Bismarck-osztály

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Bismarck-osztály
A Bismarck
A Bismarck
Típus csatahajó
Hosszúság 251 m
Szélesség 36 m
Árbocmagasság 35,96 m
Merülés 8,7 m
Vízkiszorítás 41 700 t
Hajtómű turbina
Sebesség 30 csomó
Fegyverzet
  • 8 db 38,0 cm-es ágyú
  • 12 db 15,0 cm-es ágyú
  • 16 db 10,5 cm-es légvédelmi ágyú
  • 16 db 3,7 cm-es légvédelmi gépágyú
  • 12 db 2,0 cm-es légvédelmi gépágyú
Páncélzat
  • Vízvonal: 320 mm
  • Fedélzet: 80 mm
  • Ágyútornyok: 360 mm
Legénység 2650 fő
Vízrebocsátás 1939.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] A Bismarck-osztály (19361944)

A Bismarck és a Tirpitz a tengerek félelmetes urainak készültek, ám feladatukat nem teljesítették be. A Bismarck mindjárt az első bevetésén elsüllyedt, a Tirpitz pedig hosszas agónia során veszett oda. Elsődleges feladatuk a konvojok megsemmisítése lett volna, de képesnek kellett lenniük bármely ellenséges csatahajó elsüllyesztésére.

[szerkesztés] Tervezése és építése

A német mérnökök nem fukarkodtak semmiben: a hajókat kereken 50 000 tonna vízkiszorításúra tervezték, hosszuk 250, szélességük pedig 36 m volt. Az ily hatalmas méretek rendkívül jó torpedó elleni védelmet engedtek, és a hajókat az egyik legstabilabb lövegplatformmá tették. A németeknél nem volt szempont, hogy a hajók át tudjanak kelni a Panama-csatornán, ők inkább a Kieli-csatornát tartották mérvadónak. Tengerálló képességük által még a rendkívül viharos Atlanti-óceánon sem volt gond erős hullámzás elviselése számukra. Mindkét hajó építésének megkezdésére 1936-ban került sor: a Bismarckhoz júliusban fogtak hozzá a Blohm und Voss hamburgi gyártelepén, a Tirpitzet pedig októberben kezdték építeni a Krigsmarinewerft wilhelmshaveni hajógyárában. Mindkét hajót 1939-ben bocsátották vízre, és további másfél évre volt szükségük a hajók befejezéséhez az építőknek.

[szerkesztés] Felépítés

[szerkesztés] Fegyverzet és páncélzat

4 db ikerlöveges toronyban elhelyezett 8 db 38 cm-es ágyújuk hatalmas tűzerővel ruházta őket fel. Ezeket 12 db 15 cm-es másodlagos löveg egészítette ki, melyek kimondottan hajók elleni szereppel bírtak, légvédelmi használhatóságuk nem volt valami nagy, így a nehéz légvédelem feladatának betöltésére a hajókra újabb 14db 10,4 cm-es ágyút helyeztek el. Más nemzetek csatahajóin a közepes tüzérség egyben a légvédelmet is szolgálta, a Bismarckon és a Tirpitzen így sokkal gyengébb lett a légvédelem, holott a csatahajók eme vészterhes időszakában szükség lett volna a 15 cm-es hajóágyúkra is. Ezt a temérdek fegyvert így is 40db 20 mm-es és 16db 37 mm-es gépágyú egészítette ki számos géppuskával együtt. A hajók teljes súlyának a 37,8%-át a páncélzat tette ki (17 256 t). Érdekes, hogy a Scharnhorst és Gneisenau csatacirkálók súlyának 40,2%-át tette ki a páncélzat (14 000 t), és a Bismarck 320mm-es övpáncéljával szemben ők 350 mm-es övpáncéllal rendelkeztek.

[szerkesztés] A hajó erősségei és gyengeségei

A Bismarck páncélfedélzete túl mélyen került elhelyezésre, így a hajó tűzvezető rendszere viszonylag kevés védelmet kapott. Így történhetett meg, hogy a Bismarckkal vívott végső ütközetben a brit csatahajók egyetlen szerencsés találata tönkretette a tűzvezető központot, védelem nélkül hagyva a német csatahajót. Szintén a Bismarckon mutatható be a testvérhajók hátsó traktusának a helytelen kiképzése: a három propelleres megoldás esetén akár egyetlen torpedó is összezúzhatja az összes hajócsavart, ugyan a kormánylapátok elrendezése jobb, mint a legtöbb potenciális ellenfeléé, ám az egymás mellett elhelyezett lapátokat ért találat esetén az épen maradt lapát rendszere is megsérülhet és beragadhat. Szerencsésebb megoldás lett volna a tandem elhelyezésű kormányrendszer (2 lapát egymás mögött, mint a Yamatón, vagy a Derfflingeren) és a négycsavaros meghajtás. Taktikai értéküket növelte a sebességük, (a tengeri próbáikon 30,8 csomót mértek) valamint az, hogy dízelmotorokkal is felszerelték őket így közepes sebességű cirkáláskor nem kellett a turbinákat használniuk, és üzemanyagot spórolhattak meg.

