Kurszk (tengeralattjáró)
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Életút | |
|---|---|
| Építés elrendelése: | |
| Építés kezdete: | 1992. |
| Vízrebocsátás: | 1994. |
| Hadrendbe állítás: | 1994. december |
| Végső sors: | Elsüllyedt, 2000. augusztus 12. |
| Honi kikötő: | Vigyajevo, Oroszország |
| Elszenvedett találatok: | |
| Általános jellemzők | |
| Vízkiszorítás: | 13.400 t (vízfelszínen), 16.400 t (víz alatt) |
| Hossz: | 154.0 m |
| Szélesség: | 18.2 m |
| Magasság: | 9.0 m |
| Meghajtás: | 2 db atomreaktor: OK–650b, 2 db gőzturbina, 2 db 7-lapátos hajócsavar |
| Merülési mélység: | 300-600 méter (eltérő becslések szerint) |
| Sebesség: | 32 csomó (59 km/h) alámerülve, 16 csomó (30 km/h) felszínen |
| Hatótávolság: | |
| Személyzet: | 44 tiszt, 68 sorkatona |
| Fegyverzet: | 24 db P–700 Granyit, 4 x 533 mm és 2 x 650 mm torpedóvető cső |
A K–141 Kurszk egy orosz Antyej-osztályú (NATO-kódja: Oscar–II) tengerészeti-rakétahordozó atom-tengeralattjáró volt, amely teljes legénységével elsüllyedt a Barents-tengeren 2000. augusztus. 12-én. A hajó a nevét Kurszk városáról kapta, ahol a II. világháború legnagyobb páncéloscsatája zajlott 1943-ban. Az olyan orosz atomtengeralattjárok közé tartozik, amelyeket már a Szovjetunió felbomlása után építettek. Az orosz Északi Flottánál állították szolgálatba.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
A Kurszk építése 1992-ben kezdődött az Arhangelszk közelében fekvő Szeverodvinszkben. 1994-ben bocsátották vízre, és még ugyanabban az évben, december 30-án hadrendbe állították. A hajót egy ortodox pap szentelte meg 1995-ben. A Kurszk volt az utolsó tagja a még a szovjet időkben tervezett 949A Antyej (Oscar–II) típusú hajóknak. A dupla hajótörzs miatt ezt az osztályt elsüllyeszthetetlennek tartották. A külső héj mindössze 8,5 mm vastagságú, magas nikkel- és krómtartalmú ötvözött acélból készült, amely jól ellenáll a korróziónak. Az ötvözet mágneses tulajdonságai is kedvezőek, mert csak kis mértékben módosítja a Föld mágneses mezejét, ez pedig megnehezíti a hajó felderítését a mágnesesanomália-detektorokkal. A robbanás két méteres lyukat ütött a belső, 51 mm-es acélhéjon. (További szerkezeti ábra: [1])
A Kurszk az orosz Északi Flottában szolgált. A pénzügyi forráshiány miatt a flotta hatalmas leépítéseket volt kénytelen elszenvedni a 1990-es évek során. A Barents-tengerről sok tengeralattjárót dokkba vontattak, és sorsukra hagyva korrózióra ítéltek. A hadifelszerelés legszükségesebb részét leszámítva, mindent elégtelenül szervizeltek. Ezek közé tartoztak a kereső és életmentő berendezések és a felszerelés is. Az 1990-es évek közepére az Északi Flottánál szolgáló tengerészek alulfizetettek lettek, aminek az oka a szűkös anyagi források újraelosztása volt. Az évtized végére azonban a flotta reneszánszát élte. 1999-ben a Kurszk sikeres felderítést hajtott végre a Földközi-tengeren. Célja az Egyesült Államok Hatodik Flottájának megfigyelése volt a koszovói háború alatt. A 2000. augusztusi hadgyakorlat a legnagyobb nyári gyakorlat volt a Szovjetunió összeomlása óta. Négy hadi tengeralattjáró, a flotta Nagy Péter nevét viselő zászlóshajója (Pjotr Velikij rakétás csatacirkáló) és több kisebb hajó vett benne részt.
