Deep Purple

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Deep Purple
A Deep Purple 2004-ben. Balról jobbra: Roger Glover, Ian Paice, Ian Gillan, Don Airey, Steve Morse.
Eredet: London
Ország: Egyesült Királyság
Aktív évek: 1968-1976
1984-napjaink
Műfaj(ok): Hard rock
Heavy metal
Kiadó(k): Edel Music
Tagok: Ian Gillan
Steve Morse
Roger Glover
Don Airey
Ian Paice
Korábbi tagok: Ritchie Blackmore
Jon Lord
David Coverdale
Glenn Hughes
Tommy Bolin
Rod Evans
Nick Simper
Joe Satriani
Joe Lynn Turner
Honlap: www.deep-purple.com

A Deep Purple brit hard rock-zenekart a Led Zeppelin és Black Sabbath mellett sokan a heavy metal előfutárának tartják, bár a zenészek sosem tartották magukat heavy metal zenekarnak. Nevüket Peter DeRose azonos című dalából vették át. Világszerte több mint 100 millió albumot adtak el. Magyarországon eddig hat alkalommal jártak: 1987-ben, 1991-ben, 1996-ban, 1998-ban, 2003-ban és 2006-ban.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Előtörténet

Az Episode Six nevű zenekar több kislemezt is kiadott az Egyesült Királyságban, az 1960-as évek közepén. Az együttes tagjai a következők voltak: Ian Gillan énekes, Graham Dimmock és Tony Lander gitárosok, Roger Glover basszusgitáros, Sheila Carter billentyűs és Harvey Shields dobos. Sokat turnéztak, ennek ellenére nem voltak sikeresek.

1967-ben alakult meg a Flower Pot Men nevű zenekar, melynek korábbi neve The Ivy League volt. Érdekességüket az adta, hogy négy énekesük volt. Nevüket a The Flowerpot Men című gyerekműsorból vették; a név szóvicc is a flower power mozgalomról és a „fűről”, amit az angol szlengben pot névvel (is) illetnek. Legismertebb daluk a "Let's Go to San Francisco" volt, amit sokan Scott McKenzie "If You're Going to San Francisco"-jának paródiájaként értelmeztek, bár ezt a zenekar cáfolta. Tagjai a következők voltak: Tony Burrows, Neil Landon, Robin Shaw és Pete Nelson énekesek, Ged Peck gitáros, Nick Simper basszusgitáros, Jon Lord orgonista és Carlo Little dobos. Azelőtt Jon Lord a The Artwoods tagja volt, Nick Simper pedig Ritchie Blackmore-ral Screaming Lord Sutch The Savages nevű zenekarában játszott.

[szerkesztés] Bíbor hajnal

1967-ben a Searchers korábbi dobosa, Chris Curtis felhívta Tony Edwards londoni üzletembert, és arra kérte, hogy menedzseljen egy új zenekart, amit Curtis alakítana meg. A terv az volt, hogy a tagok folyamatosan váltanák egymást; Edwardsnak megtetszett az ötlet, és két másik üzletembert is sikerült bevonnia: John Colettát és Ron Hire-t (Hire-Edwards-Coletta – HEC Enterprises).

Curtis ezután zenészeket keresett az új, Roundabout nevű zenekarhoz. Az első tag Jon Lord orgonista lett, majd Curtis rábeszélte Ritchie Blackmore gitárost, hogy jöjjön vissza Hamburgból egy meghallgatásra. Curtis hamarosan kiszállt, de a HEC Enterprises, Lord és Blackmore örömmel folytatták a zenészek felkutatását. Még három tag csatlakozott a zenekarhoz: Nick Simper basszusgitáros, Rod Evans énekes és Ian Paice dobos (mindketten a The Maze nevű zenekarból). 1968 tavaszán egy rövid dániai turnén vettek részt, majd - Blackmore javaslatára - a Deep Purple nevet vették fel.

