Kliment Jefremovics Vorosilov
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Kliment Jefremovics Vorosilov (oroszul: Климент Ефремович Ворошилов, Verknyeje, 1881, február 4. – Moszkva, 1969. december 2.) szovjet marsall, kommunista hadvezér. A második világháborút követően Magyarországon kulcsszerepet játszott a szovjet katonai hatalom megszilárdításában és a kommunista hatalomátvétel előkészítésében. A krími tatárok pusztító kitelepítésének kivitelezője.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
[szerkesztés] A szovjet forradalomig
Az akkor az orosz birodalomhoz tartozó Jekatyerinoszlavi kormányzóság (ma a Luhanszki terület Ukrajnában) Verknyeje nevű falujában (más forrás szerint Volcsarajovszka[1]) egy vasúti őrházbanban született. Szegényparaszti származású apja ebben az időben pályaőr volt. Neki magának fiatalon munkába kellett állnia. A Donyec-Jurjevai Kohászati Társaságnál kapcsolatba lépett a helyi szociáldemokrata szervezettel. Egy időre letartóztatták és ezután nehezen kapott másik munkát. 1902-től Luhanszkban volt mozdonygyári lakatos.
1903-ban csatlakozott a bolsevik párthoz. Az 1905-ös orosz forradalom alatt, amikor egy mozdonygyári munkásközgyűlés elnöke volt, letartóztatták, de néhány hónap múlva szabadon engedték. Részt vett az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt (OSZDMP) 1906-os stockholmi és 1907-es londoni kongresszusain. Száműzték, és csak 1914-ben tért vissza Permből. A párt Központi Bizottsága irodájának dolgozva előbb Caricinben, majd Szentpétervárott dolgozott. 1917 febuárjában a szentpétervári városi szovjetbe választották, de márciusban már Luganszkban volt, ahol a városi szovjet elnöke lett.
Az októberi szovjetforradalom után novemberben ismét Szentpétervárra hívták. Ő lett a Forradalmi Katonai Bizottság polgári ügyekben illetékes komisszárja. Tevékeny részt vállalt a rettegett politikai rendőrség, a Cseka megszervezésében. A következő év elején megint Luhanszkba küldték. Részt vett a Vörös Hadsereg megszervezésében és Caricin védelmében (ekkor már egész hadseregcsoportot vezetett). Később az az Észak-kaukázusi Katonai Körzet, még később a Déli Front katonai tanácsának tagja lett, majd 10. hadsereg parancsnoka.
[szerkesztés] A forradalom után
1918 novemberétől az ukrán ideiglenes kormány tagja, a következő év januárjától és belügyi népbiztos volt.
A polgárháborúban Caricin védelme idején került közeli kapcsolatba Joszif Visszarionovics Sztálinnal. A Trockij vezette Forradalmi Katonai Tanácsban (a Revvojenszovjet) Sztálin támogatójaként vált ismertté. Az 1. lovashadsereg vezetőjeként (1919-1921) kulcsszerepe volt az orosz polgárháború déli frontján, illetve a lengyel-szovjet háborúban.
1921-ben a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságába választották és egészen 1961-ig tagja is maradt. 1921 tavaszán részt vett a kronstadti matrózlázadás leverésében. Ugyanettől az évtől tagja volt a Központi Bizottság délkeleti irodájának és parancsnoka lett az Észak-kaukázusi Katonai Körzetnek. 1924-ben a Moszkvai Katonai Körzet vezetését kapta meg és tagja lett a Forradalmi Katonai Tanácsnak, amelyet 1925. januártól Mihail Frunze vezetett. 1925-ben, Frunze halála után a Katonai Tanács elnökének választották és a katonai és flottaügyek népbiztosa lett. Ezt a posztot 1934-ig töltötte be (1934 és 1940 közt honvédelmi népbiztos volt). Frunze a „trojka” (Zinovjev, Kamenyev, Sztálin) támogatója volt, de ezen belül „zinovjevista”, és Sztálin Vorosilovval saját hívét nevezte ki a posztra. Frunze a sebészasztalon halt meg kloroform-túladagolástól, miután belement, hogy megoperálják régi gyomorfekélyét (halála egyesek szerint gyilkosság volt, amelyben Sztálin kezét sejtik.) 1926-ban Vorosilov az újonnan alakult Politbürónak is tagja lett (1960-ig).
