Arab-félsziget
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Arab |
| الجزيرة العربية |
| Tudományos átirat |
| al-Ǧazīra al-ʿArabiyya |
| Fordítás |
| az Arab-félsziget |
Az Arab-félsziget egy nagy kiterjedésű, Délnyugat-Ázsia és Afrika találkozásánál fekvő, zömmel sivatag borította földrajzi terület, a Közel-Kelet része, mely hatalmas kőolaj- és földgázkészleteinek köszönhetően nagy gazdasági és politikai jelentőségre tett szert a 20. században. Kulturális tekintetben elsősorban mint az iszlám szülőföldje ismert.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Földrajza
[szerkesztés] Határai
Keleten a Perzsa-öböl, a Hormuzi-szoros és az Ománi-öböl, délkeleten az Arab-tenger és az Indiai-óceán, délen az Ádeni-öböl határolja; nyugaton Afrikától a Báb el-Mandeb, és a Vörös-tenger, a Sínai-félszigettől pedig az Akabai-öböl választja el. Az Arab-tábla északi határait az Ázsiával való találkozásánál húzódó hegységek jelzik (Zagrosz, Toros-hegység), azonban a félsziget esetében nem jelölhető ki éles határ: belesimul a Szíriai-sivatagba.
[szerkesztés] Domborzata
A félsziget egész nyugati partvidékén hegyláncok futnak végig (északnyugaton a Hidzsáz, délnyugaton az Aszír-hegység), hasonlóan Jemen déli partvidékéhez és Omán keleti partjaihoz. A hegyek a félsziget nyugati felében egy termékeny völgyekkel szabdalt fennsíkot, a keleti vidékeken viszont sivatagokat (északról délre: a köves Nefúd, Dahná és a homokos Rub al-Háli) fognak közre. A félsziget legmagasabb pontja az Aszír-hegységben, Jemenben levő Nabí Suajb-hegy (3780 méter).
[szerkesztés] Éghajlata, vízrajza
Az Arab-félsziget nagy része forró, sivatagi éghajlatú terület. Ennek megfelelően állandó tavai és folyóvizei alig vannak, legtöbb vize időszakos. Ez kihat a mezőgazdaságra is: a növénytermesztéshez intenzív öntözésre van szükség, különben csak a nomád transzhumáló legeltetésre van lehetőség. A víz a rövid csapadékos időszakokban az egyes völgyekben, szurdokokban (arabul vádi) gyűlik össze.
A déli Jemen kivételnek számít, ugyanis éghajlata trópusi monszun. Ennek köszönhetően rendszeresen bőséges csapadék éri, és – bár különféle öntözéses technikákra, teraszos művelésre szükség van – mezőgazdasági termelésre alkalmas.
[szerkesztés] Államai
Legnagyobb kiterjedésű és népességű országa Szaúd-Arábia, mely hatalmas szénhidrogénkincs és az iszlám két legszentebb városa, Mekka és Medina felett rendelkezik. A Perzsa-öböl államai: Omán, az Egyesült Arab Emírségek, Katar félszigete és a közeli Bahrein szigete, hasonlóan a Dél-Mezopotámiába átnyúló Kuvaithoz elsősorban olaj- és gázkiterlemésükből élnek, bár egyes helyeken a turizmus is hatalmas bevételeket hoz (főleg az Emírségekben, pl. Dubaiban és Sardzsában, vagy a Forma-1 versenyeiről ismert Bahreinben). A páratlan gazdagságú országok sorából leginkább a szénhidrogénkészletekkel nem rendelkező Jemen lóg ki.
[szerkesztés] Népessége
Az Arab-félszigeten arabok élnek, bár az utóbbi évtizedekben számos vendégmunkás érkezett, elsősorban és Indonézia és a Fülöp-szigetek felől. Minden itteni állam az iszlámot követi, bár nem ugyanazon ágakat: többségük szunnita, de Ománban a háridzsiták, Jemenben pedig az ötös síiták vannak többségben. Szaúd-Arábia államvallása a fundamentalista szunnita vahhábita irányzat. A lakosság nagy része – a hagyományos viszonyok között maradt Jement kivéve – ultramodern metropoliszokban él. Jemen, Omán és Szaúd-Arábia területein kis számú beduin csoportokkal is találkozhatunk, melyek egyes vélekedések szerint a hajdani délarabok örökségét hordozzák.
[szerkesztés] Gazdasága
A félsziget államainak zöme a szénhidrogénkitermelésből él, melyek hatalmas mennyiségben állnak rendelkezésükre. Feltárásuk az 1930-as években kezdődött meg, addig legfeljebb az egyes fontosabb kikötők forgalma és Perzsa-öböl gyöngyhalászata hozott jelentősebb jövedelmeket. Ez utóbbi ágazat az 1930-as években indult hanyatlásnak, amikor sikerült Japánban kikísérletezni a gyöngykagyló-tenyésztést.
A luxusturizmus is komoly bevételt jelent a tengerparti országoknak, elsősorban a nyugat felé nyitott Emírségeknek és Bahreinnek.
[szerkesztés] Története
Az Arab-félsziget sokáig a civilizáció peremvidékének számított földrajzi viszonyainak köszönhetően. Az áttörés a tengerparti vidékeken, elsősorban az Iránhoz és Mezopotámiához közel eső partoknál kezdődött, melyek az Indiai-óceán kereskedelmét kapcsolták a termékeny félhold gazdasági életébe. Tudósok körében általános, hogy a már Kr. e. 2. évezredben emlegetett, fontos kereskedelmi szerepet betöltő Magan a mai Omán területével azonos. A későbbiekben a Perzsa-öböl partvidéke az itteni nagy birodalmak ellenőrzése alá került.