1968 októberében a zenekarnak Amerikában óriási sikere volt (az Egyesült Királyságban viszont alig ismerték őket) Joe South "Hush" című dalának feldolgozásával. A dal első, Shades of Deep Purple című, meglehetősen alábecsült albumukon jelent meg. A Cream búcsúturnéján a Deep Purple volt az előzenekar. Nem sokkal később szerződést bontottak velük, mivel gyakran nagyobb sikerük volt, mint a Creamnek. Amerikában a turné idején, az Egyesült Királyságban 1969 júliusában jelent meg második albumuk, a The Book of Taliesyn. Harmadik albumuk, a szintén 1969-es Deep Purple több dalában szimfonikus zenekar is hallható. A harmadik album és az amerikai turné után Rod Evanst és Nick Simpert minden előzetes bejelentés nélkül kirúgták. Helyüket az Episode Six énekese, Ian Gillan és basszusgitárosa, Roger Glover vette át. Ezzel létrejött a híres "Mark II" felállás, mely a Deep Purple aranykorát jelentette. "Hallelujah" című kislemezük meglepően rosszul szerepelt a listákon. 1969 decemberében jelent meg Concerto for Group and Orchestra című albumuk, melyen egy háromtételes mű hallható a zenekar és a Királyi Filharmónikusok előadásában. A Concertót Lord írta, az előadást 1969. szeptember 24-én, a Royal Albert Hallban tartották. A zenekart Malcolm Arnold vezényelte. A The Nice Five Bridges című albuma mellett ez volt az egyik első mű, melyen egy rockzenekar szimfonikus zenekarral játszott együtt. Ebben az időben Blackmore „keményebb” zenét akart játszani, ezért egyáltalán nem örült annak, hogy a Deep Purple-t „nagyzenekarral játszó” együttesként kezdték emlegetni.

[szerkesztés] A világ tetején

A concerto után az együttes lázas turnézásba és lemezfelvételbe kezdett - a következő 3 évben a csúcsra törtek. Ennek az időszaknak az első stúdióalbuma az 1970-ben megjelent In Rock a koncerteken sikeresen játszott "Speed King", "Into The Fire", és "Child in Time" számokkal. Szintén ekkor jelent meg az angliai Top Ten listára feljutott "Black Night" kislemez. Blackmore és Lord gitár- és orgona szólói Ian Gillan kitűnő énekhangjával, Glover és Paice szabta ritmusával az együttes védjegyévé vált. A felállás második albuma, a lágyabb és progresszívebb Fireball (Gillan kedvence, nem mint Blackmore-é) 1971-ben jelent meg több híres számmal, mint: "Fireball", "Demon's Eye", "Fools", és "No One Came". Kislemezen is elértek egy újabb sikert a "Strange Kind Of Woman" c. számukkal. A Led Zeppelinnel és a Black Sabbathtal együtt a Deep Purple lefektette a heavy metal alapjait, bár akkoriban a kifejezés még nem létezett.

1972-ben jelent meg a következő albumuk, a Machine Head. A felvételek Svájcban készültek, a Montreuxi Grand Hotelben. Ez a legsikeresebb lemezük, a rajta található Smoke on the Water a zenekar védjegyévé vált. A dal megtörtént eseményről szól: a felvételek ideje alatt Frank Zappa Montreuxben tartott épp koncertet, amikor során a helyszínül szolgáló kaszinó kigyulladt. Gillan állította, hogy látott egy alakot, aki lángszóróval gyújtotta fel az épületet. Az album egyes számait már játszották a Fireball turné alatt: A későbbi Highway Star "elődjét" a turné első Portsmouthi koncertjére vezető úton írták a turnébuszban - és elő is adták élőben - válaszul egy újságírónak, aki megkérdezte hogy állnak új számok írásával.

[szerkesztés] Újraegyesülések

[szerkesztés] Újjászületés

[szerkesztés] A Deep Purple és a heavy metal

[szerkesztés] A zenekar tagjai és diszkográfiája

A tagok a zenekar hosszú története során gyakran váltották egymást. A különböző felállásokat számozni szokták, és "Mark X" vagy "Mk X" elnevezéssel szokták illetni, ahol X egy szám (általában római számmal írják). A zenekar világhírét a "Mark II" felállás hozta meg, amely 1984-ben újra összeállt. Ez a felállás a leghíresebb, az általuk felvett albumokat tartják a Deep Purple legjobb munkáinak. A "Mark VI" felállás az 1993-1994-es turnéra vonatkozik: a turné közben Ritchie Blackmore végleg kivált a zenekarból, a hátralévő koncerteken pedig Joe Satriani játszott. Ez az egyetlen felállás, melynek még nem jelent meg hivatalos felvétele.

A Deep Purple tagjai
Mark I (1968-1969)
  • Rod Evans – ének
  • Ritchie Blackmore – gitár
  • Jon Lord – billentyűs hangszerek
  • Nick Simper – basszusgitár
  • Ian Paice – dob, ütőhangszerek
Mark II (1969-1973)
  • Ian Gillan – ének
  • Ritchie Blackmore – gitár
  • Jon Lord – billentyűs hangszerek
  • Roger Glover – basszusgitár
  • Ian Paice – dob, ütőhangszerek
Mark III (1973-1975)
  • David Coverdale – ének
  • Ritchie Blackmore – gitár
  • Jon Lord – billentyűs hangszerek
  • Glenn Hughes – basszusgitár
  • Ian Paice – dob, ütőhangszerek
Mark IV (1975-1976)
  • David Coverdale – ének
  • Tommy Bolin – gitár
  • Jon Lord – billentyűs hangszerek
  • Glenn Hughes – basszusgitár
  • Ian Paice – dob, ütőhangszerek
(1976-1984)

