1848–49-es forradalom és szabadságharc

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A magyarság történelme
A magyar nép kialakulása
Magyar őstörténet
Honfoglalás
Kalandozó hadjáratok
A középkori Magyar Királyság története
Árpád-kor
Anjou-kor
Vegyesházi királyok kora
Koraújkori magyar történelem
Török hódoltság
Erdélyi Fejedelemség
Királyi Magyarország
Rákóczi-szabadságharc
A Habsburg abszolutizmus kora
19. századi magyar történelem
Reformkor
1848–49-es forradalom és szabadságharc
Kiegyezés
Osztrák–Magyar Monarchia
20. századi magyar történelem
Őszirózsás forradalom
Magyarországi Tanácsköztársaság
Magyarország 1919–1945 között
Magyarország 1945–1956 között
1956-os forradalom
Magyarország 1957–1989 között
MagyarországKárpát-medence
Magyarország politikai élete (1989–)
A kisebbségi magyarok története
A magyarországi nemzetiségek története
Erdély történelme
Magyar hadtörténet
Ez a doboz: mutatvitaszerkeszt

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Ugyanakkor a nemzetiségekkel való konfliktusok már előrevetítették a történelmi Magyarország fölbomlásának lehetőségét. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig. Eredményességét mi sem mutatja jobban, hogy csak a cári Oroszország beavatkozásával lehetett legyőzni.


Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Előzmények

Magyarország a török kiűzése és a Rákóczi-szabadságharc elbukása után erősen korlátozott, mégis meglévő önállóságot élvezve volt része a Habsburg-birodalomnak. Az 1723-ban elfogadott Pragmatica Sanctio törvényesen is rendezte a Habsburg uralkodó és a magyarországi rendek viszonyát. Az egyetlen komolyabb további előrelépést ezen a területen 1848-ig az 1791. évi X. törvénycikk jelentette, amely biztosította az ország jogi függetlenségét a Monarchia többi tagállamával szemben.

Az 1848-as tavaszi átalakulás programja majdnem két évtizedes előkészítő munka eredménye. Bár a reformkori országgyűléseken nagyon kevés valódi változtatást sikerült elérni, de lehetőséget teremtettek arra, hogy reform szellemű liberális nemesség kidolgozza a saját programját. Megjelenhettek az országos nyilvánosság színpadán a leendő forradalom vezetői: Batthyány, Kossuth, Deák, Széchenyi, Szemere, Eötvös, ...

[szerkesztés] Forradalom

[szerkesztés] Pest, Pozsony, Bécs

Az 1847 novemberében Pozsonyban összeült – később utolsónak bizonyult – rendi országgyűlésen a reformpárti erők által létrehozott Ellenzéki Kör és a „fontolva haladókat” tömörítő Konzervatív Párt lépett föl határozott programmal. Utóbbiak jelentős mértékben bírták a bécsi udvari körök támogatását is. A téli hónapok során patthelyzet alakult ki, ebbe a helyzetbe hozott döntő fordulatot a február 22-ei, párizsi forradalom híre. Kossuth Lajos március 3-án elmondott beszéde fogalmazta meg programszerűen az ellenzék követeléseit: jobbágyfelszabadítást, közteherviselést, népképviseleti parlamentet és felelős kormányt. A Habsburg-birodalom másik felének pedig alkotmányt követelt, amelynek fontos szerepe lett a március 13-án bekövetkező bécsi forradalom kitörésében.

A 12 pont nyomtatott példánya
A 12 pont nyomtatott példánya

A végső lökést a reformok ügyében végül 1848. március 15-e jelentette, amikor a pesti radikális ifjúság vér nélkül érvényt szerzett az ún. 12 pontnak. Ezalatt Kossuth Pozsonyban tárgyalt a bécsi vezetőkkel, akik – hallva a Pest-Budán történtekről – kénytelenek voltak engedni.

