Empirizmus

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Az empirizmus (az empíria szóból, jelentése: tapasztalat) a 17. században megjelenő filozófiai nézet, amely szerint az ismeretekre csak tapasztalataink segítségével tehetünk szert. A tudomány a megfigyeléseken illetve a kísérleteken alapszik. Az empirizmus elveti a velünk született fogalmakat és tételeket, a megismerést az érzéki észlelésbe vezeti vissza, ez a szenzualizmus. Empirista felfogású a sztoicizmus és az epikurizmus. Később a racionalizmussal egyesülve még hosszú századokon keresztül cáfolja a szkepticizmus eszméit.

[szerkesztés] Alapelveinek érvelései

  • „Az emberi megismerés tárgyai … az érzékekbe éppen bepecsételődő ideák.” „… együttesüket …egyetlen dolognak tekintjük.”
  • „Van még valami, ami megismeri és észleli ezeket … ez az észlelő, aktív létező az, amit elmének, szellemnek, léleknek vagy saját énemnek nevezek.”
  • „Lenni és észleltnek lenni számomra ugyanaz.”
  • „Mi mást észlelünk a saját ideáinkon kívül.”
  • „A létezés az elmén kívül” ellentmondásos.
  • „Ha én ténylegesen nem észlelem őket … akkor vagy egyáltalán nem léteznek, vagy valami Örökkévaló Szellem elméjében állnak fenn.”
  • „Nincs más szubsztancia, mint a Szellem, vagyis az, ami észlel.”

[szerkesztés] Képviselői

[szerkesztés] Irodalom

  • Locke: Értekezés az emberi értelemről, 1690
  • Leibniz: Újabb értekezés az emberi értelemről, 1705
  • Berkeley: Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről, 1710
  • Berkeley: Hülasz és Philonousz három párbeszéde, 1713
  • Hume: Értekezés az emberi természetről, 1739
  • Hume: Tanulmány az emberi értelemről, 1748