Arisztón

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Arisztón (Iulisz, Keosz szigete,Kr. e. III. század közepe – Athén?,?) Görög filozófus


Élete részletei ismeretlenek. A peripatetikus iskola követője volt, annak fejéül is megválasztották, szám szerint ötödik volt e tisztségben. Megkülönböztetendő névrokonától, a sztoikus Zénón tanítványától, a Khioszi Arisztóntól, aki csak a filozófiatörténetben játszott jelentéktelen szerepet.

Könyvet írt elődjeinek életéről (címét sajnos nem ismerjük), amely a peripatetikus iskola történetét tárgyaló ókor írók egyik legfőbb forrása lett. Lükón című munkáját, mely a peripatetikus iskola sorrendben negyedik vezetőjéről, tehát az ő közvetlen elődjéről szólt, Plutarkhosz az aiszóposzi mesékhez és drámai feldolgozásokhoz, valamint Hérakleidész Pontikosz legendaszövéséhez hasonlítja, anekdotái közül sokat meg is őrzött. Ismert még „Erótika homoia" (Szerelmi történetek) című munkája, a szélsőséges jellemekről írott ismeretlen című műve, valamint a „Tithonosz é peri gérósz" (Tithonosz, avagy az öregségről) című műve, amely Cicero: „Cato Maior sive de senectute" (Idősebb Cato, avagy az öregségről) című munkájának előképe és ihletője volt. Neki tulajdonítanak egy, a gyermeknevelésről szóló munkát is, amelynek címe szintén ismeretlen.

Sztobaiosz műveiben számos Arisztónnak tulajdonított mondás maradt ránk.


[szerkesztés] Források

Pecz: Ókori lexikon