[szerkesztés] A Batthyány-kormány és az áprilisi törvények

A Batthyány-kormány tagjai
A Batthyány-kormány tagjai

Március 23-án az országgyűlés alsótábláján Batthyány Lajos, a március 17-én kinevezett miniszterelnök, kihirdette minisztériumának névsorát. Ezek alapján:

Batthyány Lajos elnök
Szemere Bertalan belügy
Kossuth Lajos pénzügy
Deák Ferenc igazságügy
Mészáros Lázár hadügy
Klauzál Gábor kereskedelem és ipar
Széchenyi István közlekedés és közmunka
Eötvös József vallás és közoktatás
Esterházy Pál király személye körül

Az áprilisi törvények

Fogalma: egy fordulópont a magyar történelemben,hazánk gazdasági-politikai-kormányzási rendszere óriási változáson ment keresztül.

Jelentősége:

  • felszámolták a jobbágyrendszeren és a nemesi kiváltságokon alapuló feudális rendszert
  • csaknem független ország lettünk
  • biztosította a polgári fejlődést,a felzárkózási lehetőséget nyugathoz

[szerkesztés] Az új országgyűlés

Az országgyűlés megnyitója (Borsos József és August von Pattenkofen szinezett litográfiája)
Az országgyűlés megnyitója (Borsos József és August von Pattenkofen szinezett litográfiája)

Az első népképviseleti országgyűlési választásokat, az áprilisban elfogadott V-ik törvénycikk alapján, június második felében tartották.

A hivatalos megnyitóra július 5-én, Pesten került sor. Az országgyűlés a szabadságharc végéig együtt maradt, bár részben kicserélődött képviselői állománnyal. Az üléseket december 31-ig Pesten, azután 1849. január elejétől május 31-ig Debrecenben, július 2-án újból Pesten, majd július második felében Szegeden, végül – már csak néhány fő részvételével – augusztus 11-én Aradon tartották.

[szerkesztés] Nemzetiségi kérdés

Az áprilisi törvények hiányosságai:

  • Jobbágyfelszabadítás
  • Nemzeti kérdés:

A szlovákok nyelvi egyenjogúságot, nemzeti jelvények használatát, úrbéri törvény földnélküliekre való kiterjesztését akarták. Liptószentmiklóson tartottak gyűlést. A szerbek ugyanazt akarták mint a szlovákok. Ők Karlócán tartottak gyűlést. A románok a román nemzet egyenjogúságát,a jobbágyok felszabadítását akarták. Ők Balázsfalván tartották gyűlésüket. Horvátok:az országgyűlés szembehelyezkedett a magyar kormánnyal és nyíltan a bécsi udvart támogatta.

A nemzetiségek javarésze a szabadságharc folyamán a császári hadak kötelékében harcolt. Egyedül a ruszinok és a szlovénok voltak azok, akik nem fordultak szembe a magyarokkal, és jelentős számban, végig harcoltak a honvédseregben.

[szerkesztés] Az önvédelmi háború

[szerkesztés] Szeptemberi fordulat: horvát támadás

A magyar siker hatására a Magyarországon élő nemzetiségekben is feltámadt a nemzeti érzés. 1848-ban már nem elégedtek meg anyanyelvük kisebb-nagyobb használatával. Magukat, mint külön nemzetet akarták elismertetni az ország határain belül. A magyar vezetők azonban erről hallani sem akartak. Szerintük anyanyelvüktől függetlenül országunk minden lakója az egységes magyar nemzet tagja. Ekkor a nemzetiségek vezetői a bécsi udvarhoz fordultak segítségért. (Köztudott, hogy Bécs mindent megtett az ellentétek kiélezése érdekében.) A Habsburgok előbb titokban, majd nyíltan is támogatták a magyar forradalom ellen irányuló szerb felkelést és a horvátok támadását. Megjegyzendő, hogy a horvátok évszázadok óta jelentős, a Monarchián belüli kiváltságokat élveztek. A külországi szerb kisebbség forradalommal való szembefordulásának egyik fő okát épp a horvát előjogok képezték, a szerb vezetők szerették volna ezeket a maguk számára is megkapni, de nem így történt. A románok szembefordulásának fő okát Katona Tamás történész az elmaradt jobbágyfelszabadításban jelölte meg (MKR, 2006. 03. 14. 8.00), ennek a magyar szándék szerint is meg kellett volna történnie, de adminisztratív okok miatt (az erdélyi országgyűlés összehívásának nehézkes, késedelmes volta) elkésett.

