Irinyi János
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Irinyi János (Nagyléta, 1817. május 17. – Vértes, 1895. december 17.): magyar vegyész, a zajtalan és robbanásmentes gyufa feltalálója.
[szerkesztés] Élete
Nagyváradon, majd Debrecenben tanult, kémiai ismereteit a bécsi Politechnikumban szerezte. Egyik professzorának (Meissner Pálnak) sikertelen kísérlete kapcsán jött rá a zajtalan gyufa megoldásának gondolatára. Hosszú kísérletsorozat után, 1836-ban szabadalmaztatta a zajtalan és robbanásmentes gyufát (A gyufa fejében a foszfort nem káliumkloráttal, hanem ólomdioxiddal keverte). Találmányát eladta egy Rómer István nevű gyufagyárosnak, a kapott összegből külföldre ment tanulmányútra, s ebből fedezte későbbi berlini egyetemi, majd hohenheimi gazdasági akadémiai tanulmányait.
Berlinben, 1838-ban(21 évesen) könyvet írt a kémia elméletéről, amelyben különösen a savakkal foglalkozott. Értekezett a szikes talajok javításáról is. A magyar szódás szikesek gipsszel történő javítását először Irinyi javasolta.
Ugyancsak ő alapította az első magyar gyufagyárat (gyújtófák gyára) 1840-ben Pesten.
Az 1848-49-es szabadságharcban jelentős politikai szerepet játszott, Kossuth őt bízta meg az ágyúöntés és puskaporgyártás irányításával, és az állami gyárak felügyeletével. Őrnagyként a nagyváradi lőporgyár vezetője volt. A 48-as ifjúság vezetői közé tartozott, ő fogalmazta meg a híres 12 pontot. A szabadságharc bukása után börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után visszavonult a politikai élettől, tudományos munkásságának élt. A mai köztudatban csak a gyufával kapcsolatos tevékenysége ismert, pedig az új szemléletű kémia egyik legelső hazai terjesztője volt, valamint jelentős szerepet játszott a magyar kémiai szaknyelv kialakításában.
Mezőgazdasági kísérletei anyagilag tönkretették, s könyvelői állást kellett vállalnia, majd a debreceni István malom igazgatója lett.


Based on work by