A Man-sziget története

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Man-sziget történelme négy szakaszra osztható. Az első szakaszban briton anyanyelvű emberek népesítették be a szigetet. A következő időszak kezdetét a viking invázió és a skandináv uralom elterjedése kezdete jelezte. A harmadik időszakot Anglia dominanciája jellemezte. 1866 óta a decentralizált hatalomnak köszönhetően a Man-sziget aját maga irányítja belügyeit.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Briton dominancia

A sziget történetének ez a korszaka a misztikumok homályába vész. Nincsen erről az időszakról megbízható, kézzel fogható bizonyíték arról, mi történt az északiak érkezése előtt. A 6. század végén a hőstetteiről ismert Báetán mac Cairill, Ulster egyes források szerint, itt a Man-szigeten, más források szerint pedig Skóciában a Clyde és a Forth torkolatánál hozta létre országát. Még ha Northumbriai Edwin el is foglalta a területet, amit abban a korban Menavian-szigeteknek hívtak, ez semmilyen hatásos következménnyel nem járt. Mikor az angolok idehajóztak Cumberland és Lancashire partjairól, nem tudták megtartani birtokaikat a nyugatra fekvő szigeten. Azon persze el lehet gondolkodni, hogy mikor Ecfrid northumbriai seregei 648-ban, mikor Írországot Dublintól Droghedaig felforgatták, ideiglenesen meghódíthatták a szigetet.

Az első évezred végén telepesek jelenteg meg a szigeten Írországból. A manx egy goidel nyelv, ez az ír származás egyik bizonyítéka. Régebbi bizonyítékok arra utaltak, hogy a területre a walesiül beszéló lakosság volt a jellemző. Nagy történelmi bizonyítások állnak amellett az érv mellett, hogy a mai nyelv túlélte az északi hódosítást, mint ahogyan arra is, hogy távozásuk után újra elterjedt a régi nyelv.

Még kerülhetnek elő bizonyítékok, amik megvilágítják ennek a korszaknak az itteni történelmét.

A hagyomány szerint egy ír misszionárius, St. Maughold (Maccu) terjesztette el a szigeten a kereszténységet. Ennek emlékére egy egyházkerületet róla neveztek el. A szige neve Mannanan, Neptunus itteni megfelelőjének nevéből származik.

[szerkesztés] Skandináv uralom

A skandinávok uralmának ideje alatt két nagy korszakot különböztethetünk meg, melyek választóvonala Man 1079-es megszállása, mikor Godred Crovan uralma alá kerül. Háború és nem letelepedett lakosság jellemzi az első korszakot, míg a második rész sokkal békésebb időszaknak mutatkozik.

800 és 815 között vikingek jéártak a szieten, hogy zsákmányokat szerezzenek maguknak. 850 és 990 között, mikor itt letelepedtek, a sziget a skandináv dublini király uralma alatt állt. 990 és 1079 között a terület Orkney erős earljeinek csataterévé vált.

1025 és 1065 között a szigeten pénzverde működött. Az első érméket importált 2 pennisek alapján, a dublini hű másaként verték. Először Sihtric, Dublin királya veretett ilyen érméket. Ez azt mutatja, hogy Man a dublini királyság hatalma alá tartozott.

A hódító Godred Crovan minden bizonnyal nagyon fontos ember lehetett, bár kevés információ maradt fenn róla. A Chronicon Manniae adatai szerint leigázta teljes Dublint és Leinster nagy részét, és úgy irányította az országot, hogyha valaki hajót épített, három nyílvesszőnyi távolságra sem merte megközelíteni a szigetet. Az ilyen uralkodó emlékének tovább kéne élnie a hagyományokban, így az tűnik valószínűnek, hogy őt hívja a népemlékezet Manben Gorse vagy Orry királynak. Azokat a szigeteket, melyek uralma alatt álltak, összefoglaló néven Suðr-eyjarnak (déli szigeteknek) és Norðr-eyjarnak, (északi szigeteknek) hívták. Utóbbiak közé tartozott Orknays, a Shetland-szigetek, valamint a Hebridák, Man és Skócia kisebb, a főszigettől nyugatra elhelyezkedő szigetek.A későbbiekben örökösei a Rex Manniae et Insularum címet viselték.Lásd: A Man-sziget és a Hebridák uralkodóinak listája

Olaf, Godred fia, tekintélyes hatalommal bírt, és a krónika szerint olyan közeli kapcsolatokat ápolt a skót és az ír királlyal, hogy senki nem merte megtámadni a szigetet uralkodása (1113-1152) alatt. Fia, Godred (1153-1158), aki egy rövid ideig Dublin felett is uralkodott, mivel összeveszett Somerleddel, Argyll irányítójával, 1156-ban a főszigethez közelebb fekvő kisebb területeket elvesztette. Így a királyság két része között valamilyen szintű szuverenitás már megmutatkozott.

