Hsziungnuk
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A hsziungnuk vagy hiungnuk (Kínai: 匈奴, pinjin: xiōngnú, egykori feltételezhető kiejtése hjungno, közelítő mai kiejtés: hsziungnu), illetve gyakori elnevezéssel ázsiai hunok az i. e. 3. század végétől az i. sz. 4. századig a Belső-Ázsia nagy részét ellenőrzésük alatt tartó nomád törzsszövetség tagjai voltak. Hosszú ideig háborúkat vívtak déli szomszédjukkal, a kínai állammal. A kínai császárok ellenük kezdték meg a kínai Nagy Fal építését. Egyes feltételezések szerint a hsziungnuk voltak a későbbi hunok (azaz a közép-ázsiai és európai hunok) ősei.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Eredetük és történelmük
A hsziungnu törzsek a Kr.e. IV. századtól folyamatosan szerepelnek a kínai forrásokban.[1] A kínai forrásokból ismerjük, hogy a hsziungnuok ereje a Kr.e. 3. században nagyon megerősödött. Kr.e. 209-ben Batur került hatalomra. Vu Ti kínai császár i. e. 51 körül legyőzte őket. Ezután a hsziungnuk két csoportra oszlottak: a keletire, amely a megerősödött kínai államnak rendelte alá magát, és a nyugatiakra, akik a kínai érdekszférán kívüli közép-ázsiai sztyeppékre vándoroltak. A keleti hsziungnuk a kínai Han-dinasztia bukása után zsoldosként szolgáltak a kínai uralkodóknak, majd rövid életű dinasztiákat alapítottak a mai Észak-Kína és Korea területén. Az 5. század óta nem szólnak róluk források.
[szerkesztés] Társadalom
A törzsi keretek között már korán létrejöttek egy-egy kézműipari és kereskedelmi központ a törzsfő szállása körül. A káta és az ordu szó korai eredete miatt mondhatjuk, hogy a hsziungnuoknál már korán létrejöttek városias jellegű települések. Ezen védett létesítményekben létrejöttek a „piacra termelés” első nyomai. A hsziungnu árukat a kereskedelmi utak mentén értékesítették. A hsziungnuoknál nyolc vezető törzs volt, ezek közül három (Hu-jen, Hszüpu, Lan) volt az ősi és eredendően hsziungnu. A többit barátsági és békeszerződések, valamint behódolás és hódoltatás végeláthatatlan útvesztőjén át építették fel. A hsziungnu korban megkülönböztették a lovas nomád népeket a más életmódú népektől. A hsziungnuk „az íjfeszítő népeket” egyesítették, akik a birodalmukban a kezdetektől egyenrangúak voltak velük. Az idegen kultúrájú népeket behódoltatással kapcsolták a területeikhez és föléjük egy helytartót, neveztek ki, akit juqinek hívtak.[2] Minden törzsnek meghatározott területe volt, és azon belül önállóan végeztek gazdasági tevékenységet, és valószínűleg csak adóval és beszámolási kötelezettséggel tartoztak a shanyuy udvara felé. Egy évben háromszor gyűltek össze, ahol megválasztották a shanyuyt, az állami tisztviselőket. Háború és béke dolgában, kül- és belpolitikában is ekkor hoztak egységes álláspontot (a későbbi mongolok a gyűlést „ejenek” nevezték, ami egyetértést jelent). Újévkor a shanyuy ordujában a kis országgyűlés (shanyuy és a 24 tachen) ülésezett és itt osztotta ki az éves feladatot a közigazgatás vezetőinek, és valószínűleg ekkor értékelte az előző évet. [3] Májusban Longchengben tartották a nagy országgyűlést (a többi nagyobb nemes tartozott bele), ekkor mutattak be áldozatot az Égnek a Földnek, az isteneknek és szellemeknek, valamint az ősöknek is. Valószínűleg ekkor áldoztak a sárkánynak is. Ősszel, amikor a paripák kövérek voltak, gyűlésre hívták a népet Dajliinbe. Itt számlálták meg a lakosságot és az állatállományt. Valószínűleg ekkor lehetett az adóbehajtás ideje is. A hsziungnuk társadalomtörténetének fő forrásai a kínai történeti feljegyzések, valamint a régészet eredményei. A hsziungnuk gazdasági fejlődését – mivel nomád nép – az állattenyésztés határozta meg és éghajlat változás esetleg külső támadás esetén ez számított a legfontosabb értéknek.