Galadriel
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Galadriel az angol író, J. R. R. Tolkien regényeinek szereplője, az író által teremtett világ, Középfölde lakója, aki a középföldi tündék legszebb megmaradt birodalma, Lothlórien királynőjeként uralkodott, mígnem a Harmadkor végén visszahajózott Halhatatlanföldre.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Neveiről
Eredetileg Artanisnak, avagy Nerwennek nevezték (ld. lentebb), a „Galadriel” nevet csak Középföldén, valószínűleg Doriathban kapta kedvesétől és későbbi férjétől, Celeborntól, és csak viszonylag későn, Lórieni uralkodása idején hagyott fel végleg régebbi nevei használatával. Jelentése egyébként kb. „(Arany)fény(ű) lány” vagy „Sugárzó lány”. A név minden bizonnyal hajának színére utal, melyet anyja nemzetségétől örökölt, s melynek a tündék szerte Ardán a csodájára jártak, noha az Óidőket nem ismerő középföldi népek később másképp magyarázták, galadhriknak avagy „a fák népének” nevezték ugyanis a lórieni tündéket (akik nemcsak a fák között, hanem a fákra is épített szállásokon laktak), és úgy gondolták, a nevében valójában a sinda nyelv „galadh” (= fa) és nem a szintén sinda „galad” (= fény) gyöke van elrejtve. Ez azonban tévedés, s így a „fás” etimológia helytelen; Lórienen belül soha nem fordult elő, hogy nevét h-val írták vagy ejtették volna.
[szerkesztés] Származása
A halhatatlanföldi időszámítás (f.é.)[1] szerint a Fák 1362. évében született igen előkelő tünde családban. Nagyapja ugyanis Finwë volt, a noldák avagy nemestündék vagy bölcs-tündék (az Aranykor végén a Sötét Úr, Melkor által meggyilkolt) nagykirálya. A noldák az istenek (valák) Finwe által tolmácsolt hívására és az ő vezetése alatt vándoroltak Középföldéről Valinorba, Halhatatlanföldre, s részesültek a Fák fényében és bizonyos mértékig az istenek erejében és tudásában. Finwë kétszer is nősült, mert első felesége, a nolda Míriel (más néven Serinde) életereje elemésztődött minden idők legnagyobb, de legtöbb bajt okozó noldájának, Curufinwének avagy Fëanornak megszülésekor, s nem sokkal utána meghalt. Finwë második felesége a vanyák (szép-tündék; a Valinorba elsőként vándorló és onnan csak az Izzó Harag Háborújában vissztérő tünde-nép) leánya, Indis volt, akitől két fia született, Fingolfin és Finarfin. Finarfin, Galadriel apja az alqualondei (Valinor kikötővárosa) teler (vonakodó avagy parti-tündék, a harmadikként és vonakodva Valinorba vándorlók) tünde-király, Olwë lányához, Earwenhez ment feleségül. Galadriel az ötödik, legkisebb gyermekük és az egyetlen lányuk volt, s a fentiek szerint apai és anyai ágon is királyi vérből származott.
[szerkesztés] Galadriel Valinorban
Galadrielt apja Artanisnak ("Nemesasszony"), anyja Nerwennek ("Férfiak lánya") nevezte, mindkét elnevezés magas termetére és korán megnyilvánuló testi-lelki erejére utal. Fiatal korától a legszebb nolda nőként tartották számon, különösen aranyszínű, de ezüst fénnyel is csillogó haja miatt, amelyen egyesek szerint maguknak a Fáknak a fénye ragyogott vissza. Szépségét minden idők tündéi közt csak Lúthien múlta fölül - bár a kérdést joggal tartjuk vitatottnak [2] . Nemcsak a legszebb, de a legbölcsebb is volt a noldák között (észben, tudásban csak féltestvére, Fëanor előzte meg, azonban annak öntörvényűsége nagyrészt, erőszakossága és önzése pedig teljességgel hiányzott belőle, s utóbbi tulajdonságai miatt Fëanor bölcsnek nem is igazán nevezhető). Összességében s képességeit tekintve Galadrielt mondhatjuk minden idők második legnagyobb noldájának.
