Marlon Brando
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Marlon Brando |
|---|
|
Marlon Brando, 1948
|
| Született: |
| 1924. április 23. USA, Nebraska, Omaha |
| Meghalt: |
| 2004. július 1. USA, Kalifornia, Los Angeles |
Marlon Brando (1924. április 23. - 2004. július 1.) A 20. század egyik legnagyobb hatású amerikai filmszínésze.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Édesanyja is színész volt, aki Henry Fondának is magánórákat adott. Apja mezőgazdasági szerszámok eladásával foglalkozó sikeres kereskedő volt, aki ellenezte fiuk színészi pályájának biztatását, és katonai akadémiára küldte. Brando kirúgatta magát és New York-ba költözött, ahol a híres Actors Studio, Stella Adler és Elia Kazan tanítványa lett. Adler így emlékezett vissza Marlonra: „Nem tanítottam neki semmit. Csak feltártam előtte a gondolkodás, az érzékelés, a tapasztalás lehetőségeit. Megnyitottam előtte a kapukat, és többé nem volt rám szüksége.” 1947-ben a Broadway-n Tennessee Williams: A vágy villamosa című színdarabjában Stanley Kowalski szerepét játszotta. A kritikusok lelkesen üdvözölték azt a színészt, aki végre „az indulatait és tökét is magával viszi” a színpadra. A darabot négy évvel később filmre vitték. Brando mind a közönség, mind a kritikusok körében sikeres lett az 50-es években áttörő alakításaival. Első filmszerepében, az 1950-es Férfisorsban egy II. világháborús veteránt alakított, aki deréktól lefelé megbénulva érkezik vissza a háborúból. Brando jelentős időt töltött egy fizikoterápiás intézetben, hogy tanulmányozza a betegek életét. A vágy villamosa (1951) után a A rakparton (1954) című film következett Elia Kazan rendezésében, melyért megkapta első Oscar-díját. A szintén ebben az évben készült A vad című motoros road movie egy generáció mondanivalóját fogalmazta meg: „Mi ellen lázadsz Johnny?" „Mi ellen lehet?". Az 1960-as években sorra kisebb szerepekben tűnt fel sikertelen játékával, például az 1961-es A félszemű Jackkel, melynek forgatása alatt távozásra kényszerítette Stanley Kubrickot és Peckinpahot. Majd ez a film lett az első és egyetlen rendezése is egyben. 1962-ben emlékezetes bukást szenvedett el a Lázadás a Bounty-n című filmmel. Habár a film teljes csőd volt, megismertette Brandóval Tahitit, amelybe annyira beleszeretett, hogy vett magának egy saját szigetet a Csendes-óceánon.
Magánéletében teljes zűrzavar uralkodott. Első feleségétől egy év után elvált. 1960-ban egy mexikói színésznő lett a második felesége, de tőle is elvált, amikor beleszeretett egy tahiti nőbe - ő lett a harmadik felesége. A Bounty-t követően Brando számos könnyen felejthető filmekben szerepelt.
[szerkesztés] A Keresztapa
Marlon Brando 47 éves volt, amikor Don Vito Corleonét formálta meg A Keresztapa című filmben. Akkoriban mindenki Brando nagy visszatéréséről beszélt, tüntető távolmaradásáról az Oscar-ceremóniáról. A dalok, amelyeket anyámtól tanultam című önéletrajzi regényében külön fejezetet szentelt a Keresztapa-sztorinak. Az író, Mario Puzo elküldött a számára egy példányt a regény megjelenésekor. Néhány sort is mellékelt neki, melyben leírta, hogy filmes feldolgozás esetén őt javasolja Don Corleone szerepére. Az ajánlat nem keltette fel Brando érdeklődését. Elolvasta a könyvet és megköszönte Mariónak, hogy rá gondolt. Puzo eladta a jogokat a Paramount Picturesnek. Közben több alkalommal felhívta Brandót, hogy jobb belátásra bírja, de azt nem közölte vele, hogy már tárgyalt a nevében a produkcióval. Brando később megtudta, hogy a Paramount főnökei hallani sem akartak a nevezéséről a szerepre. Az előzmények szerint a Lázadás a Bounty-n idején telekürtölték a sajtót Marlon kicsapongásairól, a Paramount nagy anyagi veszteségeket könyvelt el, és nem akartak további kockázatokat vállalni a személyével. Mario végül elküldte a kész forgatókönyvet. Marlon elolvasta és elnyerte a tetszését. Francis Ford Coppola is megerősítette, hogy őt akarja a szerepre, és próbafelvétellel igyekezett meggyőzni a Paramount vezetőit. Brando otthon tartott próbákat: papírzsebkendővel kitömte a száját, kisminkelte magát, a tükör elõtt dolgozott a szövegen. A felvételek tetszettek a Paramountnak, így lett Marlon Brando a Keresztapa. 1972-ben a Keresztapában Don Corleone megformálása jelentette a középkorú művész színészi újjászületését. Késő negyvenes éveiben két megigéző alakításával azonban visszaszerezte méltó hírnevét. A Keresztapáért megkapta második Oscar-díját, és szimbolikussá vált az a generációs találkozás is, ahol Brando Al Pacino-val, Robert Duvall-lal és James Caan-nal szerepelt egy vásznon. Legendássá vált a díjátadás története, melyben a Keresztapa sikerében való fürdőzés helyett a díjátadóra maga helyett egy teljes indián ruházatba öltöztetett fiatal nőt küldött el, hogy az ünneplés helyett rávilágítson a bennszülöttek nehéz helyzetére. A gesztus nem aratott sikert (kifütyülték).
