A Szovjetunió története

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Szovjet pártvezetők
Időszak
Név
1917-1924 Vlagyimir Iljics Lenin
1924-1953 Joszif Visszarionovics Sztálin
1953-1964 Nyikita Szergejevics Hruscsov
1964-1982 Leonyid Brezsnyev
1982-1984 Jurij Andropov
1984-1985 Konsztantyin Csernyenko
1985-1991 Mihail Gorbacsov

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Előzmények

[szerkesztés] A Nagy Októberi Szocialista Forradalom (1917)

A 1917 februárjában az I. világháború tragikus történései, a katonai összeomlás, a nép és a katonák elégedetlensége hatására Oroszországban polgári demokratikus forradalom tört ki, megdöntötték a cári rendszert (február 23.). Júliusban (3-4.) a bolsevikok puccskísérlete megbukott. Lenin Finnországba menekült. Trockijt, Lunacsarszkijt, Kamenyevet lecsukták. Az orosz forradalmi hagyományokat, az ingatag politikai helyzetet és a polgári kormány népszerűtlen intézkedéseit (mint amilyen például a háború folytatásának terve, a földosztás halogatása, a választások halogatása) kihasználva egy kis csoport, a bolsevikok Lenin vezetésével és a városi munkások támogatásával 1917. november 7-én (a régi naptár szerint október 24-én) átvették a hatalmat Szentpétervárott. Az Ideiglenes Kormányt letartóztatták, csak Kerenszkij miniszterelnöknek sikerült szerb katonatiszti egyenruhában kiszökni az épüetből. A fordulatot Trockij vezényelte le; „nem volt nála jobb bolsevik azokban a napokban”, jegyezte meg elismerően Lenin.

[szerkesztés] Polgárháború és intervenció (1918–1922)

1917 novemberében megtartották az általános választásokat, amin az eszerek nyertek, a bolsevikok csak 25%-ot (9 millió szavazat) szereztek. 1918. január 5.: összeült az Alkotmányozó Nemzetgyűlés. Január 6: a vörösgárdisták feloszlatták a gyűlést. A demokrácia vége.

A fehérek (bolsevikellenes, különböző politikai irányzatú) hadseregei 3 felől támadtak, az Ural felől Kolcsak, a Baltikum felől Jugyenyics, a Fekete-tenger felől Gyenyikin és Vrangel tábornok vezetésével. Az antant nem tudott megegyezni a tényleges intervenció kérdésében (Churchill és Foch marsall, francia vezérkari főnök az I. világháborúban mellette volt). 1919-ben Lenin fel akarta adni Petrográdot, hogy a frontvonal kisebb legyen, de Trockij meggyőzte, hogy ne. A Vörös Hadsereget romjaiból tákolták össze pár hónap alatt: Trockij vezérkari főnök, Tuhacsevszkij és Jegorov tábornokok. Október 10-én Orjolnál, október 22-én Pétervár előtt megállították a fehéreket. A szövetségesek még ebben az évben visszavonták csapataikat.

1920 elején a lengyelek Kijevhez vonultak, de a Vörös Hadsereg egy-két hét alatt visszaszorította őket; Varsónál Weygand tábornok legyőzte a szovjeteket (visztulai csoda). A szovjet vereség okai: a vezérkaron belüli ellentétek (Trockij kontra Sztálin); Trockij már egy-két héttel a varsói csata előtt jelezte, hogy szerinte a hadsereg kimerült, de Lenin mindenkit megnyert a háború folytatásának.

1920 novemberében a Krímet is feladták a fehérek, ezel végképp kiszorultak az országból. Vezérkaruk elhajózott Szevasztopolból, az antant biztosította a hajókat.

A fehérek vereségének okai:

  • ideológiailag nem voltak egységesek
  • széthúzó parancsnokok

[szerkesztés] A polgárháború után (1921–1924)

A hadikommunizmus összeomlása. Gazdasági válság volt. Válság jelei: pétervári munkássztrájk és a kronstadti matrózfelkelés (Tuhacsevszkij és Trockij leverték). Lenin ezért a X. pártkongresszuson (1921. október) meghirdette a NEP-et (Novaja Ekonomicseszkaja Politika; Új Gazdaságpolitika). A NEP részben visszatérés a kapitalizmushoz: magánvállalkozások, belkereskedelem engedélyezve; de a nagyipar állami kézben maradt. Ugyanekkor betiltották a párton belüli frakciókat. Sztálin pártfőtitkár lett 1922 elején; feladata: a párt megtisztítása az elhajlóktól. A forradalmárokat funkcik váltották fel.