1848 nyarán az udvar elérkezettnek látta az időt, hogy Magyarországon is visszaállítsa teljhatalmát. 1848 szeptemberében Jellasics vezetésével fegyveres támadás indult a magyar kormány ellen. Batthyány legfontosabb feladatnak a horvát bán megállítását tartotta. A Dunántúlon népfelkelést hirdetett és mozgósította a nemzetőrséget. 1848. szeptember 29-én a magyar seregek döntő vereséget mértek a császári seregekre a pákozdi csatában. Jellasics Bécs felé menekült az országból.

[szerkesztés] A kormány lemondása és az OHB megalakulása

A nyár végefelé felgyorsultak az események a politikában is. Augusztus 31-én az uralkodó kiadott egy iratot, melyben kijelentette: ha a képviselőház nem vonja vissza az áprilisi törvényeket, katonai támadásra számíthat. Jellasics ekkor már nyíltan a határátlépésre készült, a kormány tehát inkább a honvédsereg szervezésével volt elfoglalva.

[szerkesztés] A pákozdi csata

Fő szócikk: Pákozdi csata

Szeptember 11-én Jellasics császári altábornagy, 35 000 főnyi seregével átlépte a Drávát. A császári tisztek kardcsapás nélkül feladták csaknem az egész Dunántúlt. Jellasics Pest felé tekintett. Bécsben már szövegezték a kiáltványt Magyarország alávetéséről. Kossuth toborzóútra indult az Alföldre (szeptember 24.). A táborba érkezett országgyűlési küldöttek arra kényszerítették Móga altábornagyot, a főparancsnokot, hogy fölvegye a harcot az ellenséggel. Pákozd és Sukoró között a jórészt újoncokból álló magyar sereg vereséget mért az ellenségre. Jellasics fegyverszünetet kért. Ezt arra használta föl, hogy a csatatérről megszökjék. Fejvesztett iramban, katonáit kardlapoztatva Győrön át elhagyva az országot.

[szerkesztés] Az ellenforradalom támadása

Pákozd után Jellasics serege újabb támadásra készült, 1848. október 30-án Schwechat-Maannswörth vonalában előrenyomuló magyar csapatok horvát erőkbe ütköztek. Jellasics Mosonnál megállt, hogy bevárja erősítéseit, a gyenge harcértékű horvát népfelkelőket hazaküldte, lovasságát és tüzérségét jelentős számban növelte, az ellenséges sereg ekkor közel 30000 fő és 99 löveg - a szembenálló magyar sereg 27000 fővel és 82 löveggel rendelkezett és magas volt a frissen sorozott katonák száma- Pákozd óta megfordultak az erőviszonyok. Október 3-án az uralkodó Lamberg halálhírére feloszlatta a magyar országgyűlést, Jellasicsot pedig Magyarország teljhatalmú királyi biztosává és a magyar fegyveres erők főparancsnokává nevezte ki. 1848. október hatodikán forradalom tört ki Bécsben, Latour hadügyminisztert megölték, rövid időre mind az ellenforradalmi erők idegközpontja mind Jellasics politikai és katonai támogatottsága is megszűnt. A magyar hadsereg nem vonult Bécs felmentésére, de eközben sikeresen megtisztította a Dunántúlt és elfoglalta a fontosabb várak és az ország legfontosabb erődjeit, Komáromot, Lipótvárat, Eszéket. Az uralkodó Bécsből Olmützbe menekült, október 16-án Alfred Windisch-Grätz herceget nevezte ki valamennyi -az Itálián kívüli - császári királyi hadsereg főparancsnokává, aki október 27-én lerohanta a császárvárost, 31-én a város újra a császáriak kezére került. 1848. október 30-án a Bécs melletti Scwechat falu közelében a Móga János vezette magyar sereg vereséget szenvedett a Windisch-Grätz vezette császári haderőtől.

