II. Fülöp Ágost francia király
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A krónikák augustus jelzőjét félreértelmezve Fülöp Ágostnak nevezett II. Fülöp (Gonesse, 1165. augusztus 25. – Mantes-la-Jolie, 1223. július 14.) a középkori Franciaország egyik legjelentősebb királya (uralkodott 1180. szeptember 18-tól haláláig), VII. (Ifjú) Lajos és Champagne-i Adél gyermeke és VIII. (Oroszlán) Lajos édesapja volt. Számos jelentős területtel gyarapította a királyi birtokot, így nagy szerepe volt a Francia Királyság egységének kialakításában. Utóbb neveként értelmezett állandó jelzőjét 1185-ben, Artois, Valois, Amiens és Vermandois koronához csatolásakor kapta meg.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] „Philippe Dieudonné”
Fülöp 1165-ös születése nagy esemény volt, hiszen apja már harminc éve hiába próbált örököst nemzeni. Számos lánya mellé csak harmadik felesége, Champagne-i Adél hozta világra a nagy örömre való tekintettel Istenadtának (Dieudonné) nevezett herceget. Nagykorúvá válva 14 évesen a betegeskedő uralkodó társkirállyá tette, bár a koronázás maga november 1-jéig elhúzódott, mivel a trónörökös vadászbalesetet szenvedett az évben. A helyzet olyan súlyos volt, hogy az aggódó VII. Lajos jobbnak látta elzarándokolni a nemrég szentté avatott Becket Tamás canterbury-i sírjához, hogy imádkozzon fia életbenmaradásáért.
Fülöpöt végül Fehérkezű Guillaume reims-i érsek, anyai nagybátyja kente fel székvárosában. Lajos 1180-as halálával az egész kormányzás a tizenöt éves Fülöp vállára szakadt. Ő még apja életében, április 28-án Bapaume-ban feleségül vette Isabelle de Hainaut-t, aki hozományul Artois-t juttatta birtokába, illetve júniusban aláírta a gisors-i szerződést II. Henrik angol királlyal. E két tette jelentősen megerősítette pozícióit a központi hatalom gyengítésében érdekelt főúri házakkal (elsősorban Flandria és Champagne grófjaival) szemben.
[szerkesztés] Háborúk, hódítások, külpolitika
[szerkesztés] Kezdeti harcok
A főurak 1181-től kezdve jelentettek problémát. Elzászi Fülöp, Flandria grófja ambícióit úgy sikerült megtörnie, hogy szétzilálta szövetségét Köln érsekével és a brabanti herceggel. Ennek eredményeképpen 1185 júliusában a boves-i szerződés megerősítette Fülöpöt Artois, Vermandois és Amiénois birtokában. Ebből az alkalomból nyerte el az Augustus mellékenevet.
Súlyos gondot okozott az Angol Királyság trónját birtokló Plantagenêtek franciaországi birtokkomplexuma, amely északon Anjou-t, Bretagne-t, Normandiát és Vexint, délen pedig egész Aquitániát is magába foglalta. 1186-1188 között hasztalan zajlottak a harcok, bár a francia uralkodó hajlott rá, hogy II. Henrikkel szemben támogassa trónkövetelő fiait, Oroszlánszívű Richárd és Földnélküli János hercegeket. A háborúskodásnak végül az vetett véget, hogy VIII. Gergely pápa keresztes háborút hirdetett annak hatására, hogy Szaladin 1187-ben elfoglalta Jeruzsálemet. 1189-ben Henrik is meghalt.
[szerkesztés] A III. keresztes hadjárat
Az 1190-ben induló III. keresztes hadjárat kétségkívül minden addigit és azután következőt felülmúlt vezetői jelentőségét tekintve: az angolokat az immár koronás Richárd, a franciákat Fülöp, a német hadakat pedig maga Barbarossa Frigyes német-római császár vezette a Szentföld felé. A szárazdöldön menetelő császári hadakkal ellentétben a francia és angol lovagseregek a Földközi-tengert átszelve kívántak Palesztina földjére érni. Mindketten 1190 nyarán indultak útnak: Richárd Marseille-ből, Fülöp pedig Genovából. Balszerencséjükre a viharok elől mindkét had Szicíliában, Messina városában keresett menedéket.
