Italikus nyelvek

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A legelterjedtebb újlatin nyelvek földrajzi eloszlása a 21. században
A legelterjedtebb újlatin nyelvek földrajzi eloszlása a 21. században

Az italikus nyelvek vagy itáliai nyelvek az indoeurópai nyelvcsalád egyik déli ágát alkotó, az ókori Itália területén beszélt, latinnal közeli rokonságban álló nyelvek vagy nyelvjárások. Róma terjeszkedésével a latin kiszorította őket, viszont az újlatin nyelvek fejlődésére – főleg hangtanilag – a hatásuk kimutatható. Mivel a ma egyedüli a latin ág él (újlatin nyelvek), ezért az italikus nyelveket egyes források gyakran egyszerűen az újlatin nyelvekkel azonosítják.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Csoportosításuk

[szerkesztés] Történetük

Az indoeurópai nyelveket beszélő népek északi irányból, valószínűleg több hullámban érkezhettek Itáliába az i.e. II-I. ezredforduló körüli időkben. A ránk maradt nyelvi anyag alapján valószínűsíthető, hogy létezett egy itáliai alapnyelv, amelyből a történetileg ismert változatok származtak, ennek földrajzi helye azonban bizonytalan. A legjobban dokumentált ókori itáliai nyelvek a jól ismert latinon kívül az oszk és az umber.[3]

[szerkesztés] Példamondatok

A hasonlóság szemléltetésére egy rövid példamondat néhány itáliai nyelven:

  • latin: Statuae quae sunt in horto.
  • oszk: Status pus set hurtin.
  • spanyol: Estatuas que están en el huerto.
  • olasz: Statue che sono nell'orto.
  • (magyarul: „Szobrok, amelyek a kertben vannak.”)

[szerkesztés] Érdekesség

Szerb Antal Utas és holdvilág című művében a „hiteles” etruszk mondat, a Foied vinom pipafo, cra carefo valójában erős faliszkuszi hatást mutató ólatin emlék (aranykori változatban így hangzana: Hodie vinum bibam, cras carebo), jelentése körülbelül: „Ma bort iszom, holnap nem lesz” (megfigyelhető jellegzetességek: a foied elején a media aspirata (FH) a későbbi h helyett még f körüli hang, a bibo reduplikált imperfectumot használ, a cras végéről hiányzik a réshang (alkalmasint az ejtés nyomán), a carefo alakban a futurumi rag szintén az eredeti BH nyomán f-ként jelenik meg.

[szerkesztés] Jegyzetek és forrás

  1. ^ Felfogható a latin egyik ókori változatának is.
  2. ^ Nem tévesztendő össze a ma beszélt venéttel, amely olasz nyelvjárás.
  3. ^ A világ nyelvei, Akadémiai kiadó, Budapest, 1999, 607.