Fotográfia

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A fotográfia vagy fényképészet elnevezése a görög φως phos ("fény"), és γραφις graphis ("rajz") szóból ered, együtt "fénnyel rajzolás" vagy "fényrajz" a jelentése.

A camera obscura által rajzolt kép rögzítésére kitalált kémiai eljárás. Ma már fogalom, teljesen más jelentéstartalommal. Kezdetben a fotó nem akart többnek látszani, mint precíz leképező eszköz ( a világkiállításokon is a tudományos és technikai újítások között kapott helyet ) Csupán a XIX.-XX. század fordulóján kezdték egyre szélesebb (és magasabb) körben művészetnek elismerni,ezért csak a XX. század elején vált a hatodik művészeti ággá.

"Fényképezni annyit jelent, mint visszatartani a lélegzetet, amikor az illékony valóság pillanatában minden képességünk egyesül. Akkor a fej, a szem, a szív is ugyanazért működik. A fényképezés egyfajta kiáltás, de nem azért, hogy eredetiséget bizonyítsuk. A fényképezés az élet egyik formája." /Henri Cartier-Bresson/

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Története

A fényképezést több új a hagyományos festészettől egyre eltávolodó látványélmények előzték meg, melyek közvetlenül vezettek el, mintegy kiváltó okai voltak a fényképezésnek.

A fényképészet - miként a nagy találmányok általában - nem a véletlen szülötte volt, hanem társadalmi igény hívta életre. A fényképezés technikai feltételeit, vagyis a fény optikai és kémiai hatását már korábban ismerték. A fényképezőgép őse, a camera obscura képalkotását már az arabok is feljegyezték. Használata a XVII. század óta széles körben elterjedt a művészek között. Az ezüstsók fényérzékenységét pedig a XVIII. század elején fedezte fel Heinrich Schulze német vegyész.

A XIX. század legfőbb irányzata a Biedermeier, a gépek, a technika iránti tisztelet, modernség, illetve az ezek által a valósághű ábrázolásra való törekvés mintegy szükségszerűvé tette a fotográfia feltalálását. Az igény megjelenésével egyidejűleg, egymástól függetlenül több kutató is megoldotta a camera obscura által rajzolt kép rögzítésének technikai problémáját.

A felfedezést Daguerre pártfogója, Arago, a nagy tekintélyű fizikus és csillagász 1839. január 7-én jelentette be a Francia Akadémián. Miután a francia állam a találmányt életjáradék fejében megváltotta, a világnak ajándékozta, hogy bárki szabadon foglalkozhasson a fényképezéssel. Ugyanez év augusztus 19-én a Tudományos és Képzőművészeti Akadémia együttes ülésén hihetetlen nemzetközi érdeklődés közepette, a vegyi eljárást részletezve ismertette a dagerrotípia készítését. Ezt a napot, 1839. augusztus 19.-ét, tekinthetjük a fényképészet megszületésének. Hatalmas sikerét jól példázza, hogy alig egy évvel a bemutató után, 1840-ben, már több mint 20 nyelven jelent meg leírás róla, többek között magyarul is.

[szerkesztés] A fényképezőgép

Fő szócikk: Fényképezőgép

A fényképezőgép mai formáját csupán a XX. század elején kapta, míg a celluloidfilm (a mai értelemben vett negatív film) a XIX. század végén (1888-ban) került először forgalomba, Kodak néven.

[szerkesztés] Képrögzítési eljárások

Kezdetben a felvételek ezüstlemezre (dagerrotípia), majd az előhívási és képrögzítési technikák, eljárások fejlődésével rengeteg különböző sikeres illetve kevésbé sikeres módon 1888-ig szinte kizárólag azonnal papírra, vagy üveglemezre készültek, utána George Eastman (illetve a szabadalmi vita megnyerése után Hannibal Goodwin) találmánya, a celluloidfilm fokozatosan (és teljesen) kiszorította ezeket.

A világ első színes felvételét az angol fizikus James Clerk Maxwell készítette 1861-ben. Őt több jobb illetve kevésbé jó próbálkozás követte, de a színes képek egészen az 1910-es évekig ritkaságszámba mentek, főleg kézzel színezték őket. Az első színesfilmet 1907-ben hozta forgalomba a Kodak, mely az autokróm eljárásra épült, de a színeket teljesen valóságosan visszaadó filmre, a színes fotográfia valódi megszületésére 1935-ig várni kellett, mikor (szintén a Kodak cég) piacra dobta előző évben kikisérletezett Kodachrome nevű filmjét.

