Massive Attack

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Massive Attack (balról->:A. Vowles, G. Marshall, R. Del Naja), ~1991
Nagyít
Massive Attack (balról->:A. Vowles, G. Marshall, R. Del Naja), ~1991

A Massive Attack (kb. „Erős/Feltartóztathatatlan Támadás”) egy elektronikus zenét játszó brit pop-zenei együttes Bristolból. Eddig négy „nagy” albumot adtak ki (Blue Lines, Protection, Mezzanine, 100th Window), emellett azonban több maxi CD-jük is megjelent.

Zeneileg nehezen kategorizálhatóak: alapvetően elektronikus zenét játszanak, amely kezdetben teljes egészében jazz, rap (hip-hop), reggae és egyéb afro-amerikai eredetű alapokra épült, ezt az irányzatot kritikusok trip hopnak keresztelték el. Harmadik albumuk azonban már erős, basszusgitárra és torzításokra alapuló rockzenei „beütést” mutat, s egyúttal zenéjük hangulata melankólikusból kifejezetten sötétre, depresszívre fordult (ez, a kilencvenes évek vége volt a Prodigy, a Chemical Brothers és más hasonló bandák csúcsra kerülésének ideje, melyek hangzásvilágára a zenekritika egy új nevet, az elektronika kifejezést kezdte alkalmazni. A csapatot ide is szokás sorolni, s valóban nehéz eldönteni, hogy ez az irányzat volt-e hatással a Massive Attackre, vagy utóbbi az előbbire; lehet, hogy ez is, az is). Később a rockos hangzás némileg szelídült, a hangulat azonban nem vált vidámabbá.

Az egyik legfontosabb és legközelebbi hatás ekkor a rockzenéből érte őket, a The Cure együttes révén, akinek énekesével jó barátságban vannak. Nem bevallottan ugyan, de a zenekarra erős hatást gyakorolhatott a Depeche Mode együttes is, mikor utóbbi abbahagyta a szinti-popozást és szintén rockosabb irányba fordult. Az biztos, hogy a Massive Attack ugyanúgy teletűzdeli számait furcsa, már-már horrorisztikus elektronikus zörejekkel, néhányan pedig (pl. a magyar Neo zenekar vezetője) a Massive Attacket a kilencvenes évek Depeche Mode-jának nevezték. Bevallott hatások: néhány reggae-szerű együttes, meg olyan punkzenekarok, mint a The Clash. Ez utóbbi azonban inkább a zenekar politikai eszméire és megrögzött antimilitarizmusára hathatott igazán.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Története

[szerkesztés] Állandó tagok

A Massive Attack vendégzenészekkel játszó, nem teljesen állandó összetételű sound-system rendszerű zenekarként kezdte Bristol „pinceklubjaiban”, vagyis igazi underground gyökerekkel bír; elsősorban a The Wild Bunch (Vadhajtás) művészeti közösségből, csoportosulásból nőtte ki magát önálló zenekarrá. Az eredetileg négy-öttagú banda „kemény magja”, állandó tagjai a vezető, énekes és egyik „zenei agy,” Robert Del Naja („3D”), Andrew Vowles („Mushroom”), a másik zeneszerző és DJ, valamint a rapper-énekes-vokalista Grant Marshall („Daddy G”). Kezdetben tag volt az elektronikus zenében a mai napig nagy névnek számító Wild Bunch-tag, Tricky Kid is, aki azonban 1993/4-től kezdve szólókarrierbe kezdett, és elhagyta a csapatot. Később, 1999-ben a harmadik album lelki- és hangzásvilágával, és az együttes zenei irányvonalával elégedetlen Vowles kivált a csapatból.

[szerkesztés] A kezdetektől a csúcsokig

A mai napig szinte az állandó tagokkal azonos jelentőségűek azonban a vendégzenészek. Legfontosabbjuk, akivel máig is megmaradt a szorosabb munkakapcsolat, Horace Andy reggae-énekes és vokalista, aki már-már állandó tagnak is tekinthető. A zenekar dolgozott Tracy Thornnal (az Everything but the girl énekesnője), a színesbőrű Sarah Jay és Shara Nelson énekesnőkkel, vagy a negyedik lemezüknek majdnem felét végigéneklő Sinead O'Connorral. Mindezen kívül rengeteg hírneves előadóval dolgoztak alkalmilag együtt (pl. Madonna, David Bowie).