A szicíliai veszteglés során még jobban elmérgesedett a két király viszonya, mivel az Oroszlánszívű ekkor bontotta fel eljegyzését Fülöp féltestvérével, Alix-szal. A sértett francia uralkodó amint lehetett, távozott a szigetről: 1191. március 30-án hajózott ki, és április 20-án érkezett Akkó falai alá. Richárd csak júniusban csatlakozott be az ostromba egy ciprusi kitérő után, és bár nagy szükség volt az erősítésre, a viszálykodás ott folytatódott, ahol nemrég abbamaradt. A helyzetet súlyosbította, hogy mindkét király lázbeteg lett, és megkopaszodott – mi több, Fülöp még egyik szeme világát is elvesztette. A hónapok óta húzódó harcokban kimerült védők, miután visszaverték a francia és angol sereg támadását, július 12-én kapituláltak.
A sértődött Fülöp szinte azonnal hazaindult. Út közben Rómában is megállt, hogy pápai jóváhagyást kérjen a visszatéréshez, amit meg is kapott. 1191. december 27-én tért vissza Párizsba.
[szerkesztés] A nagy hódítások – az Oroszlánszívű és a Földnélküli
Míg a keresztes háborúból hazatérő Richárd ellenfele, VI. Henrik német-római császár rabságában sínylődött, Fülöp nem habozott kihasználni az alkalmat hatalmának aláásására. Szövetkezett az öccsével, a később Földnélkülinek nevezett Jánossal, aki az angol korona reményében hűséget esküdött neki, és pártfogója egy támadását követően 1194-ben átadta neki Normandia keleti részét (Rouen kivételével), Le Vaudreuil-t, Verneuil-t és Évreux-t.
Az 1194-ben szabadult Richárd azonnal visszavágott. 1196-ban szerzeményei nagy részét visszavette Fülöptől, majd az újra kialakuló harcokban 1197/1198-ban megszerezte Vexint. Bár az új keresztes hadjáratot tervezgető III. Ince pápa igyekezett tárgyalásra bírni a két királyt, a hadakozásnak az vetett véget, hogy Châlus ostrománál halálos sebet szerzett az Oroszlánszívű.
Richárd halála után két trónkövetelő is fellépett: Földélküli János, valamint a szintén Plantagenêt I. Artúr bretagne-i herceg. Bár ez utóbbi csak 19 éves volt, a francia király támogatta fellépését. A fiatalember 1199-ben hűséget esküdött neki, ő pedig 1200. május 22-én megkötötte a goulet-i egyezményt Jánossal. Ebben ismét megszerezte Évreux-t, ezúttal Berryvel egyetemben, viszont lemondott Bretagne-ról. A szerződést a francia trónörökös, Oroszlán Lajos és János unokahúga, Kasztíliai Blanka esküvőjével pecsételték meg.
A harcok ezzel nem értek véget, csak az aquitániai Plantagenêt-birtokokra tevődtek át. Fülöp ismét Artúr mellett állt ki, és Jánost, aki a goulet-i szerződés értelmében a hűbérese volt, bíróság elé idézte. Mivel az angol király nem jelent meg, minden vagyonát elkobozták. 1202-ben indultak meg a királyi hadak Normandia ellen, miközben Artúr Poitouban támadott. Az ifjú herceget Mirebeau ostrománál fogságba ejtették János hadai, és hamarosan meg is halt börtönében (feltehetően meggyilkolták). Fülöp 1203 elején megerősítette korábbi döntését, és folytatta normandiai hadjáratait, melyek során bevette a terület híres-hírhedt várait: Le Vaudreuil-t, majd miután év végén ellenfele visszatért Angliába, 1204 tavaszán a Château-Gaillard-t.
Ezt követően villámgyorsan sikerült megszerezni Normandia egészét: Falaise, Caen, Bayeux sorra adta meg magát. Rouen erősítés híján 1204. június 24-én nyitotta meg kapuit a francia uralkodó előtt, aki innen a Loire völgye felé indult. 1204 augusztusában Poitiers, 1205-ben pedig Loches és Chinon is elesett. 1206. október 13-án kötötte meg a két fél a fegyverszünetet Thouars-ban.
