Bon Jovi

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Bon Jovi egy rock banda New Jersey-ből, az USA-ból. Nevét az egyszerűség kedvéért az énekeséről, Jon Bon Jovi-tól kapta.

Zenéjükben együtt megtalálhatjuk a hard és a heartland rock-ot, valamint az MTV Unplugged sorozatot, hogy fent tudjon tartani egy sikeres karriert a 2000-es években is.

Bon Jovi több mint 35 millió albumot adott el az Egyesült Államokban és 105 milliót szerte a világon. Természetesen rengeteg (kb. 2500) élő koncertet adtak nagyobb városokban. Voltak már Ázsiában, Európában, Ausztráliában, Kanadában, Dél-Afrikában és Dél-Amerikában és ráadásul tömérdek városban az USA-ban.

[szerkesztés] Az együttes tagjai

  • Jon Bon Jovi – vezető énekes, gitár, harmónika, zongora
  • Richie Sambora – vezető gitár, ének,
  • David Bryan – billentyűk, szintetizátorok, ének
  • Tico Torres – dobok, cintányérok
  • Hugh McDonald – basszus gitár, ének
  • Alec John Such – 1984–1994-ig basszus gitár, ének (Hugh McDonald elődje)

[szerkesztés] Története

A vezető énekes, Jon Bon Jovi (eredeti neve: John Francis Bongiovi) tizenhárom éves volt, amikor elkezdett zongora és gitár leckéket venni szomszédjától, Al Perinello-tól. Ugyanennyi idős volt, mikor megalapította első bandáját a Raze-t (ejtsd: réiz, jelentése: rombolás/lerombol). John beiratkozott egy fiúkból álló, katolikus iskolába: a Szent József Középiskolába a New Jersey-i Metuchenben, de szülei ellenvetése miatt otthagyta; inkább egy normális középiskolába akart járni. ĺgy beiratkozott a Sayreville-i Háborús Emlékműves Középiskolába. John 16 éves volt, amikor találkozott David Bryan-nel (született: David Bryan Rashbaum) és megalapították 12-tagú bandájukat, az Atlantic City Expressway-t. New Jersey klubjaiban játszottak, még akkor is, ha kevésbé jelentős csapatnak számítottak. A még mindig tizenéves John játszott a John Bongiovi And The Wild Ones-ban. Szintén New Jersey klubjaiban zenéltek, mint például a "The Fast Line"-ban, ezzel alkalmuk nyílt ismert műsorokat adni abban a térségben.

1982 nyarán, az iskola vége felé, félállásban dolgozva egy cipőboltban, John kapott egy állást a Power Station Studios-nál, ami egy Manhattan-i, hangfelvételekre alkalmas hely. Itt a fiú kuzinja, Tony Bongiovi (eredeti betűzés szerint) dolgozott, mint birtokostárs. Bár John számos demo-felvételt csinált (beleértve az egyiket Billy Squier előadásában), majd ezeket kiküldte sok rekord társulathoz – minden siker nélkül.

1983-ban John meglátogatta a helyi rádióállomást, a(z) WAPP 103.5FM-et ("Az Alma") a New York-i Lake Success-ben. Majd ott ő közvetlenül beszélt a D.J.-vel, Chip Hobart-tal, aki ajánlotta John-nak, hogy hagyja a WAPP-nak a "Runaway" című dalát, mint e helyileg itt felnőtt tehetség összeállított albumát. John ellenkezett, de végül odaadta nekik a dalt, ami studió-zenészek által lett eljátszva, hogy kihasználják a "Runaway" számot (ami 1980-ban lett írva). A studió-zenészek, akik segítettek felvenni a "Runaway"-t, úgy voltak ismertek mint: "The All Star Review". Ők voltak:

  • Dave Sabo (gitár)
  • Tim Pierce (gitár)
  • Roy Bittan (billentyűk)
  • Frankie LaRocka (dobok)
  • Hugh McDonald (basszusgitár)

