Harcsaalakúak

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Segítség:Hogyan használd a taxoboxokat
Harcsaalakúak
Pettyes harcsa (Ictalurus punctatus)
Pettyes harcsa (Ictalurus punctatus)
Rendszertan
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Osztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Alosztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Rend: Harcsaalakúak (Siluriformes)
Családok
37 család

A harcsaalakúak rendje (Siluriformes) a sugarasúszójú csontos halak közé tartozik.

Az egész Földön elterjedt, többségükben édesvízi halak. Régebben a pontyalakúak közé sorolták őket. Testük pikkelyezetlen, néhány fajon csontlemezek találhatók, így ősibb formákra emlékeztetnek. A pontyalkatúakkal ellentétben nincs kiölthető szájuk, állkapcsuk csökevényes, gyakran fogatlan. Néhány fajnak zsírúszója van. A Weber-féle szerv kialakításában az ötödik csigolya is részt vesz. Porcos halakra emlékeztető tulajdonságuk a Lorenz-féle ampullák (speciális nyomás és hőérző szervek) megléte.


Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Rendszerezés

A rend az alábbi családok tartoznak

  • Akysidae (Gill, 1861)
  • Amblycipitidae (Day, 1873)
  • Amphiliidae (Regan, 1911)
  • Tengeri harcsafélék (Ariidae) – Bleeker, 1862
  • Aspredinidae
  • Astroblepidae (Bleeker, 1862)
  • Auchenipteridae (Bleeker, 1862)
  • Bagridae (Bleeker, 1858)
  • Callichthyidae (Bonaparte, 1838)
  • Cetopsidae (Bleeker, 1858)
  • Chacidae (Bleeker, 1858)
  • Clariidae (Bonaparte, 1846)
  • Cranoglanididae (Myers, 1931)
  • Diplomystidae (Eigenmann, 1890)
  • Doradidae (Bleeker, 1858)
  • Erethistidae (Bleeker, 1862
  • Heptapteridae (Gill, 1861)
  • Heteropneustidae (Hora, 1936)
  • Hypophthalmidae
  • Törpeharcsafélék (Ictaluridae) – Gill, 1861
  • Lacantuniidae (Rodiles-Hernández, Hendrickson & Lundberg, 2005)
  • Loricariidae (Rafinesque, 1815)
  • Malapteruridae (Bleeker, 1858)
  • Mochokidae (Jordan, 1923)
  • Nematogenyidae (Eigenmann, 1927)
  • Olyridae
  • Óriásharcsa-félék (Pangasiidae) Bleeker, 1858
  • Parakysidae (Roberts, 1989)
  • Pimelodidae
  • Plotosidae (Bleeker, 1858)
  • Pseudopimelodidae (Fernández-Yépez & Martín, 1953)
  • Schilbeidae
  • Scoloplacidae (Bailey & Baskin, 1976)
  • Harcsafélék (Siluridae) Cuvier, – 1816
  • Sisoridae (Bleeker, 1858)
  • Trichomycteridae

[szerkesztés] Siluridae – harcsafélék

Ezt a főleg a Távol-Keleten elterjedt családot Európában csak egy faj képviseli. Erre és a többi harcsafélére is jellemző a csupasz, pikkelytelen test, a száj körül elhelyezkedő 2-3 pár bajusszál, hosszú farokalatti úszó és az izomzatban a szálkák hiánya.

[szerkesztés] Silurus glanis – lesőharcsa

Ez a faj a Kárpát-medence egyik legnagyobbra növő őshonos ragadozó hala, amelyet ízes, szálkanélküli húsa miatt sokan kedvelnek. Teste többi hazai halunktól meglehetősen különbözik. Feje nagy, hát-hasi irányban erősen lapított. Száján a felső ajakon, a szájszeglet közelében 2 hosszú, alul 4 rövidebb bajusszálat találunk. Szélesre nyíló szájában felül és alul rendkívül sok apró, kissé visszahajló, tűhegyes ránőtt fog helyezkedik el. Szemei kicsik, mégis a tapasztalatok szerint jól lát velük. Törzse rövid, hengeres, izmos farka hosszú. Hazánkban megtalálható minden olyan folyóban és állóvízben, ahol előfordulnak mély, gödrös részek, bedőlt fák, kőrakások, elsüllyedt hajók, amelyek árnyékában a ragadozó biztosan rejtőzhet. Színe alkalmazkodik a fenékhez, többnyire fekete, szürke, agyagos áradáskor akár sárga is lehet. A Duna-Tisza-csatornából albinó példányai is előkerültek.

Többnyire társasan, a fenék közelében él, 5-20 fős csoportokban. Mindig lesből, főként éjjel támadó, rendkívül falánk ragadozó. Kisebb példányai főként hallal, rákokkal, piócákkal, puhatestűekkel táplálkoznak, a nagyobbak vízközelben élő kétéltűeket, emlősöket, vízimadarakat is zsákmányolnak. Rablásai rendszerint nem láthatóak, szürkületkor azonban sokszor hatalmas vízörvényeket keltő forgásaival kelti fel a szemlélődő figyelmét. Ilyenkor, sokszor szinte lassított felvételként mozogva jön a felszínre, gyakran látható a lassan mozgó állat hatalmas feje és teste is.

Az ívással kapcsolatos magatartása érdekes, az ívóhelyen a hím testével körülfonja a nőstény hastájékát és kipréseli belőle az ikrákat, amelyeket nyomban megtermékenyít. Ivadékgondozó faj, az ikrák lerakása után a hím a vízinövényekből álló fészket kb. 3 hétig, az ivadék kikeléséig őrzi. Oxigénigénye alacsony, a vizek szennyezését jól tűri. Hazánkban fogott, hitelesen lejegyzett, eddigi legnagyobb példánya 112 kg, 227 cm. (Adács, 2004)

[szerkesztés] Forrás

[szerkesztés] Ajánlott magyar nyelvű könyvek

  • Dudich, E., Loksa, I. (1987): Állatrendszertan – Tankönyvkiadó, Budapest ISBN 9631805433
  • Papp, L.(1996): Zootaxonómia – egységes jegyzet – Állatorvostudományi Egyetem, Budapest
  • Deckert, K. et al (1974): Uránia Állatvilág: halak, kétéltűek, hüllők – Gondolat Kiadó, Budapest ISBN 9632801385

[szerkesztés] Külső hivatkozások (angolul)

Ellenőrzött (lektorált és referált) elektronikus ismeretforrások az újabb eredményekhez: