Horvát István

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Nagyít

Horvát István (Székesfehérvár, 1784. május 3. – 1846. június 13.) bölcsészdoktor, egyetemi tanár

[szerkesztés] Élete

Horvát János, győri származású nemes és Tompos Anna fia (a család 1623. június 25-én nyert nemességet). Székesfehérváron végezte a gimnáziumot 179199 között; ekkor Pestre ment az egyetemre, ahol a bölcseletet három, a jogtant pedig négy évig hallgatta, s 1805. augusztus 28-án bölcseletdoktori oklevelet nyert. Ezen idő alatt, különösen pedig 180506-ban a mezőgazdasági nyilvános leckékre és az orvosi előadásokra mint önkéntes hallgató szorgalmasan eljárt. 1802. szeptember 15-én Ürményi József országbíró házába szegődött tanítónak, Vince s Imre úrfiak mellé. Ettől fogva az Ürményi család neki valódi mecénása volt, csaknem elválhatatlanul élt a család körében, amelyhez szoros baráti viszony fűzte.

Megismerkedett Révaival, Kazinczy Ferenccel (1803), Horváth Endrével, Virág Benedekkel, Vitkovics Mihállyal (1804), Szemere Pállal és az akkor élt nevezetes írókkal; nyelvészeti s történeti vitatkozásokat folytatott velük levelezésében. Nagyobb figyelmet a Verseghy Ferenc és Révai Miklós közt folyt harcban keltett (1805), amelyben ő is élénk részt vett Révainak védelmében. 1806-ban Válba költözött Ürményi Imre tanításának befejezésére. Hivatalos teendői mellett írogatott, főleg Kulcsár lapjába, a Hazai s Külföldi Tudósításokba. Révai halála után (1807) egyetemi tanár akart lenni, de a rosszakarat megbuktatta.

Nevelői tisztének befejezése után, 1808 novemberében végleg Pestre költözött, s e hó 15-én az egyetem elnöki jegyzőjévé nevezték ki 500 forint évi fizetéssel; az egyetemi tanács jegyzőségét is magára vállalta (melyet 1837. március 14-ig minden jutalom nélkül vitt). 1809. február 17-én mint az országbíró titkára tette le az esküt és költözött az Ürményi család házába, hogy azután 14 évig (1820. június 1-ig) az országbíró „jobb keze, a fényes család kedvelt tagja legyen, és hogy a háztól többé utolsó lehelletéig meg ne váljék”. Az 181112-s országgyűlés alatt Pozsonyban tartózkodott, közben Bécsben is megfordult. 1812. szeptember 21-én Szalmásy Terézzel lépett házasságra, aki azonban már 1813. december 20-án meghalt. 1815-ben Szepesy Karolinát vette nőül, akivel aztán 1834-ben bekövetkezett haláláig boldogságban élt. 1815. december 7-én nevezte ki József főherceg a múzeumi országos könyvtár őrévé; hivatalát 1816. január 1-jén vette át, kezdetben évi 400 forint fizetéssel, és csak a halál szólította ki abból. (1837. május 12-től a nádor megbízásából a Magyar Nemzeti Múzeumot 1843. április 8-ig mint helyettes igazgató minden jutalom nélkül vezette.) 1816. december 16-án a Marczibányi-család irodalmi alapítványát felügyelő bizottság tagja lett.

1823. november 1-jétől a pesti egyetemen az oklevél-, nemzetség-, pecsét- és címertudomány tanárságát is elnyerte. 1830. május 1-jén végre beteljesült vágya, ugyanis a magyar nyelv és irodalom valamint a tollvezetés (stylus curialis) egyetemi helyettes, 1837. február 1-jén pedig rendes tanárává nevezték ki. Tanítványai lelkesedve szóltak róla, hogy szeretetreméltósága mellett, milyen alapossággal adta elő tárgyait, mint lelkesült a nagy példákon, miként lelkesített tudós fejtegetéseivel, miként ültette át szivükbe a nemzeti eszméket, erényeket. A Magyar Tudományos Akadémia alakításánál még benne volt a szervező bizottságban, sőt a jegyzői tisztet is vitte; később azonban kilépett, és ismételt megválasztásra sem állott az akadémia tagjai közé. Elvkülönbség uralkodott közte s az akadémikusok között. Az Akadémia alapszabályait bírálgatva, különösen nem kivánta, hogy az akadémia rendes tagjai Pesten kívül is lakjanak, hogy a rendes tagok fizetést ne kapjanak s.í.t. 1833-ban átvette a Tudományos Gyűjtemény szerkesztését és négy évig vitte azt, ezáltal újra tekintélyt adva e folyóiratnak. Nagy vitatkozó képességgel megáldva, veszedelmes ellensége volt annak, kit végzete ellentétbe hozott vele, mígnem Bajza József mind élesebb támadásokat intézve ellene, sokakat elvont köréből. Azontúl mindinkább zárkozott lett, s nagyon megválogatta azokat, akiket bizalmára méltatott. Ekkor legmeghittebb barátai voltak: Reseta János, Waltherr László s Károlyi István. Tanítványainak szeretetében látta fáradozásainak elismerését. A komolyabb ifjúság ragaszkodott is hozzá, aminek fényes bizonyítékát adta. 1840. október 1-től az egyetem bölcseleti karának dékánságát három évig viselte; 1844. augusztus 27-én a király a bölcseleti kar egyik alidősbjévé nevezte ki. 1846. január 3-án, mikor az I. éves bölcsészhallgatók ünnepélyt rendeztek a tiszteletére, aranytollal fejezve ki hálájukat, jutalmazva buzgó tanáruk érdemeit, joggal mondhatta a toll átvételekor: „E kéz, e szív, az ész mindent a hazáért tett”. A nemzet bölcsebb fele, az elfogulatlan tudósok, élükön Eötvös József, Szalay László és Deák Ferenc, mindig tisztelettel említették a nevét; meghajoltak roppant tudománya, hazafias szelleme és kivívott érdemei előtt. Deák Ferenc volt az, aki az 1836. évi országgyűlésen, hogy anyagi gondoktól kimélve annál inkább a tudományoknak szentelhesse életét, 2000 forint évi segély utalványozását javasolta a rendeknek, ami valóban végzéssé is vált. Fehér, Nyitra, Komárom és Esztergom vármegyék táblabírája is volt. Életének utolsó évében, 1846-ban gyakran betegeskedett. Miután azon örömet megérhette, hogy fiát, Horvát Árpádot egyetemi tanszékének helyetteséül kinevezték, június 13-án meghalt Pesten.

Temetése nagy részvét közt ment végbe; jelen volt a Magyar Tudományos Akadémia is; az egyetemi ifjúság pedig június 28-án addig szokatlan gyászünnepélyt rendezett tiszteletére, mely alkalommal Fejér (Vasvári) Pál, akkor első éves jogász, emlékbeszéddel dicsőítette az elhunytat. Könyvtárát (30 000 kötetet) a kéziratokkal (916 kötet) és oklevelekkel együtt József nádor intézkédésére a Magyar Nemezeti Múzeum tulajdonává váltak, és 1851-ben oda átszállították.

[szerkesztés] Forrás