III. Callixtus pápa

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

III. Callixtus pápa
a katolikus egyház pápája
III. Callixtus pápa portréja
'
III. Callixtus pápa címere
Eredeti neve: Alfonso Borgia
Születési ideje: 1378. december 31., Xàtiva, Spanyolország
Megválasztása
a pápai trónra:
1455. április 8.
Felszentelése: 1455. április 20.
Pontifikátusának
vége:
1458. augusztus 6.
Előző pápa: V. Miklós
Következő pápa: II. Pius
Ellenpápa: {{{ellenpápa}}}
{{{megjegyzés}}}

III. Callixtus uralkodói nevet felvéve lépett a katolikus egyház legfőbb hivatalába a történelem 209. pápája. A mindössze három esztendőn át regnáló Callixtus szinte teljes egészében a törökök elleni keresztes hadjárat szervezésének szentelte hivatali idejét. Ennek megfelelően politikája szinte kizárólag külpolitikai elemekből állt. Intenzív kapcsolatot tartott fenn Európa minden keresztény uralkodójával. A kiemelkedő erőfeszítések ellenére Callixtusnak nem sikerült megvalósítania álmát. Ez nagyrészt az uralkodók politikai érdeke miatt nem sikerült, és egyúttal azt is mutatja, hogy a nemzetek felett kormányzó erők mennyire megerősödtek a pápa hatalmával szemben. Egyedül Magyarország és Albánia vette fel a harcot a törökök ellen, de ez a közvetlen fenyegetettségnek is tulajdonítható.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Élete és pályája

1378. december 31-én született a mai Spanyolországban. Eredeti neve Alfonso de Borja volt, amely később az olaszosabb hangzás miatt Alfonso Borgia névre változott. A Valencia melletti kis városban, Xàtivában világra jövő Alfonso Katalónia egyik legnemesebb családjának sarja volt. A Borja család és Valencia területei is az aragón uralkodó koronája alatt álltak. A kitűnő származás neveltetésében is meglátszott. Már ifjan a lleidai egyetem hallgatója lett, ahol a teológia mellett kánonjogot is tanult. Ez utóbbiból sikerült diplomát szereznie, és később doktorátusát is az egyházi jogból szerezte. Amikor tanulmányait befejezte a nyugati egyházszakadás éppen tetőpontjára hágott, és XIII. Benedek, az Aragóniába űzött avignoni ellenpápa udvarához tartozott. Benedek még Franciaországban kanonoki rangra emelte. Egyházjogászként azonban Alfonso sem maradhatott el az 1414-ben összeült konstanzi zsinatról, amely XIII. Benedek számára tragikusan alakult. Az aragóniai udvar által támogatott ellenpápát a zsinat hosszas tárgyalás és győzködés után végül megfosztotta pápai címétől. Benedek egykori támogatói nagyrészt elismerték a zsinat döntését. Egyedül az ellenpápa szülőföldje, az V. Alfonz uralta Aragónia nem pártolt el Benedek mellől. A király hazahívta minden képviselőjét a konstanzi zsinatról, így ekkor Alfonso is visszatért szülőföldjére. Itt többször is megpróbálta rábeszélni Benedeket a lemondásra, és hogy ismerje el az egységesen megválasztott V. Mártont. De Benedeket nem lehetett megingatni hivatalában.
Alfonso nem tett le békítő szándékairól, így amikor pár éven belül Alfonz királyi tanácsadója és titkára lett, igyekezett az uralkodót megbékíteni Mártonnal. Eközben Benedek meghalt, és helyére VIII. Kelement választották meg ellenpápaként a római egyházfővel szemben. Alfonso végül elérte, hogy királya és V. Márton tárgyalóasztalhoz üljenek. A béke megszületése után Alfonso is nyíltan a római egyházfőt ismerte el legitim pápának. Kiemelkedő diplomáciai szolgálataiért, és a béke helyreállításáért Márton Valencia püspökének tette meg 1429 augusztusában. A minden világi támogatótól megfosztott VIII. Kelement is Alfonso beszélte rá a békülésre. A katalán püspök ekkorra nemcsak Márton előtt, hanem az egész bíborosi kollégium előtt ismertté és tiszteltté vált. Amikor IV. Jenő pápa foglalhatta el Szent Péter trónját, Alfonz újra szembekerült a római szentszékkel. Jenő és az aragón király viszálya ismét Alfonso közvetítésének köszönhetően oldódott meg. Jenő hálából 1443-ban bíborosi rangra emelte a kitűnő püspököt, aki ettől kezdve a kúria állandó lakója lett. A pápa diplomáciai szolgálatában vett részt a bázeli zsinaton is, de nem állt a konciliarista elveket valló klerikusok közé. Amikor V. Miklós pápa 1455 márciusában meghalt, az összeülő konklávé kiváló érdemei miatt rövid időn belül megválasztotta Alfonso bíborost a pápai trónra. Az 1455. április 8-án megválasztott Alfonso felvette a III. Callixtus uralkodói nevet.

