Harcsaalkatúak
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Harcsaalkatúak | |||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Rendszertan | |||||||||||
|
|||||||||||
|
|
|||||||||||
| 32 család
|
A harcsaalkatúak rendje (Siluriformes) a sugarasúszójú csontoshalak közé tartozik.
Az egész Földön elterjedt, többségükben édesvízi halak. Régebben a pontyalkatúak közé sorolták őket. Testük pikkelyezetlen, néhány fajon csontlemezek találhatók, így ősibb formákra emlékeztetnek. A pontyalkatúakkal ellentétben nincs kiölthető szájuk, állkapcsuk csökevényes, gyakran fogatlan. Néhány fajnak zsírúszója van. A Weber-féle szerv kialakításában az 5. csigolya is részt vesz. Porcoshalakra emlékeztető tulajdonságuk a Lorenz-féle ampullák (speciális nyomás és hőérző szervek) megléte.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Siluridae - harcsafélék
Ezt a főleg a Távol-Keleten elterjedt családot Európában csak egy faj képviseli. Erre és a többi harcsafélére is jellemző a csupasz, pikkelytelen test, a száj körül elhelyezkedő 2-3 pár bajusszál, hosszú farokalatti úszó és az izomzatban a szálkák hiánya.
[szerkesztés] Silurus glanis - lesőharcsa
Ez a faj a Kárpát-medence egyik legnagyobbra növő őshonos ragadozó hala, amelyet ízes, szálkanélküli húsa miatt sokan kedvelnek. Teste többi hazai halunktól meglehetősen különbözik. Feje nagy, hát-hasi irányban erősen lapított. Száján a felső ajakon, a szájszeglet közelében 2 hosszú, alul 4 rövidebb bajusszálat találunk. Szélesre nyíló szájában felül és alul rendkívül sok apró, kissé visszahajló, tűhegyes ránőtt fog helyezkedik el. Szemei kicsik, mégis a tapasztalatok szerint jól lát velük. Törzse rövid, hengeres, izmos farka hosszú. Hazánkban megtalálható minden olyan folyóban és állóvízben, ahol előfordulnak mély, gödrös részek, bedőlt fák, kőrakások, elsüllyedt hajók, amelyek árnyékában a ragadozó biztosan rejtőzhet. Színe alkalmazkodik a fenékhez, többnyire fekete, szürke, agyagos áradáskor akár sárga is lehet. A Duna-Tisza-csatornából albinó példányai is előkerültek.
Többnyire társasan, a fenék közelében él, 5-20 fős csoportokban. Mindig lesből, főként éjjel támadó, rendkívül falánk ragadozó. Kisebb példányai főként hallal, rákokkal, piócákkal, puhatestűekkel táplálkoznak, a nagyobbak vízközelben élő kétéltűeket, emlősöket, vízimadarakat is zsákmányolnak. Rablásai rendszerint nem láthatóak, szürkületkor azonban sokszor hatalmas vízörvényeket keltő forgásaival kelti fel a szemlélődő figyelmét. Ilyenkor, sokszor szinte lassított felvételként mozogva jön a felszínre, gyakran látható a lassan mozgó állat hatalmas feje és teste is.
Az ívással kapcsolatos magatartása érdekes, az ívóhelyen a hím testével körülfonja a nőstény hastájékát és kipréseli belőle az ikrákat, amelyeket nyomban megtermékenyít. Ivadékgondozó faj, az ikrák lerakása után a hím a vízinövényekből álló fészket kb. 3 hétig, az ivadék kikeléséig őrzi. Oxigénigénye alacsony, a vizek szennyezését jól tűri. Hazánkban fogott, hitelesen lejegyzett, eddigi legnagyobb példánya 112 kg, 227 cm. (Adács, 2004)
[szerkesztés] Ajánlott magyar nyelvű könyvek
- Dudich, E., Loksa, I. (1987): Állatrendszertan – Tankönyvkiadó, Budapest ISBN 9631805433
- Papp, L.(1996): Zootaxonómia – egységes jegyzet – Állatorvostudományi Egyetem, Budapest
- Deckert, K. et al (1974): Uránia Állatvilág: halak, kétéltűek, hüllők – Gondolat Kiadó, Budapest ISBN 9632801385
[szerkesztés] Külső hivatkozások (angolul)
Ellenőrzött (lektorált és referált) elektronikus ismeretforrások az újabb eredményekhez:


Based on work by