Az 1130-as években az egyház egy kisebb csoportot küldött a szigetre, hogy megalapítsa a sziget első püspökséget, melynek élére Wimundot nevezték ki. Ő viszont hamar feladta foglalkozását, mely az emberek halásza volt, és inkább az emberek vadásza lett, és inkább a gyilkolásban akart sikereket elérni, így Skóciában és a környező szigeteken kezdett el fosztogatni.

A 14. század elején, mikor III. Ragnald (1187-1229) hűbéri esküt tett I. Jánosnak, ekkor avatkozik be először Anglia Man-sziget belügyeibe. Viszont egy skót uralom még megelőzi az angolok teljes uralmát a sziget felett. Az egész skandináv időszakban a sziget lakói névlegesen a norvég király uralma alatt álltak, de ezt a norvégok ritkán érzékeltették. Először I. Harald 885-ben, majd ezt követően III. Magnus 1100 környékén: mindkétszer elfoglalták a szigetet. A 12. század közepétől 1217-ig a norvégok csak nagyon halványan játszottak szerepet a sziget életében. Mikor viszontt észbe kaptak és szerették volna növelni befolyásukat, már egy megerősödött Skóciával találták szemben magukat.

[szerkesztés] Skócia időszaka

Végük 1261-ben III. Sándor követeket küldött Norvégiába, hogy megállapodjanak a sziget jogi helyzetéről, de a követség eredmény nélkül tért haza. Euztán háborút indított a norvégok ellen, ami 1263-ban a largs-i csatához vezetett. Iv. Haakon a következő télen meghalt, így Sándor király eredményesen sikerre tudta vinni a háborút. III. Magnus, Man és a környező szigetek királya (1252-1265), aki a norvégok oldalán harcolt, át kellett adnia Man kivételével az összes általa uralt szigetet, amikre hűbéresküt tett. Két évvel késöbb Magnus király meghalt, és 1266-ban VI. Magnus a perthi béke értelmében átadta a szigeteket, Skóciának Mannel együtt. 1275-ig kellett elmúlnia az időnek, mire a skót uralom a szigeteken megszilárdult, mikor a naxok döntő vereséget szenvedtek a ronaldswayi csatában, Castletown mellett.

[szerkesztés] Angol fennhatóság alatt

1290-ben I. Edward angol király bírtokába került a sziget, s egészen 1313-ig Anglia kezében volt, mikor ötheti ostrom után elfoglalta a Rushen-várat. Innéttől egészen 1346-ig hol angol, hol skót uralom volt a szigeten. Ekkor a Nevilles Crossnál az angolok oldalára billent a mérleg.

1333 körül Mant III. Edward William de Montacute-nak, Montacute 3. bárójának adományozta mindenféle feltétel és kötelezettség nélkül. 1392-ben fia eladta a szigetet annak önállóságával együtt Sir William Le Scroope-nak. 1399-ben VI. Henrik lefejeztette az új tulajdonost, mert az II. Richard oldalán szállt be a harcokba.Így a sziget újra a korona fennhatósága alá került, ami ezt követően Henry Percy tulajdonába kerül, de miután jogképtelenné vált, a szigetet 1405-ben teljes védelméről biztosítva Sir John Stanleynek adta. 1406-ban ezt az adományozást kiterjesztették és feudális jellegűvé tették. Innéttől Stanley minden örököse jogosult a föld használatára, cserébe pedig minden angol király koronázására 2 sólymot kell vinni.

Mikor a királyhoz közelebb álló Stanley család bírtokába került a sziget, onnéttól békés időszak köszönzött a terület lakóira. Habár a sziget új tulajdonosai ritkán látogatták új szeerzeményük partjait, az őket helyettesítő felügyeló kormányzók nem éltek vissza hatalmukal, mert rájuk is lesújtott volna a törvény szigora. A családnak összesen tizenhárom tagja vezette a szigetet a történelem folyamán, II. John Stanley, (1414-1432), James, a 7. gróf (1627-1651) és az ugyanilyen nevű 10. gróf (1702-1736 volt a sziget történetére a legnagyobb hatással. Az első korlátozta a helyi bárók hatalmát, bevezette a törvényszéki ítélkezést a csatatéren elintézett ügyek helyett, és elrendelte az írásos törvénykezést. A másodikat Nagy Stanleyként emlegetik a sziget lakói.

