Gerhart Hauptmann

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Gerhart Hauptmann.
Nagyít
Gerhart Hauptmann.

Gerhart Hauptmann (Obersalzbrunn, (ma Szczawno-Zdrój) 1862. november 15. - Jagniatkow, 1946. június 6.) német drámaíró.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Hauptmann pályája

Gerhart Hauptmann Sziléziában született egy porosz hoteltulajdonos fiaként. Első drámája, Vor Sonnenaufgang (1889) óriási siker és botrány a megnyitón. Hauptmann az Arno Holz-féle következetes naturalizmus híve maradtezután is, ebben a stílusban írta Das Friedenfest (1890), valamint Einsame Menschen (1890) c. darabjait. Ezek még Ibsen-utánérzések egy cseppet. A takácsok (Die Weber, 1892) óriási siker (és persze botrány). A bunda (Die Biberpelz, 1893) kitűnő tolvajkomédia, a nagynémet eszme kigúnyolása. Hannele mennybemenetele (Hanneles Himmelfahrt, 1894) álomköltemény, Traumdichtung, kis szimbolista beütéssel bír. Florian Geyer (1896) történelmi dráma, naturalistára áthangszerelve. Szimbolista-neoromantikus mesedrámája Az elsüllyedt harang (Die versunkene Glocke, 1896). Egyik legjobb naturalista drámája a Henschel fuvaros (Fuhrmann Henschel, 1898). Hauptmann pályája ezután egyértelműen felfelé tart (Lukács György): Michael Kramer (1900), Rose Bernd (1903), Gabriel Schillings Flucht (1905-06) egy sor kitűnő realista darab. Ebben az időszakban már egyre több volt a újromantikus, szimbolista, neoklasszicista dráma is, mint Schluck und Jau (1900), Der arme Heinrich (1902), És Pippa táncol! (Und Pippa tanzt!, 1906). Hauptmann most már néha kapkodott, a darabok színvonala több elemzője (Egon Friedell, Halász Előd) szerint is egyenetlen. Hauptmann pályájának zenitje az 1911-es A patkányok (Die Ratten). Ezután kapta meg az 1912-es irodalmi Nobel-díjat. Az I. világháború alatt Hauptmann patrióta, de saját kisvilágába zárkózik, ekkoriban csomó véres, de pár évszázaddal ezelőtt, vagy a mitológiai időben játszódó klasszicizáló darabot ír: Magnus Garbe (1914, 2. változat: 1942), Der weisse Heiland (1912-17), Winterballade (1917), Indipohdi (1915-18, megjelent: 1920). A 20-as évek elején Németországban a Hauptmann-kultusz egyre nagyobb méreteket öltött, de a művek minősége romlott. A 20-as évek színdarabterméséből kiemelkedik a Dorothea Angermann (1926). 1928-ra fejezi be eposzát, a Till Eulenspiegelt, ami a háború utáni európai világvégehangulatot tükrözi (Halász Előd). Az 1932-es Naplemente előtt (Vor Sonnenuntergang) az utolsó nagy dobás: az öregedő férfi és a húszéves lány szerelmét az öregúr korrupt környezete nem hagyja, és öngyilkosságba kergeti az öregembert. A fasizmus hatalomra jutása után Hauptmannt több írótársa, így Thomas Mann is hívta külföldre, de ő otthon maradt, és egyesek szerint ezzel hallgatólag támogatta a náci rendszert. A következő évek drámái: Die goldene Harfe (1933), Ulrich von Lichtenstein (1939), Die Tochter der Kathedrale nem a legsikeresebbek. A II. világháború alatt írja a Goethe ihlette Atriden-Tetralogie-t (1941-44). Ez gyengébb (Halász Előd), mint igazán sikeres művei. Hauptmannt a II. világháború után nem vonták felelősségre azért, hogy Németországban maradt, és a nácik felhasználták propagandacélokra. Politikai értetlenségének legeklatánsabb példája, hogy ezután Johannes R. Becher hívására az NDK irodalmát is nekiállt "újjászervezni", de nagyon hamar meghalt, 1946 június 6.-án. Hiddensee szigetén temették el.

[szerkesztés] Művei

[szerkesztés] Drámái

Hauptmann negyvenöt darabot írt, nagyjából ez teszi ki munkásságának felét. Ezek közül nyolcat-tízet még ma is játszanak itt-ott. Általában az I. világháború előtti darabjait tartják a legjobbaknak. A húszas évekre elképesztő kultusza lett Németországban, a náci hatalomátvétel után ezt mestersgesen szították. Mégis, Hauptmann tulajdonképp nem foglalkozott politikával. Vor Sonnenaufgang (1889) egy parasztcsalád életét ábrázolja: egy idealista, de ostoba és gerinctelen reformátor megjön és elindul egy láncreakció-szerű "szerelmi kapcsolata" egy részeges paraszt lányával, ami tragédiába torkollik. Das Friedenfest (1890), Einsame Menschen (1891) családi tragédiák. A takácsok tömegtragédia, öt jelenet az 1847-es takácslázadás idejéből. Hauptmann ugyanebben az évben a naturalista komédiával is megpróbálkozott: College Crampton (1892), A bunda (1893), egyik legnagyobb német komédia. 1894-ben írja első szimbolista-újromantikus mesedrámáját: a Hannele mennybemenetelét. A Florian Geyer megint naturalista darab. Következő darabját, Az elsüllyedt harangot (1896) a csődre futott első házasága ihlette. A nő-férfi párharc (mint O'Neillnek, vagy Strindbergnek) egyik központi témája maradt: Henschel fuvaros (1898), Rose Bernd (1903), Gabriel Schillings Flucht (1906), Veland (1925), Dorothea Angermann (1926) stb. De Hauptmann tulajdonképpen sokkal több témát és formát használt, ezt ez a lista is bizonyítja: Der arme Heinrich-ben Hartmann von Aue Szegény Henrikjét dramatizálja; És Pippa táncol! (1906), romantikus mesedráma egy gyönyörű, törékeny lányról, akit csak az (effektíve vak) idealista vesz észre. Der Bogen des Odysseus (1907-12) klasszikus tragédia; Der weisse Heiland (1912-17) calderóni tetrameterben íródott "drámai fantázia", II. Montezuma birodalmát a spanyol konkvisztádorok elpusztítják. Indipohdi (1920) és Hamlet in Wittenberg (1935) Shakespeare-n alapulnak. Az Atriden klasszikus tetralógia. Itt a sors - a német sors - folyamatos haladás a nemlét felé, önpusztítás, önfeláldozás vagy ami tetszik.


