Mozart: Divertimento No. 10

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Wolfgang Amadeus Mozart No. 10-es D-dúr divertimento c. alkotása, K. 334 (320b) egy hat tételes mű, a következő tételekkel:

  1. Allegro
  2. Thema mit sechs Variationen. Andante
  3. Menuetto
  4. Adagio
  5. Menuetto
  6. Rondo. Allegro

Ugyancsak vonósnégyesre és két kürtre írta Mozart a D-dúr divertimentót 1779 nyarán.

A salzburgi évek nyűge egyre elviselhetetlenebb számára ebben az időben. A hercegérsek eltűri ugyan, hogy szimfonikus műveket komponáljon (három szimfóniája való ebből a periódusból), e művek kis száma azonban azt mutatja, hogy bátorítást keveset kap Mozart, ösztönzést pedig semmit. Néhány alkalmi kompozíció is születik ez idő tájt: a D-dúr szerenád (K. 320) és a hasonló hangnemű divertimento (ez lenne az a darab).

Valószínűleg ugyanazok a zenészek játszották ezt a művet, mint a K. 287-es divertimentót: az első hegedű számára Mozart mindkét műben virtuóz szólamokat írt. A szerenádhangot a darab saroktételeiben alkalmazza a zeneszerző, míg a „belső” tételekben személyes mondanivalónak ad kifejezést.

A második d-moll variációs tétel számára különös csengésű, komor témát választott. Ez már nem a gáláns éji zenék megszokott hangja. Sokkal inkább illik ahhoz a magányos, tépelődő, rezignált emberhez, akit a salzburgi esztendők keserű tapasztalatai érleltek felnőtté; de a franciásan kecses első menüett éppúgy elárulja a mélyén rejlő komorságot, mint a második táncdarab, amelynek mindkét triója moll hangnemben íródott. Az első menüett egyébként egyike azoknak a daraboknak, amelyek a sorozatból kinőve váltak rendkívül népszerűvé, és számos feldolgozásban hangzanak fel.

Wolfgang Amadeus Mozart divertimentói

D-dúr, K. 136 (125a) | B-dúr, K. 137 (125b) | F-dúr, K. 138 (125c) | D-dúr, K. 205 (173a) | F-dúr, K. 247 | D-dúr, K. 251 | F-dúr, K. 253 | B-dúr, K. 270 | B-dúr, K. 287 (271b) | D-dúr, K. 334 (320b)