Fëanor és Galadriel, ez a két kiemelkedő egyéniség egyáltalán nem szívlelte egymást. Galadriel, aki empatikus képességei révén sokszor előre megérezte az eljövendő eseményeket [3], kezdettől fogva ösztönösen idegenkedett Fëanortól, mert lelkét és végzetét sötétnek látta. A tünde-hagyomány egy fennmaradt kis szelete szerint Fëanor Galadriel hajának fényéről vette az ötletet, hogy a Fák fényét drágakövekbe zárja (ezen alkotásai lettek a szilmarilok), s munkáihoz néhány hajszálat kért Galadrieltől (három alkalommal is), amit az mindannyiszor megtagadott tőle, mélyen megsértve ezzel heves vérmérsékletű ifjút. Ennek ellenére bizonyos részt vállalt a tüzes szellemű nolda vezér lázadásában. Amikor Melkor meggyilkolta Finwét, és elragadta a szilmarilokat, Fëanor fellázadt az istenek ellen és népét arra buzdította, hagyják el Halhatatlanföldet, és uralkodjanak Középföldén, harcolva a tolvaj és gyilkos sötét vala, Melkor ellen, akit Morgothnak, a világ Fekete Ellenségének nevezett. Hét fiával együtt rettenetes Esküt tett, miszerint bosszújuk az idők végezetéig üldözni fog bármilyen lényt, aki magánál mer tartani egy szilmarilt. Formálisan ugyan Fingolfin volt a noldák nagykirálya, nem Fëanor (mert Finwë már régebben lemondott a trónról), de a noldák szívét és elméjét, még a királyét is, rabul ejtették a kiváló szónok Fëanor tüzes beszédei a valák rabszolgabilincseinek lerázásáról és Középfölde tágas tereiről. Galadriel esküt ugyan nem tett velük, de vágy ébredt benne Középfölde iránt, ahol a maga kedvére uralkodhat, s ezért velük tartott.
Bármi rosszat is tartott felőlük Fëanor, a valák semmiben nem akadályozták a lázadókat, akik iránt csak szomorúságot éreztek; egészen addig, amíg Fëanor viszályba nem keveredett régi barátjával, az alqualondëi kikötő urával, a teler Olwével; aki nem akarta szép hajóit a tengeri járművek építéséhez nem értő noldáknak kölcsönadni a Valinorból való kivándorláshoz. Fëanor követői megszállták a kikötőt és a hajókat, mire a telerek sokukat a tengerbe hajították, erre kirepültek a nolda kardok és véres harc bontakozott ki, a harcba pedig Fingolfin emberei is bekapcsolódtak, mert a városba érve csak annyit láttak, hogy a telerek gyilkolják a rokonaikat - noha e „gyilkosok” fegyverzete gyönge volt, és végül jobbára csak őket mészárolták le. Finarfin háza azonban kimaradt a harcból, így ők ártatlanok voltak a testvérmészárlásban, amiért az istenek joggal a noldákat tették felelőssé. Galadriel (akit mindkét harcoló félhez közeli rokoni kapcsolatok fűztek) egyes beszámolók szerint azonban részt vett a harcban, noha a Fëanorral való rossz viszonya és Olwéval való közeli rokonsága miatt a telerek oldalán. Ettől eltekintve végig a lázadók között volt, de most és később is, mindvégig egy olyan csoport élén, amit „Fëanor-ellenes frakciónak” nevezhetünk. Egyébként más beszámolók szerint nem harcolt, hanem férje, Teleporno (középföldi nevén Celeborn) oldalán a lázadáshoz nem csatlakozva hajózott Középföldére.
