Káteb Jászín

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Káteb Jászin (arabul: كاتب ياسينl, francia írásmóddal: Kateb Yacine, 19291989) algériai író, költő, aki francia és algériai arab nyelven írott regényeivel és színpadi műveivel, valamint az Algériáért folytatott nemzeti törekéseivel szerzett magának hírnevet.

[szerkesztés] Élete

Káteb Jászín 1929-ben született az algériai Constantine-ban augusztus 26-án, illetve még valószínűbb, hogy augusztus 2-án. Egy kelet-algériai arabizált berber családból származik (Heltija vagy Keblút törzs), amely a francia gyarmatosítás során szétszóródott. Apja ügyvéd volt, akit a család folyton követett a különböző megbízásai során az ország legkülönbözőbb részeibe. A fiatal Káteb (amely írót jelent), 1937-ben még arab iskolába járt, de 1938-tól már francia iskolába került Bougaa-ba, majd 1941-től Setifbe.

Érettségi előtt egy évvel 1945. május 8-án tüntetések törtek ki, amelyekben ő is részt vett és amelyek során (különböző források más-más adatokat közölnek) hozzávetőleg negyvenezer embert mészároltak le a francia hadsereg és rendőrség emberei. Három nappal később letartóztatták és két hónapra börtönbe került. Elképzelhető volt az is, hogy kivégzik, de erre végül nem került sor. Szívébe zárja a nemzeti ügyet, algéria felszabadítását. Anyja, aki nehezen viselte az események kegyetlenségét megőrült. Miután kicsapták a gimnáziumból, erős depresszióba zuhant és rengeteget olvasott. Apja eközben elküldte őt a Bône-i (Annaba) gimnáziumba, ahol találkozott 'Nedjmaval' ('csillag' arabul), férjezett unokatestvérével, akivel együtt él nyolc hónapig. 1946-ban kiadták első verseskötetét. Ekkor már politizált és a PPA nevű nemzeti párt szárnyai alatt előadásokat tartott. 1947-ben Káteb Párizsba utazott, ahol előadásokat tartott Abd al-Qadir emírről, és csatlakozott a kommunista párthoz. Egy második látogatás során kiadták Franciaországban egy versét ('Nedjma ou le Poème du Couteau') a 'Le Mercure de France' című újságban. 1945 és 1951 között újságíró Algírban ('Alger républicain').

1954-ben kiadták egy színpadi művét ('Le cadavre encerclé'), melyet azonban hamarosan betiltottak Franciaországban. 1956-ban adták ki híres, 'Nedjma' című regényét. Az algériai szabadságharc alatt a francia hatóságok rendszeresen zaklatták Kátebet, aki hosszú utazásra kényszerült, amely során különböző kétkezi munkákat vállalt Franciaországban, Belgiumban, Németországban, Olaszországban, Jugoszláviában és a Szovjetunióban.

1962-ben Káteb visszatért Algériába, röviddel a függetlenedés után, és újból újságírásba kezdett ugyanannál a lapnál. 1970-től, mely egy fordulópont az életében, már nem hajlandó többet franciául írni, és belekezd egy színházi társulat megszervezésébe, mely arab dialektusban kíván működni. A társulatot támogatta a kormány is, mégis utazásra voltak kényszerítve és legtöbbször vidéki kis helyeken léptek fel munkások, földművesek és diákok előtt. Legfőbb műsorszámuk a 'Mohamed fogd a csomagodat' ('Mohamed prends ta valise' – 1971), a 'Nők hangja' ('la Voix des femmes' – 1972), és a 'Kétezer év háborúja'('La Guerre de deux mille ans' – 1974) volt. Ezek közül a legelsővel felléptek külföldön is. 1978-tól a kormány vidékre száműzi Algériában és a televízióban sem szerepelhet. Ekkoriban rengetegen kritizálták liberális nézetei miatt országában.

1987-ben nívós díjjal jutalmazzák a Nelson Mandeláról írt darabjáért. 1988-tól a francia Verschenyben telepedik le, de rendszeresen visszajár Algériába. Halálakor hátrahagyott egy befejezetlen művet az 1988-as algériai lázongásokról.

[szerkesztés] Művei

  • Soliloques, versek, Bône, 1946.
  • Abdelkader és az algériai függetlenség (Abdelkader et l'indépendance algérienne), Alger, En Nahda, 1948.
  • Nedjma, regény, Parizs, 1956.
  • Megtorlások köre (Le Cercle des représailles), színház, Parizs, 1959
  • A sokszögű csillag (Le Polygone étoilé), regény, Parizs, 1966.
  • Les Ancêtres redoublent de férocité, Parizs, 1967.
  • L'Homme aux sandales de caoutchouc, théâtre, Parizs, 1970.
  • Boucherie de l'espérance,színházi mű, tartalmazza a Mohamed fogd a csomagod című művet, 1971.
  • La Voix des femmes, Parizs, 2004.

[szerkesztés] Külső hivatkozások