George Biddel Airy
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Sir George Biddell Airy (Alnwick, Anglia 1801. július 27. – 1892. január 2. London, Anglia) angol matematikus, csillagász.
[szerkesztés] Élete
Nagy múltú családban született, családfájukat egészen a XIV. századig vezették vissza.
1819-tól a Cambridge-i Egyetem hallgatója volt. Szinte azonnal kitűnt rendhagyó tehetségével és évfolyamának legeredményesebbje lett. 1823-ban évfolyamelsőként végzett (ezt akkoriban senior wranglernek nevezték Cambridge-ben). 1826-tól alig több mint egy évig az egyetem matematika-professzora volt olyan neves személyek után mint például Newton. 1828-ban a Cambridge obszervatórium igazgatói székébe választották. Előremenetelét annak nem kevesebb, mint 11 monográfiának köszönheti, amit odáig (tehát 27 éves koráig) írt. Az obszervatórium vezetőjeként szervezőkészségével és precizitásával ámulatba ejtette pályatársait.
Ezen idő alatt matematikai fizikával és csillagászattal foglalkozott. Az előbbin belül is leginkább a fény elméletével – derül ki egyik monográfiájából, melyben a szivárvány teljes elméletét leírja. Ezekért a munkáiért 1831-ben megkapta a Royal Society Copley-érmét. Csillagászati vizsgálódásai során értekezik a Jupiter tömegéről, a Föld és a Vénusz mozgásáról, de foglalkozik az angliai és más országok csillagászati kutatásainak összehasonlításával.
[szerkesztés] Munkássága
Legnagyobb eredménye bizonyos értelemben a Föld és a Vénusz mozgásában megfigyelt egyenlőtlenség leírása volt. Ezzel a korábban publikált táblázatokat korrigálni tudta. Fáradtságos munkáját 1833-ban a Royal Astronomical Society Arany medáljával jutalmazták.
1835-ben királyi csillagásszá (Astronomer Royal) választották. Ebben a pozícióban számos érdemi változtatás és találmány fűződik a nevéhez. Ő tervezett 1847-ben például egy olyan állványt, mely lehetővé tette a Hold megfigyelését a Föld bármely pontjáról, ahonnan az csak látszik. Addig Holddal kapcsolatos megfigyeléseket csak korlátozott számú helyről végezhettek.
Airy elhatározása alapján lett Greenwich a viszonyítási pont a földrajzi fokhálózat meghatározásánál 1851-ben. Általánosan elfogadott viszonyítási alap azonban csak 1884-től lett.
Ő határozta meg a Föld átlagos sűrűségét is, amely 6,566-nak bizonyult, ha a vízét tekintjük egységnek. Vonatkozó munkája sok probléma megoldására használható a szilárd testek mechanikájának elméletében.
Élete vége felé, 1886-ban publikált utolsó munkájában már olyan hibákat követett el, melyek arra késztették, hogy lemondjon és visszavonuljon.
518 nyomtatásban megjelent cikkét önéletrajzában foglalta össze, melyet fia, Wilfrid Airy öntött végső formába 1896-ban.
Tiszteletére krátert neveztek el róla a Marson és Holdon. Az úgynevezett Airy-függvény is őrzi a nevét.


Based on work by