1206 és 1212 között Fülöp konszolidálni igyekezett főségét a frissen megszerzett, hatalmas területek és esetlegesen korábban elpártolt alattvalói felett. Bretagne-ban, Champagne-ban és Auvergne-ben elfogadták a Capetingek hatalmát, de Boulougne és Flandria grófjai nem.
Renaud de Dammartin boulogne-i gróf, bár lányát, Mathilde-ot 1210-ben Fülöp egyik fiához, Philippe Hurepelhez adta, tárgyalt az angolokkal, és 1211-ben megszerezte magának a kelet-normandiai Mortaint. A királyi haderő 1212-ben csapott le rá, elfoglalva Mortaint, Aumale-t és Dammartint. A gróf Barba menekült.
[szerkesztés] A flandriai örökség
1191. június 1-jén Akkó falai alatt meghalt Elzászi Fülöp. Flandria gazdag grófságának nem volt örököse, így birtoklásáért hárman is felléptek: Éléonore de Vermandois, a gróf sógornője; V. Baudouin de Hainaut, a gróf sógora, és végül maga Fülöp Ágost, Philippe d'Alsace unokahúgának férje. 1192-ben végül úgy állapodtak meg, hogy Baudouin 5000 márka kifizetése ellenében megkaphatja Flandriát (itt VIII. Baudouin néven szerepel), Éléonore haláláig visszakapta Valois-t és Vermandois-t azzal a kitétellel, hogy majd visszaszállnak a koronára. A király a korábban hozományként birtokolt, majd felesége 1190-es halálával elvesztett Artois-val és Péronne-nal lett gazdagabb – igaz, fia, Lajos nevében.
1195-ben meghalt VIII. Balduin gróf, a fia, IX. Balduin pedig részt vett az 1200-ban indult IV. keresztes hadjáratban, melynek végén őt kiáltották ki az első latin császárnak. 1205-ben a bolgárok fogságába esett és meghalt. Fivére, a Balduin grófságaiban régenskedő Fülöp, Namur grófja tanácsadói véleménye ellenére behódolt a királynak, aki úgy erősítette meg ellenőrzését hűbéresei felett, hogy Balduin egyetlen gyermekét, Johannát 1211-ben Ferrand portugál herceghez adta feleségül, aki viszonzásképpen átadta neki Saint-Omer és Aire-sur-la-Lys városát.
[szerkesztés] A német kérdés
1197-ben meghalt Fülöp szövetségese, a Hohenstauf VI. Henrik. Két jelölt volt a trónra: a franciák támogatását élvező Sváb Fülöp, Henrik fivére, valamint a III. Ince és Földnélküli János által támogatott Ottó. 1205-ben Fülöpöt római királlyá koronázták, de Ottó 1208-ban meggyilkoltatta, és 1209-ben császárrá kenték fel. Mivel azonban erőteljes itáliai befolyásra kívánt szert tenni, Ince végül kihátrál mögüle, és 1210-ben kiátkozta. Fülöp időközben a halott Henrik kiskorú fia, Frigyes mellett tette le a voksát, akit 1212-ben Mainzban királlyá koronáztak.
Az eset háborúhoz vezetett. Az addig rejtőzködő Renaud de Dammartin, Boulogne grófja először Frankfurtba ment, hogy támogatásáról biztosítsa Ottót, majd Angliába, ahol János megerősítette angliai birtokaiban. A francia király helyzetét nehezítette, hogy számos báró a déli vidékeken gyülekezett az albigensek elleni keresztes hadjáratra várakozva. Fülöp kénytelen volt ez utóbbit elhalasztani, és 1213 áprilisában Soissons-ban összegyűltek a hadai. Fiát Anglia földje ellen küldte, ő maga pedig a szárazföldön indult harcra, miután biztosította nagyhűbéresei hűségét. Egyedül a nemrég királyi kegyből grófsághoz juttatott portugál Ferrand pártolt el tőle, de Fülöp megtalálta az ellensúlyát I. Henrik brabanti hercegben. A pápa Fülöp ellenfelei mellett foglalt állást.
