Panaitiosz
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Panaitiosz, Panaitios, Panaetius (Kr. e. 185 - 109) Görög sztoikus filozófus
Tarszoszi Antipatrosz tanítványa, Poszeidóniosz mestere volt, ő alapította meg a középső sztoát. Athéni tanulóévei után Rodosz szigetén működött, majd élete java részét Rómában töltötte. A római politikát a görög filozófiával ötvözni kívánó Scipio-körnek volt tagja. Legnagyobb szellemi élménye az erőteljesen fejlődő, ám a köztársasági eszményeket még tisztelő Róma megismerése volt. Filozófiájában -amely az ó-sztoa, Platón és Arisztotelész gondolataiból elegyített tanítás- a sztoikus bölcs kilép addigi magányából, és a társadalom üdvén munkálkodó politikussá válik. Elveszett főműve, a „Peri tu kathékontosz" (A kötelességről) szakít az ó-sztoa rideg individualizmusával, s az úgynevezett külső javakat, a testi egészséget és a vagyont filozófiailag értékesnek nyilvánítja. Mivel az emberi életnek nemcsak színterét, hanem célját és értelmét is az emberi közösségben jelöli meg, ezért filozófiájából kiküszöbölni igyekszik minden nem evilági mozzanatot: tagadja a lélek halhatatlanságát és kételkedik a jóslatok igazságában. Tanításairól csak másodlagos forrásokból tudunk, ezek közül legjelentősebb Cicero „De officiis" (A kötelességekről) című műve, amelynek első két fejezete Panaitiosz elméletét tartalmazza.
[szerkesztés] Források
- Pecz Vilmos: Ókori lexikon I-IV. kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1904. Lásd még itt.


Based on work by