Fő szócikk: Schwechati csata

Móga a csatában megsérült, majd lemondott a parancsnoki posztról. Kossuth Görgei Artúrra bízta a sereg parancsnokságát, és tábornokká nevezte ki. Batthyány lemondása után az ország egy időre végrehajtó hatalom nélkül maradt. A végrehajtó hatalmat egy szeptember 16-án alapított ideiglenes - amelynek feladata Batthyány védelmi intézkedéseinek vizsgálata és támogatása volt -, majd az országgyűlés határozata alapján véglegesített Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) gyakorolta. A testület elnöke Kossuth Lajos volt. Szeptember végére a törvényhatóságokba kormánybiztosok kerültek, és a gazdaság átállt a haditermelésre. A szerbek felkelését nem sikerült elfojtani, a Bánság legfontosabb erődjei Arad és Temesvár kicsúszott a magyar igazgatás alól.

[szerkesztés] A téli hadjárat

Kossuth és Görgei 1848 novemberében haditervet dolgozott ki az ország ellenséges támadás idején hatásos védelmét illetően, Görgei javaslatával ellentétben - ami a védelmi erők megerősített állásokba való összpontosítását szorgalmazta - Kossuth azon akarata érvényesült, miszerint az ország minél nagyobb részét meg kell óvni az újoncozás érdekében. Nyugat-Magyarország védelmét ekkor két, egymástól meglehetősen távol elhelyezkedő seregtest látta el, az egyik Görgei Artúr fel-dunai hadserege kb. 28000 fő és Perczel Mór kb. 10000 fős serege. A császári királyi seregek támadása december elején indult, Windisch-Grätz serege több hadoszlopban vonult fel az országban a fősereg kb. 55000 katonája a fővezérrel együtt Görgei üldözésébe kezdett, cs.k. erők kb. 12000 fő délről és nyugatról fenyegették Perczel seregét. Franz Schlick altábornagy Galíciából betört a felvidékre, elfoglalta Eperjest és Kassát, december 11-én megverte Pulszky Sándor csapatait. Görgei december közepén megütközött Windisch-Grätz-el aki könnyűszerrel elsöpörte a magyar sereget, ami ettől függetlenül nem bomlott fel és rendezetten Győr felé hátrált. A várost azonban nem tartotta a magyar sereg - a rendkívüli hideg következtében a várost övező védműként szolgáló vizek és mocsarak annyira befagytak, hogy ágyúval is könnyen átkelhettek rajta - a császári seregek megérkezése előtt a fővárosba távozott. Kossuth tervei szerint Görgei és Perczel csapatai Buda előtt egyesültek volna, de Perczel Mórnál csatát vesztett, emberi egyharda a csatatéren veszett. A vereség után az Országos Honvédelmi Bizottmány a főváros kiürítéséről döntött, a kormányzat Debrecenbe költözött. A haditanács január 2-án a magyar erők tiszántúli összpontosításáról döntött. Az új haditerv szerint faldták a Délvidéket és az ottani csapatokat felhozták a Közép-Tiszához, aPerczel-hadtest a Tisza vonalán foglalt helyet, miközben Görgei tábornok fel-dunai hadteste egy északnyugati irányú elterelő hadmozdulatokat hajtott végre. Január végére a magyar csapatok feladták Bácskát és a Bánságot, Kiss Ernő vezette bánsági hadtest is súlyos vereséget szenvedett. Windisch-Grätz Budapest bevétele után berendezkedett a városban, délen a császári seregek megkezdték előrenyomulásukat Szeged és Arad felé. Görgei elterelő hadműveletei sikeresnek bizonyultak, Windisch-Grätz két hetet vesztegel, ez elég a magyar védelem megszilárdítására. Februárban Henryk Dembinski tábornokot nevezi ki Kossuth fővezérnek, 26-27-i kápolnai csatában a magyar sereg vereséget szenved, részben Dembinski hadvezéri alkalmatlanságának köszönhetően. Szemere Bertalan közreműködésével a tisztikar leváltja a fővezéri posztról.

