Glória (művészet)

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Szűz Mária alakját gyakran övezi dicsfény, mint a Guadalupei Miasszonyunk ezen képén.
Nagyít
Szűz Mária alakját gyakran övezi dicsfény, mint a Guadalupei Miasszonyunk ezen képén.
Buddha testét aureola övezi Kanishka kusán uralkodó pénzérméjén a 2. században (jobbra)
Nagyít
Buddha testét aureola övezi Kanishka kusán uralkodó pénzérméjén a 2. században (jobbra)

A glória vagy dicsfény fénytünemény az isteni vagy Isten által kiválasztott személyek kiemelésére, amelyet az ikonográfiában és a keresztény festészet egy jelentős szakaszában leggyakrabban a fej körüli aranyszínű vagy ragyogó sárga koronggal ábrázoltak.

A Biblia gyakran azonosítja Jézust a fénnyel, amelynek megteremtése az Isten első tetteinek egyike volt.

[szerkesztés] Nevek

A gloria, gloriola latinul dicsőséget jelent. Amikor a dicsfény a fej körüli korongként jelenik meg, nimbusznak is nevezik (latin nimbus, azaz „felhő” - ez esetben világító felhő).

Az egész testet körülvevő dicsfény az aureola (latin „aranyos”). A legkorábbi keresztény művészetben csak Jézust, illetve ha ábrázolták, az Atyát és a Szentlelket illette, de később kiterjesztették Szűz Mária ábrázolásaira és a szentekre is. Az aureola általában ellipszis alakú, de lehet kör is vagy négyszögletű.

[szerkesztés] Története

A keresztény művészetben az 5. században jelent meg először a nimbusz, de a nem keresztény művészetben akkor már évszázadok óta alkalmazták. Gyakran ábrázolták dicsfénnyel a Perzsa Birodalom királyait és isteneit. Megjelenik Kanishka, Huvishka és Vasudeva kusán uralkodók ábrázolásain, és az 1. századtól a buddhista művészet Buddha-ábrázolásain. Használata az ókorban nyomon követhető Egyiptomtól a görögökig és a rómaiakig.

A dicsfény kerek formája ötvözi a korona ábrázolását azzal a gondolattal, hogy egy magasabbrendű lény fényt bocsáthat ki magából. Valószínű, hogy mindez asztrológiai eredetű: a glorifikált személyt a korai időkben a nappal azonosították: így a glória eredetében azonos lehet a zoroasztrianizmus Hvareno-jával, és a későbbiekben új alakokat ölt.

A korai németalföldi festők már szívesen elhagyták a dicsfényt, Dürernél alig látható, a reneszánsz és barokk mestereknél (Corregio, Caravaggio) sejtelmes sugárzás látható a szentek feje körül. A mandorla (olasz „mandula”) az egész alakot körbevevő fényjelenség.

[szerkesztés] Források

Magyar Katolikus Lexikon (Szent István Társulat, Budapest) Angol nyelvű Wikipedia