Elefántmadár-félék
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
|
Státusz: kihalt (16. század)
|
|||||||||||||
| Rendszertan | |||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|||||||||||||
|
|
|||||||||||||
| Aepyornis Mullerornis |
Az elefántmadarak egykor Madagaszkár szigetén élt, hatalmasra nőtt röpképtelen madarak. A madarak osztályában, a struccalakúak (Struthioniformes) rendjén belül az elefántmadár-félék (Aepyornithidae) családját alkották.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Leírásuk
Az elefántmadarak adták a Földön élt valaha ismert legnagyobb madarakat. A legnagyobb fajok (Aepyornis maximus) magassága meghaladta a 3 métert, tömegük pedig a 450 kg-ot. Tojásaik legnagyobb átmérője elérte a 33 cm-t, és becsült űrtartalmuk a 7,5 litert. A hatalmas tojások héja szerte fellelhető Madagaszkár szigetén.
Az elefántmadarakat csak töredékes csontjaik alapján ismerjük. Az mindenesetre a csontjaikból kiderül, hogy robusztus madarak voltak és minden bizonnyal növényevők voltak.
[szerkesztés] Fajaik
Az Aepyornithidae családban az alábbi fajokat írták le:
- Aepyornis nem
- Mullerornis nem
- Mullerornis betsilei (Milne-Edwards és Grandidier, 1894)
- Mullerornis agilis (Milne-Edwards és Grandidier, 1894)
- Mullerornis rudis (Milne-Edwards és Grandidier, 1894)
Az ősi röpképtelen madarak távolabbi rokonai a struccalakúak rendjének többi családjához tartozó néhány máig fennmaradt madárfaj az egykori Gondwana maradványain: Afrikában a struccfélék, Dél-Amerikában a nandufélék, Ausztráliában az emufélék, Új-Guinea szigetén a kazuárfélék, Új-Zéland szigetein a kivifélék és a kihalt moafélék.
[szerkesztés] Történetük
Az elefántmadarak ősi röpképtelen madarak leszármazottjai. Ez azt jelenti, hogy már őseik sem voltak képesek repülni, ellentétben pl. a Mauritius-szigeti dodóval, amelynek ősei a szárnyaik segítségével érkeztek Mauritius szigetére és a ragadozók hiánya miatt veszítették el röpképességüket. A röpképtelen óriásmadarak a dinoszauruszok kihalásával indultak gyors fejlődésnek a kainozoikum elején: ekkor a szárazföldeket már nem uralták a hüllők, de még az emlősök sem indultak robbanásszerű fejlődésnek. Így ezen madarak virágkora a harmadidőszak (tercier) volt, ekkor minden kontinensen jelen voltak. Hanyatlásukat a nagytestű, méhlepényes ragadozók megjelenése és elterjedése okozta a negyedidőszakban (kvarter).
Az elefántmadarak ősei Afrikából származtak. A kontinensről időközben kipusztultak, Madagaszkár szigetén viszont azért maradhattak fenn, mert az már a mezozoikum vége óta gyakorlatilag elszigetelődött a nagy szárazföldektől: a sziget a jura során vált el Gondwana-tól (Nagy Déli Kontinens) és a kréta alatt pedig az indiai szubkontinenstől. Ettől fogva a hatalmas sziget állatvilága más földrészektől elszigetelten fejlődött: új állatfajok csak a levegőből vagy a vízen keresztül települhettek be.
[szerkesztés] Kihalásuk
Kihalásuk (Madagaszkár néhány más állatfajával egyetemben) nem sokkal a mai malgasok őseinek betelepülése után következett be, mintegy 1000-1500 évvel ezelőtt (ld. pleisztocén megafauna). Nagyon valószínű, hogy a bennszülöttek vadászták a madarakat és tojásaikból tárolóedényeket készítettek. Az arab hajósok talán még találkozhattak egy-két példánnyal: valószínűleg az elefántmadarak adták az ihletet a Szindbád-legendák „rok madarához”. Az elefántmadár kifejezés pedig feltehetően az arab hajósokon keresztül Marco Polótól származik. Mikor az első európai hajósok kikötöttek a szigeten (15-16. század), már biztosan nem léteztek.
[szerkesztés] Forrás
- Zdenek V. Spinar – Zdenek Burian: Élet az ember előtt; Gondolat, 1985.


Based on work by