  • Vor Sonnenaufgang (1889)
  • Das Friedenfest (1890)
  • Einsame Menschen (1890)
  • A takácsok (Die Weber, 1892)
  • Crampton mester (College Crampton, 1892)
  • A bunda (Die Biberpelz, 1893)
  • Hannele mennybemenetele (Hanneles Himmelfahrt, 1894)
  • Florian Geyer (1896)
  • Elga (1896)
  • Az elsüllyedt harang (Die versunkene Glocke, 1896)
  • Henschel fuvaros (Fuhrmann Henschel, 1898)
  • Schluck und Jau (1900)
  • Michael Kramer (1900)
  • Der rote Hahn (1901)
  • Der arme Heinrich (1902)
  • Rose Bernd (1903)
  • Gabriel Schilings Flucht (1905-06)
  • És Pippa táncol! (Und Pippa tanzt!, 1906)
  • Die Jungfer von Bischofsberg (1907)
  • Kaiser Karls Geisel (1908)
  • Griselda (1909)
  • Peter Brauer (1910)
  • A patkányok (Die Ratten, 1911)
  • Der Bogen des Odysseus (1907-12, megjelent 1914)
  • Festspiel in deutschen Reimen (1913)
  • Magnus Garbe (1914)
  • Winterballade (1917) Verses dráma, a XII. századi Svédországban játszódik. Három részeg skót zsoldos betör a lelkészlakba, megölik a kilencvenéves lelkészt, az unokáját, a feleségét, a szolgáit, csak az árva Elsalilt hagyják életben. A bíróság bénázik, a lelkész fia, Arnesson bosszút követel, s az öreg lelkész két barátjával felkutatná a gyilkosokat. Végül Elsalil rejtélyes viselkedése vezeti nyomra őket: a gyilkosok a skót ezred vezérei. Arnesson párbajra hívja ki Sir Archie-t, de az addigra megőrül ,Elsalilt meggyilkolja és megszakad a szíve.
  • Der weisse Heiland (1912-17)
  • Indipohdi (1915-18, megjelent 1920)
  • Herbert Engelmann (1921-26, befejezetlen)
  • Veland (1925) Verses dráma, melyben Wieland-Veland mitoogikus figura, a germán Héphaisztosz Széphajú Harald norvég király rabszolgája. Velandot csak az élteti, hogy bosszút álljon a királyon. Nem hallgat a keresztény pásztor, Ketill szavaira, megöli a király két fiát, Ait és Ingit és megerőszakolja a király lányát, Bödwildet. Mindezt elmondja Haraldnak és az udvarnak, akik agyvérzést kapnak. Veland ezek után egy szörnyűséges villanás kíséretében eltűnik.
  • Dorothea Angermann (1926) Angermann lelkész lánya, Dorothea szakácsnak tanul egy kis szállodában. Egy rossz pillanatát kihasználja a konyhaséf, Mario és megerőszakolja. Az apa, amikor megtudja, hozzáadja a lányt Marióhoz és felteszi őket egy Amerikába induló hajóra. Dorothea kint találkozik egykori udvarlójával, Herberttel és annak öccsével, Huberttel, akik segítenének, hogy elváljon, de ő nem. Dorothea végül utcalánnyá züllik, majd férje halála után hazatér. Találkozik apjával és szemébe vágja, hogy ő rontotta el az életét. A lelkész a nagylelkűt játssza, értetlenkedik. Dorothea öngyilkos lesz.
  • Naplemente előtt (Vor Sonnenuntergang, 1932)
  • Die goldene Harfe (1933)
  • Hamlet in Wittenberg (1935)
  • Ulrich von Lichtenstein (1939)
  • Die Tochter der Kathedrale (1939)
  • Atriden-Tetralogie (1941-44)
    • Iphigenia in Delphi (1941)
    • Iphigenia in Aulis (1944)
    • Elektra (1944, megjelent 1947)
    • Agamemnons Tod (1944, megjelent 1948)


  • Regényei: Der Narr in Christo Emanuel Quint (1910), Atlantis (1912), Phantom (1923), Wanda, der Dämon (1926), Die Insel der grossen Mutter (1928), Um Volk und Geist (1932), Im Wirbel der Berufung (1936), Der Abenteuer meiner Jugend (1937)
  • Novellái: Bahnwähter Thiel (1888), Die Ketzer von Soana (1924), Marginalien (töredékek: 1887-1927), Sonnen (1938), Der Schuss im Park (1939)
  • Verses regényei, eposzai: Promethidenlos (1885), Anna (1921), Die blaue Blume (1924), Till Eulenspiegel (1927), Mary (1936), Der grosse Traum (1912-1942)

[szerkesztés] Források

  • Világirodalmi lexikon 4. kötet Grog-Ilv