Gerő Ernő
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Gerő Ernő (eredetileg Singer Ernő) (Terbegec, 1898. július 8. – Budapest, 1980. március 12.) kommunista politikus.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Singer Móric zsidó banktisztviselő gyermeke. Édesanyja Ernő 12 éves korában meghalt. A gimnáziumot a gyermek Újpesten végezte. Eredetileg orvosnak tanult a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán, de tanulmányait két év után 1918-ban abbahagyta, amikor belépett a Szocialista Ifjúmunkások Szövetségébe, majd a Kommunisták Magyarországi Pártjába. A Tanácsköztársaság alatt a Kommunista Ifjúmunkások Szövetsége apparátusában dolgozott, küldött is volt a szövetség 1919. június 20-a és 22-e között tartott kongresszusán. A Vörös Hadsereg tagja is volt, de nem teljesített frontszolgálatot.
[szerkesztés] Az emigráns kommunista mozgalomban
[szerkesztés] Bécs, Szovjetunió
A Tanácsköztársaság bukása után, bár nem volt jelentő személy, körözést adtak ki ellene, ezért Bécsbe menekült, ahol részt vett az emigráns magyar kommunista mozgalomban. Sallai Imrével dolgozott együtt a KIMSZ irodájában. Pozsonyba küldték, ahol részt vett a szlovákiai és a román ifjúmunkás szövetségek megalakításában, az Ifjúmunkás című magyar és szlovák nyelvű lap kiadásában. Bécsből megbízással Bukarestbe küldték. Visszautazva a csehszlovák határon letartóztatták, de a pozsonyi börtönből megszökött. Később Passaunál a német határőrök fogták el, amikor Karikás Frigyessel a Komintern III. kongresszusára tartottak, és visszatoloncolták őket Ausztriába. 1922-ben hazaküldték Magyarországra, de szeptemberben majdnem hetven másik aktivistával együtt letartóztatták, majd májusban 15 év börtönre ítélték. 1924-ben azonban kiadták a Szovjetuniónak. Itt beiratkozott a Nemzetközi Lenin Iskolába.
[szerkesztés] A barcelonai hóhér
Később a Kommunista Internacionálé Vezető Bizottságához került, Franciaországban, Belgiumban, Spanyolországban és Portugáliában dolgozott. A spanyol polgárháborúban eg nemzetközi brigád parancsnoka volt és egyben a szovjet NKVD (a KGB) elődszervezete) képviselője volt. Ebben a minőségében könyörtelen harcot folytatott a szintén Franco ellen küzdő trockisták és ezzel a tevékenységével kiérdemelte „a barcelónai hóhér” gúnynevet.
1939 és 1941 között a KMP képviselője volt a Kommunista Internacionáléban és szerkesztette az Új Hangot, a Szovjetunióban élő emigráns magyar kommunisták lapját. Miután az Internacionálét feloszlatták, az ellenséges hadseregek hátországában illetve a hadifoglyok közti agitáció és propaganda egyik irányítója volt.
1944 novemberében részt vett a magyar fegyverszüneti delegáció tárgyalásain, majd Farkas Mihállyal, Nagy Imrével és Révai Józseffel együtt Szegeden megalakította az MKP új Központi Vezetőségét.
[szerkesztés] Hazatérése után
1945 után fontos szerepet játszott a kommunista párt magyarországi hatalomátvételének megszervezésében. 1945 és 1949 között közlekedésügyi miniszter, 1948 – 1949 között pénzügyminiszter, majd államminiszter. 1952 és 1954 között miniszterelnökhelyettes volt. 1954 és 1956 között az MDP Központi Vezetősége Gazdaságpolitikai Bizottságának elnöke volt és ebben a minőségében azon fáradozott, hogy visszafordítsa a Nagy Imre által első miniszterelnöksége alatt hozott intézkedéseket. Rákosi lemondása után 1956 júliusától Gerő volt a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége első titkára, mint a keményvonalasok Rákosi után legerősebb vezetője. A szovjet irányítás reményeit azonban ő sem váltotta be.
[szerkesztés] 1956-ban
Az 1956. október 23-i tüntetések után, október 25-én reggel nagy felháborodást keltő rádióüzenetet intézett a nyilvánossághoz, ellenforradalomnak minősítve a történteket, amelyeket tulajdonképpen már le is vertek. Ezt követően villámgyorsan szaladt ki a lába alól a talaj. Miközben az Akadémiai utcai pártközpontban Anasztasz Ivanovics Mikojan és Mihail Andrejevics Szuszlov szovjet vezetőkkel tárgyalt, párszáz méternyire, a Parlamentnél lévő tüntetésen vérengzés kezdődött és hamarosan az üléstermet is belövések érték. A szovjetek enélkül is Gerőt okolták volna a budapesti eseményekért. Azonnal leváltották minden tisztségéből.
[szerkesztés] 1956 után
Gerő rövidesen a Szovjetunióba menekült. 1960-ban tért haza, de a Kádár János vezette restaurált kommunista rezsim nem engedte visszatérni a hatalomba. Az MSZMP-ből 1962-ben zárták ki, a határozat többek között a következőt mondta ki:
"Súlyos felelősség terheli Gerő Ernőt, aki Rákosi Mátyással és Farkas Mihállyal együtt irányította a koholt vádak alapján indított eljárásokat. Gerő, aki 1953 júniusa után belügyminiszter volt, nagymértékben felelős azért, hogy ártatlanul börtönbe zárt emberek kiengedése és rehabilitálása elhúzódott, több száz vétlen internált ember rehabilitálása sok éven át nem történt meg." (ld. Vass, Ságvári (szerk.), 1979.)
Kizárása után visszavonultan, fordításokból élt, a továbbiakban politikai szerepet nem játszott. Péter Gáborhoz hasonlóan, aki a politikai hatalomból való kiszorítása után könyvtáros lett, megbélyegzése ellenére elkerülte a felelősségre vonást.
[szerkesztés] Gerő és az MTA
Gerő Ernő 1949 és 1957 között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja volt, 1949-ben Kossuth-díjat is kapott.
A kommunista hatalomátvétel után ő kapta azt a feladatot, hogy szervezze meg a nem elég párthűnek tekintett MTA "elhalatását". 1948-ban az Országgyűlés törvényben létrehozta a Magyar Tudományos Tanácsot (MTT), amelyet lényegében egy hattagú pártkollégium, élén Gerővel, irányított. A kommunisták szándéka az volt az új intézménnyel, hogy majdan az fogja felváltani az elhalatandó MTA-t. Az MTA végül nem elhalatták, hanem a Gerő által javasolt módszerrel, az MTT beleolvasztásával pártosították 1949-ben.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- A magyar nemzet sírásói http://www.igazunk.externet.hu/ig56/tartalom/cikkek/4-1-32.htm
- MEK rövid életrajzi cikk
- Adalékok Gerő Ernő életéhez – Valóságonline.
- A történelem szemétdombja
Vass, H., Ságvári, Á. (szerk.): A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai, 1956–1962. Kossuth, Budapest, 1979, 664–670. l.


Based on work by