Kenéz

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Egyéb jelentéseit lásd: Kenéz (egyértelműsítő lap)

A kenéz a soltészhoz hasonló betelepítő vezető volt a középkori Magyarországon. A betelepítések zárultával a kenézekből a 15. századra Erdélyben kiváltságokkal rendelkező réteg alakult ki, amelynek tagjai gyakran a nemességet is elnyerték.

A szó az eredetileg "törzsfő, herceg" jelentésű szláv knyaz szóból ered, amely az idők folyamán más-más népek használatában különböző jelentéseket vett fel.

A kenézek a keleti magyar területeken a románok és rutének betelepítését felügyelték a helyi földesurak vagy a királyi udvar megbízásából. (A soltészek a németekét.) Feladatataikat a kenézlevélben foglalták össze. Szolgálataikért többféle módon kaphattak kiváltságot: ők lettek a betelepített falvak bírói, telket kaphattak, malomhasználati jogot, terményajándékot stb. Kiváltságaik örökíthetőek és oszthatóak voltak.

Tevékenységük nyomán jöttek létre a 13. - 16. században az idegenek betelepülésének kedvező és a többi településhez képest kiváltságokat élvező vlachjogú faluk. Bár a vlach szó a románokat jelölte, az elsősorban pásztorkodással foglalkozó vlachjogú falvak lakói rutének, szlovákok, lengyelek, horvátok és magyarok is lehettek.

[szerkesztés] Külső hivatkozások