Böszörményi-Nagy Iván

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Böszörményi-Nagy Iván (Budapest, 1920. május 19. – Philadelphia, 2007. január 28.) magyar-amerikai pszichiáter, a családterápia területének egyik alapítója.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Élete

Katolikus családba született, három generáció magasrangú bírók örökségével és ez beléiktatta kis korától a személyek közti igazságérzés fontosságát. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte és az orvostudamányi képesitéset a Pázmány Péter Tudományegyetemen kapta meg. Pszichiáter szakorvosi tanulmányait Budapesten végezte és a Budapesti Tudományegyetemen mint professzor működött. Fontos mentora volt Gyárfás Kálmán, egy korai családi pszichiátria irányult orvos, aki később Chicagóba távozott. Böszörményi-Nagy ellenállt a nácizmusnak és később a sztálinizmusnak és elhagyta Magyarországot 1948-ban.

Két évig Ausztriában, mint idegorvos és pszichiáter dolgozott az International Refugee Organization-nak. Miútán 1950-ben az Egyesült Államokba kivándorolt, tudományos munkálatot végzett a skizofrénia biokémiai alapján, és ezután a Chicagói Egyetem és New York Állami Egyetem, Syracuseban mint professzor működött. 1957-ben a philadelphiai Eastern Pennsylvania Psychiatric Institute kórházhoz csatlakozott, ahol a családi pszichiátria osztályt vezette húsz évig. Ez az osztály lett a világ egyik fő kiképzesi központ a családterápia terén. Huszonöt évig a Hahnemann University Hospital, mint a családterápia osztály főorvosa müködött. Privát praxist folytatott és az Institute for Contextual Growth-t Philadelphiában megalapította.

Annak ellenére hogy Böszörményi-Nagy menekült a kommunista rendszertöl 1948-ban, szülöföldje mindig a szivében maradt, és a 1989-i rendszerváltás óta, többször meglátogatta Magyarországot. Mindamellett hogy az élete utolsó tíz éve alatt Parkinson-kórban szenvedett és tolószékkel közlekedett, továbbiakban utazott, és több családterápia konferencián vett részt mint fővendég. A professzort közelgő 80. születésnapja alkalmábol 2000-ben a Magyar Köztársaság Elnöke, Göncz Árpád, Köztársasági Aranyéremmel tüntette ki. 2007. január 28. philadelphiai otthonában elhunyt. Ősi falujában, Külsővaton, temették el.

[szerkesztés] Munkái

Böszörményi-Nagy első fontos hozzájárulása a családterápia térhez, az első igazán integrátiv családterápia módszer kifejlesztése, James Framo együttműködésével, az úgynevezett Intensive Family Therapy volt. Ez a modell összehozta a tárgykapcsolat-elméletet, rendszerelméletet, és az egzisztencialis filozófiat.

E modellt tovább fejlesztette Szociális gondozó Geraldine Sparkal, és 1973-ban a Láthatatlan lojalitás cimű könyvet adták ki, ami az egyik legkimagaslóbb munka a családterápia terén. Ez a könyv tette központba az emberi viszonyok közötti igazságosságot. Idéz elméleti és klinikai megfigyeléseket hogy a lojalitás hogy működik generációkan keresztül, és hogy megnyilatkozódik közvetlenül és közvetve, mindkét előnyös és ártalmas módon. Számos új fogalmakat bemutat, mint családi örökösség, családi lojalitás, a viszonyok dialektikus elmélete, viszonyokban lévő egyensúly, és parentification – egy folyamat amikor egy családtag, sokszor egy gyermek, felvesz egy túl kötelességtudó szerepet egy másik családtag ügyelésére, sokszor egy szülőé, vagy több másoké, vagy a családé. A dialógikus filozófia és az igazság elmélete a humanista filozófus Martin Buber-nek nagyhatású befolyások voltak.

[szerkesztés] Kontextuális terápia

1978-tól Böszörményi-Nagy a modellt Kontextuális családterápiának és később Kontextuális terápianak nevezte, annak elismerésére hogy az alapvető elvek az ő hozzáállásának az egyéni úgymint a családterápiát fedezték. Kontextuális terápia egy összefoglaló, integrátiv, intergenerációs modell. Felismer négy alapvető diménziót a viszonyok realitásában, amik hatással vannak úgy a terápiára mint álltalános emberi viszonyokra:

(1) Tárgyiasítható tények; (2) Egyéni pszichológia; (3) a Transzakciónális minták rendszerei; és (4) Kapcsolati etika – Böszörményi-Nagy különleges hozzászólása ehhez a térhez.

