Indoeurópai nyelvcsalád

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A világ indo-európai-beszélő országai.  Narancssárga: többségi IE nyelv  Citromsárga: hivatalos kisebbségi IE nyelv
A világ indo-európai-beszélő országai.
  • Narancssárga: többségi IE nyelv
  • Citromsárga: hivatalos kisebbségi IE nyelv

A természetes nyelvek egyik nyelvcsaládja, az indoeurópai nyelvcsalád közel 150 nyelvből áll, melyet kb. 3 milliárd ember beszél a világon. Nevezik indogermán nyelveknek is őket. Tagjairól elmondhatjuk, hogy valamilyen formában az egész világon megtalálhatóak. Ha csak az Európából kiinduló gyarmatosítók saját nyelveit tekintjük alapnak, akkor is elmondhatjuk, hogy manapság ezek a nyelvek az adott, egykori gyarmatokon vagy hivatalossá váltak, vagy pedig valamilyen összekötő szerepet töltenek be a helyi beszélt nyelvek között (pl. Afrika – francia és angol; India, Pakisztán – angol; Dél-Amerika – spanyol; stb.)

Az indoeurópai nyelvek kutatásának úttörője Sir Williams Jones volt, aki fellelte a hasonlóságokat a latin, a görög, a szanszkrit és a perzsa nyelvek között. Később a szisztematikus összehasonlítást Franz Bopp kiterjesztette más nyelvekre is. Később, a 19. század folyamán e kutatásokból alakult ki az „indogermán-nyelvek” fogalma. További nyelvek vizsgálata során a nyelvcsalád elnevezése indoeurópaira változott.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Alcsoportjai

Az indoeurópai nyelvcsalád számos alcsoportra osztható. Listájuk a legkorábbi nyelvemlékük alapján:

Csoport Nyelvek Megjegyzés

anatóliai nyelvek hettita stb. Kihaltak
indoiráni nyelvek
   – indoárja nyelvek szanszkrit stb. Kr. e. 2000 óta ismertek
   – iráni nyelvek avesztan, perzsa stb. i. e. 1000 óta ismertek
   – dárd nyelvek
   – nurisztáni nyelvek
görög nyelv a mükénéi formában a i.e. 1300 óta ismert
italikus nyelvek
   – latin nyelv i.e. 600 óta ismert
      – újlatin nyelvek francia, olasz, román, spanyol stb.
kelta nyelvek ír stb. i. e. 500 óta ismertek
germán nyelvek német, angol, svéd, norvég, dán, luxemburgi, gót stb. kb. 150 óta ismertek (rúnaírás)
örmény nyelv kb. 400 óta ismert
tokháriai nyelvek kb. 500 óta ismertek
balti-szláv nyelvek
   – szláv nyelvek orosz, ukrán, lengyel, szlovák, cseh, szlovén stb. a IX. század óta ismertek
   – balti nyelvek lett, litván stb. a XIV. század óta ismertek, nagyban hasonlítanak az indoeurópai alapnyelvre
albán nyelv a XV. század óta ismert; talán rokona az illír nyelvnek stb.

A fenti csoportok tagjain kívül még számos kihalt és kevésbé ismert, írásos emlékekkel nem vagy alig rendelkező indoeurópai nyelv létezett. Közülük néhány:
illír nyelv talán közelebbi kapcsolatban áll az albánnal
– phrügiai nyelv Phrügia nyelve, talán közelebbi rokona a görögnek vagy az örménynek
– thrák nyelv talán közelebbi rokona a dáknak
– dák nyelv talán közelebbi rokona a thráknak vagy az albánnak, esetleg mindkettőnek
– makedón nyelv talán közelebbről rokon a göröggel; nem ugyanaz, mint a macedón nyelv!

Ahhoz sem férhet kétség, hogy a felsorolt nyelveken kívül még számos olyan indoeurópai nyelv volt egykoron, aminek emléke dokumentálatlan mivolta miatt nem maradt az utókorra.


[szerkesztés] A nyelvcsalád gondolatának kialakulása

A ma indoeurópainak nevezett nyelvek közül néhány rokonságát először a holland nyelvész, Marcus Zuerius van Boxhorn vetette föl 1647-ben. Felismerte a köztük rejlő hasonlóságokat, és feltételezte egy olyan primitív egykori közös nyelv létét, amit ő „szkítának” nevezett el. Az elméleti nyelvcsaládja eleinte a hollandot, a görögöt, a latint, a perzsát és a németet tartalmazta, majd később a szláv, kelta és balti nyelveket is hozzáadta a csoporthoz. Van Boxhorn vélekedése azonban nem vált széles körben ismertté, és nem vonzott maga után semmiféle kutatómunkát sem.