1922 további eseményei: az eszer vezetők koncepciós perei. A Cseka átalakult GPU-vá (Állami Politikai Hivatal).

1922 decemberében a X. Összoroszországi Szovjetkongresszuson megalakult a Szovjetunió. Tagjai: az Oroszországi SZSZK, Ukrajna, Kaukázusontúl, Belorusszia. Később: Üzbég, Türkmén (1924), Tadzsik SZSZK (1929).

1923: ratifikálták a SzU új alkotmányát, amely meghatározta az Unió közös ügyeit (honvédelem, külpolitika, gazdasági tervezés). A legfelsőbb szerv elvileg az alkotmányt is ratifikáló Összszovjet Kongresszus; ez választja a Népbiztosok Tanácsát (miniszteri kabinet); és a Végrehajtó Bizottságot.

1924. január 21-én meghalt Lenin. A XXII. pártkongresszus után nyilvánossá vált végrendeletében írta: „Gondolkodjanak el azon, hogy kellene (ti. Sztálint) erről a posztról áthelyezni.” Ez semmi konkrétumot nem tartalmazott, így Sztálin maradt a helyén.

[szerkesztés] Hatalmi harc Lenin halála után

Lenin halála után több csoport küzdött a hatalomért:

  • A „baloldaliak platformja”: Trockij és társai. Permanens forradalom a jelszavuk.
  • A „közép”: Sztálin-Zinovjev-Kamenyev (az ún. trojka) (1926-ig) A szocializmus felépítése egy országban a jelszavuk.
  • A „jobbosok”: Buharin, Rikov, Tomszkij. „Gazdagodjatok!”

1925-ben a trojka két tagja, Zinovjev és Kamenyev azt javasolta, hogy zárják ki Trockijt a pártból. Ekkor (január 17.) még csak a hadügyi népbiztos pozíciójából sikerült. A következő években temérdek irreleváns pozíciót kapott: dolgozott az Elektrotechnikai Igazgatóságon, a Koncesszióügyi Főbizottságon. 1925 októberében felszínre került Sztálin és a másik kettő konfliktusa: Zinovjevék bírálták a NEP-et. Sztálin úgy tett, mintha ő hitt volna benne. (1928 után az egyesült ellenzék programját fogja negcsinálni. (Lásd: Viták a baloldalon) Trockijjal 1926 tavaszától léptek szövetségre. 1926 nyarán Trockijt és Zinovjevet kizárták a Politbüróból. 1927 októberében Kamenyevet is. 1927. november 7-én Zinovjev a leningrádi párttagságot (ott volt első párttitkár) akarta mozgósítani egy szónoklattal. De a GPU-sok bezárták egy házba. 1927 decemberében, a XV. kongresszuson az ellenzéket kizárták a pártból. Buharinék is Sztálint támogatták ekkoriban, így nagy többséggel csukhatták ki Trockijékat. 1928-ban a NEP után Sztálin Preobrazsenszkij (akit 1927-ben kizártak) programját kezdi el megcsinálni. Ezért szakadt a KB: kisebbségbe kerültek a jobboldali elhajlók. Ugyan Buharin és Kamenyev is arra számított, hogy az újabb kizáráshoz Sztálin a baloldali ellenzék szövetségét kéri, Sztálin egymaga is ki tudta záratni Buharint, Rikovot és Tomszkijt (1929: XVI. pártkongresszus).

[szerkesztés] Ötéves tervek, kollektivizálás (1930–36)

[szerkesztés] A sztálini alkotmány (1936)

A SzU 11 tagállamból áll az alkotmány szerint: Orosz, Ukrán, Kirgiz, Türkmén, Tadzsik, Kazah, Üzbég, Örmény, Grúz, Azerbajdzsán, Belorusz SzSzk. Az államok elvileg szabadon kiléphettek. Közös ügyek: honvédelem, bank- és postaügy, külpolitika, közlekedés, gazdaság. Az államhatalom legfőbb szerve: a Legfelsőbb Szovjet. Ez választotta az Elnökséget, a Népbiztosok Tanácsát, a Legfelsőbb Bíróságot (Ulrih) 5 évre), és a főállamügyészt (Visinszkij!) 7 éves mandátummal.