[szerkesztés] Az országgyűlés Debrecenben

[szerkesztés] A tavaszi hadjárat

A dicsőséges tavaszi hadjárat jelképesen 1849. április 2-ától május 21-ig tartott, melynek során a magyar honvéd seregek óriási, ám nem teljes katonai sikert értek el. A terv a császári csapatok körülzárása és rájuk döntő csapás mérése volt.

[szerkesztés] Előzmények

A budai vár visszavétele – 1849. május 21.(Than Mór festménye)
A budai vár visszavétele – 1849. május 21.(Than Mór festménye)

A honvéd seregek tavaszi hadjáratának két fontos előzménye volt: a császári csapatok kiűzése Erdélyből és a magyarországi csapatok összevonása. Erdély felmentése Bem József tábornok nevéhez köthető, aki rövid idő alatt rendet teremtett az erdélyi csapatoknál, majd decemberben megkezdte a harcokat és márciusra ki is űzte Puchner és Urbán csapatait Erdélyből. Erdély felmentésével a tavaszi hadjáratnak csak egy frontra kellett összpontosítania. A csapatösszevonás nehézkesen, de végül sikerült Tiszafüred környékén. A kápolnai csatában (február 26–27) vesztes főparancsnok, Henrik Dembinski szerepét az elégedetlenség miatt előbb Vetter Antal ideiglenesen kinevezett fővezér (március 1.), majd Görgey Artúr (március 31.) vette át. A rendelkezésére álló I. II. III. és VII. hadtest körülbelül azonos számú gyalogost és lovast foglalt magába, mint Windisch-Grätz serege, azonban a tüzérség csekélyebb számú és fejletlenebb volt mint a császári csapatok tüzérsége.

[szerkesztés] Haditerv

Görgey haditerve a császári csapatok bekerítésére irányult, melyet átkaroló hadművelttel kívánt elérni. A bekerítés egy elterelő hadművelet sikerességétől függött, melyet a VII. hadtestnek a fősereg látszatát keltve Hatvan környékén kellett végrehajtania. Eközben az I. II. és III. hadtesteknek kellett a Jászságon át megkerülnie az ellenséges sereget. A terv szerint a négy hadtestnek április 7-én egyesült támadást kellett intéznie a császári csapatok ellen, és siker esetén a főerőket elvágták volna Pesttől. A haditerv azonban kockázatos volt, hiszen amennyiben Windisch-Grätz tudomására jut, hogy a Hatvan környéki csapatok nem a fő sereg, könnyen szétzúzhatja azokat és bekerítheti a magyar csapatokat, illetve Debrecen ellen vonulhat, komolyabb ellenállás nélkül. A tervet elősegítette, hogy Windisch-Grätz március közepétől nem kapott megbízható jelentést a magyar fősereg hollétéről és mozgásairól, ezért szétszórta csapatait, melyeknek így túl nagy arcvonalon kellett volna harcolniuk az összpontosított magyar sereg ellen. Továbbá egy nagyon rosszul felbecsült csapatlétszám is nehezítette a császáriak dolgát: Beniczky Lajos 4-500 fővel bevette a felvidéki Losonc városát, ám a csapatok létszámát a várost védő osztrák kapitány 6000 főre tette. Így Windisch-Grätz tartott egy esetleges északi átkarolástól is.

