Ozsvald Árpád

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ozsvald Árpád (Nemesoroszi, 1932Pozsony, 2003): magyar költő.

[szerkesztés] Élete

Iskoláit szülőfalujában és a Somogy megyei Csurgón végezte. Költői pályáját az 1950-es évek elején kezdte. 1957-ben magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán. Nyírágón és Kétfegyverneken tanított. Kezdetben kiadói szerkesztő, majd 1956-tól 1995-ig a Fáklya utódlapjának, a Hétnek volt a munkatársa. 2003 június 17-én halt meg Pozsonyban, 72 évesen.

[szerkesztés] Költészete

Korai verseinek élményanyagát a gyermekkor, a szülőföld emberei és tájai, a háborús élmények nyújtják. Verseire jellemző a csendes tűnődés, a halk megrendültség a világ dolgai fölött. Lírájával erősen kötődik nemzetiségi létéhez, de elmereng az emberiség legfőbb gondjain is. Verseit a finom hangulatok, a közvetlenség, a tiszta képek és elégikus hangulat jellemzik. Az 1970-es évektől a korábbi kiegyensúlyozottságot vibráló nyugtalanság váltja fel, félelmet és lemondást sugalló verseket ír. A tűnődés és emlékezés mellett a mítoszvilágra és a történelemre tárja kapuját. Egyik legsikeresebb műve, a A kis postás, egy gyermekeknek írt regény, amely a háborús évek megpóbáltatásairól szól.

[szerkesztés] Fontosabb művei

  • Tavasz lesz újra kedves (1956), versek
  • Júdása én nem lehetnék (1959), versek
  • A kis postás (1965), gyermekregény
  • Földközeleben (1965), versek
  • Laterna magica (1967), versek
  • Galambok szállnak feketében (1969), versek
  • Szekerek balladája (1971), versek
  • Vadvizek (1978), versek
  • Oszlopfő (1955-1980), válogatott versek
  • Valahol otthon (1985), versek
  • Nincsenek szemtanúk (1992), versek
  • Néger a hóesésben (1994), gyermekversek