[4] A hsziungnu férfiak mindegyikének kötelező volt háborúba menni. A kínai források szerint minden íjat felajzani tudó férfiember a seregbe vonult. A mongóliai és dél-bajkáli területeken majdnem minden férfi sírban található mellékletként fegyver. A hsziungnu katonák békében egyszerű, tétlenül vándorló nomád katonák voltak. A források szerint a hsziungnu seregben a megszerzett zsákmányt egymás között, hivatali tisztség szerint felosztották. A tízes rendszerhez hasonlóan rendeződtek. V. Davidova Ivolga sírjait vagyoni és társadalmi különbségeik szerint öt kategóriába osztotta.[5] Ezek a különbségek a férfi síroknál jobban meglátszanak. A 20-25m átmérőjű, négyszögletes kerítésű sírok a shanyuyé, míg az 5-20m átmérőjű, kerek sírok az egyszerű, nomád katonáké voltak. A közrendű sírok legtöbbjén is kimutathatóak a vagyoni különbségek. A Chenli gydu shanyuy földjét három részre osztja: középsőre, keletire és nyugatira. A középső területeket ő irányítja, míg a többit a keleti és nyugati magas rangú embereinek adja át. a shanyuy maga valamikor keleti tuqi bán volt. A magasabb rangú személyek rétege – Batur felléptéig – a következő képen alakul: a keleti és nyugati tuqi-bán, a keleti és nyugati yuli-bán, a keleti és nyugat nagy hadvezér, a keleti és nyugati nagy du-vej, a keleti és nyugati nagy tanghu, és a keleti és nyugati nagy guduhou alkották a hsziungnu ranglétra felső lécét.[6] Ezek a tuqi-bánoktól kezdve a nagy tanghukig mind tümen vezérek is voltak. A törzsi és közigazgatási arisztokrácia vitás ügyeiben a fegyveres kíséretére támaszkodott. Ez a kíséret egyszerre jelentette az arisztokrácia hatalmának bázisát, és a birodalom katonai potenciáljának döntő hányadát.[7] A katonai szolgálatok fejében akár a szolgák előtt is nyitva állt az út, hogy a kíséret tagjai lehessenek.[8] A tümen parancsnokok nevezték ki a du-vejeket, cezukat, juqikat, ezredeseket, századosokat és tizedeseket. Valamint a többi kisebb tisztviselőt is. A hsziungnu korban a kisebb rangok örökletessége nem volt lehetséges. A rendelkezésre álló leletek alapján kimondható, hogy a hsziungnu társadalom meghatározó rétege volt a nomád katonai középréteg. Ők alkották a hsziungnuk katonai erejének döntő hányadát és adófizetők jó részét is.[9] A kínai források szerint Csunhan Jüe tanácsára bevezették a településekre jellemző adórendszert is. A hsziungnukról szóló régészeti források nem írnak állat és vagyon nélküli emberekről, pedig a régészet valószínűvé teszi ezen, réteg meglétét is. [10] A hsziungnu társadalomban a többlettermelés növekedése miatt hirtelen megugrott a függésben lévő, vagyonban igencsak szűkölködő, albatok létszáma. Ez túl gyorsan következett be és a hsziungnu társadalom nagy részét ők alkották. Keresetük felét adóban kellett befizetniük az államnak: erre jó példa az uhuanok adója, akik minden évben a hsziungnuknak vászon, irha, bőr és állatadóval adóztak, amit egy adószedő gyűjtött be. Ráadásul az ilyen alávetett népeknek a hsziungnu seregben katonai szolgálatot is kellett teljesíteniük.[11] A hsziungnu államban mind az alattvalók, mind a hsziungnuk számára egyesített termékbeli, katonai és adófizetési kötelezettségek voltak előírva. A hsziungnuk a hadjáratok során elfogott ellent szolgáikká tették, bár helyzetük nagyban különbözött a görög-római rabszolgatartástól. A rabszolgákat csak a legfelső rétegek alkalmazták a ház körüli teendők elvégzésére, a gazdaságban pedig nem vettek részt (akárcsak az európai hunok: Bóna István: Hunok – gepidák – langobárdok). A korai állam és társadalmi berendezkedésről L. E. Kubbel írt, és három fontos pontba helyezte őket:
- Létrehozták az adórendszert
- A lakosságból kiemelkedett az apparátus, akik a katonai és civil közigazgatást végezték.
