Filogenetikus rendszertan
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A filogenetikus rendszertan vagy fejlődéstörténeti rendszertan az élőlények rendszerezésének legelterjedtebb elméletévé vált a 20. században (a szó a görög phülon = törzs és geneszisz = születés szavakból ered). A rendszerezés alapjának a törzsfejlődés során kialakult rokonsági kapcsolatokat tekinti, a rendszerezést, osztályozást pedig az ezen kapcsolatokat kifejező filogenetikus családfa segítségével végzi. A filogenetika kifejezést újabban "genetikai vizsgálatokra épülő törzsfejlődéstan" értelemben is használják. A legújabb filogenetikus rendszerek a számítógépek nyújtotta lehetőségeket kihasználva megpróbálják egyesíteni a kladisztika és a numerikus taxonómia eredményeit.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A fajok rokonsága
[szerkesztés] Paleontológia
A törzsfejlődés folyamatairól legkézzelfoghatóbban a fosszíliák, vagyis az élőlények megkövült maradványai árulkodnak. Segítségükkel sok minden kideríthető, de egyrészt az eltelt időszakhoz képest rendkívül ritkák, másrészt a szilárd váz nélküli élőlényekről semmi, vagy csak kevés és közvetett bizonyítékkal szolgálnak.
[szerkesztés] Élő fajok vizsgálata
Az evolúciós folyamatok rekonstrukciójához a fosszíliák tanulmányozásán túl a filogenetikus rendszertan (a régebbi rendszerezésekhez hasonlóan) a ma élő csoportok tulajdonságainak hasonlóságát is vizsgálja és főleg ezekből próbál a rokonság mértékére következtetni. A hasonlóságok vizsgálatakor azonban meg kell különböztetni a közös eredetre utaló hasonlóságokat (homológiák) a nem közös eredetű, de mégis hasonlósághoz vezető folyamatoktól (analógia, például cápa és delfin hátuszonya). Több tulajdonság párhuzamos vizsgálatával deríthető ki, hogy egy tulajdonság homológia vagy analógia.
[szerkesztés] Morfológia
A legutóbbi időkig a morfológiai, azaz alaktani vizsgálatok és összehasonlítások adták a rokonságvizsgálatok legnagyobb részét. A több közös vonás értelemszerűen nagyobb fokú rokonságot jelent, mint a kevesebb közös vonás. Az olyan új technológiák megjelenésével, mint a pásztázó és a transzmissziós elektronmikroszkóp, lehetővé vált a legkisebb részletekig megismerni az élőlények testfelépítését, ez pedig folyamatosan bővíti a vizsgálható és összevethető tulajdonságok részletességét és mennyiségét.
[szerkesztés] Kémia, genetika
A szemmel látható jellegeken túl felhasználhatóak molekuláris és genetikai vizsgálatok is. A növényekkel kapcsolatos kutatások például az utóbbi egy-két évtizedben új lendületet kaptak az olyan új eljárások egyre elterjedtebb alkalmazásának következtében, mint a kromatográfia vagy az elektroforézis. A szekunder metabolitok, azaz a növények másodlagos anyagcseretermékei (pigmentek, olajok, viaszok) is fontos és új információkat jelentenek a taxonómus számára (kemotaxonómia). A DNS, vagy az RNS vizsgálata elvileg ugyan feleslegessé tesz bármilyen más jellegű vizsgálatot, hiszen az örökítőanyag közvetlen vizsgálatát teszi lehetővé, ám a vizsgálatok költségesek, az eredmények pedig érdekes anomáliákat hordozhatnak.
[szerkesztés] Elterjedtség
A vizsgált taxon diverzitása, evolúciós sikeressége és földrajzi elterjedtsége is fontos információkat jelent. Egy kis fajszámú, vagy kis területen elterjedt csoport lehet nagyon fiatal, vagy épp ellenkezőleg: idős, kihalóban lévő. John Christopher Willis angol botanikus 1915-ben publikálta először "age and area" elméletét, mely szerint egy faj elterjedtsége egyenes arányban áll annak korával. Az elmélet természetesen sokak által vitatott, hiszen az elterjedtséget a klímaváltozások és más tényezők is befolyásolják, de különösen egymáshoz nagyon hasonló taxonok esetén az elmélet előtérbe kerülhet.
[szerkesztés] Ontológia
Ernst Haeckel német biológus szerint az egyedfejlődés (ontológia) során az embrió visszatükrözi a faj őseinek (pontosabban azok embrióinak) tulajdonságait. Soó Rezső Fejlődéstörténeti növényrendszertan című könyvében a Juniperus (boróka) nemzetséget hozza fel példaként. A fenyők osztályába tartozó nemzetségre jellemző, hogy bár egyes fajai tűlevelek helyett pikkelyszerű leveleket viselnek, a mag csírázásakor az első levelek (sziklevelek) mindig tűlevelek. A jelenségből Soó azt a következtetést vonja le, hogy a Juniperus fajok ősei tűlevelesek voltak, és a faj egy régebbi állapota jelenik meg az egyedfejlődés korai szakaszában.


Based on work by