Isten
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Istennek azon természetfeletti lényt vagy lényeket nevezik, aki, vagy akik a vallások, vagy a mitológiák szerint a világot teremtették, vagy annak működését, történéseit irányítják vagy ellenőrzik. A különböző vallások más-más tulajdonságokat tulajdonítanak neki(k), és általában egyetértenek abban, hogy képességei(k) az emberekét meghaladják. Az ateisták az Isten és istenek létében nem hisznek.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Egyistenhit (monoteizmus)
A nagybetűs Isten szóval általában a egyistenhívő (monoteista) vallások legfőbb lényét jelezzük, mint amilyen a judaizmusnak a Tórában és a Talmudban, a kereszténységnek a Bibliában és az iszlámnak a Koránban megfogalmazott Istene. Gyakran Úrként, Atyaként is megjelenik.
A monoteizmus első és legkorábbi jelei már az ókori Egyiptomban megjelentek. Ehnaton fáraó (i. e. kb. 1367–1350) nevéhez fűződik az Amarna-reform, mely során Aton istent ruházták fel az egyetlen isten rangjával. Nagyobb hatással valószínűleg csak a perzsa Zarathustra és istene, Ahura Mazdá valamivel későbbi vallásának egyistenhívő elemei voltak a többi egyistenhívő vallásra. Ezt a vallást Zarathustra perzsa próféta alapította, aki tanításában beszél a jó és a rossz küzdelméről, a mennyországról és a pokolról, az eljövendő megváltóról, a halottak feltámadásáról és az utolsó ítéletről.
[szerkesztés] Isten fogalma az ábrahámita vallásokban
A zsidóság és a keresztények istenképe a Biblián alapszik. A Bibliából Istent mint személyt ismerhetjük meg.
Az Apostoli Hitvallásban a következőképpen foglalják össze, hogy szerintük kicsoda Isten: „Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében”
Istent egy, a kereszténységbe bevezető könyv a következőképpen határozza meg: „Isten a végtelen Szeretet, végtelen Jóság, végtelen Szépség.” [1] A kereszténység legtöbb változata szerint egyszerre három személy: az Atya, a Fiú (Jézus Krisztus) és a Szentlélek (vagy Szent Szellem); ez a szentháromság.
Isten fogalmát a zsidó, keresztény és muzulmán vallású ember
- a lét vonatkozásában az örökkévalóként,
- a világ viszonylatában a teremtőként,
- az emberi élet vonatkozásában az atyaként,
- szociális viszonylatban tanúként, gondviselőként és bíróként
- az okság viszonylatában a mindenhatóként,
- a teleologikus viszonylatban az úrként, vagy az üdvösség (értsd: a helyes vagy erényes élet után esedékes jutalma) megadójaként
nevezi vagy határozza meg.
Isten ilyen felfogása rokonságot mutat más vallásokkal is. A legnagyobb közös nevezője ezen isteni „elképzeléseknek” az, hogy Isten a hit elnevezésű lelki tevékenység absztrakciója, míg az egyes tulajdonságokkal való konkretizálás eredményeképpen különböző, tudományosan nehezen bizonyítható létező megtestesítője. (A hit valamire vonatkozó, a cselekvést, a jövőre irányuló lépéseket illető, nem bizonyítható feltételezések köre.)
A zsidó, keresztény és muzulmán vallási, kulturális körben a vallásalapítók tiltották Isten közelebbi mibenlétének meghatározását, látványának megjelenítését. Lásd: „Vagyok, aki vagyok”, és az Isten szó értelmezései, továbbá az ábrázolás tilalma.
[szerkesztés] A Biblia Istenének meghatározása
Isten szellem, legfelsőbb, láthatatlan és halhatatlan lény, valóságos személy, Aki teremtője, fenntartója és kormányzója az egész világmindenségnek (láthatóknak és láthatatlanoknak egyaránt). Székhelye a mennyben van, de mindenütt jelen van.
Legfőbb tulajdonságai:
örökkévaló, mindenható, mindentudó, szent, igazságos, hűséges, irgalmas, kegyelmes és féltőn szerető. Isten egy, Aki az emberi értelmet és befogadóképességet túlhaladja, de természetes és kegyelmi kinyilatkoztatásán keresztül megismerhető. Három személyben jelentette ki magát: ő az Atya, a Fiú és a Szent Szellem.
