Fog
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A fog (latinul: dens, dentes) egy kemény szerv, amelyet egy látható korona és egy, az állcsontokban rögzülő gyökér alkot. A fogak fő funkciója a táplálék megragadása és felaprózása. Ezenkívül az embernél még szerepük van a hangképzésben, az esztétikai megjelenésben és egyes állatoknál fegyverként szolgálnak. A filogenetikai fejlődés során ezen funkcióknak megfelelően alakultak ki a különböző fogmorfológiák. Például a növényevőknek több az őrlőjük (a növényi táplálék nehezen emészthető), és a ragadozóknak jól fejlett szemfoguk van (az áldozat megragadására).
A fogak színe a világossárgától a szürkésfehérig bármilyen lehet. Idővel viszont sötétebbek, sárgábbak lesznek mivel az átlátszó zománc kopik és az alatta lévő dentin színe érvényesül.
Az emberi szervezetben két rend fogazat fejlődik ki. Az első rend, az ún. tejfogazat (időleges fogak, Dentes decidui), a születés után hat hónappal kezd megjelenni, a maradandó fogak (Dentes permanentes) pedig a hatodik életév után. Embernél a tejfogak száma 20, a maradandó fogaké 32. Egyes állatokban csak egy rend fog fejlődik ki, másoknál (pl. a cápánál) az élet egész folyamán cserélődnek.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Anatómia
A fog szájüregbe nyúló részét koronának (Corona dentis), a fogmederben rögzülő részét gyökérnek (Radix dentis) nevezzük. A kettő határánál van fognyak (Collum dentis). A fog belsejében található a fogpulpa, ezt teljesen körbeveszi a dentin, melyet a koronai részen zománc, a gyökéren pedig cement fed. A zománc és a cement a fognyaknál találkozik. A fogak a fogmederben az ún. gyökérhártya (Periodontium) által rögzülnek.
A lapát (felső) és véső (alsó) alakú metszőfogak harapásra, a hosszú és rögzítésében erőssen biztosított szemfog tépésre, és a széles koronával rendelkező kis őrlőfogak a darabolásra és szétnyomásra, míg a nagyőrlők a legnagyobb rágómunkára alkalmasak.
Minden fogon megkülönböztetünk négy felszínt:
- Okkluzális felszín vagy rágófelszín - a fogak rágásra alkalmas felszíne, hiányzik a fronfogaknál - ezek élben végződnek
- Vestibuláris felszín - a fogak kifele, a szájtornác fele néző felszíne. Frontfogaknál labiálisnak, őrlőknél buccalisnak is szokták nevezni
- Orális felszín - befele, a szájüreg fele néző felszín. Felső fogsoron palatinális, alsón linguális a neve
- Approximális felszín - a szomszédos fogak fele néző felszín. Meziális, mely a fej középvonalához közelebb esik, distális, mely távolabb esik (tehát hátrább)
[szerkesztés] Zománc
A zománc (Enamelum, Substantia adamantina) a szervezet legkeményebb és leginkább mineralizált anyaga. Normális esetben csak ez látszik, de ha túl nagy a kopása a fognak, akkor a dentin is láthatóvá válhat. 96%-a szervetlen anyag, legnagyobb részt hidroxilapatit, a többi pedig víz és szervetlen anyag. Nagy szervetlen anyag tartalma miatt nagy a keménysége, de a törékenysége is. Ezért, ha nincs alátámasztva - dentin vagy tömőanyag által - könnyen letöredezik. Mivel a zománc áttetsző, a dentin színe nagy mértékben meghatározza a színét, úgyszintén az odahelyezett fogászati anyagok (tömések) is. Vastagsága változó, a rágófelszínen a legvastagabb (kb. 2,5 cm), majd a fognyak fele fokozatosan elvékonyodik. Mivel nagy a szervetlen anyag tartalma csak fiziko-kémiai úton történhetnek változások a szerkezetében. A savak kioldják a szervetlen anyagot belőle (deminerelizáció), de ha megfelelő időn belül a szájüreg pH-ja megemelkedik, akkor ezek a nyálból vissza épülhetnek (remineralizáció). A hidoxilapatit hidroxil része kicserélődhet egy fluor ionnal, és egy ellenállóbb fluoroapatit képződik. Ezért fluoroznak bizonyos anyagokat, mint pl. a fogkrém, víz, tej stb. Professzionális fluorozást kezdeti fogszuvasodások kezelésekor alkalmaznak.
