Dienes Valéria

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Prof. Dr. Dienes Valéria (szül. Geiger Valéria), (Szekszárd, 1879. május 25., – Budapest, 1978. június 8.) írónő, táncpedagógus, filozófus, az első magyar női egyetemi tanár


Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Életrajza

A budapesti Erzsébet Nőiskolában szerzett „polgári-iskolai” matematikatanítónői oklevelet, majd 1904 és 1905 között a Zeneakadémián zongorázást és zeneszerzést tanult, a Pázmány Péter Tudományegyetemen matematikát és fizikát hallgatott, filozófiából, matematikából és esztétikából doktorált (1905), s házasságot kötött Dienes Pál matematikussal, akivel utóbb részt vett a Galilei Kör munkájában. Közös matematikai témájú írásaikat hazai és francia szaklapok közölték; pszichológiai és filozófiai tanulmányait az Athenaeumban, a Huszadik Században és a Nyugatban jelentette meg. Párizsban nagy hatással volt rá Henri Bergson - tanulmányt is írt róla Bergson lélektana címmel. Műveit egyedül ő fordította le magyarra. Bergson mozdulatpszichológiai elméletének és a Duncan-testvérek mozgásművészeti tevékenységének hatására a tánccal kezdett foglalkozni: kialakította mozdulatművészeti rendszerét, melyet orkesztikának nevezett el. 1915-ben Budapesten megnyitotta Orkesztikai Iskoláját, amelyet (1919-1923 közötti, emigrációja miatti szünettel) 1944-ig vezetett. A Hajnalvárás c. mozdulatdrámájával léptek fel először 1924-ben, majd több művét adták elő, melyeket Bárdos Lajossal írt a misztériumjátékok mintájára. 1927-ben lett az Aquinói Szt. Tamás Filozófiai Társaság tagja. 1934-ben pedig a magyar filozófiai nyelv fejlesztéséért Baumgarten-díjat kapott (fordított Hume, Descartes, Locke, Berkeley, Teilhard de Chardin műveiből), valamint szemiotikával is foglalkozott.

Alakját Babits Mihály a Halálfiai c. munkájában Hintáss Gitta alakjában örökítette meg.

[szerkesztés] A Dienes-i rendszer

(még pontosabb kidolgozás alatt) A polihisztor Dienes Valéria filozófiai rendszere „evologika" néven vált ismertté. Az elmélet a "jel"-en alapul, így a szemiotikai rendszerek egyik korai példája, mely szerint: "amikor az emberi tudat egy másik emberi tudattal kapcsolatba akar lépni, nincs más lehetősége, mint hogy jelet adjon, a jel viszont minden esetben valamiféle mozdulaton alapul, mert végső fokon a beszéd is a mozdulatok valamiféle elvonatkoztatása." Dienes Valéria a tudományos elemzés igényével fordult az emberi mozdulatok tartománya felé, amelynek törvényeit több évtizedes munka során rendszerbe foglalta és görög szóval orkesztikának nevezte. Rendszere az emberi test természetes mozdulatainak és helyzeteinek törvényszerűségeit tárja fel és magyarázza. Az emberi mozdulatok térbeli elhelyezkedésének, időbeli lefolyásának és energiahasználatának elemzése vezet el a mozdulatok fizikai természetének megismeréséhez. Ennek megfelelő három fejezet a plasztika, a ritmika, a dinamika, amikhez a szimbolika járul, mint az eszmélő ember mozdulatainak jelentéstana. Röviden szólva a plasztika (vagy kinetika) elmélete a testtel mint vonalakból (ún. testegységekből) és forgópontokból álló mozdulatfantommal foglalkozik, amelynek anatómiailag és környezetileg behatárolt mozdulat-lehetőségei alkotják a motoszférát. A relatív kinetika elemzi a motoszférán belüli mozgásteret, az abszolút kinetika a helyváltoztatás elemeit (lépő, futó és ugró elem), egységeit, és ezek kombinációit vizsgálja. Minden emberi mozdulat a legtermészetesebben a profilsíkban, majd a frontálisban és a triéderben valósul meg. A ritmika az időszeletelést (ütemezés) és az időmintázást (ritmizálás) rendszerezi a görög prozódia alapján, amelynek egymorás és kétmorás (széma) egységeinek mozdulati megfelelőit elemzi az élhangsúlyos zene és a véghangsúlyos mozdulat koordinálásával. A dinamika az erőadagolás tana, az orkesztika input - output - elmélete, amely a különböző amplitúdójú és hosszúságú energetikai hullámokon mutatja be az elmozdulásformák erőtöltését és erőfogyasztását. A három fizikai határozmány mellett az élő és eszmélő ember mozdulatainak jelentése is van, amivel a szimbolika foglalkozik. Itt elkülönítendő a külső indítású mozgás, amelynek csak oka van, de célja nincs, és a belső indítású mozdulat, amelynek célja vezérli indítékát. A jelentéssel bíró mozdulat "eszméletközi jelrendszert" használ. Amikor a gondolatok és az érzelmek a test felületére vetülnek, akkor a mozdulatok társadalmi funkciójukat teljesítik, üzenetet továbbítva az egyik eszméletből egy másikba. Az üzenethordozó mozdulatok tanulmánya vezet el az evologikához, vagyis a fejlődés logikájához, amelynek alaptörvényei a következők: az időszintézis, (a múlt és a jövő beleolvadása a jelenbe), a keletkezés (a bergsoni teremtő fejlődés alapján), az azonossághiány (különbözés), és a visszázhatatlanság (az irány rögzítettsége). A mozdulatok elméletének és gyakorlatának kapcsolatával, a mozdulatok megvalósulásának feltételeivel a biomorfia foglalkozik az emberi mozgás természetes rendszere alapján. Ennek feltételei a követ-kezők: a szimmetria, amely a statikus és dinamikus egyensúlyt biztosítja; a holisztika, amely a testtel, mint egésszel és ennek természetes arányaival törődik; az ergonómia, amely a mozdulatok gazdaságos erőfelhasználását biztosítja; az ökológia, amely a test és a környezet kölcsönhatását vizsgálja; a biometria, amely a mozdulatok geometrikus és kronometrikus szigora és az élő mozdulatok természetes végrehajtása közötti játékteret elemzi, végül a pszichoszomatika, amely a mozdulatot az anyag és a szellem viszonyának szempontjából vizsgálja.

[szerkesztés] Művei

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Más nyelveken