Vita:Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ebben a darabban nincs cimbalom. Fordítási hiba lehet (réztányér).--karmester 2005. november 6., 02:04 (CET)

Igen. Köszi! :-) --NZs 2005. november 6., 13:11 (CET)

NZs, miért változtattad vissza az átmozgatásomat (itt is, meg egy másik cikknél is)? Ez a szócikk kimondottan Bartóknak egy konkrét művéről szól, nem pedig általában a húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára írott zenéről. (A Mikrokozmosznál talán más a helyzet: az lehet a zeneszerző neve nélkül, mert a konkrét művön kívül nem utalhat másra; érződik rajta a cím jelleg.) Úgy gondolod, amíg nem ütközik más művek címével, legyen minél egyszerűbb a cím? -- Adam78 2005. november 21., 13:42 (CET)

Igen, úgy gondolom. Ha pedig olyan cikket akartam volna írni, amelyik a húros hangszerekre, űtőkre és cselsztára íródott zene zenék gyűjteménye akarna lenni, akkor Zeneművek vagy valami más szerepelte volna, nem Zene. Amúgy meg: en: Music for Strings, Percussion and Celesta. A szonáta két zongorára és ütőhangszerekre ugyanez vonatkozik (mondjuk ott nagyobb az esélye, hogy van ilyen mű, de ha lesz, ígérem azzonnal javítom. :-) --NZs 2005. november 21., 14:03 (CET)

[szerkesztés] redundanciairtás

a lap jelenleg igen redundáns. próbáltam valamit tenni ellene, elnézést, ha úgy látjátok, rongáltam. az első tétel (szivem csücske) leírásával nem tudtam zöld ágra vergődni. csináltam valamit, de nem igazán illik a cikk többi részéhez. íme:

A tételt gyakorlatilag a vonóskar játssza, a többi hangszer egy-két pont kiemelésére szorítkozik. A kétkórusosságot Bartók nem használja ki. A tétel a semmibõl indul (pianissimo con sordino), a feszültség egyenletesen fokozódik a csúcspontig, ott viszonylag gyorsan elcsitul, végül a zene visszahull a semmibe. Fúgaként íródott, azonban a fokozás során a kontrapunktikus megfontolások háttérbe szorulnak, a formálást egyre inkább drámai szempontok vezérlik. A csúcspont elérése után ez is megfordul.

A fúgatéma négysoros, kvint hangterjedelmû kromatikus dallam. Elõször a hangon indul, a következõ belépések két irányban járják be a kvintkört: e, d, h, g, stb. Az elsõ öt megszólalás egy-egy új szólam belépése, saját törvények szerinti szigorú ellenpontos szerkesztésben (pl. tilos az oktáv).

A hatodik témamegszólalással (fisz) lesz teljes a zenekar, egyúttal viszont a faktúra tulajdonképp kétszólamúvá válik (mindkét szólam pontos oktáv- és vázlatos tritónuszpárhuzammal szól; a második szólam a hetedik téma c-n, három nyolcadnyi késéssel az elsõ után).

Tulajdonképp ezután veszi át a hatalmat a drámai formálás: a hangszerekrõl lekerül a hangfogó, a következõ négy téma szinte egyszerre hangzik föl, de mindegyik töredékesen és nem is az eddig várt sorrendben (az f megelõzi a cisz-t, a b a gisz-t). Mindezt üstdobtremoló festi alá.

Ezután esz-en kéne megszólalnia a témának, és majdnem meg is szólal a basszusban, épp csak az esz hangok helyett b van. A többi szólam rövid motívumokat ismételget, ami a téma elsõ sorává fejlõdik, immár ténylegesen esz-rõl. Innen már nincs tovább út, helybenjár a zene, csak a hangerõ fokozódik, majd cintányérütésre megáll az eddig folyamatos nyolcadmozgás. De aztán kiderül, hogy ez még mindig nem a csúcspont! További öt ütemnyi próbálkozás során a hangzás öt oktávra tágul, és nagydobütésre uniszónó esz-ekkel megszületik a döntés: vissza kell fordulni. A téma innen tükörfordításban jön, megintcsak a kvintkörön két irányban: kilenc ütem alatt ötször hangzik el (b-n és f-en csupán egy hang jelöli, esz-en, asz-on és desz-en egy-egy sor).

A hangerõ közben visszaesik pianóra; c-n és fisz-en a téma elsõ sora egy tritonuszszekvenciában leereszkedik a hegedûktõl a bõgõkig.

Ezután visszakerül a szordínó és az ellenpont visszaveszi a hatalmat. A következõ négy téma teljes alakjában szólal meg (g-n és h-n, ill. d-n és e-n szûkmenetben).

Végül visszaérünk a kiindulópontra, az a-ra. Ennek hangsúlyozásaképp a téma alapalakja és tükörfordítása egyszerre (bár komplementer ritmusban) szól, vonóstremoló és cselesztaarpeggio kíséretében.

A tételt kóda zárja, ahol a téma (mindig a-ban) elsõ sora széthullik (egyre rövidebb, egyre elnyújtottabb szeletek mindkét alakban), majd a második sor hangzik fel. Ez a tétel összefoglalásának tekinthetõ, amennyiben két szólam a-ról indul, az alapalak fölfele, a tükörfordítás lefele eléri az esz-t (azonos ritmusban), majd, egyre lassabban, visszatérnek az a-hoz.


Benkop 2006. március 10., 11:59 (CET)