[szerkesztés] Törökellenes uralkodás

[szerkesztés] A nándorfehérvári diadal

Callixtus trónra emelkedésével az Európát a Balkán felől fenyegető törökök egyik ádáz ellensége került a katolikus egyház élére. Már kardinálisként Miklós pápa legbuzgóbb segítője volt a törökellenes háború szervezésében. Amikor elfoglalta trónját ígéretet tett egy mindent átfogó keresztes háború szervezésére. Az energikus kezdet után ugyan megtört lendülete, és három éves pontifikátusának majdnem minden részletét felőrölte. Az 1453-ban elesett Konstantinápoly visszahódítására Callixtus valóban minden követ megmozgatott. Pápai legátusokat küldött minden európai udvarba, a ferencesek pedig minden városban kihirdették Callixtus bulláját, amely 1455. május 15-én kelt. A széleskörű diplomáciai erőfeszítések azonban nem sok sikert hoztak. Anglia és Franciaország a száz éves háborúra hivatkozva távol maradtak, és csak egyes lovagok indultak el Magyarország felé a keresztes hadjáratra. Portugália ugyan kiállított egy flottát, de azt végül visszahívta saját védelmére és mert nem látott hasznot Konstantinápoly visszafoglalásában. Genova is kiállított pápai támogatással egy erős flottát, de azzal Aragónia ellen vonult. Ezzel két fontos szövetséges is kiesett Callixtus hívásából. A Velencei Köztársaság pedig már korábban üzleti szövetségre lépett az Oszmán Birodalommal, ezért nem igyekezett az ellenük szerveződő háború megsegítésére. III. Frigyes, német-római császár pedig nyíltan kijelentette, hogy nem vesz részt egy olyan háborúban, amely egyértelmű előnyökkel jár Magyarország számára. Frigyes a magyar trónon ülő V. László ellensége volt, ugyanis a szintén Habsburg uralkodó nem volt hajlandó szövetségre lépni Frigyessel és neki alárendelni országát. Mindössze a közvetlen fenyegetettségben élő uralkodók figyeltek fel Callixtus hívó szavára. A pápai udvar adókat vetett ki egész Európára, hogy azzal fedezni tudja a hadjárat költségeit. Az egyházi segítség két országba áramlott: Magyarországra és Albániába. László kiváló emberek segítségével szervezte meg a hadjératot. Egyrészt kiskorúságának idején kormányzója, Hunyadi János vállalta a seregek vezetését, aki mellett a ferences Kapisztrán Szent János segített katonákat toborozni. A kivételes képességű szónok sok katonát csalt Hunyadi keresztes seregébe. Emellett Callixtus 1455-ben Budára küldte Carvajal bíborost, aki az egyház teljes támogatását biztosította a harcokhoz.

A hadjárat megszervezésében Callixtus vállalta, hogy egy flottát küld a Dardanellákhoz, hogy meggátolja a szultán seregeinek utánpótlását. A hadjárat végül Nándorfehérvár előtt érkezett fordulópontjához. Hunyadi, Kapisztrán és Carvajal is jelen volt a vár védelménél. A hatalmas sereggel felvonuló II. Mehmed újabb bulla kiadására ösztönözte Callixtust. 1456. június 29-én kiadta az úgynevezett Imabullát, amelyben a pápa elrendeli a déli harangszót minden keresztény egyházmegyében. A naponta megszólaló harang imára szólította a keresztényeket, hogy ezzel kérjék a török ellen harcoló seregek győzelmét. Az ötlet egyébként valószínűleg éppen az iszlámból származik, ahol az imám naponta felhangzó éneke hívta imára Allah híveit. A keresztes seregek 1456. július 22-én fényes diadalt arattak a török seregek felett, és ezzel közel ötven évre visszavetették a török támadásokat Magyarország határaitól. A hatalmas jelentőségű győzelmet egész Európa ünnepelte, de leginkább Callixtus üdvözölte a csata hőseit. A diadal emlékére, még a győzelem napján kiadott egy újabb bullát, amelyben a déli harangszót a győzelem emlékére tette kötelezővé a templomokban.

