Angkor

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

  Világörökség  m·v·sz 

Angkor romjai

Angkor-Vat
Adatok
Ország Kambodzsa
Típus Kulturális helyszín
Felvétel éve: 1992
Angkor-Vat
Angkor-Vat
Angkor – űrfelvétel és térkép
Angkor – űrfelvétel és térkép

Angkor, a khmer templomok ősi városa Kambodzsa szívében a 9. században létrejött Khmer Királyság fővárosa volt 8021432 között. A birodalom legnagyobb kiterjedése idején magában foglalta Csenla államot, a mai Kambodzsa síkságait, valamint a mai Laosz és Thaiföld jelentős részét és a hajdani Kokinkínát. Az uralkodók sorban megerősítették Angkor fővárosi státuszát, és tiszteletben tartották eredeti városszerkezetét, de mindegyikük a korábbiaktól elkülönülő, saját várost épített hozzá. Így egészen különleges épületkomplexum jött létre a Mekong medencéjének „nagy tava”, a Tonlé Sap közelében, Phnom Penh-től 242 kilométerre északnyugatra.

A 20. században 200 négyzetkilométeres területet tisztítottak meg az őserdőtől, s ezen több száz templom és szentély áll – közöttük a világ legnagyobb vallási célú épülete, Angkor-Vat. Csak a templomokat rakták kőből, az összes többi építményt – a királyi palotákat is – fából ácsolták, mára tehát ezek mind az enyészeté lettek, így Angkor ma egy hatalmas „templomváros” képében mutatkozik, noha természetesen nem csak vallási épületek voltak annak idején a városban. A Khmer Birodalom fénykorában a fővárosnak hatszázezer–egymillió lakója lehetett, több mint a világ bármely más, korabeli európai városának. 1431-ben a sziámi thaiok megtámadták Angkort. A város hét hónapos ostrom után elesett, majd nem sokkal a támadók visszavonulása után elnéptelenedett, ha nem is teljesen. A khmerek új fővárost alapítottak a délebbre fekvő Phnom Penh-ben, az őserdő pedig lassan benőtte, elrejtette az épületeket, és a város hírét csak legendák őrizték. Angkort francia kutatók „fedezték fel” újra a 19. század közepén. A város kilépett a múlt homályából és világhírre tett szert. Ma Angkor Dél-Ázsia egyik leglátogatottabb helye; 1992-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Angkor fejlődése

A 16. században a mai Angkor térsége a Kínával vazallusi függőségben álló Funan Birodalom része volt, majd a 6. század során az Észak-Kambodzsát és Laosz déli területeit felölelő Csenla állam része lett.

[szerkesztés] II. Dzsajavarman – Angkor alapítója

II. Dzsajavarman csenla herceg a jávai királyi udvarban élt. Egyes források szerint fogolyként, mások szerint tanulmányait végezve, esetleg mindkét minőségben. Amikor 790-ben szülőföldjére, Csenlába visszatért, hamarosan nagy befolyásra tett szert, és a khmerek által Kambudzsának nevezett állam királya lett. A rákövetkező években megszilárdította hatalmát és 802-ben Angkortól 15 kilométerre északnyugatra (a mai Roluos közelében) Hariharaladzsa néven új fővárost alapított. Az indiai-hindu tradíciók mentén meghonosította Síva kultuszát és magát isteni származású uralkodóvá, Csakravartimmá („Világ Ura”, „Királyok királya”) nyilvánította. Ez nem csupán uralkodói hatalma alapját, hanem a Jávai Királyságtól való függetlenségét, szuverenitását jelentette. II. Dzsajavarman 834-ben örökös nélkül halt meg.

[szerkesztés] Jaszodharapura – az első város Angkorban

Naplemente Phnom Bakhengben
Naplemente Phnom Bakhengben
Phnom Bakheng
Phnom Bakheng
Phnom Bakheng látképe
Phnom Bakheng látképe

877-ben I. Indravarman (877889) foglalta el a Khmer Királyság trónját. A birodalom határait háborúk nélkül terjesztette ki azzal, hogy a kézművesség és a földművelés tökéletesítése révén megszilárdította állama gazdaságát. A biztos megélhetés reményébe, a környező szabad területek lakói önként csatlakoztak a királysághoz. Uralkodása alatt számtalan építkezés indult. Elsőként I. Indavarman király építtetett templomokat Angkorban – Pra Kót ősei lelkének emeltette. A természetes dombra épült, Síva istennek szentelt templomot kettős kerítés vette körbe. Egy talapzatról hat, szögletes, téglákból rakott torony emelkedett a magasba.

