Karl Philipp zu Schwarzenberg

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Karl Philipp zu Schwarzenberg herceg (Karl Philipp Fürst zu Schwarzenberg) (* Bécs, 1771április 15 – † Lipcse, 1820október 15.), a Schwarzenberg-házból való osztrák herceg, császári-királyi tábornagy (k. k. Feldmarschall), a Népek Csatájában a Napóleon elleni koalíciós haderő főparancsnoka, Napóleon egyik legyőzője.

Karl Philipp zu Schwarzenberg herceg, tábornagy
Karl Philipp zu Schwarzenberg herceg, tábornagy

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Élete

[szerkesztés] Származása, ifjúkora

Karl Philipp zu Schwarzenberg Bécsben született 1771. április 15-én, legidősebb fiúként. Édesapja Johann Nepomuk Anton zu Schwarzenberg herceg, édesanyja Marie Eleonore von Oettingen-Wallerstein grófnő. Szerteágazó nemesi nemzetségből származott, annak Dél-Csehországban gyökerező ágából, amely már 1688-ban elnyerte a hercegi (Fürst) címet.

Karl Philipp volt a címet öröklő leszármazott (Majoratsherr) az úgynevezett secundogenitur, a másodszülötti örökösödés vonalán, és ősapja lett a család Worlik-i ágának. Gondos neveltetésben és magas színvonalú oktatásban részesült, magántanárok oktatták (Joseph von Hasslinger, Vseteczka professzor és Johann Mayer professzor). Katonai pályafutását tizenhat éves korában kezdte el, amikor alhadnagyként belépett a Braunschweig-Wolfenbüttel gyalogos ezredbe.

[szerkesztés] Katonai pályájának kezdete, törökellenes háborúk

Rövid időn belül Lacy tábornagy (1725-1801, majd Joseph Kinsky lovassági tábornok és Laudon tábornagy (1716-1790) törzséhez került, és velük résztvett az törökök elleni 1786-os hadjáratban. Már itt többször bebizonyította bátorságát, barátjával, Poniatowsky herceggel együtt. Ebben az időben baráti köréhez tartoztak ott még Dietrichstein herceg, és az ifjabb de Ligne herceg. A délvidéki Szabács várának elfoglalását eredményező 1788-os ostrom rohamaiban is kitüntette magát. Századossá léptették elő.

1788-ban belépett a császári lovassághoz. 1789-ben, 18 évesen, Lacy és Laudon tábornagyok parancsoksága alatt résztvett az úgynevezett "török háborúban".

Karl Philipp zu Schwarzenberg herceget ebben az időben mutatták be II. József császárnak (1741-1790), aki 1789-ben beosztotta őt Laudon tábornagy főhadiszállásához. Belgrád ostromakor betegséget kapott, ekkor csehországi családi birtokaira utazott lábadozásra. Őrnaggyá léptették elő, és a lovastestőrség őrsparancsnokaként 1790. szeptember 30-án résztvett II. Lipót császár (1747-1792) koronázásán Frankfurtban. Ezután visszatért Bécsbe, és ismét katonai tanulmányainak szentelte magát.

[szerkesztés] A francia forradalmi hadsereg elleni háborúk

1791 végén a híres Latour vallon dragonyos ezredhez (Dragonerregiment) vezényelték, mely később 14. számot kapta. Ezredével kitüntette magát a Philippsburg és Estreuf környéki harcokban. 1792-ben őrnaggyá léptették elő. A forradalmi Franciaország elleni 1793-as hadjáratban Frigyes Józsiás koburgi herceg, tábornagy (1737-1815) parancsnoksága alatt álló hadsereg előőrsében harcolt.

1793-ban Karl Philipp zu Schwarzenberg herceget, immár alezredesként, a Blank ulánus önkéntes hadtesthez (Freikorps) vezényelték, amely Galiciában állomásozott. Egy felderítés során leesett lováról, súlyosan megsérült. E sérülés maradó egészségkárosodást okozott későbbi élete folyamán.

1793-ban a koburgi herceg hadseregének előőrséével Hollandiában, Neerwinden-nél harcolt. Támogatásával május 1-jén sikeres rohammal bevették az ellenség Onnaing-i védőállásait. Csapatával számos rajtaütést hajtott végre.

1794 elején II. Ferenc császár (1768-1835) ezredessé léptette elő, és kinevezte a Wallis vértes lovasezred (Kürassier) parancsnokának. A Wallis ezred ebben az időben Bécsben állomásozott. Kérésére áthelyezték a Zeschwitz vértes lovasezredhez, amely a hollandiai fronton szolgált. Ezzel az ezreddel Premont-nál kitüntette magát.

1794-ben Le Cateau-Cambrésis-nél a Wallis vértesek élén nagyerejű rohamot vezetett Chapuy tábornok 30 000 katonája ellen, akik a York-i herceg által vezetett jobbszárnyat szorongatták. Karl Philipp zu Schwarzenberg az Ott tábornagytól kapott parancs szerint vértes lovasezredével és 12 brit nehézlovassági svadronnal megrohamozta a francia hadtest állásait. Az egyik lovasszázad parancsnoka, Mecséry százados előzőleg felderítette a terepet, és a császári lovasságot a franciák közvetlen közelébe vezette. A 2000 francia könnyűlovas meghátrált a Schwarzenberg vezette vértesek támadása elől, és visszavonult. Utána Schwarzenberg szétverte több francia támadó négyszöget. Áttörték egy egész francia hadtest vonalát, megöltek 3000 ellenséges katonát és 32 ágyút zsákmányoltak, Chapuy francia tábornok is fogságba esett, hadteste megfutamodott. II. Ferenc császár, aki maga is jelen volt a harctéren, személyesen tüntette ki Karl Philipp zu Schwarzenberg ezredest a Mária Terézia Rend lovagkeresztjével.

1795 teléig családjánál maradt, majd visszatért ezredéhez, harcolt a Majna mentén, Heidelberg an der Pfriem mellett és a Frankenthal-ban. A következő hadjáratokban harcolt a Nidda mentén, résztvett az Amberg és a Würzburg mellett vívott csatákban. A Limburg-nál vívott harcok után 1796-ban vezérőrnaggyá léptették elő. Különböző hadjáratokban vett részt, könnyűlovas rajtaütéseket vezetett a Felső-Rajnánál a császári főherceg parancsnoksága alatt. Von Hotze tábornagy haderejében résztvett Kehl ostromában, majd az itáliai hadjáratban is.

1799. január 28-án feleségül vette Mária Annát, Esterházy hercegnét, született Hohenfeld grófnőt (* 1767. május 20-án, † Bécsben, 1848. április 2-én), az elhunyt Esterházy Antal herceg (1738-1794) özvegyét.

Amikor 1799-ben ismét kitört a háború, Karl Philipp zu Schwarzenberg a németországi haderő előhadait vezette, harcolt Osterach-nál, Stockach-nál, bevette Donaueschingen-t és a Rajna mentén védelmezte a határt. Rövid ideig Svájcban harcolt, majd Heilbronn-ból verte ki Baraguay d`Hilliers francia tábornok csapatait, bevette Seinsheimet. Különösen kitüntette magát a Mannheim elleni rohamnál. 1799-ben altábornaggyá (Feldmarschallleutnant) léptették elő. Később betegsége miatt hazatért feleségéhez, aki gyógyulásáig ápolta.