Önálló fejlődés a Kr. e. 1. évezredben Jemen területén indult meg. A terület sémi nyelvű népessége remek kikötőivel bekapcsolódhatott az Indiai-óceán kereskedelmébe, amely így kikerülte az iráni birodalmak vámjait, és a gondosan szervezett, az évezred elején háziasított egypúpú tevékre alapozott karavánkereskedelem a Vörös-tenger partjával párhuzamosan fekvő útvonalon északra vihette termékeit. A közvetítő kereskedelem önmagában komoly hasznot hajtott, de emellé társult a helyben termelt tömjén által biztosított gazdagság – ezután az észak-déli útvonalat rendszerint Tömjénútnak nevezik.
Az összefoglalóan gyakran szábeusnak vagy délarabnak nevező civilizáció története nem pontosan rekonstruálható, bár írásukat már sikerült megfejteni. A leletanyag azonban csekély, és mivel a gazdag Jemen elszigetelt volt más művelt népektől, ezeknél sem maradtak fenn használható adatok róla. A görögök és rómaiak alig ismerték, mindössze annyit tudtak róla, hogy Arabia Felix, a „Boldog Arábia” dúsgazdag, és hogy innen érkeznek a fűszerek. Egyetlen alkalommal kísérelték meg elfoglalni a rómaiak, Augustus uralkodása elején, de a sivatagi viszonyok miatt Caius Aelius Gallus hadjárata elakadt a kietlen Arabia Deserta területén, és szégyenszemre vissza kellett vonulnia.
Mindenesetre az tudható, hogy legalább négy királyság működött a területen: a hadramauti, máini, a katabáni és legjelentősebb, a szabái (innen a bibliai Sába királynőjének története). Az impozáns építészeti vívmányokat (pl. a hatalmas maribi gát) maga után hagyó délarabok kora az 1. évezred közepén áldozott le, amikor mindinkább belebonyolódtak a bizánciak, újperzsák és etiópok hatalmi viaskodásba. A 6. században az etióp sereg rövid időre elfoglalta Jement, majd újperzsák vonultak be, és szatrapiává szervezték.
Mindeközben Arábia északabbi részén nomád tevepásztor törzsek, nomádok (beduinok vagy rokon értelmű megnevezésként arabok) élték primitív, önfenntartásért vívott harcból álló életüket. Csak a Tömjénút mentén és egyes oázisokban alakult ki néhány állandó település (pl. Mekka, Jaszrib-Medina vagy Táif), melyeket a nomádok rendszerint megtámadtak különféle javakért. Nagy előrelépést jelentett számukra a ló megjelenése, mely komolyabb támadásokat is lehetővé tett. Ez a folyamat a Közel-Kelet egységes ellenőrzésének felbomlásával párhuzamosan ahhoz vezetett, hogy mind több arab jelent meg a szír-mezopotámiai térségben, ahol bekapcsolódtak a nagyhatalmak harcaiba, valamelyest civilizálódva (ld. Gasszánidák és Lahmidák). Ezek a „civilizált” arabok némi hatást gyakoroltak félszigeten maradt rokonaikra. Így terjedtek el egyes monoteista vallások.
Amikor az etiópokkal folytatott küzdelemben Jemen befolyását vesztette a Tömjénútra, a 6. század végén annak ellenőrzését egy nagyobb hidzsázi város, Mekka vette át. A meggazdagodás társadalmi következményeinek nagy szerepe volt Mohamed próféta fellépésében és az iszlám kialakulásában a 7. század első felében végén. Ezt követően az Arab-félsziget vált a kalifátus hódításainak magterületévé, Medina pedig a székvárosává. Mivel azonban a megszerzett területek sokkal nagyobb katonai és gazdasági súlyt képviseltek, már Ali kalifa áttette székhelyét Irakba. Medina maradt a sziget kormányzóságának (emírség) a központja, Mekka pedig egyedül a zarándoklat miatt őrizte meg jelentőségét.
A későbbiekben a síiták egy mérsékelt ága, az ötös Jemenben telepedett meg, a háridzsiták ibádita csoportja pedig Ománban alakított imámátust. A 16. század elején az Oszmán Birodalom elfoglalta a Hidzsázt és a szent városokat, Portugália pedig Ománt gyarmatosította. A 17–18. században a nyugati partok többször gazdát cseréltek a portugálok, törökök és perzsák közt, a 19. században pedig a britek is megjelentek.
A mai államok kialakulására a 20. században került sor: az Oszmán Birodalom felbomlását több arab előkelőség, többek között a Szaúd-dinasztia alapítója és a mekkai nagyserif is saját birodalom kiépítésére akarta felhasználni. Végül Ibn Szaúd elképzelései valósultak meg: Szaúd-Arábia szerezte meg a félsziget nagy részét. Kisebb, addig részben független emírségekből szerveződött meg Kuvait, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek. Omán 1971-ben szabadult fel a brit protektorátus alól. Jemen északi része 1918-ban függetlenedett a törököktől, míg a déli részben brit birtok és protektorátus volt. Észak-Jemen 1962-ben lett köztársaság, Dél-Jemen pedig 1967-ben függetlenedett. A két állam 1990-ben egyesült.


Based on work by