The Beach Boys

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát. További részleteket a cikk vitalapján találhatsz.


A hatvanas évtized, és egyben a rockzene történetének egyik kritikailag és zeneileg egyaránt legsikeresebb együttesét, a Beach Boyst 1961-ben alakította öt fiatal Los Angeles Hawthorne nevű kertvárosában: a három Wilson-testvér, a basszusgitáros-billentyűs Brian, a dobos Dennis és a gitáros Carl, unokatestvérük, Mike Love, és Brian iskolai barátja, Alan Jardine. Fennállásuk szappanopera-szerűen tragikus fejezetei ellenére a Beach Boys az egyik leghosszabb ideje folyamatosan aktív pop együttes. Noha a jelenlegi együttesben egyedül Mike Love képviseli az eredeti felállást, nagylemezeket pedig már nem készítenek, kizárólag koncerteket adnak. Az együttes elsőszámú dalszerzőjének, Brian Wilsonnak az ezredforduló idején történt kreatív visszatérése hatására, napjainkban nagyobb az érdeklődés az együttes zenéje iránt, mint bármikor karrierjük csúcspontjának lezárulta, a hatvanas évek vége óta.


[szerkesztés] Korai évek

Az eredetileg a Pendletones nevet viselő együttes megalakulása egy időre esett a kaliforniai szörf-kultusz kialakulásával. A néhány hónap alatt az egész Egyesült Államokat meghódító divatőrület hatására a korai Beach Boys-kislemezek és -albumok nagyrészt a hullámlovaglás témakörében mozognak, noha a zenekar tagjai közül egyedül Dennis Wilson hódolt valóban a sportnak. Noha érett periódusukhoz képest korai felvételeik meglehetősen nyersnek hatnak, Brian Wilson egyedülálló dalszerzői és produceri tehetsége már ezeken a lemezeken is feltűnő. Tengerentúli kortársaiktól eltérően zenéjük főként a gazdag vokálharmóniákra helyezte a hangsúlyt, Brian a nyilvánvaló rock and roll-hatások mellett sikeresen adaptálta stílusukba az ötvenes évek doo-wop énekegyütteseinek hangzását is, átmentve ezzel a némileg avittnak számító műfajt az új évtizedbe.

A hatvanas évek elején Amerika híján volt valódi tinédzser-sztároknak, így, hasonlóan brit vetélytásaikhoz, a Beatleshez, a Beach Boys esetében is érvényesült a ' jó helyen, jó időben ' elv és a páratlan tehetség kombinációja, 1964-re a Beach Boys vált Amerika ikonszerű együttesévé. A huszas éveik elején járó fiatalok napfényt, tengerpartot és gyors autókat éltető slágerei ("Surfin' USA", "Little Deuce Coupe", "Surfer Girl", "I Get Around", "Fun, Fun, Fun" stb.) a korszak amerikai tizenéves középosztályának kollektív életérzését fejezték ki minden más zenekarnál akkurátusabban, a brit zenekarok áttöréséig a Beach Boysnak nem igazán akadt vetélytársa az USA popzenéjében.


[szerkesztés] Változások

A Beatles amerikai áttörésével a Beach Boys addigi vezető pozíciója egy csapásra semmivé vált. Az "I Want To Hold Your Hand" kislemez fenomenáis sikere Brian Wilson elmondása szerint "mindent elhomályosított, amit addig elértünk". A kihívásokra fogékony Wilson felvette a kesztyűt, az "I Get Around"-dal sikeresen taszította le a Beatlest a Billboard-kislemezlista első helyéről, All Summer Long című 1964-es nagylemezük pedig a brit mintát követve már némileg több, mint slágerek és helykitöltő felvételek gyújteménye. Az év végére Brian elsőszámú tartózkodási helye a Los Angeles-i Western lemezstúdió lett, szerzeményei és produkciós megoldásai a Beatles sikereinek ösztönzésére és a brilliáns producer Phil Spector "wall of sound" hangzásának hatására mind kifinomultabbá váltak, azokon már nem is együttese tagjai zenéltek, hanem a nyugati part legiskolázottabb stúdiózenészei. A Beach Boys a Beatlesé mellett a korszak legidőtállóbb popzenéjét alkotta meg: fiatalos lendület, pillanatok alatt befogadható slágerek, az örökké tartó nyár napsugaras optimizmusa.

A sikernek azonban komoly ára volt: a 64-es évet folyamatos munkával töltő Wilson az év végére összeroppant, fizikailag és szellemileg egyaránt kimerült. Úgy döntött, felhagy a koncertezéssel, kizárólag a stúdiómunkára koncentrál (mindezt másfél évvel a Beatles hasonló döntése előtt). 1965-től kezdve a Beach Boys koncertjein Bruce Johnston basszusgitáros-énekes helyettesítette Briant, aki minden idejét zeneszerzéssel és lemezfelvételekkel töltötte, így a turnékról hazaérkező együttesnek már csak a vokálokat kellett felénekelnie. Az 1964-től folyamatosan fogyasztott marihuána hatására Wilson zenei világa kitágult, új dalai jóval érzelmesebb és személyesebb hangon szólaltak meg, produkciós megoldásai pedig addig elképzelhetetlenül komplex és szofisztikált megszólalást eredményeztek. A Today és a Summer Days (And Summer Nights) című 1965-ös Beach Boys nagylemezek átmeneti periódusban mutatják a zenekart, a korábbi évek tizenéves egyszerűsége helyett a fiatal felnőttkor érzelmi nehézségei válnak a mind érzelmesebb és 'spiriuálisabb' hangzásra törekvő Wilson fő témájává. Miután 1965 végén meghallgatta a Beatles hasonlóan 'átmeneti' nagylemezét, a Rubber Soul-t, Brian megkapta a végső kihívást: mint feleségével közölte, el akarta készíteni "minden idők legjobb rock and roll-lemezét".

[szerkesztés] Pet Sounds

Wilson 1965 tavaszán próbálta ki először az akkor még legális tudatmódosító szert, az LSD-t. Noha életbéen mindössze néhány utazást tett, ezek végérvényesen megváltoztatták születésétől kezdve instabil személyiségét. 1966-ra Wilson ritkán mozdult ki Beverly Hills-i villájából (leszámítva persze a lemezfelvételeket), hízásnak indult, bizonytalanná vált a világban betöltött helyét illetően, az LSD hatására pedig hangokat kezdett hallani a fejében. Az érzelmi válság érezhető is a közel fél évnyi stúdiómunkával rögzített, a korszak izgatottan optimista légkörében meglepően borongós Pet Sounds nagylemezen. Az 1966 májusában kiadott album vízválasztó a popzene történetében, a vonósokkal, fúvósokkal, popzenétől addig idegen hangzásokkal fűszerezett dalgyűjtemény Brian személyes boldogtalanságáról és érzelmi zavaráról árulkodik, mindezt azonban éteri szépségű dalok formájában.