Miután Damme mellett a francia flottát szétverte az ellenség, Fülöp és Lajos herceg Flandriát és Boulogne-t dúlta. 1214 februárjában Földnélküli János La Rochelle-ben partra szállva hátba támadta a franciákat. A meglepetés kiválóan működött: Limousin és Poitou számos bárója az angol uralkodó mellé állt, aki így elfoglalta a Loire völgyét és Angers-t. Fülöp a trónörököst indította meg ellene. János La Roche-aux-Moines ostromát félbehagyva menekült el Franciaországból július 2-án, szövetségesei pedig szétszéledtek.
Északon tovább folytak a hadműveletek. Július 27-én, egy vasárnapi napon a francia seregek Bouvines-nél át kívántak kelni a Marque hídján, mire a vasárnapi kötelező fegyvernyugvást figyelmen kívül hagyva Ottó lecsapott a hídnál. A meglepetés azonban nem volt elég nagy, mivel Fülöp erői még az összecsapás előtt rendezték soraikat, és hosszú harc után a bouvines-i csatában megfutamították Ottót. Flandria és Boulogne grófja fogságba esett. A franciák győzelme teljes volt, a koalíció felbomlott.
[szerkesztés] Új területek – új ambíciók
Az 1214. szeptember 18-án kötött chinoni fegyverszünet öt évre garantálta a békét az angolokkal, akik átadták Loire-tól északra fekvő birtokaikat, köztük Berry-t és Touraine-t, valamint Anjout és Maine-t egyaránt a királyság immár harmadát kitevő domaine royale olvasztotta magába. A valóban Földnélkülivé vált János hazatért Angliába.
Fülöp számára ez azonban nem bizonyult elegendőnek. Hivatalosan Oroszlánszívű Richárd elárulását és Arthur meggyilkolását megbosszulandó, valamint menye, Kasztíliai Blanka erősen vitatható geneológiai kapcsolataira hivatkozva 1200 francia lovag élén a trónörökös, Lajos 1216 májusában átkelt Angliába, hogy megszerezze a trónt a maga számára. Számos angol felkelő és több püspök is csatlakozott hozzá, ő pedig gyorsan elfoglalta Londont. A fontosabb városok közül csak Windsor, Lincoln és Dover állt ellen továbbra is, illetve III. Ince pápa is elítélte Lajos akcióját. A herceget kiközösítette. Így tett utóda, III. Honorius, aki az elhunyt János sebtében megkoronázott fia, III. Henrik mellett állt ki. Idővel a helyiek lelkesedése lanyhult, és a mind gyengülő helyzetű Oroszlán Lajos 1217 elején hazatért, júniusban tárgyalásokba kezdett, szeptemberben pedig megköttetett a béke, melynek értelmében az excommunicatio alól is feloldották. Fia expedíciója hivatalosan nem a király vállalkozása volt, hanem Lajos magántermészetű kalandja – azonban kétségkívül nem lett volna rá módja, ha Fülöptől nem kap beleegyezést.
[szerkesztés] Az albigensek elleni háború
Az albigens keresztes hadjárat 1208-ban kezdődött, de sokkal inkább volt IV. Simon de Montfort és VI. Raymond de Toulouse közti politikai harc, mintsem vallásháború. A toulouse-i gróf mellett foglalt állást II. Péter aragóniai király is, amíg Montfort le nem győzte és meg nem ölte 1213-ban Muret-nél. A La Roche-aux-Moines-nél vívott csatát követően 1214-ben a trónörökös csatlakozott Montfort-hoz, akinek megerősítette pozícióját. 1215-ben Montfort Toulouse grófja lett pápai beleegyezéssel, és hűséget esküdött Fülöpnek, ám maga Toulouse városa évekig állta az ostromot.
