I. ypres-i csata

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Hiábavaló vérontás Ypresnél - A nyugati front helyzete 1914 novemberében.
Hiábavaló vérontás Ypresnél - A nyugati front helyzete 1914 novemberében.

Az I. ypres-i csata az első világháború egyik nagy csatája volt a francia-brit antantszövetség és a német császári csapatok között 1914 októberében és novemberében. E csatában alakult ki először a konfliktus során ún. „állóháború”.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Előzmények

Az 1914 októberében a nyugati fronton lezajlott versenyfutás a német csapatok számára taktikai győzelemmel, de stratégiai vereséggel zárult. A németek képtelenek voltak elérni céljukat, hogy a Csatorna Angliához közel eső partvidékét elfoglalják. A belga-francia-brit csapatok szilárd védelmi vonalat alkottak a tengertől 50-60 kilométer távolságban.

Az antantcsapatok megelőzték ugyan a Csatorna partjainak német kézre kerülését, de csapataik a két hónapig tartó folyamatos visszavonulás, harc és átcsoportosítások következtében teljesen kimerültek és összezavarodtak. Akadozott az utánpótlás, az angol katonák francia parasztok házait fosztogatták. Angliából és afrancia gyarmatokról azonban folyamatosan érkezett az utánpótlás és a friss csapatok, így a helyzet lessan normalizálódott.

Franciaország belsejében a németek komoly védelmi vonalat képeztek az Aisne folyó vonalán. Ezért az antant hadvezetése úgy gondolta, hogy a tengerpart közelében, a még meg nem erősített vonalaknál elért áttöréssel átkarolhatja a német jobbszárnyat és visszavonulásra kényszerítheti a Franciaországba augusztusban mélyen benyomuló német csapatokat. A tervet nehezítette, hogy az Antanttal szemben az Antwerpen ostromát kipihenő és hadianyaggal bőven ellátott csapatok álltak.

A német hadakat vezénylő Falkenhayn továbbra sem adta fel a Csatorna partjára való kijutás tervét. Nem akarta megvárni, míg a Flandriában is megerősödnek az antant erői, ezért egy áttörési kísérlet mellett döntött. A kiszemelt helyszín Ypres (németül: Ypern) városa volt. A várostól északra a belga hadsereg próbálta védeni hazája utolsó szegletét a németekkel szemben, míg a várost magát a harcoktól nagyon meggyengült francia egységek védelmezték. Yprestől délre helyezkedett el brit expedíciós hadsereg, melyben a kimerült angol alakulatokat Indiából érkező csapatokkal erősítettek meg.

[szerkesztés] Az I. ypres-i csata

[szerkesztés] Az első német támadás

Október 12-én a 4. és 6. német hadseregek megindították frontális támadásukat az Yprestől északra felálló belga csapatok ellen. A németek minden tekintetben erőfölényben voltak, mégsem tudtak áttörést elérni. Ennek oka a belgák elszánt védekezése, és a francia-brit csapatokkal egyeztetett haditerve. A csata közben jelentős francia erősítés érkezett, hozzájárulván a végletekig kimerült csapatok tehermentesítéséhez. A támadás elől az Ostende-ben székelő belga kormány a franciaországi Le Havre-ba menekült. A belgák nagyon súlyos veszteségek árán tartották a frontot; csapataik 35%-a vérzett el ebben ez egy csatában. A német támadás a nagy vérveszteség ellenére eredménytelen maradt. Október 20-án az antant kibontakozó ellentámadása miatt a német támadást leállították.

[szerkesztés] Az antant ellentámadása

A nyugati frontra októberben jelentős angol és francia erősítések érkeztek. Az angol csapatok október 20-án Yprestől délre ellentámadásba mentek át. A támadás eredményeképpen a német erők felhagytak a belga vonalak elleni támadással és csapataikat sietve a brit támadás megállítására csoportosították át. Németországból is folyamatosan érkeztek a friss csapatok, javarészt fiatalokból, egyetemistákból álló, alapkiképzésen sem átesett önkéntes katonákkal. A tapasztalatlan de lelkes németek óriási vérveszteség árán Lagermarck belga falunál megállították a brit betörést. A britek offenzívája elakadt, majd az október 28-án bekövetkezett újabb német támadáskor visszatértek kiindulási állásaikba.

