Bázel–ferrara–firenzei zsinat
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A XV. században a Bizáncot – és Európát – közvetlen közelről fenyegető oszmán török terjeszkedés IV. Jenő pápát (1431–1447) arra késztette, hogy a Firenzébe összehívott zsinaton (1439–1442) tárgyalásokat folytasson a keleti (görög) kereszténység képviselőivel a négyszáz évvel azelőtt kettészakadt egyház egyesítéséről.
A római pápa a keresztény egységet, persze, mint az epheszoszi zsinat (449) Leo pápája óta mindig, csak a saját egyházfősége alatt tudta elképzelni. Magasra szárnyaló elképzeléseiben be akarta vonni ebbe az egységbe a keleti keresztény egyházakat is. A tervezett egység első lépése a firenzei unio megkötése volt Róma (IV. Jenő) és Konstantinápoly (VIII. János bizánci császár) között. A zsinat résztvevői elfogadták, hogy Róma püspöke, a pápa lesz az egész keresztény egyház feje. Az egyezményhez csatlakozott az orosz egyház, az örmény egyház egy része, a koptok, a szír jakobiták és nesztoriánusok kisebb csoportjai stb. (1439).
Az egység azonban röviddel a zsinat bezárása után felbomlott, az egyesülés további lépéseit megakadályozta az Oszmán török hódítás. A zsinati határozatot aláíró keletiek közül többen Rómába emigráltak, köztük volt Ióannész Bésszarion, akinek jelentős szerepe volt a görög kéziratok megmentésében, Bizáncot elfoglalták a törökök (1453), az orosz és a keleti egyházak szakítottak Rómával, már csak azért is, mert közéjük állt, földrajzi értelemben, az Oszmán birodalom.


Based on work by