Clodius Albinus
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
’’’Clodius Albinus’’’ eredeti nevén: Decimus Clodius Septimius Albinus kezdetben társcsászár Septimius Severus mellett, majd ellencsászár a Római Birodalom nyugati tartományaiban. Pontos születési időpontja nem ismert, azt a 140 és 150 évek közé teszik. Született az Africa provincia északi városában,Hadrimentumban vagyonos családban.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Pályafutása.
A Historia Augusta szerint a lovagként kezdett pályafutását a szenátusban Marcus Aurelius uralkodásának utolsó éveiben folytatta és hűséges maradt a császárhoz a 175-ben bekövetkezett Avidius Cassius vezette felkelés időszakában, amikor Bithünia helytartója volt. Commodus császársága idején 182 és 184 között Dacia területén harcolt, majd az egyik germán provinciát kormányozta. 190-ben konzul lett és valószínűleg még egy évre megválasztották. 191 körül Britannia területén a helyőrségek ellentéteivel, ellenséges magatartásának felszámolásával kellett foglalkoznia, mint a tartomány helytartójának. Didius Julianus trónra lépését támogatta, mert annak anyja az ő szülővárosából származott.
[szerkesztés] Társcsászárrá válása.
Didius Julianus 193-ban történt meggyilkolása után, amikor Septimius Severus bejelentette igényét a császárságra, felajánlotta Clodius Albinusnak a Caesar címet, hogy a várható háborúban szabad keze legyen a keleti tartományokban a császárság igényével fellépő Pescennius Niger ellen. Albinus reménykedhetett abban, hogy örökölheti a trónt, együttműködött a császárral ezért elfogadta az ajánlatot, holott Severusnak két gyermeke is volt, így az ajánlat csak megalkuvásnak számított, hogy biztosítani tudja a hátországát a keleti háború előtt. 194 évben távollétében másodszor választották konsullá, de 195-ben már ellentétbe került Septimius Severussal, ugyanis a császár már legyőzte Nigert és nyilvánvalóvá tette, hogy fiát Caracallát tekinti örökösének, akit ki is nevezett Caesar-nak.
[szerkesztés] Az ellencsászárság kialakulása.
Albinus, Caracalla örökössé tételével felmentettnek tekintette magát a Severushoz való hűség alól és 195-ben kikiáltotta magát Augustusnak, amikor Septimius Severus a haza ellenségének nyilvánítatta a kormányzatával. Albinus több szenátor jóindulatát élvezte és Hispánia helytartója Lucius Novius Rufus is támogatta, amin felbátorodva a légionáriusokból sereget szervezett. Ezzel meggyengítette a birodalom északi védelmét. Galliában települt meg Lugdunum közelében állította fel főhadiszállását, ahol már pénzt is bocsátott ki, amin feltüntetett minden császári címet.
[szerkesztés] Harca a császárság megtartásáért.
Albinus győzelmet aratott az Alsó-Germánia helytartója Virius Lupus csapatai fölött, de a germániai légiók hűségesek maradta Septimius Severus császárhoz. A császár megelőzte Albinust Itália lerohanásában, csapatokat küldött az Alpok hágóinak lezárására, majd a keleti hadjáratot befejezve 196-197 telén Galliába érkezett, ahol már az 4első kezdeti összecsapásban Trnurtium mellett győzelmet aratott. A végső összecsapásra Lugdunum mellett került sor 197]] februárjában. Cassius Dio történetíró szerint mindkét oldalon 150.000 főből álló csapat állt szembe egymással és két napig tartó harc után Severus egyik hadvezére Julius Laetus lovasságával eldöntötte a csatát a császár javára. ’’Lugdunum’’ városa teljesen elpusztult a harcok során, Albinus menekülés közben február 19-én agyonszúrta saját magát (vagy más szúrta le), fejét Rómába küldték támogatői elrettentésére. Családjának először megkegyelmeztek, de később feleségét és fiit is lefejezték.
[szerkesztés] Kortársi vélemények.
Septimius Severus önéletrajzában nagyon kedvezőtlenül ítélte meg: kapzsi, pazarló, részeges, elpuhult és tisztességtelen embernek tartotta, aki inkább színpadra való, mint csatamezőre. Héridianosz ostobának és naivnak tartotta, mert elfogadta Severus álságos barátságát. A Historia Augusta azt állítja, hogy erotikus történetek szerzője, a rabszolgák és a katonák brutális ura valamint nagy nőcsábász volt. A szenátorok bíztak ígéreteiben, hogy jóindulatú lesz velük szemben (egyes állítások szerint a szenátus még egyetlen császárt sem kedvelt annyira mint őt) és ezért jobban elfogadták a latinul beszélő arisztokrácia jelöltjeként, mint a keleti helyőrségek támogatását élvező görögös típusú Nigert.
[szerkesztés] Felhasznált irodalom
- Michael Grant: Róma császárai. Corvina Kiadó. Budapest. 1996.
| Előző uralkodó: Septimius Severus |
Római császár 195 – 197 |
Következő uralkodó: Septimius Severus |


Based on work by