[szerkesztés] A robbanás
A Kurszk feladata az volt, hogy a gyakorlat során hatástalanított torpedókat lőjön ki a Kirov-osztályú Pjotr Velikij rakétás csatacirkálóra. 2000. augusztus 12-én, helyi idő szerint 11:28-kor (UTC 07:28) kilőtték a torpedókat, de röviddel ezután robbanás történt a Kurszk fedélzetén. Az egyetlen hitelesnek nevezhető jelentés szerint a robbanás kiváltója egy újonnan kifejlesztett torpedó meghibásodása volt. A robbanás ereje egy 100-250 kg TNT robbanás erejével ért fel és a 2,2 fokozatot ért el a Richter-skálán. A tengeralattjáró 108 méter mélyre süllyedt, körülbelül 135 kilométerre Szeveromorszktól, a 69°40′N 37°35′E koordinátán. A második robbanás 135 másodperccel az első után következett be, és 3000-7000 kg TNT erejével ért fel. Ez 3,5 és 4,4 közötti fokozatot ért el a Richter-skálán. Mind az első, mind a második robbanás ereje rengeteg törmeléket lökött hátra a tengeralattjáróban, ami minden, a torpedóteremben bekövetkezett robbanás velejárója.
A gyakorlat 2000. augusztus 12-én, kora reggel kezdődött. A Kurszk feladata az volt, hogy két (hatástalanított) torpedót lőjön ki egy Kirov-osztályú rakétás csatacirkálóra. Helyi idő szerint 11:28-kor (07:28 UTC) magas koncentrátumú hidrogén-peroxid (amit a torpedók hajtóanyagaként használnak) szivárgott be egy rozsdás részen keresztül a torpedó-vetőcsőbe. Ez a csőben található sárga- és vörösrézzel reakcióba lépve láncreakciót váltott ki, ami kémiai eredetű robbanáshoz vezetett.
A szivárgásmentesen záródó ajtó, ami a torpedótermet a hajó többi részétől elválasztotta, tüzelés előtt nyitva maradt. Ez nyilvánvalóan megszokott gyakorlat volt a torpedóteremben a tüzelés során keletkezett felesleges sűrített levegő eltávolítására. Ez lehetővé tette, hogy a robbanás közvetlenül elérjen kettőt a tengeralattjáró kilenc részéből. Hét, az első részben tartózkodó tengerész valószínűleg azonnal meghalt, és további harminchat legalábbis megsebesült a második részben.
Mivel a tengeralattjáró szellőzőcsatornája gyengén működött, az első robbanás hulláma könnyen végigterjedt benne, füsttel és lángokkal töltve be a hajó más részeit is, mint például a parancsnoki hidat. Az első robbanást követően a kapitánynak meg kellett volna próbálnia vészemelkedést elrendelni, ami a tengeralattjárót a lehető leggyorsabban a felszínre juttatja, de a füst ezt megakadályozta. Az elméletileg automatikusan felszínre indított vészjelzőbója csődöt mondott. Ennek vészhelyzet esetén kell magától működésbe lépnie, ilyen például a nyomás hirtelen megváltozása vagy tűz. A felszínre jutva ez a mentőalakulatok munkáját segíti a bajbajutott hajó helyzetének meghatározásában. Az előző nyáron végrehajtott földközi-tengeri küldetés során, mikor attól tartottak, hogy a bója véletlenszerű és hibás működésbe lépése elárulhatja az amerikai flottának a hajó helyzetét, hatástalanították azt.
Két perc tizenöt másodperccel később egy sokkal nagyobb robbanás rázta meg a hajót. észak-európai szeizmológiai mérések szerint a második robbanás a tengerfenék mélységében következett be, ami arra utal, hogy a tengeralattjáró a fenéknek ütközött, és ott az első robbanás következtében létrejött magas hőmérséklet miatt újabb torpedók robbantak fel. A második robbanás 3-7 tonna TNT erejével volt egyenértékű, ami körülbelül fél tucat robbanófejet jelent. Ez 3,5-ös értéket ért el a Richter-skálán. A második robbanást követően az atomreaktorokat lekapcsolták, hogy megelőzzenek egy nukleáris katasztrófát, habár a robbanás ereje majdnem elég volt, hogy elpusztítsa azokat.
