Ahet-Aton

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ahet-Aton
egyiptomi hieroglifákkal
i t
n
ra
N27

Ahet-Aton („Aton fényhegye” vagy „Aton horizontja”; mai nevén Tell el-Amarna) ókori egyiptomi város, melyet a 18. dinasztiabeli Ehnaton fáraó alapított Aton, a Napkorong tiszteletére; rövid ideig Egyiptom fővárosa. A mai Minya város közelében állt, mára teljesen elpusztult.

Közismert neve félrevezető, mert tell, azaz régészeti jelentőségű domb nincs a környéken; az első látogatók a közeli el-Till falu neve miatt kezdték így emlegetni.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Történelme

Vallási reformjai bevezetésének kezdetén Ehnaton – akkor még IV. Amenhotep – még a régi fővárosban, Thébában élt – Atonnak is itt emeltette az első templomot –, de a pozíciójából elmozdított korábbi főisten, Ámon papsága itt túl erősnek bizonyult, és így a fáraó hamar belátta, hogy Ámon városában nem harcolhat Ámon ellen. Uralkodásának ötödik évében így Tébától északra, a Nílus partján új fővárost alapított: Ahet-Atont. A városhoz tartozó terület határait tizennégy határkősztélével jelölte ki; ezeken Atonnak szenteli a földet, mely addig egyik istenhez sem tartozott.

A hely kiválasztásában minden bizonnyal szerepet játszottak a földrajzi adottságok: a nap keleten két szikla közt kelt fel, és a látvány erősen hasonlított az ahet (vagy akhet) hieroglifára, melynek jelentése horizont vagy fényhegy. Erről kapta a város a nevét is. A két sziklatömb közt nyílik a völgy, melyben a királyi sírok találhatóak.

A város feltehetőleg gyorsan felépült, mivel fő építőanyagául égetett tégla szolgált. A 7. uralkodási évben, amikor a királyi udvar áttette ide a székhelyét, bár az építkezés valószínűleg a 9. évig nem fejeződött be teljesen. Egykori lakosságát 20 000–50 000 fő körülire becsülik.

Ehnaton halála és reformjainak kudarca után a királyi udvar elköltözött a városból, melyet lakói az ezt követő tíz évbn fokozatosan elhagytak, építményeit megrongálták vagy széthordták más építkezésekhez. A városközpont már Tutanhamon uralkodásának harmadik évére elhagyottan állt. Ahet-Aton összesen alig több mint két évtizedig lehetett lakott, és a világ egyik legrövidebb életű fővárosa volt. Éppen emiatt azonban ez az egyetlen ókori egyiptomi város, melynek részletes alaprajza ismert.

[szerkesztés] Városrészei

A városközpontot, melyben Aton nagy temploma, a királyi palota – ezek épültek fel legelőször –, a levéltár, valamint hivatali épületek álltak, gondos munkával előre megtervezték. Emellett volt egy északi és egy déli városrész, valamint a munkások falva. Ezek lakónegyedek voltak, és nem tervezték meg előre, vagy legalábbis nem olyan alapossággal. A legkorábban felépült villák közé később kisebb házak épültek.

A városhoz tartozott a királyi sírokon kívül a nemesek részére is egy temetkezőhely.

[szerkesztés] Épületei

A városközpontban állt Aton nagy temploma. A templom, mely a korábbi egyiptomi templomokkal éles ellentétben teljesen nyitott tetejű volt, hogy a napsugarak akadálytalanul beáradhassanak, a főút mentén helyezkedett el. 212 méter hosszú volt, és hat egymásba nyíló, négyszögletes udvarból állt. Több kisebb Aton-szentély is épült a városban, némelyik a királyi család egyes tagjai számára.

A közeli királyi palota két részét a főutca felett átívelő fedett híd – az első hídszerű építmény Egyiptomban – kötötte össze; nagyobb ünnepek alkalmával Ehnaton és Nofertiti a hídon, az úgynevezett „Megjelenések Ablakában” jelentek meg a népnek és innen dobáltak jutalmat a kitüntetetteknek. Ebben a negyedben állt a levéltár. Romjai közt a régészek megtalálták az ún amarnai leveleket, melyek rávilágítanak a kor külpolitikájára. A palota mellett állt a szintén nyitott tetejű Kis Aton-templom.

