II. Lajos
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
- A további jelentéseket lásd a(z) II. Lajos (egyértelműsítő lap) oldalon.
II. Lajos (Prága, 1506. július 11. – Mohács, 1526. augusztus 29.) Magyarország, Horvátország és Csehország királya.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
[szerkesztés] Trónra lépésének előzményei
Lajos volt a második magyar király a Jagelló-házból. Édesapja II. Ulászló király (1456–1516), édesanyja Foix Anna (Anne de Foix), Candale grófnője (1484–1506) volt.
1515. nyarán lengyel kezdeményezésre létrejött a bécsi találkozó II. Ulászló magyar király, Jagelló Zsigmond lengyel király, és Habsburg Miksa német-római császár között. Magának a találkozónak a költségeit az augsburgi Fuggerek állták, és Bécsben a bankárház feje, Jakab is személyesen megjelent. Ennek oka az volt, hogy az 1514-es magyar országgyűlési végzések a Fuggerek érdekeivel ellentétes rendelkezéseket tartalmaztak.
A bécsi találkozón a három uralkodó elhatározta a még gyermek (6 éves) Lajos házasságát Habsburg Máriával, Miksa császár unokájával. Ugyanakkor megállapodtak abban is, hogy Ulászló halála esetén Lajos gyámja Miksa és Zsigmond lesz. Miksa emellett fiává fogadta Lajost.
[szerkesztés] Uralkodása
1516. március 13-án – két évvel a Dózsa György vezette parasztfelkelés elfojtása után – 60 esztendős korában – meghalt II. Ulászló. A magyar nemesség korábban ugyan fogadkozott, hogy többé nem választ meg királynak mást, mint magyar embert, Ulászló fia mégis megörökölhette a trónt. A 10 éves Lajost az áprilisi országgyűlés nagykorúvá nyilvánította és megkoronázta. Évente megújítandó, 28 tagú ügyvivői tanácsot választottak melléje. Nevelőjét, Báthori Istvánt a későbbi nádort később Brandenburgi György német őrgróf váltotta fel (pontosabban túrta ki e tisztségéből).
A serdülőkorú Lajos trónra lépése után is tovább folytatódott az ország urainak viszálya, pedig éppen egy erős központi hatalomra lett volna nagy szükség.
II. Lajos korántsem volt annyira tehetetlen uralkodó, mint apja, II. Ulászló. Fiatal kora ellenére igyekezett megerősíteni hatalmát. Külföldi szövetségeseket keresett. 1521. január 13-án feleségül vette V. Károly német-római császár és Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg leánytestvérét, Máriát. A házasságtól elsősorban a török elleni fegyveres és pénzbeli segítséget remélt. Reményében azonban csalatkoznia kellett. Ferdinánd ugyanis Ausztria anyagi erejét az I. Ferenc francia királlyal harcoló bátyja, V. Károly császár császár saját céljai elérése érdekében magának tartotta fenn.
1519. január 12-én meghalt Miksa császár, akinek Lajos fogadott fia volt. Erre alapozva Werbőczy István, mint nádor megpróbált közbenjárni a német birodalmi rendeknél, hogy Lajos legyen a német-római császár, de senki sem vette komolyan, és végül a császári címet Miksa legidősebb unokája, Károly spanyol király vásárolta meg, őt választották meg, V. Károly néven. (A könyvelések szerint 498 274 rajnai forintot és 46 krajcárt fizetett a választófejedelmeknek, mellékes kiadásai 350 000 rajnai forintot tettek ki, ebből valamennyi jutott magának Lajosnak is, mint cseh választófejedelemnek. A Fuggerek itt megint kitettek magukért, mert félmillió forinttal szálltak be a császárválasztásba, cserébe a politikai befolyásért.)
1521 nyarán – a kialkudott hozomány nélkül – megérkezett Magyarországra Habsburg Mária, akit már a 9 éves Lajoshoz feleségül adtak fejedelmi gyámjai. Tényleges egybekelésükkor Lajos 16 éves, Mária 17. Egyébként, Mária, akárcsak V. Károly, vagy Ferdinánd osztrák főherceg, Miksa unokái voltak. (Ferdinánd egy évvel később, 1522-ben lett az osztrák örökös tartományok kormányzója, főhercegi címmel, császári bátyja, V. Károly utasítására.) A királyné udvartartásának költségeit is a kincstárnak kellett állni. A királyné legfőbb bizalmasa politikai téren a német Brandenburgi György őrgróf, pénzügyi téren a zsidó származású Szerencsés (Sneáor) Imre lett. (Szerencsés előtte Szalkai László esztergomi bíboros pénzügyeit intézte; Spanyolországból menekült zsidó család sarja volt, aki áttért a kereszténységre. Maga Szalkai keresztelte meg, keresztapja Perényi Imre váradi püspök volt. Habsburg Máriával és az egri püspökkel együtt a Fuggerek, illetve ezek magyarországi képviselője, Thurzó Elek ellen lépett fel.) Mária, akárcsak környezete a lutheránus vallást követte.