[szerkesztés] Tovább a hadak útján

Callixtus valóban kitörő örömmel fogadta Hunyadi diadalát, igaz a győzelem hamar veszteségeket is produkált. A csata után kitört pestisben meghalt a kitűnő hadvezér, és Kapisztrán János is. A pápa a nándorfehérvári diadalban meglátta a török kiűzésének és visszaszorításának lehetőségét, így újra diplomáciai kapcsolatba lépett az európai uralkodókkal, hogy egy végső keresztes hadjáratban kisöpörjék a hitetleneket a kontinensről. Mindenekelőtt Frigyes császárt akarta megnyerni az ügynek, így hamar nekilátott kibékíteni V. Lászlót és a császárt. De a tárgyalások alatt 1457-ben László meghalt, és trónját a magyar rendek Hunyadi Mátyásnak ajánlották fel. Ekkor Frigyes újra trónharcokat indított a magyar korona ellen. Az ellenségeskedés miatt egyik ország sem vállalta az újabb harcokat. Genova és Aragónia háborúba keveredtek, Anglia és Skócia is a száz éves háborúra hivatkozott, míg Franciaországban Callixtusnak sikerült megnyernie a királyság trónörökösét a keresztes háborúnak. Végül a király visszamondta a pápának tett ígéretet, és a francia rendek is fellázadtak az egyházfő törökellenes harcok címén beszedett adói ellen. Több tartomány megtagadta a fizetést. Ugyanez történt a Német-római Birodalomban is, ahol Frigyes császár ellenkezése mellett a német hercegek sem akartak háborúba vonulni.

Callixtus egyetlen reménye Szkanderbégben volt, aki az Albániára támadó Oszmán Birodalom ellen fegyvert fogott. A pápa mindenben támogatta a kiváló albán nemest, aki az egyház anyagi támogatásával komoly ellenállást tudott felépíteni a török elnyomókkal szemben. A további harcokat tehát a pápának már nem sikerült kierőszakolnia a keresztény államokból, de a törökellenes háborúk még sokáig terítéken maradtak a pápák előtt.

[szerkesztés] Eltörpülő belügyek

A katalán származású Callixtus trónra emelkedésével végképp bezárult a következő évek pápaadó családjainak kialakulása Rómában. A Borgia család az örök város egyik legbefolyásosabb nemesi pártjává vált, és ebben nagy szerepet vállalt az első katalán származású egyházfő. Az aragóniai udvar és később a spanyol érdekek erősödését jelzi a család betörése a római nemesek közé. Amikor Callixtus fejére helyezték a tiarát, esküt tett a keresztes háború megszervezésére, és ezzel halgatólagosan azt is kijelentette, hogy az egyház és a Pápai Állam irányítását olyan emberekre bízza, akikben teljesen megbízik. Ez pedig csak családtagjaira és katalán híveire vonatkozhatott. A konklávé eredménye után a rómaiak nyílt utálattal fogadták az idegen származású egyházfőt. Hamarosan a kíséretében érkező családtagokat és más híveket is meggyűlölték. A római nemesek hamarosan kiszorultak a kulcshivatalokból. Callixtusnak nem volt sok ideje a nemesi kérdésekkel foglalkozni, ezért szinte minden fontos és jövedelmező hivatalt családjára és párthíveire bízott. Pontifikátusa alatt két Borgia bíboros is helyet foglalhatott a szent kollégiumban. Egyik unokaöccsét, Pedro Borgiát az Angyalvár parancsnokának és Spoleto hercegének nevezte ki. Egy másik unokaöccsét, Rodrigo Borgiát pedig alig huszonöt évesen nevezte ki bíborosnak.
Családi hivatalrendszerének építgetése mellett Callixtus több egyházi problémával is foglalatoskodott, amelyek közül Jeanne d'Arc perének felülvizsgálata volt a legjelentősebb. Az orléans-i szűz boszorkányperét már korábban is vitatták az egyetemek doktorai, de Callixtus döntött úgy először, hogy hivatalosan kivizsgáltatja az ügyet. Callixtus tehát ezen a téren megtette, amit elődje nem. De V. Miklóstól, az első igazi reneszánsz pápától messze elmaradt a művészet és a humanizmus éltetésében. Uralkodása alatt is jelentős kincsekkel gyarapodott a Vatikán kincsestára, ez mégsem volt annyira szembetűnő, mint Miklós idejében. Sőt a kúria humanista tudósai gyakran kerültek szembe a spanyolpárti egyházfővel.
A keresztes háborúk újraindításának kudarca és a kúria ellenségessége is megviselte Callixtust. Egészségi állapota gyorsan romlott, és végül 1458. augusztus 6-án meghalt. Földi maradványait a Szent Péter-bazilika Szent András-kápolnájában helyezték örök nyugalomra. 1610-ben hamvait Katalóniába szállították a montserrati Szűz Mária-egyházába.

Előző pápa:
V. Miklós pápa
Római pápa
1455-1458
Vatikán címere Következő pápa:
II. Pius pápa