Jarmúki csata

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Jarmúki csata
Konfliktus Bizánci-arab háborúk
Időpont 636. augusztus 20.
Helyszín A Jarmúk folyó közelében
Eredmény Muszlim arab győzelem
Szembenálló felek
Bizánci Birodalom Muszlim arabok
Parancsnokok
Udvarmester (Szakelláriosz) Theodor
Baänész
Hálid bin al-Valíd
Szembenálló erők
Körülbelül 40 000 Körülbelül 20 000
Veszteségek
Súlyos veszteségek Ismerelten

A jarmúki (görögösen hieromüaxi) csata 636-ban játszódott le az iszlám-hívő arab és Hérakleiosz bizánci császár hadserege között. Egyes történészek szerint ez a világtörténelem egyik legjelentősebb ütközete, ami az Arábián kívüli muszlim hódítást és az iszlám gyors elterjedését jelezte a keresztény Palesztinában, Szíriában és Mezopotámiában.

[szerkesztés] Előzmények

A csata alig négy évvel Mohamed próféta halála (632) után zajlott le, akit az első kalifa, Abú Bakr követett, aki az összes arab népet muszlim irányítás alá akarta vonni. 633-ban az arab hadak épp ezért betörtek Szíriába, és kisebb portyák és csetepaték után 635-ben elfoglalták Damaszkuszt. A Perzsa Birodalmat nemrég térdre kényszerítő bizánci császár, Hérakleiosz Damaszkusz és Emesa elvesztésének hírére negyvenezres sereget indított az arabok ellen, akik a hatalmas túlerő elől kénytelenek voltak visszavonulni. A Hálid bin al-Valíd vezette muszlimok a Jarmúkig, a Jordán egyik mellékfolyójáig húzódtak vissza.

[szerkesztés] A csata

A bizánci hadak egyik, Udvarmester Theodor vezette részét Emesa mellett sikerült legyőzni, és a Baänész irányította másik hadsereggel a Jarmúk völgyében találkoztak a muszlimok valamikor július végén. Egyhónapnyi kisebb csetepaték után, melyek egyike sem hozott döntő eredményt, a két hadsereg végül augusztus 20-án csapott össze. Muszlim történetírók szerint erős déli szél fújt homokot a keresztények arcába, akik a rettentő hőséget is megszenvedték. Ennek ellenére Khalidot először visszaszorították, ám hiába volt kisebb a serege az ellenségél, egységesebb volt annál (a császári haderőben örmények, szlávok és gasszánidák (keresztény arab törzs) is szolgáltak a besorozott görögök mellett.

Egyes források szerint a muszlimok sikeresen lefizettek jónéhány bizánci egységet, hogy azok megadják magukat. Ezt nagyban megkönnyítette, hogy a ghasszanidák zsoldját már hónapok óta nem fizették, ráadásul monofizita kereszténységük miatt is rossz bánásmódban részesültek. Vagy 12 000 ghasszanida állt át a muszlim arabok oldalára.

Végül a keresztény sereg előretörését a jobbszárnyon, az egyik tábor közelében sikerült megtörni a táborlakó arab nők aktív közreműködésével. A folyton megújuló arab támadások áttörték a bizánci vonalakat, a görögök pedig megfutamodtak. Baänész katonáinak többségét bekerítették és lemészárolták, vagy egy mély szakadékba szorították. Egész Szíria megnyílt a muszlim hódítók számára. Egy hónap múlva Damaszkusz újra elesett, és nem sokkal később Jeruzsálem is arab kézbe került.

[szerkesztés] Következmények

Állítólag amikor az Antiochiában tartózkodó Hérakliosz hírét vette a vereségnek, örökre búcsút mondott Szíriának, annak a tartománynak, amit oly nehezen sikerült visszafoglalnia a perzsáktól néhány évvel azelőtt. A császár visszatért Konstantinápolyba, és felkészült Egyiptom és Kis-Ázsia védelmére, melyre nagy szükség is volt: az elkövetkező két évszázadban az arabok a Bizánci Birodalmat létében fenyegették.