A törökök 1521-ben bevették a legfontosabb magyar végvárat, Nándorfehérvárt, amelynek parancsnoka Enyingi Török Bálint gyakorlatilag megszökött. Nándorfehérvár eleste után 1523-ban Tomori Pál még győzelmet aratott a törökök felett, de mivel nem volt pénz a hadi kiadásokra, a határok tartós védelmét nem lehetett hatékonyan biztosítani.
1522 februárjától 1523 májusáig Lajos Csehországban tartózkodott, hogy rendezze az ottani ügyeket, és a törökök ellen harchoz segítséget szerezzen. 1523. május 4-én országgyűlést hívott össze Budára, ahol leváltotta Báthorit nádori méltóságáról, és Szapolyaitól visszakövetelte a királyi zálogbirtokokat. A német, főleg lutheránus befolyás erősödött az udvarban. A pápai követ egyenesen azt jelentette Rómába, hogy a németek kormányozzák Magyarországot. (Megjegyzendő, hogy az épp ebben az évben kiátkozott Luther Márton a Werbőczyvel folytatott vitája során, a török elleni harcot bűnösnek, Isten ellen valónak tartotta.)
1523. október-decemberben csúcstalálkozóra került sor Bécsújhelyen II. Lajos király, Ferdinánd főherceg, Krzysztof Szydłowiecki lengyel kancellár, a cseh főurak, és a pápai, valamint a moldvai követek között. Megtárgyalták azokat a erkölcsi kifogásokat is, amelyek Lajos király magatartására vonatkoztak. Felrótták neki például, hogy kamarásai előtt mezítelenül mutatkozik, emellett tékozlóan és könnyelműen költekezik, és súlyos felelősség terheli személyes tekintélyének csökkenéséért.
Az 1525. május 7-ei országgyűlésen a rendek követelték Lajostól a Fuggerek kiűzését, mert azok az „ország kincseit kimerítik és kiviszik”, de Szerencsés Imre alkincstárnok leváltását is. Ezek a követelések, a királyné közbelépése miatt is, végül nem valósultak meg, sőt az 1525. július 3-ai hatvani országgyűlés (amelynek végzéseit a király később nem volt hajlandó szentesíteni) már rehabilitálta Szerencsés Imrét.
Az országban olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy Szalkai bíboros, Mária királyné, Szapolyai János vajda és Werbőczy nádor megegyeztek, hogy „Lajost a másvilágra küldik uralkodni, János vajdát királlyá kiáltják ki, és Máriát nőül adják hozzá”, de történészek szerint ezeknek a pletykáknak semmilyen alapjuk nem volt.
Tomori Pál már 1525 őszén értesült arról, hogy a következő évben a szultán seregeivel hadjáratot készít elő az ország ellen. Mégsem történt semmi a védelem megerősítésére. Így 1526 tavaszán, amikor a törökök csakugyan megindultak, sebtében kellett a magyar hadat összeszednie. Tomori javasolta, hogy a Száva, majd ennek átlépése után a Dráva mocsarainál állítsák meg az ellenséget, de ezzel elkéstek.
Lajos király – mindössze 20 évesen, tehát komoly élettapasztalat nélküli uralkodóként – nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor felvállalta a csatát Mohácsnál a túlerőben lévő törökökkel szemben. A vesztes csata után a király menekülés közben a Csele-patakba fulladt, bár voltak olyan vélemények is, hogy meggyilkolták[1]. Holttestét Szapolyai János megkerestette, Székesfehérvárra vitette, és a királyi kápolnában eltemettette.
[szerkesztés] Halálának politikai következményei
Lajos király trónjának örököseként ketten is felléptek: Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg, cseh király és Szapolyai János erdélyi vajda. Néhány hónapon belül mindkettőjüket magyar királlyá koronázták, az őket támogató bárói csoportok és egyházi főméltóságok segítségével. A mohácsi csatát követő évtizedben a két király egymással harcolt a főhatalomért, Magyarország két részre szakadt. Ferdinándot bátyja, Károly császár támogatta, János király a török szultán segítségét vette igénybe. Szapolyai János halála után 1541-ben I. Szulejmán szultán elfoglalta Buda várát, és megkezdődött Magyarország három részre szakadása: nyugati részén a Habsburgok rendezkedtek be, középső részét a törökök néhány évvel később teljesen megszállták, és az Oszmán Birodalom tartományává tették ((budai vilajet)). A keleti területeken az Erdélyi Fejedelemség szerveződött meg, török hűbéresség alatt.
[szerkesztés] Lábjegyzetek
- ^ „Tatai Miklós siralmas levele főtisztelendő Verancsics Antal prépost úrhoz Lajos király haláláról”. Közreadva: Mohács emlékezete, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979, 78-83. old.
[szerkesztés] Irodalom
- Nemeskürty István: Önfia vágta sebét, első kötet: Krónika Dózsa György tetteiről, második kötet: Ez történt Mohács után, Magvető, Budapest, 1983.
| Előző uralkodó: II. Ulászló |
Magyarország uralkodója 1516 – 1526 |
Következő uralkodó: I. Ferdinánd és Szapolyai János |
| Előző uralkodó: II. Ulászló |
Cseh uralkodó 1516 – 1526 |
Következő uralkodó: I. Ferdinánd |


Based on work by