Hüperboreoszok

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Hüperboreoszok, görög nyelven: „nép, amely a hegyeken túl lakik”. Boreász a téli vihar istene, lakhelye az északi Rhipaeus hegység, az ókori hagyomány szerint ettől északra lakott egy boldog életű, szent nép. Országukról azt hitték, hogy ott a nap fél évig nem száll le, ezért szereti Apolló e szent népét, mely őt folyton énekli és dalokban dicsőíti. A vetés náluk gyorsan megérik, az emberek folyton boldogok, nem ismerik a viszályt és erőszakot, s 1000 évig is elélnek, ha az életet megunva, le nem dobják magukat egy szent szikláról a tengerbe. Eza mítosz Apollóval, mint a fény istenével függ össze, akiről azt hitték, hogy a sötét téli hónapok idejére hattyúktól vont szekéren kedvelt népéhez utazik, s csak a nyárrra tér vissza Delphoiba. Egy déloszi legenda szerint a hüperboreoszok a régebbi időben első termésük zsengéit e szigetre küldötték Dodonán, Thesszálián és Euboián át. Hérodotosz kételkedett a nép létezésében, Idősebb Plinius viszont határozottan élő népnek tartotta őket; a tudósok és költők helyüket a Föld északi, illetve nyugati részén jelölték ki. Eratoszthenész szerint a Föld legészakibb részén éltek.

Abarisz és Eileithüia hüperboreoszok voltak. A legendás nép földjére halandók közül csak Héraklész és Perszeusz jutott el.

[szerkesztés] Források

  • Pecz Vilmos: Ókori lexikon, I–IV. kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1904.