[szerkesztés] A Napóleon elleni első, vesztes háborúk

A marengo-i csatavesztés (1800. június 14.) után, az ugyancsak elvesztett hohenlindeni csatában (1800. december 3.) Schwarzenberg hadosztályaival áttört és rendezetten vonult vissza. Határozottságával megmentette a császáriak jobbszárnyát a felmorzsolástól. Károly főherceg, Teschen hercege (1771-1847) főhadparancsnok, a császár öccse rábízta az utóvéd irányítását, amit Schwarzenberg sikeresen végrehajtott. Károly főherceg ezután javasolta II. Ferenc császárnak, hogy nevezze ki Schwarzenberget a 2. ulánus ezred tulajdonosának, amelynek korábban már parancsnoka volt, és amely Móric liechtensteini herceg parancsnoksága alatt kiemelkedő haditetteket hajtott végre. A császár beleegyezett, az ulánus ezred az I. világháború végéig viselte Schwarzenberg nevét.

A háború befejeződése után a II. Ferenc német-római császár (1804-től I. Ferenc néven osztrák császár) Schwarzenberget diplomáciai feladatokkal bízta meg. I. Sándor orosz cár udvarába küldték, itt sikerült szívélyes viszonyt kialakítania a cárral. A lunéville-i békeszerződés (1801. február 9.) megkötése után (ahol Ausztria lemondani kényszerült minden itáliai igényéről) Schwarzenberg visszatért csehországi birtokaira.

Az 1805-ben kitört háborúban Schwarzenberg az Inn-négyszögben (Innviertel) összevont csapatok parancsnoka lett. 1805 márciusában az Udvari Haditanács (Hofkriegsrat) alelnökévé nevezték ki. A franciák elleni németországi hadjáratban egy hadtestet vezényelt, Mack tábornagy (1752-1828) parancsnoksága alatt. E hadjárat egyetlen sikeres eseménye Schwarzenberg Jungingen melletti győzelme, a Mack-vértesek élén, amely meghozta neki a Mária Terézia Rend (MTO) parancsnoki keresztjével való kitüntetést. Októberben Mack tábornagy, Schwarzengberg tanácsa ellenére Ulmban maradt. Amikor Murat francia marsall bekerítette a várost, és Mack-ot hadseregével együtt megadásra kényszerítette és fogságba ejtette. Ferdinand Karl von Österreich-Este főhercegnek, vele Schwarzenberg lovasságának sikerült 1800 lovassal áttörni Murat vonalain, Csehország felé. Csapatával 350 kilométert tettek meg, 8 nap alatt. A kimerültségtől megbetegedett, felgyógyulása után I. Ferenc osztrák császárt és I. Sándor orosz cárt kísérte Morvaországba. A két szövetséges uralkodó, Schwarzenberg tanácsa ellenére úgy döntött, Napóleon ellen csatát állnak Austerlitz-nél (ma: Slavkov u Brna, Cseh Köztársaság). A "három császár csatája" (1805. december 2-én) a Napóleon elleni harmadik koalíció katasztrofális vereségét, a háború kudarcát hozta.

Ausztriának 1805. december 26-án alá kellett írnia a pozsonyi békeszerződést, amelyben I. Ferenc osztrák császár elismerte I. Napóleont francia császárnak. A szerződést I. Napóleon néhány nap múlva Schönbrunnban ratifikálta. Ausztriának területi engedményeket is kellett tennie Bajororoszág, Baden, Württemberg és a Napóleon által kreált Római Királyság javára.

1808-ban, amikor újabb francia háború veszélye merült fel, I. Ferenc császár Schwarzenberget különleges megbízottjaként Szentpétervárra küldte, ahol szívélyes fogadtatásban részesítették. Ebben az évben a I. Ferenc császár kitüntette őt az Aranygyapjas Renddel. Hamarosan hazatért, és résztvett a vesztes wagrami csatában (1809. június 5-6). Károly főherceg főhadparancsnok nem tudta kiaknázni a két héttel korábbi, május 21-22-i asperni győzelmét. A csatavesztés miatt a császár felmentette főparancsnoki tisztségéből Károlyt. Az utóvédet vezető Schwarzenberget lovassági tábornokká léptették elő. Ausztriának 1809.október 14-én meg kellett kötnie a Schönbrunn-i békeszerődést.