[szerkesztés] Objektív

Mivel a fotográfiát, mint képrögzítési eljárást eredetileg a camera obscura képének rögzítésére találták ki, ezért a legelső fényképezőgépek maguk is objektív nélküli camera obscurák voltak. A gyűjtőlencsék alkalmazását azonban Daguerre még a felfedezés bejelentése előtt elkezdte, amivel Niépce első (fennmaradt) képének 6-8 órás megvilágítási idejét 20 percre le tudta redukálni. Megszületett az objektív. A lencsék alkalmazása azonban magával hozta a lencsék torzításait is a képre. A problémára Petzvál József 1840-ben szerkesztett objektívje (ez a mai modern objektívek őse, a nagy fényereje mellett a lencsehibákat is remekül korrigálta) jelentett megoldást, mely annyira jól sikerült, hogy a világon csupán egy tökéletesebb képet alkotó lencserendszer létezik, az 1902-ben szabadalmaztatott és ma is használatos Tessar objektív. A digitális képalkotás is csupán napjainkban kezdi lehagyni.

[szerkesztés] Meghatározó irányzatai

Fő szócikk: Fotográfiai irányzatok

Mivel a fotográfiával mindenki szabadon foglalkozhatott a francia állam jóvoltából, a tinta még meg sem száradt a szabadalmi bejegyzésen, de már szinte az egész világon elterjedt.

Irányzatai kezdetben a festészetből jöttek át, később viszont 'önálló életre kelt'. Először a festészet kezdte utánozni a fotográfiát, majd ismét a fotográfia a festészetet, hogy aztán mára részben egybeolvadjanak, legjobb művelői művészekké emelkedhessenek.

Uralkodó irányzatok 1839-től az 1950-es évekig, illetve kissé módosult formában napjainkig.

[szerkesztés] Biedermeier (1850-es évekig)

Nagyjából a XVIII. század legvége (a polgárság megerősödése) óta jelen lévő művészeti irányzat, a polgárság legfőbb igényeit fejezte ki. Festészetben önmagukat és a körülöttük lévő világot a lehető legvalóságossabban akarták viszont látni, ez a vágy hívta életre a fotográfiát. Ennek megfelelően az első képek a valóság tökéletes visszaadását kivánták elérni, bár szinte már azonnal sejteni lehetett, hogy nem sokáig marad ez így.

Híresebb képviselői (egyben az első fényképészek):

Ebben a korban alakulnak meg az első műtermek szerte a világban.

[szerkesztés] Portré

Darwin portréja, 1868 (Cameron)
Nagyít
Darwin portréja, 1868 (Cameron)

A fényképezőgép 1840-ben még, mint 'portrérajzoló gép' üzemelt műtermekben, de már a bemutató napján tudták, hogy ennél sokkal több lehetőség rejlik benne. Eleinte a portré műtermekben, fehér, vagy festett háttér előtt készült, majd a vizitkártya megváltoztatta ezt a szokást, teljesen elüzletiesítette, uniformizálta, melyet csak a század végén kialakuló amatőrmozgalom volt képes megújítani, a portréalanyokat egyedi beállításba, megvilágításba helyezve, gyakran saját környezetükben. Felfedezték a kezek kifejezőerejét a képeken.

Leghíresebb képviselői:

  • Louis Daguerre
  • Julia Margaret Cameron (hobbiból kezdett fényképezni, a porté egyik megújítója)
  • André Kertész
  • Richard Avendon (divatfotó megteremtője)
  • Man Ray (dadaista, szürrealista stílusban)
  • Székely Aladár
  • Nadar

[szerkesztés] Akt

Eugéne Durieu egy képe
Nagyít
Eugéne Durieu egy képe

A festészetben az akt ábrázolása az egyik legnehezebb feladat, az egyike a legtöbb tehetséget igénylő területeknek. Sokáig a tehetség biztos jele volt, ha valaki nívós aktot tudott rajzolni, festeni. De az akt a festményen csak dekoratív elemként szolgált, a fotón ez a dekorativitás sokak szerint a méretcsökkenés miatt elveszett.
A festők igyekezete, hogy „kiküszöböljék” a természet adta hibákat, a fotó ezeket a hibákat objektíven megmutatta. Az első aktfényképek dagerrotípián voltak, színezettek is lehettek, sőt népszerű volt a sztereó akt felvétel is. Készítőjük általában ismeretlen. A „művészi akt” elismertségét csak az 1850-es évek – a papíreljárások elterjedése – hozták meg.
Az 1960-as évek szexuális forradalma levetkőzi az akt minden gátlását,a művészi mellett vonzó, kihívó lesz, megtelik szexualitással.

