Tu–95

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Tupoljev Tu-95 Bear
Tupoljev Tu-95 orosz (szovjet) felségjellel
Leírás
Feladatkör bombázó, rakétahordozó (Tu-95), haditengerészeti repülőgép (Tu-142)
Személyzet 8 fő
Méretek
Hossz 48 m
Fesztávolság 51 m
Magasság 12,5 m
Szárnyfelület 283,7 m²
Tömeg
Üres 71 000 kg
Maximum 182 000 kg
Hajtómű
Típus Négy NK-12 légcsavaros gázturbina
Teljesítmény 9200 kW (12 500 LE)
Teljesítmény
Sebesség 925 km/h
Hatósugár 7600 km (Tu-95), 3650 km (Tu-142)
Repülési csúcsmagasság 12 000 m
Fegyverzet
Önvédelmi fegyverzet 2-6 db 23 mm-es AM-23 vagy GS-23 gépágyú (párosával)
Fő fegyvrezet 12 000 kg légibomba vagy torpedó, vagy 2 db H-22 robotrepülőgép, vagy 6/16 db H-55 robotrepülőgép

A Tupoljev Tu-95 (NATO-kódja: Bear) bombázó a szovjet repülőgépgyártás egyik legsikeresebb típusa volt. Többféle felszereltséggel, több szerepkörben is alkalmazták; típusjelölés szerint a Tu-95 altípust nehézbombázó, a Tu-142 altípust tengerészeti repülőgép feladatkörben.

A típus eredeti, hivatalos jelzése Tu-20 lett volna, de a gyári Tu-95 jelzés a fejlesztés során annyira ráragadt, hogy végül ez vált hivatalossá.

Altípustól függően a Tupoljev Tu-95 más-más szerepkörben alkalmazható. Az alapkoncepció szerint a repülőgép egy nagy hatótávolságú nehézbombázó, így az első változatok (A, B, C változat) interkontinentális bombázók, amelyek nukleáris fegyverek célbajuttatására készültek. A repülőgép D és E változata felderítő repülőgép, a D változat nagyteljesítményű keresőradarral, az E változat fényképezőgépekkel van felszerelve.

A gép amerikai társaihoz hasonlóan rakéták, robotrepülőgépek célbajuttatására is alkalmas, ezt a feladatkört a G és H variánsok látták el.

Az F és J változatok tengerészeti repülőgépek, amelyeket Tu-142 típusként is jelölnek. Az F változat tengeralattjárók felderítésére és megsemmisítésére készült, a J változat pedig kommunikációs (a tengeralattjárók és a flotta, illetve a parancsnokság között) célokat szolgált.

Az egyes változatok paraméterei (hossz, súly, terhelhetőség stb.) eltérhetnek egymástól.

A Tupoljev Tu-95 fejlesztése az 1950-es évek elején kezdődött, a Tupoljev Tu-4 sorozatgyártásának kezdete után. A hajtóművek megválasztásánál a dugattyús motorok a túl kicsi teljesítmény miatt eleve kiestek, a sugárhajtóművekkel pedig a megkövetelt 10 000 kilométeres hatótávot nem sikerült elérni. Így a megoldás a turbólégcsavaros meghajtás volt (ami egyébként a sugárhajtás egyik formája). A prototípus 1952-ben repült először, a sorozatgyártás 1956-ban indult meg.

A Tu-95-öst Oroszország és India légiereje (a tengerészeti változat esetében a haditengerészet) használja. A Szovjetunió felbomlása nyomán az Ukrajna által örökölt 27 darab Tu-95 bombázót az Egyesült Államok pénzügyi segítségével megsemmisítették.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Szerkezeti kialakítása

A Tu–95 teljesen fémépítésű, középszárnyas, hagyományos elrendezésű repülőgép. Négy légcsavaros gázturbinás hajtóművét az erősen nyilazott szárnyakba építették be. Az orrfutó a törzsbe húzható be. A törzs középső részében található a bombatér, amelyet alul ajtók zárnak. A szárnyak és a légcsavarok elektromos jégtelenítő rendszerrel rendelkeznek. A gép személyzete két, a gép első és hátsó részében elhelyezett hermetizált kabinban foglal helyet. A mellső kabinba az orrfutó nyitott futómű-aknáján keresztül lehet beszállni, a hátsó kabinba pedig a törzsön kialakított ajtón.

A Tu–95-be négy darab, a Kujbisevi Motorgyár (jelenleg: Motorsztroityel]) által kifejlesztett, 11 030 kW (15 000 LE) teljesítményű Kuznyecov NK–12 légcsavaros gázturbinát építettek. A gázturbina 14 fokozatú axiálkompresszoral és 5 fokozatú turbinával rendelkezik. Az NK–12 gázturbina üzemi hatásfoka igen jó, ami kis fajlagos tüzelőanyag-fogyasztást eredményez. A takarékos üzemű légcsavaros gázturbinának köszönhetően a gép hatótávolsága meghaladja a 10 ezer km-t. Egy-egy gázturbina egymással ellentétesen forgó, koaxiálisan elhelyezett négytollú légcsavart hajt meg egy bolygóműves reduktoron keresztül. Az OKB–150 tervezőiroda (ma: Aeroszila) által tervezett AV–60K típusú lapátokból álló légcsavar átmérője több mint 6 m. Az üzemanyag a gép törzsében és a szárnyakban kialakított 74 db rugalmas falú üzemanyagtartályba tankolható. Az eddig épített legnagyobb teljesítményű repülőgép-hajtómű igen zajos, így a Tu–95 a világ egyik leghangosabb repülőgépe.