A második robbanás két négyzetméter átmérőjű lyukat ütött a hajó oldalán, amelyet úgy terveztek, hogy 1000 méteres mélység nyomását is kibírja. A robbanás a harmadik és negyedik hajószakaszt is feltépte. Víz áramlott ezekbe a részekbe, másodpercenként 90 000 liter. Ez elég volt, hogy megöljön mindenkit, aki ott tartózkodott, beleértve öt tisztet is a Hetedik SSGN Hadosztály Főparancsnokságáról. A hajó ötödik részében voltak az atomreaktorok, további öt hüvelyk vastag acélba ágyazva. Az ötödik rész választófala kibírta a robbanást, így a szabályzórudak a helyükön maradtak és nem következett be atomkatasztrófa. A nyugati szakértők csodálatukat fejezték ki a szovjet/orosz mérnökök teljesítménye előtt, hogy olyan tengeralattjárót terveztek, amely ennyit kibírt.
A hatodiktól a kilencedik részig dolgozó huszonhárom ember túlélte a robbanást. Ők a kilencedik részlegben gyűltek össze, ahol a másodlagos menekülőcsatorna is volt (az elsődleges a megsemmisült második részlegben volt). Dmitrij Kolesznyikov másodkapitány – a három életben maradt másodkapitányból az egyik – úgy tűnik, átvette a parancsnokságot és leírta mindazok nevét, akik a hajó kilencedik részében tartózkodtak. A robbanáskor a kilencedik részben a nyomás akkora volt, mint a felszínen. Fizikailag tehát lehetségesnek tűnt, hogy a menekülési fedélzeti nyíláson keresztül egyesével hagyják el a hajót. Ez 100 méter úszást jelentett volna a sarki vízben, a mentőöltözékben, hogy aztán a felszínen lebegve várják meg a segítséget. Nem ismeretes, hogy a fedélzeti nyílás belülről működtethető volt-e – a vélemények még mindig megoszlanak arról, hogy a szerkezet mennyire sérült meg a robbanás során. Azonban valószínű, hogy a legénység nem vállalkozott volna a veszélyes menekülési kísérletre, még akkor sem, ha a fedélzeti menekülőnyílás működőképes. Esélyeiket inkább talán abban látták, hogy megvárják, amíg a mentőhajó rácsatlakozik a fedélzeti nyílásra.
Nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy a legénység megmaradt része meddig volt életben. Miután az atomreaktorok automatikusan lekapcsoltak, a vész-energiaellátás lassan kimerült. A legénység körül teljes lett a sötétség és csökkenni kezdett a hőmérséklet. Kolesznyikov még két bejegyzést tett, sokkal rendezetlenebb sorokkal, mint korábban. Az utolsó így szólt:
„Sötét van itt az íráshoz, de érzés alapján megpróbálom. Úgy tűnik, nincs esélyünk, 10-20%. Reméljük, legalább ezt elolvassa valaki. Itt a lista a más részlegből való legénységi tagokról, akik most itt vannak a kilencesben és megpróbálnak kijutni. Üdvözlet mindenkinek, és nem kell kétségbeesni. Kolesznyikov.”
Sok vita volt arról, hogy meddig maradhattak életben a tengerészek. Néhányan, különösen az oroszok közül, azt mondták, nagyon gyorsan meghaltak. Ismert tény, hogy a mozdulatlan Oscar II osztályú tengeralattjárókban a propellertengely közelében szivárog a víz, amit 100 méteres mélységnél lehetetlen eldugaszolni. Mások arra világítanak rá, hogy rengeteg elhasznált szuperoxid-tartalmú kémiai patront találtak, amit a szén-dioxid elszívására és oxigén kémiai úton való előállítására használnak. Ez lehetővé tehette, hogy a tengerészek napokig életben maradhassanak. A sors iróniája, hogy a halál oka is ez lehetett. Egy tengerész véletlenül vízzel hozhatta kontaktusba, ami kémiai reakciót indított el és hirtelen fellobbanó tüzet okozhatott. A hivatalos vizsgálat megállapította, hogy néhány tengerész vízbe merülve valószínűleg túlélte a tüzet – a falon a tűz nyomai azt jelzik, hogy a víz magas szinten állhatott a hajó alsóbb részeiben. A tűz azonban gyorsan felemésztette a megmaradt oxigént, ami így fulladásos halálhoz vezetett.
