Commedia dell' arte

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A korábban itt olvasható tartalom valószínűleg jogsértő volt, ezért eltávolítottuk.

Ez a szócikk szerepel a Szerzői jogok valószínű megsértése összesítő lapon.

A szócikket újraírhatod a Commedia dell' arte/Új lapon; de kérjük, hogy ezt a figyelmeztető lapot ne szerkeszd!

A korábban itt olvasható szöveg megegyezett az interneten vagy más módon elérhető alábbi forrással vagy forrásokkal, és nem állapítható meg, hogy a szöveg idemásolását a szerző engedélyezte-e:

{{{1}}}

A szócikk eredeti készítőjének: Ha van engedélyed a szöveg GNU Szabad Dokumentációs Licenc alatti publikálásához, vagy ha te vagy a szerzői jogok tulajdonosa, akkor kérjük, ezt jelezd a vitalapon és a Szerzői jogok valószínű megsértése lapon is.

Ha nem rendelkezel engedéllyel, akkor a lapot újraírhatod saját készítésű tartalommal ezen az átmeneti lapon, vagy hagyhatod a törlését, ami nagyjából a listázástól számított 7–14 napon belül történik meg. Ha az átmeneti lap addig elkészül (legalább egy elfogadható csonk szintjén), akkor a szócikk szövegébe az fog bekerülni. Segíthet az is, ha bárki felveszi a kapcsolatot a tulajdonossal, és engedélyt kér tőle az ezen a lapon való közzétételhez. (Kérjük, hogy a jogsértő tartalmat ne másold be az átmeneti lapra, mert az csak az átmeneti lap törléséhez vezet.)

Amíg ez az üzenet itt olvasható, addig az eredeti tartalom még elérhető a laptörténetben.

Fontos tudni, hogy közkincsnek nem minősülő anyagok közzétételét, amelyek szerzői jogaival vagy publikálási engedélyével nem rendelkezel, a szerzői jogi törvény tiltja, valamint a Wikipédia irányelvek sem engedik meg. Azok, akik ismételten megsértik mások szerzői jogait, szerkesztési joguktól ideiglenesen eltilthatóak. Kétség esetén saját alkotásod felküldésével biztosítható az, hogy ne legyenek problémák a szerzői engedéllyel.

Köszönjük.

A.K. Dzsivelegov: Commedia dell’ arte

A színházi hagyományokat tekintve az improvizáció a rögtönzés mint színjátékforma (commedia dell’ arte) már a XV. század népi olasz színjátszásában megjelenik és a XVIII. század végéig töretlenül fejlődik. A commedia dell’ arte rögtönzött vígjáték, amelynek meséjét csak vázlatosan írták meg, jellemeit és párbeszédeit pedig színészek rögtönözték. Az idők folyamán e színjátékforma túllépte Olaszország határait és meghódította Európát, megihlette a színpad olyan nagy íróit, mint Moliére és Goldoni. (szabadtéren fölállított c.a. színpad háttérfüggönnyel 97.o.kép Jacques Callot Balli di Sfessania c. sorozatából, Lyon 1622)

E műfaj művelőinek meggyőződése, esztétikai elve volt, hogy csakis a színész ismerheti minden izében a közönségét, s hogy csakis ő ismerheti azokat a fogásokat, amelyek a darabot sikeressé tehetik. Nem mondtak le a témáról, ha sikerültnek tartották, de átdolgozták a maguk szájíze szerint. Ezért az első commedia dell’ arte vázlatok között sok volt az olyan, amely az írott vígjátékok cselekmény vázából készült, s néha neves drámaírók tollából származott (pl.: Ariosto Az elcseréltek c. és Giovanni Battista della Porta Csapda c. darabja ). Vallották, hogy a színház az élvezet révén vonzza a nézőt, hogy a szükséges irányban befolyásolja az élet bemutatásával és hogy a színház hatása annál nagyobb, minél nagyobb mértékben valósul meg benne valamennyi művészet szintézise: zene, tánc, szó.

