Deep Purple
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Deep Purple | |
|---|---|
| Eredet: | London |
| Ország: | Egyesült Királyság |
| Aktív évek: | 1968-1976 1984-napjaink |
| Műfaj(ok): | Hard rock Heavy metal |
| Kiadó(k): | Edel Music |
| Tagok: | Ian Gillan Steve Morse Roger Glover Don Airey Ian Paice |
| Korábbi tagok: | Ritchie Blackmore Jon Lord David Coverdale Glenn Hughes Tommy Bolin Rod Evans Nick Simper Joe Satriani Joe Lynn Turner |
| Honlap: | www.deep-purple.com |
A Deep Purple brit hard rock-zenekart a Led Zeppelin és Black Sabbath mellett sokan a heavy metal előfutárának tartják, bár a zenészek sosem tartották magukat heavy metal zenekarnak. Nevüket Peter DeRose azonos című dalából vették át. Világszerte több mint 100 millió albumot adtak el. Magyarországon eddig hat alkalommal jártak: 1987-ben, 1991-ben, 1996-ban, 1998-ban, 2003-ban és 2006-ban.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Előtörténet
Az Episode Six nevű zenekar több kislemezt is kiadott az Egyesült Királyságban, az 1960-as évek közepén. Az együttes tagjai a következők voltak: Ian Gillan énekes, Graham Dimmock és Tony Lander gitárosok, Roger Glover basszusgitáros, Sheila Carter billentyűs és Harvey Shields dobos. Sokat turnéztak, ennek ellenére nem voltak sikeresek.
1967-ben alakult meg a Flower Pot Men nevű zenekar, melynek korábbi neve The Ivy League volt. Érdekességüket az adta, hogy négy énekesük volt. Nevüket a The Flowerpot Men című gyerekműsorból vették; a név szóvicc is a flower power mozgalomról és a „fűről”, amit az angol szlengben pot névvel (is) illetnek. Legismertebb daluk a "Let's Go to San Francisco" volt, amit sokan Scott McKenzie "If You're Going to San Francisco"-jának paródiájaként értelmeztek, bár ezt a zenekar cáfolta. Tagjai a következők voltak: Tony Burrows, Neil Landon, Robin Shaw és Pete Nelson énekesek, Ged Peck gitáros, Nick Simper basszusgitáros, Jon Lord orgonista és Carlo Little dobos. Azelőtt Jon Lord a The Artwoods tagja volt, Nick Simper pedig Ritchie Blackmore-ral Screaming Lord Sutch The Savages nevű zenekarában játszott.
[szerkesztés] Bíbor hajnal
1967-ben a Searchers korábbi dobosa, Chris Curtis felhívta Tony Edwards londoni üzletembert, és arra kérte, hogy menedzseljen egy új zenekart, amit Curtis alakítana meg. A terv az volt, hogy a tagok folyamatosan váltanák egymást; Edwardsnak megtetszett az ötlet, és két másik üzletembert is sikerült bevonnia: John Colettát és Ron Hire-t (Hire-Edwards-Coletta – HEC Enterprises).
Curtis ezután zenészeket keresett az új, Roundabout nevű zenekarhoz. Az első tag Jon Lord orgonista lett, majd Curtis rábeszélte Ritchie Blackmore gitárost, hogy jöjjön vissza Hamburgból egy meghallgatásra. Curtis hamarosan kiszállt, de a HEC Enterprises, Lord és Blackmore örömmel folytatták a zenészek felkutatását. Még három tag csatlakozott a zenekarhoz: Nick Simper basszusgitáros, Rod Evans énekes és Ian Paice dobos (mindketten a The Maze nevű zenekarból). 1968 tavaszán egy rövid dániai turnén vettek részt, majd - Blackmore javaslatára - a Deep Purple nevet vették fel.
1968 októberében a zenekarnak Amerikában óriási sikere volt (az Egyesült Királyságban viszont alig ismerték őket) Joe South "Hush" című dalának feldolgozásával. A dal első, Shades of Deep Purple című, meglehetősen alábecsült albumukon jelent meg. A Cream búcsúturnéján a Deep Purple volt az előzenekar. Nem sokkal később szerződést bontottak velük, mivel gyakran nagyobb sikerük volt, mint a Creamnek. Amerikában a turné idején, az Egyesült Királyságban 1969 júliusában jelent meg második albumuk, a The Book of Taliesyn. Harmadik albumuk, a szintén 1969-es Deep Purple több dalában szimfonikus zenekar is hallható. A harmadik album és az amerikai turné után Rod Evanst és Nick Simpert minden előzetes bejelentés nélkül kirúgták. Helyüket az Episode Six énekese, Ian Gillan és basszusgitárosa, Roger Glover vette át. Ezzel létrejött a híres "Mark II" felállás, mely a Deep Purple aranykorát jelentette. "Hallelujah" című kislemezük meglepően rosszul szerepelt a listákon. 1969 decemberében jelent meg Concerto for Group and Orchestra című albumuk, melyen egy háromtételes mű hallható a zenekar és a Királyi Filharmónikusok előadásában. A Concertót Lord írta, az előadást 1969. szeptember 24-én, a Royal Albert Hallban tartották. A zenekart Malcolm Arnold vezényelte. A The Nice Five Bridges című albuma mellett ez volt az egyik első mű, melyen egy rockzenekar szimfonikus zenekarral játszott együtt. Ebben az időben Blackmore „keményebb” zenét akart játszani, ezért egyáltalán nem örült annak, hogy a Deep Purple-t „nagyzenekarral játszó” együttesként kezdték emlegetni.
