Keleti katolikus egyházak

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A máriapócsi „Könnyező Szűzanya”
A máriapócsi „Könnyező Szűzanya”

A keleti katolikus egyházak a római pápával, mint Szent Péter utódával teljes egységben lévő önálló (latin szóval sui iuris, azaz „sajátjogú”) részegyházak. A nyugati (latin rítusú) részegyháztól elsősorban a liturgikus életük (és az arra épülő lelkiségük, teológiájuk, egyházjoguk) különbözteti meg őket. Hagyományosan Kelet-Európában, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Indiában találhatóak, de manapság már a Föld számos más pontján is vannak ilyen közösségek, amelyek általában a helyi latin rítusú hierarchia alá rendelődnek.


Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Történelem

A korai keresztény egyház az apostoli hagyományt megőrizve, de a helyi viszonyokhoz igazítva különböző lelkiségi, teológiai, liturgikus közösségeket alakított ki, amelyek a 4. századra egy-egy patriarchális szék köré csoportosultak. A katolikus egyház ez alapján osztható két nagy csoportra, a nyugati (latin) katolikus részegyházra és a keleti katolikus egyházakra. Ez utóbbiak többsége a korábbi egyházszakadások során létrejött keleti – elsősorban ortodox és ókeleti – egyházak kis részének a nyugati egyházzal való egyesülése révén jött létre. Innét a sokszor használt uniátus vagy unitus (latin nyelven: „egyesült”) elnevezés.

A római pápa a keresztény egységet csak a saját egyházfősége alatt tudta elképzelni. tervezett egység első lépése a firenzei unio megkötése volt Róma (IV. Jenő) és Konstantinápoly (VIII. János császár) között. A zsinat résztvevői elfogadták, hogy Róma püspöke, a pápa lesz az egész keresztény egyház feje. Az egyezményhez csatlakozott az orosz egyház, az örmény egyház egy része, a koptok, a szír jakobiták és nesztoriánusok kisebb csoportjai stb. (1439). Az egység azonban röviddel a zsinat bezárása után felbomlott, az egyesülés további lépéseit megakadályozta az Oszmán török hódítás. A zsinati határozatot aláíró keletiek közül többen Rómába emigráltak, köztük volt Ióannész Bésszarion, akinek jelentős szerepe volt a görög kéziratok megmentésében, Bizáncot elfoglalták a törökök (1453), az orosz és a keleti egyházak szakítottak Rómával, már csak azért is, mert közéjük állt, földrajzi értelemben, az Oszmán birodalom.

A pápaság most már nem adta fel terjeszkedő törekvéseit. Eszközei a szerzetesrendi missziók voltak, ferencesek, domonkosok. Elsőnek III. Gyula pápa (1549-1555) küldte a ferences rendet a Közel-Keletre, Mószulba. A térítő missziók arra törekedtek, hogy a keleti keresztény egyházak egyik vagy másik kisebbségi csoportjának megnyerésével, szakadár csoportok lehasításával kiterjesszék Róma befolyását. Működésük nyomán több szakadás is bekövetkezett a nesztoriánus és jakobita egyházakban. A hagyománybeli különbségek felszámolása többnyire csak oly módon sikerült, hogy mindkét részről puszta félreértésekként kezelték őket: a dogmatikai ellentmondásokat liturgikus változatoknak, a latin és a görög vagy szír nyelvi formulák tartalmi ellentmondásait nagyvonalúan fordítási eltéréseknek minősítették. A lényeg a Róma püspökének helyzetét meghatározó tan és a római szertartások átvétele volt.

[szerkesztés] Rítus (szertartásrend)

A keleti katolikus részegyházaknál öt nagy rítust, illetve rítuscsaládot különböztethetünk meg. Ezek mindegyike a jeruzsálemi ősegyház liturgiájából fejlődött ki, alapvetően a következő módon:

  • Eredetileg két nagy csoport (ősrítus): Alexandria és Antióchia
  • Az antióchiai ősrítus szétvált keleti szírre és nyugati szírre.
  • A nyugati szír szétvált a kappadókhiai atyák közösségének (elsősorban szerzetesi) rítusára és a helyi világiak paróchiális rítusára.
  • A kappadókhiai atyák rítusa adta meg a bizánci és az örmény rítus alapját. Az örmény rítus azonban a keleti szír ősi elemiből is megőríz elemeket, és később bizánci, majd latin elemekkel gazdagodik.

Így alakult ki az öt nagy keleti rítus, úgymint:

  • alexandriai-kopt (Alexandriai Patriarchátus)
  • antióchiai vagy nyugati szír (Antióchiai Patriarchátus)
  • káld vagy keleti szír (Babylóni Patriarchátus)
  • örmény (Dvin-i Katholikoszátus-Patriarchátus)
  • bizánci-görög (Konstantinápolyi Patriarchátus)

[szerkesztés] Liturgia

A keleti nagy rítusoknak vannak liturgiái (a bizáncinak több is), és ezeknek országok, illetve „nemzeti” egyházmegyék szerinti alváltozatai is. Tulajdonképpen minden keleti katolikus részegyháznak önálló liturgia-alváltozata van.

  • Alexandriai rítus
    • Szent Márk evangélista és apostol liturgiája (kopt)
  • Antióchiai rítus
    • Ifj. Szent Jakab apostol jeruzsálemi liturgiája (nyugati szír változat)
  • Babilóni rítus
    • Szent Tamás apostol liturgiája (keleti szír)
  • Örmény rítus
    • Világosító Szent Gergely "az örmények apostola" liturgiája (óörmény)
  • Bizánci rítus
    • Ifj. Szent Jakab apostol jeruzsálemi liturgiája (bizánci változat)
    • Nagy Szent Vazul liturgiája (a Jakab-liturgiából)
    • Aranyszájú Szent János liturgiája (a Vazul-liturgiából)
    • Dialógus Szent Gergely pápa (Nagy Szent Gergely) liturgiája (az előreszentelt adományok liturgiája)

[szerkesztés] Részegyházak

A keleti részegyházak nagyfokú autonómiát élveznek a rítus központjától, a patriarchátustól. A 22 önálló keleti részegyház rítus szerint csoportosítva a következő:

[szerkesztés] Hittételei, erkölcstana

Lásd: Katolikus egyház

[szerkesztés] Lásd még