[szerkesztés] Dentin
A fog fő tömegét a dentin (Dentinum, Substantia eburnea) adja. A fogbélkamrát teljesen körbeveszi, kivülről pedig a zománc és a cement fedi. 70%-ban ásványi anyagot, 20%-ban szerves anyagot és 10%-ban vízet tartalmaz. Keménysége kisebb mint a zománcnak, de rugalmassága nagyobb, ami előnyös. Magassabb szerves anyag tartalma miatt a fogszuvasodás könnyebben roncsolja.
Szerkezetére jellemző, hogy dentincsatornák (tubulusok) járják át, melyekben az odontoblasztok (dentint termelő sejtek) nyúlványai, az ún. Tomes-féle rostok, találhatóak. Tehát a csontokhoz hasonlóan élő szövetről van szó. A dentincsatornák átmérője az egyén korával és a dentinen belüli helynek megfelelően változik. A zománc fele eső részen szűkebbek, míg a fiatal korban 2,5-3 μm-es csatornák, 1,3-1,5 μm-re csökkenek. A tubulusokon keresztül bizonyos anyagok átjuthatnak, így például baktériumok által termelt különböző toxinok, melyek irritálhatják a fogbélben lévő idegvégződéseket, fájdalmat váltva ki. Maguk a baktériumok nem képesek áthatolni a tubulusokon. A fogászati beavatkozások során tapasztalt fájdalomingerek is a dentincsatornákon közvetítődnek: a csatornákban folyadékáramlás következik be, ami mechanikailag ingerli az idegvégződéseket.
A dentin, a zománccal ellentétben, kis mértékben képes védekezni a külső behatások ellen. Amikor a szuvasodás eléri a zománc-dentin határt, a dentincsatornácskákban és a dentin pulpa felőli részén megindul a dentin lerakódás, ami gátat próbál szabni külső ingerek ellen.
[szerkesztés] Cement
A cement (Cementum, Substantia ossea dentis) a fogat rögzítő négy szövet (fogmeder, gyökérhártya, fogíny, cement), a parodontium egyik alkotórésze. Embernél csak a foggyökér felszínét fedi. Legvastagabb a gyökércsúcsnál, majd a zománc-cement határ fele fokozatosan vékonyodik. Fő funkciója a gyökéthártya rostjainak az elhorgonyzása. A kémiai összetételét tekintve a csonthoz hasonlít, de hiányoznak belőle az erek és idegek.
Megkülönböztetünk sejtes (celulláris) és sejtmentes (acelulláris) cementet. Acelulláris cement fedi a gyökér egész felszínét, ezt fedi a gyökércsúcsi harmadban a celulláris cement. Ez utobbi a cement gyors lerakódása közben jön létre, amikor a sejtek benne maradnak a cement állományában.
A cementben kétféle rosttípust különböztetünk meg: egyrészt a gyökérhártya által termelt és a cement felszínére merőleges Sharpey-rostokat (extrinsic), másrészt a cementoblasztok (cementet termelő sejt) által termelt és a gyökérrel párhuzamos lefutású intrinsic rostokat.
[szerkesztés] Fogbél
A fogbél (Pulpa dentis) a fog legbelső része, mely egy speciális laza kötöszövetbe ágyazott ereket és idegeket tartalmaz. Funkcioi: induktív (a pulpa indítja el, a fog fejlődése során, a dentin és zománc termelést) tápláló, formatív (az itt található odontoblasztok termelik a dentint), védekezési (ha a szuvasodás eléri a dentint, vagy akár a pulpát, a szervezet többi szövetéhez hasonlóan a fogbélben is védekezési reakciók indulnak be).
