Elektromos gitár
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Jobbra: Maton Freshman gitár.
Az elektromos gitár története 1930-as évekig nyúlik vissza. Az egész a pick-up, vagyis a hangszedő feltalálásával kezdődött. Ez Paul Gibson nevéhez fűződik. A hangszedő nem más, mint egy kis teljesítményű elektromágnes, melyben a húrok rezgései áramot indukálnak.
Az első 20 év meglehetősen eseménytelenül telt. Az elektromos gitár drága mulatságnak bizonyult. Egészen addig, míg Leo Fender pontosan 1951-ben meg nem kezdte az első tömör testű, ún. solid-body gitárok gyártását. Ez volt a Broadcaster, amt még abban az évben átnevezett Telecasterré. Erre válaszul jelent meg a Gibson cég Les Paul Gibson modelje 1954-ben. Az év újabb áttörése volt a Fender cég Stratocastere. 3 single-coil pickup, 21 bund, és egy magával ragadóan jellegzetes hangzás. Ezt a gitárt tekinthetjük a 60-as évek jelképének is. A 60-as, 70-es évek voltak az elektromos gitárok fénykora. A piaci részesedésük soha nem volt annyi, mint akkor. A modern korokban azonban új szelek fújnak: tökéletesedő technológia minőségi romlással. A single-coil pickupok mellé feltalálták a hum-bucker pick-upot, mely kiküszöbölte a single-coilok egy jellegzetes hibáját: a hum jelenséget, mely egy jellegzetes, zavaró hangot jelent, melyet a gitár egy bizonyos frekvencián ad ki. Emellett a minőségi tremolo rendszerek megjelenése jelentett újdonságot, melyek huzamosabb használat után sem hangolták el a gitárt. A Stratocaster-design is tökéletesedett,ez az úgynevezett Superstrat forma, melyen a bundok száma 24, és így karcsúbbra vágott testet igényel.
[szerkesztés] Gibson
A Gibson cég, (alapítva Orville H. Gibson által, 1902-ben) sok más 1930-as évek-ben működő gitárépítőhöz hasonlóan, sokáig kínált - különlegesnek számító- hangszedőkkel ellátott félakusztikus-gitárokat, ám 1940-ben csak nevetve elküldték Les Paul-t (feltaláló, zenész), kissé bizonytalan megjelenésű, "tuskó" becenevű egyszerű elektromosgitárjával együtt. 1952-ben azonban, - válaszolva a Fender Telecaster-ére, eldöntötték, hogy mégis együttműködnek vele, így végül bemutatták a cég első tömör testű elektromos girárját, Gibson Les Paul "Gold Top" néven (az együttműködésben Les Paul több ötletét is megvalósították). A hagszer jellemzői többek között, az akkoriban rendkívűl különlegesnek számító mahagóni-test- juharfa rezonánstető párosítás (amely a későbbi Les Paul modellekre is jellemző maradt); 2db ellentétes polaritású Single-Coil hangszedő, a mahagóni nyak ragasztással való rögzítése, a "hátratört" fej (a lanthoz hasonlóan), és a 3-3 hangolókulcs a fej két oldalán. A korai modelleken kombinálták a lábat, valamint a trapéz-alakú húrrögzítőt, (ez Les Paul saját ötlete volt), bár az első évet követően már átalakítták a konstrukciót, és máshogyan gyárották a modellt. Mikor Gibson kifejlesztette a Tune-o-Matic lábat: a húrok különálló húrrögzítőhöz kapcsolódnak, majd áthaladnak a lábon, ahol hat alátét segíti a húrok hangolását. 1957-től a Gibson egy utolsó radikálist változást ezközölt a Les Paul modelleken, amely változtatás után, a mai napig nem igen nyúltak a hangszerhez: kéttekercses Humbucker hangszedőkkel látták el, mely az (egytekercses) Single-Coil-hoz képest jelentősen csökkentette a háttérzajokat, így egy sokkal zengőbb hangzást lehetett elérni - a gitárosok legnagyobb örömére -. A még hagyományosabb kialakítású Gibson hangszerek egyfajta kontrasztot mutattak Leo Fender modulos megoldásaival szemben, egyfajta konzervatívabb szemléletnek teret adva. Még figyelemre méltó különbség a két hangszergyártó között a nyak testhez való erősítése. Készült még az alapvetőtől eltérő konstrukciók mindkét oldalon, de ezek közül csak néhánynak akadt igazi érdemlegessége. Összességében elmondható, hogy a Fender Stratocaster, valamint a Les Paul Standard-ból kialakult formák azok, amelyek a mai napig - sőt, valószínúleg a jövőben is - meghatározó formák lesznek a tömör tesű elektromos gitárok között. (A zenészek szemében is.)


Based on work by