A spanyol nyelv története

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Spanyol nyelv
szerkeszt

A spanyol nyelv a világ legelterjedtebb újlatin nyelve, ma több mint 400 millió beszélővel. A többi újlatin nyelvhez viszonyítva hangtani és alaktani szempontból közepes mértékben távolodott el a latintól; az újítások az alapszókincsben sem nagyobb mérvűek az átlagosnál.[1]

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Gyökerei

[szerkesztés] A latintól a spanyolig

A mai spanyol nyelv történetileg olyan latin nyelvjárások folytatása, amelyeket az Ibériai-félsziget északi területein – a történelmi Kasztília (Castilla) vidékén – beszéltek. A középkorban egyéb, nagyon közeli latin nyelvjárásokat is beszéltek (pl. a leóni, amelynek máig élő változata az asztúriai vagy bable, illetve az aragóniai, amely a katalán nyelvhez áll közelebb és még néhány ezren beszélik), amelyek – a kasztíliaival együtt – az ókori Hispániában beszélt latin nyelvjárásokból alakultak ki.

Hispania volt a rómaiak által egyik legkorábban meghódított és romanizált tartomány, így a latin nyelv és kultúra a félszigeten hamar elterjedt. A nép által beszélt latin (ún. vulgáris azaz népi latin) eltért a költészetben használt klasszikus nyelvtől, az utóbbit a nép nem értette meg: a klasszikus szövegeket le kellett fordítani a nép nyelvére. A latin nyelvre természetesen az eredeti őslakosság nyelvei is hatottak, később, a római kor után pedig az egyéb megszálló népek (germánok, arabok) nyelvei módosították, főleg a szókincset (lásd ott).

A latin nyelv egyes korszakai és a spanyol közötti átmenetet szemlélteti a következő tréfás mondat aranykori latinsággal (1), vulgáris latinul (2), kései beszélt latinul (3), valamint spanyolul (4) és magyar fordításban (5):

  1. Filia domini tui omni nocte temptat facere librum plenum statuarum cum decem capitibus.
  2. Illa filia de tuo domino temptat cata nocte facere unum librum plenum de statuis cum decem capitibus.
  3. Illa filia de tuo domino tentat cata nocte facer uno libro pleno de statuas com dece capitias.
  4. La hija de tu dueño intenta cada noche hacer un libro lleno de estatuas con diez cabezas.
  5. „A gazdád lánya megpróbál minden este egy könyvet készíteni teli tízfejű szobrokkal.”

[szerkesztés] Az első írásos nyomok

[szerkesztés] A „glosszák” (Glosas Emilianenses)

Az első spanyol nyelvemlékeknek hagyományosan a mai La Rioja tartományban lévő San Millán de la Cogolla kolostorban talált, a X. századból származó ún. „glosszákat” (Glosas Emilianenses) tekintik, amelyek latin szövegek közé írt jegyzetek voltak a nép nyelvén. Itt található az első teljes mondat (egy ima szövege), amely kezdetleges spanyol — vitatott, hogy kasztíliai, vagy régi navarro-aragóniai, esetleg a kettő közötti átmeneti — nyelvjárásban íródott. A glosszák ezen kívül baszk nyelvű szövegeket is tartalmaztak.

A glosszákban található mondat a következő:

Cono aiutorio de nuestro duenno, duenno Xristo, duenno salbatore, qual duenno yet ena honore et qual duenno tienet ela mandatione cono patre, cono spiritu sancto enos sieculos de los sieculos. Facanos Deus Omnipotes tal serbitio fere ke denante ela sua face gaudiosos seyamus. Amen.

Fordítás mai nyelvre:

Con la ayuda de nuestro Señor Don Cristo, Don Salvador, Señor que está en el honor y Señor que tiene el mandato con el Padre, con el Espíritu Santo en los siglos de los siglos. Háganos Dios Omnipotente hacer tal servicio que delante de su faz gozosos seamos. Amén.

Megközelítő magyar fordítás:

„Urunk, Krisztus, Megmentőnk segítésével, dicső Urunk, akinek küldetése az Atyával és a Szentlélekkel van a századok századában. Tedd lehetővé, Mindenható Isten, számunkra a szolgáltatást, hogy az ő arca előtt örömteliek legyünk. Ámen.”