Anatómiai szempontból megkülönböztetünk: a fog koronájában elhelyezkedő pulpakamrát, és a gyökérben található gyökércsatornát. A fogak csücskeinek megfelelően a pulpakamrában pulpaszarvakat találunk. A gyökér formáját követve a gyökércsatorna is egyre szűkül, amíg egy nyíláson (Foramen apicale) keresztűl kinyílik. Ezen a nyíláson át lépnek be a fogba az erek és az idegek.
[szerkesztés] Gyökérhártya
A gyökérhártya (Periodontium) egy specializált kötöszövet, mely a fogmeder és a cement közt húzódik. Fő feladata a fog rögzítése és a rágóerők átvitele a csontra. A fő (Sharpey-féle) rostokon kívül még tartalmaz laza rostos kötöszövetet, fibroblasztokat, védekező sejteket, véredényeket, idegeket és nyirokedényeket. Még találunk benne ún. Malassez-féle sejteket, melyek a fog fejlődése során a Hertwig-féle hüvelyből maradnak vissza, és később cystak alakulhatnak ki belőlük. Vastagsága kb. 0,2 mm.
Szerepük van még a fogak proprioreceptiv (saját) érzékelésében. Mechanoreceptorok vannak benne, melyek érzékelik és továbbítják az agyhoz a fogat ért erők nagyságát.
[szerkesztés] A fogak fejlődése
Az a folyamat, mely során kialakulnak a fogra jellemző szövetek, morfológiai sajátosságok és a végén a fog megjelenik a szájüregben. A tejfogak fejlődése már a méhen belüli élet hatodik hetén elkezdődik, míg a maradando fogak-é a huszadik héten. A fogak hám- (ectodermális) és kötöszöveti (mesodermális) eredetüek.
A méhen belüli élet hatodik hetén az elemi szájüreget borító ectoderma benyomul az alatta lévő ectomesenchymalis szövetbe, és gyors proliferációba kezd. A tízedik héten már megfigyelhetünk 10-10 fogcsírát a tejfogaknak megfelelően. Később, kb. a 16. hét után jelennek meg a maradó őrlők csírái, a 20. hét után pedig a többi maradandó fog csírái.
A fog fejlődése során különböző fázisokat külőnítünk el: csíra vagy bimbó, sapka, harang szakaszokat. Ezek követik egymást és nem mindig különíthetők el. Három részből állanak: zománcszerv, fogpapilla és fogzsák. A zománcszervet három réteg sejt alkotja: a belső és a külső zománchám, és a kettő között elhelyezkedő reticuláris sejtek rétege. Az egyetlen hámeredetű szövetből, a zománcszervből, fog kialakulni a zománc. A fogpapillából fog kialakulni a dentin és a fogbél, a fogzacskóból pedig a cement és a gyökérhártya.
Kb. a 20. héten a belső zomámchám sejtjei ameloblasztokká differenciálódnak. Megjelenésük hatására a fogpapilla zománcszervhez közeleső részén odontoblasztok alakulnak ki, az ott lévő mesenchymalis sejtekből. Ezek elkezdik termelni a predentint. Az első réteg lerakódása valószínüleg kémiai jel az ameloblasztok számára, mivel csak ekkor kezdik el a zománc termelését. A dentin lerakása centrifugális, a fog belseje felé történik, míg a zománc lerekása kifele, centripetálisan.
Amikor a korona teljesen kialakult elkezdődik a gyökér fejlődése. Ezt a Hertwig-féle hüvely indítja el, mely a külső és belső zománchámból áll. Hatására a közelében lévő mesenchymalis sejtek odontoblasztokká differenciálódnak és elkezdik a gyökérdentin termelését. Miközben a fogzacskó sejtjei cementet termelő cementoblasztokká, és a gyökérhártya rostjait termelő fibroblasztokká differenciálódnak. A Hertwig-féle hüvely feldarabolódik és nagyrészt fel is szívódik, de Malassez-féle sejtek formájában vissza is maradhatnak egyes részei.
