John Duns Scotus

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

John Duns Scotus
John Duns Scotus

Duns Scotus(Dunston, Northumberland (mások szreint: Dun, Írország, 1274Köln, 1308.) skolasztikus filozofus.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Életpályája

A ferenciek közé lépett és Oxfordban tanult, ahol csakhamar annyira kitűnt, hogy amikor tanára Párizsba ment, ő helyettesítette a filozófia tanításában. 1307-ben teológiai doktorrá avatták Párizsban, ahol még ugyabban az évben tanitani kezdett. Néhány hónappal később Kölnbe ment, ahol nemsokára meghalt.

[szerkesztés] Munkássága

Külön iskolának, melyet az ő nevéről Scotismusnak neveztek, s mely ellentétben állot a Thomismussal, Aquinói Tamás filozofiájával, lőn alapítója. A scotizmus ereje inkább a kritika, mint a pozitiv alkotás; e kritika azonban nem lépi tul a skolasztika körét. Scotus is a filozofiát a teologia szolgájává teszi; szilárdan ragaszkodik a dogmákhoz, de szkeptikus a dogmák filozofiai bizonyítékai iránt. Jól mondották, hogy viszonya Aquinói Tamáshoz némileg hasonlít Kantnak Leibnitzhez való viszonyához. Scotus és Kant kritikai elmék, a teologiai tételek bizonyítékait lerontják, magukat a tételeket azonban elismerik. Mindkettő abba is egyezik, hogy ama tételeket, melyeknek bizonyításához az elméleti tudás gyöngének bizonyul, az erkölcsi akaratra alapítják, melynek elsőséget tulajdonítanak az elméleti ész fölött. Nagy a különbség is. Mert Scotusra nézve a legfőbb tekintély a katolikus egyház, Kantra nézve pedig a lelkiismeret szava. A teologia ezek után Scotusnak nem annyira tudomány, mint gyakorlati jellegü megismerés. Körét nagyon megszorítja és nemcsak a háromságot s az inkarnaciót s a többi keresztény dogmákat, hanem a világnak semmiből való teremtését s az emberi lélek hallhatatlanságát is azokhoz a dogmákhoz számítja, melyeket az ész nem bizonyíthat, hanem csak mint cáfolhatatlanokat és valószinüeket is föltüntethet, mig az isteni kinyilatkoztatás teszi őket bizonyosokká. A nominalizmus és realizmus harcában az utóbbinak fogja pártját. Az egyetemes a dolgok előtt van, mint forma isten elméjében, a dolgokban, mint lényegük (quidditas), a dolgok után mint elménk által elvont fogalom. De a részletekben függetlenebb Aristoteléstől, mint Tamás; sok platonikus és ujplatonikus eszme hatolt gondolkodásába, főleg Avicebron «Életforrása» c. műve révén. Máskép is meghatározza az egyetemesnek az egyénihez való viszonyát. Az egyetemeshez hozzá kell járulnia az egyéninek, vagy a skolasztikusok nyelvén a quidditashoz a haecceitasnak. Fontosabbak Scotus lélektani és etikai tételei, melyek közt a legfőbb: az akarat előbbre való az értelemnél. Tamás szerint isten a jót parancsolja, mert jó; Scotus szerint a jó azért jó, mert isten parancsolja. Elkeseredett harc tört ki a Scotisták és Thomisták közt, mely főleg az immaculata conceptio (Scotus ennek a védője) körül vált legerősebbé.

[szerkesztés] Tanítványai

A tanítványok közül megemlítendők Joh de Bassolis Antonius Andreae (doctor ordinatissimus), Franciscus de Mayronis (doctor illumanitus, vagy magister abstractionum) és a doctor planus et perspicuus Walter Burleigh.

[szerkesztés] Művei

Összes műveinek kiadása, mely azonban mégsem teljese, megjelent 1639. Leidában 12 kötetben, kiadója Lucas Wadding, aki L. életrajzát is hozzácsatolta.

[szerkesztés] Irodalom

Régebbi művek róla:

  • Johannes de Rada, Controversiae teologicae inter S. Thomam et Scotum etc. Venet. 1599. és Colon 1620.
  • Erdmann, Grundriss d. Gesch. der Phil.; Prantl, Gesch. der Logik III.;
  • Morus, l'Histoire de la philosophie scolastique (Lyon 1882);
  • Werner, Johannes D. (Bécs 1880).
Ez a szócikk részben vagy egészben a Pallas Nagy Lexikonából való, ezért szövege és/vagy tartalma elavult lehet.
Segíts nekünk korszerű szócikké alakításában, majd távolítsd el ezt a sablont.