A Science Channel által közvetített Raising the Kursk (A Kurszk kiemelése) című műsor így számolt be az eseményről: „2002. júniusában az Orosz Haditengerészet kiemelte a Kurszk orr-részét. Röviddel ez után az orosz kormány vizsgálata megállapította, hogy a Kurszk 2000. augusztusi elsüllyedését egy meghibásodott torpedó okozta.”
[szerkesztés] Mentési kísérletek
[szerkesztés] Az orosz kormány válasza
Ahogy azt a The Guardian egyik szakembere megjegyezte: “Vlagyimir Putyin számára a Kurszk-válság nem pusztán emberi tragédia volt, hanem személyes PR katasztrófa. Huszonnégy órával a tengeralattjáró eltűnése után, miközben az orosz haditengerészeti vezérkar a 118 tengerész szerény esélyét latolgatta, Putyint feltűrt ingujjal láthattuk, amint fekete-tengeri nyaralójában hússütést rendez.
Az első fax, amit az Orosz Haditengerészet a sajtónak küldött, úgy nyilatkozik, hogy a tengeralattjárón „kisebb műszaki nehézségek” merültek föl. A kormány az incidenst jelentéktelennek tűntette föl, majd azt állította, hogy a rossz időjárás lehetetlenné tette a fedélzeten tartózkodó emberek megmentését.
Augusztus 18-án Nagyezsda Tilik, a Kurszkon szolgáló Szergej Tilik hadnagy édesanyja, élő híradásban heves érzelmekben tört ki a Kurszk sorsát illetően. Miután az elhallgattatására tett kísérletek kudarcot vallottak, egy ápolónő nyugtatóinjekciót adott be neki és öntudatlan állapotában eltávolították a teremből. Ez a filmre vett esemény tovább szította a kritikát, ami a kormánynak a katasztrófára tett válaszlépéseit és a nyilvános kritika kezelését illeti.
[szerkesztés] Az események sorrendje
A hadgyakorlatban résztvevő és a robbanást észlelő többi hajó először nem jelentette az eseményeket. Mindegyikük csak a saját szerepét ismerte a hadgyakorlatban, és azt feltételezték, hogy a robbanást egy olyan mélységi akna okozta, ami a gyakorlat része volt. A parancsnokok úgy nyilatkoztak, egészen estig nem tűnt föl nekik, hogy nem hallottak semmit a Kurszkról. Később az este folyamán, miután a Kurszkkal való ismételt kapcsolatteremtés is kudarcba fulladt, egy mentési műveletet indítottak el. A Rudnyickij nevű mentőhajó, amely két, alámerülésre alkalmas mentőkompot szállított (egy AS-32-est és a Priz nevű AS-34-est), másnap reggel 8:40 körül érte el a mentési zónát.
A mentőkompok akkumulátorai igen rossz állapotban voltak: gyorsan lemerültek és körülményes volt őket feltölteni. Az AS-32-es gyakorlatilag használhatatlannak bizonyult. A Priz eredményesebb volt: hétfő délután elérte a Kurszk kilencedik részlegét, de a dokkolás sikertelen volt. Kedden és szerdán a rossz időjárás lehetetlenné tette a további próbálkozásokat. Csütörtökön egy újabb kísérlet során létrejött a kapcsolat, de a dokkoláshoz szükséges vákuumzár nem.
Az Egyesült Államok – akárcsak a brit kormány – felajánlotta, hogy használják fel a két mélymerülésű mentőkompja közül az egyiket. 2000. augusztus 16-án az orosz kormány elfogadta a brit és a norvég kormány segítségét. Augusztus 17-én egy mentőhajó indult útnak Norvégiából, amely augusztus 19-én ért a helyszínre. A brit mélytengeri búvárok augusztus 20-án, vasárnap érték el a kilencedik részleg mentőnyílását. Megállapították, hogy a hajórészleget víz árasztotta el, és túlélőket találni reménytelen.
