II. piavei csata

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A II. piavei csata

Konfliktus: Olasz front
(I. világháború)
Időpont: 1918. június 15. - június 22.
Helyszín: Piave folyó, Olaszország
Eredmény: Döntő antant győzelem
Szembenálló felek
Olaszország
Franciaország
Nagy-Britannia
Osztrák–Magyar Monarchia
Parancsnokok
Armando Diaz Arthur Arz von Straussenburg
Conrad
Szembenálló erők
58 olasz hadosztály
6 francia hadosztály
5 brit hadosztály
7550 löveg
524 repülőgép
57 hadosztály
6833 löveg
280 repülőgép
Veszteségek
80500 halott és sebesült 55000 halott
90000 sérült
25000 fogságba esett

A II. piavei csata döntő győzelmet jelentett az I. világháborúban, az olasz fronton harcoló antant csapatok számára. Az antant győzelem szétzilálta a Monarchia hadseregét, közvetlen előmozdítója volt a Monarchia összeomlásának.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] A haderők

A Caporettói áttörés után az olasz csapatok irányítóját, Luigi Cadorna tábornokot menesztették, helyére Armando Diaz került. Olaszországba 1917 őszén és telén antant csapatok érkeztek, így: francia, angol hadosztályok, egy jelképes nagyságú amerikai erő, és egy propagandisztikus célú, csehszlovák önkéntesekből álló önálló egység. Az antant csapatok nagyobb számban állomásoztak a térségben, mint a Monarchia erői, a német csapatokat átirányították a nyugati frontra. A Monarchia fegyverzeti ellátottsága rendkívül silánynak volt mondható, rendkívül kevés utánpótlást kaptak a hátországból. A hadsereg élelmiszerrel való ellátottsága minimális volt.

[szerkesztés] A támadás előkészítése

Az Osztrák–Magyar Monarchia a Caporettói áttörés során döntő győzelmet aratott az olasz haderők felett, ám az I. piavei csata során nem sikerült előretörnie vagy bekerítenie az olasz és antant főerőket. A tél beálltával 1917. december 2-án leállították az I. piavei offenzívát. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadvezetése elkezdte a tervek kidolgozását egy 1918 júniusában történő Olaszország elleni támadás véghezvitelére. A Monarchia a keleti fronton felszabadult erőit az olasz frontra helyezte át, ám a keleti frontról érkező katonákban nagyon nagy volt az ellenállás a háború további folytatásával szemben, nem akartak tovább harcolni. Arz Artúr, a Monarchia új vezérkari főnöke, mindenképpen támadni akart, holott a csapatok ellátmánya és morálja katasztrófális szinten volt. Május 28-án Svetozar Boroević, a piavei hadseregcsoport parancsnoka a támadás elhalasztását javasolta, de véleményét nem fogadták meg.

[szerkesztés] A csata

A támadás június 15-én kezdődött Dél-Tirolban, Franz Conrad von Hötzendorf tiroli hadseregcsoport parancsnok Verona elfoglalását tűzte ki célul. Diaz tábornok pontosan ismerte a Moanarchia csapatainak támadási idejét: június 15. éjjel 3:00. Az olasz csapatok felkészülten fogadták a Piavén átkelő monarchiabeli csapatokat, az előrenyomuló csapatok nagy veszteségeket szenvedtek a lövegek és a puskák lövéseitől. Miközben északon az olasz csapatok visszaszorították Conrad hadseregét, Boroević csapatival délen tört előre, az Adriai-tenger partvonala mentén, szintén 1918. június 15-én. A Piavén ugyan sikeresen átkeltek a Monarchia csapatai, ám az olasz ellentámadások és az utánpótlási hiányosságok következtében a támadás június 17-én összeomlott. A visszavonuló monarchiabeli csapatokra pedig egy újabb teher hárult: a megáradt Piave fólyon a visszavonulás lelassult, megakadt. Az antant csapatok kihasználták a kedvező alkalmat és 1918. június 18-án ellentámadást indítottak Boroević csapatai ellen. Az ellentámadás hatalmas vérveszteségekkel járt a Monarchia oldalán. Június 22-én Diaz csapatai visszafoglalták a Piavetől nyugatra fekvő területeket és leállították az ellentámadást.

[szerkesztés] Eredmények

[szerkesztés] Osztrák–Magyar Monarchia

A II. piavei csata az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó nagy offenzívája volt az I. világháborúban. A kudarc felgyorsította a Monarchia erőinek összeomlását, vereségét. A hátországban elégedetlenségi és háborúellenes tiltakozások söpörtek végig. A II. piavei csata azt jelentette a Monarchia számára, mint amit a Caporettói áttörés Olaszországnak. Világossá vált, hogy minél tovább tart a háború, annál erősebbek lesznek az olasz fronton állomásozó antant csapatok. A Monarchia hadvezetése belátta, hogy Olaszország megtörése és elfoglalása nem lehetséges. Kérdéssé vált, hogy van-e értelme tovább harcolni Olaszország ellen, vagy kiegyezésre, fegyverszünetre kell törekedni.

[szerkesztés] Olaszország

Az antant csapatok először értek el döntő győzelmet az olasz fronton 1915 óta, ez a győzelem lehetővé tette, hogy a XI. isonzói csata óta először, újból támadást intézzenek az olaszok a Monarchia ellen. A gyors támadás csak azért nem indult meg, mert a nyugati frontról nem tudtak elegendő antant csapatot az olasz frontra szállítani és a visszavonuló monarchiabeli csapatok újból megerősítették pozícióikat a Piave mentén. Az olaszok és a térségben állomásozó antant csapatok egyelőre nem támadtak, várták, hogy a nyugati frontról erősítés érkezzen egy nagyszabású antant támadáshoz, mellyel kikényszeríthetik a Monarchiától a fegyverszünetet.

[szerkesztés] Lásd még

[szerkesztés] Külső hivatkozások


Olasz front
I. isonzói csataII. isonzói csataIII. isonzói csataIV. isonzói csataV. isonzói csataasiagói csataVI. isonzói csataVII. isonzói csataVIII. isonzói csataIX. isonzói csataX. isonzói csataortigarai csataXI. isonzói csatacaporettói áttörésII. piavei csataVittorio Venetó-i csata