Epitheton ornans

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Az epitheton ornans görög-latin eredetű kifejezés, jelentése: „állandó jelző”, „díszítő jelző”; elsősorban az eposz műfajában sorozatosan visszatérő, a természeti jelenségek, hősök említésekor használt stíluseszköz. A részben orális tradíció útján hagyományozott antik eposzok egyik jellegzetessége. Az alkotó az epitheton ornans eszközével a bemutatott személy vagy jelenség legfeltűnőbb, a leglényegesebbnek ítélt tulajdonságát emeli ki.

[szerkesztés] Néhány példa az irodalomból

  • „Majd, mikor elkészült mindezzel a nagynevü Sánta, fogta, s a bajnok Akhilleusz anyja elé odatette.” (Homérosz: Iliász)
  • „Sóhajtozva ekép vártuk be az isteni Hajnalt | és hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből, akkor a hímek mind kiszaladtak a jó legelőre...” (Homérosz: Odüsszeia)
  • „kegyes Aeneas” (pius Aeneas) (Vergilius: Aeneis)
  • „Angyali légio szép fényes szárnyával / Fekete seregre üte bátorsággal...” (Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem)

[szerkesztés] Lásd még

Híres személyek epitheton ornansa