Robert Duvall, aki a Keresztapa 2. részében és az Apokalipszis mostban is újra találkozott vele, így emlékszik vissza Marlon Brandóra: „Ő tényleg a keresztapa volt azoknak a fiatal színészeknek, akik a 70-es években bukkantak fel, de még a mai új generációnak is. Ő volt számunkra a legnagyobb, még Laurence Olivier-ét is megelőzte. Kivételes ember volt, de csodálnivalóan és könnyedén tiszteletlen, egészségesen tiszteletlen. Azt hiszem, ez a tiszteletlenség ellazította és teljesen összhangba hozta saját magával. Ez volt a titka, hogy színészként új utakat tudott megtalálni.”
[szerkesztés] A Keresztapa után
Az Utolsó tangó Párizsban című film következett Bernardo Bertolucci rendezésében, melyért Brando megkapta a 7. Oscar-jelölését. A filmben egy, a felesége öngyilkosságát egy titkos szerelmi kapcsolatban feldolgozó férfit alakít.
Larry King így emlékezik vissza rá: „Odatette a pénzét, ahol a szája járt”, aki egy interjú után összebarátkozott a színésszel. „Ha hitt valamiben, támogatni is hajlandó volt.” Ugyanakkor jelentős sztárgázsikat tett zsebre, így például 1978-ban rekordösszegnek számított az a 3 millió dollár, amit a Supermanben Jor-El szerepéért való 12 napos munka után kapott.
Színész generációkra volt hatása játéka, és miatta választották ezt a szakmát: Brando által „pocsék életként” definiált színész-létet. Hollywood mai legnagyobbjai vallják, hogy az ő hatására léptek erre a pályára, és minden egyes munkájukat most is ő inspirálja. Al Pacino szerint „Brando összehasonlíthatatlanul jobb volt mindnyájunknál. Marlon Brando - egy fogalom. Nem láttam még egyetlen filmjét sem, amikor elkezdtem a színészetet, de most büszkén állítom, hogy a halálom napjáig őt utánzom.”
„A valaha élt legkifinomultabb színész” - vallja Barbra Streisand. „13 éves korom óta a bálványom. Két emberöltőre elég munkát végzett. Én pedig bármikor kezdtem új filmbe, feltettem magamban a kérdést: 'vajon Brando játszana-e velem?”
[szerkesztés] 80-as évek
A 80-as évek nagy részében Marlon Brando nem játszott. 1989-ben jelent meg újra az antirasszista Forrongó évszak című filmben, melyért ismét Oscarra jelölték - ez volt az utolsó hasonló elismerés, amit kapott. Ebben az évben érte a súlyos családi tragédia is. Fia, Christian bíróság elé került féltestvére, Cheyenne szeretőjének meggyilkolásáért, ahol emberölésért 10 év börtönre ítélték, Cheyenne pedig 1995-ben, 25 éves korában öngyilkos lett.
[szerkesztés] Az utolsó tangó
Brando időskorára világtól elzárkózó természete elhatalmasodott rajta és súlyproblémái is megerősítették ezt. Az utolsó éveiben a Don Juan DeMarco, a Dr. Moreau szigete és a 2001-es A szajré című filmekben tűnt fel. Marlon barátja, Jack Nicholson is őt tekintette példaképének: „Brando a legjobb, akire mindnyájan felnézünk. Ha ő elmegy, mindnyájan egy helyi értékkel feljebb kerülünk a ranglistán.” Brando 80. évében ez bekövetkezett. És az isteni Brando Nicholsont jelölte ki utódjául, akit végakaratában felkért a gyászbeszédre.