Az 1980-as évek


A Bon Jovi csapat kezdetben nagy sikereit az 1980-as években hair metal bandaként érte el. Első albumuk, mely a Bon Jovi címet viselte 1984. január 21-én jelent meg, az albumon első Runaway és harmadik She Don't Know Me című számból klip is készült. A lemez elkészítése közben egy srác jelent meg, gitározni szeretett volna náluk. Ő lett a szólógitáros, Richie Sambora. Mivel ez a banda első albuma, nem tudtak egy nagy méretűt kiadni; ez abból is látszik, hogy az összes idő alig több 38 percnél, ami 9 számot jelent. 1985 áprilisában megjelent második albumuk, a 7800° Fahrenheit. Ekkor már valamivel több pénz állt rendelkezésükre, így már három klippet tudtak készíteni: az albumon az első In And Out Of Love, harmadik Only Lonely (rövidített klip), ötödik Silent Night (szintén rövidített klip) számokból. Ezen az albumon (már) 10 szám szerepelt, körülbelül 47 percben. Az első két albumot még jócskán a pénz miatt csinálták. Ugyanígy voltak az újabb 10 számos albummal, a Slippery When Wet-tel is (magyarul: csúszós, ha nedves). Azonban erősen meglepődtek, mikor új albumuk 4 hétig (!!!) állt a Billboard lista elején, majd az évek alatt 12-szeres platina mínősítést ért el. Mindez egy professzionális zeneszerző, Desmond Child csatlakozása által jöhetett csak létre. A Livin' On A Prayer és a You Give Love A Bad Name No.1 sikerek lettek. Klipet is csináltak belőlük, de még társult hozzájuk a Wanted Dead Or Alive is. Ehhez a triádhoz még csatlakozott a Never Say Goodbye is; ezt a 4 számot egyfolytában nyomatták az 1986-os, '87-es években. Ám a Livin' On A Prayer-t és a You Give Love A Bad Name-t még ma is akadhat alkalmunk hallani rádiókban. A Slippery When Wet-et még Steven Tyler – az Aerosmith énekese – is elismerte. Az album 1986. augusztusi megjelenését egy '87-ig tartó, hosszú turné követte. A pólók és egyéb termékek pillanatok alatt elfogytak a boltokban. Így a Bon Jovi megalapozta a jövőjét a sikereket illetően. A fárasztó turnét követően nekiálltak új dalokat írni. Majd 1988. szeptember 13-án kiadták a New Jersey albumukat, melyen már 12 számot hallgathattunk végig kb. 58 percben. Lay Your Hands On Me, Bad Medicine, Born To Be My Baby, Living In Sin, Blood On Blood (az első 5 szám) és az I'll Be There For You (10. szám) nagy sikerek lettek, mindegyik rendelkezik klippel. 1989-ben Jon és Richie egy szál gitárral a kezükben, kényelmesen egy-egy széken ülve előadták a Livin' On A Prayer-t és a Wanted Dead Or Alive-ot, így elindították az Unplugged sorozatot. A New Jersey-t követő sikerek után, Jon gyakorlatilag feloszlatta a bandát egy időre.

