Friedrich István
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Hivatali idő | |
|---|---|
| 1919. augusztus 6. – 1919. november 24. Magyarország miniszterelnöke |
|
| Előd | Peidl Gyula |
| Utód | Huszár Károly |
| Született | 1883. július 1. Malacka, Osztrák-Magyar Monarchia (ma Szlovákia) |
| Elhunyt | 1951. november 25. (68 évesen) Vác |
| Politikai párt | Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (előtte Függetlenségi Párt) |
| Végzettség | mérnök |
Friedrich István (Malacka, Szlovákia, 1883. július 1. – Vác, 1951. november 25.) mérnök, politikus.
[szerkesztés] Élete
Édesapja gyógyszerész és gyártulajdonos volt. A pozsonyi főreáliskolában érettségizett, majd a budapesti ill. a charlottenburgi műegyetemen szerzett mérnöki diplomát. Kezdetben Berlinben dolgozott főmérnökként, majd 1908-ban felvonógépgyárat nyitott Mátyásföldön, amelyet 1920-ig birtokolt. A 10-es években néhány alkalommal a magyar labdarúgó-válogatottban is szerepelt jobbszélsőként és a későbbiekben játékvezetőként is tevékenykedett.
1912-ben belépett a Függetlenségi Pártba, és kapcsolatba került a szabadkőműves-mozgalommal is. Az I. világháború során tüzérfőhadnagyként, de valójában gépkocsizó parancsőrtisztként szolgált, az Önkéntes Királyi Magyar Automobiltestület tagjaként. Demény Pál szerint ő volt az, aki közvetítőkön keresztül a Tisza István elleni harmadik merénylet (1916) elkövetőjének, Lékai Jánosnak a revolvert adta.[1] A „lánchídi csata” során megsebesült. Károlyi Mihály visszaemlékezéseiben[2] őt tartotta a Tisza-gyilkosság értelmi szerzőjének. Ennek ellenére kormányában hadügyi államtitkári posztot biztosított neki.
A proletárdiktatúra alatt ellenforradalmi szervezkedést vezetett; 1919. augusztus 6-án a Fehér Ház elnevezésű ellenforradalmi csoport vezetőjeként, a megszálló román csapatok beleegyezésével, letartóztatta Peidl Gyula szakszervezeti kormányának tagjait, és megalakította saját, ideiglenes kormányát. Rövid miniszterelnöksége alatt folytatta a Tanácsköztársaság rendelkezéseinek érvénytelenítését, és megalkotta az új választójogi rendeletet (1919. évi 5895/1919 ME), amely 1922-ig maradt hatályban. Az antant és a budapesti román megszálló csapatok nyomására november 24-én lemondott. Az új, Huszár Károly által vezetett ún. koncentrációs kormányban (Huszár-kormány) megkapta a hadügyi tárcát. Az 1919 végén alakult Keresztény Nemzeti Párt elnöke lett, amely a nemzetgyűlési választásokra egyesült a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjával (KNEP).
Ekkor még olyan illúziókban ringatta magát, hogy az antant egyre gyengül, „feltétlenül letűnőben van”, formálódik vele szemben „a letiport, talán a becsapott, félrevezetett nemzeteknek az új szövetsége”, amelyeknek a sora „a németektől az arabokig” terjed, „a világháborúnak még távolról sincs vége”, „átkozott az a kéz, amely aláírja a békeszerződést”.[3]
Az 1920-as választásokon Budapest belvárosi kerületében szerzett mandátumot Wekerle Sándor-ral szemben. A Tisza István meggyilkolását feltáró Tisza-per miatt saját kérésére felfüggesztették mentelmi jogát, és mint felbujtót hallgatták meg, de az ellene emelt vádat ejtették.
1922-ben az erősen ellenzéki Andrássy-Friedrich párt budapesti déli listájának vezetőjeként, 1926-ban a Keresztény Gazdasági Párt színeiben, 1928-ban a budapesti déli kerület egyéni képviselőjeként nyert mandátumot, 1931-ben és 1935-ben a budapesti északi választókerület egyéni képviselője lett. Képviselősége alatt a Pesti Napló-ba több, a kormányt támadó, karizmatikus és jellegzetesen ellenzéki vezércikket is írt.
1938-ban már nem szerzett mandátumot, kikerült a politika élvonalából. 1939-ben a parlamentbe sem került be. 1951-ben mint politikus már elfeledettnek számított, de júliusban mégis letartóztatták Grősz József koncepciós perének kapcsán, majd augusztusban a Budapesti Fővárosi Bíróság a „demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésének és vezetésé”-nek hamis vádjával 15 évi börtönbüntetésre ítélte, amelyet szeptemberben a Legfelsőbb Bíróság jogerőre emelt; augusztusban a váci börtönbe szállították, ahol november 25-én meghalt. (Ugyanitt halt meg néhány hónappal korábban Hóman Bálint történetíró és korábbi kultuszminiszter.) Az 1990-ben hozott törvény alapján büntetését semmisnek nyilvánították és rehabilitálták.
[szerkesztés] Irodalom
- ^ Demény Pál: Rabságaim, Magvető Könykiadó, Budapest, 1989, 16. old.
- ^ Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982, jegyzet a 416. oldalon:"Az az ember, akit a Tisza-gyilkosság sugalmazójának tartok – Friedrich István –, később a fehérterror egyik vezéralakja lett."
- ^ Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés, Osiris Könyvkiadó, Budapest
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Nemzetgyűlési Almanach (1920–1922)
- Parlamenti Almanach (1922–1927)
- Országgyűlési Almanach (1927–1932)
- Magyar Országgyűlési Almanach (1932–1935)
- Magyar Országgyűlési Almanach (1935–1940)
- Magyar Életrajzi Lexikon
- Életrajza az ezenanapon.hu-n
| Elődje: Peidl Gyula |
Magyarország miniszterelnöke 1919 |
Utódja: Huszár Károly |


Based on work by