1218-ban Toulouse falai alatt lelte halálát Simon gróf. A pápa a fiát, Amaury-t látta volna szívesen a grófság élén, és felkérte Fülöp Ágostot, hogy új hadjáratot indítson délre. 1219 májusában az angliai kalandról hazatért Lajos csatlakozott Amaury seregeihez, ám Marmande bevételén és lakóinak lemészárolásán kívül eredményt nem tudtak felmutatni. 1221-ben Bourges püspöke és X. Hugues de Lousignan, Angoulême és Marche grófja vezetett hadat Toulouse ellen, ám mindhiába. A terület pacifikálása Fülöp utódainak feladata maradt.
[szerkesztés] Belpolitika
[szerkesztés] Államigazgatási reformok
[szerkesztés] Békeévek
Az 1215-ös chinoni fegyverszünet biztosította a Loire-tól északra eső területek békéjét, csak Anglia és a Midi területén zajlottak hadjáratok. Az eredetileg öt évre szóló szerződést 1220-ban meghosszabbították – immár a trónörökös, Lajos garanciájával. Mindazonáltal diplomáciai eszközökkel továbbra is sikerült növelni a királyi fennhatóság alá eső területeket: Champagne grófja, IV. Thibaut örökösödése során a koronáé lett Issoudun, Bully, Alençon, Clermont-en-Beauvaisis és Ponthieu.
Amint a király 1222 szeptemberében készített végrendelete is mutatja, erre az időre a Francia Királyság a rendkívüli prosperitás éveit élte. Hatalmas jövedelmekkel, tele államkincstárral gazdálkodhatott. A király csak rövid ideig élvezhette a hosszas harcokkal kivívott stabilitást. 1223-ban, bár már az előző év óta betegeskedett, Pacy-sur-Eure-ből orvosai tanácsa ellenére elindult, hogy Párizsban segédkezzen az újabb keresztes hadjáratokról szóló egyházi vitán. Az út fáradalmait azonban már nem viselte el a szervezete, és július 14-én Mantes-ban utolérte a halál.
Testét Párizsba szállították, és gyorsan megszervezték Saint-Denis-i temetését. A királyt, aki hosszú idő óta először ismét a királyi jogok teljességét birtokolta, az országnagyok jelenlétében helyezték örök nyugalomra. Angol mintára igen ünnepélyes szertartást végeztek közszemlére kitett holtteste felett.
[szerkesztés] Párizs jótevője
Párizs városa rendkívül sokat köszönhetett Fülöp Ágost uralkodásának. Ugyan az udvar továbbra sem állapodott meg itt, a város ebben az időben tett szert különleges jelentőségre, és a királyi kormányzat jövőbeli megtelepedésének is ekkor jöttek létre a feltételei. A fontosabb intézkedéseket az alábbiakban soroljuk fel:
- 1180 – Fülöp Les Champeaux piacát, mely a Saint-Lazare lepratelepe közelében, az északi külvárosokban feküdt, a városközpontba telepítette, a későbbi Les Halles helyére. 1183-ban két fedett épület is készült a kereskedelem biztosítására. (A király egyébként az alapvető élelmezési cikkek kereskedelmét is szabályozta.)
- 1185 – megépült a Szent Katalinról elnevezett ispotály.
- 1186 – A király leköveztetette Párizs főbb útjait[1].
- 1187 – Saints-Innocents temetőjét megtisztították, kiszárították és elegyengették, hogy városfalat építsenek a helyére.
- 1190 – mielőtt elindult volna a keresztes háborúba, Fülöp megkezdte a Szajna jobb partján elterülő városrész körbefalazását.
- 1194 – miután a Frétevalnál vívott csatában a királyi levéltár Oroszlánszívű Richárd zsákmányául esett, Fülöp elrendelte újjászervezését. Ettől kezdve minden egyes levéltári dokumentum egy másolata állandó jelleggel Párizsban marad.
- 1200 – egy királyi charta rendelkezett a párizsi egyetem megalapításáról, egyúttal jelentős szabadságot és biztonságot adott a párizsi tanároknak és diákoknak. Ekkortól indult meg a még elsősorban egyházjogi képzés. A priviliégiumok a párizsi oktatás gyors fejlődéséhez vezettek.
- 1202 – befejeződtek az ún. „új torony” építési munkálatai a város nyugati bejáratánál. Ez lett a későbbi Louvre alapja. Elkészül a Szentháromság-kórház.