Az 1990-es évek


1990-ben Jonnak megemlítette a Vadnyugat fiai 2 (Young Guns II) rendezője, hogy a híres Wanted Dead Or Alive című dalt felhasználná a filmhez, mint betétdalt. Ám Jon inkább írt hozzá külön egy dalt, Blaze Of Glory (a dicsőség lángja) címmel, ami nagy sikert hozott a filmnek és Jonnak egyaránt. Hogy tényleg a filmhez lett írva a dal, arról ez a sor is tanúskodik: "Call me young gun..." vagyis "Hívj a vadnyugat fiának...". (A Blaze Of Glory gyökerei egészen 1980-ba húzódnak vissza, vagyis Jon már rendelkezett egy "sablonnal".) Ezt a dalt elsősorban az 1990-ben kiadott, az egyszerűség kedvéért Young Guns II-nak elnevezett albumon találhatjuk meg 3. számként. Szintén ismert még a Miracle című szám. Mindkettőhöz forgattak klipet. (A Miracle videójában felismerhetjük a Jóbarátokból és a Joey sorozatból közkedvelt Matt LeBlanc-ot. Szokásához híven itt is egy lánnyal találkozik, majd a szám végén elviszi a motorján.) Az album nagyon rövid, mindössze 11 szám van rajta, de az utolsó alig több 1 percnél, nincs is szövege, olyan mintha egy film kezdődne. Egyébként Jon egy körülbelül 16 másodperces szerepet kapott a filmben; egy rabot játszott. 1991-ben Richie Sambora-t inspirálta Jon előző évi albuma, így ő is készített egyet Stranger In This Town (Idegen ebben a városban) címmel. Ezen albumról a címdalból és a Ballad Of Youth-ból készült klip, valamint ezek lettek játszva a rádióban. Ezek után 1992. november 3-án kiadták a még ma is nagysikerű albumukat, a Keep The Faith-et (Örizd a hitet). A 12 számon kívül bizonyos országokban még egy 13. bónusz számot is fellelhettünk, a Save A Prayer-t. Az akkori lányok megőrültek Jonért, főleg, mert levágatta a haját, kerek, fekete napszemüveget viselt, így gyakorlatilag új divatot teremtett a fiatalok és a Bon Jovi fanok körében. Mivel már egy halom pénz a rendelkezésükre állt, a címdalból még '92-ben, a többiből a '93-as évben készítettek videót. Több, mint a fél albumból. Sorra: I Believe, Keep The Faith, I'll Sleep When I'm Dead, In These Arms, Bed Of Roses, If I Was Your Mother és Dry County. Ez utóbbinál aligha talál az ember hosszabb számot, ugyanis 9 perc 52 másodperc hosszúságában, de egyben egy nagyon elismert dal is. Hossza miatt egyértelműen szükség volt a rövidítésére, de az I Believe számuk videóját is lerövidítették. A Keep The Faith album szemmel láthatóan kasszasiker volt. Az 1993-as hosszú turné után eljött végre az ideje, hogy a banda készítsen egy "best of" albumot. Ez így is történt. 1994. október 18-án a Bon Jovi kiadta a Cross Road – The best of Bon Jovi (Cross road = keresztút) című albumát. Az album egyes dalai változtak szerte a világon, de általában az eredeti kiadás a legjobban ismert. Ez az album összesen 15 számot hordozott magával, ebből 13 válogatás a banda eddig megjelent albumairól; a maradék kettő, a Someday I'll Be Saturday Night és az Always a Cross Road-ra lett írva. Ezek közül is inkább az Always a közkedveltebb, sokan még ma is a Bon Jovi legjobb dalának tartják. Érdekes, hogy a Cross Road összes számának – kivéve a Never Say Goodbye-nak – van klipje. Mint ahogy ez lenni szokott, az együttes már indult is koncerteket adni. Sajnos alig pár nappal az album megjelenése után, Alec John Such úgy döntött, hogy otthagyja a Bon Jovit 10 kemény év után. Jon egy interjúban elmondta, hogy nem lepődött meg ezen, mert Alec már korábban is tervezte ezt a lépést, szóval nem érte akkora csapás. Ettől függetlenül kellett valakit keresni basszusgitárosnak, mert így nem tudnak tovább zenélni. Találtak is. Nem mást, mint Hugh McDonald-ot, aki még a mai napig is a bandánál pengeti a húrokat (igaz, nincs leszerződtetve a Bon Jovihoz, ezért nem láthatjuk egyik képen sem). Mikor a naptárban az 1995-ös évben a június 27-éhez lapoztunk, megjelent a Bon Jovi új albuma, mint These Days (Napjaink/Ezek a napok). Az albumon lévő számok közül talán a legnagyobb sikert a This Ain't A Love Song (3. szám) című dal aratta, hiszen a legtöbb országban a toplisták élén lehetett hallani. Ám az album első öt dala is ért el sikereket. Így a Hey God, a Something For The Pain, a These Days és a Lie To Me is hallható volt a rádiókban, de a TV-ben is lehetett látni klipjeiket, bár a címdal videóját csak 1996-ban forgatták, belevéve a turné eseményeit. Talán a legismertebb koncertjük, amit még az album megjelenése elött adtak 1995. június 25-én, a londoni Wembley Stadionban.

Az együttes 2007-ben Grammy-díjat kapott Country kategóriában a Who says you can't go home című dalukért.