User:Firk/nyelvi fordítás
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Áttekintés
Nyelvi fordításnak nevezzük egy forrásnyelven (L1) megalkotott szöveg célnyelvre (L2) történő átültetését. A kiinduló szöveg és a keletkező szöveg lehet más modalitású, különböző hordozókon is, mint pl. papír, digitális média vagy hangfelvétel. A nyelvi fordítás lényege, hogy a végeredmény többféle lehet, és a két változat egyenértékűségét vagy megfelelését - a fordítás céljától és a fordító felkészültségétől függően - eltérőképpen szokták megállapítani. Magyarul: az egyik helyzetben jónak mondott fordítás már nem felel meg egy másik helyzetben. A legszigorúbb szempontok a nevek, mennyiségek és a rangok fordítását kísérik.
A nyelvi fordítási munkában mindig jelen vannak korlátok és hibalehetőségek, magának a munkának a hatékonyságát az befolyásolja, hogy a fordító az eredeti szöveget és az általa készített szöveget milyen eszközökkel vagy környezettel tudja egymás (tér és időbeli) közelébe rendelni. Más szóval, milyen könnyen tud a fordító a nyelvi és nem nyelvi valóság elemei közt létesített kapcsolatok között eligazodni, akár egyszerre több irányban is.
Közkeletű hiedelem, hogy a fordításhoz a szavak jelentését kell ismerni, és minél nagyobb valakinek a szókincse, annál gyorsabban tud dolgozni, mert, hogy nem kell szótárat használnia. A valóság azonban az, hogy az tud jól fordítani, aki nem (szótárban fellelhető) L1 szó - L2 szó megfeleléseket keres és alkalmaz, hanem az egész célnyelvet figyelembe vevő szerkezetben keres megfelelő, esetleg új megfogalmazást.
Közhelynek számít, hogy ezért az ember főleg anyanyelvén tud hiteles, jó minőségű fordítást készíteni, lévén, hogy a másik nyelven ilyen kitekintése rendszerint nincsen. A forításban igényel minőséget mindig a megrendelő, az alkalmazás jellege határozza meg - egyrészt a megengedett hibák száma, másrészt az egyenértékűség különöző szempontjainak teljesülése szerint.
[szerkesztés] Fordítás hagyományos eszközökkel
Hagyományosan az ember úgy fordít(ott) le egy szöveget, művet, stb., hogy veszi a kiinduló anyagot L1 nyelven és azt a fordítás szempontjából leghosszabb egységekből kiindulva, egymást követő lépésekben „átteszi, tette” L2-re. Az L1-en megformált forrásszöveg lehet írott, jellegét tekintve valamilyen szöveg (szépirodalmi, szakirodalmi vagy egyéb műfajú narratív kategóriába tartozó), vagy hangzó, azon belül „élő” vagy rögzített, esetleg valamilyen egyéb inputhoz (pl. kép) kapcsolódó. Hasonlóképpen a célnyelvű fordítás is változó modalitású, és/vagy különböző médiumon létrejövő szerzői joggal bíró termék.
A fordítandó anyag mértékegysége a hagyományos eljárásban a (kézirat vagy gépelt) oldal, illetve szóbeli kimenettel járó munkánál a fordítással (tolmácsolással) eltöltött idő. A tolmácsolás a jelenlét és a válaszidő szempontjából lehet szinkron, amikor a fordító illetve tolmács már az előtt megkezdi a fordítást, hogy a fordítandó szöveget a hangforrás befejezné, és konzekutív, amikor a bemenet nem folyamatos, hanem bizonyos egységekre szakad (rendszerint egy mondat), és addig nem megy tovább, míg a fordító a szöveget létre nem hozta. Következésképpen itt a munka számlázható egysége az idő, tipikusan óra vagy nap.
A fordító két nyelvű nyelvtudásán kívül legfontosabb személyes, szellemi képessége az átlagosnál rendszerint nagyobb rövidtávú memória, amelynek segítségével az ahhoz szükséges ideig meg tudja jegyezni a hallott vagy olvasott fordítandó egységet, hogy gondolatilag, majd valamilyen megosztható kommunikációs eszközzel produkálja a szükséges eredményt. Mindez a hivatásos vagy képzett fordítóknál másodpercekek alatt zajlik, mely idő még aszerint is alakul, hogy kinek mekkora a gyakorlata, illetve milyen fokú a nyelvtudása. A gyakorlás révén a sebesség és a fordítási művelet tárgyát képező egység mérete egyre nő, míg elérheti a három-hat közvetlen emlékezetben tartott egységet, és a folyamatos input melletti folyamatos szóbeli fordítás teljesítményt.
