Enceladus (hold)

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Enceladus
A Voyager 2 felvétele
Felfedezés
Felfedező William Herschel
Időpont 1789. augusztus 28.
Pálya tulajdonságai
Fél nagytengely 237 948 km
Excentricitás 0,0047 [1]
Keringési idő 1,370218 nap [2]
Inklináció 0,019° (a Szaturnusz egyenlítőjéhez)
A Szaturnusz holdja
Fizikai tulajdonságok
Dimenziói 513.2×502.8×496.6 km [3]
Átlagos sugár 252,1 ± 0,1 (0,0395 Föld) [4]
Tömeg 1,08022 ± 0,00101·1021 kg [4] (1.8×10-5 Föld)
Átlagsűrűség 1,6096 ± 0,0024 g/cm3 [4]
Gravitáció a felszínen
az egyenlítőnél
0,113 m/s2,
vagyis 0,0115 g
Szökési sebesség 0,239 km/s (866 km/h)
Forgási periódus (szinkron)
Tengelyferdeség nulla
Albedo 1,375 ± 0,008 [5]
Felszíni hőm.
min átlag max
32,9 K 75 K 145 K
Légkör tulajdonságai
Nyomás Hely alapján jelentősen változékony [6], [7]
A légkör összetétele Vízpára 91% Nitrogén 4% Szén-dioxid 1,7% Metán[8]

Az Enceladus (görög Εγκέλαδος) a Szaturnusz bolygó hatodik legnagyobb holdja (a Szaturnusz legkülső, "E" gyűrűjében), amelyet William Herschel fedezett fel 1798-ban.

A hold mindössze 500 kilométer átmérőjű és csaknem 100%-ban visszaveri a rávetődő napfényt. Régóta ismert, hogy felületét vízjég borítja, de ezen kívül nagyon keveset tudtunk róla, mielőtt az 1980-as évek elején mellette haladt el a két Voyager űrszonda. A Voyager 2 derítette ki, hogy a holdon kis mérete ellenére még viszonylag rövid idővel ezelőtt is aktív felszínképző erők működtek: a holdon a kráterekkel sűrűn lyuggatott öreg felszíneken kívül olyan tektonikusan kiformálódott területek is találhatók, amelyek nem régebben keletkeztek, mint 100 millió év.

A 2004-ben Szaturnusz körüli pályára állt Cassini űrszonda további kérdésekre adott választ, illetve újabbakat vetett fel. 2005-ben többször is az Enceladus közelében repült el. Többek közt felszálló vízpárát azonosított a hold déli sarki régiójában. Ez a felfedezés, valamint az, hogy felszálló hőt is sikerült detektálni és hogy a déli sarki régióban nagyon kevés a becsapódási kráter, mind arra utal, hogy az Enceladus geológiailag ma is aktív.

Az Enceladus egyike annak a három égitestnek a külső Naprendszerben (a Jupiter Io és a Neptunusz Triton holdjai mellett), amelyeken aktív kitörési tevékenységet figyeltek meg. Az Enceladus gázkitöréseinek elemzése azt mutatta, hogy felszín alatti folyékony víztömegből eredhetnek. A pára egyedi összetétele alapján sok tudós arra a következtetésre jutott, hogy az Enceladus ígéretes terepévé válhat az űrbiológiai vizsgálatoknak. A párakilövellésből voltak, akik arra is következtettek, hogy az Enceladust elhagyó anyag lehet a Szaturnusz diffúz E gyűrűjének forrása.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Neve

[szerkesztés] Kutatása

[szerkesztés] Sajátosságai

[szerkesztés] Pályájas

[szerkesztés] Interakciója az E gyűrűvel

[szerkesztés] Mérete és alakja

[szerkesztés] Felszíne

[szerkesztés] Becsapódási kráterek

[szerkesztés] Tektonikája

[szerkesztés] Síkságai

[szerkesztés] Déli sarki régiója

[szerkesztés] Kriovulkanizmus

[szerkesztés] Belső struktúrája

[szerkesztés] Az ég az Enceladusról

[szerkesztés] Külső hivatkozások (angol nyelvű)


Commons
A Wikimedia Commons tartalmaz Enceladus (hold) témájú médiaállományokat.