Automaták és kibernetika

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

[szerkesztés] Bevezetés

Az ismereteink szerinti legrégebbi számológépet, amelyben a tízes átvitel automatikus volt, Wilhelm Schickard készítette 1623 körül, Johannes Kepler ösztönzésére. 1641-ben Blaise Pascal összeadásra és kivonásra szerkesztett számológépet; 1671-től 1694-ig Gottfried Wilhelm Leibniz foglalkozott számológépek szerkesztésével. Első ízben alkalmazta a tízes helyiérték-eltolást a beállító- és eredményszerkezet között, és ezzel lehetővé vált a szorzást, illetve osztást többszörös összeadással, illetve kivonással végrehajtani. A technika akkori állásának megfelelően ezek a gépek aligha dolgozhattak megbízhatóan. Az alkalmazott fogaskerekek kifogástalan cikloidfogazatát ugyan Gérard Desargues már 1650-ben feltalálta, de csak sokkal később valósították meg. A 18. században sokféle jól használható számológépet dolgoztak ki és készítettek el. A 19. század elején már üzemi gyártásuk is megindult.

A programvezérelt számológép építésének gondolata Charles Babbage angol matematikustól származik. 1823-ban tisztán mechanikus számítóberendezés építését kezdte el, amely a függvénytáblázatok összeállításának speciális célját szolgálta. A számítás menetét vezérlő utasításokat lyukkártyára kellett volna rávinni, hasonlóan ahhoz, amit 1808 óta Joseph-Marie Jacquard a szövőgépek vezérlésére használt. Charles Babbage felismerte, hogy - hála ennek a berendezésnek - az ilyen számolóautomata nemcsak egyetlen, speciális számolási folyamatra, hanem - általánosan is alkalmazható.

[szerkesztés] Az elektronikus digitális géphez vezető fejlődés

A számológépek javítására erőteljes ösztönzést adott az elektrotechnika gyors fejlődése a 19. század végén. Az elektromechanikus segédeszközöket, pl. a jelfogókat vagy a számlálóberendezéseket az új számolóautomaták szerkesztésénél előnyösen lehetett alkalmazni. Hermann Hollerith fejlesztette ki az első elektromechanikus lyukkártyagépeket, amelyek lyukkártyákra vitt, nagy statisztikai adattömegek értékelésére szolgáltak. 1880-ban az USA statisztikai hivatala megbízta Hermann Hollerith-et, hogy készítse elő az 1890-es népszámlálást. Becslése szerint a statisztikai adatok feldolgozása a szokásos módszer szerint kb. 20 évig tartana. A gépeket táblázógépekké fejlesztették tovább; ezek el tudják végezni az alapműveleteket, közvetlenül programozhatók, és az eredményeket ki is nyomtatják.

Konrad Zuse 1934 óta dolgozott olyan programvezérelt számítóautomaták tervezésén, amelynek kapcsolóelemei jelfogók voltak. Alkalmazta a kettes számrendszert, amit még 1703-ban Gottfried Wilhelm Leibniz javasolt, és 1941-ben olyan automatát készített, amely 2 600 jelfogót tartalmazott és 23 000 márkába került. 1946-ban J. W. Mauchly és John Presper Eckert mindössze kétévi munkálat után előállította az első teljesen elektronikus nagy számítóberendezést, az ENIAC-ot, 17 500 elektroncsővel; a gép energiafelhasználása 6,26 . 108 J (174 kWh) volt. Végül 1945-ben Neumann János vetette fel a tárolt programozású automaták gondolatát: a programot tárolóba kell helyezni, és azután onnan vezérlik a számítást. A fejlődés még nem zárult le. Új, egyre nagyobb teljesítményű számítóautomaták további alkalmazási területeket hódítanak meg.