Rétor

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A rétor (görög eredtű szó) az ókori görögöknél egyaránt jelentette a szónokokat is, az ékesszólás tanítóját is; a rómaiaknál csakis az utóbbit, akivel szemben a gyakorlati szónoknak orator a neve. Ez azonban szintén csak a császárok koráig volt így, azontúl a görög felfogás érvényesült. A görögöknél különösen Athénben fejlődött ki a rétor intézménye, ahol a szófisták tökéletesen kifejlesztett rendszert állítottak fel. Attikán kivül hires rétoriskolák voltak még Kis-Ázsiában és néhány szigeten, különösen Rodosz szigetén. Rómába Kr. e. 155-ben kerültek a rétorok és bár őket eleinte mint közveszélyes embereket üldözték, lassanként mégis akkora tekintélyre tettek szert, hogy a legelőkelőbb rómaiak Athénbe, Ázsiába és Rodoszba siettek s a R. keresett és népszerü emberekké lettek, így Serv. Sulpicius Galba (Kr. e. 144. konzul) már az ő hivük volt, az ifjabbik Gracchus még inkább. Divatba jött a próbaszónoklat (declamatio), külön mesterek vezetése és ellenőrzése mellett (declamatores); a beszédek tárgya többnyire költött volt.

[szerkesztés] Neves rétorok

A legkiválóbb szakbeli irók a görögöknél Aristoteles, halikarnasszusi Dionysios, Aphthonios, Hermogenes, Sopater, Demetrios, Aristeides; a rómaiaknál Cicero áll az első helyen, az elméletben méltó párja Quintilianus, de az ezüstkor irodalma is mutathat fel népszerű rétorokat, kivált Galliából (Symmachus és Ausonius). Deklamációk gyűjteménye Quintilianus és Seneca neve alatt maradt reánk.


[szerkesztés] Lásd még


Ez a szócikk a Pallas Nagy Lexikonából származó szövegen alapul, emiatt lektorálandó és korrektúrázandó: tartalmát és nyelvezetét frissíteni és strukturálni kell.