Úgy fogalmazta a kapcsolati etikát mint egy komplex dimenzió ami foglalkozik az interszubjektív egyensúly a bizalommal, igazságossággal, felelősséggel, lojalitással, és jogos figyelembevétellel egy viszonyban lévő egyének között.

A kontextuális terápisták kimagasló metodológiai hozzáállasa a többirányú érdekképviselet, ami áll a szekvenciális, empatikus, hozzáállásból minden taghoz (beleértve a nem jelen tagokat is) hol mindakettő elismerés és elvárás feléjük van irányítva; ez egy alternatív a szokásos semleges terapiás állásponthoz, ami tehetetlenné teheti a terápistát igazi igazságtalansággal vagy ellentétes érdekekkel elbánni. A cél egy párbeszédet elkezdeni kölcsönös helyzetböl beszélgetni családtagok között, és elkezdeni egy adni-kapni kiegyensúlyozást, és így visszaállitani bizalmat, amit Böszörményi-Nagy mint egy alapvető meghatározójává vélt az egyéni és viszonyi egészségnek vagy betegségnek. Fokuszával konkrét következményeken, kapcsolati etika hangsulyozza a helyrehozó cselekedetet; és ez megkülönbözteti a pszichodinamikatol (a második dimenzióban) ami a belátást hangsulyozza, és a rendszerelmélettöl (a harmadik dimenzióban), ami az interakciót az itt és mostban hangsulyozza.

Böszörményi-Nagy szerint az egyéneknek és családoknak a jelenben való egészségében nagy tényező a kapacitás a legsebezhetőbbet és jövőgenerációk jóléte után való törődést mutatni – a transzgenerációs szolidaritás. Fontos része a kontextuális terápiának preventív szándéka az utókor jóléte.

A későbbi években Böszörményi-Nagy határozottan belefoglalt egy ötödik dimenziót, ami már elejétől be volt foglalva a modellba – az ontikus dimenzió, vagy a "kölcsönös megvalósítás", ami elismeri az én szükségét a másikra hogy meghatározva lehessen.

[szerkesztés] Könyvészet

[szerkesztés] magyar nyelven

  • Böszörményi-Nagy I., & Krasner, B. (2001). A kapcsolatok kiegyensúlyozásának dialógusa. Coincidencia, Kft. Bp.
  • van Heusden, A., & van den Eerenbeemt, E. (2001). A változó egyensúly: Böszörményi-Nagy Iván egyéni-és családterápiás elmélete és módszere. Coincidencia, Kft. Bp.

[szerkesztés] angol nyelven

  • Boszormenyi-Nagy, I., & Framo, J. (1965; 1985). Intensive family therapy: Theoretical and practical aspects. New York: Harper & Row. (Second edition, New York: Brunner/Mazel)
  • Boszormenyi-Nagy, I., & Spark, G. (1973; 1984). Invisible loyalties: Reciprocity in intergenerational family therapy. New York: Harper & Row. (Second edition, New York: Brunner/Mazel)
  • Boszormenyi-Nagy, I., & Krasner, B. (1986). Between give and take: A clinical guide to contextual therapy. New York: Brunner/Mazel.
  • Boszormenyi-Nagy, I. (1987). Foundations of contextual therapy: Collected papers of Ivan Boszormenyi-Nagy, MD. New York: Brunner/Mazel.
  • Boszormenyi-Nagy, I., Grunebaum, J., & Ulrich, D. (1991). Contextual Therapy. In A. Gurman & D. Kniskern (Eds.) Handbook of Family Therapy, Vol 2. New York: Brunner/Mazel.
  • Le Goff, J.F. (2001). Boszormenyi-Nagy and Contextual Therapy: An Overview, ANZJFT, 22:3 (Sept); 147–157.
  • Ducommun-Nagy, C. (2002). Contextual Therapy. In F. Kaslow, R. Massey, & S. Massey (Eds.) Comprehensive handbook of psychotherapy, Vol. 3: Interpersonal/humanistic/existential. New York; Chichester: Wiley.

[szerkesztés] Lásd még

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Más nyelveken