II. ypres-i csata
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A II. Ypres-i csata az első világháború egyik nagy csatája volt 1915. április 22-től május 25-ig a Flandriában védekező francia-brit csapatok és a támadó császári Németország alakulatai között.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Előzmények
Németország 1914-'15 telén nagyon kellemetlen helyzetbe került a keleti fronton. Az oroszok elleni küzdelemben minden erejére szüksége volt, ezért a nyugati fronton nem lépett fel támadólag. A franciák által erőltetett tél végi offenzívát a német hadsereg viszonylag könnyedén kivédekezte. A keleti fronton is hamarosan javulni kezdett a helyzet, ezért a német főparancsnokság megegyezett egy újabb nyugati offenzíva elindításáról. A támadás helyszínéül a Csatorna partját választották ki. A német hadvezetés 1914-ben kétszer (Versenyfutás a tengerhez, I. Ypres-i csata is kísérletet tett a Csatorna déli partjának elfoglalására, hiába. Most harmadszor is tervbe vették az antant frontjának áttörését és csapatainak délnyugati irányból való bekerítését. Céljuk volt még Belgium hadseregének végső legyőzése is. A Flandriai front túloldalán Nagy-Britannia és egyre növekvő számban Kanada csapatai ásták be magukat. Az 1914-es őszi események óta a brit hadsereg javarészt pihent és megpróbálta kiheverni a veszteségeit. Kiképzett önkéntesek jöttek Angliából és megérkeztek az első gyarmati csapatok is. A britek a front mentén szilárd erődrendszert építettek ki. Márciusban támadást kíséreltek meg az Ypres-től délre fekvő Neuve Chapelle-nél, mely során megszerezék az ún. 60-as magaslatot. Franciaország az I. Champagne-i csata kudarca miatt kiábrándult volt. Alakulatainak morálja alacsony volt, a kezdeti háborús lelkesedést a hihetetlennek tűnő veszteségadatrok gyorsan lehűtötték. Erősítésül a gyarmatokról rendeltek vissza csapatokat. Flandriában a honi francia alakulatok mellett az idegenlégió és a gyarmati országokból toborzott zsoldosok védték a frontot.
[szerkesztés] A német támadások
Németország négy helyen, négy nagyerejű csapással próbálta meg átszakítani az antant frontvonalát. 1914. április 22-23.: Gravenstafel.
1914. április 22. - május 4.: St Julien
1914. május 8-13.: Frenzenberg
1914. május 24-25.: Bellewaarde
A támadás első szakaszában a németek támadást intéztek az ún. 60-as magaslat ellen. A környező vidéket uraló magaslat visszaszerzése kulcsfontosságú volt a csata sikeres megvívásához a németek számára, ezért a csata első szakaszában ennek bevételére törekedtek.
A frontszakaszon a németek gáztámadásokkal és az azokat követő rövid gyalogsági rohamokkal próbáltak meg áttörést kicsikarni. A létszámfölényben lévő antant-erőket meglepte a gáztámadás. Nem voltak felkészülve sem a gáztámadás kivédésére, sem a sebesültek gyógyítására.
Április 25-én a németek Ypres-től nyugatra áttörték a frontot, de a jól csoportosított angol tartalékok miatt kénytelenek voltak visszavonulni. Mivel gáztámadásra nem volt lehetőségük, ezért tüzérséggel próbálták szétverni az összezáró brit csapatokat. Az áttörés során elfoglalt területet május 4-ig védték, azután a tarthatatlanná vált helyzetük miatt. Május 8-án újabb frontális támadás következett, de eredmény nélkül. Május 25-én a német parancsnokság leállíttatta a hatalmas veszteségekkel járó áttörési kísérleteket.
[szerkesztés] Gáztámadás a 60-as magaslat ellen
1 mg klór szaga már érződik 1 liternyi levegőben.
15 mg/L erősen kaparja a torkot.
30 mg/L köhögési és fulladási rohamot okoz.