[szerkesztés] A nagy tisztogatás és a háború
Az 1930-as években mélyen belebonyolódott a sztálini Nagy Tisztogatásba. Ennek Mihail Tuhacsevszkij marsall is áldozatául esett, ami nagyban segítette Vorosilov előmenetelét.
1934-ven védelmi népbiztosnak (komisszárnak) nevezték ki, 1935-ben a Szovjetunió marsalljának, az e tisztet kapó első öt kinevezett között. 1938-ban a Távol-Keleten sikerrel vert vissza egy japán támadást. A második világháború idején a Szovjetunió Védelmi Bizottsága tagja volt. 1940-től a népbiztosok tanácsának elnökhelyettese volt. 1939 novembere és 1940 januárja között ő irányította a szovjet hadsereget a téli háború során, tervezési hiányosságai és általános inkompetenciája miatt azonban a Vörös Hadsereg hatalmas veszteségeket szenvedett. Vorosilovot Szemjon Tyimosenkóra cserélték.
A Szovjetunió német lerohanása, 1941 júniusa után Vorosilov az északnyugati hadseregek parancsnoka lett. Nagy személyes bátorságot tanusított – egy ízben például egy szál pisztollyal a kezében vezetett ellentámadást a német tankok ellen –, ugyanakkor komoly hozzánemértést is, így nem tudta megakadályozni, hogy a németek bekerítsék Leningrádot (ma: Szentpétervár), és menesztették erről a posztról is. A sokkal tehetségesebb Georgij Zsukov váltotta fel.
[szerkesztés] A krími tatárok
A krími tatárok leszármazottainak szemében az egyik legrosszabb emlékű szovjet politikus: 1944 második felében személyesen felügyelte a teljes nép, többszázezer ember kitelepítését Közép-Ázsiába és Szibériába. Egy éven belül a kitelepítettek fele elpusztult[2].
[szerkesztés] Szerepe Magyarországon
1945 és 1947 között a magyar kommunista rezsim megalapozását felügyelte, a helyi Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökeként, bár 1946-tól, amikor a szovjet minisztertanács elnökhelyettese lett, lényegében Szviridov altábornagy helyettesítette budapesti posztján. 1945. január 20-án a szövetséges hatalmak részéről ő írta alá a fegyverszüneti egyezményt Moszkvában Gyöngyösi János magyar külügyminiszterrel. Legalább részben a SZEB nyomására történt a magyarországi németek kitelepítése, bár ezt a felelősséget Vorosilov és a SZEB később igyekeztek elhárítani maguktól.[4]
[szerkesztés] Az 1945-ös választások
Miután 1945. október 7-én meglepetésre nem a Magyar Kommunista Párt, hanem a Független Kisgazdapárt nyerte a nagy-budapest törvényhatósági választást, Vorosilov Sztálin nyomására azt szerette volna elérni, hogy a november 4-re kitűzött országgyúlési választásokon a különböző pártok egy blokkban induljanak. Magához kérette Nagy Ferenc kisgazda elnököt és először 45%-ot, majd 47,5%-ot ajánlott neki a képviselői helyekből, a Kisgazdapárton belül azonban Kovács Béla vezetésével valóságos palotaforradalom indult az alku ellen és tiltakozott az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság is. Végül nem lett közös lista és a kisgazdák 57,08%-os eredménnyel megnyerték a választásokat.