[szerkesztés] Kiemelés
A tengeralattjáró törzsének legnagyobb részét felszínre hozták, kivéve a hajó orr-részét. A munkálatokat a holland Smit International és Mammoet roncsmentő társaságok végezték 2001 őszén, egy Giant 4 típusú uszály segítségével. Ők a roncsot az Orosz Flotta Roszljakovo hajójavítójába vontatták. A 118-ból 115 holttestet találtak meg és helyeztek örök nyugalomra Oroszországban. Vlagyimir Putyin orosz elnök egy rendeletet írt alá, amelyben a legénység minden tagját a Bátorság Érdemrendjével tüntettek ki. A Kurszk kapitányát, Gennagyij Liacsint az Orosz Föderáció Hőse címmel tüntették ki. Az orosz vezetőség határozottan tagadta, hogy a Kurszk nukleáris robbanófejeket szállított volna.
[szerkesztés] A robbanás okaival kapcsolatos egyéb „összeesküvés-elméletek”
[szerkesztés] Öngyilkos merénylő
Szinte közvetlenül a Kurszk elsüllyedése után, a független csecsen hírügynökség, a Kavkaz-Center azt jelentette, hogy a robbanást egy öngyilkos merénylő okozta, aki egy, a dél-oroszországi muszlim térségből, Dagesztánból származó tengerész. Állítólag azért robbantotta fel magát, hogy a csecsen muszlin harcosokat támogassa. Ezt a hivatalos szervek gyorsan elvetették.
[szerkesztés] Teszttorpedó
Egy 2002-ben kiadott kétezer oldalas hivatalos jelentés szerint, a Kurszk elsüllyedését egy, a torpedóteremben felrobbant teszttorpedó okozta. Néhányan úgy gondolják, a jelentés álca volt, ami az Oroszország és az USA közti kapcsolat megerősítését szolgálta.
[szerkesztés] Vezetői hiba
Mások annak adnak hangot, hogy a Kurszk elvesztését neves és hiteles elemzői jelentések komoly hibaként értékelték. 2002-ben a témával kapcsolatban megjelent két említésre méltó könyv – Kursk, Russia's Lost Pride (Kurszk, Oroszország elvesztett büszkesége) és A Time to Die: The Kursk Disaster (A halál órája: a Kurszk katasztrófa) – ismertetőjében a The Guardian így írt: „A reménytelenül elrontott mentési kísérlet, amit csak akadályozott a rosszul megtervezett és idejétmúlt felszerelés, jól illusztrálta Oroszország katonai erejének hanyatlását. A haditengerészet érzéketlen bánásmódja az eltűntek családtagjaival szemben az egyén szenvedésével szembeni korábbi szovjet közönyösséget idézte. Mind a haditengerészet, mind a kormány részéről a hazugságok és leplezési kísérletek egy glasznoszty előtti időből keltek újra életre. A nagyban ellentmondásos összeesküvés-elméletek, hogy mi okozta a Kurszk katasztrófáját, megegyeztek a tengerészeti felső vezetést jellemző zűrzavarban, akik inkább bűnbakot kerestek, semmint hogy a balesettel magával foglalkoztak volna.”
[szerkesztés] Ütközés-elméletek
Számos elmélet látott napvilágot a Kurszk és egy másik tengeralattjáró vagy hajó összeütközéséről. Mivel a Kurszk nagyszabású orosz tengeri hadgyakorlat során süllyedt el, sok haditengerészet és kormány szívesen ellenőrizte volna a keresési műveleteket, köztük az Egyesült Államok és Nagy-Britannia. Amíg a felszíni tengeri hadgyakorlatokat könnyen meg lehet kémműholdakkal figyelni, addig a rakétajelzéseket és más adásokat ezek az eszközök nem érzékelik. Számos ok miatt nem képesek továbbá tengeralattjárókat sem észlelni. Következésképp bevett szokás, hogy hadgyakorlat alkalmával kémhajókat és tengeralattjárókat küldenek a terület közelébe azok az országok, amelyek ilyen információhoz kívánnak jutni.
