II. Fülöp Ágost francia király
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A krónikák augustus jelzőjét félreértelmezve Fülöp Ágostnak nevezett II. Fülöp (Gonesse, 1165. augusztus 25. – Mantes-la-Jolie, 1223. július 14.) a középkori Franciaország egyik legjelentősebb királya (1180. szeptember 18-tól haláláig), VII. (Ifjú) Lajos és Champagne-i Adél gyermeke és VIII. (Oroszlán) Lajos édesapja volt. Számos jelentős területtel gyarapította a királyi birtokot, így nagy szerepe volt a Francia Királyság egységének kialakításában. Utóbb neveként értelmezett állandó jelzőjét 1185-ben, Artois, Valois, Amiens és Vermandois koronához csatolásakor kapta meg.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Istenadta Fülöp
Fülöp 1165-ös születése nagy esemény volt, hiszen apja már harminc éve hiába próbált örököst nemzeni. Számos lánya mellé csak harmadik felesége, Champagne-i Adél hozta világra a nagy örömre való tekintettel Istenadtának (Dieudonné) nevezett herceget. Nagykorúvá válva 14 évesen a betegeskedő uralkodó társkirállyá tette, bár a koronázás maga november 1-ig elhúzódott, mivel a trónörökös vadászbalesetet szenvedett az évben. A helyzet olyan súlyos volt, hogy az aggódó VII. Lajos jobbnak látta elzarándokolni a nemrég szentté avatott Becket Tamás canterbury-i sírjához, hogy imádkozzon fia életbenmaradásáért.
[szerkesztés] A tizenöt éves király
Fülöpöt végül Fehérkezű Guillaume reims-i érsek, anyai nagybátyja kente fel székvárosában. Lajos 1180-as halálával az egész kormányzás a tizenöt éves Fülöp vállára szakadt, aki még 1180 áprilisában feleségül vette Isabelle de Hainault-t, aki hozományul Artois-t hozta számára, illetve júniusban aláírta a gisors-i szerződést II. Henrik angol királlyal. E két tette jelentősen megerősítette pozícióit a központi hatalom gyengítésében érdekelt főúri házakkal (elsősorban Flandria és Champagne grófjaival) szemben.
[szerkesztés] Harcok a hűbéresek ellen
A főurak 1181-től kezdve jelentettek problémát. Elzászi Fülöp, flandria grófja ambícióit úgy sikerült megtörni, hogy szétzilálta szövetségét Köln érsekével és a brabanti herceggel. Ennek eredményeképpen 1185 júliusában a boves-i szerződés megerősítette Fülöpöt Artois, Vermandois és Amiénois birtokában.
Súlyos gondot okozott az Angol Királyság trónját birtokló Plantagenêtek franciaországi birtokkomplexuma, amely északon Anjou-t, Bretagne-t, Normandiát és Vexint, délen pedig egész Aquitániát is magába foglalta. 1186-1188 között hasztalan zajlottak a harcok, bár a francia uralkodó hajlott rá, hogy II. Henrikkel szemben támogassa trónkövetelő fiait, Oroszlánszívű Richárd és Földnélküli János hercegeket. A háborúskodásnak végül az vetett véget, hogy VIII. Gergely pápa keresztes háborút hirdetett annak hatására, hogy Szaladin 1187-ben elfoglalta Jeruzsálemet. 1189-ben Henrik is meghalt.
[szerkesztés] A III. keresztes hadjárat
Az 1190-ben induló III. keresztes hadjárat kétségkívül minden addigit és azután következőt felülmúlt vezetői jelentőségét tekintve: az angolokat az immár koronás Richárd, a franciákat Fülöp, a német hadakat pedig maga Barbarossa Frigyes német-római császár vezette a Szentföld felé. A szárazdöldön menetelő császári hadakkal ellentétben a francia és angol lovagseregek a Földközi-tengert átszelve kívántak Palesztina földjére érni. Mindketten 1190 nyarán indultak útnak: Richárd Marseille-ből, Fülöp pedig Genovából. Balszerencséjükre a viharok elől mindkét had Szicíliában, Messina városában keresett menedéket.
