Gulág-irodalom
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Gulág-irodalom a szovjet irodalom egy különleges része, amely a szovjet munkatáborokkal foglakozik. A Gulag-irodalom két legjelentősebb képviselője a Nobel-díjas Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin és Varlam Tyihonovics Salamov.
A Gulág-irodalom Sztálin halálát követően a XX-ik kongresszust követően mint földalatti (szamizdat) irodalom indult útjára. Az Gulag-irodalom első, a Szovjetunióban a XXII. Kongresszust követően 1961 novemberében Hruscsov személyes jóváhagyásával nyilvánosan megjelent műve, Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napja című kisregénye.
[szerkesztés] Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin
Suhov megelégedéssel hajtja nyugovóra a fejét. A mai nap sikeresen végződött. Nem ültették szigorítottba, nem hajtották ki a brigádot a közszolgáltatási telep építéséhez, délben feketén szerzett egy különadag kását, a brigadéros magas százalékot sajtolt ki, vidáman ment a falazás, a pengével nem bukott le a hippisnél, este is jutott neki valami Cezartól, és dohányt is vett. Nem is betegedett meg, legyűrte a bajt. Eltelt egy felhőtlen, majdnem boldog nap. Büntetése így pergett le az első perctől az utolsóig, háromezer-hatszázötven ilyen nap. És még három nap ráadás – a szökőévek miatt...(Fordította: Wessely László)
Szolzsenyicin munkatáborában bár nehezek a minden napok, de nem kilátástalan az élet. Ez megnyugtatta nem csak Tvardovszkijt, de kapóra jött Hruscsovnak. A XXII. Kongresszust követően, megmutatta ugyan, hogy voltak törvénytelenségek, sőt súlyos törvénytelenségek, de egyben azt is hogy nem történt semmi jóvátehetetlen.
Nem hiába üdvözölte 1962-ben Lukács György ujjongó esszében Szolzsenyicint mint a szocialista realizmus megújítóját. [1]
Az „Ivan Gyenyiszovics egy napja” című kisregény végül 1962. novemberben jelet meg a Novij Mir (Új világ) folyóiratban. 1963-ban újabb novellák jelentek meg a Novij mirben és 1964 tavaszán Szolzsenyicint (a szocialista realizmus megújítóját) Lenin-díjra jelöték. Közben egyre jobban meggyengült Nyikita Szergejevics Hruscsovnak a pozíciója, ami végül, 1964 őszén, leváltásához vezetett. Szolzsenyicin végül nem kapta meg a Lenin-díjat, sőt viszonya a hatalommal egyre jobban megromlott. Novellái nyugaton bombaként hatottak, 1970-ben irodalmi Nobel-díjjal tünteték ki.
[szerkesztés] Varlam Tyihonovics Salamov
De amikor a kezébe adták a napi kenyéradagját, átfogta vértelen ujjaival és a szájához szorította. Harapdálta skorbut-pusztította szájával, vérzett az ínye, a fogai inogtak, de nem érzett fájdalmat. Minden erejével a szájához szorította a kenyeret, tömte, szívta, tépte és rágta… Szomszédai fékezték meg: – Ne edd meg mind, majd aztán megeszed, később… És a költő megértette. Tágra nyitotta a szemét, de nem engedte ki szederjes ujjai közül az összevérzett kenyeret. – Később? Mikor? – kérdezte tisztán érthetőn. És lehunyta a szemét. Estére meghalt. Csak két nappal később „írták le”. Leleményes szomszédainak sikerült a kenyérosztásnál két napig megkapni a halott adagját; a halott felemelte a kezét, mint egy bábu. Így hát két nappal előbb halt meg halála dátumánál. És ez nem elhanyagolható részlet jövendő életrajzírói számára. (Cherry Brandy fordította: Rab Zsuzsa)
Salamov hőseinek élete kilátástalan a kolimai örökfagyban a mínusz 60 °C-os télben. Ezek a novellák megrémisztették Tvardovszkijt és a legcsekélyebb mértékben sem voltak alkalmasak a XXII. Kongresszus határozatainak alátámasztására. Nem csak 1961-ben, hanem Salamov életének hátralévő részében sem volt semmi esély, hogy prózai művei megjelenhessenek Oroszországban.
Salamov 1982-ben meghalt. Prózai műveit csak halálát követően 1988-ban adták ki először. Szülövárosában Vologdában 2001-ben egy lelkes helyi muzeológus Marina Vorono elérte, hogy szülőházában emlékmúzeum nyíljon.
2005. december 26-án Marina Vorono-t a Salamov Múzeum alapítóját és a Salamov Társaság kurátorát bestiális módon meggyilkolták.


Based on work by