[szerkesztés] A valpuestai okiratok (Cartularios de Valpuesta)

A Burgos provinciában lévő Valpuesta nevű kis faluban talált okiratok, amelyek közül a legrégebbiek a 800-as évekből származnak, kutatások szerint a kasztíliai nyelvjárás kezdeti elemeit tartalmazták. Ezek különböző kéziratok voltak, amelyeket a korona archívumából, püspökségekről, kolostorokból másoltak ki, és adományokról, perekről, kereskedelemről és egyéb szerződésekről szóló szövegeket tartalmaztak. Amennyiben a kutatók állítása igaznak bizonyul, úgy ezek az iratok lehetnek a spanyol nyelv első írásos emlékei, egyúttal a legelső újlatin nyelvemlék, megelőzve az eddig annak tartott 842-ből származó ófrancia Strasbourgi esküt.

Az alábbi kivonat egy 944-ben íródott dokumentumból származik, és már jól kivehetők egyes spanyol szavak:

...in loco que vocitant Elzeto cum fueros de totas nostras absque aliquis vis causa, id est, de illa costegera de Valle Conposita usque ad illa vinea de Val Sorazanes et deinde ad illo plano de Elzeto et ad Sancta Maria de Vallelio usque ad illa senra de Pobalias, absque mea portione, ubi potuerimus invenire, et de illas custodias, de illas vineas de alios omnes que sunt de alios locos, et omnes que sunt nominatos de Elzeto, senites et iubines, viriis atque feminis, posuimus inter nos fuero que nos fratres poniamus custodiero de Sancta Maria de Valle Conpossita...


Az előzőekben tárgyaltakon túl a nyelvemlékek között szokták említeni még a mozarab nyelven íródott verseket is (IX-X. század), mivel a mozarab nyelv(járás) közvetítésével került be számos arab szó a spanyolba.

[szerkesztés] Az első irodalmi mű: a „Cid”

A nyelvet költészetben a XII. században használták először a Cantar de Mio Cid című eposzban, amely már kasztíliai nyelvjárásban íródott, és Rodrigo Díaz de Vivar, másnéven „a hős Cid” (az arab szíd/szajjid, „úr” szóból), egy arabok ellen küzdő kasztíliai lovag történetét meséli el. Részlet a költeményből:

De los sos ojos tan fuertemientre llorando,
Tornava la cabeça e estavalos catando;
Vio puertas abiertas e uços sin cañados,
alcandaras vazias, sin pielles e sin mantos
e sin falcones e sin adtores mudados.

Fordítás mai nyelvre:

Con sus ojos tan fuertemente llorando,
Tornaba la cebeza y los estaba mirando;
Vio puertas abiertas y uzos sin candados,
perchas vacías, sin pieles y sin mantos
y sin halcones y sin azores mudados.

[szerkesztés] Fejlődési jellegzetességek

[szerkesztés] Hangtan

A mai modern spanyol fonetikai sajátosságai alapvetően kétlépcsős fejlődés eredményeképpen alakultak ki, e két szakasz közötti határ a XVI. században húzható meg.

[szerkesztés] A fonetikai fejlődés kezdeti szakasza (X–XVI. század)