[szerkesztés] USS Memphis és USS Toledo
Röviddel a Kurszk elsüllyedése után két amerikai Los Angeles-osztályú tengeralattjáró, a USS Memphis és a USS Toledo európai kikötőben kötött ki. A tengeralattjárók behatóbb ismerete nélkül néhány ember úgy vélte, hogy vagy rosszban sántikáltak, vagy összeütköztek, de minden bizonnyal a hadgyakorlatot figyelték meg. Mikor a Kurszk elsüllyedt, a Memphis és a Toledo adatokat gyűjtött a robbanásról. A baleset után a gyakorlatot lefújták, és a két amerikai tengeralattjárót kikötőbe rendelték, hogy további elemzés céljára átadják a gyűjtött adatokat az Amerikai Haditengerészeti Parancsnokságnak.
[szerkesztés] Tartalék akkumulátorok
Az első robbanással kapcsolatban az az elgondolás is szárnyra kapott, hogy az egyik tartalék akkumulátor robbant föl. Abban az időben nem volt szokatlan, hogy az akkumulátorok a szivárgás következtében felrobbantak. Az akkumulátorok tartalék energiaforrásként szolgálnak, ha a reaktorok nem működnek. Hasonlóan a személyautók akkumulátorához, működés közben töltődnek, hidrogént állítanak elő, és ha szivárognak, felrobbanhatnak. Az elméletet megdöntötte, hogy a torpedóvető csőben olyan nyomokat találtak, amelyek arra utaltak, hogy az robbant fel először.
[szerkesztés] A film: Kurszk, avagy tengeralattjáró veszélyes vizeken
Jean-Michel Carré francia filmrendező 2005. január 7-én a francia tv France 2-es csatornáján bemutatott Kurszk, avagy tengeralattjáró veszélyes vizeken (Koursk: un sous-marin en eaux troubles) című filmjében azt állítja, hogy a Kurszk a USS Toledo amerikai tengeralattjáróval történt ütközése miatt süllyedt el. Carré szerint a Kurszk egy Shkval nevű új torpedót tesztelt, amit a térségben tartózkodó két, szolgálatot teljesítő tengeralattjáró figyelt meg, a USS Toledo és a USS Memphis.
A Kurszknak a Pjotr Velikij rakétás csatacirkáló volt a kijelölt célpontja. Ennek elkerülő manővert kellett volna végrehajtania, amikor megszakadt a tengeralattjáróval a kapcsolat. Állítólag,a Kurszk roncsmentése során a csatahajó olyan zöld-fehér vészjelzőbójákat talált, amit csak az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Norvégia haditengerészete használ.
A történet szerint a Kurszk és a USS Toledo összeütközött és az utóbbi megsérült (videofelvétel mutatja be a Kurszk oldalában vájt mély barázdákat). Elkerülendő, hogy a Kurszk torpedót lőjön ki a USS Toledora (amire a torpedóvető cső nyitásának hangjából következtettek), a USS Memphis egy Mark 48-as torpedót lőtt ki az orosz tengeralattjáróra. A történet szerint az amerikai torpedó a Kurszk egy régi típusú torpedóját találta volna el, ami csak később robbant fel. Amikor ez megtörtént, a robbanás óriási kárt tett a Kurszkban. Carré – aki nem jártas a tengeralattjárókban, amerikai vagy orosz haditengerészeti műveletekben – azt állítja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök szándékosan titkolta el az igazságot arról, hogy valójában mi is történt, és szándékosan hagyta a legénységet odaveszni, hogy elkerülje az amerikai kormánnyal a feszültséget (lásd a Libération francia újság cikkét: [2]). A New York Times később felfedte, hogy a USS Memphis ténylegesen a Kurszk torpedótesztjét figyelte meg. A zöld-fehér automatikusan működő vészjelzőbójákat, amit a Pyotr Velikiy csatahajó talált, csak az amerikai, az egyesült királysági és a norvég haditengerészet használ (az orosz vörös-fehér bójákat alkalmaz).