Gyakorlatilag minden szovjetet (tanácsot) a SZKP jelöl ki, és általános választással választja meg őket, aki elmúlt 17 éves. Az alkotmány deklarálja SZKP vezető szerepét az államban.

[szerkesztés] A csisztka (1936–38)

Sztálin Kirov meggyilkolását arra használta fel, hogy leszámoljon korábbi ellenfeleivel. 5-6 millió ember került a csisztka, a nagy tisztogatás idején Szibériába, számuk a világháború kezdetére megduplázódott. A tisztogatás csúcspontjai a nagy koncepciós perek voltak:

  • a tizenhatok pere (1936): Zinovjev, Kamenyev, Szmirnov, Jevdokimov és mások. Főállamügyész Visinszkij, tanácselnök Ulrih. Mindenkit halálra ítéltek.
  • a tizenhetek pere (1937): Radek, Pjatakov, Szokolnyikov, Szerebrjakov és mások. Változatlan szereposztás a bíróságban. Radek 10 évet kapott (majd a lágerben megölte egy társa), a többieket egy kivétellel halálra ítélték.
  • a huszonegyek pere (1938): Buharin, Rikov, Jagoda, Kresztyinszkij, Rakovszkij és mások. Bíróság ugyanaz. 19 ember, köztük a főbbek kapnak halálos ítéletet. Rakovszkij csak huszat, majd a lágerben ölik meg 1941-ben.

1937-ben a hadsereg vezérkarát is lefejezte Sztálin: 3 marsallt, 12 tábornokot, iszonyúan sok csapattisztet ítéltek halálra. Ekkor halt meg a nagyon népszerű, zseniális Tuhacsevszkij is, aztán Bljuher és Jegorov marsall, Jakir, Uborevics, Kork tábornokok.

A tisztogatásért felelős:

  1. Sztálin,
  2. az NKVD (titkosrendőrség; vezetői: 1934-46: Jagoda, 1938-ig Jezsov, 1953-ig Berija),
  3. Sztálin legközelebbi munkatársai, az ún. apparátcsikok (Molotov, Kaganovics, Zsdanov).

[szerkesztés] A második világháború (1939–1945)

A szovjet csapatok 1945-ben kiteszik a szovjet zászlót a berlini Reichstagra
Nagyít
A szovjet csapatok 1945-ben kiteszik a szovjet zászlót a berlini Reichstagra
Fő szócikk: II. világháború

Lásd még:

[szerkesztés] 1946–1953

A világháború után kb. 25 millió halott, 20 millió munkanélküli van a Szovjetunióban. A német hadifogságból hazatérőket is Szibériába viszik. Sztálin az MVD (titkosrendőrség; vezető: L. Berija, 1946-53) segítségével kiépíti a totális diktatúrát. Zsdanov a kultúrpolitikát Sztálin dicsőítésére használja. A szocialista realizmus lett a hivatalos művészeti irány, a formalizmust, az objektivizmust, a „kozmopolitizmust” üldözik. A hidegháborús szembenállás (kapitalizmus kontra kommunizmus, még Lenin találta ki az elmélet lényegét) elméletét Zsdanov és Voznyeszenszkij dolgozta ki.

A Szovjetunió a frissen alakult Izrael állammal is felvette a kapcsolatot, de ez a viszony az Egyesült Államok és Izrael szövetséges viszonya miatt megszakadt.

1948-ban meghalt Zsdanov, s a Malenkov-Hruscsov-Berija trojka kitette a hatalomból embereit, a II. világháború alatt a hadigazdaságért felelős Voznyeszenszkijt, Kuznyecov leningrádi első titkárt, (1950-ben egy koncepciós perben mindkettőt halálra ítélték ), Andrejevet és Koszigint. Molotov külügyminisztert is leváltották, s a helyére Visinszkij főinkvizítort nevezték ki (1949-53).

194650: negyedik ötéves terv. 1951-től: 5. ötéves terv.

Ebben az időben a szovjet hatalom kiszélesedett Európában, de külpolitikailag elszigetelődött. A kommunista ultrademokrácia gazdaságilag is válsághelyzetben volt: a termelés nőtt ugyan, de a tőketartalék, a szakmunkások száma is csökkent. Hagyományos módon, az orosz emberek nem dolgoztak rendesen és loptak, ugyanis az életszínvonal emelését nem tűzte ki célul a hatalom.

