Szolgalom

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A szolgalom (latinul servitus) olyan korlátolt dologi jog, amelynek alapján valaki egy más tulajdonában lévő dolgot valamely célból használhat. A szolgalom alapulhat jogügyleten vagy törvényen.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Kialakulása a római jogban

[szerkesztés] A telki szolgalmak

A szolgalom eredetileg olyan korlátolt dologi jog, amely egy telek (uralkodó telek, lat. praedium dominans) mindenkori használóját megilleti egy szomszédos telek (szolgáló telek, lat. praedium serviens) tekintetében. A telki szolgalmak két fő csoportja: a mezei telki szolgalmak és a városi telki szolgalmak. Ez utóbbi megkülönböztetés azon alapul, hogy a szolgalom építménnyel (építkezéssel) kapcsolatos-e vagy sem. A telki szolgalmak jelentős része már a posztklasszikus római jogban törvényi szolgalommá alakult.

[szerkesztés] A személyes szolgalmak

A telki szolgalmak kategóriája mellett a iustinianusi jogban kialakult a személyes szolgalmak kategóriája, amely a haszonélvezet (usufructus), használat (usus), lakáshasználat (habitatio) összefoglaló elnevezése. (A lakáshasználat tulajdonképpen a használat alfaja, szokás volt a régi magyar jogi nyelvben használati szolgalomról és lakásszolgalomról is beszélni.) A személyes szolgalom a telki szolgalomtól abban különbözik, hogy tárgya nem csak ingatlan, hanem ingó dolog vagy jog is lehet, illetve hogy a jogosult nem valamely telek mindenkori használója, hanem valamely egyedileg meghatározott személy. Tehát a jog nem valamely telek, hanem egy bizonyos személy javára szól. A személyes szolgalom nem átruházható (de gyakorlása átengedhető, például a haszonélvező bérbeadhatja a haszonélvezet tárgyát képező ingatlant), legkésőbb a jogosult halálával (jogi személy esetén annak megszűnésével) véget ér.

[szerkesztés] A magyar Polgári Törvénykönyvben


Más nyelveken