Egy másik esemény, amivel alá akarták támasztani a történet igazságtartalmát, hogy a USS Toledo menedékként kötött ki a Håkonsvern Tengerészeti Állomáson Bergenben, Norvégiában. Itt, amint az szokás, csak amerikaiak vizsgálhatták meg a hajót. (A USS Toledo és USS Memphis bergeni tartózkodásával kapcsolatban lásd a From a Russian magazine report (Egy orosz magazin riportjából) című részt a következő forrásban: [3]) Ezt a változatot erősíti az is, hogy az USA elengedte Oroszország egy komoly pénzügyi tartozását és további kölcsönre adott lehetőséget. Továbbá, habár a hajó testét végül egy holland cég kiemelte, a sérült orr-részt levágták, és a tengerfenéken hagyták. A nyilvánvaló titoktartás ellenére egy, a kiemelt tengeralattjáróról készült videofelvétel mutatja be azt a homorú sérülést, ami a becsapódásnak köszönhető. (Lásd a képeket: [4] és [5]) Az áldokumentum állítása szerint ez az amerikai gyártmányú MK-48-as torpedó tipikus jele. Mára a Kurszk roncsát beolvasztották és megsemmisítették.
Néhány jól informált nyugati tengeralattjáró-szakértő rámutat arra, hogy számos probléma merül fel az ütközés teóriájával kapcsolatban:
- Az orosz Oscar-osztályú tengeralattjáróknak alámerült állapotban a vízkiszorítása (fizikai tömege) kétszer annyi, mint Los Angeles-osztályú társainak. Így alapvető fizikai okokból kifolyólag nem valószínű, hogy a Kurszk ennyivel sokkal nagyobb sérülést szenvedett volna egy ilyen ütközés során.
- A békeidőre vonatkozó amerikai harcérintkezés szabályai semmi esetre sem engedték volna meg az amerikai tengeralattjárónak, hogy tüzet nyisson a Kurszkra anélkül, hogy az torpedót lőtt volna ki rá. Erre vonatkozólag semmilyen hiteles forrású vita nem hangzott el.
- Ha az állítólagos ütközés tényleg bekövetkezett volna, az amerikai tengeralattjáró közelsége megakadályozta volna a másik amerikai tengeralattjárót, hogy torpedót lőjön ki a Kurszkra. Mivel az MK-48-as torpedó csak hangalapú lokációt használ, ez ugyanúgy veszélyeztette volna a tüzelést végrehajtó tengeralattjárót is.
- Az az ötlet, hogy egy amerikai torpedó eltalálhat egy még ki nem lőtt orosz torpedót – ami csak később robbant föl – elég valószínűtlen. Természetüket tekintve a torpedók úgy működnek, hogy a célpont közelébe kerülve felrobbantják masszív robbanófejüket, és így pusztítják el a közeli ellenséget. Egyik ország sem alkalmaz olyan tengeralattjáró torpedókat, amelyek kis lyukat képesek ütni, mint azt a történet állítja.
További részletekért lásd a Sundance Channelt: [6]
[szerkesztés] Lásd még
- A Kurszk (legénységi névsor)
- Igor Szpasszkij – az Antyej-osztályú tengeralattjárók főkonstruktőre
- Antyej-osztály
[szerkesztés] Irodalom
Peter Truscott: Kurszk Oroszország elveszett büszkesége, Szukits Könyvkiadó, 2003, ISBN 963 9441 39 2
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Néhány kép a Kurszk tengeralattjáróról
- A Kurszk kiemelése: hivatalos információs csatorna
- History Channel - Modern Csodák: Inviting Disaster DVD sorozat (tartalmazza: A Kurszk elsüllyedése)
- Project 949 Granit / Oscar I Project 949A Antey / Oscar II
- BBC: Kursk mistakes haunt Russia (A Kurszk hibája Oroszországot kísérti)
- BBC beszámoló: In depth (A mélységben)
- Emlékezés a Kurszkra
- A Submarine in Troubled Waters (Tengeralattjáró veszélyes vizeken) dokumentumfilm
- A Kurszk kiemelésének veszélyei és kockázatai
- A Kurszk elsüllyedésének elméletei
- a francia Libération újság cikke
- Flash animáció a Kurszk elsüllyedéséről és a mentési kísérletekről (Törökül)
- Robert Moore (2002). A Time To Die: The Kursk Disaster. Bantam Books. ISBN 0-553-81385-4.


Based on work by