A valák úgy döntöttek, a testvérmészárlás miatt megbüntetik a noldákat. Közölték velük: ha most elhagyják Valinort és nem kérik bocsánatukat, soha nem jöhetnek vissza, átok fogja sújtani őket, rettenetes esküjük romlásba dönti Fëanor házát, és mindenkit, aki követi őket; s megjósolták nekik, hogy Középföldén szenvedés, nyomorúság, harc, árulás és erőszakos halál várja őket, azután pedig az Alvilág, Mandos sötétsége, s lelküknek akkor sem irgalmaznak, ha mindazok könyörögnek értük, akiket lemészároltak [4]. Valinort pedig elrejtik Melkor újabb támadásai s a világba belefáradt, megtört noldák visszatérése vagy segélykiáltásai elől. Ám csak Finarfin és népének egy része fordultak vissza Valinorba (többnyire még utódai, mint Finrod és Galadriel sem követték) és bocsánatot is nyertek, míg Fëanor és népe hajóra szállt. Mindannyian nem fértek a hajókra, így Fingolfin követői a Melkor által ideiglenesen homályba borított Valinorban maradtak, s látniuk kellett, hogy elárulták őket. Fëanor ugyanis parancsot adott a túlsó parton, hogy gyújtsák fel és süllyesszék a tengerbe a hajókat, s a lángok fénye egészen az egekig szállt.
Az elárultakra keserves út várt a járhatatlannak tartott jégsivatagban, a Helcaraxén át Középföldére. Az ezen való átkelés legalább akkora tett volt, mint egy dicső győzelem a Sötét Vala ellen. A Szilmarilok szerint Galadriel az átkelés vezetői közt volt: ekkor vált világossá, hogy nemcsak származása szerint illeti meg a királyi méltóság. S bár távol maradt a lázadók bűneitől, távozása miatt őt is sújtotta a Valák Átka, s bizonyos mértékben a sorsukban is osztozott, mert Középföldén való uralkodása az idők múltával már inkább gyötrelmes volt, mint felhőtlenül boldog; ahogyan az megjövendöltetett.
[szerkesztés] Az Első korban
Galadriel hamarosan nagybátyjánál telepedett le, Olwë fivére Elwénél, akit uralkodói nevén Elu Thingolnak hívtak a Fák fényét soha nem látott tündék, a sindák; és aki Doriath földje felett uralkodott, amelyet a maia királynő, Melian hatalma védelmezett. Galadrieltől értesült Thingol és Melian arról, hogy a noldákat gyakorlatilag száműzték Valinorból, és Melkor rémtetteiről, de Galadriel nem volt hajlandó nekik a testvérmészárlásról és más, kellemetlen élményeiről beszélni, pedig azok sokat megsejtettek, később pedig meg is tudtak ezekből. Mégis szívesen látták, mert azt tudták, hogy Finarfin háza nem vett részt teler rokonaik lemészárlásában. Amikor Finrod Nargothrondba ment, Galadriel nem követte testvérét, mert egymásba szerettek Celebornnal, Thingol rokonával, s összeházasodtak.
Az Első Kor végén a valák, a korábbi átokban tett ígéretüket némileg megszegve, mégis úgy döntöttek, megdöntik Morgoth hatalmát, s ez meg is történt, a harcokban részt vevőknek pedig felajánlották, hogy még ha bűnösek voltak is a testvérmészárlásban, térjenek vissza Halhatatlanföldre, kivéve a lázadás legfőbb vezetőit. Ez a kivétel ekkor már kizárólag Galadrielre vonatkozhatott, mivel ő maradt közülük egyedül életben. Egy 1967-es Tolkien-levél szerint Galadrielnek kategorikusan megtiltották, hogy visszatérjen, mire ő büszkén azt felelte, hogy egyáltalán nincs szándékában visszatérni. A középföldi hagyományból fennmaradt másféle regék szerint a valák neki is megbocsátottak volna, ha hajlandó lett volna ezt kérni, azonban nem tette, mivel ekkor még szeretett volna Középföldén maradni.
[szerkesztés] A másodkorban
Doriathot később a Thingollal azelőtt barátságban élő nogrodi törpök pusztították el, mert összevesztek a királlyal az egyik szilmarilt tartalmazó ékszeren; amelyet a törpök készítettek, noha a benne ékkőként szolgáló szilmaril Thingol tulajdona volt. Hogy Celeborn és Galadriel jelen voltak-e Doriath pusztulásánál, vagy már korábban elmentek, azt nem tudjuk (Christopher Tolkien feltételezi, hogy jelen voltak [5]), mindenesetre az ország feldúlása után már Lindonban éltek [6] Círdannál, és hamarosan ők lettek Dél-Lindon (Harlindon) urai, míg Észak-Lindonban Galadriel unokatestvére, Ereinion (ismertebb nevén Gil-Galad) uralkodott.