Az Atya
Az Atya tökéletes és jó Isten, aki minden létező gondviselője. A Fiún keresztül ismerhető meg: ő nyilatkoztatta ki az Atya természetének lényegét, a szeretetet. Az Atyától származik a Fiú és a Szent Szellem, Akik Vele egylényegűek, úgy, hogy az Atya elsőbbséggel bír közöttük.
A Fiú
A láthatatlan Isten képmása és egyszülött Fia, örökkévaló Isten, egy az Atyával. Minden teremtmény előtt született, a földi, mennyei dolgok és létezők őbenne, Általa és Érte állnak fenn. A Mindenható akaratának engedelmeskedve megüresítette magát, emberi természetet vett fel. A Szent Szellem által fogantatott, a szűz Máriától megszületett és itt élt a földön.
Mindenben hasonlóvá lett az emberhez, kivéve a bűnt. Földi életében és szolgálatában is engedelmes volt az Atyának, egészen a kereszthalálig. Ezért az Atya feltámasztotta őt a halálból, és dicsőséggel, tisztességgel koronázta meg, úrrá tette kezeinek minden munkája fölött, és a maga jobbjára ültette. „Ajándékozott Néki oly nevet, amely minden név fölött való, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” Ő az új és örökkévaló szövetség szerzője, közvetítője az Atya és a világ között.
A Szent Szellem
A Szent Szellem valóságos személy, Aki az Atyától és a Fiútól származik. Azért jött, hogy az Egyházban Jézus Krisztus személyét fölmagasztalja, és minden hívőt elvezessen a Fiúval való személyes közösségre, valóságos Isten ismeretre és imádatra. A Szent Szellem Úr és Isten. Az ellene elkövetett bűnökre nincs bűnbocsánat. Ő kente fel a názáreti Jézust, hogy betegeket gyógyítson, démonokat űzzön, halottakat támasszon és hirdesse Isten országát. ő munkálja ki az emberekben – az Igével egységben – a megtérést, újjászületést, és teszi valóságossá a hívőkben a megváltás ajándékait. Legfontosabb tevékenységei: vezet, tanít, vígasztal és bizonyságot tesz Jézus Krisztusról.
(Az elterjedt magyar fordítások a „Szentlélek” szót használják, az eredeti görög kifejezés szó szerinti fordítása „Szent Szellem”.)
[szerkesztés] Az emberi sors fordulatainak, alakulásának értelmezése Isten cselekedeteként
A szabad akaratban vagy az eleve elrendelésben is hisznek vallásos emberek.
Az Isten fogalmához a következő cselekvések kapcsolódnak:
- ha jutalmaz, akkor áldásban részesít
- ha megbocsát, akkor kegyelemben részesít
- ha büntet, akkor elfordítja rólunk tekintetét
- ha megnyugtat, akkor megvilágosít stb.
Az ember és Isten viszonylatában az ember Istenről úgy vesz tudomást, hogy
- imádja, imádkozik hozzá
- kér tőle, könyörög neki és fohászkodik hozzá
- tanúságot tesz mellette, illetve hitéről stb.
Végül Isten fogalmát átszövik az egyéb mindent magába foglaló fogalmakhoz kötődő képzetek, így a természet, az ismeretlen, a csoda, a felfoghatatlan stb.
[szerkesztés] Többistenhit (Politeizmus)
Kisbetűvel használva az isten szó köznévként jelzi a vallások teremteni képes lényeit, mint amilyenek például az egyiptomi, a görög vagy a római vallás istenei. Az emberiség feltárt és összegyűjtött istenei igen változatosak és nagyon nagy az összámuk. Több álláspont és becslés szerint ez legalább tízezer feletti. Az emberek által már nem gyakorolt vallások isteneit mitológiai alakoknak is szoktuk nevezni. Nagyon sok vallásban az istenek külön társadalmat alkotnak. Például az ókori görögök uralkodó vallásában maguknak az isteneknek is volt királya, akit mi Zeuszként ismerünk. Ezen kívül voltak félistenek és más isteni alakok is.