[szerkesztés] Fegyverzet

A Tu–95 maxinális fegyvertehelése 12 000 kg. Az első sorozatgyártású változata gravitációs légibombákat hordozott. A bombatérben felfüggeszthető legnagyobb légibomba 9000 kg-os. A bombázó önvédelmi fegyverzete 23 mm-es gépágyukból áll. Ezek száma típusváltozattól függően hattól kettőig változhat, a gépágyú típusa pedig AM–23 vagy GS–23.

A Tu–95KD és Tu–95–20 változatok a K–20 fegyverrrendszert hordozzák, az ehhez tartozó rádiolokátoros irányítású, atomrobbanófejes H–20 robotrepülőgéppel, amely 300-600 km távolságban lévő célok ellen alkalmazható.

A Tu–95 MSZ változatokon jelent meg a H–55 robotrepülőgép. A Tu–95MSZ6 a bombatérben elhelyezett forgótárban hat robotrepülőgépet hordoz. A Tu–95MSZ16 változat 16 db robotrepülőgép hordozására képes, a bombatérben lévő hat darab mellett a szárnyakon kialakított négy tartóra további tíz darab H–55 függeszthető.

A Tu–95V mindössze egy példányban készült változat kifejezetten az 50 Mt hatóerejő termonukleáris Cár-bomba hordozására készült. Az 1960. október 30-i kísérleti robbantást követően ez a Tu–95-ös gyakorló gépként szolgált tovább, és az 1980-as évek közepén kiselejtezték.

[szerkesztés] Típusváltozatok

A Tu–95 háromnézeti rajza
Nagyít
A Tu–95 háromnézeti rajza
  • «95–1» — prototípus 2TV–2F légcsavaros gázturbinával (1952);
  • «95–2» — prototípus TV–12 légcsavaros gázturbinával (1955);
  • Tu–95 (NATO–kódja: Bear–A) — sorozatgyártású változat, hagyományos bombafegyverzettel (1955);
  • Tu–95A (Bear–A) — atomfegyverek (légibombák) hordozására alkalmas stretégiai bombázó változat, különleges festéssel, átalakított bombatérrel, és a személyzetet a fényhatástól védő kialakítással (1956);
  • Tu–95K (Bear–B) — H–20 robotrepülőgépek hordozására lakalmas változat (1956);
  • Tu–95KU — a Tu–95K gyakorló változata (1956);
  • Tu–96 — nagy magasságú és növelt sebességű kísérleti változa, sorozatban nem gyártották (1956);
  • Tu–95N — az RSZ hangsebesség feletti bombázó hordozására szolgáló változat (1956);
  • Tu–116 — nagyhatótávolságú utasszállító változat (1956);
  • Tu–95M — NK–12M légcsavaros gázturbinákkal felszerelt sorozatgyártású változat (1957);
  • Tu–95V — az 50 Mt-ás termonukleáris Cár-bomba hordozására kialakított repülőgép (1959);
  • Tu–95KD — a H–20 robotrepülőgépet hotdozó Tu–95K légiutántöltésra alkalmassá tett változata (1961);
  • Tu–95RC (Bear–D) — haditengerészeti felderítő változat (1962);
  • Tu–95MR (Bear–E) — stratégiai felderítő változat (1964);
  • Tu–95KM (Bear–C) — a Tu–95KD H–22M robotrepülőgépre átfegyverzett és modernizált fedélzeti rádioelektronikai berendezésekkel felszerelt változata (1968);
  • Tu–119 — repülőgépek nukleáris hajtóműveinek kísérleteire szolgáló "repülő laboratórium" (1974);
  • Tu–95MSZ (valamint Tu–95MSZ6 és Tu–95MSZ16) (Bear–H) — A H–55/RKV–500A robotrepülőgépek hordozására alkalmas változat (1979). Az orosz startégiai légierő alaptípusa.
  • Tu–114 (Cleat) — a Tu–95 bázisán kialakított utaszállító repülőgép (1960);
  • Tu–126 (Moss) — légtérellenőrző repülőgép a törzs felső részére szerelt nagyhatótávolságó rádiólokátorral (1962);
  • Tu–142/Tu-142M (Bear-F) — tengerészeti felderítő és járőr repülőgép (a szovjet terminológiában: tengeralattjáró-elhárító repülőgép), a Tu–142M2, Tu-142M3 és Tu–142M4 változatok tengeralattjáró-elhárító fegyverrendszerrel rendelkeznek (1963)

[szerkesztés] Lásd még

Commons
A Wikimedia Commons tartalmaz Tu-95 témájú médiaállományokat.
  • repülőgépgyártók listája
  • bombázó
  • stratégiai bombázás