Harmadik generációs harci repülőgépek

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Amerikai F–14 Tomcat szuperszonikus repülés közben
Amerikai F–14 Tomcat szuperszonikus repülés közben
Amerikai AV–8B Harrier II lebegés közben
Amerikai AV–8B Harrier II lebegés közben
Szovjet MiG–23
Szovjet MiG–23
Angol Tornado GR4 infracsapdát szór
Angol Tornado GR4 infracsapdát szór

A harmadik generációs harci repülőgépek a hetvenes években szolgálatba állított katonai repülőgépek. Elődeik, a második generációs harci repülőgépek, elérték a racionálisan elérhető legnagyobb sebességet és repülési magasságot, de ennek komoly ára volt: ezen repülőgépek fel- és leszállási tulajdonságai csapnivalóak voltak. Ez nemcsak a pilóták és a repülőgépek épségét veszélyeztette, hanem az ilyen repülőgépeket alkalmazó légierőket rendkívül sebezhetővé tette, mert a repülőterek ideális célpontjai voltak az ellenség légicsapásainak, és a kifutópályák viszonylag kis sérülések esetén is használhatatlanná váltak a rendkívül nagy neki- és kifutási hosszal rendelkező repülőgépek számára. Ezért a hatvanas években szinte minden repülőgép-fejlesztő ország elkezdte keresni a repülőgépek repülőterektől való függetlenítésének módjait. Megjelentek a helyből felszálló repülőgépek, ezek egyáltalán nem igényeltek semmilyen repülőteret, a repülőgépek nagy többsége pedig az ekkor elterjedt változtatható nyilazású szárnnyal rendelkezett, amely, előrenyitva, lehetővé tette a kis fel- és leszállósebességet, erősen hátranyilazva pedig a nagy repülési sebességet.

A repülőgépek fegyverzetébe az irányított légiharc-rakéták mellett visszakerült a gépágyú, a földi célok ellen pedig ekkor terjedtek el az első irányított rakétafegyverek és bombák. A repülőgépek fedélzei elektronikája egyre bonyolultabb lett, a sokféle irányított fegyver vezérléséhez akkora mennyiségű eletronikára volt szükség, ami fel sem fért volna egyetlen repülőgépre, ezért a harmadik generációs repülőgépek erősen specializáltak voltak, ugyanannak a típusnak gyakran gyártották több, eltérő feladatkörre optimalizált változatát (MiG–23 és MiG–27, Tornado IDS és F2, F–111A és B). A szárnynyilazást változtató mechanika és a tetemes tömegű fedélzeti elektronika együttesen a repülőgépeket nehézkessé, rosszul manőverezővé, bonyolulttá és drágává tette. A nehéz üzemeltethetőség miatt a hidegháború végeztével ezeket a repülőgépeket gyorsan kivonták a hadrendből, ma már csak néhány légierő alkalmazza őket.


Második generációs harci repülőgépek | Harmadik generációs harci repülőgépek | Negyedik generációs harci repülőgépek
F–14 Tomcat | F–111 Aardvark | Harrier | JA 37 Viggen | MiG–23 | MiG–27 | Szu–22 | Szu–24 | Tornado