[szerkesztés] Angol polgárháború és interregnum

1643-ban I. Károlyelhatározta, hogy elmegy Manre, ahol az emberek semmit nem tudtak arról, mi történik Angliában, és zendülést keltettek. De megérkezése az angol katonákkal, minden ilyen irányú tevékenység abbamaradt. Nyájasságával, udvariasságával kibékítette az embereket, angolokat hozott, akik különböző iparművészetet tanítottak a helyieknek, megpróbált segíteni a földműveseknek azzal, hogy elterjesztette a manxi lófajtát, ugyanakkor egnyírbálta az egyház előjogait. Ennek ellenére az itélőknek soha nem volt kevesebb szabadságjoguk, mint az ő uralma alatt. Nagymértékű adó sújtotta az ittlakókat, a katonáknak kötelező volt szállást és ételt biztosítani, és egyre több sérelem született olyan okból, hogy kötelező volt nekik elfogadni a három generációra szóló bérletet ahelyett, hogy saját tulajdonba vehették volna földjeiket. Hat hónappal Károly király halála (1649 január 30. után hatósági felszólítást kapott Ireton tábornok aláírásával hogy adja át a szigetet, amit olyan könnyedén hanyatlásba döntött. 1651 augusztusában néhány katonájával Angliába ment, akik között 300 manx volt, és II. Károly csapataihoz csatlakoztak. Együtt támadtak Worchesternél a királyhű csapatokra. Ez később döntő fontosságúnak bizonyul. A csata alatt elfogták, a Chester Castle-be vitték, és miután megszületett az ítélet, Wiganben lefejezték.

[szerkesztés] Felkelés

Röviddel halála után a manx hadsereg William Christian (ismertebb manx nevén Illian Dhone felkelt az irányító gróf ellen, és Rushen valamint Peel kivételével az összes összes erődöt elfoglalták. Utána egy parlamentarista csapathoz csatlakoztak, akiket Colonel Duckennfield irányított. Ennek a csapatnak a gróf kis hezitálás után megadta magát. Cromwell szeptemberbenThomas Fairfaxot nevezte ki Man-sziget és a környező szigetek lordjává. Így Man monarchikus állapotok között maradt, s kapcsolata Angliával változatlanul folyt tovább.

[szerkesztés] A Stanleyek restaurációja

A Stanley-kormány restaurációjára 1660-ban került sor. Ez olyan kevés súrlódást és változást hozott, mint a vezetők eltávolítása. Egyik első rende az volt, hogy Christiant hallgassák ki. Bűnösnek találták, és lefejezték. A többi, a felkelés miatt elítélt ember közül csak hárman nem részesültek az általános amnesztiában. De nekik a feljebbviteli tanács, az Order of Council megbocsátott, és a Christian ellen ítélkező esküdteket megbüntették. Következő rendeletének hatására a helybeliek nagyobb számban tértek át a halászatra, illetve terjedt a feketekereskedelem.

A mezőgazdasági kérdések csak 1704-ben kezdtek elcsillapodni, mikor János, Károly testvére örököse Wilson püspök hatására belement bélőivel egy megállapodásba, ami egy törvényben, a Letelepedési törvényben öltött testet. Megállapodásuk biztosítékot nyújtott a bérlők számára azzal, hogy egy kisebb, fix éves díjat kell fizetniük, és ezért cserébe megvédte őket ingatlanuk tulajdonában. A törvény jelentősége miatt a helyiek ezt hívják a saját Magna Cartajuknak. Ahogy az idő haladt és a házak értéke emelkedett, a reálértéke a bérleti díjnak egyre csökkent, mivel annak nominális értéke rögzített volt.

[szerkesztés] Átruházás

1736-ban James meghalt, s a sziget tulajdonjoga James Murreyra, az Athol 2. hercegére szállt. 1764-ben őt egyetlen túlélő gyereke, Charlotte követte. Férje (felesége jogán) Man Lordja lett. 1720 környékén a feketekereskedelem nagyon megnőtt.

Más nyelveken