[szerkesztés] Végrehajtás

A Tápióbicskei ütközet (Than Mór festménye)
A Tápióbicskei ütközet (Than Mór festménye)

Április 1-jén a felderítésre kiküldött Schlick csapata vívott előörscsatát Hatvannál, majd a másnap ideérkező teljes VII. hadtest Poeltenberg Ernő és Gáspár András vezetésével üldözi el őt innen Hatvan mögé. Schlick nem jutott érdemi információhoz, viszont a magyar csapatok is inkább csak morális sikert értek el. Ezután Gáspár ezredest tábornokká és hadtestparancsnokká nevezik ki.

Közben a másik három hadtest is a tervek szerint haladt és április 4-én az I. hadtest elérte Tápióbicskét. Klapka György azt hitte a faluban csak az ellenség poggyásza van, ezért a nagy zsákmány reményében úgy döntött rajtaüt az ellenséges csapatokon. A faluban azonban Jellasics vezetésével egy egész dandár tartózkodott, mely ellentámadásával kavarodást és nagy veszteséget okozott Klapka csapatainak, melyek fejvesztve menekültek a Tápió hídjához. A csata menetét Damjanich János III. hadtestének megérkezése fordította meg, amely a harmadik és kilencedik, Földváry Károly vezetése alatt álló honvédzászlóaljak (a vörössipkások) hősies küzdelmének köszönhetően elűzte az ellenséget és megtisztította a falut (a most már újra harcoló Klapkával). Windisch-Grätz nem tájékoztatták kellőképpen a csatáról, aki így továbra sem tudta főerőink tartózkodási helyét. Emiatt újabb csapatot küld Hatvan térségébe április 5-én, amely most már bizonyossá teszi számára, hogy a fősereg nem itt tartózkodik. Azt azonban továbbra sem sikerült megtudnia, hogy a fősereg északról, vagy délről akarja őt átkarolni. Előbbi esetben Komárom felmentése, utóbbiban pedig a Pest felé történő visszavonulás lehetőségének elvágása veszélyeztette őt.Ezért Schlick hadtestét Gödöllőhöz, Jellasicsét Isaszeghez, Wrbnáét pedig Váchoz rendeli és további három dandárral és egy hadosztállyal megerősíti. Így a császári csapatok minden eshetőségre felkészülnek, azonban túl nagy, mintegy 54 km hosszú és 30 km mély arcvonalat vesznek föl, melyet egy nap alatt sem lehet teljesen összevonni. Görgey április 5-én előrenyomulást rendel el, melynek értelmében a VII. hadtestnek Aszódot és Bagot kell elfoglalnia, a III.-nak Kákán át Isaszegre, az I.-nek Isaszegre, balszárnyának Pécelre, míg a II.-nak Dány és Zsámbok térségébe kell jutnia. Ez jó elhelyezkedést, könnyen összpontosítható és kis (22X22 km-es) arcvonalat eredményez.

A Tápió hídjának elfoglalása (Than Mór festménye)
A Tápió hídjának elfoglalása (Than Mór festménye)

Április 6-án csapataink a számukra kijelölt helyekre érnek. Isaszeg térségében kezdődnek összecsapások, melyekben Damjanich, Klapka és Aulich hadtestei vesznek részt. A kezdetben támadó Klapka a felépő túlerő miatt teljesen visszavonul, így magára hagyja a segítségére érkezett Damjanichot, aki azonban tartja állásait. A támadásba lendülő Damjanich és Aulich jobb szárnyuk biztosítását Gáspár VII. hadtestétől várják, ő azonban nem értesül a fejleményekről, ezért tétlenül vár. Ezt kihasználva Windisch-Grätz Schlick hadosztályával oldalba támadja Damjanichot, aki így kénytelen súlyos veszteségek árán visszavonulni. Ekkor kétséges a csata kimenetele, azonban Görgey 3 óra környékén már az eloszló füst miatt átlátja a helyzetet és rendezi a sorokat: Aulichot előreküldi, Klapkát meggyőzi, hogy visszavonulás helyett támadjon és hírt kap róla, hogy Gáspár is támadásba lendült a jobbszárnyon. Ekkor látja, hogy lehet győzni és erről tájékoztatja az egyre reménytelenebb helyzetben lévő Damjanichot is, aki ezért 11-ig kitart és harcol Schlick ellen – igaz eredménytelenül. Közben a balszárnyon 7 óra fele Klapka és Aulich beveszik Isaszeget és messzire űzik az ellenséget. Windisch-Grätz 9 óra körül visszavonulást rendel el, mert tart attól, hogy a balszárnyon elvágjuk őt Pesttől. Ekkor Klapka és Aulich Damjanich segítségére sietnek, aki így késő este végül le tudja győzni Schlicket. Így végül is a kétséges kimenetelű isaszegi csata magyar győzelemmel ér véget.

