Németország Szociáldemokrata Pártja

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Németország Szociáldemokrata Pártja (Sozialdemokratische Partei Deutschlands, SPD) a legrégebbi ma is létező politikai párt Németországban és a világ egyik legrégebb pártja, amely 2003-ban ünnepelte 140. születésnapját. Több, mint 600 000 tagjával Németország legnagyobb tagságú pártja.

A párt a munkásmozgalomban gyökerezik és korábban markánsabban szocialistaként definiálta magát. (Ma is tagja a Szocialista Internacionálénak.) A legutóbbi időkben, Gerhard Schröder vezetése alatt, neoliberális jegyeket is felvett és ideológiájaként a szociáldemokráciát vallja. Az SPD 35 évnél fiatalabb tagjait a Jusos ifjúsági szervezet tömöríti (Jungsozialisten in der SPD, azaz "ifjúszocialisták az SPD-ben").

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Története

[szerkesztés] A köztársaság előtt (1863 - 1918)

Ferdinand Lassalle
Nagyít
Ferdinand Lassalle

Az SPD 1863. május 23-ától számítja történetét: ekkor alapította Ferdinand Lassalle az Allgemeiner Deutscher Arbeiterverein (ADAV, Általános Német Munkásegylet) nevű pártot.

August Bebel és Wilhelm Liebknecht az 1869. augusztus 7 és 9. közt tartott eisenachi kongresszuson hozta létre a Sozialdemokratische Arbeiterpartei nevű pártot (SDAP, Németország Szociáldemokrata Munkáspártja, amely 1875-ben (május 22 - 27., Gotha) egyesült az ADAV-val Sozialistische Arbeiterpartei néven (SDAP, Németország Szocialista Munkáspártja).

August Bebel
Nagyít
August Bebel
Wilhelm Liebknecht
Nagyít
Wilhelm Liebknecht

1878-ban Otto von Bismarck kancellár az antiszocialista törvényekben törvényen kívül helyezte a pártot forradalompártoló és monarchiaellenes nézetei miatt, de 1890-ben ismét legalizálták. Ugyanebben az évben tért át a párt a Sozialdemokratische Partei Deutschlands (SPD) névre, amit máig használ.

Egyéni képviselőként politikusai még akkor is választhatóak voltak, amikor a párt illegális volt, így a párt egyre erősebbé vált, sőt 1912-re az SPD lett a legnagyobb parlamenti erő (de a császári Németországban ez nem jelentett jogot a kormányalakításra).

A betiltásra a párt radikalizálódással reagált: 1891-ben elfogadott Erfurti Programja keményebb volt az 1875-ös Gothai Programnál: sz ország fő iparágainak államosítását követelte. Eduard Bernstein pártideológus anti-marxista nézetei és a Bebelt követő pártvezető Friedrich Ebert politikája a későbbiekben mégis növelte a párt lojalitását a császár és a birodalom iránt, így az SPD támogatta a Németországot az első világháborúba vezető politikát.

Friedrich Ebert
Nagyít
Friedrich Ebert

[szerkesztés] A pártszakadás

1917. januárjában a háború ellenzőit, köztük Rosa Luxemburgot, Karl Liebknechtet és Hugo Haaset kizárták a pártból. Az elszakadók külön pártot alapítottak (Unabhängige Sozialdemokratische Partei Deutschlands vagy USPD, "Németország Független Szociáldemokrata Pártja). Az USPD egyik szárnya volt a Liebknecht, Luxemburg és Clara Zetkin alapította, forradalmat sürgető Szpartakista Liga.

A német novemberi forradalom során 1918-ban Ebert a birodalmi hadsereg oldalára állt a felkelőkkel szemben. November 9-én Németország kancellárja lett (majd 1919. februárjában őt választották a Weimari Köztársaság első elnökévé).

SPD választási plakát 1932-ben: "Papen, Hitler, Thälmann ellen; 2-es lista, a szociáldemokraták".
Nagyít
SPD választási plakát 1932-ben: "Papen, Hitler, Thälmann ellen; 2-es lista, a szociáldemokraták".

[szerkesztés] Weimari Köztársaság (1918 - 1933)

A forradalmat ellenző SPD és az 1918 decemberében jórészt az SPD-t elhagyó politikusok által alapított, a forradalmat támogató német Kommunista Párt (KPD) egymás elkeseredett politikai riválisaivá váltak.

Az SPD idomult a német háborús vereség után létrejött Weimari Köztársasághoz, sőt annak egyik alappillérévé vált. A Német Demokrata Párttal (DDP) és a Német Katolikus Középpárttal (Zentrum( együtt tagja lett a Weimari Koalíciónak. Ez nagy többséggel rendelkezett a Weimarban 1919-ben összeült alkotmányozó gyűlésben és így tulajdonképpen az új német parlamentáris demokrácia, a Weimari Köztársaság létrehozója lett. A KPD ezzel szemben ellenezte az új rezsimet.

A kommunisták megjelenése hosszabb távra is nehéz választás elé állította az SPD-t: ha radikálisabb politikát folytat, hogy kifogja a szelet a KPD vitorlájából, középosztálybeli szavazóit veszítheti el, ha viszont mérsékelt hangot üt meg, a munkások közt adhatja át a terepet a kommunistáknak.