E zenekar volt irányzatának egyik legbefolyásosabb képviselője a kilencvenes években, ami segített előkészíteni olyan, szintén ismert előadók slágerlistákra kerülését, mint a népszerű Morcheeba, a kevésbé népszerű, de ismert Portishead, vagy az igazán népszerű, a 2004-es athéni olimpia „főcímzenéjét” éneklő Björk.

[szerkesztés] Stúdióalbumaik

  1. 1991: Blue Lines, ez még erős fekete-popzenei hatásokat mutató lemez (mint G. Marshall fogalmazott, „ kicsit DJ-sre sikeredett” ); az ezen szereplő Unfinished Sympathy c. számról mint single-ről videoklip készült (benne végig Shara Nelson énekesnő sétál az utcákon);
  2. 1994: Protection. A popszakma és az underground pincékbe le nem merészkedő nagyközönség az első albumot is jól fogadta, de az igazi sikert a második nagylemez hozta, különösen a bevezető single, a Protection, melyről igen egyedi, képileg egyetlen vágás nélküli „kamerasnittnek” tűnő klip készült, s amelyben Tracy Thorn énekel. A kritika mellesleg olyasmi véleményt is megfogalmazott róla, hogy a lemez „egy rész reggae-ből, egy rész paranoiából és egy rész marihuánából” tevődik össze. E vélemény alapjai vsz. a „Karmacoma” és a „Sly” klippek, utóbbi a banda zeneileg egyetlen vidámnak nevezhető alkotása. Ez az album más tekintetben elég lágy, szomorkás, melankolikus számokat tartalmaz, (Heat Miser, Weather Storm) ezekben a dalok létrejöttében nagy szerepe volt a lemez egyik társ-hangszerelőjének, a kortárs (film)zeneszerző Craig Armstrongnak.
  3. 1998 Megjelent a tánczene-közeli irányzatokban eredetileg teljesen szokatlan, Depeche Mode-osan dark, sőt ha lehet, még súlyosabban depressziós hangzásvilágú, és zeneileg is inkább a sötétebb rockzenékhez közelítő, sok torzított gitárhangot tartalmazó harmadik album, a Mezzanine (Félemelet). Erről a Rising son, az Inertia Creeps és a Teardrop c. opuszokhoz készült klip. Utóbbit, a képeket tekintve, egy kis magzat „énekli” végig, ezt sokan rendkívül aranyosnak, murisnak, megkapónak vagy érdekesnek tartják, mindenesetre az MTV Music Awards díjkiosztóján az „év legjobb videoklipje” díjat szerezte. Később egy szerző megvádolta az együttest, hogy egyik számukat, a címadó „Mezzanine”-t, tőle lopták.
  4. 2003 február 10-én jelent meg negyedik albumuk, a 100th Window, amely a kritikusokat megosztotta: egyesek szerint színvonala nem éri el az előző munkákét (az igaz, hogy az album végi számok elég erőtlenek); viszont található rajta néhány kiemelkedő darab, amelyek a brit listák első 10 helyezettjei közé kerültek. A harmadik albumot bemutató magyarországi koncert előtti interjú végén ugyan a két állandó tag ígéretet tett, hogy „a következő album már vidámabb lesz”, ezt az ígéretüket azonban nem igazán sikerült beváltani: a lemez jóval lágyabb ugyan, de nem kevésbé melankolikus. Ehhez elsősorban alighanem az iraki háború kitörése járult hozzá, amely ellen, az abban való brit szerepvállalás ellen, és nem utolsósorban a Blair-kormány ellen a zenekar rendkívül erőteljesen (noha politikai mozgalmaktól magát távol tartva) kampányolt. Az egyik legfontosabb opusz (A Prayer for England) tulajdonképp az iraki háború elleni politikai tiltakozás. Az albumról két videoklip biztosan készült: a Special cases, és a különböző magyar tévécsatornák által is sokat játszott Butterfly caught, melyben az egyik tag lassan egy ember-lepke hibriddé alakul (némileg a „Légy” c. horrorfimre hajazva, de annál enyhébb formában).

[szerkesztés] Egyéb

[szerkesztés] Politika

Az Öböl-háború alatt (melyet a tagok szintén elleneztek, mivel szerintük Amerika újabban nem a békéért, hanem a háborúért és persze az olajért harcol), az együttes a rádióadók és lemezboltok nyomására egy időre „Massive”-re változtatta a nevét, mert azok az erőszakra utaló „attack” szócskából azt sejtették, hogy a háború melletti politikai állásfoglalás, és nem kívánták nevüket ilyesmihez adni.