A szicíliai veszteglés során még jobban elmérgesedett a két király viszonya, mivel az Oroszlánszívű ekkor bontotta fel eljegyzését Fülöp féltestvérével, Alix-szal. A sértett francia uralkodó amint lehetett, távozott a szigetről: 1191. március 30-án hajózott ki, és április 20-án érkezett Akkó falai alá. Richárd csak júniusban csatlakozott be az ostromba egy ciprusi kitérő után, és bár nagy szükség volt az erősítésre, a viszálykodás ott folytatódott, ahol nemrég abbamaradt. A helyzetet súlyosbította, hogy mindkét király lázbeteg lett, és megkopaszodott – mi több, Fülöp még egyik szeme világát is elvesztette. A hónapok óta húzódó harcokban kimerült védők, miután visszaverték a francia és angol sereg támadását, július 12-én kapituláltak.
A sértődött Fülöp szinte azonnal hazaindult. Út közben Rómában is megállt, hogy pápai jóváhagyást kérjen a visszatéréshez, amit meg is kapott. 1191. december 27-én tért vissza Párizsba.
[szerkesztés] A flandriai örökség
1191. június 1-jén Akkó falai alatt meghalt Elzászi Fülöp. Flandria gazdag grófságának nem volt örököse, így birtoklásáért hárman is felléptek: Éléonore de Vermandois, a gróf sógornője; V. Baudouin de Hainaut, a gróf sógora, és végül maga Fülöp Ágost, Philippe d'Alsace unokahúgának férje. 1192-ben végül úgy állapodtak meg, hogy Baudouin 5000 márka kifizetése ellenében megkaphatja Flandriát, Éléonore haláláig visszakapta Valois-t és Vermandois-t azzal a kitétellel, hogy majd visszaszállnak a koronára. A király a korábban hozományként birtokolt, majd felesége 1190-es halálával elvesztett Artois-val és Péronne-nal lett gazdagabb – igaz, fia, Lajos nevében.
[szerkesztés] A furcsa házasság
Hainaut-i Izabella halálát követően a trónörökös Lajos betegeskedése miatt Fülöp jobbnak látta új feleség után nézni. Választottja teljesen váratlan módon egy dániai hercegnő, I. Valdemár dán király lánya, VI. Knut testvére, Dániai Ingeborg volt. Miután megállapodtak 10 000 márka hozomány kifizetésében, Ingeborg azonnal útnak indult.
Fülöp 1193. augusztus 14-én találkozott arájával, akit még aznap el is vett, másnap pedig érthetetlen okból koronázás helyett a krónikások által egybehangzóan szépségesnek nevezett Ingeborgot Saint-Maur-des-Fossés zárdájába, majd betegeskedése miatt Saint-Léger-en-Yveline királyi kastélyába záratta. Ettől a naptól fogva nem ismerte el a dán hercegnőt királynénak, és újraházasodási lehetőséget követelt, aminek érdekében igyekezett bebizonyítani, hogy Ingeborg túl közeli rokona. Egy francia egyházfőkből és bárókból összehívott gyűlés ezt ki is mondta, mire a király feleségül vette Meráni Ágnes bajor hercegnőt. 1198-ban azonban új pápa került trónra Rómában: III. Ince nem volt hajlandó elnézni a bigámiát, ezért figyelmen kívül hagyott követeléseit követően 1200. január 13-án tilalmat mondott ki egész Franciaországra, ahol így hivatalosan minden egyházi jellegű tevékenység megszűnt.
Fülöp erre kénytelen volt visszakozni, és hivatalosan feleségének ismerte el Ingeborgot, mire 1200 szeptemberében feloldották a tilalmat. A szerencsétlen királynét Étampes várába zárták, Meráni Ágnes pedig Fülöp mellett maradt egészen 1201-ben bekövetkezett haláláig, így az uralkodó végeredményben bigámiában élt továbbra is. Ingeborgot elismerte ugyan királynénak, de nem élt vele, és koronázása is elmaradt. A király 1205-ben ismét harcot indított a házasság megsemmisítéséért, ám 1212-re kénytelen volt végleg belátni, hogy a pápa ellenállását nem tudja megtörni. Ingeborg továbbra is királyné maradt, és az angliai hadjárat ürügyén 1213 januárjában Soissons városában ismét kimondták a békülést. Ingeborg ezúttal szabad maradt, bár továbbra sem élt együtt férjével.
