Miocén
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Általános jellemzők
A miocén földtörténeti korszak 23 milló évvel ezelőttől 5,3 milló évvel ezelőttig tartott, közvetlenül az oligocén után, a pliocén előtt, mint a neogén kor első tagja.
Elnevezése Sir Charles Lyelltől ered (a meión (kevesebb) és cénó (új) szavak összetételével), ami arra utal, hogy ebben a korban a fajok változatossága jóval kisebb, mint az előző korokban. Határait nem egyszerű megszabni, hiszen sem a korszak elején, sem a végén nem történt drámai jellegű esemény, pusztán az oligocén végén elkezdődött lehűlés folytatódott.
[szerkesztés] Klímaváltozás
A miocén korban indult meg az a lassú lehűlési folyamat, amely később majd a jégkorszakot fogja kiváltani. 21-14 millió évvel ezelőtt mindenesetre egy átmeneti felmelegedés indult meg, melyet azonban hirtelen lehűlés követett. Körülbelül nyolcmillió évvel ezelőtt a hőmérséklet ismét drasztikusan csökkent, az Antarktisz jégsapkája pedig elérte mai méretét és vastagságát. Ugyanez jellemző Grönlandra, ahol ennek ellenére az időjárás még az egész miocénban olyan enyhe volt, hogy nagy kiterjedésű erdőségek voltak rajta.
[szerkesztés] Kontinensek
A kontinensek ekkorra már nagyjából a mai helyzetükben voltak, egy kivételtől eltekintve: Észak- és Dél-Amerika között még nem létezett kapcsolat. Ekkor folytatódott a Sziklás-hegység, az Alpok, a Himalája kialakulása, valamint ekkor jelentek meg a prérik és a pampák.
[szerkesztés] Flóra
A kontinenseken a szárazföldi flórák változó arányban tartalmaztak mérsékelt égövön élő lombhullató fákat (nyárfa, fűzfa, tölgyfa) és trópusi fajokat (babér, banán, pálmafa). A növények elterjedésének vizsgálata a szubtrópusi övek nagy kiterjedéséről tanúskodik. Ám ami a miocén újdonsága, az az egyszikűek osztályába tartozó pázsitfűfélék családjának fejlődése.
[szerkesztés] Fauna
A kétéltűek és a madarak már csak nagyon kevéssé különböztek a maiaktól. A hüllők kozül a krokodilok és a teknősök fajai csaknem az egész világon elterjedtek. A legnagyobb figyelmet mégis az emlősök érdemlik. Folytatódott a rágcsálók látványos fejlődése. A nyúlalakúak nem túl változatos fajai nagyon gyakoriak maradtak. Sok óvilági majom, közöttük az emberszabású majmok ősei nagy területen terjedtek el: a Dryopithecus Afrikából és a mediterrán régióból, a Sivapithecus pedig először Indiából, majd Dél-Európából és Kelet-Afrikából került elő. A patások közül a páratlanujjúak rendjének képviselői megfogyatkoztak. Tapírok, orrszarvúak képviselték őket, valamint a lovak fejlődési vonalába tartozó állatok, amelyek közül a Merychippus volt a lófélék első pázsitfűfélékkel táplálkozó képviselője. A párosujjúak viszont terjeszkedőben voltak: amellett, hogy az oligocénban megjelent csoportok is éltek, új formák is kifejlődtek, főként a mai tevék és kérődzők előfutárai. Az ormányosok virágkorukat élték, az olyan nagytestű formák, mint a négyagyarú masztodon, ás a csak két hatalmas, meredeken lefelé ívelő és hátrafelé hajló agyart viselő kapafogú őselefánt képviselte őket. A ragadozók közül ugyan éltek még a Creodontiák, de java részük már a modern rendet képviselte, igaz, mára kihalt formákkal, mint a medvekutya.
[szerkesztés] Források
- Wikipédia angol nyelvű változata;
- Larousse: A természet enciklopédiája II. kötet (ISBN 9637495320)


Based on work by