Még teljesen nem tisztázott a fogak előtörésének a mechanizmusa, de valószínünek tűnik, hogy a gyökér fejlődése emeli ki a fogat. Az első tejfog 6 hónapos korban jelenik meg ,az utolsó 2-2,5 éves korban. Egy hat hónapos eltérés még normálisnak tekinthető. Hat éves kor után kezdnek megjelenni a maradandó fogak, a következő sorrendben: az első nagyőrlő (6-8. év), a középső metsző (6-9. év), az oldalsó metsző (7-10. év), az első kisőrlő (9-13. év), a szemfog (9-14. év), a második kisőrlő (11-14. év), a második nagyőrlő (10-14. év), a harmadik nagyőrlő vagy bölcseség fog (16-30. év vagy egyre gyakrabban meg sem jelenik).
[szerkesztés] A rágás
A fogak fő funkciója a rágás, mely során a táplálék felaprózódik, összezúzódik, nyállal itatódik át és nyelésre alkalmas állapotba kerül. A rágás ismétlődő mozgások sorozatából áll. Két fázisát különböztetjük meg: egy előkészítő és egy aktív. Az előkészítő fázis során a száj kinyílik, leharapásnál előre tólódik, őrlőmozgásnál pedig oldalra. Ilyenkor a szembenálló fogak metszőélei vagy csücskei egymással szemben állnak. Az aktív fázisban a két fogsor közeledik egymáshoz. Lehaharapásnál az alsó metszőfog éle elcsúszik a felső palatinális (belső) felszínén és mint az olló "elvágja" az ételt. Őrléskor az alsó őrlők csücskei a felsők palatinalis lejtőin csúsznak el, ezáltal szétzúzva, megőrőlve a táplálékot. Az őrlés jobb és bal oldalon felváltva történik.
A rágás mechanizmusával és patológiás elváltozásaival a gnathológia foglalkozik.
[szerkesztés] A fogak számozása
A többféle számozási módszer közül a Nemzetközi Fogászati Szövetség (FDI) számozása a legelterjedtebb. Ez minden fog jelölésére két számjegyet használ, melyeket pont választal el. Az első, a kvadránst jelzi, melyben a fog elhelyezkedik: 1 – a jobb felső, 2 – a bal felső, 3 – a bal alsó, 4 – a jobb alsó kvadráns. A második számjegy maga a fogat jelzi:
-
-
- 1 középső metsző
- 2 oldalsó metsző
- 3 szemfog
- 4 első kisőrlő
- 5 második kisőrlő
- 6 első nagyőrlő
- 7 második nagyőrlő
- 8 harmadik nagyőrlő
-
Példa: a 2.3 a bal felső szemfogat, 4.6 a jobb alsó első nagyőrlőt jelzi.
Tejfogaknál a kvadránsokat az 5 (jobb felső), 6 (bal felső), 7 (bal alsó), és 8 (jobb alsó) számok jelzik. A fogak pedig 1-től 5-ig vannak számozva.
| Maradó fogak | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Jobb felső | Bal felső | ||||||||||||||
| 18 | 17 | 16 | 15 | 14 | 13 | 12 | 11 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
| 48 | 47 | 46 | 45 | 44 | 43 | 42 | 41 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 |
| Jobb alsó | Bal alsó | ||||||||||||||
| Tejfogak | |||||||||||||||
| Jobb felső | Bal felső | ||||||||||||||
| 55 | 54 | 53 | 52 | 51 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | ||||||
| 85 | 84 | 83 | 82 | 81 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | ||||||
| Jobb alsó | Bal alsó | ||||||||||||||
[szerkesztés] A fogak betegségei
[szerkesztés] Fogszuvasodás
A fogszuvasodás (Caries dentinum) a fog keményszöveteinek a megbetegedése, mely a szervetlen anyag savak által történő kioldódásával, majd a szervetlen anyag szétesésével jár. Elterjedése a történelem folyamán egyre fokozódott. Csontvázleletek alapján megállapították, hogy már a bronzkorban jelen volt. Rohamos terjedése az utóbbi két évszázadban figyelhető meg, az ipari fejlődéssel párhuzamosan. Ma már az emberiség 90-95%-a szenved ebben a krónikus megbetegedésben.
