Michael Haydn: 26. szimfónia

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Michael Haydn G-dúr szimfóniája (P. 16) 1783. május 23-ára datálódik.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Keletkezéstörténet

Ez a mű Nikolaus II Hofmann Abbévá való szentelésének ünnepére volt komponálva. Az első tétel az alkalomra szánt kantáta sinfoniájaként szolgált, a második tétel eredetileg ária volt amit az Abbé bejelentésekor énekeltek. Charles Sherman szerint a harmadik tétel is valami hasonló eseményhez köthető.

[szerkesztés] Ki a mű szerzője?

Általában ha átfutunk egy Wolfgang Amadeus Mozart szimfóniák összkiadást, vagy csak simán kései szimfóniái gyűjteményét, meglepődve tapasztalhatjuk, hogy a 37. hiányzik. Álljon itt egy magyarázat a problémára.

A legjobb cikk a K. 444/425a-val kapcsolatban Zaslaw Mozart szimfóniáiról szóló könyvében van (392. oldal). Röviden arról szól, hogy Johann Andre szerint ez a mű az a szimfónia, amit Mozart villámgyorsan Linzben írt. Abban az időben az igazi Linzi szimfóniára fény derült (K. 425), az új mítosz az volt, hogy a K. 444 is ebben az időben keletkezett. Alan Tyson kézirattanulmányai kimutatták hogy ugyanolyan papírra írta, amit Bécsben 1784 február és április között használt. Zaslaw arra világított rá, hogy Mozart éppen szimfóniák szűkében volt. 1784. május 15-i levelében azt állítja, hogy 3 friss Haydn szimfónia birtokosa. Az idők folyamán ezt úgy értették, hogy Mozart itt Joseph Haydn 75., 47. és 62. (Anh A59) szimfóniájára céloz. Azonban Zaslaw úgy érzi, hogy itt 3 MICHAEL Haydn szimfóniáról van szó, és ez az új három a P. 16-os G-dúr, P.17-es Esz-dúr és a P. 18-as B-dúr. Így Mozartnak volt egy másolata a P. 16-osról egy tisztességtelen salzburgi másoló nyomán. Zaslaw nem tesz kísérletet annak megmagyarázására, hogyha Mozartnak volt egy másolata egy tisztességtelen Salzburgi kopistától, akkor saját maga miért másolt le részeket (Az Allegrót és az Andante elejét). St. Foix abban a hitben élt, hogy Mozart személyesesn Michael Haydntól kapta a szimfóniát, mint „egy szuvenírt a régi időkből”, hogy most ő segítse ki Mozartot, akinek a linzi szimfónia mellé szüksége volt még egy szimfóniára.

Az, hogy Mozart miért írt hozzá egy rövid bevezetőt, Zaslawot nem foglalkoztatja. St. Foix szerint Mozart a lassú bevezetést „teljesen alapvető dolognak tartotta” egy „grandiózus szimfóniánál”. Ámde pár bekezdéssel később mint egy „sokkal egyszerűbb és archaikusabb” szimfóniaként emlegeti, összevetve az abban az időben írt Mozart szimfóniákkal; és az Adagio maestoso „más hangnemben van, mint ahogy azt szerzője eltervezte”. Dennis Pajot Mozart Forumon található cikkében - ami ezen szócikk alapjául is szolgál - azt írja, hogy itt valami fordítási probléma lehet. Robert Dearling azon elmélkedett, hogy talán Thun báró szerette a lassú bevezetőket. Dearling szerint Mozart Adagio maestosója túlsújos Haydn Allegro con spiritójához képest, mivel a zenekarok Haydn tételét túlságoan gyorsan veszik. Marius Flothuis, aki szintén a linzi használatban hisz, felteszi a kérdést, hogy Mozart - akinek allig volt ideje - miért törődött azzal, hogy egy lassú bevezetőt írjon. Szerinte Mozart azt gondolhatta, hogy a szimfónia így nem teljes, túlságosan „ex abrupto” kezdődik. Így a bevezetés nem csak kizárólag egy kiegészítés, hanem egy kompozíciós javítás is.

[szerkesztés] Autográf anyagok, hangszerelés

A mű Michael Haydn féle autográfja jelenleg a budapesti Nemzeti Múzeum Eszterházy Archívumában van. Elsőként 1968-ban Charles Sherman szerkesztésében jelent meg.

Mozart az Allegrót és az Andante felét másolta ki, amit a kopista befejezett, ill. a finálét is lemásolta. Zaslaw hibásan jelez egy Menüettet és egy Triót, de ez csak egy háromtételes szimfónia. A K6 szerint Mozart csak az első tétel felét másolta le. Mindensetre a Neue Mozart Ausgabe nem tartalmazza a művet. Ez a másolat szerepelt Mozart hagyatékában (jelenleg a krakkói Jagelló Könyvtárban található), az eredeti Köchel-jegyzékben mint K. 444 szerepelt és az Alte Mozart Ausgabe mint 37. szimfónia kiadta. 1907-ben publikálták Luther Perger és Georges de Saint Foix cikkét, amely az első volt, amelyik bizonyította Michael Haydn szerzőségét (a cikk szerint egyedül a bevezetést írta Mozart).

Mozart autográfja 4 lapot, ebből 7 félig írott oldalt tartalmaz. Michael Haydn művében 2 hegedű, brácsa, basszus (cselló+nagybőgő), fuvola (a második tételben), 2 oboa, 2 fagott és 2 kürt szerepel; az AMA-ban viszont külön cselló és nagybőgő szólamok vannak, ill. fagott nem szerepel benne.

Az AMA Mozart 37. szimfóniáját a fúvosok colla parte írásával redukálja és a második tétel fontos fagottszólóját kivágja (a többi fontos fúvós passzázssal együtt). Kevesebb dinamikai változás és frazeálás látható még benne.

[szerkesztés] Felvételek

Christopher Hogwood Mozart L'Oiseau Lyre, ill. Naxos összkiadása tartalmazza a művet a Michael Haydn féle fagott szólóval együtt, tehát igazából nem is a 37-es Mozart szimfóniát vették fel. Egy régi Leslie Jones vezénylésű felvételen, amelyen a Little Orchestra of London játszik, pl. nincs fagott.

[szerkesztés] Külső hivatkozások