II. Constantius

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

II. Constantius
A Római Birodalom augustusa
II. Constantius érméje
Uralkodása 1) caesar apja mellett
2) augustus 337 - 361. nov. 3.
Constanssal és
II. Constantinusszal együtt
Teljes neve Flavius Julius Constantius
Születése 317. augusztus 7.
Sirmium
Halála 361. november 3.
Tarsus Ciliciaban
Előző uralkodó I. Constantinus
Következő uralkodó Julianus Apostata
Consort to Faustina
Utódai Constantia, aki később Gratianus felesége lett
Apja I. Constantinus
Anyja Fausta

II. Constantinus (teljes nevén Flavius Julius Constantius), Nagy Constantinus másodszülött fia, a Római Birodalom keleti felének uralkodója volt 337-től, majd 350-től a birodalom egyeduralkodója, 361-ben bekövetkezett haláláig.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Trónra lépése

Constantinus 337-ben bekövetkezett halála után a birodalom stabilitására nagy veszélyt jelentett a potenciális trónkövetelők nagy száma. Három fián kívül két féltestvére és unokatestvérei is maguknak követelhették a császári címet. Constantius a veszély elhárítása érdekében radikális lépésre szánta el magát. Rokonai bűneinek és veszélyességének igazolására egy, a Nikomédiai püspöktől származó tekercset használt fel, amely állítólag atyja végrendelete volt. Az állítólagos végakaratban Constantinus annak a gyanújának adott hangot, hogy halálát testvérei okozták méreggel, és fiait a bűntény megtorlására szólította fel. A dokumentum nyilvánosságra kerülése után a néhai császár rokonai bírósági tárgyalás nélkül kerültek lemészárlásra, kivéve Julius Constantius, Constantinus egyik féltestvérének, két fiát: Julianus Apostata-át és Gallust.

Azt nem tudni, hogy rokonainak lemászárlása volt-e Constantius szándéka. Julianus később ezzel vádolta meg, ám több kortárs történetíró szerint az események kikerültek Constantius irányítása alól a gyilkosságok idején. A két túlélő, Julianus és Gallus, háziőrizetbe került és Constantinus három fia – II. Constantinus, Constans, és II. Constantius – egymás között osztotta fel a birodalmat. Constantinus a nyugati provinciákat örökölte, Galliát, Britanniát és Hispániát. Constantinus legkisebb fia, Constans Itália, Illíria, az afrikai provinciák és Macedónia felett uralkodott, míg Constantius a birodalom keleti felét kapta.

[szerkesztés] Uralkodása 350-ig

A hármas rendszer 340-ben borult fel, amikor II. Constantinus öcse, Constans területeit próbálta meg elfoglalni. A kibontakozó polgágháború az aggreszor halálával végződött, és Constans egymaga uralta tovább néhai testvére tartományait, a birodalom mintegy kétharmadát magáénak tudva ezzel. Constantius figyelmét testvérei háborúja közben a perzsa front foglalta le; Nagy Constantinus halála után a perzsák aggreszívabb politikát alkalmaztak, és a háború kisebb megszakításokkal folyamatos volt egészen 361-ig. A váltakozó hadisikerű háború miatt 337-től 350-ig Antiókiában tartózkodott, ám testvére halála 350-ben nyugatra szólította.

[szerkesztés] Polgárháború, Constans halála

350-ben Rómában Magnentius császárrá kiáltotta ki magát és a csapatai által elhagyott Constanst hamarosan meggyilkolták. Halálának hírére Illíriában az illíriai csapatok parancsnoka, Vetriano Constantius nővére, Constantina kérésése caesárrá kiáltotta ki magát. Constantius először elfogadta Vetrianót uralkodótársnak, ám 350 decemberében a társuralkodók közös beszéde alkalmával a légiók előtt megfosztotta Vetrianót a császári bíbortól, bár életét megkímélte. Constantius ezután a trónbitorló Magnentius ellen vonult, és mai Eszék környékén véres ütközetben megverte. Magnentius 353-ig ellenállt, majd egy újabb csatavesztés után öngyilkosságot követett el.

[szerkesztés] Constantius egyeduralkodóként

Az állandó perzsa fenyegetés miatt a nyugatra vonuló augustus 351-ben kénytelen volt Gallust caesárrá kinevezni és megbízni a keleti provinciák felügyeletével. Consantius Mediolaniumba (a mai Milánó) helyezte át székhelyét annak érdekében, hogy stabilizálja a birodalom nyugati felét. Gallus azonban hamarosan árulás gyanújába keveredett, és 354-ben kivégezték. Testvére, Julianus Constantius feleségének köszönhetően elkerülte bátyja végzetét, és 355-ben őrá ruházta Constantius a caesári címet, a nyugati provinciák felügyeletével megbízva. Julianusnak sikerült stabilizálnia az állandó barbár betörések miatt Gallia-szerte zűrzavarossá vált helyzetet, ám ezzel Constantius irigységét is felkeltette.

[szerkesztés] Valláspolitikája

Apjukhoz hasonlóan Constantinus három fia is keresztény volt és aktív szerepet vállaltak terjesztésében és egyben belső harcaiban. Constantius ediktumot adott ki a 350-es évek elején a pogány vallási rítusok azonnali felfüggesztése és a pogány templomok bezárása érdekében, ám erőteljes kétségek vannak azzal kapcsolatban, hogy ezt az intézkedést mennyire tartották be a birodalomban.

A különböző keresztény frakciók harcaiban Constantius erőteljesen részt vállalt. A császár az arianista irányzatot követte és több zsinaton is kiállt nézetei mellett. Az arianizmus elszánt ellenségének számító Liberius pápát száműzte Rómából (Fő szócikk: Liberius pápa) és a pápa csupán a császár halála után gyakorolhatta újra hatalmát.

[szerkesztés] Polgárháború Julianussal, Constantius halála

Constantiust a kiújult perzsa háború újra keletre szólította és 360-ban a perzsa fenyegetés ürügyén Julianus légióinak keletre menetelését rendelte el. A légiók megtagadták az engedelmességet és Julianust kiáltották ki augustusnak. Constantius békét kötött a perzsákkal és nyugatra indult seregeivel, ám útközben betegség következtében meghalt. Végakaratában Julianust örökösének nevezte meg.


[szerkesztés] Külső hivatkozások

Commons
A Wikimedia Commons tartalmaz II. Constantius témájú médiaállományokat.
  • DiMaio, Michael, and Robert Frakes, "Constantius II," De Imperatoribus Romanis oldala.


Előző uralkodó:
I. Constantinus
Római
császár

337 – 361
Caracalla Következő uralkodó:
Julianus Apostata