[szerkesztés] Filmjei
| Bemutató | Cím | Magyar cím | Szerep | Rendező |
|---|---|---|---|---|
| 1950 | The Men | Férfiak | Kenneth 'Ken' Wilcheck/'Bud' | Fred Zinnemann |
| 1951 | A Streetcar Named Desire | A vágy villamosa | Stanley Kowalski | Elia Kazan |
| 1952 | Viva Zapata! | Viva Zapata! | Emiliano Zapata | Elia Kazan |
| 1953 | Julius Caesar | Julius Caesar | Marc Antony | Joseph L. Mankiewicz |
| 1953 | The Wild One | A vad | Johnny Strabler/Narrator | László Benedek |
| 1954 | On the Waterfront | A rakparton | Terry Malloy | Elia Kazan |
| 1954 | Desiree | Desiree | Napoleon Bonaparte | Henry Koster |
| 1955 | Guys and Dolls | Sky Masterson | Joseph L. Mankiewicz | |
| 1956 | The Teahouse of the August Moon | Teaház az augusztusi holdhoz | Sakini | Daniel Mann |
| 1957 | Sayonara | Maj. Lloyd 'Ace' Gruver, USAF | Joshua Logan | |
| 1958 | The Young Lions | Oroszlánkölykök I-II. | Lt. Christian Diestl | Edward Dmytryk |
| 1959 | The Fugitive Kind | Orfeusz alászáll | Valentine 'Snakeskin' Xavier | Sidney Lumet |
| 1961 | One-Eyed Jacks | A félszemű Jack | Rio | Marlon Brando |
| 1962 | Mutiny on the Bounty | Lázadás a Bountyn | 1st Lt. Fletcher Christian | Lewis Milestone |
| 1963 | The Ugly American | A csúnya amerikai | Ambassador Harrison Carter MacWhite | George Englund |
| 1964 | Bedtime Story | Dajkamesék hölgyeknek | Freddy Benson | Ralph Levy |
| 1965 | Morituri | Morituri | Robert Crain | Bernhard Wicki |
| 1966 | The Chase | Az üldözők | Sheriff Calder | Arthur Penn |
| 1966 | The Appaloosa | Kaland Mexikóban | Matt Fletcher | Sidney J. Furie |
| 1966 | Meet Marlon Brando | |||
| 1967 | A Countess from Hong Kong | A hongkongi grófnő | Ogden Mears | Charles Chaplin |
| 1967 | Reflections in a Golden Eye | Tükörkép egy aranyos szempárban | Maj. Weldon Penderton | John Huston |
| 1968 | Candy | Grindl | Christian Marquand | |
| 1968 | The Night of the Following Day | Chauffeur | Hubert Cornfield | |
| 1969 | Queimada | Queimada | Sir William Walker | Gillo Pontecorvo |
| 1970 | King: A Filmed Record...Montgomery to Memphis | |||
| 1972 | The Nightcomers | Az éjszakai jövevények | Peter Quint | Michael Winner |
| 1972 | The Godfather | A Keresztapa | Don Vito Corleone | Francis Ford Coppola |
| 1972 | Last Tango in Paris | Az utolsó tangó Párizsban | Paul | Bernardo Bertolucci |
| 1976 | The Missouri Breaks | Robert E. Lee Clayton | Arthur Penn | |
| 1978 | Raoni | |||
| 1978 | Superman | Jor-El | Richard Donner | |
| 1979 | Apocalypse Now | Apokalipszis most | Colonel Walter E. Kurtz | Francis Ford Coppola |
| 1980 | The Formula | A képlet | Adam Steiffel, Chairman Titan Oil | John G. Avildsen |
| 1989 | A Dry White Season | Forrongó évszak | Ian McKenzie | Euzhan Palcy |
| 1990 | The Freshman | Az újonc | Carmine Sabatini | Andrew Bergman |
| 1991 | Heart of Darkness: A Filmmaker's Apocalypse | |||
| 1992 | Christopher Columbus: The Discovery | Kolumbusz, a felfedező | Tomas de Torquemada | John Glen |
| 1995 | Don Juan DeMarco | Don Juan DeMarco | Dr. Jack Mickler | Jeremy Leven |
| 1996 | The Island of Dr. Moreau | Dr. Moreau szigete | Dr. Moreau | John Frankenheimer |
| 1997 | The Brave | A halál ára | McCarthy | Johnny Depp |
| 1998 | Free Money | Dolcsi Vita | The Swede | Yves Simoneau |
| 2001 | The Score | A szajré | Max | Frank Oz |
| 2006 | Big Bug Man | hang (Brando még a 2004-ben bekövetkezett halála előtt befejezte a hangfelvételeket) | ||
| Superman Returns | Superman visszatér | archív felvételek |
[szerkesztés] Jelentősebb díjai
- Oscar-díj, legjobb férfi főszereplő, A Keresztapa, 1973
- Golden Globe-díj, legjobb drámai filmszínész, A keresztapa, 1973
- Oscar-díj, legjobb férfi főszereplő, A rakparton, 1955
- BAFTA-díj, legjobb férfi főszereplő, A rakparton, 1955
- Arany Glóbusz, legjobb drámai filmszínész, A rakparton 1955
- BAFTA-díj, legjobb férfi főszereplő, Julius Ceasar, 1954
- BAFTA-díj, legjobb férfi főszereplő, Viva Zapata, 1953
- Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, legjobb színész, Viva Zapata, 1953
[szerkesztés] Külső hivatkozások
| Film portál |
- Marlon Brando: A dalok, amelyeket anyámtól tanultam címû önéletrajzi regénye
- rajongói oldal
- a Time magazin összeállítása a színészről
- az Utolsó tangó Párizsban hivatalos oldala
- híres jelenetek Brando filmjeiből
- Filmklub cikkje


Based on work by