Szünet

Mark IIa, újraalakulás (1984-1989)
  • Ian Gillan – ének
  • Ritchie Blackmore – gitár
  • Jon Lord – billentyűs hangszerek
  • Roger Glover – basszusgitár
  • Ian Paice – dob, ütőhangszerek
Mark V (1989-1991)
  • Joe Lynn Turner – ének
  • Ritchie Blackmore – gitár
  • Jon Lord – billentyűs hangszerek
  • Roger Glover – basszusgitár
  • Ian Paice – dob, ütőhangszerek
Mark IIb, újra-újraalakulás (1992-1993)
  • Ian Gillan – ének
  • Ritchie Blackmore – gitár
  • Jon Lord – billentyűs hangszerek
  • Roger Glover – basszusgitár
  • Ian Paice – dob, ütőhangszerek
Mark VI (1993-1994)
Mark VII (1994-2002)
  • Ian Gillan – ének
  • Steve Morse – gitár
  • Jon Lord – billentyűs hangszerek
  • Roger Glover – basszusgitár
  • Ian Paice – dob, ütőhangszerek
Mark VIII (2002-napjaink)
  • Ian Gillan – ének
  • Steve Morse – gitár
  • Don Airey – billentyűs hangszerek
  • Roger Glover – basszusgitár
  • Ian Paice – dob, ütőhangszerek

[szerkesztés] Stúdióalbumok

[szerkesztés] A Deep Purple zenekar-család

[szerkesztés] Ian Gillan Band

[szerkesztés] Whitesnake

[szerkesztés] Rainbow

[szerkesztés] Roger Glover Band

[szerkesztés] Lemezeik

[szerkesztés] Albumok

[szerkesztés] Válogatás albumok

[szerkesztés] DVD-k

  • Bombay Calling
  • Come Hell Or High Water
  • Concerto For Group And Orchestra
  • Deep Purple Live In Concert 74
  • Deep Purple Live With The London Symphony Orchestra
  • Heavy Metal Pioneers
  • In Concert With The London Symphony Orchestra
  • New, Live And Rare
  • Perihelion
  • Total Abandon
  • Masters From The Vaults

[szerkesztés] Külső hivatkozások

m·v·sz
Deep Purple
Ian Gillan | Steve Morse | Roger Glover | Don Airey | Ian Paice
Ritchie Blackmore | Jon Lord | Joe Satriani | Joe Lynn Turner | Tommy Bolin | David Coverdale | Glenn Hughes | Rod Evans | Nick Simper
Diszkográfia
Stúdióalbumok: Shades of Deep Purple | The Book of Taliesyn | Deep Purple | Deep Purple in Rock | Fireball | Machine Head | Who Do We Think We Are | Burn | Stormbringer | Come Taste the Band | Perfect Strangers | The House of Blue Light | Slaves and Masters | The Battle Rages On | Purpendicular | Abandon | Bananas | Rapture of the Deep
Koncertalbumok: Inglewood - Live in California | Concerto for Group and Orchestra | Kneel & Pray | Scandinavian Nights / Live & Rare | Gemini Suite Live | Live in Aachen 1970 | Made in Japan | Deep Purple In Concert | Made in Europe | Live in London | California Jamming | Just Might Take Your Life | Perks and Tit | Mk III The Final Concerts | Last Concert in Japan | King Biscuit Flower Hour Presents: Deep Purple in Concert | This Time Around: Live in Tokyo | Nobody's Perfect | In the Absence of Pink: Knebworth 85 | Come Hell or High Water | Live in Europe 1993 | Live at the Olympia '96 | Live At Montreux 1996 | Total Abandon Australia '99 | In Concert with the London Symphony Orchestra | Live at the Rotterdam Ahoy | The Soundboard Series
Válogatások: Purple Passages | 24 Carat Purple | When We Rock, We Rock, and When We Roll, We Roll | The Mark II Purple Singles | Deepest Purple: The Very Best of Deep Purple | Singles A's & B's | The Anthology | 30: Very Best of Deep Purple | Listen, Learn, Read On | Winning Combinations: Deep Purple and Rainbow | Deep Purple: The Platinum Collection
Filmográfia
Concerto for Group and Orchestra | Special Edition EP | Machine Head Live 1972 | Live at the California Jam / Live in California 74 | Rises over Japan | Come Hell or High Water | Bombay Calling | Live At Montreux 1996 | In Concert with the London Symphony Orchestra | Total Abandon Australia '99 | New, Live & Rare | Perihelion | Live Encounters
Kapcsolódó cikkek
Rainbow | Whitesnake | Blackmore's Night | Trapeze | Black Sabbath | Garth Rockett & the Moonshiners | The Javelins | Edel Records