Böckh János (geológus)

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Böckh János (Nagyssuri Böckh János) (Pest, 1840. október 20. – Budapest, 1909.május 10.) bányamérnök, geológus, az MTA tagja. A Magyar királyi Földtani Intézet igazgatója. A gyakorlati geológia alkalmazója a bányászatban.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Tanulmányai

Elemi iskoláit a Pozsony megyei Somorján, középfokú tanulmányait 1850 és 1854 között Pozsonyban a főgimnáziumban végezte el. 1855 és 1858 között a kremsi (Ausztria) mérnökkari iskolában tanult, de nem lépett katonai pályára, 1858-ban vették fel a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémiára, ahol 1862-ben bányamérnöki képesítést szerzett. Ezt követően 1862-ben a stájerországi Eisenerz vasbányájában kezdte el a munkát, majd 1864-ben Alsó-Ausztriában Reisenauba nevezték ki bányatisztnek. Wilhelm Haidinger és Franz Hauer geológusok által vezetett bécsi Földtani Intézetben geológiai tanfolyamon vett részt. 1864 és 1866 között, ugyanezen idő alatt a bécsi Tudományegyetemen földtani előadásokat hallgatott.

[szerkesztés] Gyakorlati munkája

1866 és 1868 között a bécsi, majd a pesti Pénzügyminisztérium alkalmazásában állt. Amikor 1868-ban Hantken Miksa vezetésével megalakult a Földmívelés-, Ipar és Kereskedelemügyi Minisztériumban a Magyar Királyi Földtani Osztály Böckh János az alapítók között volt. A szervezetet azért hozták létre, hogy a hazai földtani kutatásokat magyar geológusok végezzék. Az 1869-ben megalapított Magyar Királyi Földtani Intézetben (ez volt az első önálló magyar tudományos kutatóintézet) kezdetben segédgeológus volt, majd 1871-ben osztálygeológusnak, míg 1972 évben főgeológusnak nevezték ki. Ebben az időben főleg a Dunántúl részletes földtani feltérképezésével foglalkozott. Kezdetben osztrák geológusokkal működött együtt, de hamarosan önálló térképezési munkákat végzett. 1882-ben az egyetemi tanárrá kinevezett Hantken Miksa után az intézet igazgatója lett.

[szerkesztés] Intézetvezetői tevékenysége

A Földtani Intézet vezetőjeként is folytatta a földtani térképezési munkát a Bakony-hegység és a Mecsek-hegység részletes földtani leirását is elkészítette. Foglalkozott a Krassó-Szörényi középhegység részletes felvételével is, Máramaros és Háromszék megyék szénhidrogén előfordulásainak leirásável az ő nevéhez fűződik a hazai kőolajkutatás elindítása. Jelentősen fejlesztette az igazgatása alatt a Földtanu Intézetet, kiszélesítette annak tevékenységét. 1883-ban bányaföldtani, 1891-ben agrogeológiai és 1892-ben vízföldtani kutatásokat indított el. Tevékenysége alapján az Intézet európai rangra emelkedett, az elméleti kutatások mellett nagy gondot forditott a gyakorlati munkára.. Igazgatói munkájának egyik jelentős állomása volt, hogy 1898 és 1899 között Lechner Ödön tervei alapján Hauszmann Sándor kivitelezésében felépült a ma is álló és működő szecessziós remekműnek számító intézeti palota a Stefánia uton. Intézetvezetői munkájában nagy hangsúlyt helyezett a szervező munkára. Az Intézet tudományos elméleti és gyakorlati tevékenységéről évente jelentéseket tettek közzé, közkincsé téve a legfrisebb kutatási eredményeket. 1902-ben miniszteri tanácsossá nevezték ki. 1908-ban 45 év szolgálat után vonult nyugállományba. Fia Böckh Hugó a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia ásványtani és őslénytani tanára volt.

[szerkesztés] Tudományos munkája

Elméleti kutatásai és a gyakorlatban végzett földtani térképeszeti tevékenységét a Magyar Tudományos Akadémia [[1876]g-ban ismerte el a levelező tagsággal. Igazgatási munkája mellett folytatta a kutatási munkát. Iráyította a Pécs város vízellátását szolgáló hidrogeológiai kutatásokat és a Hosszúhetény környékén liász-kori szénelőfordulással kapcsolatos tanulmányait. A Magyarhoni Földtani Társulat titkára volt 1873-tól, majd 1889 és 1895 között az alelnöki és 1895-től ˙[[1901]-ig az elnöki teendőket látta el. Tiszteleti tagsággal tüntette ki a Magyar Földrajzi Társulat és a pozsonyi Természettudományi és Orvosi Egyesület. 1898-ban Szentpéterváron, míg 1900-ban Párizsban a Földtani Kongresszuson képviselte a magyar földtani tudományokat és előadásokat tartott. Hosszabb tanulmányutakat folytatott a Krim területén, a Kaukázusban és a Pireneus-hegységben.

[szerkesztés] Kitüntetései

  • 1896 Vaskoronarend.
  • 1898 Szt, Szaniszló rend
  • 1900 Sósmezői petróleim előfordulás című munkájáért kitüntetésben részesítették.
  • 1908 Nemesi cím.

[szerkesztés] Szakirodalmi munkái

Működése során 71 könyvet és tanulmányt, valamint 23 földtani térképet adott ki, melyek közül kiemelkedik:

  • A Bakony déli részének foldtani viszonyai. 1870.
  • Pécs város környékének földtani és vizi viszonyai. 1876.
  • Adatok a Mecsek-hegység s dombvidéke jurakorabeli lerakódásának ismertetéséhez. 1881.
  • Hazánk hasznosítható ásványi nyersanyagainak térképe. 1896.
  • Magyarország áttekintő földtani térképe. 1896.
  • A geológia fejlődésének rövid története Magyarországon 1774–1896. 1897.
  • Európai nemzetközi földtani térképe. 1898.
  • A magyar korona országainak területén mívelésben éa feltárófélben lévő ásványok előfordulási helyei. (Gesel Sándorral németül is) Budapest.1899.
  • Néhány rhaetiai kori kövület Rezi vidékéről. (Lóczy Lajossal, németül is.) Budapest. 1912.

[szerkesztés] Felhasznált források

  • Bányászati és Kohászati Lapok. XLII. évfolyam. 11.szám. Budapest. 1909.
  • Hála József-Maros Gyula: Art Geo palota a Stefánián. MÁFI.kiadás. Budapest. 2000.

[szerkesztés] Lásd még.