  • A latin ae és nyílt e, valamint a nyílt o a spanyolban ie, illetve ue kettőshangzókká alakultak: latin terra → spanyol tierra (föld), latin caelu(m) → spanyol cielo (ég), latin porta → spanyol puerta (ajtó), latin nove(m) → spanyol nueve (kilenc). (Hasonló változás az olasz nyelvben: novus → nuovo, dece(m) → dieci stb.)
  • A latin szókezdő cl- és pl- csoportok ll- [λ] hanggá alakultak: latin clamare → spanyol llamar (hívni), latin plorare → spanyol llorar (sírni). (Hasonló változás az olaszban: clamare → chiamare [kja-], plus → più stb.)
  • A latin szóközi -ct- és -lt- csoportokból -ch- [ʧ] (a magyar cs-hez hasonló) hang lett: latin noctem → spanyol noche (éjjel), latin multo → spanyol mucho (sok, nagyon). (Hasonló változás az olaszban: noctem → notte stb.)
  • A latin szókezdő f- hang h-vá alakult, majd a kiejtésben eltűnt (valószínűleg az ibér őslakosság valamelyik nyelvének hatására, amely talán a mai baszkkal lehetett rokonságban): latin ferru(m) → spanyol hierro (vas). (Hasonló változás a meglenoromán nyelvben: ferru(m) → ier.)
  • A magánhangzók közötti [p, t, k] hangok zöngésültek [→ b, d, g], a [b, d, g] hangok pedig eltűntek (ún. leníció; valószínűleg kelta szubsztrátum hatása): latin vita → spanyol vida (élet), latin credere → spanyol creer (hinni). (Hasonló változások az olaszban: quiritare → gridare – viszont spanyol gritar –, secretu(m) → segreto – viszont spanyol secreto –, aequalis → uguale, spanyol igual stb. A franciában a zöngétlen zárhangok is eltűntek: vita → vie, aqua → eau [ó] – spanyol agua.)

Azok a spanyol szavak, amelyekben a fenti átalakulások nem történtek meg, a művelt nyelvhasználat befolyásának köszönhetően őrízték meg az eredeti latin alakot: nyilvánvalóan (mint bármely más nyelv esetében) egy új nyelv kialakulása mindig valamely népies nyelvhasználatnak köszönhető, így az alapvető hangtani változások csak a szavak alaprétegében (vagyis a mindennapi életben leggyakrabban használt szavakban) mennek végbe. A zárójeles példákból az is látható, hogy hasonló jellegű változások más újlatin nyelvekben is lezajlottak, még a latinhoz legközelebb álló olaszban is.

[szerkesztés] A XVI. században végbement mássalhangzó-eltolódás

A középkori spanyolban eredetileg léteztek a többi újlatin nyelvben ma is megtalálható alábbi mássalhangzók, zöngés-zöngétlen párosításban:

  • s és zs (írásban x és g/j),
  • sz és z (írásban s/ss/ce, i és – magánhangzók közötti – s), valamint
  • c és dz (írásban ç és z).

A XVI-XVII. században azonban egy mássalhangzó-változás ment végbe, amelynek eredményeképpen

  • eltűntek a zöngés sziszegő hangok: sz/zsz (írásban s),
  • az s/zs palatális réshangokból velarizálódással ch [ç~x] lett (írásban ge, i/j),
  • a c/dz dentális affrikáták egyidejűleg az északi nyelvjárásokban az angol zöngétlen th-hoz hasonló [θ], a déli dialektusokban sz [s] hanggá váltak (írásban ce, i/z).

E változások lezajlásával jött létre gyakorlatilag a modern spanyol nyelv, amely máig sem változott sokat. A változások okai a nyelv saját hangtani fejlődésének sajátosságaira vezethetők vissza. Ilyen jellegű átalakulások más nyugati újlatin nyelvekben is végbementek, sőt, túlmutatnak az újlatin nyelveken: hasonló változások történtek a germán nyelvekben és a görög nyelvben is. Összességében elmondható, hogy tulajdonképpen általános jellegű fonetikai változásokról van szó, amelyek valójában függetlenek a nyelvrokonságtól.

[szerkesztés] Szókincs

A spanyol szókincset alapvetően három rétegre lehet bontani:

  • római kor előtti (preromán) származékok: az ibériai őslakosság – jószerivel ismeretlen – nyelveinek nyomai, valamint kelta átvételek,
  • római kori (latin) szókincs (a legjelentősebb réteg), illetve
  • római kor utáni (poszt-román) átvételek.