1952-ben hívták össze a XIX. pártkongresszust. Malenkov mniiszterelnök meghirdette, hogy a politikájukat (politika elsőbbsége a gazdasággal szemben) megváltoztatják. Sztálin már csak egy rövid záróbeszédet tartott. Aztán a KB plénumán csekély másfél óráig beszélt, több elvtársat kiosztott. Az új tisztogatás (antiszemita kampány kezdődött) valószínűleg érintette volna a KB-tagok egy részét is (Kaganovicsot, Molotovot a felesége révén).

1953. március 5-én meghalt Sztálin. Utódlása: Vorosilov államelnök, Malenkov miniszterelnök, Kaganovics az első helyettese, Molotov külügyminiszter, Berija belügyminiszter, Mikojan kereskedelemügyi miniszter, Bulganyin hadügyminiszter, Hruscsov pártfőtitkár.

Lásd még:

[szerkesztés] Hatalmi harc Sztálin halála után. Hruscsov vezetése (1953–1964)

Az enyhülés első akkordjaként Beriját 1953. december 24-én likvidálták.

A pártvezetésért Malenkov miniszterelnök és Hruscsov pártfőtitkár harcolt. Malenkov reformjai: amnesztia, gulagok enyhítése, könnyítések a parasztoknak. 1954: Hruscsov szűzföld-akciói. 1955: Bulganyin lett az új miniszterelnök. Visszavonták Malenkov fogyasztás-reformjait. 1956-ban a XX. pártkongresszuson Hruscsov híres beszéde: A személyi kultuszról és annak következményeiről. 1. Desztalinizálás. Sztálin könyveit, szobrait stb. stb. „kiátkozták”. Az 1. desztalinizálás titkos volt. Malenkov, Molotov, és Lazar Mojszejevics Kaganovics szembeszáll a desztalinizálást akaró többséggel: mindegyiket kizárják a KB-ből (1957) majd a pártból (1961). (Eredetileg Vorosilov is támogatásáról biztosította Molotovékat, de a szavazáskor „átállt”.) Visszakerült a hatlaomba Koszigin; Brezsnyev is ekkor lett a Központi Bizottság tagja.

1958-ban Hruscsov lett a miniszterelnök is. Reformjai:

  • gazdasági reformok: a szakminisztériumok leépítése, helyettük decentralizált gazdasági tanácsok
  • mezőgazdasági reformok: nagykolhozok, szovhozok
  • oktatási reformok: szak- és politechnikai iskolák

1959: XXI. pártkongresszus. Hétéves terv. Célja: egy főre jutó termelés jobb legyen, mint az USA-ban. 1961: XXII. pártkongresszus; Sztálin nyilvános elítélése, 2. desztalinizálás. Ezen összevesztek a Kínai Kommunista Párttal. 1964-ben szakítottak.

1964-ben megbukott Hruscsov. Utódlása: Mikojan államelnök (1964-65), majd helyette Podgornij 1977-ig; miniszterelnök Koszigin; pártfőtitkár Brezsnyev.

[szerkesztés] A „pangás” évei (1964–1985)

Brezsnyev 1966-ban hívta össze a XXIII. pártkongresszust. A kongresszuson Koszigin miniszterelnök bejelentette a nyolcadik ötéves terv (1966-70). Kína nem vett részt a kongresszuson Hruscsov bukása ellenére sem.
1968: Brezsnyev-doktrína, fő tézis: az egyes kommunista államok szuverenitása csak addig terjed, amíg nem sérti a kommunista blokk érdekeit. Ez a csehszlovák forradalomra volt válasz (1968. márc. aug. 20.).
1970 augusztusában aláírták a szerződést az NSZK-val, hogy lemondanak az erőszak alkalmazásáról (ti. egymással szemben).
1971. március-április: XXIV. pártkongresszus. 9. ötéves terv. 1971 szeptemberében Brandt NSZK-elnök és Brezsnyev találkozott a Krímben. Jövőre Nixon amerikai elnök is a Szovjetunióba látogatott. A két állam együttműködési szerződést is kötött.