Közvetlenül a kikötő mellett volt a város kereskedelmi negyede. Itt cukorsüveg formájú, fehérre meszelt silókban tárolták a gabonát, a modern épületekben sokféle árut kínáló boltok nyíltak.

A Kis Aton-templomtól dél felé haladva volt elérhető a déli városrész, ahol a fontosabb nemesek villái álltak. Ez a városnegyed valószínűleg közvetlenül a városközpont után épült. Az itt épült kis folyóparti templomot még jóval később, a 20. dinasztiabeli III. Ramszesz uralkodása alatt is használták.

Az északi lakónegyed egy mélyebben fekvő földterület választja el a városközponttól. Itt főként a középosztály tagjai éltek, köztük számos kereskedő. A negyed építése csak Ehnaton uralmának közepe felé kezdődött meg, majd hirtelen abba is maradt a fáraó uralkodásának végén. Eredetileg tágas villák épültek itt, később a középosztálybeliek házai, majd kisebb kunyhók is, néha el is zárva egy-egy utcát.

Még ettől is északabbra áll az északi palota, melyet a helyiek Nofertiti palotájának hívnak. Az épület valószínűleg Ehnaton valamelyik feleségének épült, később Meritaton hercegnő vette használatba.

Még északabbra van egy újabb északi városrész, egy külön lakónegyed, mely az északi folyóparti palotából és egy hozzátartozó lakónegyedből állt. Valószínűleg ez lehetett Ehnaton családjának fő lakóhelye.

[szerkesztés] A magánházak

Ahet-Aton magánházai a középületekhez hasonlóan égetetlen téglából épültek, a küszöböket, ajtó- és ablakkereteket mészkőből készítették. Fából csak az ajtók és oszlopok készültek, hiszen a fa hiánycikk volt egész Egyiptomban, a paloták számára a mai Libanon területéről importálták. A telkeket magas fal vette körül, őrházikóval a kapu közelében, ahonnan derékszögben vezetett az út a házhoz. Ez három fő részre oszlott: a fogadóteremhez a központi helység csatlakozott; magasított mennyezetét festett oszlopok tartottták; rácsos ablakai magasan voltak, hogy mérsékeljék a vakító napfényt. A helység két oldalán sorakoztak a ház urának dolgozószobái. A fogadóterem feletti loggiára szintén a központi helységből lehetett feljutni. A ház harmadik részének központi terme a ház úrnőjének szobája volt, körülötte helyezkedtek el a hálószobák.

A főépület mögött különböző melléképületek voltak: a konyha, a pékség, a sörfőzde, a szolgák lakrészei, az istállók, kutyaólak, raktárak, műhelyek, fonodák. A házhoz tartozott még egy díszkert, melynek központi tavacskájában lótuszok nőttek, körülötte pálmák, szikomorfák, gránátalmafák, virágzó bokrok és papirusz termett. A kert bejáratánál kis szabadtéri kápolna állt; oltárán Aton szórta sugarait a királyi családra.

[szerkesztés] Felfedezése

A területet először John Gardner Wilkinson vizsgálta meg 1824-ben. Nemsokára James Burtonnel együtt tért vissza, hogy újra szemüygyre vegyék az itt talált sírokat. Ekkor a hieroglif neveket még nem tudták elolvasni, és a helyet egy közeli alabástromkőfejtő miatt a római Alabastronopolisként azonosították. Később Robert Hay újabb sírokat tisztíttatott meg a tömeléktől.

Mikor Champollionnak köszönhetően egyre több egyiptológus el tudta olvasni a hieroglifákat, még mindig nehézségekbe ütköztek a hely és a sírokban látható személyek azonosításával kapcsolatban, az Ehnatont követő fáraók közül több is olyan alaposan igyekezett eltörölni még az emlékét is. Mikor végre találtak neveket tartalmazó kártusokat, azokról kiderült, hogy Ré-Harahti napisten nevét tartalmazzák, nem uralkodóét.

Végül Richard Lepsius, aki számos amarnai feliratot és domborművet lemásolt, megjelentette munkáját, mely segített a tudósoknak megérteni a város és alapítója jelentőségét.

A városközpontot az 1930-as években teljesen feltárták.

[szerkesztés] Források

Más nyelveken