- A törzsek egymás között felosztották területeiket.[12]
[szerkesztés] Sztyeppei demokrácia
A hsziungnu állam különlegessége az egyfajta demokratikus rétegződés, amit Vladimircov után "katonai demokráciának" neveznek. A kifejezés maga találó, de a mai kutatás alapján kimondhatjuk, hogy a sztyeppei népek hozták létre a világ első demokráciáját. Ahol természetszerűleg a hatékonyság érdekében a civil és katonai igazgatás egybe tartozott [13]
A birodalmat az országgyűlés irányította, aminek volt egy belső és egy külső köre. A belső kört a chenli gydu shanyuy és a 24 tacsen alkotta, míg a külsőt a közigazgatási, katonai és törzsi vezetők vettek részt.[14]
[szerkesztés] Vallás
A hsziungnuk hitvilága és vallása a Sárga-folyótól a Bajkál-tóig, az Altájtól a Kingan-hegységig valószínűleg egységes lehetett. A hsziungnu ember a másvilágon ugyanúgy él, mint ezen a világon: állatot tenyészt, hadakozik stb. A nemzetségi és törzsi viszonyok is az ebben a világban előírt normák szerint rendeződnek. A meghalt és az élő emberek közti találkozók a lakomákon és a temetéseken történtek. Ezeknek az volt a lényege, hogy az élő emberek az ősök szellemének áldozzanak, és az ott megjelent ősszellemhez imádkozzanak. Ezek voltak a torok. A Szelenge nevű sziklarajzokon négyszögletes kerítéssel ábrázolták a világ határán lévő világhegyet, azon belül az ősök szellemével. Mellé táncoló embereket az ártó szellemekkel szemben megvédő kiterjesztett szárnyú sast, valamint a holt lelket a másvilágra szállító lovat, a lelket megvédő kutyát stb. ábrázoltak. A hsziungnu shanyuy reggel a Naphoz, este pedig a Holdhoz imádkozott.[15] A Napot és a Holdat imádó ősi szokás nemcsak a nemeseknél, hanem a közrendűeknél is megtalálható volt. Sőt napsugár szimbolikus megnyilvánulása a hsziungnu edények peremén futó hullámminta is.[16] A másik szokás, ami a Nap tisztelethez kapcsolódik a tűz tisztelet. A hsziungnu sírok külső és belső részein tűzgyújtás nyomai figyelhetők meg, valamint faégetésére is vannak biztos adatok. A koporsó vörösre festése is a Nap és a tűz tisztelettel kapcsolatos. Bármely áldozat bemutatását annak elégetésével végezték, ami hitük szerint összeköti a Középső világot a Felső-éggel.[17] A hsziungnu temetkezési szokások egy különleges változata, amikor a fejet a testtől elválasztva temették el. A fej kultikus tiszteletének szokása szibériai és mongol népeknél is megtalálható. A hsziungnu közrendűek sírjából gyakran került elő fej nélküli tetem, ami arra enged következtetni, hogy az uruktól elfordultakat ekképp fenyítették meg.[18] A shanyuyon az uhuanok úgy álltak bosszút, hogy sírját felnyitották, koponyáját kivették és összetörték. A hsziungnuk hitvilága a totemizmus, animizmus és a mágia korai formáihoz tartozik. A hsziungnuk saját eredetüket valamely legendás állattól tartották, gyakran helyeztek sírjaikba szarvasagancsot is. A másik különlegessége temetkezési szokásaiknak, hogy a hsziungnu sírba kutyafejet, lapockát, netán egy egész kutyát helyeztek.[19] Ez a szokás a szienpi-uhuan, és a különböző mongol nyelvű népek szokásai közt is megtalálható. A hsziungnuk magukat egy dzsun nevű kutyától eredeztették.
A hsziungnuknál az állami áldozatokat különleges személyek végezték. A források elmondása szerint fekete színű állatot áldoztak. Az áldozás fekete színű zászlót használtak. A felajánlást különleges vidéken végezték el: ilyen volt Longcheng (Sárkányváros, a hsziungnuk fővárosa), ahová mindenki járt áldozni az egész országból. A másik pedig Gua dovnak hívtak, ami ugyan valószínűleg kisebb jelentőségű hely lehetett, mint a főváros, de így is állami szintű ünnepélyeket tarthattak ott.[20] A törzsszövetséget vezető személy, tehát a shanyuy végezte az áldozatokat Longchengben. Ez a szokás a régi törzsi időkből maradhatott meg. A hsziungnuknál szokás volt az ökörrel, lóval, juhval és kecskével történő áldozat. Nemi hovatartozásukat is jelölték a sírokban: a férfiaknál bikát, lovat, a nőknél ökröt, borjút használtak. A régi világszemlélet szerint a ló imádata a Nap és a fény tiszteletével kapcsolatos. A ló képviseli a hsziungnu ábrázoló művészetben az alvilág isteneit és a másvilágot. A hsziungnuk fehér színű lovat áldoztak és annál tettek fogadalmat is.[21] Fontos adat a szarv tisztelete a hsziungnuknál, ami az egyik első hitelem és a neolit kortól megfigyelhető. A sámánok a temetkezési és áldozat rituáléknál felajánlást tettek, amik az állattenyésztéssel kapcsolatos korai hitvilág elemei.