Leghíresebb képviselői:

  • Eugéne Durieu ( művészi akt )
  • Wilhelm von Gloeden ( férfi akt )
  • Paul Bergon

[szerkesztés] Utcai fotografálás

Hirdetőoszlop,Atget 1910
Nagyít
Hirdetőoszlop,Atget 1910

A riport- és sajtófotó, valamint a szociofotó „őse”. A magasabb érzékenységű szárazlemezek elterjedése, a mindenki által megvásárolható, könnyen kezelhető kamerák segítik elterjedését.

Ködös Párizs, Brassai, 1934
Nagyít
Ködös Párizs, Brassai, 1934

A nagyvárosi élet kialakulása révén az élet fő színtere az utca lesz. Ebből fejlődik ki a pillanatfelvétel, melynek óriási propaganda erejét szinte azonnal felfedezték és ki is használták. Ma is népszerű.

Leghíresebb képviselői:


[szerkesztés] Vizitkártyák

1855–1865 között volt meghatározó, André Disdéri ötletéből származik. Profitszerzés céljából a piacbővítés érdekében kitalált, 1854. november 27-én szabadalmaztatott egyéni eljárás és képméret. A felismerés: kisebb méret + nedves eljárás + üveglemez = sokszorosíthatóság, olcsóság. A képméret 6,3 × 10,5 cm volt. Disdéri az akkori árak egyötödéért 8 darab vizitkártya-portrét kínált, ezzel nem csak új divatott teremtett, (még III. Napóleon is megfordult műtermében) hanem igazi tömegcikké változtatta a fényképet, mely immáron a szegényeknek is elérhetővé vált.

Elején a képet rendelő személy egész alakos portréja, hátulján a mai képeslapok hátuljához hasonló elrendezés volt található, így akár postán is fel lehetett adni. Nagy hátránya, hogy a portré elveszti egyedi, személyre szabott stílusát, ennélfogva kiemelkedő alkotói sincsenek.

[szerkesztés] Riportfotó

Brown ezredes és segítői, Roger Fenton, 1855
Nagyít
Brown ezredes és segítői, Roger Fenton, 1855

Az újságokban kialakulásuk óta mindig is közöltek rajzokat, képeket, melyek a fotográfia fejlődésével, eljárásainak olcsóbbá és gyorsabbá válásával hamar fényképekre cserélődtek. A filléres sajtó kialakulásával és robbanásszerű elterjedésével megjelentek az első fotóriporterek, helyszíni tudósítók. Valódi elterjedése a krími háborúba kiküldött és onnan több száz kiváló képpel hazatérő fényképészeknek, közülük is elsősorban Roger Fentonnak köszönhető - párhuzamosan a vizitkártyákkal - abszolút elterjedtté azonban azon kisfilmes gépek megjelenésével vált, melyeket főleg a riportereknek terveztek. Manapság egyre kevesebb fényképész foglalkozik tudósításokkal, helyüket átvették a fotóriporterek). Alig van napilap, mely ne használna fényképeket lapjain, vagy ne alkalmazna fotóriportereket.

Leghíresebb képviselői (fényképészek, nem újságírók):

[szerkesztés] Hobbi- és amatőr fényképészet

1871-ben Richard Leach Maddox új ezüstbromid emulziót fedezett fel mely a már korábban is létező szárazlemezes eljárást tökéletesítette.

1908.

Mivel gyárakban lehetett gyártani és a fényképész készen vette (bár valamivel drágább és kevésbé megbízható volt, mint a kollodiumos száraz eljárással készült negatívok) mégis akkora népszerűségre tett szert, hogy gyakorlatilag megteremtette az amatőr fotográfiát, mely 1871 előtt jóformán nem is létezett. Igazán tömegessé George Eastman ötlete, a celluloidfilm és a hozzá tartozó előhívólaborok (1888) megjenésével vált. Immár nem kellett kémiai tudás a fényképezéshez.

