Gran Partita
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
B-dúr szerenád tizenhárom hangszerre, avagy „Gran Partita”, K. 361 (K. 370a) Wolfgang Amadeus Mozart egyik legfontosabb, fúvós hangszerekre írott műve.
7 tételt tartalmaz, amelyek a következőek:
- Largo – Allegro molto
- Menuetto
- Adagio
- Menuetto
- Romanze. Adagio
- Thema mit Variationen. Andantino
- Rondo. Allegro molto
Az 1781-es esztendő első felében Münchenben és Bécsben az Idomeneo c. opera időbeli szomszédságában írta Mozart ezt a művet. Előadó apparátusa zömében fúvóshangszerekből áll (csak a nagybőgő kivétel): két oboát, két klarinétot, két basszetkürtöt, négy kürtöt és két fagottot alkalmaz együttesében. E hangszerek közűl a basszetkürt első ízben szerepel Mozart partitúráiban.
A mű első tételét Joseph Haydn nyomán ismét lassú bevezetéssel indítja (érdekes módon a szimfóniák lassú kezdésétől idegenkedik); a gyors főtétel témáját Philidor egyik operájából kölcsönözte Mozart.
Az egész mű legcsodálatosabb darabja a lassú harmadik tétel (Adagio), ahol a fúvós hangszerek gazdag kifejezési lehetőségeit avatott kézzel aknázza ki a zeneszerző. Ennek a zenének sötét tónusait, démoni végzet-hangját megint csak a Don Giovanni című operában idézi fel újból, hat esztendővel később.
A másik lassú tétel megindító románc, a nagy zongoraversenyek lassú tételeinek hangján szól.
A hatodik tételben hat variáció tanúskodik Mozart szellemes találékonyságáról, gazdag képzeletéről.
A finálé sziporkázó rondója a versenyművek fináléinak tomboló jókedvét és a mozarti vígoperák látványos zárójeleneteinek intonációját egyesíti magában.
| Wolfgang Amadeus Mozart szerenádjai |
|---|
| Finalmusik, K. 185 (167a) | Colloredo szerenád, K. 203 (189b), Serenata notturna, K. 239 | Haffner szerenád, K. 250 (248b) | Notturno négy zenekarra, K 286 (269a) | Postakürt szerenád, K. 320 | Gran Partita, K. 361 (370a) | Esz-dúr szerenád, K. 375 | c-moll szerenád, K. 388 (384a) | Eine kleine Nachtmusik, K. 525 |


Based on work by