Agapé
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az agapé görög eredetű szó, jelentése: szeretet, vendégség. Az első keresztények közös étkezéseit jelenti, melyeket az egyházközséget összekötő szeretet kimutatására és bebizonyítására tartottak, s az úrvacsora ünnepélyével fejeződtek be.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
[szerkesztés] A Bíblia korában
Az úrvacsorát a kereszténység első idejében lehetőleg mindennap megünnepelték. Egy város vagy kerület lakói valamely e célra kibérelt nagyobb teremben, vagy valamely gazdagabb hittárs által felajánlott helyiségben estefelé összejöttek közös vendégségre.
[szerkesztés] A 2. századtól
A második század óta az agapé házi és keresztény-társadalmi ünneppé változott, sőt pusztán társas mulatozássá fajult, mint Alexandriában, vagy puszta ajándékozássá a szegények javára, mint Afrika nyugati részén, így elvesztette jelentőségét. Más okok is befolyásolták az agapé jelentőségének csökkenését, és végül el is tiltották az egyházi zsinatok, a laodiceai (360-370 között), a 3-ik karthágói (391) és a trullósi (692).
[szerkesztés] Az alkalmak leírása
Kenyér és bor sohasem hiányzott, emellett hús, sajt, tej és méz, és mint a római katakombákban végzett ásatások mutatják, hal kerülhetett leggyakrabban az asztalra. A vendégség költségét a gazdagabb egyháztagok viselték. A meghatározott órában a vendégek összejöttek; ha valaki késett, azt az apostol rendelete szerint megvárták s mikor mind együtt voltak, akkor férfiak és nők más-más asztalhoz leültek, az egyház püspöke vagy presbitere elmondta az áldást. Azután jött az étkezés, amelynek végén az egész gyülekezet megmosta a kezét. Ekkor - vagy ha az évszak úgy kívánta, előbb is - a lámpákat feltették tartóikra és elkezdődött az est ünnepélyesebb része. A gyülekezeti előljáró megáldott, megtört és szétosztott egy kenyeret s körüljáratott egy poharat, az „áldásnak poharát”. Azokat, kik különösebb lelki ajándékokkal bírtak, felszólították, hogy fejtegessék a szentírást s a gyülekezet himnuszt énekelt Istenhez, vagy Krisztushoz. Ez volt a legtermészetesebb alkalom, hogy a távoli egyházakból jövő híreket, leveleket közöljék az egyháztagokkal s fogadják az ajánló levelekkel jövő idegeneket. Adományokat gyűjtöttek a bajban vagy nyomorúságban levő testvérgyülekezetek számára. Azután jött az üdvözlés, a testvéri szeretetet oly melegen jellemző „szeretet csókja” ,a „szent csók”,a végima és a gyülekezet nyugodt, csendes szétszéledése.
[szerkesztés] Külső hivatkozás
- A Pallas Nagy Lexikona


Based on work by