Himnusz

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A himnusz vallásos jellegű, istent vagy isteni hatalmakat dicsőítő, hozzájuk segítségért fohászkodó imaszerű ének.

Tárgya és alkalma tehát eredetileg valamely istenség vagy az Isten dícsérete, megnyerése és magasztalása.

A vallásos költészet egyik legrégibb műfaja, az ősi kultúrákban mindenhol fellelhető.Közeli rokona az irodalmi ima műfaja.

Az elnevezés eredete a görög hümnosz (ének) jelentésű - kifejezésre, illetve latinos hymnus változatára vezethető vissza.

Az ókori görög líra óta hagyományozódnak a műfaj szerkezeti sajátosságai: a megszólítás, a tárgy megnevezése; az érvelő rész (az istenség tetteinek, tulajdonságainak felsorolásával; a zárás (visszatérés a felvetéshez, de már az érvelés hatásának bizonyosságával) - ezt a szerkezeti megoldást szokás ABA-formának nevezni.

A himnuszköltészet a középkorban élte virágkorát (a műfaj része a vallási szertartásoknak, érintkezik az imaformákkal, s elősegíti a rímes-időmértékes verselés fejlődését).

A himnusz a későbbi korokban már nem csak vallásos tartalmakat fejezett ki, hanem bármely bölcseleti mondanivalót; és a hagyományos szerkezeti keretek is fellazultak. Így végül az ódával csaknem azonos jelentésű fogalommá vált: szárnyaló lendületű költemény, amelyet szinte bármely tárgy, téma - elvont eszme, természeti jelenség, kiváló tulajdonságú ember, egy ország - magasztalására írhattak.

[szerkesztés] Példák a himnuszra

[szerkesztés] Lásd még

Más nyelveken