Papa, 80km/h-val. 1913, Lartigue
Nagyít
Papa, 80km/h-val. 1913, Lartigue

Leghíresebb képviselői:

  • Lewis Carrol (Az Alice csodaországban írója, gyermekportrékkal foglalkozott)
  • Julia Margaret Cameron (a portréfotózás egyik megújítója, 48 évesen kezdte)
  • Jacques Henri Lartigue (minden idők egyik legjobb amatőr művésze, munkássága francia nemzeti kincs)

[szerkesztés] Kompozit

A "Vintage Print" kifejezés az ún. első kópiát jelenti. Az erről készült fénykép sokkal többet ér, mint későbbi társai, azonban a mostani időkben kedvelt dolog a vintage print hamisítás.

A kompozit képek gondosan megrajzolt, előre eltervezett kompozícióhoz készített néhány alakos csoportképek és tájképek utólagos egymás mellé montírozása. Így nyílt lehetőség először bonyolult, sokszereplős, nehéz fényviszonyok közé szerkesztett jelenetek kialakítására. A mai fotomontázs, fotokollázs előfutára, a piktorializmus (fotoszecesszió) fő kiváltó oka. Ma is gyakran használt képstílus, bár már szinte kizárólag számítógépes úton készülnek kompozit képek.

Legismertebb képviselői:

[szerkesztés] Piktorializmus

Brooklyn-híd, New York, 1903
Nagyít
Brooklyn-híd, New York, 1903

Amerikában fotoszecesszió. A XIX.-XX. század fordulóján robbanásszerűen elterjedő irányzat, mely szinte fesményszerű képeket, poszterrajz-szerű alkotásokat takar, fekete-fehér, illetve színes formában. A szecesszió minden más téren is (építészet, festészet, stb.) az 1900-as, 1910-es évek meghatározó stílusa. Beindul az amatőrmozgalom, lekerül a fényképezőgép az állványról, megszületnek az első valódi pillanatfelvételek. Sikere folytán a fotográfusok művészekké, a fényképészet a hatodik művészeti ággá lépnek elő.

Lehíresebb művészei:

  • Alfred Stieglitz
  • Alvin Langdon Coburn
  • Rudolf Dührkoop

[szerkesztés] Avantgarde és az „Újtárgyiasság”

Fő szócikk: Avantgarde

A futurizmus, kubizmus, konstruktivizmus, expresszionizmus, szürrealizmus, dadaizmus együttes hatására kialakuló, mindet egy kalap alá sűrítő irányzat. Újra felfedezi és felfuttatja a szociofotót és a fotoriportot. A Bauhaus iskola megteremtője.

Jellemzői:

Man Ray önarcképe, 1934
Nagyít
Man Ray önarcképe, 1934
  • Új nézőpontok (meredek alul- ill. felülnézet), új látószögek, szokatlan, merész kivágások

aszimmetrikus, spannolt kompozíció

  • a makro-részletek fontossága: a természet és az ipari környezet, a banális, hétköznapi tárgyak esztétikuma
  • a fények tudatos kihasználása, extra megvilágítási szögek (alsó világítás), az árnyékok tudatos belekomponálása a képbe
  • a művészet szemléletének gyökeres átalakítása, minden addigi megtagadása, a stílusok, a kialakult akadémikus tanok elvetése, az autonóm művészet kialakulása (nincsenek általános elvárások a művészekkel szemben, mindenki azt csinál, amit akar)
  • Megváltoztatja az addigi „képfogyasztási gyakorlatot” - meg kell tanulni az új képi nyelvezetet – a fotó már nem csak ábrázol, hanem második jelentéssel is bír.
  • Modernség, a technika szeretete

Világhírű művészei:

  • Man Ray (szürrealista, újra felfedezte és előszeretettel alkalmazta a szolarizációt munkáiban)
  • Moholy-Nagy László (magyar, a Bauhaus egyik professzora)
  • Herbert Baier
  • Alexander Rodchenko (az orosz avantgarde atyja)
  • Paul Citroen

[szerkesztés] Szociofotó

Azaz szociális témájú képek. Henry Mayhew szociográfiája London munkásai és szegényei címmel (1851) Richard Beard merev beállítású képeivel illusztrálva indította útjára ezt az irányzatot. A századfordulóig fokozatosan feledésbe merült, majd az avantgarde újra felfedezi.

