Realizmus (művészet)
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A realizmus a 19. század közepén kialakult, a valóságnak átfogó, hű, és a jellemző vonásokat kiemelő ábrázolására törekvő művészeti, irodalmi irányzat.
[szerkesztés] Az irodalomban
A Nagy Francia Forradalom, és a napóleoni háborúk bukása után ugyanaz volt a helyzet Európában, mint korábban a nemzeti forradalmak leverésénél, ami a romantika kialakulásához vezetett: minden ember csalódott a tökéletesnek hitt eszmékben, és igyekezett megváltoztatni a kínzó valóságot, ám a realizmus nem úgy reagált a valóságra, mint elődje: az elfordult a valóságtól, és a múltba, a jövőbe, az ember saját képzeletébe menekült, de a realizmus szakított a romantika túlzó elvontságával. (Mégis érdekes, hogy ugyanabból a korstílusból alakult ki, de mégis meghaladta azt.) A tőkés fejlődés is nagy hatással volt a realizmusra: az éles szemmel figyelő irodalmárok rájöttek a pénz mindenhatóságára, a munkások megalázottságára, az elszemélytelenedésre, és az ebből kialakuló "szolgasági-érzés" feltűnésére. Ez indította el a tulajdonképpeni realizmust. Az ember rájött arra, hogy a romantika túlzó elvontsága után, már a XIX.század közepén nem "bújhat" el a fantáziába, különben a burzsáizia teljesen kifacsarja az egyébként is csalódott, rosszul élő munkásréteget. Ez az antagonisztikus (kibékíthetetlen) ellentét kedvelt témája a realistáknak is. Az írók úgy érezték, ha megmutatják a valóságot, akkor tettek is valamit a helyzet megváltoztatására.
A realizmus alapvető sajátossága, hogy nem bírál, csak megmutat. Ezt a jellemvonást, csak a kritikai realizmus lépte át, amely már kissé bírálóbb hangú, és ebből alakul ki a naturalizmus, amely már az ember állati, dühöngő, félelmet keltő tulajdonságait az undorítót emeli ki (és csak azokat). További jellegzetessége, hogy a realista regény igen részletes. Minden apró részletet nagy műgonddal részletez. Cselekményvezetése egyenes vonalú, a romantikából ismert epizódok kimaradnak a realizmusból. "Hősei" hétköznapi emberek, hétköznapi tulajdonságokkal. A cselekmények izgalma helyett a főhős lelkét ábrázolja (pl. Dosztojevszkij Raszkolnyikov lelkiállapotát a gyilkosság után). A realista író mindig hihetetlen pontossággal, és precizitással készül fel műve megírására (pl. pszichológiai, és biológiai előtanulmányok)
A legjelentősebb realista irodalommal az oroszok rendelkeznek, de számos remekművet alkot a francia írók közül Balzac, Stendhal is. Az angol realista irodalom nagy jelentőségű képviselői: Dickens, és a Bronte-testvérek.
Legjelentősebb orosz írók, és leghíresebb műveik:
- Nyikolaj Vasziljevics Gogol - A Köpönyeg
- Lev Nyikolajevics Tolsztoj - Ivan Iljics halála
- Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij - Bűn és Bűnhődés
- Anton Pavlovics Csehov - A sirály
Az orosz irodalom, mint "minden realizmus szülőföldjének" jelentősége elvitathatatlan: Az orosz társadalom cári önkényuralom alatt nyögött abban az időben, és az emberek nem állhattak ellent az uralkodónak. Az egyedüli ellenási pont a "passzív ellenállásban" bontakozott ki. Kialakult a már Puskin Anyeginjéből is ismert "felesleges ember" típusa. A "felesleges ember" nem tesz semmit, de szeretne, azonban erejét nem tartja olyan nagynak, hogy cselekedni is tudjon, élete monoton, gépszerű. Ezt az alakot sokszor azonosították a csinovnyikkal.
Magát az orosz realizmust Gogol A Köpönyeg című műve teremtette meg. Jellegzetes alakja a csinovnyik. Ő kiszolgáltatott, szegény, szorgalmas, "rutin-életű", akivel Gogol megteremti a "csinovnyik-novellát". Teljesen hétköznapi figura, az orosz társadalom tipizált alakja. Ő testesíti meg az "elgépiesedett kisembert", akinek nincsenek emberi kapcsolatai, csak a munkájának él. Az író nagyon borúsan nézi a csinovnyik "köpönyeg-életcélját", azaz nem mer többet akarni, megelégszik azzal, hogy köpönyeget készíttet magának (hosszas gondolkodás után).
A többi nemzet szívesen küldte irodalmárait Oroszországba, hogy megtanulják tőlük a realizmus irányelveit.
[szerkesztés] A szobrászatban
[szerkesztés] A festészetben
A realizmusban a festők a modern világot, és életet ábrázolták, és elvetették a vallási, mitológiai és az allegorikus témákat. A stílus célja az volt, hogy rámutasson a munkásokat, és a parasztokat sújtó szociális igazságtalanságokra. A realista forradalom a művészetben csak a témák és a motívumok kiválasztásában hozott újdonságot, mert ez a technika korábban is ismert volt a spanyol és holland festészetben.
Magyarországon Munkácsy Mihály képei tükrözik legjobban az elnyomottak keserű sorsát.
Gustave Courbet francia festő nemcsak a modern élet jeleneteiben, hanem a festék anyagiságában, sűrűségében, szinte domborműves felrakásában is kifejezte, ehhez nem csak ecsetet, hanem festőkést is használt. Képei: Ornans-i teremtés, Kőtörők, Szajnaparti kisasszonyok stb.
Honoré Daumier a karikatúra és az aktuális esztétikájának megalapozójaként Goya-val említhető. Kísérletezéseik során mindketten a romantika és a realizmus határára kerültek, a szatíra, és a karikatúra tőszomszédságába. Daumier karikatúráival nevtségessé tette Lajos Fülöp királyt, a bírókat, az ügyvédeket.


Based on work by