II. Konrád német-római császár

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Nagyít
Konrád sírja a speyeri dómban
Nagyít
Konrád sírja a speyeri dómban

II. Konrád (990 körül – 1039. június 4.) Henrik speyeri gróf és Elzászi Adelheid fia, 1024-től német király, 1027. március 26-tól német-római császár, a Száli-ház első császára.

Henrik speyeri gróf, II. Konrád apja, Luitgard unokája volt, Luitgard pedig I. Ottó német-római császár lánya, aki a Száli-házból származó Vörös Konrád lotharingiai herceghez ment feleségül. Konrádot a wormsi püspök nevelte. 1016-ban feleségül vette az özvegy Sváb Gizellát, aki távoli rokona volt, mivel mindketten Nagy Károly leszármazottainak tartották magukat. Ezt a tényt használta fel II. Henrik német-római császár, hogy az egyházi kánonra hivatkozva Konrádot száműzze. Henrik halála után azonban 1024-ben Konrádot választották német királlyá.

1026-ban Konrád Milánóba ment, ahol Ariberto püspök olasz királlyá koronázta. Legyőzve az olasz városok ellenállását, Konrád Rómába is elért, ahol 1027 húsvétkor XIX. János pápa német-római császárrá koronázta.

Hivatalosan is elismerte Szászország jogi hagyományait és Lombardiának új alkotmányt adott. 1028-ban fiát, Henriket választatta meg német királlyá.

Konrád 1028-ban hadjáratot indított Lengyelország ellen és rákényszerítette II. Mieszko lengyel fejedelmet, hogy visszaadja azokat a területeket, amelyeket apja, Vitéz Boleszláv hódított el.

1029-ben a bajorok által kiprovokált határvillongások következtében megromlott a jó viszonya I. Istvánnal. Egy évvel később Konrád megtámadta Magyarországot, de István a felperzselt föld taktikáját alkalmazva visszaverte, sőt Bécsnél be is kerítette és megadásra kényszerítette. A vereség után Konrád arra kényszerült, hogy néhány határterületet átengedjen Magyarországnak.

Amikor III. Rudolf, Burgundia királya 1032. február 2-án meghalt, Konrádra hagyta királyságát. Volt ugyan némely ellenállás a burgundiai és a provence-i nemesség részéről, de végül is Konrád adófizetői lettek. Ez a királyság, amelyet Konrád utódai idejében Arles-i királyságnak neveztek, a mai Franciaország délkeleti részének nagyobbik részét tartalmazta, valamint Svájc nyugati felét. Nem tartozott ide azonban északon a kis burgundiai hercegség.

Konrád támogatta a valvassore-kat (városi lovagokat és polgárokat), akiknek jogait Milánó érseke, Aribert a helyi nemesek segítségével megpróbálta csorbítani. Konrád ügyes diplomatikai fogásokkal és némi szerencsével helyreállította a rendet.

1038-ban IV. Guaimar salernói herceg arra kérte, ítéljen abban a vitában, melybe Capuával kapcsolatban keveredett annak urával, Pandulf herceggel, akit Konrád a koronázása uán, 1024-ben kiengedett fogságából. Konrád, mikor hallotta, hogy a bizánci császár ugyanezt a felkérést kapta, Dél-Itáliába ment, Salernóba és Aversába. Mivel Monte Cassino apátját, Theobaldot Pandulf fogságba vetette, Konrád a német Richert nevezte ki apáttá. Troiánál utasította Pandulfot, hogy adja vissza a Monte Cassinóból eltulajdonított javakat. Pandulf követségbe küldte feleségét és fiát, hogy békét kérjenek, két részletben 300 font aranyat küldött ajándékba, valamint elküldte egy fiát és egy lányát, hogy Konrád a béke biztosításaként udvarában tartsa őket. A császár elfogadta Pandulf ajánlatát, később azonban Pandulf túszként tartott gyermekei megszöktek Konrád udvarából, Pandulf pedig Sant'Agata dei Goti-i várába zárkózott. Konrád megostromolta és elfoglalta Capuát, majd Guaimarnak adta, akit kinevezett Capua hercegévé, Aversát pedig elismerte a normann Ranulf Drengot uralma alatti Salernóhoz tartozó grófságként. Pandulf eközben Konstantinápolyba szökött.

(…a szócikk további része lefordítandó…)


Előző :
II. Henrik
Német király:
1024-1039
Német-római császár:
1027-1039
A német-római császári korona Következő:
III. Henrik