Féltékenység

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A féltékenység egy érzelem, melyet akkor élünk át, ha valaki, akitől vágyunk valamire (tipikusan figyelemre, szeretetre vagy gyengédségre), egy harmadik személynek nyújtja ezt a valamit. Például egy gyerek féltékeny lesz, ha a testvére kap édességet, de ő nem. A féltékenység nem egyszerűen abból ered, hogy nem kapjuk meg, amire vágyunk: a gyerek féltékenységét még csillapítja, ha ő is kap az édességből, de egy féltékeny szerető már kizárólag magának akarja a szeretett személy figyelmét.

Egyes szakértők (pl. John Rawls, A Theory of Justice, 1971) különbséget tesznek féltékenység és irigység között: a féltékenység lényege, hogy meg akarjuk tartani, ami a miénk, míg az irigység lényege, hogy vágyunk valamire, ami nincs a birtokunkban. (Eszerint a gyerek féltékeny a testvérére, akire a szülei többet figyelnek, és irigyli a barátja új biciklijét.) Ezzel a megközelítéssel az a gond, hogy a féltékenységnek a fordított irányú figyelem is lehet az oka – egy tizenéves féltékeny lehet amiatt a figyelem miatt, amit egy rocksztár mutat a jegyese felé, holott ő maga nem igényli azt a figyelmet. Mások szerint a féltékenység és az irigység különbségének lényege a harmadik fél részvételében van: a féltékeny személy nem egyszerűen csak magáénak akarja a figyelmet, és nem is azt szeretné, hogy a harmadik fél egyáltalán nem kapjon – hanem hogy az, akire féltékeny, ne adjon a harmadik félnek.

Erre alapozva néhányan (Jeffrie Murphy, William Pennell Rock) azt feltételezik, hogy a féltékenység az önmagunkról alkotott képpel van kapcsolatban. Az a tudat, hogy valaki, akinek a véleménye sokat számít nekünk, egy harmadik személyt többre tart nálunk, kétségeket ébreszt bennünk a saját értékünkkel kapcsolatban.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Szociálpszichológia

A féltékenység megnyilvánulási módjai és a féltékenységre okot adó szituációk a különféle társadalmakban rendkívül változatosak. Margaret Mead számos olyan társadalomról beszámol, ahol a férfiak rendszeresen felajánlják másoknak a feleségüket vagy lányukat szexuális célokra, és olyan poligám társadalmakról is, ahol az első feleségek örömmel fogadják a továbbiakat, mert azok növelik az ő tekintélyüket és csökkentik a munkájukat. Szembeállítja a dobuánokat, akik életük nagy részében azzal vannak elfoglalva, hogy féltékenyen őrzik minden tulajdonukat a feleségeiktől a jam-bogyóikig, a szamoánokkal, akiknél ritka a féltékenység.

Mead a társadalmi szerkezetek különbségeinek tulajdonítja ezeket a megdöbbentő különbségeket, és ezt a feltételezését más szerzők kutatásai is alátámasztják. Stearns megállapítja, hogy a tizennyolcadik századi Amerikában, ahol a házasságokat a szülők előre megtervezték, és a házasság előtti afférok tiltottak voltak, a féltékenység szinte ismeretlen fogalom volt. Ahogy a megrendezett házasság helyébe a számos potenciális házastárs "kipróbálása" lépett, és az együttélés módjai is rugalmasabbak lettek, a féltékenység mint társadalmi jelenség hirtelen újra megjelent.

Az 1960-as évek végén és a '70-esek elején a féltékenységet – mindenekelőtt a szexuális féltékenységet – sokan (mindenekelőtt a szabad szerelem hirdetői) irracionálisnak és szégyenletesnek vélték. A nem-kizárólagos szexuális kapcsolatok hirdetői és gyakorlói megpróbálták száműzni vagy elnyomni a partnerük mással folytatott kapcsolata miatt érzett féltékenységüket. Sokuknak meglepően nehéznek bizonyult, másoknak viszont minden nehézség nélkül ment. Egyes tanulmányok szerint a féltékenység kevésbé jelentős azokban a többirányú kapcsolatokban, ahol megvan a kapcsolatok világos hierarchiája, vagy más módon rögzítettek az elvárások. (Lásd Smith and Smith, Beyond Monogamy.) A polyamory (több párhuzamos intim kapcsolat) mai gyakorlói a féltékenységet egy elkerülhetetlen problémának tekintik, amit a legegyszerűbben hozzászokással és kibeszéléssel lehet kezelni. A társadalom nagy részében, bár a féltékenységet néha a bizonytalanság jelének tekintik, gyakrabban egy, a kapcsolatot fenyegető veszélyre adott normális és elvárható reakciót látják benne.

[szerkesztés] Evolúciós pszichológia

Az evolúciós pszichológia szerint minden más viselkedésformához hasonlóan a féltékenység is csak egy eszköz a fitnesz növelésére, védekezés a gének továbbadását fenyegető vetélytársak ellen. A nők mindig biztosak lehetnek benne, hogy a gyerekük az ő génjeiket hordozza, a férfiak viszont nem, ezért a két nemnél a féltékenység eltérő funkciót tölt be. A férfiak akkor lesznek féltékenyek, ha félrelépésre gyanakszanak, így próbálnak védekezni a "kakukkok", a más férfi genetikai állományát hordozó gyerekek ellen. A nők viszont az érzelmi kötelékek gyengülésére reagálnak féltékenységgel, mert a gyermekeik túlélését fenyegeti, ha a párjuk az erőforrásait nem őrájuk, hanem egy másik nőre és annak gyerekeire fordítja.

[szerkesztés] Irodalom

  • Richard Dawkins: Az önző gén
  • Bernhard, Kathleen F. Jealousy. 1986.
  • Lyons, William. Emotions.
  • Malach Pines, Ayala. Romantic Jealousy: Causes, Symptoms, Cures.
  • Mathes, Eugene W., "Jealousy: The Psychological Data 1992.
  • Mead, Margaret, "Jealousy: Primitive and Civilised," in Samuel Schmalhausen and V.F. Calverton, eds., Woman's Coming of Age (New York: Liveright, 1931) 35-48.
  • Murphy, Jeffrie. 'Jealousy, Shame, and the Rival.'
  • Rock, William Pennell. 'Jealousy and the Abyss.'
  • Stearns, Peter, Jealousy: The Evolution of an Emotion in American History
  • James R. Smith and Lynn G. Smith, Beyond Monogamy: Recent Studies of Sexual Alternatives in Marriage (Baltimore: Johns Hopkins University Press, 1974).


[szerkesztés] Lásd még

érzelem

Féltékenység a házasságban