[szerkesztés] Az ellenfél halála
Míg a keresztes háborúból hazatérő Richárd ellenfele, VI. Henrik német-római császár rabságában sínylődött, Fülöp nem habozott kihasználni az alkalmat hatalmának aláásására. Szövetkezett az öccsével, a később Földnélkülinek nevezett Jánossal, aki az angol korona reményében hűséget esküdött neki, és pártfogója egy támadását követően 1194-ben átadta neki Normandia keleti részét (Rouen kivételével), Le Vaudreuil-t, Verneuil-t és Évreux-t.
Az 1194-ben szabadult Richárd azonnal visszavágott. 1196-ban szerzeményei nagy részét visszavette Fülöptől, majd az újra kialakuló harcokban 1197/1198-ban megszerezte Vexint. Bár az új keresztes hadjáratot tervezgető III. Ince pápa igyekezett tárgyalásra bírni a két királyt, a hadakozásnak az vetett véget, hogy Châlus ostrománál halálos sebet szerzett az Oroszlánszívű.
[szerkesztés] A nagy hódítások
Richárd halála után két trónkövetelő is fellépett: Földélküli János, valamint a szintén Plantagenêt I. Artúr bretagne-i herceg. Bár ez utóbbi csak 19 éves volt, a francia király támogatta fellépését. A fiatalember 1199-ben hűséget esküdött neki, ő pedig 1200. május 22-én megkötötte a goulet-i egyezményt Jánossal. Ebben ismét megszerezte Évreux-t, ezúttal Berryvel egyetemben, viszont lemondott Bretagne-ról. A szerződést a francia trónörökös, Oroszlán Lajos és János unokahúga, Kasztíliai Blanka esküvőjével pecsételték meg.
A harcok ezzel nem értek véget, csak az aquitániai Plantagenêt-birtokokra tevődtek át. Fülöp ismét Artúr mellett állt ki, és Jánost, aki a goulet-i szerződés értelmében a hűbérese volt, bíróság elé idézte. Mivel az angol király nem jelent meg, minden vagyonát elkobozták. 1202-ben indultak meg a királyi hadak Normandia ellen, miközben Artúr Poitouban támadott. Az ifjú herceget Mirebeau ostrománál fogságba ejtették János hadai, és hamarosan meg is halt börtönében (feltehetően meggyilkolták). Fülöp 1203 elején megerősítette korábbi döntését, és folytatta normandiai hadjáratait, melyek során bevette a terület híres-hírhedt várait: Le Vaudreuil-t, majd miután év végén ellenfele visszatért Angliába, 1204 tavaszán a Château-Gaillard-t.
Ezt követően villámgyorsan sikerült megszerezni Normandia egészét: Falaise, Caen, Bayeux sorra adta meg magát. Rouen erősítés híján 1204. június 24-én nyitotta meg kapuit a francia uralkodó előtt, aki innen a Loire völgye felé indult. 1204 augusztusában Poitiers, 1205-ben pedig Loches és Chinon is elesett. 1206. október 13-án kötötte meg a két fél a fegyverszünetet Thouars-ban.
[szerkesztés] A konszolidáció
1206 és 1212 között Fülöp konszolidálni igyekezett főségét a frissen megszerzett, hatalmas területek és esetlegesen korábban elpártolt alattvalói felett. Bretagne-ban, Champagne-ban és Auvergne-ben elfogadták a Capetingek hatalmát, de Boulougne és Flandria grófjai nem.
Renaud de Dammartin boulogne-i gróf, bár lányát, Mathilde-ot 1210-ben Fülöp egyik fiához, Philippe Hurepelhez adta, tárgyalt az angolokkal, és 1211-ben megszerezte magának a kelet-normandiai Mortaint. A királyi haderő 1212-ben csapott le rá, elfoglalva Mortaint, Aumale-t és Dammartint. A gróf Barba menekült.