[szerkesztés] Új haditerv

Az új haditervet Görgey április 7-én dolgozta ki. Ennek lényege szintén egy átkarolási hadművelet, de ezúttal valóban észak felől, Vácon, Léván át Komárom irányába. A fősereg vonul északra, Pest előterében a II. hadtest és még egy hadosztály marad. A főerők célja Komárom felmentése és ezzel a Pest-Budára összpontosított császári hadak bekerítése. Közben a pesti seregeknek elterelő támadásokat kell indítaniuk azt a látszatot keltve, hogy Görgey valódi célja Pest bevétele. Komárom felszabadításával, a bekerítés elkerülése végett a császáriak kénytelenek lettek volna feladni a fővárost és Bécs felé menekülni. A terv ismét azt a kockázatot rejtette magában, hogy amennyiben kiderül, hogy Pesten csak kisebb csapatok maradtak, azokat a császáriak elsöpörhették volna és így fordított bekerítés áll elő. Azonban elősegíti, hogy a Felvidéki hadakat is Pestre összpontosították a császáriak.

[szerkesztés] Győzelem

A Váci csata – 1849. július 17. (Than Mór festménye)
A Váci csata – 1849. július 17. (Than Mór festménye)

Április 10-én újultak ki a harcok, amikor Windisch-Grätz felderítőcsapatokat küld a Pest előtti erők számának meghatározására, azonban ezek nem járnak sikerrel. Szintén 10-én érik el a magyar csapatok Vácot. Damjanich a nagy véráldozat elkerülésére bekerítéssel próbálkozik, azonban az előreküldött dandár a sűrü ködben eltéved. Így csak egy irányból történik támadás, amelyben a várost védő erők parancsnoka, Götz meghal. Földváry Károly és a vörössipkások ismét kitüntetik magukat, így a győzelem nem kérdéses a jóval kisebb létszámú császáriak ellen. A vereség után azonban a császáriaknak nagyjából pontos képük van a magyar főerőkről. Ezután Windisch-Grätzet Welden váltja, de ő is azt hiszi, hogy a magyar seregek célpontja Buda. Így csak egy csatát kell vívnia a főseregnek, Nagysallónál április 19-én, hogy elérje az ostromlott Komáromot. Komárom felmentése ugyan sikerül (április 22–23.), de a császári vezetés időben észbe kapott, illetve a magyar seregnek az Ipolyon, a Garamon és a Vágon is át kellett kelnie, ami komoly időveszteséggel járt, ezért a bekerítés már elmaradt. Április 23-án bevonul az első huszár a kiürített pesti utcákra.

[szerkesztés] A Szemere-kormány

[szerkesztés] Az orosz intervenció

1849. június közepén több oszlopban közel 200 000 fős orosz hadsereg tört Magyarországra. A magyar vezetés így képtelen volt tartós ellenállásra képes fegyveres erőt állítani az orosz intervenció elé. A két nagyhatalom összefogása megpecsételte a magyar forradalom és szabadságharc sorsát.