Lásd még: Istenek
[szerkesztés] Istentagadás (Ateizmus)
[szerkesztés] Az isten fogalmának memetikai értelmezése
„Isten létezik, ha másként nem is, olyan mém formájában, amelynek az emberi kultúra kínálta környezetben nagy túlélési értéke, vagy fertőzőképessége van.” – Richard Dawkins
A memetika képviselői (többek között Dawkins és Blackmore) szerint isten eszméje egy a mémek közül, a vallási mémkomplex egyik tagja. Egy nagyon régóta létező, mutációk során többször függetlenül kialakult mémről van szó, amelynek nagy a túlélési értéke a mémkészletben. Ennek főbb okai a következők lehetnek:
- Rendkívüli másolási sebessége
- Nagy lélektani vonzerő:
- Önmaga terjesztésére biztat
- Nagy másolási pontossága:
- Dogmatikus
- Stabilitása:
- Dogmatikus, készen kapott válaszokat kínál
- Könnyen együttműködik más, hozzá közel álló mémekkel, amik hatékonyan növelik stabilitását (lásd: vakhit)
[szerkesztés] Az isten mint érzelmi, pszichológiai alapú konstrukció
Sok eltérő nézet és álláspont van arról, hogy mik az istenek (főként a bibliában leírt Isten) iránti emberi érzelmek és kötődések mozgatórugói. Freud ezt abban látta, hogy az egyén nem tud érzelmileg felnőni és továbbra is szüksége van egy óvó és büntető uralkodó apaképre. (Freud 1927)
Isten absztrakciójának társadalmi hasznosságát a lelkiismeret nevű önkontroll megerősítése adja, amely istennek, mint arccal, de főleg mindent látni képes, tekintettel rendelkező személynek a képzetét tételezi, amely bevált viselkedés-irányítási szociális innováció.
Ezen kívül Istennel azonosítjuk a gondolkodást lehetővé tevő „elhatárolás” legszélesebb, legáltalánosabb megfogalmazásait, a kezdő- vagy fix kindulási pontot (origó), illetve a kezdetet és a véget (alfa és omega). Ilyen fogalmak, illetve az elhatárolás művelete nélkül ugyanis nagyon nehéz bármit is elgondolni, megragadni.
[szerkesztés] Istenérvek és kritikáik
Isten létezése mellett – vagy ellen – számos úgynevezett istenérvet ismerünk a filozófiában.
- Anzelm ontológiai istenérve
- Descartes ontológiai istenérve
- kozmológiai istenérv
- Pascal valószínűségi érve
- Aquinói Szent Tamás, az „első mozgató”-érv
- moralitás-érv
- Kurt Gödel ontológiai istenérve
Ezek legtöbbjéről ma is viták folytak a filozófia történetében: már Aquinói Szent Tamás, Descartes, Kant foglalkoztak elődeik istenérvével. Anzelm istenérvét például Tamás nem fogadta el, Descartes újrafogalmazta, majd Kant ismét elvetette.
Egyes ateisták (pl. Michael Martin), szabadgondolkodók és sok hívő az ismert istenérveket megcáfoltnak tartja. Mások szerint az istenérveket csak az ateisták és szabadgondolkodók tartják logikailag hibásnak vagy a tudomány által megcáfoltnak (jóllehet sokat közülük éppenséggel vallásos emberek cáfoltak meg).
A történeti vallások egyes irányzataiban (ld. tomizmus) és bizonyos mai vallásokban és világnézetekben (ld. Swinburne, Plantigua) is fellelhető, hogy Istennek racionális úton értelmezhetőnek, és igazolhatónak kell lennie.
Az istenek létezése tekintetében konszenzus van általában a teológusok, a hívők egy része és a tudósok között abban, hogy ez tudományosan nem értelmezhető, ezért nem igazolható és nem cáfolható. Ennek megfelelően Isten nem szerepel a tudományos elméletekben. Ez alól kivétel például az előbb említett Swinburne és Plantigua.
[szerkesztés] Irodalom
- Sigmund Freud, 1927: Egy illúzió jövője. (Die Zukunft einer Illusion.)
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- ^ (Dr. Tomka Ferenc: Találkozás a kereszténységgel.)
- Észvallás vagy istenhit?
- Szalai Miklós: „Swinburne Istenérvei”, Magyar Filozófiai Szemle, 1998/1-2-3, 1998.
- Az ontológiai istenérvről (angol)
- Turay Alfréd az istenérvekről
- Michael Shermer:„Hogyan hiszünk – Istenkeresés a tudomány korában”, Typotex, 2001. Részlet és Recenzió
- Riport Fehér Mártával. Nem hivatalos leirat.


Based on work by