Fridtjof Nansen
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Fridtjof Nansen (1861. október 10. – 1930. május 13.) norvég sarkkutató, tudós, nemzetközi politikus.
Első nagyobb útját 1882-ben tette meg a Jeges-tengeren.
Nansen híres expedíciója 1888 nyarán valósult meg, amikor öt társával együtt Grönlandot elsőként átszelte síléccel. Ekkor emelkedett Norvégia a sarkkutató nemzetek sorába (amelyet addig az angolok vezettek). Az expedíció az északi szélesség 60°30' alatt ért partot, útjukat az Uminik-fjordnál kezdték meg és október 3-án értek Gothaabba. Nansen előtt már kudarcot vallottak Robert Peary és Nordenskiöld is (utóbbi elsőként utazott végig az Északkeleti-átjárón).
Nansen korszerű módszereket vezetett be a sarkkutatásba. Erre utal az expedíció leírásában a gyakran előforduló "először" szó. Egy olyan elvet is alkalmazott, mely szerint a kopárabb helyről tartott a lakott felé, elvágva maga mögött a visszatérés útját, ezzel is ösztönözve magát nagyobb teljesítményre, kihasználva az önfenntartás ösztönét. Bizonyította, hogy különleges ruházatra és felszerelésre van szükség, tudományos elvek alapján írta elő az élelmiszer-fejadagokat és bizonyította, hogy zsírra is szüksége van az emberi szervezetnek ilyen körülmények között. Nansent 1889. május 30-án, amikor hazatért, nemzete hősként fogadta, hiszen Norvégia ekkor Angliához képest jelentéktelen és ismeretlen ország volt, példaképekre és hősökre volt szüksége. Ezen a népünnepélyen részt vett Roald Amundsen is, az akkor még csak 17 éves gimnazista fiatalember, későbbi híres sarkkutató, a Déli-sark felfedezője.
Nansen sikerének lényege (s az őt követő későbbi norvég sarkkutató-iskoláé is), hogy az eredményt sportember módszerével érték el, továbbá, hogy az eddigi expedícióktól eltérően könnyen összetartható, nagyszerű állóképességű emberekből álló kis csapattal lehet elérni.
Következő expedícióján, 1893. július 22-én a Fram fedélzetén az Északi-sarkot célozta meg, de hajója jégbe fagyott, ezért szánon haladt tovább. 1895. április 7-én eljutott az addigi legészakibb pontra, a 86°14' szélességre. Miután még áttelelt a Ferenc József-földön, hazatért.
1898 májusában Budapesten tartott előadást a Magyar Földrajzi Társaság meghívására, amely tiszteletbeli tagjává választotta.
1897-től a christianai (ma Oslo) egyetem (akkoriban az egyetlen norvég egyetem) tanára, 1901-től a tengerkutatási intézet igazgatója. 1914-ben az orosz kormány megbízásából Szibériában tevékenykedett, az első világháború után Norvégia washingtoni nagykövete volt. 1920-ban az orosz, német és osztrák hadifogolycserét irányította. 1922-ben Béke-Nobel-díjjal jutalmazták.
Élete utolsó éveiben a Nemzetközi Sarkkutató Társaság elnöke volt. Az ő közbenjárására vezették be az úgynevezett Nansen-bélyeget, ami a hontalanok útleveleként szolgált.
Nansen nemcsak tapasztalt sarkkutató volt, hanem természettudós is, hiszen tengerbiológiából doktorált s a neurológia megalapítói közé tartozott.
[szerkesztés] Referenciák
Roland Huntford: Scott és Amundsen, Park Könyvkiadó, 2003, ISBN 9635306385
Révai Nagy Lexikona, XIV. kötet, 1916
Révai Nagy Lexikona, XX. kötet, 1927
Révai Nagy Lexikona, XXI. kötet, 1935
F. Nansen: Sítalpakon Grönlandon át F. Nansen: Éjben és jégben



Based on work by