A kulcs

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A kulcs
Rendező: Tinto Brass
Producer: Giovanni Bertolucci
Forgatókönyvíró: Tinto Brass
Főszerepben: Stefania Sandrelli
Frank Finlay
Franco Branciaroli
Barbara Cupisti
Zene: Ennio Morricone
Operatőr: Silvano Ippoliti
Jelmeztervező: Vera Cozzolino
Michaela Gisotti
Jost Jakob
Vágó: Tinto Brass
Forgalmazó: Arrow Film
Bemutató: 1983. október 19.
Időtartam: 116 perc
Nyelv: olasz
IMDb

A kulcs (La chiave) 1983-ban készült színes, olasz erotikus filmdráma. Tinto Brass, olasz filmrendező legelismertebb alkotása Tanizaki Dzsunicsiró, japán író magyarul is megjelent regényének szabad átdolgozása.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Történet

Helyszín: Velence, a XX. század 40-es éveiben, a fasizmus idején. A még mindig vonzó szépasszony, Teresa és korosodó férje, Nino házassága az évek múlásával kihűlt. A férj elhatározza, hogy naplót fog vezetni, melybe leírja feleségével kapcsolatos titkos vágyait. Úgy intézi, hogy takarítás közben az asszony „véletlenül” megtalálja a naplót. Ez így is történik. Teresa elolvassa Nino írását, s úgy dönt, hogy felháborodás helyett ő is naplóírásba fog. Természetesen szerét ejti, hogy férje „titokban” el tudja olvasni az ő bejegyzéseit. Mindketten úgy tesznek, mintha fogalmuk se lenne arról, hogy a másik ismeri a legbensőbb titkaikat. Megpróbálnak viszont úgy viselkedni, ahogyan a naplóbejegyzések szerint párjuk szeretné. Ebben a furcsa színjátékban kiemelt szerep jut Laszlónak, lányuk vőlegényének. Egy idő után úgy tűnik, mintha Lisa, a házaspár lánya is a maga módján részt venne e képmutató erotikus játszadozásban…

[szerkesztés] Irodalmi háttér

Tanizaki Dzsunicsiró (18861965) elvégezte a tokiói egyetemet, majd újságíróként kezdett dolgozni. Irodalmi munkásságát hátborzongató írásokkal kezdte. Leghíresebb munkája A kulcs, amely 1956-ban jelent meg, s rögtön pornográfiával vádolták meg. Külföldön Szemérmetlen vallomások címmel adták ki, s néhány év alatt a XX. századi japán irodalom egyik legismertebb regényévé vált. A cselekmény abban az időszakban játszódik, amikor a szinte feudális jellegűnek mondható Japán a nyugati kultúra térhódítása nyomán látványos fejlődésnek indult, s a világ egyik vezető nagyhatalmává vált. Dzsunicsiró azt vizsgálja, hogy a hagyományos japán életforma és szokásrendszer rövid idő alatt lezajló drámai változásai miként jelennek meg az egyes emberek legbensőségesebb kapcsolataiban. A könyvet 1959-ben az elismert japán rendező, Kon Ichikawa filmesítette meg először, de 1997-ben is készült belőle japán filmváltozat. Az európai közönség az olasz Tinto Brass verzióját ismeri a legjobban. Az alkotás egyik érdekessége, hogy a rendező a házaspár intim történetét a fasizmus idejére helyezte, abba a korba, amelyben az állami vezetés nem egyénekben, hanem tömegméretekben gondolkodott, s az egyéni szuverenitás helyett az uniformizálás került előtérbe. Ugyanakkor Brass e filmjével hangsúlyozni szerette volna a negyvenes éveiben járó asszonyok szexualitásának fontosságát és intenzitását. Teóriája szerint ezen korosztály hölgyei különösen intenzívek tudnak lenni az örömszerző szexben, hiszen egyrészt anyai kötelességeiket többnyire már teljesítették, a klimax közeledésének tudata viszont felkorbácsolja érzékeiket.

[szerkesztés] Érdekességek

  • Brass már 18 évvel a forgatás előtt, az író halálának évében lekötötte a regény megfilmesítési jogait, s megírta az első forgatókönyv-tervezetet, de sokáig nem talált producert a megvalósításhoz.
  • Ez az első Tinto Brass-film, melynek Giovanni Bertolucci (19452005) volt a producere.
  • A film zenéjét Ennio Morricone komponálta. A kulcs főcímzenéjeként csendül fel először az a bolondos polka, amely a következő években Tinto Brass több alkotásának visszatérő zenei motívuma lett.
  • Tinto Brass kezdettől fogva Frank Finlay-t akarta a főszerepre, aki akkoriban Salierit játszotta az Amadeus című színdarab londoni előadásain. A forgatókönyv elolvasása után Finlay azonnal igent mondott a felkérésre.
  • Stefania Sandrelli azért vállalta A kulcs főszerepét, mert ezzel lökést kívánt adni akkortájt megtorpant karrierjének. Állítása szerint egyébként is nagyon szeretett volna végre egy filmben meztelenül is szerepelni. Sandrelli úgy vélte, hogy Tinto Brass volt a legalkalmasabb rendező erre a filmre, s élménynek mondta a vele való munkát. Évekkel később egy interjúban Tinto Brass filmjeinek női sztárjai közül Stefaniát nevezte meg kedvencének.
  • A kulcs volt Franco Branciaroli első közös filmje a rendezővel.
  • Barbara Cupisti talán az egyetlen csinos fiatal színésznő, aki fontos szerepet játszott egy erotikus Tinto Brass-filmben, de mégsem kellett benne levetkőznie.
  • A forgatás 1983 márciusában kezdődött, s a filmet ugyanazon év szeptemberében zajos visszhang mellett mutatták be a velencei filmfesztiválon.
  • A cselekmény Velencében játszódik, de néhány belső jelenetet Londonban vettek fel. Brass szerint Velence a legerotikusabb olasz város.
  • Bár a főszereplő egy olasz házaspár, a film vége felé a férj naplójában mégis angol nyelvű írás látható, a feleségében pedig olasz.
  • Egy mellékszereplőt maga Brass szinkronizált, miközben a gyóntatópap szöveg nélküli kicsiny szerepét is eljátszotta.
  • A filmet az olasz cenzúra megrövidítette (állítólag bő 10 perccel), de bizonyos országokban még ezt a változatot is megvágták.
  • A kulcs néhány jelenete látható a Snackbár Budapest (1988) és A kukkoló (L’uomo che guarda, 1994) című Tinto Brass-filmekben is.

[szerkesztés] Főszereplők

  • Stefania Sandrelli (Teresa Rolfe)
  • Frank Finlay (Nino Rolfe)
  • Franco Branciaroli (Laszlo Apony)
  • Barbara Cupisti (Lisa Rolfe)
  • Armando Marra
  • Maria Grazia Bon
  • Gino Cavalieri
  • Piero Bortoluzzi
  • Pietro Lorenzoni
  • Milly Corrinaldi
  • Eolo Capritti
  • Irma Veithen
  • Tinto Brass (gyóntatópap)

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Más nyelveken