Flandriában a következőképpen alakult a helyzet: a gróf, IX. Balduin, Hainaut ura VI. Balduin néven, részt vett a IV. keresztes hadjáratban, melynek eredményeképpen őt kiáltották ki az első latin császárnak. 1205-ben a bolgárok fogságába esett és meghalt. Fivére, a Balduin grófságaiban régenskedő Fülöp, Namur grófja tanácsadói véleménye ellenére behódolt a királynak, aki úgy erősítette meg ellenőrzését hűbéresei felett, hogy Balduin egyetlen gyermekét, Johannát 1211-ben Ferrand portugál herceghez adta feleségül, aki viszonzásképpen átadta neki Saint-Omer és Aire-sur-la-Lys városát.
[szerkesztés] A német kérdés
1197-ben meghalt Fülöp szövetségese, a Hohenstauf VI. Henrik. Két jelölt volt a trónra: a franciák támogatását élvező Sváb Fülöp, Henrik fivére, valamint a III. Ince és Földnélküli János által támogatott Ottó. 1205-ben Fülöpöt római királlyá koronázták, de Ottó 1208-ban meggyilkoltatta, és 1209-ben császárrá kenték fel. Mivel azonban erőteljes itáliai befolyásra kívánt szert tenni, Ince végül kihátrál mögüle, és 1210-ban kiátkozta. Fülöp időközben a halott Henrik kiskorú fia, Frigyes mellett tette le a voksát, akit 1212-ben Mainzban királlyá koronáztak.
Az eset háborúhoz vezetett. Az addig rejtőzködő Renaud de Dammartin először Frankfurtba ment, hogy támogatásáról biztosítsa Ottót, majd Angliába, ahol János megerősítette angliai birtokaiban. A francia király helyzetét nehezítette, hogy számos báró a déli vidékeken gyülekezett az albigensek elleni keresztes hadjáratra várakozva. Fülöp kénytelen volt ez utóbbit elhalasztani, és 1213 áprilisában Soissons-ban összegyűltek a hadai. Fiát Anglia földje ellen küldte, ő maga pedig a szárazföldön indult harcra, miután biztosította nagyhűbéresei hűségét. Egyedül a nemrég királyi kegyből grófsághoz juttatott Ferrand pártolt el tőle, e Fülöp megtalálta az ellensúlyát I. Henrik brabanti hercegben. A pápa közben ellenfelei mellett foglalt állást.
Miután Damme mellett a francia flottát szétverte az ellenség, Fülöp és Lajos herceg Flandriát és Boulogne-t dúlta. 1214 februárjában Földnélküli János La Rochelle-ben partra szállva hátba támadta a franciákat. A meglepetés kiválóan működött: Limousin és Poitou számos bárója az angol uralkodó mellé állt, aki így elfoglalta a Loire völgyét és Angers-t. Fülöp a trónörököst indította meg ellene. János La Roche-aux-Moines ostromát félbehagyva menekült el Franciaországból július 2-án, szövetségesei pedig szétszéledtek.
Északon tovább folytak a hadműveletek. Július 27-én, egy vasárnapi napon a francia seregek Bouvines-nél át kívántak kelni a Marque hídján, mire a vasárnapi kötelező fegyvernyugvást figyelmen kívül hagyva Ottó lecsapott a hídnál. A meglepetés azonban nem volt elég nagy, mivel Fülöp erői még az összecsapás előtt rendezték soraikat, és hosszú harc után a bouvines-i csatában megfutamították Ottót. Flandria és Boulogne grófja fogságba esett. A franciák győzelme teljes volt.
[szerkesztés] Felhasznált irodalom
- Európa ezer éve: A középkor II. Szerk.: Klaniczay Gábor. Budapest, Osiris, 2005. ISBN 9633898218
| Előző uralkodó: VII. (Ifjú) Lajos |
Francia uralkodó 1179 – 1223 |
Következő uralkodó: VIII. (Oroszlán) Lajos |


Based on work by