A SZEB nyomására azonban a kisgazdák közösen alakítottak kormányt a kommunistákkal, a szociáldemokratákkal és a Nemzeti Parasztpárttal. November 9-én készen állt a kormánylista, amelyben Kovács Béla kapta volna a belügyminiszteri posztot. Vorosilov még aznap jelentést küldött Moszkvába, az SZKP Politbürója megtárgyalta és a beavatkozásra szólította fel Vorosilovot, azzal, hogy a belügyminisztériumot a kommunisták számára kell megszerezni és a két munkáspártnak miniszterelnökhelyettesi posztokat kell biztosítani. November 11-én Vorosilov még elfogadta colan Kovácsot belügyminiszternek, ha a rendőrséget felügyelő államtitkár posztját a kommunista Farkas Mihály kapja. Rákosi Mátyás, az MKP főtitkára azonban hallani sem akart ilyen engedményről és elégedetlenek voltak a szociáldemokraták is. Vorosilov és Puskin szovjet nagykövet bevatakozásai nyomán végül a kommunisták kapták a belügyminisztériumot és a 18 tárcát nem a választási eredmények alapján osztották fel. [5]
[szerkesztés] A Szabadság-szobor
Vorosilov személyesen választotta ki Kisfaludi Strobl Zsigmondot az 1947-ben szovjet hősi emlékműként átadott gellérthegyi Szabadság-szobor alkotójának. (A művész 1955-ben Vorosilov mellszobrát is elkészítette.)[3]
[szerkesztés] Hruscsov és Brezsnyev idején
1952-ben a Központi Bizottság elnökségének (prezídium, a korábbi politbüró) tagjává nevezték ki. A következő évben Sztálin halála mélyreható változásokat indított el a szovjet vezetésben. Márciusban Vorosilovot a Legfelsőbb Tanács elnökségének elnökévé (az a Szovjetunió elnökévé nevezték ki, az SZKP első titkára (azaz az ország ténylegesen első embere) Nyikita Hruscsov lett, a miniszterelenök pedig Georgij Malenkov. A rettegett Lavrentyij Beriját letartóztatták és kivégezték. Miután Hruscsov 1956-ban hivatalosan elítélte a sztálini személyi kultuszt, Vorosilov ideiglenesen Malenkov, Lazar Kaganovics és Vjacseszlav Molotov keményvonalas frakciójához csatlakozott (amelyet Hruscsov „Pártellenes Csoportnak” minősített), amikor 1957 júniusában sikertelen kísérletet tettek Hruscsov eltávolítására. Ezután azonban gyorsan Hruscsov pártjára állt.
1960. május 7-én a Legfelsőbb Tanács elfogadta Vorosilov kérését, felmentette az elnöki posztról és Leonyid Brezsnyevet választotta államelnöknek. Július 16-án a Központi Bizottság is felmentette elnökségi tagságából. Politikai veresége 1961 októberében vált teljessé, amikor még a Központi Bizottságból is kiszavazták. Már az államelnöki posztról való lemondása sem volt önkéntes: egyes források szerint egy vacsora után döntött így, amelyen a Központi Bizottság tagjai látványosan ignorálták.
Hruscsov bukása után Brezsnyev visszahozta Vorosilovot a kommunista vezetésbe, de valós hatalommal járó szerepet már nem kapott. 1966-ban újra beválasztották a Központi Bizottságba és 1968-ban másodszor is megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést.
Moszkvában halt meg 1969-ben és a Kreml Fala Nekropoliszban temették el.
[szerkesztés] Róla nevezték el
- 1970 és 1990 között Vorosilovgrád volt a neve Luhanszk városának. Róla neveztek el 1935-ben Vorosilovnak egy távol-keleti várost, de 1957-ben a város az Usszurijszk nevet kapta.
- Nevét viseli a moszkvai Vorosilov Katonai Akadémia.
- 1945 és 1962 között a budapesti Stefánia út neve Vorosilov út volt. A kommunista rezsim idején Magyarországon nagyon sok településen volt Vorosilovról elnevezett utca, sőt egy forrás szerint még 2006 márciusában is volt ilyen a következő településeken: Battonya, Bikács, Nyékládháza, Sámsonháza, Tarnazsadány.[6]
- Vorosilov nevét viselték a második világháború idején gyártott KV-nehézharckocsik (KV–1, KV–2, KV–85).
- 1999-ben mutatták be Sztanyiszlav Govoruhin Vorosilov mesterlövésze című játékfilmjét.[7]


Based on work by