1947-es magyar országgyűlési választások

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A kékcédulás választások néven elhíresült 1947-es magyar országgyűlés választásokat augusztus 31-én rendezték.

A legtöbb szavazatot a magyar választások során először a kommunista párt (Magyar Kommunista Párt, MKP) szerezte meg, de a választójogi törvény megváltoztatása és a széleskörű csalások ellenére sem jutott az abszolút többség közelébe. Sikeres volt azonban az a taktika, amellyel felszalámizták a korábban abszolút többséggel rendelkező pártot, a Független Kisgazdapártot (FKgP).

A szovjet megszállók fegyvereinek oltalmában így a kommunisták ezen a választáson megtették az utolsó lépések egyikét az egyeduralom megszerzése felé vezető úton. A Dinnyés Lajos vezetésével 1947. szeptember 23-án alakult kormányban már szám szerint is a kommunisták kapták a legtöbb posztot.

A választásokra 11 párt jelentkezett, de végül csak 10 indult. (Az új pártok többnyire a Baloldali Blokk által szétzúzott FKgP utódpártjai voltak abban az értelemben, hogy a kisgazda szavazatok nagy részét ők gyűjtötték be.)

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Törvénymódosítás, visszaélések

[szerkesztés] Törvénymódosítás

A választásokat megelőzően, 1947. július 23-án a kommunisták nyomására módosították a választójogi törvényt (1947.: XXII. tc.). A törvény a „Lex Sulyok” gúnynevet kapta, mert a változások következtében többek közt az ellenzék vezére, Sulyok Dezső is elvesztette választhatóságát. (Pártja, a Magyar Szabadságpárt emiatt feloszlatta magát.)

A törvénymódosítás 10%-kal csökkentette a választásra jogosultak számát.

[szerkesztés] Névjegyzékmanipulációk

A választói névjegyzékből ugyanakkor a kommunista belügyesek a tiltakozások ellenére mintegy félmillió szavazót kihagytak, többnyire a polgári pártok és a szociáldemokraták támogatóit. Ezt úgy csinálták, hogy a „reakciósnak” tartott polgároknak nem kézbesítették az ún. összeíró íveket, vagy ha igen, ahhoz a teljesíthetetlen feltételhez kötötték a választójogosultság megadását, hogy a választó bizonyítsa, hogy a két világháború között nem volt tagja jobboldalinak minősített szervezetnek.

[szerkesztés] Kék cédulák

A kék háttérnyomású ideiglenes választói névjegyzékkivonattal (a hírhedt kék cédula) is lehetett szavazni a lakhelytől távol: az országot teherautókkal, vonaton (sőt kerékpáron) járó kommunisták közül sokan 15-20 alkalommal is szavaztak ugyanazon a választáson (a külön erre a célra nyomtatott kékcédulákat az MKP bocsátotta rendelkezésükre). A kutatók máig sem tudják, hány ilyen szavazat kerülhetett az urnákba, a nagyságrendet 60-100 ezerre becsülik (az MKP mindösszesen 1113 millió szavazatot gyűjtött).

A csalásokat sok helyen észlelték, de csak leállítani tudták bizonyos körzetekben. A kiskunmajsai 5. szavazókör jegyzőkönyvéből: „A bizottság megállapította, hogy tömegesen érkeznek idegenek névjegyzéki kivonattal szavazásra, kik közül többeket igazolásra szólított fel. A rendőrségen megállapítást nyert, a szavazás beismerése és a nála lévő hamis névjegyzéki kivonat alapján, hogy Kiskunmajsán, már a negyedik helyen akart leszavazni. Ők is ugyanazzal az autóval érkeztek, melyik az idegeneket hozta szavazásra.”[1]