Utóda, I. Jaszovarman (889910) volt az, aki „Jaszodharapura” néven az új fővárost Angkor területén megalapította. Ő emelte 900-ban az első nagy kőtemplomot, Bakhenget, és a Siem Reap-folyó elterelésével létrehozta az első nagy víztározót, a 7,5 kilométer hosszú és 1,8 kilométer széles keleti barajt (medencét), amelynek vizével a környező földeket öntözhették. Bakheng templomát szintén Sívának szentelték. Egy árokkal övezett magaslatra épült, és a „templomhegy” szimbolikus jegyeit hordozza: az ötszintes piramisszerű épület tornyokkal és szobrokkal díszített teraszokból állt, és a szentély tetején szobrokkal ékesített torony magasodott. A templom tövében nyolc kisebb szentély sorakozott.

A 10. század elején a birodalom kettészakadt. IV. Dzsajavarman egy második fővárost építtetett Angkortól 100 km-re északkeletre Koh Ker néven. A királyi székhely csak II. Radzsendravarman (944968) idején került vissza Jaszodharapurába. Uralkodása alatt II. Radzsendravarman folytatta a korábbi királyok befejezetlen építkezéseit, és számos templommal és kolostorral gazdagította Angkor területét. Ekkor épült a keleti Mébon a keleti Baraj közepén emelt szigetre. 950-ben érte Kambodzsát, a tőlük keletre fekvő Csam Birodalom (a mai Vietnam középső része) első támadása.

968-tól 1001-ig II. Rajendravarman fia V. Dzsajavarman uralkodott. Hatalomra lépése után a többi herceget háttérbe szorította, így megszilárdította a békét. Uralkodása nyugalmat, jólétet, és kulturális virágzást hozott a birodalomba. Jaszodharapura közvetlen közelében új fővárost emelt – Dzsajendanagarit. V. Dzsajavarman udvarában filozófusok, tudósok és művészek éltek. Új templomokat is építtetett, a legjelentősebbek Bantej Srei, amely Angkor egyik legszebb és legművészibb templomának számít, és Ta Keo, az első teljes egészében homokkőből készült épület.

A király halála után egy évszázadnyi viszály és bizonytalanság következett. Az elkövetkező uralkodók egymás hatalmát megdöntve mindössze néhány évre kaparintották magukhoz a hatalmat, kivéve egyetlen királyt I. Szurjavarmant, aki 10101050 között, negyven évig uralkodott. Uralkodását hatalmának katonai eszközökkel való megszilárdítása és kiterjesztése jellemezte. Nyugaton a mai Lopburi (Thaiföld), délen pedig a Kra földszorosig (a Maláj-félszigetet a kontinenssel összekötő, elkeskenyedő földsávig) növelte a birodalom határait. Angkor lakóinak száma ekkoriban csaknem 1 millió lehetett. I. Szurjavarman kezdte meg a nyugati Baraj, a második nagy víztározó (8 km × 2,2 km) építtetését. A tároló mélysége 2-3 méter lehetett, befogadóképessége 40 millió m³. A mesterséges öntözés segítségével háromszor arattak rizst évente, és elérték a körülbelül 2,5 tonna/hektáros terméshozamot. (A középkori Európában hektáronként kb. 0,3 tonna gabonát termeltek, napjainkban búzából mintegy 4-5 t/ha, rizsből 5-12 t/ha a hozam.) A király halála után kiújultak a brutális hatalmi harcok.

[szerkesztés] II. Szurjavarman – Angkor-Vat

Fő szócikk: Angkor-Vat
Angkor-Vat
Angkor-Vat
Angkor-Vat
Angkor-Vat

A 11. századot jellemző bizonytalanság II. Szurjavarman (11131150 körülig) trónra kerülésével ért véget. Uralkodásának ideje a khmer kultúra aranykorának tekinthető. Ekkor épült egész Ázsia legnagyobb vallási épületkomplexuma, a Visnu istennek szentelt Angkor-Vat. II. Szurjavarman hódító háborúba kezdett csaknem minden szomszédos állammal: nyugat felé megszállta a Mon Királyságot, Haripundzsajat (a mai Thaiföld középső részét), és tovább terjeszkedett egészen a mai Mianmar területéig. Déli irányban elfoglalta a Maláj-félsziget jelentős részét egészen a Grahi Királyságig (ami körülbelül a mai Thaiföld Nakhon Si Thammarat területének felel meg), kelet felé uralma alá hajtotta Csampa számos területét, és minden földet északi irányban egészen a mai Laosz határáig. II. Szurjavarman (a győzelem által védett) király halála tisztázatlan. A róla szóló utolsó feljegyzések 1145-ből származnak, ezért feltételezik, hogy a vietnami csam területek megszállására irányuló 1145–1150 közötti harcokban vesztette életét.

Halála után újabb trónviszályok gyengítették a Khmer Királyságot, míg 1177-ben a Tonlé Sap (Nagy Tó) vizén vívott csatában vereséget szenvedtek a csam uralkodótól, és Kambodzsa területe a Csampa Birodalom egyik provinciája lett.

[szerkesztés] VII. Dzsajavarman – Angkor Thom

Fő szócikk: Angkor Thom
Bajon
Bajon
Angkor Thom déli kapuja
Angkor Thom déli kapuja
A déli kapu részlete
A déli kapu részlete

Hercegként a későbbi VII. Dzsajavarman király (11811219 körülig) a korábbi nagy királyok nyomdokát követte. A megszállás ideje alatt befolyásos támogatókat gyűjtött, majd fellázadt a vietnami csamok ellen. 1181-ben visszahódította a fővárost, elfoglalta a trónt, és a keleti szomszéd birodalommal 22 évig tartó háborúba kezdett. 1203-ban a khmerek legyőzték a csamokat és elfoglalták földjük nagy részét is.

VII. Dzsajavarman – a Khmer Birodalom utolsó nagy királya – a győzelem feletti örömben és elődei példája szerint pompás város építésébe kezdett. Az új főváros, Angkor Thom (jelentése: nagy város), amelyet 10 kilométeres fal vesz kürül. A falból nyíló öt monumentális kapuhoz a vizesárkok fölött átívelő hidak vezetnek; ezek két oldalán isteneket és démonokat ábrázoló szobrok sorakoznak, amelyek a khmerek őseként tisztelt mítikus Naga kígyót, a vizek szellemét tartják a kezükben. A király által meghonosított új vallás, a mahájána buddhizmus emblémája a piramis alakú, háromteraszos Bajon-templom. Körülötte díszes fedett folyosók húzódnak; ezek tetejéről 49 lótuszvirághoz hasonló „arcos torony” emelkedik a magasba. A tornyok négy oldalán összesen 196 db két és fél méter magas szobor áll, amelyek a kutatók szerint Buddha vagy az istenné nyilvánított király arcvonásait ábrázolják. Dzsajavarman emellett anyja emlékére egy lenyűgöző látványt nyújtó kolostort is építtetett – ez a Ta Prohm, amelynek sajátossága, hogy meghagyták úgy, ahogy a régészek találták, az őserdő fáinak hatalmas gyökereivel benőve. E korszak finoman dekorált épületei közé tartozik még Bantej Kdei és Neak Pean, valamint a víztározó Srah Srang. Emellett számos út, sőt teljes úthálózat épült, amely a birodalom egyes városait összekötötte. Az utak mentén pihenőházakat emeltek a kereskedők, hivatalnokok és más utazók részére, és nem utolsóként 102 kórház is épült.

[szerkesztés] Zhou Daguan – az utolsó felvirágzás

VII. Dzsajavarman trónja halála után fiára, II. Indravarmanra (12191243) szállt. Apja öröke szerint ő is buddhista volt, és ebben a stílusban fejezte be az apja idején megkezdett építkezéseket. Hódítóként nem volt igazán sikeres. 1220-ban a khmerek által elfoglalt területek jelentős része visszakerült a csamok fennhatósága alá. A nyugati határon új hatalom alakult, az első Thai Királyság, amelynek harcosai visszaszorították a khmereket a korábban meghódított területekről. A thaiok az elkövetkező 200 év során Kambodzsa legádázabb ellenségei voltak. II. Indravarmant VIII. Dzsajavarman (12431295) követte. Ősei vallásával ellentétben hindu volt, és a buddhizmus agresszív üldözője. Birodalomszerte leromboltatta a Buddha-szobrok nagyrészét – régészek véleménye szerint több mint 10 000 műalkotást – és a buddhista templomokat hinduvá alakíttatta át. A királyságot 1283-tól a mongol Kublaj Kán harcosainak támadásai fenyegették, aki ekkor keménykezű uralkodóként egész Kínát kormányozta. VIII. Dzsajavarman hatalmát 1295-ben mostohafia, Szrindravarman (12951309) buktatta meg. Az új uralkodó a Théraváda buddhizmus követője volt. Ez a buddhista iskola Sri Lankából indult, és Délkelet-Ázsia jelentős részén elterjedt.