Annak ellenére, hogy nagyon sok kóroktani hipotézis létezik, a mai napig sem teljesen tisztázott a fogszuvasodás keletkezése. A modern felfogás szerint több tényező együttes hatására alakul ki. A négy fő etiológiai tényező a szervezet (elsősorban a fogfelszín), a baktériumok, a táplálék és az idő. Így a szuvasodás általában a nehezen tisztítható felszíneken kezdődik, úgy hogy miközben a baktériumok a dentális plakk felszínén lévő szénhidrátokból táplálkoznak melléktermékként savat termelnek. Ez demineralizálja a zománc szerves alkotóelemeit. Később, ha nem történik meg a remineralizáció a nyálból, vagy ha többször történik meg a cariogén támadás, a szerves állomány is tönkremegy. Elöször egy fehér folt jelenik meg a zománc felszínén, majd üreg képződik. Ha nem avatkoznak közbe a folyamat tovább terjed egészen a fogbélig, ahol gyulladást vált ki, és erős fájdalmakkal jár.
Újabban egyre gyakoribb a gyökércaries, melynek kialakulásához az íny visszahúzódása teremti meg a kedvező feltételeket. Lefolyása gyorsabb, mivel a cement kevésbé ellenálló, mint a zománc.
A fogszuvasodást kezdeti fázisában üregalakítás nélkül lehet kezelni, különböző remineralizációs technikákkal. Később, attól függően, hogy mennyi fogszövet ment tönkre, különböző módon lehet helyreállítani a fog funkcióját és morfológiáját: tömés, betét (inlay), korona, gyökércsapos fogmű készítésével. Végső esetben a fog eltávolítása is szűkségessé válhat. A fogszuvasodás következtében a fog körül súlyos gyulladások, gennyedések, vagy akár a szervezet bakteriális inváziója is kialakulhat. Ez utóbbi súlyos következményekkel, akár halállal is járhat. Itt is érvényes az a felfogás, hogy a megelőzés a legfontosabb.
[szerkesztés] Fogágybetegségek
A fog elvesztésének második leggyakoribb oka a fogágybetegség. A fog rögzítő elemeit (íny, fogmeder, gyökérhártya, cement) támadja meg és ezáltal a fog lazulásához és kihullásához vezet. Normális körülmények között az íny hámtapadása és a sulcusváladék megvédi a fogágyat a külső ártalmaktól. De ha lepedék rákódik le a fogra és fogkő keletkezik ez gingivitishez, majd később parodontitishez vezet. A gingivitis a fogíny gyulladása, amely nem jár csontpusztulással. A parodontitis (fogágygyulladás) érinti a gyökérhártyát, cementet és az alveoláris csontot is, ezáltal csontpusztulást okozva.
[szerkesztés] Fejlődési rendellenességek
Lehetnek genetikailag meghatározott, vagy szerzett (környezeti hatásokra jelentkező) rendellenességek. A környezeti hatások sokrétűek, lehetnek hormonhatások, anyagcserezavarok, fertőzések, gyógyszerek (pl. tetraciklin), fizikai, kémiai tényezők. Ezek hatása érvényesülhet a méhen belüli, vagy a születés utáni életben.
- A fogak számának a rendellenességei:
- Anodontia – lehet teljes, amikor egyetlen fog sem fejlődik ki, és részleges, amikor egy fog vagy fogcsoport hiányzik.
