Bartók: Versenymű két zongorára és zenekarra

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

1937-ben komponálta Bartók Béla Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre című művét. Amikor 1940-ben az Egyesült Államokba emigrált, szüksége volt olyan reprezentatív kétzongorás darabra, amelyet feleségével együtt hangversenyeken előadhatott. E célból a szonátát zenekari kísérettel és új címmel (Versenymű két zongorára és zenekarra, Sz. 115, BB 121) látta el, és azt Pásztory Dittával 1943-ban New Yorkban, Reiner Frigyes vezényletével mutatta be.

Autográf anyagok

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Tételek

[szerkesztés] Assai lento – Allegro molto

Az első tétel lassú bevezetése rendkívüli feszültséget teremt, a gyors főrész szonátaforma, amelynek főtémáját a két zongora hatalmas erejű, lapidáris ritmusú unisono-akkordokkal szólaltatja meg. A második téma népdal-fogantatásról vall: ezt az első zongora mutatja be, nem feledkezve meg a népdalszerű cifrázatokról sem. A zárótéma ismét nyugtalan mozgású – bár egyenletesen ritmizált – hajsza-motívumból épül. A tétel kidolgozási szakaszában a bevezetés zenei anyaga is helyet kap, majd a zárótémát ellenpontosan fejleszti tovább a komponista. A befejezés apoteózisát a népdal-hangú melléktéma adja.

[szerkesztés] Lento ma non troppo

[szerkesztés] Allegro non troppo

„...Lehetetlen észre nem venni azt a szórakoztató attitűdöt, azt a régi concerto-zenékre emlékeztető vitalitást, az invenciónak azt a szinte bugyborékoló bőségét, a technikának azt a manuális és akusztikus biztonságát és azt a kiapadhatatlan lendületet, amely ennek a tételnek lepkeszárnyakat kölcsönöz” – írja Kroó György.

[szerkesztés] Hangszerelés

Bartók Béla versenyművei
I. zongoraverseny (1926) | II. zongoraverseny (1930-31) | III. zongoraverseny (1945)
I. hegedűverseny (1907–08) | II. hegedűverseny (1937–38)
Versenymű két zongorára és zenekarra (1937, 1943) | Brácsaverseny (1945 [1949, 1995])