Az elmélet ismételten csak több, mint 100 évvel később, 1786-ban jelent meg újra, ezúttal Sir William Jones személyében. Jones az ő idejében ismert négy legrégebbi nyelv (a görög, a latin, a szanszkrit és a perzsa) hasonlóságait mutatta fel érvként. Néhány további régi írásbelisséggel rendelkező nyelvvel egyetemben ezeknek a nyelveknek a rokonsága mellett Franz Bopp is kiállt szakszerű és tudatos kutatómunkájával. Bopp Összehasonlító Nyelvtanának 1833 és 1852 között történt megjelenése az indoeurópai nyelvészet történetének kiindulópontja.

[szerkesztés] Keleti és nyugati indoeurópai nyelvek

Az indoeurópai nyelvek hangtani tulajdonságaik alapján két nagy csoportra oszthatók: keletire és nyugatira. E felosztásban az egyik legjellemzőbb meghatározó tényező az ősindoeurópai szókezdő k-, g-, kw-, gw- hangok alakulása. Míg a nyugati nyelvekben (kelta, itáliai, germán) e hangok képzési helye veláris maradt, addig a keleti nyelvekben (indoiráni, balti-szláv és örmény) ezek a hangok palatalizálódtak, majd elől képzett réshangokká vagy zár-réshangokká váltak (c, cs, dzs, s, sz). (Szokták ez alapján a nyelvcsalád két ágát szatem, illetve kentum nyelveknek is nevezni a „száz” jelentésű szó szanszkrit, illetve ólatin kiejtése alapján.) A két ág között átmenetet képez az albán és a görög nyelv, melyek keleti és nyugati hangtani tulajdonságokat is mutatnak.

E felosztás a ma beszélt mondern indoeurópai nyelvekből vett példákkal is könnyen igazolható a legősibb szavak, például a számnevek alapján. Vegyük példaként a „4” számnevet, melynek ősindoeurópai rekonstruált alakja *kwetwores.

  • nyugati indoeurópai nyelveken:
    • latin: quattuor [kw-]
    • spanyol: cuatro [kw-]
    • ír: cethair [k-]
    • albán: katër [k-]
  • görög: tettara
  • keleti indoeurópai nyelveken:
    • szanszkrit: catur [cs-]
    • perzsa: câr [cs-]
    • orosz: csjetirje
    • örmény: csorsz

[szerkesztés] A rekonstruált indoeurópai alapnyelv

A ma beszélt, valamint írásos emlékekből ránk maradt indoeurópai nyelvek alapján megpróbálták rekonstruálni az indoeurópai alapnyelvet (másnéven: indoeurópai ősnyelv vagy protoindoeurópai; angol nyelvű irodalomban sokszor PIE-nek rövidítve), főleg a legősibb alapszókincsből származó szótöveket. Az indoeurópai alapnyelv egy feltételezett nyelv, amely i.e. 5000 körül kezdhetett nyelvjárásokra bomlani. Máig nem tudni, hogy pontosan hol beszélhették, és egyáltalán egységes volt-e.

Ma is beszélnek olyan nyelveket, amelyek az indoeurópai alapnyelv egyenes ági közvetlen leszármazottjai, vagyis történetük során teljesen elszigetelten fejlődtek, és nem a már felbomlott alapnyelv valamely későbbi nyelvjárásából (pl. óitáliai, ógermán, őskelta, ősszláv stb.) alakultak ki. Ilyenek a görög, az albán (amely egyes nyelvészek szerint a görögnél is idősebb), és az örmény nyelv – bár kezdetben a görög sem volt egységes, az örményt pedig erős idegen (kaukázusi) hatás érte, ami miatt hangrendszerében erősen eltávolodott az indoeurópai nyelvektől.

A rekonstruált ősindoeurópai számnevek 1-től 10-ig: *oinos, *duwo, *treyes, *kwetwores, *penkwe, *sweks, *septm, *oktō, *newn, *dekm; 100: *dkmtom (< *dekm-tom) > *kmtom.

[szerkesztés] Forrásművek

  • Mallory, J. P. (1989). In Search of the Indo-Europeans. Thames and Hudson. ISBN 0-500-27616-1.
  • August Schleicher, A Compendium of the Comparative Grammar of the Indo-European Languages (1861/62).
  • Watkins, Calvert (2000). The American Heritage Dictionary of Indo-European Roots. Houghton Mifflin. ISBN 0-618-08250-6.
  • A világ nyelvei, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999. ISBN 963-05-7597-3.

[szerkesztés] Lásd még