Fender
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
![]() |
|
| Típus | magánvállalat |
|---|---|
| Alapítva | 1946 |
| Székhely | Scottsdale, Arizona, USA 8860 E. Chaparral Road, Suite 100 |
| Vezetők | Matthew Janopaul (elnök), William Mendello (ügyvezető) |
| Iparág | Hangszerek |
| Termékek | Gitárok, erősítők |
| Anyavállalata | 1965-1985-ig: CBS |
| Leányvállalatai | Squier, Gretsch, Jackson Guitars, Charvel, Tacoma, Guild, SWR Sound Corporation, Brand X, Orpheum, Olympia |
| Honlap | http://www.fender.com/ |
A Fender Musical Instruments Corporation egy amerikai hangszercég, melyet a rádiómérnök Leo Fender alapított 1946-ban. A cég már a kezdetektől élenjárt az elektromos gitárok készítésében, így mára neve egybefonódott a hangszer történetével. Napjainkban a Gibson melett a másik olyan gitárgyártó, melynek hangszerei a rock szimbólumává váltak, komoly hatást gyakorolva a könnyűzene elterjedésére. A Fender Stratocaster modellek jellegzetes testformája minden idők legtöbbet másolt gitárformájává váltak.[1]
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
Az 1940-es években egy kaliforniai rádiómérnök és feltaláló, Leo Fender figyelme az elektronikus gitárok készítése felé irányult. A mágneses elven működő hangszedők felfedezését követően Fender saját tömörtestű gitárok készítésére specializálódott. A hangszer több éves fejlesztgetés után 1950-ben egy hangszedővel, Esquire néven került forgalomba.[2] Később Fender felismerte, hogy két hangszedő alkalmazásával a gitár hangzása sokkal jobban variálható, így 1950 végén megkezdték a kéthangszedős változat gyártását eredetileg Broadcaster néven. Miután kiderült, hogy a Gretsch cégnek már van egy Broadcaster fantázianevű dobfelszerelése, a nevet 1951-ben Telecasterre változtatták.[3]
[szerkesztés] Basszusgitárok
Az elekromos erősítésű hangszerek elterjedésének hajnalán a korabeli zenekarok általában nagybőgőt, vagy akusztikus basszusgitárokat használtak a basszus-szekció hangszereként. Fender felismerte, hogy az elektromos hangszedő remekül felhasználható egy a bőgő hangzását utánzó, de kisebb, gitár-jellegű hangszer kifejlesztéséhez. 1951-ben bemutatta a forradalmi Precision Bass típust, melynek köszönhetően basszgitárosok erősítőre köthették hangszerüket.[4]
A Precision Bass modell hihetetlen népszerűségre tett szert, aminek köszönhetően más gyártók is átvették Fender ötletét és elkezdődött a basszusgitárok korszaka. Az egyre erősödő konkurencia rákényszerítette a Fender céget az újabb basszus-modellek bevezetésére. Elsőként a Jazz Bass jelent meg, majd később a Mustang[5] és Jaguar[6] szólógitár-modellekből basszus-változatokat is készített a cég.
[szerkesztés] A Stratocaster feltűnése
A Telecaster után újabb ötletek és technológiák születtek, így elérkezett az idő ezek felhasználásával egy új modell kifejlesztésére és 1954-ben végül bemutatk a Stratocastert. A gitár számos újdonsággal szolgált, elsősorban design terén, melyet nem csak a Fender fejlesztőcsapata és Leo észrevételei, de profi zenészek tapasztalatainak figyelembevételével alakítottak ki. Az újdonságok közé tartozik a harmadik „single-coil pickup”, ami a hangszínek további variálhatóságának lehetőségét kínálja. A gitártest új kontúrjával játék közben kényelmesebb tartani a hangszert, és az alsó kivágásnak köszönhetően kényelmesebb lett a hozzáférés a magasabb fekvésekhez. A legnagyobb újdonság azonban az új vibrato-kar, melyet Fender - egyébként helytelenül - tremolónak nevez.[7]
Akkoriban még senki sem látta előre, hogy a Stratocaster mekkora sikert fut majd be, és hogyan forradalmasítja a rockzenét. Bemutatása óta ugyanis ez minden idők legnépszerűbb és legnagyobb befolyással bíró elektromos gitárja. Változatos műfajt játszó zenészek egész sora dicsőíti a Stratocastert a hangjáért, könnyű játszhatóságáért és felhasználóbarát kialakításáért. A Stratocaster testformáját és megoldásait gyártók százai másolják a mai napig.