1296 augusztusában a kínai Zhou Daguan (vagy Chou Ta-Kuan) nagykövet Szrindravarman király udvarába érkezett, és 1297 júliusáig Angkorban maradt. Ő volt az első, de nem az utolsó kínai követ, aki Kambodzsába látogatott. Zhou Daguan azért kiemelkedően fontos személy, mert részletes feljegyzéseket készített a korabeli Angkor életéről, melyek mindmáig a történelmi Angkor feltárásának alapvető forrásai. Nem csupán a nagy templomokat írta le – amelyek közül épp az ő feljegyzései révén tudjuk, hogy a Bajon-templom tornyai aranyozottak voltak, – hanem értékes információkat is feljegyzett a város hétköznapjairól, vagy Angkor lakóinak szokásairól.

[szerkesztés] A 13. századi Angkor társadalma

Relief, csatajelenet (Bajon)
Relief, csatajelenet (Bajon)
Relief, Piaci jelenet (Bajon)
Relief, Piaci jelenet (Bajon)

Angkor társadalmáról Zhou Daguan leírásán kívül az oszlopfeliratok, valamint az udvari és a mindennapi élet jeleneteit megörökítő domborművek maradtak az utókorra.

Ezek alapján a 13. századi khmer társadalom élén a király állt. (A királynékról semmit sem tudunk – bár a régészek találtak egy reliefsorozatot, ahol a királyok mellé édesanyjukat is odafestették.) A mindenkori uralkodó a nép hitvilága szerint igen közeli kapcsolatban állt az istenekkel, kiváltképp azzal, akinek a főtemplomot szentelte. A királyon keresztül ez az istenség volt a birodalom védelmezője.

Az udvar társasági csoportjaihoz a papok, szerzetesek, katonák, építőmesterek és kereskedők tartoztak. A papok és szerzetesek a kolostorokban laktak és a templomok vallási ceremóniáit végezték és felügyelték. A katonák kiemelt szerepét indokolta, hogy a Khmer Királyság szinte egész fennállása alatt hadban állt valamely szomszédjával. A kezdeti időkben a Jávai Birodalommal, később hosszú ideig a csamokkal, végül pedig a Thai Birodalommal. Angkor gazdagságának forrása a feljett mezőgazdaság volt. A templomi feljegyzések azt igazolják, hogy a földművesek saját birtokkal rendelkeztek. A megtermelt áru a piacokon cserélt gazdát, ahol Zhou Daguan elbeszélése szerint nők dolgoztak. A nők társadalmi státuszuk tekintetében a férfiakkal egyenrangúak voltak [1], bár a királynak több felesége és ágyasa volt.

A khmerek mellett Angkor lakosai között éltek kínaiak, indek, malájok és más idegenek is; leginkább kereskedők és tengerészek.

[szerkesztés] Angkor eleste

Domborműrészlet
Domborműrészlet

A Szrindravarman uralkodását követő időről nagyon kevés történelmi forrás maradt ránk. A mai kutatások állása szerinti legutolsó feljegyzés egy oszlopon 1327-ből származik. A történészek véleménye szerint 1327 után a területen nem építettek újabb tempomokat. Ezt egyes tudósok a buddhista pacifizmus befolyásával magyarázzák: az új vallásfilozófia szerint már nem volt szükség hatalmas templomokra ahhoz, hogy az istenek kegyét és támogatását megnyerjék. Más vélemények szerint az öntözőrendszer meghibásodása rendítette meg a Khmer Királyság gazdagságát és a mesterséges öntözés hiányában a bő termés elmaradt. De a lehetséges magyaráztok között szerepelnek a vallási kasztok közötti ellentétek, lázadás, maláriajárvány stb. A birodalom nyugati szomszédja, a Thai Krirályság eközben tovább erősödött. 1352-től Kambodzsát több támadás is érte, amelyeket még sikeresen visszavert. Végül 1431-ben több hónapos ostrom után a thaiok elfoglalták Angkort és a birodalom egy részét.

A megtépázott Khmer Királyság központja délebbre, a mai Phnom Penh régióba került. Egyes elbeszélések szerint Angkor nem sokkal a támadók visszavonulása után elnéptelenedett. Más források viszont arra utalnak, hogy a „főváros” sohasem veszítette el teljesen lakóit, és a khmer királyok egyik ága továbbra is Angkorban uralkodott, míg a másik Phnom Penh központtal egy konkurens királyságot alapított. Ám egyértelmű magyarázatot még nem találtak a kutatók arra, hogyan nőhették be, illetve fojthatták meg a várost az őserdő fái úgy, ahogyan azt a kutatók a 19. század elején találták .

Van néhány bizonyíték arra is, hogy Angkor és környéke mindvégig lakott terület maradt. Történelmi iratok szerint 15661576 között I. Barom Racsa király uralma idején Angkor ismét királyi székhely volt. Továbbá a 17. századból japán telepesek feljegyzései maradtak ránk arról, hogy a szomszédságukban fekvő khmer területet lakják és megművelik. A legelterjedtebb Ukondafu Kazufusa elbeszélése 1632-ből, aki elmeséli, hogyan ünnepelték az ott élő khmerek az Újévet.