Mivel a fordítás időigényes és költséges tevékenység, annak gépi megsegítése és gépesítése az egyik legfontosabb technológia innovációs téma, iparági növekedési terület a számítástechnika alkalmazása tárgykörben. Kitűzött célja célja éppen a fent említett „valós idejű” írott vagy hangzó fordítások előállítása megfelelő minőségben, mennyiségben és nyelvi párosításban. Az egész szakterületet összefoglaló angol neve en:Human Language Technologies.
[szerkesztés] Fordítás gépi segédeszközökkel
A továbbiakban a fordítást tanult mesterségként végzőkről szólnak az itt soroló állítások, és nem arról a fordításról, amelyhez az idegennyelv tanulás során a tanulók/tanárok egy része folyamodik, sokak szerint helytelenül (indokolatlanul), a gyors vagy jobb megértés érdekében.
1. Az első gépi segítség az írógép kiváltásaként érkezett, a szövegszerkesztő programok képében. A következő nagy lépés az önállóan futtatható, majd beépített helyesírásellenőrző programok, illetve szövegírásból felhívható különböző szótárak elérhetősége volt.
2. Viszonylag korán megindult a számítógépes fordítás (en:Machine Translation) de lassan fejlődött, és elkezdett konvergálni a többi technológia felé. Kiderült, hogy nem nélkülözhető az emberi beavatkozás, a lektorálás nagyonis szükséges, még akkor is, ha a fordítandó szövegek ismétlődnek és megválogatott szókészletből állnak.
3. A fejlődés következő szakasza lehetővé tette a leírt szöveg gépi felolvasását, illetve a diktált szövegek írott szöveggé való átalakítását. Megoldódott a forrás és kész szövegek helyszínének összekapcsolása, illetve mód nyílott a fordítási munka korlátainak további megszűntetésére.
Megjegyzés: Közben a nem nagygépes és PC-s célszámítógépek körében megjelentek először az elektronikus kézi szótárak, majd a „fordítógépek”, ma már hangzóból hangzó szöveget előállítva. (Mivel ezek az eszközök korlátozott intelligenciájúak, inkább a nyelvtanulás helyett vagy azt segítő eszközöknek számítanak, részletesbben ott tárgyalandók)
4. Az internet és a hardver fejlődésével további integráció állt elő az erőforrások illetve modalitások terén. Megszülettek a csoportos munka eszközei, a közös szövegelőállítás, a kétképernyős hardver, a szövegek (fordítások) újra hasznosítása, a fordítási memória, a számítógéppel segített fordítás szoftver eszközei, illetve eljött az ideje a fordítással kapcsolat paradigmaváltásnak.
[szerkesztés] Fordítás (számító)géppel
A gépi fordítás (MT) ma (még) nem jelenti a természetes nyelven tetszés szerinti megfogalmazott szövegek fordítását, bár világszerte vannak ilyen, és hasonló kitűzött célok és erre megpályázható támogatási, és K+F programok. Hasonlít ez az aranycsinálás jegyében folytatott középkori „tudományos" kutatási lázhoz, annak ellenére, hogy közben felmerült két olyan elméleti kérdés, amely az egész igyekezet szempontjából korlátozza az elérhető horizontot. Az egyik az a „kudarc” volt, hogy egy szöveg „névértékben” való lefordítása sok alkalmazás szempontjából kevés, ha nem derül ki abból a közlő/közlemény szándéka, ami ugye nem triviális.
A másik, hogy a gépi fordítás alapfájljai szótárfájlok, illetve újabban olyan párosított (eredeti és lefordított) mondatok, amelyeket „fordítási memóriáknak” neveznek tulajdonképpen konzerválja az ismereteknek ma csak egyetlen szó alapegység köré történő szervezését, azzal együtt, hogy az eszme az, hogy a sokat ismétlődő mondatokat és szövegrészeket ne kelljen mindig újból leírni, lehessen őket egy gombnyomással újrahasználni. Ugyanis a gépi fordításban a fordítandó szöveg gépi elemzése során azt szokták megnézni, hogy az adott mondatban van-e hat-hét olyan szó, amely már előfordult egy tárolt mondatpár (fordítás) azonos nyelvű, kiinduló mondatában, és felkínálják annak a mondatnak a fordítását, feltételezve, hogy ekkora „egyezés” esetén már van hatékonyság növelés.
