Conductus

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A conductus a 1112. században kifejlődött zenei műfaj, az első teljesen önálló többszólamú kompozíció, vagyis olyan alkotás, amely egyáltalán nem használ fel meglévő zenei anyagot, például gregorián éneket, noha természetesen nincs kizárva, hogy a conductus-komponisták népi motívumokat is kölcsönvettek olykor-olykor. Eredetileg bevonulást kísérő egyszólamú ének volt, később, a 12–13. században két-, három-, sőt négyszólamú conductusokat is komponáltak. A többszólamú conductus diszkantáló jellegű zenemű, azaz a motettától eltérően itt punctus contra punctumban az összes szólam együtt mozog. Alulról felfelé haladva a szólamok egyre kisebb hangértékeket (melizmákat) is tartalmazhatnak, így egészében véve ez a zene a mai hallgatóban díszített akkordikus jellegű hatást kelthet. Szövege latin nyelvű, témája akármi lehetett: vallásos, szerelmes, moralizáló vagy aktuálpolitikai. A 13. században lassan kiment a divatból, és név szerint egyetlen conductus-szerzőt sem sikerült egyértelműen azonosítani. E műfajból fejlődött ki viszont a trubadúrok töbszólamú rondeau-ja