III. Ottó német-római császár
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
III. Ottó (Kessel, 980. július közepe – Paterno, 1002. január 23/24.) a Német-római Birodalom harmadik császára (uralkodott 983-tól haláláig, nagykorúsították 994-ben), II. Ottó és a bizánci Theophanu gyermeke, a Liudolfing-dinasztia sarja volt. Uralkodása alatt a „világ csodájának” nevezték.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A fiatalkorú császár
Amikor 983-ban apja elhunyt, a trónörökös alig hároméves volt. Rokona, II. (Civakodó) Henrik, Bajorország hercege ki is próbálta használni a helyzetet, és igyekezett megszerezni a régensi tisztséget, azonban Szent Willigis mainzi érseknek köszönhetően előbb az anyacsászárné, majd Theophanu 991-es halálát követően II. Ottó matuzsálemi kort megért anyja, Burgundi Adelhaid lett a régens.
[szerkesztés] A birodalom feltámasztása
Ottót 994 szeptemberében ismerte el nagykorúnak a solingeni birodalmi gyűlés. Uralkodása alatt kiemelt fontosságot tulajdonított Itáliának és a Pápai Állammal ápolt kapcsolatoknak. 996-ban XV. János pápa hívására érkezett a félszigetre II. Crescentius, egy lázadó római nemesember ellen, azonban már csak az egyházfő halála után vonult be a városba. Május 21-én az általa trónra tett V. Gergely császárrá koronázta, de mihelyt Ottó eltávozott, Crescentius letette a pápát, és XVI. Jánost nevezte ki a helyére. 998-ban a császár visszatért, Crescentiust és a lázadók többi vezetőjét kivégeztette az Angyalvárban, az ellenpápát pedig megcsonkították és megvakították.
Miután Ottó nem tért vissza a Német Királyságba, a birodalom központja Róma városa lett, ahol a Palatinuson kezdett palotaépítésbe. III. Ottónak feltehetően az univerzális Imperium feltámasztása volt az álma, talán anyja hatására is. Felvette a „világ császára”, az „apostolok szolgája” és a „Jézus Krisztus szolgája” címeket, és a Renovatio imperii Romanorum (a Római Birodalom felújítása) lett a programja.
Sokatmondó volt az is, hogy V. Gergely 999-es halálát követően a pápává kinevezett császári bizalmas és nevelő, a kor legnagyobb tudósának számító Gerbert d'Aurillac a II. Szilveszter nevet vette fel – I. Szilveszter pápa volt ugyanis az az egyházfő, aki a hagyomány szerint megtérítette és megkeresztelte Nagy Konstantint. II. Szilveszter kiállt neveltje törekvései mellett.
Szintén nagy szerephez jutott Ottó környezetében Adalbert prágai püspök, akit 997-es halála után már 1000-ben szentté avattak.
[szerkesztés] A keresztény császár
Uralkodóként Ottó mély vallásosságról tett tanúbizonyságot, amikor elzarándokolt Gaetába és Garganóba. 999-ben foglyul ejtette IV. János nápolyi herceget, akit erős Bizánc-barát szimpátiái miatt jobbnak látott még 1000-ben is magával vinni, amikor elzarándokolt Adalbert Gnieznóban nyugvó relikviáihoz.
Ottó számára Nagy Károly is követendő példa volt, ezért 1000-ban leereszkedett a sokak által szentként tisztelt hajdani frank császár maradványai közé az aacheni palotakápolnába, hogy ereklyéket gyűjtsön.
[szerkesztés] A keleti politika
Az ún. gnieznói kongresszuson Ottó találkozott Vitéz Boleszláv lengyel fejedelemmel, akitől megkapta Adalbert ereklyéinek egy részét, míg vendéglátója a Szent Lándzsa egy másolatával lett gazdagabb, egyúttal a Birodalom hűbéresévé vált. Ekkor történt meg az önálló lengyel egyházszervezet kialakítása Gniezno érseki rangra emelésével.
Ottó nem csak a lengyelekkel, de a magyarokkal is jó viszonyt kívánt ápolni, ennek tudható be, hogy Szent István megkoronáztathatta magát 1000-ben. Hogy Szilveszter pápa, vagy Ottó küldte-e a koronát, az nem eldönthető, és végeredményben lényegtelen kérdés, mivel a két férfiú mindvégig teljes egyetértésben tevékenykedett.
[szerkesztés] Ottó halála
Lengyel- és németországi útjait követően a császár visszatért Itáliába. Szent Adalbert ereklyéinek nagy részét a Tevere szigetén építtetett San Bartolomeo all'Isola templomban helyezte el Szent Bertalan bőrének egy darabjával együtt, de a karcsontokból jutott Aachenbe, Reichenauba, Liège-be, Affilébe és Terracinába is. 1001-ben egy tivoli felkelést vert le, de mivel megkímélte a várost, az ellenséges rómaiak Gergely tusculumi gróf támogatásával fellázadtak, és Ottó kénytelen volt Ravennába visszavonulni. 1002-re elegendő erőt gyűjtött az ellencsapásra, de nem sokkal azután, hogy hadjáratra indult Róma ellen, elhunyt.
Haláláért nagy valószínűség szerint a ravennai mocsárvidékén szerzett malária okolható, bár a középkorban azt híresztelték, hogy a meggyilkolt Crescentius özvegye férkőzött a császár kegyeibe, majd megmérgeztette. Ottót Nagy Károly mellé temették Aachenben, de sírja eltűnt az idők folyamán.
[szerkesztés] Utódlás
III. Ottó nőtlen és gyermektelen volt, bár előrehaladott tárgyalásokat folytatott VIII. Konstantinnal, és halálakor már Puglia partjaira érkezett a kiválasztott hercegnő, a később bizánci császárnőként uralkodó Zoé. A trónt az Ottó uralkodása kezdetén gondokat okozó Civakodó Henrik fia, a később szentté avatott II. Henrik örökölte.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Európa ezer éve: A középkor. Szerk.: Klaniczay Gábor. Budapest, Osiris, 2004. ISBN 963389820X
- Katus László: Németország történeti gyökerei. In: Rubicon, 1999 1-2, pp. 4-8
- Élet és Tudomány 2001/21
| Előző : II. Ottó |
Német király: 983 – 1002 Német-római császár: 996 – 1002 |
Következő: II. Henrik |


Based on work by