[szerkesztés] A preromán idők

A római hódítók érkezése (i.e. III. század) előtti időkben a Pireneusi-félszigetet számos primitív civilizáció (ibérek, kelták, baszkok stb.) lakta, akik a főníciaiakkal, karthágóiakkal, illetve a görögökkel álltak kereskedelmi kapcsolatban. Az ibériai őslakosság nyelveiről nem sokat tudni. Vannak feltételezések, melyek szerint az „ibér” nyelvet az egész félszigeten (sőt, a szárd nyelv hasonló vonásai alapján nem kizárt, hogy a mediterrán szigeteken is) beszélték, és ennek modern folytatása a baszk nyelv. Mások azt állítják, hogy az ibér törzsek különböző nyelveket beszéltek, amelyek talán egymással rokonságban voltak. A kelták érkezésükkor összekeveredtek az ibériai őslakossággal, aminek következtében kialakult a keltibér [2], amely ősi kelta nyelv volt, és néhány feliratból ismerjük. E népektől származik a spanyolban néhány ősi eredetű szó, pl. a bosque (erdő), izquierda (bal oldal) és perro (kutya).

[szerkesztés] A rómaiak érkezése

A spanyol nyelv tulajdonképpeni történelme a Római Birodalomban, közelebbről a birodalom Hispánia tartományában beszélt latinnal kezdődik, amelyet a római hódítók vittek a félszigetre. A romanizálódás folyamata, vagyis a latin nyelv és kultúra felvétele hamar megindult és vizsonylag gyorsan lezajlott, annak ellenére, hogy a félsziget teljes területének meghódítása közel 200 évbe telt a rómaiaknak a „barbár törzsek” (így hívták a baszkokat és az ibéreket) folytonos lázadásai miatt. Mivel a spanyol gyakorlatilag a latin modern folytatása, nem meglepő tehát, hogy innen származik szókincs közel 90, a mindennapi életben használt szavaknak pedig több mint 95%-a.

[szerkesztés] A birodalom széthullása után

A Római Birodalom bukását (V. század) követően a latin hatása lassan gyengülni kezdett. A germán (nyugati-gót) megszállással a háborúval kapcsolatos szavak kerülnek a nyelvbe, mint pl. maga a guerra (háború) szó, és ennek származékai, illetve jelentős számú germán személynév. Az ezt követő arab (mór) uralom erős hatást gyakorol a hispániai latinra, aminek következtében kialakul a mozarab nyelv(járás) (arabbal kevert latin), több mint 4000 arab szóval gazdagítva a spanyol szókincset az élet minden területéről. Az arab hatás annyira erős volt, hogy még a nyelvtani szókincsben is nyomott hagyott (innen származik pl. az hasta „-ig; sőt, még” határozószó, amely valószínűleg az arab hattá „még” és a latin ad ista „eddig” szavak keresztezése).

[szerkesztés] Az első modern európai nyelvtan

Az első spanyol nyelvtant Elio Antonio de Nebrija írta 1492-ben Salamancában (Gramática de la Lengua Castellana), így a mai európai nyelvek közül a spanyol volt az első, amely nyelvtannal rendelkezett. Amikor Nebrija a könyvet bemutatta Kasztíliai Izabella királynőnek, ő így szólt:

¿Para qué quiero una obra como esta si ya conozco el idioma? („Mire fel akarjak én egy ilyen művet, ha egyszer már ismerem a nyelvet?”)

Erre Nebrija a következővel reagált:

Señora, la lengua es el instrumento del Imperio. („Hölgyem, a nyelv a Birodalom eszköze.”)

[szerkesztés] A Real Academia Española és a nyelv szabályozása

A nyelv szabályozására 1713-ban megalakult a Spanyol Királyi Akadémia (Real Academia Española, RAE), amely a Spanyol Nyelvi Akadémiák Egyesületén (Asociación de Academias de la Lengua Española, ASALE) keresztül, vagyis az egyes spanyol ajkú országokban később megalakult társakadémiákkal együttműködve folyamatosan küzd a nyelv egységességéért, tisztaságáért. E szabályozásnak köszönhetően a spanyol nyelv világszerte egységes helyesírással rendelkezik, s a nyelvjárásbeli különbségek sem okoznak különösebb gondot abban, hogy mind a 400 millió spanyol anyanyelvű megértse egymást.

[szerkesztés] Jegyzetek

  1. ^ A világ nyelvei (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999.)
  2. ^ Egyes források a keltibér nyelvet nevezik ibér nyelvnek.

[szerkesztés] Források és külső hivatkozások

Lásd a spanyol nyelv szócikknél.

Más nyelveken