A commedia dell’ arte színjáték elemei: cselekmény vázlat (canovaccio) – karakterek – rögtönzés – tájszólás – bohózati elem, akrobatika (célja a leleplezés, szórakoztatás) – maszkok. (Cocodrillo kapitány és Francatrippa akrobata mutatványa XVI.sz metszet a Fossard gyűjteményből 191.o.kép)

Cselekmény vázlat: a színészek által játszott darabnak nem volt írott szövege, csak rövid vázlata, amely a vígjáték vázát és tartalmát adta meg jelenetről jelenetre. A kulisszák mögött a legvilágosabb helyre kifüggesztett szöveg volt. A színészek odamentek és átfutották, azután ellenőrizték önmagukat. Ezután kezdődött meg a munka a főszínésszel (capocomicó): részletesen megbeszélte a színészekkel a vázlatot, hogy mindenki ismerje a vígjáték tartalmát és a párbeszédek hosszát. Ime egy technikai fogás leírása, mely Andrea Perrucci könyvéből való (1699): mivel a színház tükörképe az életnek, úgy kell a színésznek játszania, mintha az, amit megjelenít a valóságban történik. A cselekmény szerkezetében fontos feladata volt a prológusnak, mint az előadás egyszerű megindítása. Valamilyen előzetes kapcsolatot kellett teremtenie a színház és a közönség között. Fel kellett ébresztenie a nézők kíváncsiságát, érdeklődését a cselekmény iránt, melyet esetleg rögtön elmondtak, röviden, komikus elrendezésben s csak ezután kezdődött meg az előadás. Az általában három felvonásra korlátozott szerkezetet néha úgynevezett közjátékkal szakították meg, hogy az „kacagtatóbb” legyen. Erre főleg akkor volt szükség, ha a szereplők úgy ítélték meg a darab vázlatában nem szerepel elég bohózati burleszk elem. A zárójelenetben pedig minden szereplő a nézők felé fordulva félkör alakzatban mondta el a befejező szavakat és libasorban vonultak ki a színről.

Karakterek: szerelmesek, cocodrillo (kapitány), pantalone (zsugori öreg kereskedő), arelcchino / pulcinella / coviello / pedrolino / burattino (bohózati szereplők), brighella (cselekmény bonyolító), fantesca / servetta (szobalány), scaramuccio (férfi szolgáló), tartaglia (dadogó). (121.o.kép két zanni, Jacques Callot Balli di Sfessania c. sorozatából, Lyon 1622)

Rögtönzés: Niccoló Barbieri 1634-ben összehasonlította az olasz színházat Európa más színházaival, s az olasz színházat magasabbra értékelte, mert „az olasz színészek ismerik a rögtönzés művészetét”. Száz esztendővel később Luigi Riccoboni e szavakkal jellemezte a rögtönzés színházának előnyeit: „Feltétlenül egyet kell értenünk azzal, hogy e színháznak olyan értékek a sajátjai, amilyenekkel az írott dráma nem dicsekedhet. A rögtönzés lehetővé teszi a játék olyan változatosságát, hogy ha a néző többször megtekinti egyazon előadást, mindig más darabot lát. A rögtönzésben alapuló előadás színésze életerősebben és természetesebben játszik, mint a szerepét megtanuló színész: jobban átérzi és jobban mondja el azt, amit önmaga alkot, mint azt amit emlékezőtehetségének segítségével átvett másoktól.” A rögtönzött jelenetek leggyakrabb része: a verekedés (kép 171.o. Lorenzo Vaccaro metszete XVI.sz.). A rögtönzés mellett fontosnak tartották például a hang, a légzés, a mozgás és a testtartás tudását, mely mai értelemben a testtudat technikáinak birtoklását jelenti, mely a mai tánc improvizációban is elengedhetetlen fontossággal bír!