[szerkesztés] Napóleon szövetségében

1809-ben Schwarzenberget kinevezték az Osztrák Császárság párizsi nagykövetekének. Tárgyalt Mária Lujza főhercegnő (I. Ferenc császár leánya, 1791-1847) és I. Napóleon császár eljegyzéséről. Az esküvőt 1810. július 1-jén a Louvre kápolnájában tartották, utána Schwarzenberg nagykövet fogadást adott az új császárné tisztelére, amely katasztrófába torkollott. A teremben tűz tört ki, amelyben Schwarzenberg sógornője, bátyjának felesége is életét vesztette.

Mivel Schwarzenberg katonai képességei kivívták I. Napóleon császár elismerését is, 1812-ben azt a nem irigylendő feladatot kapta, hogy parancsnoka legyen annak az osztrák expedíciós hadtestnek, amely Napóleon hadseregének (a Grande Armée-nak) keretében az Orosz Birodalom ellen vonult. E hadjáratban, nyilván nem szívesen, korábbi szövetségese ellen kellett harcolnia. A hadtest 1812 júniusában indult el Lublinból. Később Schwarzenberg meglapta a 7. Szász Hadtest parancsnokságát is. Augusztus 8-án megtámadta a Tormaszov parancsnoksága alatt orosz erőket, és sikerrel tartja fel Csicsakov háromoszoros túlerőben lévő hadseregét. Ügyes manővereivel apró sikereket ért el anélkül, hogy nagyobb ütközetbe bonyolódott volna. Schwarzenberg ügyes manőverekkel kisebb sikereket ért el anélkül, hogy nagyobb ütközetbe bonyolódott volna. Napóleon Berezina-i veresége után Schwarzenberg Pultusk-ba húzódott vissza, a lengyel csapatokat szervezte régi barátjával, Poniatowski gróffal együtt. Krakkóba visszatérve átadta a parancsnokságot Frimont lovassági tábornoknak, és visszatért a párizsi nagyköveti posztra. A hadjárat során Napóleon javaslatára Ferenc császár Schwarzenberget tábornaggyá (Feldmarschall) nevezte ki.

[szerkesztés] Napóleon legyőzése

1813-ban, miután Napóleont nem tudta háborús terveiről lebeszélni, Schwarzenberg visszatért Bécsbe. Augusztus 5-én a császár – a Károly főherceg visszatérését támogató Habsburg családi lobby (Hofpartei) ellenében – Schwarzenberget nevezte ki a Csehországban felállított új császári hadsereg főparancsnokává. Vezérkari főnökévé Radetzky grófot nevezte ki. A hadjárat tervét Trachenberg porosz városban, (ma: Żmigród, Lengyelország) dolgozták ki. Schwarzenberg 237 000 embere Csehországban állt, Blücher porosz tábornagy (1742-1819) a Katzbach-nál állt 95 000 emberrel, a svéd koronaherceg 150 000 katonája a Havel és a Spree folyóknál állt. Schwarzenberg főhadiszállásán három uralkodó tartózkodott, és korlátozták döntési szabadságát. Diplomáciai érzéke révén sikerült keresztülvinnie a szükséges intézkdéseket. Blücher győzelmei Grossbeeren-nél, a Katzbach mellett, és Dennewitz-nél (Brandenburgban) meggyengítették Napóleont.

Huszárok a lipcsei csatában
Huszárok a lipcsei csatában

A Lipcse mellett lezajlott Népek Csatája (1813. október 16-19-ig) Schwarzenberg erőfeszítéseit igazolta. A csata második napján, a kritikus pillanatban Schwarzenberg személyesen vezette a császári lovasságot Murat marsall lovassága ellen. Október 19-én Schwarzenberg herceg nyomában a három szövetséges uralkodó bevonult Lipcsébe. Ferenc császár a Mária Terézia rend nagykeresztjével tüntette ki, I. Sándor orosz cár és III. Frigyes Vilmos porosz király (1770-1840) a legmagasabb kitüntetéseket adományozták a főparancsnoknak.

