tégla használata előnyökkel is járt, mert a művészek íveket, kupolákat, boltozatokat építhettek. Mivel a tégla kevés lehetőséget nyújt a díszítéshez, a falak kialakításánál jelentős helyet foglaltak el a festett téglák, és a sztélék, vagyis kőlapok. Már a i. e. 3. évezredben épültek lépcsős toronytemplomok, (zikkuratok/zigguratok), paloták és városok. Az Ur város melletti templom maradványai háromlépcsős zikkuratra utalnak, melyhez lépcső is vezetett.
[szerkesztés] Szobrászat
Mezopotámia szobrászatáról már valamivel több emlék tanúskodik, uralkodók és papok portréi, az uralkodó sikeres vadászatait, törvénykezési szokásait ábrázoló művek, valamint realisztikus állatfigurák. A nagyobb méretű szobrokhoz más országokból szereztek követ, de a kisebbeket rézből és bronzból készítették. Az a brozfej, amely állítólag Szargon királynak, az Akkád birodalom megalapítójának portréja a legismertebb. A méltóságteljes fejet haj koronázza, a szakáll kidolgozása aprólékos, de a stilizált loknik semmit sem rontanak a fej természetességén.
Domborműves kőlapokat (sztéléket) is készítettek. Az egyik legrégebbi, Naramszin király győzelmi sztéléje rózsaszín homokkőből készült. A kompozíción a király és katonái előtt az összerogyva könyörgő ellenség található. A győztes felfelé törő alakjával ellentétben áll a legyőzöttekkel szemben, és az isteni szimbólumok is őt emelik ki. A háromszöges elrendezés megfelel a kőlap aljának, de ugyanakkor az akció csúcspontját is kifejezi.
[szerkesztés] Irodalom
Az i. e. 4. évezred második felében jelent meg a képírás, ezt követte az ékírás agyagtáblákon, amely Mezopotámia későbbi népei is átvettek és így a kereszténység első évszázadáig fennmaradt. A világ legrégibbi irodalmi művei az i. e. 4. évezred végéről, a sumerektől, Urukból, és Szúzából származnak. A sumer és akkád irodalomban előfordulnak az istenekhez írt ódák, királyi feliratok, mondák és eposzok. A tudományos irodalom, az orvostudományi és csillagászati művek is megtalálhatóak.
[szerkesztés] Zene
Az ókori mezopotámiai hangszerek között szerepeltek az ütősök (pl. dob, kereplő, csörgő, szisztrum), a fúvósok (a fuvola, oboa és kürt ősei) és a húros hangszerek líra, lant, és hárfa).
[szerkesztés] Babilónia művészete
[szerkesztés] Építészet
Az egykor hatalmas városállamból, Babilonból, amely paloták, templomok és függőkertek sokaságával dicsekedett, mára igen kevés emlék maradt, mint pl. Istár istennő kapuja, és Marduk templomához vezető „szent út.” A hatalmas babiloni toronytemplom, az Étemenanki (akkádul az Ég és a Föld háza; a Biblia ószövetségi részében Bábel tornyaként őrződött meg) mintegy hét emelettel rendelkezett, és mind szélessége, mind hosszúsága, mind magassága meghaladta a 90 métert utolsó építési fázisában (az Újbabiloni Birodalom idején).
[szerkesztés] Irodalom
Hammurapit (1792–1750) elsősorban törvényei tették híressé, melyeket egy kőoszlopra véstek. Az oszlop tetején kifaragott jelenetben Hammurapi az igazság és a nap istene, Samas előtt áll. A kép alatt olvashatók Babilónia írásos törvényei.
A babilóniaiak pecséthenger segítségével írtak, melyeket gyakran féldrágakövekből készítettek, és aprólékosan megmunkáltak. Egy okmány lepecsételésekor vagy aláírásakor a hengert puha agyagban görgették meg.
[szerkesztés] Asszír művészet
Mezopotámiában az asszír művészet volt a legfiatalabb, az i. e. 1. évezredben fejlődött ki. Az asszírok igen sok lapos domborművet hagytak ránk. A jeleneteket puhább kőbe, krétába és alabástromba vésték. Ezek az alkotások az uralkodó palotáit díszítették. Leggyakrabban oroszlánvadászatot ábrázolnak dinamikusan, lovakkal és kutyákkal, az állatok sebesülten vagy ugrás közben láthatók. A kődomborművek sokat elárulnak az asszír király életéről. Az egyik domborműn Asszurbanipál látható felesége társaságában, amint Teumann elámi király feje egy fán lóg, és a pár a felette aratott győzelmet ünnepli.
A fontos kapuk mindkét oldalára szárnyas bikák nagyméretű kőszobrait helyezték el. A szárnyas bikáknak emberfejük és halpikkelyes bőrük volt, amivel azt akarták az asszírok kifelyezni, hogy a legjobb emberi és állati tulajdonságok egyesülnek bennük.
Az ezer és ezer agyagtáblát könyvtárak őriztek, köztük a leghíresebb Asszurbanipalé volt, 25 ezer töredék formájában meradt ránk.
[szerkesztés] A Perzsa Birodalom művészete
A Perzsa Birodalom Kürosz, Dáriusz és Xerxész uralkodásai idején hatalmas területeket ölel fel az Indus-folyótól Egyiptomig. Ez az oka annak, hogy a perzsa művészet csak a nagyságra és pompára törekvése az igazi. A perzsáknál fejlett volt az arany-, és bronzművesség, amit az ázsiai sztyeppék nomád népeitől tanultak. A tárgyak aprólékosan megmunkáltak, mint formai, mint díszítő szempontból. A díszítőelemek pontozottak és cizelláltak.
[szerkesztés] Építészet
Perszepoliszban és Szúzában, a két fővárosban gyönyörű, tágas palotákat emeltek mesterséges tavak köré. A perszepoliszi királyi palota Dáriusz uralkodása idején épült, pártás oldalfalainak külső felén dombormű található. Ez az asszír hatást mutató lapos relief jobban stilizálja az alakokat, ritmusa nyugodtabb. Újdonságot jelentenek a magas, karcsú oszlopok, amelyek fejzetén két ló vagy bikafej, illetve a test mellső része, ezek tartják a vízszintes gerendákat.
[szerkesztés] Az ókori Levante művészete
[szerkesztés] Kánaán
[szerkesztés] Szíria
[szerkesztés] Fönícia
[szerkesztés] Ókori zsidó művészet
[szerkesztés] Az ókori Kis-Ázsia művészete
[szerkesztés] Hettiták
[szerkesztés] Urartu
[szerkesztés] Hellenisztikus művészet az ókori Közel-Keleten
A közel-keleti hellenisztikus művészet fő központja Egyiptom volt.
[szerkesztés] Irodalom
A ma ismert legnagyobb görög nyelvű egyiptomi történetíró az i. e. 3. században élt Manethón volt, aki a fáraók dinasztiáinak történetét dolgozta fel. A hellenisztikus kor leghíresebb könyvtára – nemcsak egyiptomi, hanem világviszonylatban is – az alexandriai nagy könyvtár volt Egyiptomban, amely az ókori Európa tudományos fejlődésére is nagy hatással volt.


Based on work by