Hammurapi
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Hammurapi (uralkodott i. e. 1792-i. e. 1750.) Babilón uralkodója, Sumer és Akkád királya.
Apja, Szín-uballit kezdett dél felé terjeszkedni, s ezzel ő alapozta meg Hammurapi és Babilón hatalmát.
[szerkesztés] Élete
Hammurapi hamar ellentétbe került a larszai uralkodóval, Rím-Színnel (i. e. 1822-i. e. 1763), aki legnagyobb riválisát, Iszin városát is elfoglalta, és Mezopotámia első számú hatalmává emelkedett. A szíriai Mári városát ebben az időben I. Samsi-Adad (i. e. 1813-i. e. 1781) birtokolta, akinek jelentős fölényét mutatja, hogy Hammurapi is vazalussa volt uralkodása kezdetén. Halála után azonban széthullott az óasszír állam, Mári trónjára pedig Zimri-Lim (i. e. 1779-i. e. 1757) került, aki követeket váltott Hammurapival és szövetségre léptek. Az így kialakult egyensúlyt Elám fenyegetése borította fel, amely előbb Hammurapi és Zimri-Lim segítségével elfoglalta Esnunnát, majd Larsza és Babilón ellen fordult, és megpróbálta a két uralkodót egymás ellen fordítani, ők azonban felismerték ezt.
Elám eközben sorra foglalta el az egykori óasszír állam városait, ezzel már Mári szövetségeseit és magát Márit is veszélyeztette. Ugyanakkor seregének másik felével egyenesen Babilón egy kulcsfontosságú erődje, Opisz ellen támadt. Hammurapi helyzetét súlyosbította, hogy Rím-Szín ekkor nem nyújtott segítséget, ráadásul Elám fellázított egy törzset Hammurapi ellen. Ekkor azonban a szerencse sietett Babilón segítségére: az elámi szukkal ugyanis megbetegedett, és visszavonult Esnunnába.
A következő évben, i. e. 1764-ben az elámi uralkodó újra támadásba lendült, ezt azonban Hammurapi már felkészülten várta: óriási győzelmet aratott, és visszaszorította Elámot. A babilóni uralkodó nem felejtette el Rím-Szín halogató taktikáját, ráadásul larszai csapatok törtek be Babilón területére. Ez nyílt háborúhoz vezetett Mezopotámia két legerősebb hatalma között. Hammurapi rövid ostrom után elfoglalta Larsza északi területeinek székhelyét, Maskausapirt, ami jelentős presztízsveszteséget jelentett Rím-Színnek, és szövetségesei elpártolását okozta. A következő évig, Rím-Szín haláláig azonban Hammurapi nem tudott délebbre vonulni. Ekkor viszont közel fél éves ostromot követően bevette Larszát. A város lakóit megkímélte, és az amurrú uralkodók szokásához híven átvette a korábbi vezető réteget. Ezzel Hammurapi lett egész Mezopotámia ura.
Nem tartott azonban sokáig a béke, ugyanis ezután az időközben függetlenné vált Esnunnával következett háború. A babilóni győzelem olyan mértékű erőfölényhez juttatta Hammurapit, hogy azt már eddigi leghűségesebb szövetségese, Zimri-Lim sem nézhette nyugodtan, és Babilónra támadott. Hammurapi ezt a háborút is megnyerte, és mivel nem sikerült vazallusává tennie Mári városát, ezért i. e. 1757-ben a földig rombolta azt. Röviddel ezután ismét elfoglalta a fellázadt Esnunnát, és ráeresztette a Dijála folyó vizét. Ezzel mindkét város örökre eltűnt a történelemből. A Hammurapi kezében lévő területtel gyakorlatilag helyreállt az Ur-i királyok birodalma.
Azonban már Hammurapi uralkodásának végén, és főleg fia, Szamszuilúna uralkodása alatt több összetevőjű válság bontakozott ki az óbabilóni állam területén. Szerepet játszott ebben a nagy ütemű elszikesedés, a terméseredmények csökkenése, egy klímaváltozás miatti kisebb népvándorlás a hegyvidék és Szíria irányából, valamint ezzel összefüggésben a távolsági kereskedelem akadozása. Szamszuilúna idején hatalmas felkelés tört ki délen, melynek következtében a déli területek az ún. Tengerföldi dinasztia vezetésével elszakadtak. Ugyanekkor észak felől a hegyi népek támadásai okoztak zavart. E tényezők eredményeképpen Szamszuilúna már csak a birodalom magterületét tudta megtartani, megközelítőleg olyan kiterjedésű államot, amely Hammurapi uralkodásának kezdetén volt.
[szerkesztés] „Törvénykönyve”
Hammurapi elsősorban a legrégebbről ránk maradt teljes „törvénygyűjtemény” révén ismert. Ez prológust, 282 cikkelyt és epilógust tartalmaz. A teljes „törvénykönyv” egy 2,25 méter magas diorit kőoszlopra, egy úgynevezett sztélére vésve maradt ránk. Ezt a sztélét Szúszában 1902-ben egy ásatás során találták meg. Származási helye ismeretlen. Feltehetőleg hódítás során egy babiloni városból került Szúszába. A sztélé ma a párizsi Louvreban található. Egy másolata a berlini Pergamon Múzeumban látható.
A „törvény” elnevezés ebben az esetben valójában helytelen, mivel az ókori Mezopotámiában az uralkodó nem hozhatott törvényeket, erre csak az isteneknek volt joguk. Kittu(m)-nak (szó szerint „igazság”) nevezték tágabb értelemben az érvényes világrendet, amelyet az istenek hoztak létre. Az uralkodás lényege pedig a kittu(m) fenntartása volt.
A Hammurapi-féle „törvénykönyv” két jogrend összefonódását mutatja: a compensatio elvén alapuló hagyományos mezopotámiai jog, és a törzsi jog talio elve szerint készült. A „törvénykönyv” és az Ószövetségben található mózesi törvények összehasonlítása során a kutatók sokáig gondolták azt, hogy a bibliai törvények Hammurapi „törvénykönyvéből” merítettek. Az viszont, hogy utóbbinak nincsenek korábbi mezopotámiai hagyományai, azt mutatja, hogy az amurrú nomád joggyakorlatot tükrözi. Ez azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy az Ószövetség és Hammurapi „törvénykönyve” között nincs értelme közvetlen összefüggést keresni: a közös nomád eredet jegyei mutatkoznak csupán meg rajtuk.
Hammurapi „törvénykönyve” nem volt egyedülálló. Mintegy háromszáz évvel korábban Ur-namma/Ur-nammu sumer király hasonló művet hozott létre, és száz évvel Hammurapi előtt Iszin királya, Lipit-Istár ugyancsak sztélébe vésette „törvényeit”. Mindkét mű azonban csak töredékesen maradt fenn. Assur-bán-apli asszír király Hammurapi „törvényeit” agyagtáblára másoltatta a ninivei könyvtára részére.
[szerkesztés] Források
- Horst Klengel: König Hammurapi und der Alltag Babylons. Artemis 1991, ISBN 3-491-69122-2
- Kalla Gábor: Hammurapi. Egy mezopotámiai birodalom felemelkedésének krónikája. In: Rubicon, 1997/3-4. 8-13.


Based on work by