Hatalmi ágak szétválasztása

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A hatalmi ágak szétválasztása mint alkotmányos alapelv szerint a törvényhozásnak, a végrehajtásnak, illetve a bíráskodásnak hatáskör tekintetében, intézményi és személyi vonatkozásban is el kell válnia egymástól. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyes állami funkciókat gyakorlók körét, jogkörét és felhatalmazását el kell különíteni egymástól, és biztosítani kell eltérő kiválasztásukat, megbízatásukat és legitimációs forrásukat is.

Történetileg az önkényuralom megakadályozására irányult, ma pedig a demokratikus hatalomgyakorlás és berendezkedés elengedhetetlen feltételeként működik.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Szétválasztás és egyensúly

A hatalmi ágak szétválasztásának lényeges eleme a hatalmi ágak közötti kölcsönös függőség, ellenőrzés, amelyek ellensúlyként és fékként működhetnek. A demokratikus alkotmányok ezt az elvet betartva deklarálják a hatalmi ágak szétválasztását, bár rendszerint valamelyik szerv dominanciája érvényesül. (A Magyar Köztársaság Alkotmányának 19. paragrafusában az első bekezdés például leszögezi, hogy a legfelsőbb államhatalmi szerv az Országgyűlés.)

[szerkesztés] Megközelítések

[szerkesztés] A természetjogi-szerződéselméleti megközelítés

A 17. században John Locke a természetjogi-szerződéselméleti megközelítésében a kormányzat megbízás jellegét hangsúlyozta. Locke szerint a politikai közösség döntése révén természetes jogainak egy részét – életük, szabadságuk és vagyonuk védelméért cserébe – a kormányzatra ruházzák át (ez a társadalmi szerződés). Az így megbízott kormányzat egyoldalú kötelezettségeket vállal, melyek teljesítésének elmulasztása esetén a politikai közösségnek jogában áll lecserélni a hatalom gyakorlóit. Locke elmélete szerint szükség van egy olyan szervre is, amely folyamatosan biztosítja és ellenőrzi a törvények végrehajtását. Így elkülönül a törvényhozói és az igazságszolgáltatást is magában foglaló végrehajtó hatalom, melyek közül Locke egyértelműen az előbbit tartotta elsőrendűnek.

[szerkesztés] A törvények uralma

Montesquieu a mérsékelt kormányzás garanciáját a törvények uralmában vélte megtalálni, szerinte ugyanis a hatalom elfajulásának csakis hatalom szabhat határt. Úgy vélte, hogy az általa megkülönböztetett három államhatalmi ág (törvényhozói, végrehajtó, bírói) közül bármelyik kettő nem megfelelő szétválasztása miatti összefolyása zsarnokságot eredményez. Ezért a hatalmat úgy kell megosztani, hogy egyik ág se kerekedhessen a másik fölé, hanem azok kiegyensúlyozzák egymást.

[szerkesztés] Napjaink demokráciáiban

A hatalommegosztás tana az idők folyamán jelentős változáson ment keresztül, ma már nem annyira az államhatalami ágak éles elválasztása a legfontosabb demokratikus intézményi követelmény, hanem a fékek és ellensúlyok rendszere, a szervek kölcsönös ellenőrzése. A klasszikus hatalommegosztási elvek az amerikai prezidenciális rendszerben érvényesülnek legtisztábban, a többi modern demokráciában gyakran kevésbé biztosított egyes hatalmi ágak egyértelmű szétválasztása.

[szerkesztés] A hatalommegosztás egyéb módjai

[szerkesztés] A törvényhozás két kamarára osztása

A hatalommegosztás egy másik módja a törvényhozás két kamarára osztása, például alsó- és felsőházra, vagy képviselőházra és szenátusra. Ezek általában törvényhozási funkcióikban és választói bázisukat tekintve is különböznek: mástól és másra kapnak mandátumot. Magyarországon egykamarás országgyűlés működik.

[szerkesztés] Föderalizmus

A hatalommegosztás egy harmadik módja a föderalizmus, azaz a szövetségi és a tartományi szintű hatalmi szervek között történő hatalommegosztás. Ma is föderális szerkezetű állam például az Amerikai Egyesült Államok, Németország, Svájc vagy Ausztria.

[szerkesztés] Irodalom

  • Mi a politika? (szerkesztette: Gyurgyák János) Osiris, Budapest, 2004. ISBN 963-389-593-6
  • Politika és politikatudomány (szerkesztette: Török–Gallai) Aula, 2003. ISBN 963-9478-47-4
  • Alkotmánytan I. (szerkesztette: Kukorelli István) Osiris, Budapest, 2005. ISBN 963-389-804-8