Öt centes szállás, New York, 1889 (Riis)
Nagyít
Öt centes szállás, New York, 1889 (Riis)

Leghíresebb képviselői:

  • Richard Beard (Street life in London című sorozata, 1887-88)
  • Jacob Riis (rendőrségi tudósító, mégis inkább ebbe a kategóriába sorolandó, magyar megfelelője Tábori Kornél)
  • Lewis Hine (szociológus, Az Ellis Islanden partra szálló bevándorlókat fotózta főleg)
    Gyermekmunkások,1908 (Hine)
    Nagyít
    Gyermekmunkások,1908 (Hine)
  • Walker Evans
  • Tabák Lajos (képei)






[szerkesztés] A feltalálók

[szerkesztés] Joseph Nicéphore Niépce

(1765-1833) (francia) (heliográfia)

A világ első fennmaradt fényképe, Le Gras, 1826, Niépce
Nagyít
A világ első fennmaradt fényképe, Le Gras, 1826, Niépce

A diadalmaskodó új szemlélet - a megérett technikai lehetőségek birtokában - hívta életre 1839-ben a fényképi rögzítést mint az akkori legalkalmasabb eszközt a valóság képi tükrözésére. Néhány őt megelőző kutató - mint az angol Wedgwood és Davy - hiábavaló kísérletezése után a francia Nicéphore Niepce-nek sikerült 1826-ban elsőként a camera obscurában kirajzolódott képet fényérzékeny anyagon, a fény hatására megkeményedő ún. júdeai aszfalton rögzítenie. Mivel azonban az ő heliográfiának nevezett eljárása igen durva, rossz felbontóképességével és igen alacsony érzékenységével nem felelhetett meg a közönség elvárásainak, felfedezője még nem léphetett vele a nyilvánosság elé. A Niépce ablakából az udvarát és a szomszéd házat ábrázoló felvétel, mely a világ első fennmaradt fényképe, feltehetőleg nyolc óra hosszat tartó megvilágítást igényelt. Őt és Daguerre-t közös ismerősük, a párizsi optikus Charles Chevalier mutatta be egymásnak 1826-ban.


[szerkesztés] Louis Daguerre

(1787-1857) (francia) (dagerrotípia)

Párizsi városkép, dagerrotípia,1839, Daguerre
Nagyít
Párizsi városkép, dagerrotípia,1839, Daguerre

Niépce kutatásait társaként folytató párizsi díszletfestő, Louis Jacques Mandé Daguerre próbálkozásait viszont 1837-ben szerencse kísérte: a jódgőzzel kezelt, ezüstözött rézlemezen a keletkező ezüst-jodidból lappangó kép alakult ki, melyet Daguerre melegített higanygőzök segítségével tett láthatóvá. Az ezüst-jodid és a higany egymásra hatásaként a világos tónusokat, a fényeket adó ezüstamalgám jött létre, az árnyékokat pedig az ezüstalap sötétebb tónusai adták. Eljárásával hihetetlenül finom részleteket mutató, közvetlen pozitív kép alakult ki egyetlen példányban. A megvilágítatlan ezüstjodidot Daguerre a további kémiai reakció kiküszöbölésére konyhasóval távolította el.

(érdekesség: A munka oroszlánrészét Niépce végezte el, Daguerre csak tökéletesítette az eljárást, de mivel Niépce 1837-ben meghalt, Daguerre annak fiával újboli társulási szerződést kötött, melyben az eljárást már magáról nevezte el, és az ötlet tulajdoni hányadát a maga javára írta 60-40 arányban, így a francia kormány által fizetett életjáradék is 6000-4000 frankban oszlott meg közöttük.)

[szerkesztés] Más feltalálók

Daguerre felfedezésének hírére Európa-szerte többen is jelentkeztek, hogy ők is sikeresen oldották meg a camera obscura képének rögzítését.