A legyőzött francia hadsereg a Rajna felé vonult vissza, és Hanau-nál még utoljára megütközött a Wrede bajor tábornagy parancsnoksága alatt álló szövetséges bajorokkal és osztrákokkal. Schwarzenberg és Radetzky következetesen továbbvitték a haditervet, és azonnal benyomultak Franciaországba. Kelet-Franciországot elfoglalták, még mielőtt Napóleon 4 új hadsereget kiállíthatott volna Torinóban, Bordeaux-ban, Metz-ben és Utrecht-ben. 1814. február 1-jén Napóleon csatát vesztett Brienne-nél. Ezután Blücher ellen már csak kisebb sikereket tudott elérni, de nem tudta megakadályozni a szövetségesek bevonulását Párizsba, március 31-én. Napóleonnak le kellett mondania. Schwarzenberg herceg minden szövetséges uralkodótól magas kitüntetéseket kapott, Ferenc császár kinevezte őt az Udvari Haditanács elnökének. Május 5-én lemondott a főparancsnoki tisztségről, és visszavonult csehországi birtokaira.

Amikor Napóleon visszatért Elba szigetéről, Karl Philipp zu Schwarzenberget ismét megbízták a főparancsnoki tisztséggel. A hadsereg Heilbronn mellett gyülekezett, Napóleont azonban a Waterlooi csatában, 1815. június 18-án, osztrák közreműködés nélkül győzték le az Egyesült Királyság, az Orosz Birodalom és Poroszország egyesített hadseregei, Wellington herceg és Blücher tábornagy vezetésével. Schwarzenberg július 17-én másodszor is bevonult Párizsba.

[szerkesztés] Visszavonulása, halála

Párizsból néhány hónap után 1815-ben hazatért Csehországba. A Worlik-i (ma, Orlik) családi kastélyban I. Sándor orosz cár is meglátogatta őt. Hamarosan elveszítette szeretett leányát, Karolinát. E veszteség nagyon megviselte, belebetegedett, 1817. január 13-án agyvérzést kapott. Karlsbadban gyógykezelték, de bénulások és további agyvérzések sújtották. 1820 áprilisában Lipcsébe utazott, legnagyobb hőstettének, a Népek csatájának helyszínére. Utolsó hónapjait I. Frigyes Ágost (az Igazságos) szász király vendégeként töltötte. Itt hunyt el 1820. október 15-én.

Holttestét a szász királyi hadsereg egységei kísérték a határig, ahol az osztrák császári hadsereg átvette és Wittingau-ba vitték. Az Worlik-i kastély családi kriptában helyezték végső nyugalomra. I. Ferenc osztrák császár háromnapos állami gyászt rendelt az elhunyt hős tiszteletére.

I. Napóleon francia császár nagyra becsülte Schwarzenberg hadvezéri képességeit. Az ő kívánságára a herceg lett a parancsnoka annak az osztrák kisegítő hadtestnek, amely résztvett az Orosz Birodalom elleni 1812-os hadjáratban. E részvételnek inkább erkölcsi, mint katonai jelentősége volt.

Schwarzenberg herceg lovasszobra a  bécsi Schwarzenbergplatz-on
Schwarzenberg herceg lovasszobra a bécsi Schwarzenbergplatz-on

[szerkesztés] Értékelése, utóélete

Schwarzenberget bírálói gyakran vádolják túlzott óvatossággal és nem kellő keménységgel. Hadműveletei könnyen megvalósíthatóaknak tűnnek, különösen, ha fő alárendeltjének, a harcias Blücher porosz tábornagy haditetteihez hasonlítjuk. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy Schwarzenberg osztrák tábornok volt, a parancsnoksága alá rendelt hadsereg gyakorlatilag egyenlő volt a teljes hadrafogható haderővel, amellyel Ausztria Közép-Európában rendelkezett. Nem kockáztathatott. Kishitűségének motívumait inkább a Bécsi politikai levéltárakban találhatjuk, mint a katonai stratégia elméleti tankönyveiben. Minden győzelem, ami elért, Ausztria győzelme volt, ezért nagyszámú kitüntetést kapott, így a Mária Terézia rend nagykeresztjét, külföldi országok uralkodóinak kitüntetéseit, a császári udvari haditanács (Hofkriegsrath) elnöki tisztségét, és azt a különleges megtiszteltetést, hogy Ausztria címerét viselhesse saját címerpajzsaként.