[szerkesztés] Bismarck

A Bismarck 1941. május 18-án útnak indult Norvégiába a Prinz Eugen nehézcirkáló társaságában. 19-én elérték az egyik Bergen melletti norvég fjordot, ahol a hajók új álcafestést kaptak. Hajnalban a Bismarckot felfedezte a Parti Parancsnokság egyik felderítő Spitfire vadászgépe. A képen egy tipikus német sziluettel rendelkező nehéz egység szerepelt. Gotenhafen felett felderítő tevékenységet végző Wellington bombázók jelentették, hogy a Bismarck és a Prinz Eugen az éj leple alatt elszökött. Még mindig nem volt biztos, hogy a Bismarck szerepel a fényképen, így a szakértőkhöz fordultak: a hajó szélesség-hosszúság arányából arra következtettek, hogy az egy modern csatahajó, ezért elrendelték az újabb felderítést az adott fjord felett, azonban mire a repülő odaért, a hajó már eltűnt. Az Admiralitáson megpróbálták berendezni a Bismarck két lehetséges útvonalát. A Dánia-szorosba a Hood és a Prince of Wales csatahajókat küldték, akikkel a Bismarck és kisérője 24-én kora hajnalban csapott össze: a Bismarck ötödik sortüze felrobbantotta a Hoodot. A csata későbbi részében még súlyosan megrongálták a Prince of Walest is, a Bismarckot 3 találat érte. Mivel csurgott az első üzemanyagtartálya, a Bismarck Franciaország (Brest kikötője) felé vette az irányt. 25-én az Ark Royalról felszálló Swordfish torpedóvető repülőgépek eltalálták a Bismarck kormányművét, irányíthatatlanná téve a német csatahajót. Ezután a Royal Navy május 27-én odaérkező flottacsoportja, a King George V és a Rodney csatahajók, valamint a Norfolk és a Dorestshire cirkálók) rövid tengeri csata után torpedótalálatokkal elsüllyesztették a bombatalálatoktól mozgásképtelenné vált Bismarck-ot. Néhány túlélő emlékezése szerint addigra már maga a személyzet is intézkedéseket tett a végzetesen sérült Bismarck elsüllyesztésére. A hajó a 4000 m mély tengerfenékre merült, a roncs ma is ott pihen. A süllyedő hajót elhagyó német tengerészeket a brit hajók sorsukra hagyták a tengerben. Napokkal később más német és brit hajók csak 118 túlélőt találtak, 2100 ember a tengerbe veszett.

[szerkesztés] Tripitz

A Tirpitz 1942-től Norvégiában szolgált. Több konvoj ellen is támadásra indult, de a német vezetőség túlzottan féltette, így tényleges harctevékenységben nem vett részt. 1943-ban a Scharnhorst társaságában a Spitzbergákat bombázta, majd novemberben súlyos sérüléseket szenvedett brit törpe tengeralattjárók támadása nyomán. Végül 1944. november 12-én a Royal Air Force végzetes légitámadást indított ellene Tallboy bombákkal, melyből több is eltalálta. A Tirpitz felfordult, legénységének közel a fele maghalt. A roncsot 1948 és 1957 között lebontották.

[szerkesztés] Végkövetkeztetés

A Bismarck-osztály hajói, amíg léteztek, rettegésben tartották az ellenséget, képesek lettek volna bármelyik atlanti hadszintéren szolgáló csatahajó megsemmisítésére, de félelmetes képességeik kifejtésére, igazán erős ellenféllel szemben, nem volt módjuk. A Bismarck könnyedén elsüllyesztette a Hoodot, bár ebben közrejátszhatott annak hibás tervezése és csatacirkáló mivolta. Ha a Prince of Wales, amely a legütőképesebb angol csatahajó-osztályba tartozott, folytatta volna a csatát, a Bismarck azt is valószínűleg legyőzte volna. A többi brit hajó közül egymagában egyiknek sem lett volna esélye a Bismarck ellen. A Rodney és a Nelson túl lassúak voltak, a Royal Navy régebbi csatahajóinak pedig semmi reményük nem lett volna a sikerre, ha felvették volna vele a harcot. A Bismarck-osztály eredeti ellenfele a francia Richelieu csatahajó lett volna, a Bismarckot és a Tirpitzet épp ennek elsüllyesztésére tervezték.


[szerkesztés] Külső hivatkozások

http://www.bismarck-class.dk

http://www.navweaps.com