[szerkesztés] A világ tetején
A concerto után az együttes lázas turnézásba és lemezfelvételbe kezdett - a következő 3 évben a csúcsra törtek. Ennek az időszaknak az első stúdióalbuma az 1970-ben megjelent In Rock a koncerteken sikeresen játszott "Speed King", "Into The Fire", és "Child in Time" számokkal. Szintén ekkor jelent meg az angliai Top Ten listára feljutott "Black Night" kislemez. Blackmore és Lord gitár- és orgona szólói Ian Gillan kitűnő énekhangjával, Glover és Paice szabta ritmusával az együttes védjegyévé vált. A felállás második albuma, a lágyabb és progresszívebb Fireball (Gillan kedvence, nem mint Blackmore-é) 1971-ben jelent meg több híres számmal, mint: "Fireball", "Demon's Eye", "Fools", és "No One Came". Kislemezen is elértek egy újabb sikert a "Strange Kind Of Woman" c. számukkal. A Led Zeppelinnel és a Black Sabbathtal együtt a Deep Purple lefektette a heavy metal alapjait, bár akkoriban a kifejezés még nem létezett.
1972-ben jelent meg a következő albumuk, a Machine Head. A felvételek Svájcban készültek, a Montreuxi Grand Hotelben. Ez a legsikeresebb lemezük, a rajta található Smoke on the Water a zenekar védjegyévé vált. A dal megtörtént eseményről szól: a felvételek ideje alatt Frank Zappa Montreuxben tartott épp koncertet, amikor során a helyszínül szolgáló kaszinó kigyulladt. Gillan állította, hogy látott egy alakot, aki lángszóróval gyújtotta fel az épületet. Az album egyes számait már játszották a Fireball turné alatt: A későbbi Highway Star "elődjét" a turné első Portsmouthi koncertjére vezető úton írták a turnébuszban - és elő is adták élőben - válaszul egy újságírónak, aki megkérdezte hogy állnak új számok írásával.
[szerkesztés] Újraegyesülések
[szerkesztés] Újjászületés
[szerkesztés] A Deep Purple és a heavy metal
[szerkesztés] A zenekar tagjai és diszkográfiája
A tagok a zenekar hosszú története során gyakran váltották egymást. A különböző felállásokat számozni szokták, és "Mark X" vagy "Mk X" elnevezéssel szokták illetni, ahol X egy szám (általában római számmal írják). A zenekar világhírét a "Mark II" felállás hozta meg, amely 1984-ben újra összeállt. Ez a felállás a leghíresebb, az általuk felvett albumokat tartják a Deep Purple legjobb munkáinak. A "Mark VI" felállás az 1993-1994-es turnéra vonatkozik: a turné közben Ritchie Blackmore végleg kivált a zenekarból, a hátralévő koncerteken pedig Joe Satriani játszott. Ez az egyetlen felállás, melynek még nem jelent meg hivatalos felvétele.