Bécsben teret neveztek el a nagy hadvezérről (Schwarzenbergplatz), ahol 1867-ben bronz lovasszobrát is felállították (Ernst Julius Hähnel alkotása).

[szerkesztés] Leszármazottai, családja

Karl Philipp zu Schwarzenberg hercegnek három fia született:

  • Friedrich Karl zu Schwarzenberg herceg (* Bécs, 1799szeptember 30-án, † Bécs, 1870március 6-én). Változatos katonai karriert futott be. Hadjáratait és utazásait olvasmányos művekben írta le. Ezek legismertebbje a "Wanderungen eines Lanzknechtes (1844-1845)". Osztrák császári tisztként részt vett az 1846-os galíciai, az 1848-as itáliai hadjáratokban, a 1848-49-es forradalom és szabadságharc elleni háborúban. Erdély polgári kormányzója (Zivilgouverneur) volt. 1849-ben vezérőrnaggyá léptették elő. Saját szakállára, műkedvelőként részt vett az Algéria meghódításáért indított francia hadjáratban, a spanyol karlista háborúkban, és a svájci polgárháboróban (a Sonderbund miatt). Hosszú, nyugállományban töltött idő után, 1870-ben halt meg.
  • Leopold Edmund Friedrich Schwarzenberg (* Bécs, 1803november 18-én, † Worlik, 1873november 17-én), császári-királyi tábornagy (Feldmarschall), kitüntették a Mária Terézia Rend lovagi keresztjével.

Karl Philipp zu Schwarzenberg herceg unokaöccsei közül említést érdemelnek Felix zu Schwarzenberg herceg (18001852), államférfi, az Osztrák Császárság miniszterelnöke és Friedrich Johann Josef Coelestin bíboros (1809-1885), a Pápai Állam és Ausztria történelmének nevezetes alakja.

A Schwarzenberg család leszármazottai a Csehországi Orlík nad Vltavou kastélyban éltek. Az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása és Csehszlovákia megalakulása után az új állam csehül beszélő polgárai lettek. A család mai feje Karl von Schwarzenberg herceg (* 1937), aki a Csehszlovák Szocialista Köztársaság idején (19481989-ig) külföldön élt, svájci állampolgárként. Támogatta a Csehszlovákiából érkező politikai menekülteket. A 1980-as években a Nemzetközi Helsinki Bizottság (International Helsinki Federation for Human Rights) elnöke volt. A "bársonyos forradalom" után hazatért. 1990-1992 között Václav Havel köztársasági elnök titkára volt. 2004-ben beválasztották a Cseh Köztársaság szenátusába. Csehországban a Karel (VII) Schwarzenberg nevet használja.

[szerkesztés] Irodalom

  • Karl Schwarzenberg: Feldmarschall Fürst Schwarzenberg, 1964.
  • Karl Fürst zu Schwarzenberg: Geschichte des reichsständischen Hauses Schwarzenberg, Neustadt an der Aisch, Degener kiadó (1963).
  • Anton Prokesch-Osten: Denkwürdigkeiten aus dem Leben des Feldmarschalls Fürsten Carl zu Schwarzenberg, Wien, 1823.
  • Adolph Berger: Das Fürstenhaus Schwarzenberg, Wien, 1866,
  • Adolph Berger emlékiratai Streffleur: Österreichische Militärische Zeitschrift c. újságjában, 1863-as évfolyam.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

  • [1]] Karl Philipp Fürst zu Schwarzenberg életrajza.
  • [2] Constantin von Wurzbach von Tannenberg, Constant: Biographisches Lexikon des Kaisertums Österreich.