A zenekar néha politikai, ill. egyéb botrányokba is keveredik: utóbbira példa egy már említett plágiumper, vagy amikor az egyik tagot kábítószer birtoklásával, illetve gyermekpornográfia terjesztésével vádolták meg. Robert Del Naja szerint ez utóbbi típusú vádak gyanúsan akkor kaptak hangot igazán, amikor a zenekar pacifista nézeteinek híre elterjed a „felsőbb” körökben; nem tartja lehetetlennek, hogy ezeket a híreket valamelyik titkosszolgálat terjeszti róluk; mindenesetre e vádak alól tisztázta magát.

A zenekar ugyanis nem csinál titkot belőle, hogy az Egyesült Királyság és az USA külpolitikáját enyhén szólva elhibázottnak tartja, mert e két állam szerintük nyomorban tartja a harmadik világot, és „a demokrácia kiterjesztése” nevében állandó gazdasági, diplomáciai és katonai agressziót folytat azon államok ellen, akik a maguk eszközeivel küzdeni próbálnak a káros befolyásuk ellen. Természetesen nemcsak a Blair- és Bush-kormányt és vezetőiket nem tartják nagyra, hanem olyan szövetségeseiket sem, mint Ariel Sharon, s véleményük szerint, ha Amerika igazán a béke barátja lenne, először az egyre jobban eszkalálódó izraeli konfliktus rendezésében segítene (és nem egyoldalúan az egyik felet támogatva), Rabin szellemében, az ebben sajnos egyre kevésbé érdekeltnek tűnő feleknek.

Nem szabad elfelejteni, hogy van hangunk, és még ha nem is tudjuk megakadályozni a háborút, valahányszor használjuk a hangunkat, annak mindig van valami hatása. És ez a hatáskeltés a legfontosabb, mert megváltoztatja a jövőnket, ha csak egy kicsit is.”
(Robert Del Naja)

[szerkesztés] Filmzenék

Zenéjüket több filmben is felhasználták aláfestő zeneként. Az Angel (Mezzanine album) című számukat pl. a Brad Pitt főszereplésével készült Blöff (film)ben (abban a jelenetben megy, amikor a Pitt által játszott roma zugbokszoló anyjának lakókocsiját felgyújtják), a Doctor House sorozat főcímdalaként, és a Pi című filmben, ezen kívül egyéb bűnügyi filmekben is. Az Unfinished sympathy (Blue Lines album) c. számot egy Sharon Stone főszereplésével készült Sliver című film egyik szex-jelenetében is felhasználták aláfestésként; az együttes - alighanem - legbetegesebb számát, a Dissolved Girl-t (Mezzanine album) pedig a Mátrix-ban. Írtak még dalokat a Mindörökké Batman, a Moulin Rouge, a Pi és még sok film kíséretéül. Továbbá, a Massive Attack készítette, a Danny the Dog (Magyarországon a "Nyakörv" címen játszott)film zenéjét is.

[szerkesztés] Egyebek

A csapat a kilencvenes években saját kiadót hozott létre, Melancholic records néven, amely sok fiatal popcsapatot (pl. az Alpha-t) támogatott. Dolgoztak közösen a brit alternatív rockzene egyik legfontosabb, szintén nem túl vidám zenéket alkotó zenekarával, a Radioheaddel, és a Prodigy „zenei agyával,” Liam Howlettel is (No Souvenirs), de egy számot („I Want You”) pl. a karrierjét rendkívül céltudatosan építő, és az együttesben első hallásra fantáziát látó Madonnával is készítettek (akinek Ray of light című lemeze, de különösen a Frozen c. szám, egyértelműen Massive Attack-es hatásokat mutat), egy másikat pedig készítettek a szintén nagynevű Dawid Bowieval is (Nature Boy).

A magyar zenekarok közül a Massive Attack bevallott hatást gyakorolt pl. a Neóra.

A zenekarvezető, Robert Del Naja, aki a Wild Bunch-os időkben graffitiművész volt, fehér (olasz) származású, rajta kívül azonban a legtöbb állandó és vendégművész színesbőrű, pl. a fekete rapper és m.c. Grant Marshall (nem azonos a New Jersey amerikai futballcsapat egyik azonos nevű tagjával) és a jamaicai Horace Andy is.

[szerkesztés] Külső hivatkozások