[szerkesztés] Bouillevaux, Mouhot ... – Angkor "felfedezése"

Angkor-Vat (Delaporte, 1880)
Angkor-Vat (Delaporte, 1880)
Angkor-Vat (Emile Gsell, 1866)
Angkor-Vat (Emile Gsell, 1866)

Az, hogy a francia természettudós Henri Mouhot az őserdő közepén „felfedezte” Angkort, csupán mítosz – a gyarmatosítás korának 19. századi, eurocentrikus visszatükröződése. Elsősorban azért, mert Angkor sohasem veszett el. A khmerek mindig is tudtak létezéséről, és a történelmi birodalom hanyatlása után is mindvégig működött a régi templom, Angkor-Vat. A környező, kisebb épületeket rizstermelők és halászok lakták. Másrészt ugyan nem Henri Mouhot volt az első európai, aki Angkorba látogatott, de ő az első, aki a városról hírt adott. Az ő 1868-ban posztumusz publikált rajzaiból derült ki, mit is rejt a kambodzsai vadon.

A 16. század során portugál misszionáriusok vetődtek első európaiként a városba. Elbeszéléseik nyomán seregnyi misszionárius és kereskedő indult útnak Portugáliából, Spanyolországból és később Franciaországból, hogy felkeressék a „nagy fallal körbevett várost”, amely alatt Angkor Thomot értették. Mouhot sohasem tartotta magát Angkor felfedezőjének, és híressé vált könyvében – Voyage à Siam et dans le Cambodge (1868) – maga is megemlíti, hogy egy francia misszionárius, Charles-Emile Bouvillevaux leírásai alapján talált rá a romokra. (Bouillevaux néhány évvel Mouhot expedíciója előtt tért vissza Kambodzsából.)

[szerkesztés] Angkor ma

Mouhot könyve bámulatosan népszerű volt, és általánosan is felkeltette az érdeklődést a khmer művészet iránt. Az első tudományos expedíciót egy Louis Delaporte nevű tudós szervezte, amelyről rajzokkal, a domborművekről készített viaszlenyomatokkal, szobrokkal és épülettöredékekkel tért vissza Párizsba. Az 1878-as párizsi világkiállításon hatalmas, Angkorból származó szobrokat tettek közszemlére, ami további kutatásokra ösztönözte a tudósokat, és elindultak Akngorba az első turisták is.

[szerkesztés] Kutatás és restaurálás

A templomokat még ma is fojtogatják a dzsungel növényei
A templomokat még ma is fojtogatják a dzsungel növényei

A 20. század elején alapított École française d'Extrême-Orient (EFEO) régészei kezdték meg Angkorban a tematikus régészeti kutatásokat. A kijelölt területen csaknem 1000 templomot és szentélyt katalogizáltak, közel 1200 feliratot találtak, amelyeket lefordítottak, és hozzákezdtek a templomok trópusi növényzettől való megtisztításához is. Henri Marchal irányításával, 1931-ben kezdtek hozzá az EFEO régészei és restaurátorai a romok felújításához. Munkájuk során egy újfajta konzervációs módszert, az anasztilózist alkalmazták, amelyet Marchal a Jáva szigetén dolgozó holland régészektől tanult. E technológia lényege az, hogy a tönkrement vagy megsemmisült épületrészeket új anyagokból, például betonból megformálják, és az építmény statikai szerkezetének megfelelően az eredeti, épen maradt felületek megóvásával és felhasználásával „láthatatlanul” beépítik. Az elsőként így restaurált templom a Bantej Srei volt.

A régészeti munkálatok a század során többször is megszakadtak. A II. Világháború, az Indokínai háború – amelynek következményeként Francia Indokínában véget ért a francia gyarmatosítók fennhatósága – és a Kambodzsára is kiterjedő Vietnami háború megnehezítette a munkát. A Vörös Khmerek hatalomátvétele (1975) után a kutatók a térség elhagyására kényszerültek.

Az 1979–1989 közötti polgárháborús időszak során a Vietnami Hadsereg fokozatosan megfosztotta hatalmától a Vörös Khmereket. Így 1986-ban az Archaeological Survey of India (ASI) régészei újra munkához láttak és megkezdték Angkor-Vat restaurálását. Napjainkban nemzetközi tudóscsoportok dolgoznak Angkorban az International Coordinating Committee (ICC) és az UNESCO felügyelete alatt: a kambodzsai Authority for the Protection and Management of Angkor and the Region of Siem Reap (APSARA) Intézet, az École française d'Extrême-Orient (EFEO), a Japanese Government Team for Safeguarding Angkor (JSA), az amerikai World Monuments Fund (WMF) és a német German Apsara Conservation Project (GACP).

