Philébosz (dialógus)
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Platón dialógusai |
| Szókratikus korszak |
| Szókratész védőbeszéde |
| Kisebbik Hippiász |
| Nagyobbik Hippiász |
| Euthüphron |
| Kritón – Lüszisz |
| Lakhész – Kharmidész – Ion |
| Protagórász – Euthüdémosz |
| Gorgiász – Menexenus |
| Menón – Kritiász |
| Apológia |
| Kritón – Kratülosz |
| A "nagy" dialógusok : formatan,
politika, halál, dialektika, szerelem. |
| Phaidón – Lakoma |
| Állam – Phaidrosz |
| Kései dialógusok :
A forma-teória kritika, kozmológia, politika, metafizika |
| Theaitétosz – Parmenidész |
| A szofista – Philébosz |
| Az államférfi – Timaiosz |
| Törvények |
| Nem bizonyitott Platón dialógusok |
| Menexenos – Második Alkibidész |
| Theages – Minósz – A vetélytársak |
| Klitophon |
Philébosz, Platón egyik kései dialógusa, témája az az embernek való legfőbb jó meghatározása.
[szerkesztés] A dialógus
Philébosz azt állította, hogy az élőlények számára a jót az örömben, a gyönyörben és az élvezetekben kell keresni.
Szókratész meghatározása: az az állapot ami az ember boldoggá teszi az a belátás. Sok kellemes dolog lehet rosz, nem minden gyönyör jó, a gyönyör sokféle és különböző lehet. Hogy pontosan megmondható, hogy mi a jó, ezért külön vizsgálatnak kell alávetni a gyönyört és a belátást. Amelyik semmi másra nem szorul, azaz önmagában elégséges az lesz a legfőbb jó. ha valaminek szüksége van valami másra az nem lehet önmagában jó.
Ha csak az élvezetek nyújtotta gyönyört választanánk, akkor sohasem tudhatjuk meg, hogy boldogok vagyunk-e vagy sem.Azonamb az olyan élet sem teljesen elfogadható amegyben bár van ész, teljes az érzéktelenség. Következésképp a helyes élet a gyönyör élet amelyhez ész párosul.
Az élőlényekben akkor keletkezik fájdalom, ha megbomlik az egynsúly: pl. éhségérzet. Ha a lélek a megfelelő állaptba visszakrül (evés után) akkor gyönyör keletkezik. Mindebből az következik, hogy az istenek nem éreznek gyönyört, sem örömet sem fájdalmat, ugyani azt tudjuk róluk, hogy "teljesek".
Konkluzió: sem az ész sem a gyönyör nem jó önmagában, mert hiányzik belőlük a másiktól való függetlenség.