- Hyperodontia – számfeletti fogak
- A fogak méreteinek a renellenességei:
- Macrodontia – a fogak a normálisnál nagyobbak
- Microdontia – a fogak a normálisnál kisebbek
- A fogak alaki rendellenességei:
- Geminatio dentinum – ikerfog
- Fusio dentinum – fogösszeolvadás
- Concretio dentinum – a már kifejlett szomszédos fogak a cementtel kapcsolódnak össze
- Dilaceratio - a foggyökér jelentős szöglettörése
- Dens invagunatus vagy dens in dente – a fogban egy tasak található, mely zománccal bélelt
- Dens evaginatus – járulékos csücsök jelenléte
- Taurodens vagy talpasfog – rendellenesen nagy pulpakamra
- Számfeletti gyökerek (Radices supranumerarie)
- Gyökér összeolvadás (Fusio radicorum dentis)
- Helyzeti rendellenességek:
- dölt fogak
- rágósíkot el nem érő, vagy azt túl érő fogak (infra- és suprapositio)
- transpositio dentis – két fog helyet cserél egymással
- ectopia dentis – a fogsoron kívül elhelyezkedő fog, leggyakrabban szemfognál fordul elő
- heterotopia dentis – a fogsortól távol, vagy a szájüregen kívül megjelenő fog
- A kemény szövetek képzésének a zavarai:
- Amelogenesis imperfecta – a zománcképzés zavara
- Dentinogenesis imperfecta – a dentinképzés zavara
- Odontodysplasia regionalis – a zománcot, a dentint és a cementet is érinti
[szerkesztés] Az állatok fogai
Az alsóbbrendű gerinceseknél minden fog egyforma, ezt homodontianak nevezzük. Ezek a kúp alakú, egygyökerű fogak figyelhetőek meg a halaknál, kétéltűeknél, hüllőknél, madaraknál és egyes emlősöknél. A teknősöknek nincsenek fogaik. A cetek egyes fajtáinak vannak fogaik, de ezeket nem használják rágásra. A kardszárnyú delfinek és az ámbrás cet, a táplálékát megragadja fogaival, szétszaggatja, de ez sem rágja meg. A cetek fogainak a száma nagyon tág határok közt mozog: 2-től egész 260 fog is előfordulhat. A hüllők és a cápák fogai mindig helyetesítődnek (polyphedont vagy "revolver" fogazat). Egy krokodil akár negyvenszer is kicserélheti fogait.
A különféle életmód, táplálkozás, illetőleg fogmunka folytán a fogak az emlősöknél már különböző alakot öltöttek. Az ilyen fogazatot heterodont fogazatnak nevezzük. Az emlősök egy részénél több rend fogazat fejlődik ki. Legtöbbnél kettő, de vannak fajok, melyeknél az egész élet folyamán cserélődnek. Az emlősök másik felénél a fogak kopnak és ezzel párhuzamosan folyamatosan nőnek ki a fogmederből.
A rágcsálóknak nincsenek szemfogaik csak mindkét állkapocsban két nagy, gyökérnélküli, éles vésőalakú metszőfoguk, melyek kopnak. Attól függően, hogy az alsó és a felső metszőfogak hogy találkoznak megkülönböztetünk négy rágcsáló típust: nyúl, vagyis a kéreghántolók típusa, tengerimalac vagy a levél- és gyümölcsevők típusa, egér, vagy a mindenevők típusa, mókus, vagy a diótörők típusa.
A biológusok a fog kopásának mértékéből megtudják állapítani, hogy az állat mivel táplálkozik és mennyi idős. Egy fiatal ló fogainak a hossza például 11,5-12,5 cm. Ezenkívül a fog alakjából és a tejfogak jelenlétéből lehet következtetni a ló életkorára. A lovaknak 20 tejfoguk van. A maradó fogak száma kancáknál 36, méneknél 40. Minden lónak van 12 metszője, 12 kisőrlője és 12 őrlője, a méneknek ehhez képest még van 4 szemfoguk. Egyes lóvaknak szeg alakú fogaik, ún. farkas foguk is lehet.
Az elefántok agyarai specializált metszőfogak, melyek táplálék kiásására, mozgatására és harcra szolgálnak. Szintén nagy agyaruk van az elefántfókáknak, rozmároknak, vízilóvaknak. A narválok agyara sok érző idegvégződést tartalmaz. Ezért az agyarok segíthetnek a táplálék keresésben, a tájékozódásban és a párosodásban.
A földimalac fogairól hiányzik a zománc és a fogbélben sok tubulus található, ezért nevezik még tubulidentatanak is.
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Források
- Fazekas Árpád (szerk.): Megtartó fogászat és endodoncia, Semmelweis kiadó, 2006, ISBN 963 9656 12 7
- Suba Zsuzsanna: A szájüreg klinikai pathológiája, Medicina Könyvkiadó Rt., 1999, ISBN 963 242 385 2
- SH Atlasz Helmut Leonhardt: Anatómia II. kötet, fordította: Prof. Dr. Tömböl Teréz, Springer Hungarica Kft., 1996, ISBN 963 8455 63 2
- Tooth című szócikk az angol Wikipediából


Based on work by