Galadrielt rossz érzéssel tötötte el az első kor végén, hogy akárcsak Morgoth első elfogása után, a végleges megdöntése után is, mindenki elfeledkezett legfőbb hadnagyáról, Szauronról. M.k. 500 körül pedig észlelni kezdte, hogy új és ismeretlen hatalom támad fel Középföldén, amely ellenségeskedést szít a tündék és emberek között; s hogy ennek a hatalomnak a fészke valahol a Ködhegység keleti oldalán vagy azon túl lehet. Gyanította, hogy Szauron lehet az, s bár a másodkor elején e sötét úr hatalma nem volt számottevő, a jövőbe látva megérezte, hogy ha nem fog össze minden szabad nép a fenyegetése ellen, Középfölde ismét a sötét erők martaléka lesz. Ezért magára vállalta azt a szerepet, amit később az istarok végeztek a valák megbízásából, és minden elérhető kapcsolatát megmozgatta a jövendő veszedelem elhárítására. Mivel az edánok eltávoztak Középföldéről Númenor kontinensére, amit a valáktól kaptak jutalmul s kárpótlásul a Morgothtól elszenvedett sérelmekért, az emberek más országai pedig jelentéktelenek voltak, vagy Morgothot imádták, a tündék mellett a törpökbe helyezte a reményt.
A Szauron elleni szervezkedés részeként m.k. 750-ben Galadriel megalapította rokonával, Celebrimborral Eregion királyságát, a móriai törpök szomszédságában s a velük való szövetséget előmozdítandó. Eregionban készültek a Hatalom Gyűrűi, többek közt a Három Gyűrű, de a sors iróniája, hogy maga Szauron is, szintén szövetségeseket keresve, ál-alakban barátságot kötött Celebrimborral, és a Hatalom többi Gyűrűin már együtt dolgoztak. Galadriel egy ideig itt uralkodott férjével. Miután Celebrimor átvette a királyság irányítását, Galadriel és Celeborn Lórinandba mentek és lettek a vidék urai. Lórinandot, az Éneklő Arany Völgyét Galadriel makulátlan tünde-birodalommá formálta az elveszett Halhatatlanföld mintájára, ő keresztelte el Lóriennek, Álomvirágnak. Miután Szauron valódi kiléte és szándékai kitudódtak, és az ezt (igaz, nagy sokára követő) háborúban a mordori hadak elpusztították Eregiont, Galadriel birtokába került a Három Gyűrű egyike, a gyémántköves Nenya. Mivel ez a Víz gyűrűje volt, felébresztette benne a Tenger iránti sóvárgást. Ekkor volt hatalma teljén, de szíve mégis megkeseredett Középfölde gyötrelmeitől, és vágyott vissza Valinorba.
Bölcsességét, amellyel egyaránt olvasott halandók és halhatatlanok szívében és elméjében, Lórienben tovább növelte és tökélyre fejlesztette. A tündék ugyan nem részesültek a valáknak és maiáknak az anyagi világot meghaladó teremtő és világformáló hatalmában, azonban a Három Gyűrű egyike olyan hatalmat biztosított neki (legalábbis aligha akad más magyarázat), amely már-már maiához vagy mágushoz tette hasonlatossá. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy komoly telepatikus képességekre tett szert (elméje kapcsolatban volt a Gyűrűhordozó Frodóval, de gyűrűtlen emberek, mint Boromir is, "a hangját hallották a fejükben"), és a rejtélyes mágikus "szerkezet", a Galadriel Tükre révén rendszeresen bepillantást nyerhetett a jövőbe. Birtokába került a gyógyító erővel rendelkező zöld tünde-kő, az Elessar is, amelyet vagy Gandalf hozott neki Valinorból (a valák kegyelmének némi jeleként), vagy Celebrimor készített, s amelyet a Harmadkorban Aragornra ruházott. Az emberek a Harmadkorra már idegenkedtek a tündéktől, Galadrieltől azonban rettegtek is és "boszorkánynak" nevezték, Lothlórient pedig messze elkerülték, kivéve a dúnadánok, akiknek királya, Aragorn Galadriel unokáját, Arwent vette el (akit Lórien erdeiben ismert meg) és vele uralkodott Gondor királyságában Szauron bukása után.
