Albánok Magyarországon

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Albánok a történeti Magyarországon

A történeti Magyarország területén, a délvidéki Szerémségben, Szávaszentdemetertől keletre, a Rumai járás három településére – Jarak, Hertkovce és Nikince17491755 között települt be mintegy kétezer, az oszmán uralom alatt lévő hazáját elhagyó, kelmendi törzsbeli albán (kelmendas). Korabeli, az albán törzsnévre visszavezethető magyar elnevezésük: kelemencek, klementinusok vagy klementinerek. A Száva széles árterén megtelepülő katolikus albánok (gegek) szőlőtermesztéssel és juhtartással foglalkoztak, s a 20. század elejéig megőrizték önállóságukat és sajátos anyagi és szellemi kultúrájukat. Több magyar történész és néprajzkutató foglalkozott a szerémségi albán zárvány nyelvével és életmódjával (Windisch Károly Gottlieb, Cornides Dániel, Thallóczy Lajos, Palóczi Edgár). Az 1900-as népszámlálás még 4438 albán anyanyelvű lakost írt össze a három faluból, 1921-re számuk kilencre (!) csökkent, döntő többségük ugyanis visszatért 1912-ben függetlenné vált hazájába, Albániába.

[szerkesztés] Albánok a mai Magyarországon

Az 1990-es évek elejétől, a balkáni, s különösen a koszovói háború idején több ezer, zömében koszovói albán menekült Magyarországra, de nagy részük csak állomásnak tekintette az országot további nyugat-európai célpontok felé. Az illegális bevándorlás napjainkig sem szűnt meg, a határőrizeti szervek folyamatosan fognak el és toloncolnak vissza Szerbiába Magyarországon tartózkodó albánokat.[1]

[szerkesztés] Források


[szerkesztés] Belső hivatkozások