Charles Maurice de Talleyrand

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Charles Maurice de Talleyrand (Párizs, 1754. február 2. – Párizs, 1838. május 17.) francia politikus, diplomata, államférfi.

Autun püspöke volt, Benevento (1806) majd Dino (1815) hercege.

Külügyminiszterként szolgálta mind I. Napóleon császárt, mind XVIII. Lajost.

Ő képviselte Franciaországot a bécsi kongresszuson.

Sok rendszert kiszolgáló, ravasz, köpönyegforgató diplomata volt, aki segítette I. Napóleon hatalomátvételét, de részt vett megbuktatásában is, és szerepe volt abban, hogy Franciaország I. Napóleon bukása után is fontos nagyhatalom maradt. Magas rangú egyházi hivatalnok (1780), majd Autun püspöke (1788); 1789-ben a rendi gyűlés képviselőjévé választották; az Alkotmányozó Nemzetgyűlésben javasolta az egyházi javak államosítását és támogatta a papság számára kidolgozott polgári alkotmányt. Miután elhagyta a papi pályát, diplomáciai képviselő lett Londonban (1792), ahova emigrált mielött Amerikába utazott (1794). 1796-ban visszatért Franciaországba, s kinevezték a Direktórium külügyminiszterének (1797–1799). Mivel elősegítette Napóleon államcsínyét, visszakapta miniszteri tárcáját; Napóleon kinevezt főkamarásnak és Benevento hercegének; mivel ellenezte a császár szakítását Ausztriával, lemondott és visszavonult. Erfurt után (1809) kettős játékot folytatott, s ezért kegyvesztetté vált (1809): palotája ekkor a császár ellenkezének központja lett. Napóleon bukásában jelentős része volt. 1814-ben az ideiglenes kormány feje lett. XVIII. Lajos visszatéréséig, aki megtette külügyminiszterének és teljhatalmú francia képviselőjének a Bécsi Kongresszuson: sikeresen megosztotta a Szent Szövettség erőit s így lehetővé tette, hogy Franciaország megint nagyhatalommá váljon. Újra kormányfő lett, majd Waterloo után (1815. júl. 9.) Talleyrand lemondásra kényszerült (szept. 23). A restauráció végén nyiltan az ellenzékhez pártolt, és a júliusi monarchia létrejöttének egyik értelmi szerzője volt: Lajos Fülöp londoni nagykövetté tette (1830–1834).