- 1209–1210 – munkálatok a Kis Châtelet-n, a bal parton (új folyosók, kapuk és ajtók, valamint egy háromszintes börtön megépítése).
- 1209–1212 – elkészülnek Párizs bal parti városfalai.
A Notre-Dame 1163-ban megkezdett munkálatai továbbra is jó ütemben folytak. 1182-ben készült el a kórus és a főoltár, melyet május 19-én szenteltek fel. Később a nyugati homlokzatot díszítették ki; az 1220-as években készült el a királyok galériája. A templom előtti teret is megnagyobbították.
Párizs korabeli fejlődését demográfiai becslések is alátámasztják, melyek szerint Fülöp Ágostnak hála néhány év alatt a lakosság létszáma megduplázódott: 1200-ra 25 000-ről kb. 50 000-re nőtt a párizsiak száma. Ezzel Konstantinápolyt és Itália egyes városait leszámítva Párizs Európa legnépesebb településévé vált[2].
[szerkesztés] Családi ügyek
[szerkesztés] A furcsa házasság
Hainaut-i Izabella 1190-es halálát követően a trónörökös Lajos betegeskedése miatt Fülöp jobbnak látta új feleség után nézni. Választottja teljesen váratlan módon egy dániai hercegnő, I. Valdemár dán király lánya, VI. Knut testvére, Dániai Ingeborg volt. Miután megállapodtak 10 000 márka hozomány kifizetésében, Ingeborg azonnal útnak indult.
Fülöp 1193. augusztus 14-én találkozott arájával, akit még aznap el is vett, másnap pedig érthetetlen okból koronázás helyett a krónikások által egybehangzóan szépségesnek nevezett Ingeborgot Saint-Maur-des-Fossés zárdájába, majd betegeskedése miatt Saint-Léger-en-Yveline királyi kastélyába záratta. Ettől a naptól fogva nem ismerte el a dán hercegnőt királynénak, és újraházasodási lehetőséget követelt, aminek érdekében igyekezett bebizonyítani, hogy Ingeborg túl közeli rokona. Egy francia egyházfőkből és bárókból összehívott gyűlés ezt ki is mondta, mire a király feleségül vette Meráni Ágnes bajor hercegnőt. 1198-ban azonban új pápa került trónra Rómában: III. Ince nem volt hajlandó elnézni a bigámiát, ezért figyelmen kívül hagyott követeléseit követően 1200. január 13-án interdictumot mondott ki egész Franciaországra, ahol így hivatalosan minden egyházi jellegű tevékenység megszűnt.
Fülöp erre kénytelen volt visszakozni, és hivatalosan feleségének ismerte el Ingeborgot, mire 1200 szeptemberében feloldották a tilalmat. A szerencsétlen királynét Étampes várába zárták, Meráni Ágnes pedig Fülöp mellett maradt egészen 1201-ben bekövetkezett haláláig, így az uralkodó végeredményben bigámiában élt továbbra is. Ingeborgot elismerte ugyan királynénak, de nem élt vele, és koronázása is elmaradt. A király 1205-ben ismét harcot indított a házasság megsemmisítéséért, ám 1212-re kénytelen volt végleg belátni, hogy a pápa ellenállását nem tudja megtörni. Ingeborg továbbra is királyné maradt, és az angliai hadjárat ürügyén 1213 januárjában Soissons városában ismét kimondták a békülést. Ingeborg ezúttal szabad maradt, bár továbbra sem élt együtt férjével.
[szerkesztés] Házasságok, utódok
- Isabelle de Hainaut, Artois grófnője (1170–1190, házasság 1180-ban), V. Baudouin de Hainaut lánya egy gyermekkel ajándékozta meg:
- Dániai Ingeborg (1176–1238, házasság 1193-ban) a fentebb részletezett események következtében nem szülhetett gyermeket Fülöpnek.
- Meráni Ágnes (1176 k. – 1201, házasság 1196-ban), IV. Bertold meráni herceg, lánya három gyermeket szült Fülöpnek, akiket III. Ince elismert jogos örökösöknek Fülöp bigámiája ellenére:
- Franciaországi Mária (1198–1224), 1206-ban I. Philippe namuri gróf (1175–1212) felesége lett. 1213-ban I. Henrik brabanti herceghez (k. 1165–1235) ment feleségül.