Magyar régészek és építőművészek is részt vettek Angkor romjainak állagmegóvásában és a térség korabeli történelmének kutatásában. Az 1992-ben létrejött budapesti székhelyű Royal Angkor Foundation (RAF), a Közép-Európai Egyetem égisze alatt, Göncz Árpád és Norodom Sihanouk társvédnökségével működve, német és magyar támogatásból finanszírozta a munkálatokat. A magyar szakemberek az angkori ásatási terület egyik legrégebbi templománál, a Roulos csoporthoz tartozó Prah Koa Szent Tehén - hindu templom restaurálásán dolgoztak, 1993-96-ban. Erre a templom bejáratánál álló kicsiny tábla hívja fel a látogatók figyelmét.

[szerkesztés] Turizmus

A polgárháború befejeződésével Kambodzsa az ENSZ békefenntartó csapatainak részleges felügyelete alatt stabil demokráciát kezdett kiépíteni. Ennek eredményeként az 1990-es években fokozatosan növekedett a külföldi turisták száma, így Kambodzsa belekezdett a turisztikai infrastruktúra kiépítésébe is. Bár az 1997 nyarán lezajlott politikai zavargások rövid megtorpanást hoztak, a Siem Reap mentén fekvő városokban új szállodák teljes spektruma – a luxus elhelyezéstől a szobakiadásig – nyílt az Angkor régióba látogatók igényeinek kiszolgálására. A turizmus hatására megnőtt a Siem Reap Repülőtér forgalma, és megjelentek az ázsiai fapados járatok is.

[szerkesztés] Kultúra

Shiva és Uma (Bantej Srei)
Shiva és Uma (Bantej Srei)
A „Leprás” király (Jama a halál istene; másolat)
A „Leprás” király (Jama a halál istene; másolat)

A térség már az Angkor megalapítását megelőző időkben az indiai vallások kulturális és művészeti befolyása alá került.

[szerkesztés] Vallás

A hinduizmus és a mahájána buddhizmus alapjai még az Angkor megalapítását megelőző idők történelmi hagyatékából származnak. (Az utóbbi a Funan Birodalomé, míg a hindu befolyás a Csenla állam öröksége.)

[szerkesztés] Hinduizmus

Az angkori templomok legtöbbjét hindu isteneknek szentelték: elsősorban Siva, elszórtan Visnu (Angkor-Vat), és Brahma isteneknek. A szentélyek mellett Angkorban számos relief és dombormű ábrázolja a hindu mitológia történeteit, legfőképpen a Rámájanát.

[szerkesztés] Buddhizmus

A mahájána buddhizmus elterjedése a 12. század végén, a 13. század elején VII. Dzsajavarman király uralkodásával kezdődött. Ebből az időből származnak Angkor Thom hatalmas emberi arcot ábrázoló tornyai Buddha, illetve Bodhisattva Lokeshvara vonásaival, amelyeket több kisebb templom mellett a Bajon-templomban és „nagy város” kapudíszein (Gopura) is megismételtek. A király elkötelezett híve volt a történelmi Buddha, Siddhartha Gautama alakjának is, akinek a Bajon főtemplom központi szentélyét ajánlotta, és Prajnaparamitának (a „tökéletes bölcsesség” buddhista kifejeződésének), aki a Ta Prohm templomkolostor ihletője volt. II. Dzsajavarman uralma alatt a buddhizmus tantrikus iskolájának tanai is teret nyertek, amelynek jellegzetes megnyilvánulása Hevajra istenség kiemelt tisztelete. 1295-ben, amikor Szrindravarman magához ragadta a hatalmat, az uralkodó vallási irányzat a théraváda buddhizmus volt, amely Srí Lankáról indulva egész Délkelet-Ázsiában elterjedt. Ma is ezt az irányzatot követi Kambodzsa, Thaiföld, Mianmar és Laosz lakosságának többsége.

[szerkesztés] Szinkretizmus

Angkor történelme szerint a khmerek általában harc és elégedetlenség nélkül fogadták a különböző vallási formákat. Az „új” istenek, amelyeket az Indiából, vagy Délkelet-Ázsia más területeiről hazaérkező kereskedők és az utazók honosítottak meg, gyorsan helyet találtak a helyi hitvilág istenei, jó és gonosz szellemei között.

A szinkretizmus, azaz a vallási keveredés elemei tekinthetők Angkor talán legfontosabb kulturális jellegzetességének. Ennek középpontjában a Dévarádzsa (istenkirály) kultusz állt, amelynek legfőbb szimbóluma, a főtemplom belső szentélyében őrzött linga volt. Ez a hosszúkás sima kő, Síva megtestesülése, az isten fallikus szimbóluma.