[szerkesztés] A második német támadás

Október 28-án a németek újabb – ezúttal sikeres – támadást kíséreletek meg Yprestől északra a belgák ellen. A kétségbeesett belgák október 29-én Nieuwportnál kinyitották a Ijzer folyót a tengertől elválasztó zsilipeket. A tenger 15 km mélységben és 3-5 kilométer szélességben elöntötte a flandriai síkot, elárasztván a frontot áttörő németeket. November 1-jén Flakenhayn csapatai a Yprestől délre is áttörték a brit frontvonalat és több kilométer mélyen behatoltak az angol állások mögé. Az ügyesen elhelyezett francia-brit tartalékok azonban szétverték a német támadóéket. November 11-re a németek Yprestől délre is kiindulási állásaikba kényszerületek vissza. Németország hamarosan csapatokat vont ki a nyugati frontról, hogy a keleti fronton kialakult veszélyes orosz támadást megállítsa. Az időjárás ezután annyira elromlott, hogy a parancsnokok mindkét oldalon felhagytak a támadások kivitelezésével.

[szerkesztés] Következmények

A harcoló felek először szembesültek az állóháború következményeivel. A csata során addig elképzelhetetlen, napi több ezer fős veszteségeket szenvedett mindkét fél, miközben a frontvonalak lényegében mozdulatlanok maradtak. Az állóháború kimerítette a csapatokat, próbára tette a hátországot és ellenkezőjére fordította a közvélemény háborúpártiságát. Az I. ypres-i csatának hadászatilag (a küzdő feleket ért veszteségektől eltekintve) semmiféle következménye nem volt. A németek 130 000, az antant csapatai 108 000 főt veszítettek a csata 20 napja alatt. A német támadást követő 3 hónapnyi folyamatos csatározások annyira kimerítették mindkét felet, hogy tavaszig a nyugati fronton (egy-két csetepatétól eltekintve) felhagytak a kezdeményezéssel.

[szerkesztés] A Lagermack-mítosz

A berlini Lagemack-emlékmű
A berlini Lagemack-emlékmű

A brit támadást a német 4. hadsereg fiatal önkéntesekből álló alakulatai verték vissza. Alapkiképzés nélkül vetették harcba a fiatal egyetemistákat, akik ezrével estek el a brit pergőtűzben. A tapasztalatlan katonák gyakran egymást lőtték agyon a ködös atlanti partvidéken. A hátországban hamarosan elterjedt a nézet, hogy a fiatalokat egyszerűen ágyútölteléknek használták a már-már áttörő britek ellen.

A német harci propaganda azonban fordítani igyekezett a hatalmas vérveszteség okozta csalódottságon. A fiatalokat a hazaszeretettől fűtött hősöknek festették le, akik fegyverrel a kézben haltak meg a német hazáért. A lagermarcki csata elesettjeit példaként állították a német fiatalok elé. A későbbi náci propaganda valóságos mítoszt szőtt a lagermarcki események köré. A valódi történéseket elferdítve kialakították a „lagermarcki szellemiséget”, amely a nácik ifjúságképének alátámasztására szolgált. 1943-ban az egyik SS hadosztály a Lagermarck nevet kapta. A mítosz a nácizmus megszűnése után is tartotta magát. Jelenleg is létezik Berlinben a Lagermarck-emlékterem és Bréma egyik főutcája a belgiumi település nevét viseli.

[szerkesztés] Irodalom

  • Galántai József: Az első Világháború; Gondolat; Budapest, 1988. 214-215.
  • Cartographia: Történelmi világatlasz; Cartographia; Budapest 1997; 78/I. és 79/I. sz. térképek.
  • Elmar Stuckmann: A XX. század krónikája (1910-'19); Officina Nova; Budapest 1995. 274.