Caius Licinius Calvus

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Caius Licinius Calvus (Kr. e. 82Kr. e. 47?), római szónok és költő.

Előkelő plebejuscsaládból származott. Apja, Licinius Macer, politikus, szónok, történetíró, akit Cicero praetori széke előtt ítéltek el provinciai visszaélések vádjával, az ítéletet követően (Kr. e. 66-ban) öngyilkos lett. Licinius Calvus már fiatalon törvényszéki szónokként lépett fel. Irodalmár barátaival, köztül Catullusszal együtt elhatárolta magát Julius Caesar és Pompeius politikai törekvéseitől. A triumvirek sokaktól gyűlölt pártfogoltja, Vatinius ellen mondotta leghíresebb szónoklatait. Verseiben támadta Caesart, Pompeiust, illetve azok kegyencét, Tigellinust. Kortársainak róla szóló közlései Kr. e. 52-vel megszűnnek, e dátum és Kr. e. 47 közt, fiatalon halt meg.

Számos költői művéből mindössze 21 töredék maradt ránk, ezek leghosszabbika is mindössze két soros. Tudjuk viszont, hogy kora fiatal költőinek „neoterikus”-ok néven emlegetett csoportjának egyik vezéralakja volt, költeményeit kedvelték az augustusi korban is. A szeretett Quintilia halálára írott elégiáját Catullus dícsérete alapján a kora római elégiaköltészet egyik legsikeresebb darabjának tarthatjuk.

Származása és szónoki sikerei a neoterikusok körének egyik legtekintélyesebb tagjává tették. A szónoki pályán Cicero vetélytársának számított, számos perben léptek fel egymás ellen, illetve mellett. Tacitus korára számos beszédéből már csak keveset olvastak, de a Vatinius ellen mondottakat (ekkor három még bizonyosan létezett) jól ismerték. Tudunk még két kötetnyi levelezéséről Ciceróval illetve annak feleségével, ezek szintén elvesztek.

[szerkesztés] Források

  • Pecz Vilmos: Ókori lexikon, I–IV. kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1904.