[szerkesztés] Az MFP diszkvalifikálása

A 13,4%-os eredményt (700 ezer voks, 49 mandátum) elért Magyar Függetlenségi Párt szavazatait novemberben, a petíciós pert követően megsemmisítették, arra hivatkozva, hogy az ajánlószelvényekkel csalást követtek el. Ez az MKP „visszacsapása” következtében történt. A választás után ugyanis az MFP petíciót nyújtott be a Választási Bírósághoz, amellyel kétségbe vonta a választások érvényességét és új választások kiírását követelte. A kommunisták erre az MFP-t vádolták meg csalással. A döntés előtt Rákosi Mátyás villájába rendelte a Választási Bíróság – egyébként kommunista – elnökét, Major Ákost (Major Tamás színművész testvérét), és azzal fenyegette meg, hogy ha a testület nem az MKP javára dönt, azzal polgárháborúba taszítja az országot.

[szerkesztés] Az induló pártok eredményei

Szervezet Mandátumok száma Mandátumok eloszlása Parlamenti szerepe
Magyar Kommunista Párt (MKP) 100 24,33% kormánypárt
Független Kisgazdapárt (FKgP) 68 16,55% kormánypárt
Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) 67 16,3% kormánypárt
Demokrata Néppárt (DNP) 60 14,6% ellenzék
Magyar Függetlenségi Párt (MFP) 49 11,92% ellenzék
Nemzeti Parasztpárt (NPP) 36 8,76% kormánypárt
Független Magyar Demokrata Párt (FMDP) 18 4,38% ellenzék
Magyar Radikális Párt (MRP) 6 1,46% ellenzék
Keresztény Női Tábor (KNP) 4 0,97% ellenzék
Polgári Demokrata Párt (PDP) 3 0,73% ellenzék
Összesen 411 100%

[szerkesztés] Statisztikák

A két munkáspárt (MKP, MSZDP) együtt 1858 millió szavazatot, azaz 37.17%-ot szerzett (az 1945-ös választásokon kapott 34,4%-kal szemben). Az FKgP-vel szemben létrehozott Baloldali Blokkban szövetségesük, a Nemzeti Parasztpárt 415 ezer szavazatot, 8,3%-ot kapott, így a blokk szavazatainak aránya, 45,5% még mindig nem volt elég a többséghez.

Az FKgP 770 ezer szavazatot, 15,4%-ot kapott. Mivel korábban együtt kormányzott a Baloldali Blokkba tömörülőkkel, a volt kormánykoalíció 60,9%-ot szerzett.

Utódpártjaival együtt az FKgP ugyanakkor összesen 52%-ot kapott, azaz a csalások és az a választásokat megelőző baloldali vádkampány ellenére is alig veszített valamit 57%-os 1945-ös eredményéből. A kommunisták, akik korábban azt jelentették Moszkvának, hogy az ellenzéki pártok 15%-ot sem gyűjtenek, 1945-höz hasonlóan ismét elszámolták magukat. A Baloldali Blokkot többletmandátumokhoz juttatta az a választásitörvény-módosításban lefektetett szabály, hogy ha a koalíció megszerzi a szavazatok 60%-át, akkor a listás helyek 75 százalékát oszthatják fel egymás közt. A 60%-os határt éppen csak sikerült átvinni, és éppen a kékcédulás szavazatok segítségével. A Baloldali Blokknak ezzel a segítséggel juttatott többletmandátumokkal együtt is azonban csak 49,3%-hoz jutottak az Országgyűlésben, azaz a kisgazdák nélkül továbbra sem volt többségük.

A hatalmi viszonyokat azonban ekkor már nem a voksarányok döntötték el.

Az MFP 49 mandátumának későbbi megsemmisítésekor a Baloldali Blokk már abszolút többséghez jutott. Ekkorra már a Kisgazda Párton belül sem mertek ellentmondani a kommunistáknak.[2]

A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak

[szerkesztés] Forrás

[szerkesztés] Irodalom

  • Földesi Margit–Szerencsés Károly: Halványkék választás. Magyarország 1947. (Tanulmány és válogatott dokumentumok. Kairosz Kiadó, 2001.)