E kultusz továbbfejlődése, hogy a buddhista VII. Dzsajavarman a Bajon-templom Buddhának ajánlott központi szentélyét Buddharádzsaként tisztelte.

[szerkesztés] A főváros kozmológiai jelentése

Angkor neve azt jelenti: „főváros”, és csakugyan öt évszázadon át ez volt a khmer nép fővárosa azzal a sajátossággal, hogy a főbb uralkodók a századok során mind megépítették a maguk fővárosát a korábbiak mellé. A városok általános szerkezetét tekintve mindenhol négyszögletes, árokrendszerrel védett fal övezte a központi templomot (minden városban más-más nagyságú, szerkezetű és díszítésű, más-más istennek szentelt templom állt), északon helyezkedett el a királyi palota, körülötte a lakónegyedek; a közeli víztározó medencéje pedig bőséges víztartalékot biztosított. A sematikus khmer városok minden eleme a hindu vallás bizonyos szimbólumaira utalt, és egy sajátos világnézethez kapcsolódott.

A falak és a vizesárkok a földet meghatározó hegyeket és tengereket jelképezték; az árkok fölött átívelő hidak a földi és az isteni világ közti kapcsolatot testesítették meg. A négy világtáj felé tájolt, teraszos felépítésű, gúla alakú főtemplom a Meru-hegy – az univerzum mitológiai tengelye, ugyanakkor a megvilágosodás felé vezető beavatási út – szimbóluma. Egyes, koncentrikus négyzeteket, vagy labirintusokat ábrázoló templomalaprajzok a mandala szakrális körébe voltak belefoglalva. (A mandala a „teljesség”, amely öt belső övre oszlik, s ezeken végighaladva, a tudatlanság legyőzése után az ember eljuthat a tudáshoz és a lélek újjászületéséhez, majd az istenek házához és a lingához, a világ középpontjához.)

Phnom Bakheng
Phnom Bakheng
Épület egy fügefa gyökereinek szorításában
Épület egy fügefa gyökereinek szorításában

[szerkesztés] Angkor részei

A templomváros részei, a legjelentősebb templomok és építmények:

Ta Prohm nyugati bejáratának tornya
Ta Prohm nyugati bejáratának tornya

[szerkesztés] Alkalmazott építőanyagok

Apszara Angkor-Vatból
Apszara Angkor-Vatból
Kőkockából kifaragott óriásarc
Kőkockából kifaragott óriásarc

Angkor elsődleges építőanyaga a fa volt: a lakóházak, a hivatali épületek, és a királyi paloták is fából készültek. Néhány elszíneződött tetőmaradvány arról tanúskodik, hogy legalább a tehetősebb lakosok házai tetővel fedettek voltak. A templomokhoz is gyakorta építettek fa előtetőket, továbbá az ajtók (gyakran bronzzal borított) fából készültek.

Angkor legelső teplomai agyagtéglából készültek. A domborművek legtöbbjét vagy közvetlenül az agyagfalakból faragták ki (mint páldául a Praszat Kravan), vagy részenként állították össze a már megmunkált darabokból. Az agyagtégla, mint építőanyag a későbbi korokban is birodalomszerte megjelenik.

A laterit vasoxidtól vöröslő agyag, amely nedvesen kiválóan formázható, de kiszáradás után kőkeménnyé válik, így igen teherbíró, jó építőanyag. A díszítő munkálatok során a legfelső kemény réteget eltávolították, és a már kész épületek falaiba közvetlenül faragták bele a domborműveket. A lateritet a birodalom minden tartományában használták.

Angkor legkésőbben alkalmazott építészeti alapanyaga a homokkő volt. Az építkezésekhez szükséges köveket a várostól kb. 30 km-re északkeletre fekvő területekről, nagy tömbökben szállították a fővárosba. A 10. század után minden jelentős templom és kolostor homokkőből épült. Ez az anyag lehetővé tette a bonyolultabb épületszerkezetek és konstrukciók kialakítását, és a felülete is jól megmunkálható volt. A homokkő építőművészet csúcsa Angkor-Vat, amely mind méreteit, mind szerkezetét, mind a díszitések és szobrok finom kidolgozottságát tekintve lenyűgöző. Falait 2000 m² dombormű, rengeteg szobor, közöttük csaknem 2000 fedetlen keblű égi táncosnő (apszara) és istennő (dévata) ékesíti.

[szerkesztés] Szómagyarázat

  • Angkor (khmer): város; szanszkritul: Nagara
  • Bantej (Banteay) (khmer): citadella, fallal körülvett templom
  • Baraj (Baray) (khmer): nyitott víztározó; amelyeket gátak, zsilipek segítségével töltöttek fel
  • Phnom (khmer): domb, kisebb hegy
  • Praszat (Prasat) (khmer): torony (egy templom tornya); szanszkritul: prasada
  • Prah (Preah) (khmer): szent; szanszkrit: brah
  • Siem Reap (khmer): annyit tesz a sziámiak legyőzője (sziámi/thai); visszautal a 18. századi sziámi-khmer háborúra
  • Srah (khmer): árokszerű víztározó; vize nem felduzzasztott, és általában kisebb a barajnál
  • Srei (khmer): nő/k
Dévata
Dévata
Mosolygó kőarc
Mosolygó kőarc
Buddhista szerzetesek Prah Khanban
Buddhista szerzetesek Prah Khanban
  • Thom (khmer): nagy, nagyszerű
  • Varman (khmer): mellvért, mint névelő: valami, vagy valaki által védett, például "Szurjavarman": "Szurja (Surya-napisten) által védett"
  • Vat (Wat) (khmer, thai): (buddhista) templom, szanszkritul: Vatthu

[szerkesztés] Referenciák

  1. ^ Szlávnits László: Angkori levelek – Terebess Ázsia E-tár [1]

[szerkesztés] Források

Magyar nyelven:

  • Akadémiai Kislexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989., ISBN 9630552795
  • Csák Erika: Angkor elsüllyedt világa, Kossuth Kiadó Zrt., Budapest, 2006, ISBN 9789630948951
  • Marilia Albanese: Angkor, Officina ’96 Kiadó, Budapest, 2006.
  • Szlávnits László: Angkori levelek – Terebess Ázsia E-tár [2]

Német nyelven:

  • Gisela Bonn: Angkor - Toleranz aus Stein, DuMont, Köln 1997. ISBN 3770131673
  • Gabriele Fahr-Becker: Ostasiatische Kunst, Könemann, Köln. ISBN 3895088455
  • Karl-Heinz Golcio: Chronologie der Inschriften Kambojas, Harrassowitz, Wiesbaden 2006. ISBN 3447052953
  • Bernard-Philippe Groslier: Angkor - Eine versunkene Kultur im indochinesischen Dschungel, DuMont Schaumburg, Köln 1956.
  • Albert Le Bonheur/Jaroslav Poncar: Von Göttern, Königen und Menschen. Flachreliefs von Angkor Wat und dem Bayon. Peter Hammer, Wuppertal 1995.
  • Pierre Loti: Eine Pilgerfahrt nach Angkor, Müller, München 1926.
  • Jan Myrdal: Kunst und Imperialismus am Beispiel Angkor, Nymphenburger, München 1973. ISBN 3485018279
  • Chou Ta-Kuan: Sitten in Kambodscha. Über das Leben in Angkor im 13. Jahrhundert. 2. Auflage. Angkor Verlag, Frankfurt 2006. ISBN 3 936018 42 1
  • UNESCO: One hundred missing objects - Looting in Angkor, ICOM, Paris 1997.

Francia nyelven:

  • Maurice Glaize : Les Monuments du groupe d'Angkor, 1944, 1963, 1993
  • Henri Marchal: Guide archélogique aux temples d'Angkor, 1928, 1962

Angol nyelven:

  • David Chandler: A History of Cambodia, Westview Press. ISBN 0813335116
  • Bruno Dagens (engl.: Ruth Sharman): Angkor - Heart of an Asian Empire, Thames & Hudson, London. ISBN 0500300542
  • Michael Freeman, Claude Jacques: Ancient Angkor, Asia Books, Bangkok. ISBN 9748225275
  • Charles Higham: The Civilization of Angkor, 2004, ISBN 0520242181
  • Henri Mouhot: Travels in Siam, Cambodia, Laos, and Annam, White Lotus, Bangkok. ISBN 9748434036
  • Vittorio Roveda: Khmer Mythology, River Books, Bangkok. ISBN 9748225372
  • Dawn Rooney: Angkor: Cambodia's Fabulous Khmer Temples, Odyssey Publications, Ltd. ISBN 9622177271
  • Zhou Daguan: The Customs of Cambodia, newly translated by Michael Smithies, The Siam Society, Bangkok 2001. ISBN 9748298515

[szerkesztés] Külső hivatkozások

[szerkesztés] Hivatalos & tudományos

[szerkesztés] Általános

Commons:Category
A Wikimedia Commons tartalmaz a témával kapcsolatos anyagokat:

Koordináták: é. sz. 13°26′ k. h. 103°50′

  Kambodzsa világörökségi helyszínei  m·v·sz 
kulturális: Angkor romjai