| Mark I (1968-1969) |
|
|---|---|
| Mark II (1969-1973) |
|
| Mark III (1973-1975) |
|
| Mark IV (1975-1976) |
|
| (1976-1984) |
Szünet |
| Mark IIa, újraalakulás (1984-1989) |
|
| Mark V (1989-1991) |
|
| Mark IIb, újra-újraalakulás (1992-1993) |
|
| Mark VI (1993-1994) |
|
| Mark VII (1994-2002) |
|
| Mark VIII (2002-napjaink) |
|
[szerkesztés] Stúdióalbumok
- Mark I
- Mark II
- Mark IV
- Mark II, újraalakult
- Mark V
- Mark II, újra-újraalakult
[szerkesztés] A Deep Purple zenekar-család
[szerkesztés] Ian Gillan Band
[szerkesztés] Whitesnake
[szerkesztés] Rainbow
[szerkesztés] Roger Glover Band
[szerkesztés] Lemezeik
[szerkesztés] Albumok
- Shades of Deep Purple, #24 US 1968. szeptember, (Evans/Blackmore/Lord/Simper/Paice)
- The Book of Taliesyn, #54 US 1968. december (Evans/Blackmore/Lord/Simper/Paice)
- Deep Purple, #162 US 1969. november (Evans/Blackmore/Lord/Simper/Paice)
- Concerto for Group and Orchestra, 1969. december (Gillan/Blackmore/Lord/Glover/Paice)
- Deep Purple in Rock, #4 UK, #143 US (arany)1970 június (Gillan/Blackmore/Lord/Glover/Paice)
- Scandinavian Nights, 1970 (Gillan/Blackmore/Lord/Glover/Paice)
- Fireball, #1 UK, #32 US (arany) 1971. szeptember (Gillan/Blackmore/Lord/Glover/Paice)
- Machine Head, #1 UK (arany), #7 US (2x Platina) 1972. március (Gillan/Blackmore/Lord/Glover/Paice)
- Deep Purple In Concert, 1970-1972 (Gillan/Blackmore/Lord/Glover/Paice – recorded live)
- Made in Japan, 1972. december (Gillan/Blackmore/Lord/Glover/Paice – recorded live)
- Who Do We Think We Are, #4 UK, #15 US 1973. február (Gillan/Blackmore/Lord/Glover/Paice)
- Burn, #3 UK (arany), #9 US (arany) 1974. február (Coverdale/Blackmore/Lord/Hughes/Paice)
- Stormbringer, #6 UK, #20 US (arany) 1974. december (Coverdale/Blackmore/Lord/Hughes/Paice)
- Made in Europe, 1975. május (Coverdale/Blackmore/Lord/Hughes/Paice – recorded live)
- Come Taste the Band, #19 UK, #43 US 1975. október(Coverdale/Bolin/Lord/Hughes/Paice)
- Last Concert in Japan, 1976. március (Coverdale/Bolin/Lord/Hughes/Paice)
- Live in London, (Coverdale/Blackmore/Lord/Hughes/Paice – recorded live for BBC radio in 1974)
- Perfect Strangers, #5 UK (arany), #17 US (Platina) 1984. november (Gillan/Blackmore/Lord/Glover/Paice)
- The House of Blue Light, #10 UK, #34 US 1987. január (Gillan/Blackmore/Lord/Glover/Paice)
- Nobody's Perfect (live), 1988. július (Gillan/Blackmore/Lord/Glover/Paice – recorded live)
- Slaves and Masters, #45 UK, #87 US 1990 (Turner/Blackmore/Lord/Glover/Paice)
- In the Absence of Pink (live), 1991. január 6.
- The Battle Rages On, #21 UK, #192 US 1993. július (Gillan/Blackmore/Lord/Glover/Paice)
- Come Hell or High Water, 1994. október (Gillan/Blackmore/Lord/Glover/Paice)
- Purpendicular, #58 UK 1996. február (Gillan/Morse/Lord/Glover/Paice)
- Mk III The Final Concerts, 1996. január 7. (Mk3)
- Abandon, 1998. május (Gillan/Morse/Lord/Glover/Paice)
- In Concert with the London Symphony Orchestra, 1999. szeptember (Gillan/Morse/Lord/Glover/Paice)
- This Time Around: Live in Tokyo (1975 Japanese Tour)
- Bananas, 2003. augusztus (Gillan/Morse/Airey/Glover/Paice)
- Rapture of the Deep, 2005. október (Gillan/Morse/Airey/Glover/Paice)
- Live in Europe 1993, 2006
[szerkesztés] Válogatás albumok
- Purple Passages 1972. szeptember
- 24 Carat Purple 1975. július
- The Mark II Purple Singles 1979. április
- Deepest Purple/The Very Best of Deep Purple 1980. július
- When We Rock, We Rock, and When We Roll, We Roll 1980
- The Anthology 1985. június 30.
- 30: Very Best of Deep Purple 1998. október
- Winning Combinations:Deep Purple and Rainbow 2003
- Rock Giants
[szerkesztés] DVD-k
- Bombay Calling
- Come Hell Or High Water
- Concerto For Group And Orchestra
- Deep Purple Live In Concert 74
- Deep Purple Live With The London Symphony Orchestra
- Heavy Metal Pioneers
- In Concert With The London Symphony Orchestra
- New, Live And Rare
- Perihelion
- Total Abandon
- Masters From The Vaults
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Az együttes honlapja
- The Highway Star
- Rock Reviews
- Dalszövegek
- Dalszövegek
- Encyclopaedia Metallum
- Deep Purple Tour Page
- Magyar Deep Purple rajongói oldal


Based on work by