Ezen eljárás buktatóit, és azt a tényt -, hogy előbb van a megformálatlan "gondolat", azt követi a közlemény formába öntése - nem érintve, tény, hogy a megrendelők főleg Nyugat Európában már azt kívánják a megbízandó fordítóktól, hogy tudjanak ilyen programokkal bánni, termelni, holott a hatékonyság és termelékenység más opciókat is kínál. Ezen kívül számos elméleti probléma marad megválaszolatlanul, illetve a nyelvek közti különbségek a fordítási technológia továbbfejlődése során óhatatlanul ki fogják kezdeni a szó-szó megfeleltetésű ismeret- vagy jelentés-nyilvántartó és ábrázoló megoldásokat.
[szerkesztés] Kétféle stratégia
A fordításban kétféle stratégia látszik irányítani az eszközök fejlődését, fejlesztését. Mindkettő számol azzal, hogy a fordításokat ellenőrizni is kell, néha nyelvi, néha szakmai szempontból, esetleg mindkettőből. Maguk a fordítók a különböző nyelvi egységek fordításához kétféleképpen állhatnak hozzá: vagy addig nem menek tovább, ameddig az nem "tökéletes", vagy továbbmennek és egy második menetben saját magukat javítják. A módszerek nem választhatók meg szabadon és a két módszer időmérlege sem ad egyértelmű elsőbbséget.
Azokról, akik gépi fordítással előállított szöveget ellenőriznek, indokolatlanul azt gondolják, hogy nem kell annyit érteniük a fordításhoz magához, csak a hibás szöveg kipofozásához, illetve a hasonmás és nyomdakész kézirat fájl előállításához. Ez a technika tehát azt célozza, hogy kevesebb is elég legyen az egyes fordítóktól a tényleges fordítói készségekből, és többet tudjanak a szükséges MT és kiadványszerkesztző szoftverek használatáról, az eredezi szöveg külalakjának megtartásáról. Ez a munkavégzés ílymódon az egyéni fejlődést sem szolgálja, egyre kevesebb kétnyelvűséget igényel a fordítótól, illetve más lesz a munka szakmai tartalma.
A másik stratégia a fordítói munka fázisainak, részleteinek az olyan célú szétválasztását célozza meg, amelynek lényege, hogy a fordító lehetőleg az alaptevékenységel foglalkozzék, vagyis állapítsa meg, hogy a két szöveg egyenértékű-e vagy sem, tehát tulajdonképpen lektoráljon, miközben a meglévő feladatainak kötöttségeit is igyekszik megszüntetni.
Ilyen fejlesztésnek számít, ha a fordító nem leírja a szövegét, hanem diktálja, illetve hangfelvételként készíti el, amely lehetővé teszi, hogy a rögzített, esetleg még nyers szöveget azonnal akár többször, több lépésben visszahallgatva, fejlessze azt, és csak akkor kezdjen el írni (bizonyos nyelvek esetében már diktálni), amikor már elfogadhatónak, véglegesnek ítéli meg a saját szövegét.
Gyakorlott fordító esetében a diktálás gyakorlatilag a felolvasás sebességével (3-5 perc/oldal) azonos, amivel lényegesen fel lehet gyorsítani a munkát: egy gépelt oldal fordítása ennél kétszer-háromszor vagy az eredetinél alig hosszabb idő történhet meg. További változás ez esetben, hogy maga az input is hangzó jellegű, vagyis a fordító szeme felszabadul a készülő szöveg saját vagy automatikus gépelésének ellenőrzésére, vagyis önmaga lehet lektor, összeolvasásnál kiküszbölheti a segítő, második személyt, ha vagy maga olvassa "magnóra" (tulajdonképpen külön álló vagy "szoftveres" digitális diktafonra) a fordításra kapott írott szöveget, vagy eleve audio fájlból indul ki. Világos, hogy ez azonos helyzet a tolmácsolással, azzal a különbséggel, hogy a fordítónak sem időben, sem térben nem kell a lefordítandó szöveg keletkezésével azonos helyen és időpontban lennie.
Az utóbbi megoldás felé haladó fejlesztések ezáltal a fordító képzését, és egyre nagyobb tudásának, gyakorlatának kialakulását szolgálják. A kérdés az, hogy a piacokra jutásért folyó versenyben a kognitív és lexikográfus nyelvészeknek, pszichológusoknak és MI szakembereknek fognak-e jobban hinni a befektetők, vagy a gyakorló fordítóknak és az őket felkaroló hardver fejlesztőknek és rendszer integrátoroknak, akiknek most jó lehetőségeket kínál az EU 6. fejlesztési keretprogramja.


Based on work by