Ioan Puşcariu

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Lovag (Cavaler) Ioan Puşcariu (Szohodol, 1824. október 10. – Törcsvár, 1911. december 24.) román jogász, politikus, történész.

[szerkesztés] Élete

Eredeti neve Puşcaşiu, apja a fogarasföldi Szohodol falu ortodox papja volt. A brassói katolikus és a nagyszebeni lutheránus gimnáziumban eltöltött öt év után egy évet tanult a nagyszebeni ortodox teológián, majd a kolozsvári piaristáknál végezte el a két filozófiai osztályt. 1846 és 1848 között jogot tanult a nagyszebeni jogakadémián. 1848-ban Fogaras vidékén kezdte tiszviselői pályáját, ekkor változtatta nevét a románosabban hangzó Puşcariura. 1850 és 1861 között járási tisztségeket töltött be Persányban, Alsóvisten, Pujban és Alsóvenicén. Tagja volt az 1860-ban Nagyszebenbe, a hivatalos román helyesírás megalkotására összehívott filológiai bizottságnak. 1861. április 16-án Fogaras vidéke gyűlésén a vidék főkapitányává választották. Ezen és a következő, május 13-án tartott gyűlésen Fogaras vidéke hivatalos nyelvévé a többség a román nyelvet nyilvánította, de a döntést a magyar kisebbség mindkét alkalommal megsemmisíttette a Guberniummal, a tisztviselők fizetését pedig felfüggesztették.[1] Ezután 1863-ig a bécsi Erdélyi Kancellárián fogalmazó, majd 1862 és 1865 között Küküllő vármegye adminisztrátora, 1865-től pedig ismét Fogaras vidéke főkapitánya volt. Részt vett az 18631864-es nagyszebeni, az 1865-ös kolozsvári és az 1867-es pesti országgyűlésen. 1867-ben alkotmányos megoldást dolgozott ki és terjesztett Deák Ferenc elé Erdély Horvátországéhoz hasonló, korlátozott önállóságának megőrzésére. 1867-től 1869-ig miniszteri tanácsosként a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban, 1869-től 1890-ig a budapesti Kúrián bíróként dolgozott. Az erdélyi román politikai életben a kisebbségben lévő aktivista irányt támogatta. 1890-es nyugdíjazása után Törcsváron élt és 1894-ben ugyanott megalapította a Parsimonia takarék- és hitelintézetet. A Gozsdu-alapítvány igazgatósági tagja, a román ortodox egyház kongresszusi képviselője, a Román Tudományos Akadémiának 1877-től levelező, 1900-tól rendes tagja volt.

Sokat foglalkozott a nyelv és az írás kérdéseivel, az etimologikus helyesírás híve volt. Publicisztikái, értekezései a Telegraful Român, a Viitorul és a Familia című lapokban jelentek meg. Nyugdíjazása után dokumentumgyűjteményt állított össze az erdélyi román nemesi családok történetéről.

[szerkesztés] Művei

  • Die romaenische Amts-Sprache. Hermannstadt (Nagyszeben), 1860
  • Date istorice privitoare la familiele nobile române. I–II. Sibiiu (Nagyszeben), 1895
  • Notiţe despre întamplările contemporane. Sibiiu, 1913

[szerkesztés] Források

  • I. P.: Autobiografie. In Notiţe despre întamplările contemporane. Sibiiu, 1913
  1. ^ Pál Judit: A hivatalos nyelv és a hivatali nyelvhasználat kérdése Erdélyben a 19. század közepén. Regio, 2005, 1. sz., 15-16. o.