Conrad Celtes
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Conrad Celtes, Conrad Pickel, Protucius (Wipfeld, 1459. február 1. – Bécs, 1508. február 4.) humanista
[szerkesztés] Élete
Vincellérnek szánták szülei, de ő e sors elől Kölnbe menekült; itt és más német egyetemeken képezte magát. 1486-ban Olaszországba utazott, hol az ottani humanistákkal és a platóni bölcselettel megismerkedett; innét 1487-ben visszatérvén, III. Frigyes császártól doktori rangot nyert; később a mennyiségtant, természettant és csillagászatot tanulta Krakkóban. 1490 elején hagyta el Lengyelországot és eljött Pozsonyba, honnan Budára is leutazott. Innét Bécsbe, majd Bajorországba ment és akadémiát alapított, mely Sodalitas literaria Rhenana nevezettel a kor legelőkelőbb tudósait egyesíté; központi székhelye Heidelberg volt. Egész Németországot iparkodott a középkor elavult műveltségének hivei ellen harcra tüzelni. 1497-ben a költészettan tanár lett Bécsben; 1498-ban a császár segélyével tudományos célú utazásokat tett. Közvetítése folytán létre jött Bécsben a collegium poetarum, melynek előljárója lett és Budán való személyes jelenléte alkalmával a Sodalitas litteraria danubiana Ungarorum nevű tudós egyesület, melynek elnökévé szintén őt választották meg; ennek emlékét Schlechta János, II. Ulászló király titoknoka, ugyanakkor egy latin versben fentartotta. Celtes is irt a társasághoz egy hosszabb odát, melyben akkori honfiainkat a tudományok iránti buzgalmokért megdicséri; ezen oda megjelent Celtes összegyűjtött munkáiban, Kemény József gróf (Kalászatok) és Ábel Jenő (Magyarországi humanisták) ujra lenyomatták.
[szerkesztés] Munkái
1. Ars versificandi et carminum. Lipsiae, 1486.
2. Proseuticon ad divum Fridericum tertium pro laurea Apollinari. Norimbergae, 1487.
3. Ludus Dianae in modum comoediae coram Maximiliano Romanorum rege. Norimbergae, 1501. (Ezen színdarabban maga is fellépett.)
4. Melopoiae sive harmoniae tetracenticae. (Viennae). 1507.
5. Conradi Celti Protucij, primi in Germania poetae coronati libri odarum quatuor, cum Epodo et saeculari carmine. Argentorati, 1513. (Melyekben utazási élményeit irja le.)
Ő fedezte föl Tegernseeben a kiadójáról elnevezett Tabula Peutingerianát és császári kiváltsággal kiadta Roswitha (Hrotsuit) X. századbeli apáczának szíműveit 1501-ben; ezen codex eredetiségét 1867-ben Aschbach József bécsi egyetemi tanár tagadta s C. hamisítványának nyilvánította a kéziratot; de Köpke Rudolf berlini egyetemi tanár (Hrotsuit von Gandersheim, 1869) e föltevést alaposan megcáfolta. Munkáinak egy része (epigrammjai) ma is kéziratban van, úgy szintén az Institutio grammaticae graecae Viennae tradita, mely a bécsi cs. udvari könyvtárban őriztetik. Arczképei: Haid J. J. és Leonart J. F.-től (rézmetszet); Burgmair H.-tól (fametszet).


Based on work by