[szerkesztés] William Fox Talbot

(1800-1877) (angol) (talbotípia) (kalotípia)

A fotográfia továbbfejlődése, a mai, a sokszorosíthatóságot biztosító negatív-pozitív eljárás megalapozása szempontjából az angol Henry Fox Talbot-nak 1839. január 31-én a londoni Royal Societynek bemutatott negatív-pozitív eljárasa, a talbotípia volt döntő jelentőségű. Ezzel bizonyítottan ő volt az első aki feltalálta a fotográfiát, mint képrögzítési eljárást, de több okból sem lett olyan népszerű és ismert, mint Daguerre és a dagerrotípia:

Cím nélkül, Türelmes kocsis 1840 végén, Kalotípia, Talbot
Nagyít
Cím nélkül, Türelmes kocsis 1840 végén, Kalotípia, Talbot
  • nagyon szigorú felhasználási megkötések (szinte a végletekig leszabályozva)
  • az általa használt anyagok kevébé fényérzékenyek, így hosszabb exponálást igényeltek
  • a papír tökéletlenségei nagyban rontották a kép minőségét, élvezhetőségét
  • az eljárás kétszer ismétlődött (negatív előhívása, majd abból pozitív kép készítése)
  • a képek idővel fokozatosan elhalványodtak

a tömény sóoldatos fixálás nem adott 100 %-os biztonságot, de 1840-től Hershel javaslatára a nátriumtioszulfát a (mai napig is a legjobb megoldás) már tökéletes volt.

Két év múlva 1841 január 31-én szintén küldött egy képet a Royal Societynek, melyben az 1840 őszén kidolgozott új eljárását a kalotípiát illetve az ily módon készíthető képek minőségét demonstrálja.
A kalotípia fontossága abban állt, hogy drasztikusan lecsökkentette az exponálási időt több óráról 3-10 percre, ragyogó napsütés esetén akár egy percre is. Híg konyhasóval és ezüst-nitráttal átitatva a papírt, fényérzékeny ezüst-kloridot nyert, melyet tömény nátrium-kloriddal vagy kálium-jodiddal rögzített. A kisméretű, halvány képek előidézését, a galluszsavval történő előhívást azonban csak egy évvel később oldotta meg. A világon elsőként eredeti fényképekkel illusztrált köteteket adott ki.

  • The Pencil of Nature (A természet irónja) és
  • Sun Pictures of Scotland (Skóciai napfényképek) címmel.

[szerkesztés] Hyppolite Bayard

(1801-1887) (francia)

A vízbefúlt ember, 1840, Bayard
Nagyít
A vízbefúlt ember, 1840, Bayard

A francia Hippolyte Bayard már 1839 márciusában ismertette módszerét: miután az ezüstnitráttal átitatott papírt fényen megfeketedve jódkáliummal kezelte, a camera obscurában leexponálva kialakult közvetlen pozitív képet kálium-bromiddal rögzítette. Rendkívül rövid idő alatt (1839-1840) fejleszti ki újítását a fotózásban: a direktpozitív eljárást.

Bayard a fényképezés nagy vesztese, mert bár harminc nagyméretű képét 1840 júniusában egy jótékonysági vásár keretében ki is állította, egyszerű, szellemes és olcsó eljárása támogató híján nem versenyezhetett a dagerrotípiával. Magát is belekomponálta a képekbe, mint élő bizonyítékot, hogy embereket is le lehet az eljárásával fotózni. (Legismertebb képe: A vízbefúlt ember - 1840. Elkeseredésének irónikus kifejezése.)

Hasonló volt a sorsa Friedrich Gerber berni egyetemi tanár 1839 februárjában publikált, papírra kidolgozott találmányának, Franz Kobell és Caril August Steinheil müncheni egyetemi tanárok 1839 nyarán a sajtóban még magyarul is ismertetett vegyi eljárásának, valamint a mikroszkópia tudósa, J. B. Reade papírkép-eljárásának. Nem terjedt el John Herschel angol csillagász különleges jelentőségű találmánya sem, bár ő egyheti kísérletezés eredményeként üveglemezre készített máig fennmaradt felvételt. E kiváló tudósok megelégedtek a tudományos probléma megoldásával, s – ellentétben Daguerre-rel és Talbot-val – nem foglalkoztak tovább annak gyakorlati anyagi kiaknázásával.

[szerkesztés] Források

[szerkesztés] Irodalom

  • Tőry Klára: A fényképezés története
  • Szilágyi Gábor: A fotóművészet története (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp., 1982)
  • Wilfried Baatz: Fotográfia (Kossuth nyomda, Bp., 2003)

(a cikk írásához felhasznált egyéb források: szakiskolai jegyzetek)

[szerkesztés] Külső hivatkozások