[szerkesztés] Írásuk és nyelvük
A hsziungnuk nyelve és írása a tudomány által egyik legvitatottabb kérdés. A hsziungnuk íráshasználatáról nincsen látható nyom, azonban közvetett jelekből tudhatjuk, hogy a hsziungnuknak volt írása, és eljutottak a társadalmi fejlődés azon fokára, hogy írást használjanak.[22]
A hsziungnuk írása valószínűleg rovásírás lehetett, ugyanis ennek a meglétét mutatják a hsziungnu maradék és alattvaló népek - zsuanzsuanok, szienpik, topák – íráshasználata is. A kutatások arra a véleményre jutottak, hogy a hsziungnuk írása elsőnek „pecsétírás” volt.[23]
Máig 25 értékelhető és 30 hibás hsziungnu pecsétet találtak. A hsziungnuk fennhatósága alatt élő nyugati népek pecsét vagy rovásírás félét használhattak. A kutatók elképzelhetőnek tartják, hogy a keleti hsziungnuk a vuszunoktól vették volna át az írást és fordították volna át a saját nyelvükre. Bár ez csak feltételezés. [24] Hogy a hsziungnuk írószereiről is szót ejtsünk: a tusdörzsölő tál ugyan kínai találmány, de egy időben a hsziungnuknál is elterjedt. Tehát a hsziungnuk ecsettel írtak. Betűiket pedig selyempapírra vetették.
[szerkesztés] Hivatkozások
- ^ Obrusánszky Borbála: A hunok kultúrtörténete, 18. old.
- ^ Obrusánszky Bobrála: A hunok kultúrtörténete, 28. old.
- ^ Obrusánszky Borbála: A hunok kultúrtörténete, 31. old.
- ^ Z. Batszajhan: A hun népek történet, 165. old.
- ^ Z. Batszajhan: A hun népek története, 166. old.
- ^ Z. Batszajhan: a hun népek története, 167. old.
- ^ Tibor Schäfer: Untersuchungen zur Gesellschaft des Hunnenreiches auf kulturanthropologischer Grundlage, 341. old.
- ^ Székely Gyögy: A Római Birodalom és a hunok, História 2004/08
- ^ Z. Batszajhan: A hun népek története, 168. old.
- ^ Z. Batszajhan: A hun népek története, 169. old.
- ^ Z. Batszajhan: A hun népek története, 169. old.
- ^ Kubbel, 1988. 244-247.
- ^ Obrusánszky Borbála: A hunok kultúrtörténete, 30. old.
- ^ Obrusánszky Borbála: A hunok kultúrtörténete, 31. old.
- ^ Z. Batszajhan: A hun népek története, 172. old.
- ^ Z. Batszajhan: A hun népek története, 173. old.
- ^ Z. Batszajhan: A hun népek története, 173. old.
- ^ Z. Batszajhan: A hun népek története, 175. old.
- ^ Z. Batszajhan: A hun népek története, 175-176. old.
- ^ Z. Batszajhan: A hun népek története, 178. old.
- ^ Z. Batszajhan: A hun népek története, 179. old.
- ^ Z. Batszajhan: A hun népek története, 182. old.
- ^ Z. Batszajhan: A hun népek története, 183. old.
- ^ Z. Batszajhan: A hun népek története, 184. old.
[szerkesztés] Források
- Pecz Vilmos: Ókori lexikon, I–IV. kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1904.
- Vásáry István: A régi Belső-Ázsia története
- Obrusánszky Borbála: A hun népek kultúrtörténete, Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 2005.
- Zagd Batszajhan: A hun népek története, Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 2006.
- Sima Qian: Shi Ji a hunok legkorábbi története, Peking, 1995.
- Obrusánszky Borbála: Fehérvár a déli hunok fővárosa (előadás)
- Huns dateline


Based on work by