[szerkesztés] A Harmadkorban
Bár színleg a háttérbe húzódott, Gandalf mellett alighanem Galadriel az, aki nélkül a második sötét úr soha nem győzetett volna le. Galadriel hívta össze az első Szauron-ellenes Fehér Tanácsot, és feltétel nélkül támogatta a mágus Gandalf minden kezdeményezését, így a Gyűrű Szövetségét is. A Szövetség egyik tagjának, a törp Gimlinek még azt is megengedte, hogy három hajaszálát eltegye emlékbe; pedig a kérés udvariassága ellenére tényleg merész volt (ugyebár Valinorban még rokonától, a nagy Feanortól is megtagadta ugyanezt).
Szauron bukása után, ahogy Gandalf és Galadriel régebbi balsejtelmei jelezték is, a Három Gyűrű hatalma is véget ért Középföldén. Celeborn még megdöntötte a Lórient örökké fenyegető Szauron-birtok, Dol Guldur hatalmát, de elkövetkezett az idő, amikor a Gyűrűhordozóknak hajóra kellett szállniuk és elhagyniuk Középföldét. Az utolsó hajón hagyta el Középföldét, ahogy Círdan, Gandalf, Zsákos Bilbó, Zsákos Frodó, s - a szóbeszéd szerint - Glóin fia Gimli is. Ha Galadriel az Első Kor végén valóban kegyvesztettnek is számított a valák közt (ami koránt sem bizonyos, az azonban igen, hogy ő maga leginkább így hitte), a Szauron elleni küzdelmei és az Egy Gyűrű kísértésének való sikeres ellenállása miatt megbocsátottak neki, sőt - Gimli állítólagos és Frodó egészen bizonyos elhajózását tekintve (egyes hagyomány-szikrák szerint ez utóbbi is Galadriel kívánsága volt) - még a legkülönösebb és legmerészebb kéréseit is teljesítették. Ekkor már körülbelül hétezer éves volt.
[szerkesztés] Utódai
Leánya Celebrían volt, aki a féltünde-úrhoz, Elrondhoz ment feleségül (Celebríant egyik újtján Völgyzugolyból visszafelé orkok sebesítették meg s ezért elhajózott Középföldéről a másodkor kétezerhatszázadik éve körül), s frigyükből született a tünde Arwen, aki halhatatlanságáról lemondva Gondor királynője lett az északi númenori származású ember, Aragorn Elessar Telcontar oldalán. Akadnak legendák, melyek szerint Amroth, Lórinand Celebornt megelőző fejedelme is Celeborn és Galadriel fia volt, ezekről azonban a "kanonikus" iratok (a Gyűrűk Ura és a Szilmarilok) egy szót sem ejtenek, s így valóságalapjuk bizonytalan (Amroth egyébként eltűnt, valószínűleg a tengerbe veszett Gondor környékén, boldog, de tragikus bonyodalmakkal járó szerelme miatt, amit a Nimrodel nevű lórinandban élő tünde-lány iránt érzett).
[szerkesztés] Hivatkozások
[szerkesztés] Jegyzetek
- ^ F.é.: Röv., a fák ...-ik éve
- ^ A Gyűrűk Ura, Gimli és Éomer vitája Lúthien hasonmásáról, Arwenről és Galadrielről
- ^ Ez a beleérző képesség egyébként a tündék asszonyaira általánosan jellemző volt, de Galadrielben az átlagnál kifejezettebben nyilvánult meg
- ^ A tündék lelke haláluk után Valinorba, Mandos alvilági csarnokaiba vándorol vissza, de egy idő után és a megfelelő alkalommal utódaikban újjászülethetnek.
- ^ A Gyűrű keresése, Szukitas kiad., 261. o.
- ^ Ezt a tündék alapították a másodkor 1. évében.


Based on work by