Argumentum ad nauseam

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Az argumentum ad nauseam olyan érvelést jelent, mikor egy állítást úgy próbálunk igaznak feltüntetni, hogy gyakran ismételgetjük esetleg különböző embereknek. Politikusok gyakran alkalmazzák ezt a fajta retorikai fogást. Újabban ezt a módszert goebbelsi módszernek is nevezik a publicisztikában, noha természetesen nem egyedül a náci Németországban alkalmazták a történelem során. Ahogy több propagandista is felismerte, a módszer hatékony, mert ha valamit kellő ideig ismételgetünk, akkor az emberek egy idő után elfogadják azt.

Szélsőséges formájában akár agymosásra is alkalmas.

Az ad nauseam azt is jelentheti, hogy valami nagyon sokáig („a rosszullétig”) tart. Például a „a témát ad nauseam ismételgette”, azaz olyan hosszasan, hogy már mindenki unta.

A történelem talán leghíresebb ilyen érvelése Marcus Porcius Cato nevéhez fűződik, aki rendre így fejezte be beszédeit: „Ceterum censeo Carthaginem esse delendam”, vagyis „javaslom továbbá Karthágó eltörlését”, és ennek nem kis szerepe volt a harmadik pun háború kitörésében.

Johann Wolfgang Goethe német költő szerint „Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik”.

Hasonló jelenséggel találkozhatunk a pszichológia oktatásban, az asszertív viselkedés tanítása során. Azt tanácsolják ugyanis, hogy amikor igazunk van, és mások nem akarják szempontunkat tudomásul venni, akkor nyugodt, változatlan hangon ismételjük meg mondanivalónkat többször, mintha a „lemezjátszón elakadt volna a tű” (broken record technique). A hatás általában a meglepetés, és az eredmény sem marad el.