[szerkesztés] Az utolsó napok

[szerkesztés] Fegyverletétel

A világosi fegyverletétel (ismeretlen szerző kőnyomata)
A világosi fegyverletétel (ismeretlen szerző kőnyomata)

A szabadságharc sorsa abban a pillanatban eldőlt, amikor az oroszok a magyar határt átlépték, de a válság bekövetkezéséig még pár hónap eltelt. A temesvári csatai vereség után azonban már csak két lehetőség maradt. Vagy harcol tovább a magyar sereg minden remény és cél nélkül, amíg utolsó szálig elvérzik, vagy leteszi a fegyvert, miután a hadjárat viselésére elégséges eszközei sincsenek. Görgey haditanácsot tartott vezéreivel és tisztjeivel s a fegyver letevésére szánta el magát. Chrurloff orosz tábornok seregéből Katlaroff huszárkapitány és gróf Rüdiger tüzér hadnagy már július 21-én felkeresték Görgeit Rimaszombatnál azzal az ajánlattal, hogy tegye le a fegyvert. A tiszteknek és a legénységnek teljes szabadságot biztosított ez az ajánlat. Görgey válaszát gróf Batthyány László és egy tiszt vitte meg Churloffnak. Görgey tudatta, hogy egyezség esetén nemcsak a sereget, hanem a lakosságot is biztosítani kívánja. Megüzente Görgey azt is, hogy a magyar nemzet az események mostani állása szerint szívesen látná, ha Szent István koronáját valamelyik orosz nagyherceg viselné. Nemsokára egy Boryné nevű özvegy is felkereste Görgeyt Rüdiger tábornok megbízásából a fegyverletételre vonatkozólag. A tárgyalások meg is kezdődtek.

[szerkesztés] Megtorlás

A forradalom alig fejeződött be, a császáriak mindjárt megkezdték a megtorlást. Haynau, a magyarországi osztrák főparancsnok felállította a haditörvényszéket, melyek több száz tisztet és polgári személyt ítéltek halálra és még többet várfogságba. A foglyul ejtett katonák közül a magyarokat, székelyeket, lengyeleket és németeket erőszakkal besorozták az osztrák hadseregbe, a más nemzetiségűeket hazaengedték. 1849. október 6-án Aradon kivégezték a magyar forradalom 13 tábornokát, „az aradi vértanúkat”. Ugyanezen a napon főbe lőtték Batthyány Lajos első magyar miniszterelnököt is, majd október 25-én Kazinczy Lajost. A forradalom után a császáriak nem teljesítették a nemzetiségeknek tett ígéreteiket, ők is el kellett hogy szenvedjék a forradalom leverése utáni önkényuralmi rendszert.

[szerkesztés] Irodalom

Fő szócikk: 1848–49-es forradalom és szabadságharc/Irodalom
  • Deák István: A törvényes forradalom. Kossuth Lajos és a magyarok 1848–49-ben. Bp., 1994. Gondolat [1983]
  • Urbán Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége. Bp. 1986, Magvető. (Nemzet és emlékezet)
  • Spira György: A pestiek Petőfi és Haynau között. Bp., 1998. Enciklopédia.
  • 1848–1849. A szabadságharc és forradalom története. Szerk.: Hermann Róbert. Bp., 1996. Videopont.
  • Hermann Róbert: 1848–1849. A szabadságharc hadtörténete. Bp., 2001
  • Az 1848–1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk.: Pálmány Béla. Bp., 2002. Magyar Országgyűlés.
  • Szószék és csatatér. Politikusi naplók és visszaemlékezések 1848–1849. Szerk.: Hermann Róbert. Bp., 2000. Balassi.
  • Az aradi vértanúk. Levelek, visszaemlékezések, cikkek, naplótöredékek. Szerk.: Katona Tamás. Bp., 2003. Corvina [1979, 1983]
  • Negyvennyolc a kortársak szemével. Képek, nyomtatványok és iratok. Szerk.: Rózsa György – Spira György. Bp., 1973.

[szerkesztés] Külső hivatkozások


→→