A Szolzsenyicin-eset az első komolyabb affér: Nyugatra kicsempészték, és ott kiadták Alekszandr Szolzsenyicin regényét, az Ivan Gyenyiszovics egy napját. A könyv a szerző Gulagban eltöltött évein alapult. Óriási visszhangja lett, az írót még irodalmi Nobel-díjjal is kitüntették. Brezsnyevék már csak ezért se alkalmazhatták a szokásos módszereket: elmegyógyintézetbe zárás, kivégzés stb. 1974 februárjában Szolzsenyicint kiutasították az országból.

Még ugyanebben az évben Nixon újabb látogatást tett a SzU-ban. 1976-ban Egyiptom felmondta a Szovjetunióval kötött kétoldalú barátsági szerződést. 1977 júliusában Podgornij államelnököt (1965-77) kizárták a Politbüróból.

1980. decemberben a szovjet csapatok bevonultak Afganisztánba . (Taraki kommunistabarát kormányát ugyanis Amin megbuktatta 1979-ben).

1982. október 10-én meghalt Brezsnyev. Utódlása: Andropov lett a pártfőtitkár, 1983-ban az államfő is. 1984. február 9-én meghalt, utóda Csernyenko volt 1985. március 10-ig.

[szerkesztés] Gorbacsov reformjai (1985–1989)

1986 február: XXVII. pártkongresszuson Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára meghirdeti a szovjet viszonyok átalakítását („peresztrojka”) és nyitottabbá tételét („glasznoszty”). Április 26-án atomreaktor-baleset volt Csernobilban. A pártvezetés el akarta ezt titkolni; a svédek vették észre először az elképesztően megnövekedett rádioaktív sugárzást. Nagy botrányt váltott ki a hivatalos szervek kezdeti titkolózása. 1986 októberében Reagan USA-elnök találkozott Gorbacsovval Reykjavíkban. 1988. április 14-én aláírták a szerződést a szovjet csapatok afganisztáni kivonásáról: május 15-től folyamatosan vonultak ki a szovjetek. 1988. május 29-június 6.: Gorbacsov-Reagan csúcstalálkozó. Októberben meghalt Gromiko (elnök: 1985-88), s Gorbacsov lett az államfő is. December 7-én az ENSZ-közgyűlésen Gorbacsov félmillió katona leszerelését ígérte meg. 1989-ben kivonták a páncélos hadosztályokat Magyarországról, Csehszlovákiából és az NDK-ból.

[szerkesztés] A Szovjetunió széthullása (1989–1991)

A Szovjetunió utódállamait és azok integrációját, illetve az általuk létrehozott szervezeteket a következő táblázat foglalja össze:

A 15 utódállam:
  1. Örményország
  2. Azerbajdzsán
  3. Fehéroroszország
  4. Észtország
  5. Grúzia
  6. Kazahsztán
  7. Kirgizisztán
  8. Lettország
  9. Litvánia
  10. Moldova
  11. Oroszország
  12. Tadzsikisztán
  13. Türkmenisztán
  14. Ukrajna
  15. Üzbegisztán
A szovjet tagköztársaság neve A Szovjetunió tagja Az utódállam neve A FÁK tagja NATO tagság EU tagság EURASEC tagság GUUAM tagság CSTO tagság SCO tagság

Azerbajdzsáni SZSZK
19361991
Azerbajdzsán
1991 1997

Belorusz SZSZK
19221991
Fehéroroszország
1991 2002

Észt SZSZK
19401991
Észtország
2004 2004

Grúz SZSZK
19361991
Grúzia
1993 1997

Kazah SZSZK
19361991
Kazahsztán
1991 2002 1996

Kirgiz SZSZK
19361991
Kirgizisztán
1991 2002 1996

Lett SZSZK
19401991
Lettország
2004 2004

Litván SZSZK
19401991
Litvánia
2004 2004

Moldáv SZSZK
19401991
Moldávia
1991 Megfigyelő 1997

Oroszországi SZSZSZK
19221991
Oroszország
1991 2002 1996

Örmény SZSZK
19361991
Örményország
1991 Megfigyelő

Tadzsik SZSZK
19291991
Tadzsikisztán
1991 2002 1996

Türkmén SZSZK
19251991
Türkmenisztán
1991 – 2005

Ukrán SZSZK
19221991
Ukrajna
1991 Megfigyelő 1997

Üzbég SZSZK
19251991
Üzbegisztán
1991 1999–2005 2001

[szerkesztés] Külső hivatkozások