Heliocentrikus világkép
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A heliocentrikus világkép (görög Ηλιος vagyis Helios, Nap) csillagászati elmélet, miszerint a Nap van a Naprendszer középpontjában.
Elterjedése Kopernikusz nevéhez fűződik. Elméletét, amely a Naprendszert úgy modellezi, hogy a Nap van a középpontban, nem pedig a Föld, a tudomány történetének legfontosabb hipotézisei között tartják számon, ezen felül a csillagászat és a modern tudományok kiindulópontjának is tekintik. Elsőként valószínűleg a püthagoreus iskolában született meg a heliocentrikus világkép gondolata Kr. e. 300 körül. Abban az időben mások is foglalkoztak ezzel a gondolattal, de mégsem ez a szemlélet lett általánosan elfogadott, hanem a ptolemaioszi geocentrikus világkép, mely szerint a Föld a világmindenség középpontja.
Kopernikusz több mint húsz év munkájával dolgozta ki a heliocentrikus világképet, melyet elsőként a "Nicolai Copernici de hypothesibus motuum coelestium a se constitutis Commentariolus" („Nikolausz Kopernikusz kis kommentárja az égi mozgásokra vonatkozó, saját maga által kidolgozott hipotézisekről”) című műben 7 alaptételben foglalt össze.
- Az égitesteknek és az égi szféráknak nincs közös középpontjuk.
- A Föld középpontja nem középpontja a Világmindenségnek, hanem csak a nehézkedésnek és a Hold mozgásának.
- Minden körmozgás a Nap körül történik, mintha ez lenne a Világmindenség középpontja.
- A Nap – Föld távolságnak az aránya a csillagos égbolt távolságához képest kisebb, mint a földgömb rádiuszának aránya a Nap távolságához, úgyhogy a csillagos égbolthoz képest elhanyagolható.
- Mindaz, amit az állócsillagok égboltján mint mozgást észlelünk, nem olyannak mutatkozik, mint amilyen ténylegesen, hanem olyan, mint amilyennek a Földről látszik. A Föld tehát a rajta levő tárgyakkal együtt naponta megfordul változatlan pólusa körül. Ezzel szemben az állócsillagok szférája, mint a legkülső égbolt, mozdulatlannak látszik.
- Mindaz, amit a Nap mozgásában megfigyelhetünk, nem önmagától áll elő, hanem a Föld mozgása révén, mely mozgás éppúgy a Nap körül történik, mint a többi bolygó mozgása. Még más mozgásokat is végez ezeken kívül a Föld.
- Ami pedig a bolygók mozgásánál mint direkt és retrográd mozgás látszik, nem önmagától van így, hanem csak a Földről nézve. Csak a Föld mozgása révén magyarázható az égbolt oly sokféle jelensége.
A heliocentrikus elmélet elfogadása – legalábbis az európai tudományos körökben – Galileo Galilei, Tycho de Brahe, Johannes Kepler és Isaac Newton nevéhez fűződik. Galilei ismertette az elméletet széles körben. Brahe megfigyelései az égitestek mozgásáról, valamint Kepler előbbihez fűződő munkája ellentétbe került az addig érvényes geocentrikus világképpel. Newton tömegvonzásról szóló törvénye világos és egyértelmű elméleti magyarázattal támasztotta alá a heliocentrikus világképet, valamint még különlegesen pontos előrejelzéseket is lehetővé tett. A Kopernikusz által előrevetített világképet gyakran kopernikuszi forradalom néven is említik.
Az 1700-as és 1800-as években felfedezték, hogy a Nap csak egy csillag a többi között, az 1900-as években pedig fény derült arra, hogy a Tejútrendszer csak egy galaxis a sok közül.
A jelenlegi álláspont szerint – melyre többek között a relativitáselmélet van nagy hatással – minden pont a Világmindenségben fizikai szemszögből nézve azonos helyzetben van, vagyis bármelyik tetszőleges pontot kiemelhetjük elméleti megkülönböztetésre a többitől. Ezek fényében a Világmindenség középpontjának meghatározása értelmét veszti.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- [[1]] Polaris Csillagvizsgáló honlapja, a hónap témája 2003. február



Based on work by