- Jean-Tristan (1200)
- Philippe Hurepel (1201–1234), Clermont-en-Beauvaisis és Boulogne grófja. 1216-ban Mathilde de Dammartint (1202 k. – 1259) vette feleségül.
- Egy „bizonyos arras-i hölgytől” is született egy törvénytelen fia:
- Pierre Charlot (1205–1249), Tours (vagy Noyon) püspöke.
[szerkesztés] Referenciák
[szerkesztés] Hivatkozások
- ^ Rigord: Gesta Philippi Augusti, François Guizot fordítása alapján:
- „Néhány nappal később Fülöp király, ki mindig fényességes (auguste), egy rövid, Párizsban tett pihenő alkalmával a királyi udvarban sétált, ábrándozva az Állam ügyeiről, amivel szüntelenül el volt foglalva. Véletlenül a palotája ablakához ért, ahol gyakorta kedvét töltötte a Szajna folyó szemlélésében; hirtelen lovaskocsik indultak el a városközpontból, és felkavarták a sarat az útjukban – bűzös szag, igazán elviselhetetlen! A király, aki az udvarában sétált, maga sem tudta elviselni, és akkor kigondolt egy olyan vállalkozást, melynek végrehajtása éppoly nehézkesnek mint amilyen szükségesnek bizonyult, és amelynek nehézségei és költségei korábban mindig elrettentették az elődjeit. Így összehívva a város polgárait és elöljáróját (prévôt) elrendelte királyi hatalma jogán, hogy Párizs minden negyedét és útját kemény és tartós kövekkel kell burkolni...”
- ^ Adatokhoz ld. John Baldwin: Paris, 1200 valamint [1]
[szerkesztés] Szakirodalom
- Baldwin, John: Philippe Auguste et son gouvernement – Les fondations du pouvoir royal en France au Moyen Âge (Jacques Le Goff előszavával), Fayard, 1991
- Duby, Georges: Le Dimanche de Bouvines, Gallimard, 1973, rééd. Folio Histoire
- Cartellieri, A.: Philipp II August, König von Frankreich, Leipzig, 1899-1900, rééd. Aalen, Scientia Verlag, 1984
- Luchaire, A.: Philippe Auguste et son temps, in Lavisse E., Histoire de France des origines à la révolution, t.III, Paris, 1902, rééd. Paris, Tallandier, 1980
- Beaune, C.: Naissance de la nation France, Paris, Gallimard, 1985, rééd. Folio histoire
- Lewis, Andrew W.: Le sang royal : la famille capétienne et l’État, France Xe-XIVe siècles, Gallimard/Bibliothèque des histoires, 1986
- Baldwin, John: Paris, 1200, Aubier, Collection historique, 2006
- Flori, Jean: Philippe Auguste Editions Taillandier/Historia ISBN 2-235-02318-5
- Európa ezer éve: A középkor II. Szerk.: Klaniczay Gábor. Budapest, Osiris, 2005. ISBN 9633898218
[szerkesztés] Korabeli források
- Œuvres de Rigord et de Guillaume le Breton, éd. H.-F. Delaborde, 2 t., Paris, 1882-1885
- Traduction des chroniques de Rigord et Guillaume le Breton : François Guizot, Collection de mémoires relatifs à l'histoire de France, vol.11, J.-L.-J. Brière, 1825 (Elérhető a Gallicán)
- Les Grandes Chroniques de France, éd. J. Viard, t.VI, Paris, 1930
- Philippe Mouskes, Chronique rimée, éd. F. de Reiffenberg, Bruxelles, 1836-1838
- Gilles de Paris, Karolinus, BnF man. Lat. 6191
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Francia: Párizs Fülöp Ágost korában
- Angol: A Katolikus Enciklopédia életrajza
- Francia: A bouvines-i templom és rózsaablakai
| Előző uralkodó: VII. (Ifjú) Lajos |
Francia uralkodó 1179 – 1223 |
Következő uralkodó: VIII. (Oroszlán) Lajos |


Based on work by