60 mg/L rövid idő alatt fulladáshoz vezethet.
500 mg/L fölötti mennyiség azonnali halált okoz.
A klórgáz a szem nyálkahártyáján kicsapódva sósavoldatot képez, szátmarja a szemet. A szájüreg és az orrüreg nyálkahártyáján kiválva létrejövő savas oldat égési sérüléseket okoz. A tüdőbe jutó klórgáz kicsapódik a hörgőcskék nedves felszínén. A képződő sav szétmarja a léghólyagokat. A mérgezett személyt saját, tüdejébe áramló testnedvei (vér, nyirok) ölik meg.
A németek 6000 megerősített hordóban 168 tonna klórgázt vittek a frontvonal 4 kilométeres szakaszára. Április 22-én a reggeli órákban a szél nyugati irányban fújt. Este 18:00-kor Steenstrate és Pölcapelle között kiengedték a klórgázt, kezdetét vette a világtörténelem első vegyi fegyverének támadása. A szemközt elhelyezkedő francia alakulatoknak nem volt idejük a reagálásra. Látták ugyan a közelgő sárga felhőt, azonban nem tudták mire vélni a jelenséget; lövészárkaikba húzódtak. A tömény gáz 6 kilométer szélességben borította el a francia és algériai állásokat.
A klórgáz iszonyatos pusztítást végzett a védtelen emberek között. A frontszakszt védő 15 000 francia katonából 5000 azonnal meghalt. A többiek vakon, borzalmas égési sérülésekkel elhagyták a frontvonalat és nyugat felé menekültek. A fronton támadt résbe azonban nem nyomultak be a németek. A német parancsnokság nem látta előre a vegyi fegyver hatását és a front e szakaszára nem csoportosítottak támadóképes csapatokat. Az ellenséges frontvonal kiürült, a németeket azonban nem szerelték fel gázálarccal. Az üres francia árkokban megülő gáz sérüléseket okozott a védtelen német támadóknak is, akik emiatt kénytelenek voltak állásaikba visszatérni. A támadás sikerét látván a német parancsnokok azonnal újabb klórtámadásokat rendeltek el.
A rést végül kanadaiak foltozták be. Ők hamarosan rájöttek, hogy a gázt a németek a frontvonalaik előtt elhelyezett tartályokból fújták ki. (Erre azért volt szükség, hogy a német árkokban friss maradjon a levegő.) Támadást indítottak és a német vonalakhoz oly közel ásták be magukat, amilyen közel az lehetséges volt. A 60-as magaslat elleni gáztámadások és gyalogsági rohamok május 3-ig folytatódtak.
[szerkesztés] Következmények
A II. Ypres-i csatában már a maga teljes borzalmában mutatkozott meg a nyugati állóháború. A frontvonalat a németek még kis mértékben sem voltak képesek módosítani. 35 000 katonájuk maradt holtan a csatatéren. A britek 60 000 fős veszteségük ellenére kitartottak. A francia csapatok 10 000 fős vesztesége azonban sokkolta a a parancsnokságot. Hamarosan a francia csapatokat kivonták Flandriából és csak a déli frontszakasz védelmére csoportosították át őket.
A leghevesebb támadásokat kiálló kanadai csapatok csak 1915 második felére tudták magukat kiegészíteni lélekszámban és fegyverben, hogy támadást indítsanak. Megindult az első vegyvédelmi eljárások kifejlesztése. Hamarosan a klórral reakcióba lépő ammóniával hoztak létre „ellen-gázfelhőket” és elkészítették az első kezdetleges gázálarcokat is.
[szerkesztés] Irodalom
- Galántai József: Az első világháború; Gondolat; Budapest 1988; 275-278
- Cartographia: Történelmi világatlasz; Cartographia; Budapest 1997; 78/I. és 79/I. sz. térképek.
- Elmar Stuckmann: A XX. század krónikája (1910-'19); Officina Nova; Budapest 1995. 274-275.


Based on work by