A dilemmának az 1932-ben megválasztott új konzervatív kancellár, Franz von Papen vetett véget: július 20-án, bár neki magának alig volt támogatása a Reichstagban, menesztette az SPD-s Otto Braun vezette berlini porosz kormányt és ezzel nagy lökést adott a Weimari Köztársaság felbomlásának.

Miután Paul von Hindenburg elnök 1933. január 30-án Adolf Hitlert nevezte ki, az utolsó legalább részlegesen szabad német választáson, március 5-én az SPD a szavazatok 18.25 százalékát szerezte meg. A KPD-t törvényen kívül helyezték, képviselőit letartóztatták vagy száműzetésbe kényszerítették. Az SPD még büszke arra, hogy ők voltak az egyetlen párt a Reichstagban, amely március 23-án ellene szavazott a Hitlernek gyakorlatilag teljhatalmat biztosító felruházási törvénynek. Szavazataik azonban nem voltak elegendőek, hogy megakadályozzák a kétharmados többséget igénylő törvény jóváhagyását. Nem sokkal később, július 14-én az SPD-t is betiltották.

[szerkesztés] A náci időszak (1933 - 1945)

Az SPD sok tagját Hitler uralma alatt letartóztatták, vagy koncentrációs táborba küldték. Prágában elűzött SPD-sek emigráns pártot hozrtak létre, mások belső emigrációba vonultak, olyan német városokba, ahol nem ismerték őket. Például Friedrich Kellner, az SPD mainzi szervezője az oberhesseni Laubachba költözött, ahol - életét kockáztatva - a náci rezsim túlkapásairól megírta híres Naplóját.

1936 és 1939 között sok SPD-tag harcolt a spanyol polgárháborúban Franco ellen.

Miután Németország 1938-ban annektálta Csehszlovákiát, az emigráns párt Párizsba költözött, de a franciák veresége után 1940-ben onnan is menniük kellett. Londonba költöztek.

[szerkesztés] A háború után (1946-tól Schröderig)

[szerkesztés] Nyugat-Németországban

A második világháború után, 1946-ban az SPD újraalakult Németországban, mind a négy megszállási zónában. A Német Szövetségi Köztársaságban (NSZK) az első szabad választástól, 1949-től 1966-ig az SPD ellenzékben volt.

Az 1959es godesbergi programban az SPD véglegesen és hivatalosan szakított a marxista elvekkel.

1966-ban a szövetséges Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a liberális Szabaddemokrata Párt (FDP) elvesztette parlamenti többségét és a CDU-s Kiesinger kancellár vezetésével CDU-SPD nagykoalíciós kormány alakult.

1969-ben, először 1928 óta, az SPD győzött és az FDP-vel alkotott kormánykoalíciót. Ezt követően az SPD 1982-ig kormányzott, két kancellárt adva az NSZK-nak: Willy Brandtot és Helmut Schmidtet.

Kezdetben az SPD ellenezte Nyugat-Németország 1955-ben indult újrafelfegyverzését és csatlakozását ugyanebben az évben az atlanti katonai szövetséghez, a NATO-hoz, később azonban megbékélt a tagsággal.)

1982-ben a Helmuth Kohl vezette CDU-FDP koalíció vette át a hatalmat. Kohl egymás után négyszer lett kancellár. 1998-ban azonban vesztett a választáson és az SPD-s Gerhard Schrödernek kellett átadnia a kancellári széket.

[szerkesztés] Kelet-Németországban

A szovjet megszállási zónában, amely később Kelet-Németország lett, az SPD-t arra kényszerítették, hogy 1946-ban egyesüljön Németország Kommunista Pártjával, Németország Szocialista Egységpártja (SED) néven. 1989-ben, amikor összeomlott a kommunista rendszer, az SPD-t újraalapították Németországban és később egyesült a nyugat-németországi SPD-vel, amikor Németország újraegyesült.

[szerkesztés] A Schröder-kormány

[szerkesztés] SPD-politikusok

Rosa Luxemburg
Nagyít
Rosa Luxemburg

[szerkesztés] Az SPD vezető politikusai az első világháború előtt

[szerkesztés] Az SPD elnökei

A császárság és a Weimari köztársaság idején:

A száműzetésben:

A második világháború után:

Willy Brandt 1965-ben
Nagyít
Willy Brandt 1965-ben
  • Otto Grotewohl, a szovjetek megszállta zóna SPD-elnöke - a párt itt egyesült a KDP-vel és együtt alapították meg a Németország Szocialista Egységpártját (SED)
  • Kurt Schumacher, a britek megszállta zóna SPD-elnöke, aki elutasította Grotewohl igényét az egész párt vezetésére

Elnökök Nyugat-Németországban:

Az újraalapított kelet-németországi SPD-ben:

  • Ibrahim Böhme, 1989-1990
  • Markus Meckel, 1990, októberben egyesültek a nyugati SPD-vel

A német újraegyesítés óta:

[szerkesztés] SPD-s német kancellárok

[szerkesztés] SPD-s német elnökök

A második világháború utáni német alkotmány szerint az elnök nem lehet párttag, amíg hivatalát viseli, hiszen pártatlannak kell lennie.

[szerkesztés] Külső hivatkozások