Olyan neves zenészek tették le voksukat a Stratocaster mellett, mint a gitárkirály Jimi Hendrix, a Pink Floyd frontembere David Gilmour, vagy a blues királya Stevie Ray Vaughan. Ezen neves művészek tiszteletére a Fender saját modellverziókat dobott piacra, ezek az Artist Signature modellek.[8]
[szerkesztés] A CBS-korszak
1965-ben Leo Fender lebetegedett és úgy döntött eladja vállalkozását. Az amerikai médiacég a CBS lehetőséget látott a neves hangszercégben és örömmel felvásárolta azt Fendertől. A CBS befektetőinek köszönhetően nagy mennyiségű pénzhez jutott a cég, így folyamatos fejlesztések következtek, de ezzel együtt a cég rajongótábora egyre szűkült, mert a multicég tudata elriasztotta a cégen belül kialakult „családias” légkörhöz ragaszkodó zenészeket.
Két évtizeddel később már alapos átszervezésre volt szükség. 1981-ben új menedzsmentet hoztak létre: William Schultzot nevezték ki elnöknek, munkáját William Mendello segítette. Ötéves üzleti tervet készítettek, melynek során kölünböző piaci és technológiai kutatásokat végeztek, fejlesztették a gyártást, hogy javíthassanak termékeik minőségén. A nagy tervet végülis nem tudták véghezvinni, a CBS úgy döntött, hogy felszámolja az üzletágat.
[szerkesztés] A cég feltámadása
1985-ben a dolgozókból és a régi márkához hű befektetőkből álló csapat, végül megmentette a márkát és megvásárolták a céget a CBS-től. Habár a CBS-korszak alatt pénzügyileg biztosabb alapokon állt, most újra olyan kisvállalkozássá lett a Fender, melyet a zenéért rajongó alkalmazottak működtetnek. Az újonnan megalakult Fender Musical Instruments Corporationnek teljesen az alapoktól kellett indulnia, hiszen a szerződés nem tartalmazta az épületek vagy a gyártáshoz szükséges gépek átvételét. Csupán a márkanév, a szabadalmak, és néhány raktáron maradt alkatrész lett az övék. A dolgozók, kereskedők és beszállítók kis csoportja – néhányuk a kezdetektől együtt dolgozott Leo Fenderrel – élükön Bill Schultz-cal nekiláttak, hogy újra felépítésék a legendát.
Kezdetben a Fender anyagi okok miatt olcsóbb külföldi beszállítóktól importálta az alkatrészeket. A gyártás ellenőrzése és a minőség iránti igény azonban oda vezetett, hogy a termelést hamarosan a Fender új főhadiszállására, a kaliforniai Coronitába telepítették. Ennél is modernebb gyáregység készült Ensenadában, Mexikóban, ahol szigorú minőség-ellenőrzési rendszer mellett, mégis olcsó munkaerővel tudták előállítani a termékeiket.
1991-ben a kaliforniai központot is kinőtték, így új helyre költöztek, az arizonai Scottsdale-be. Innentől kezdődően a Fender külön adminisztrációs, marketing-, hirdetési és exportosztályokat is üzemeltet. Az USA mellett már a világ számos országában van kihelyezett leányvállalatuk.[9]
[szerkesztés] Források
- ^ Penthouse Fender-sztori
- ^ Fender ’50s Esquire and Malden Mozak
- ^ 1950 Fender Broadcaster Guitar
- ^ Weedhopper.org - History of the Electric Bass Guitar
- ^ Fender Mustang Bass
- ^ Fender Jaguar Bass
- ^ Alan Ratcliffe: Elektromos gitár kézikönyv (ISBN 963 369 567 8)
- ^ Fender Artists
- ^ Fender Global
[szerkesztés] Külső hivatkozások
| Fő szócikkek |
| Fender (hangszercég) | Leo Fender (alapító) |
| Elektromos gitárok |
| Esquire | Telecaster | Stratocaster | Mustang | Bronco | Jaguar | Jazzmaster | Showmaster | Jag-Stang | Tornado | Cyclone |
| Basszusgitárok |
| Precision Bass | Jazz Bass | Bass Vi | Jaguar Bass | Mustang Bass | Bronco Bass |



Based on work by