Szabad Demokraták Szövetsége – a Magyar Liberális Párt
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Ezen szócikk semlegessége vitatott. | |
| Szabad Demokraták Szövetsége - a Magyar Liberális Párt | |
|---|---|
| Elnöke | Kuncze Gábor |
| Elnök-helyettese | |
| Alelnök(ök) | |
| Frakcióvezető | Kuncze Gábor |
| Alapítva | 1988. november 13. |
| Székház | 1143 Budapest, XIV. Gizella utca 36. |
| Politikai ideológia | liberális |
| Pártszín(ek) | kék |
| Parlamenti jelenlét | 1990 óta |
| Weboldal | http://www.szdsz.hu |
Szabad Demokraták Szövetsége – a Magyar Liberális Párt (rövidített néven SZDSZ) magyar politikai párt.
Emblémája: A nemzeti színeket kifejező három, egy piros, egy fehér és egy zöld színű, a néző szemszögéből jobbról balra, 45 fokos szögben egymást követve szárnyaló stilizált madár.
Tartalomjegyzék |
Története
A „demokratikus ellenzék”
Az SZDSZ története a Kádár-rendszer demokratikus ellenzékéhez nyúlik vissza. A csoportosulás a hetvenes évektől kezdődően működött a rendszerrel illegális formában szembenálló, kis létszámú mozgalomként. A szamizdatok nyomtatásával és terjesztésével is foglalkozó csoport tagjai részvételükkel állásuk elvesztését, útlevelük kiadásának megtagadását, a titkosrendőrség zaklatását és egyéb retorzióit kockáztatták, illetve vállalták. A demokratikus ellenzék tevékenységének első viszonylagos nyilvánosságot kapott állomása volt 1977-ben a csehszlovákiai Charta '77 vezetőivel szolidaritást vállaló, 34 értelmiségi által aláírt tiltakozó levél, majd az 1985-ös monori találkozó más elszigetelt ellenzéki csoportokkal. Külön szervezete volt a SZETA, a Szegényeket Támogató Alap, amely a szocializmusban hivatalosan nem létező nyomorgókon igyekezett segíteni.
1981-ben jelent meg a szamizdat Beszélő, amelyet ettől kezdve stencilezett formában nyomtattak és terjesztettek. A folyóirat szerzői és szerkesztői közt volt a későbbi SZDSZ számos meghatározó politikusa, például Kis János, Kőszeg Ferenc, Haraszti Miklós, Solt Ottília, Tamás Gáspár Miklós, Bauer Tamás, Pető Iván, Magyar Bálint vagy a szamizdatok illegális nyomtatását és terjesztését szervező Demszky Gábor. A Beszélő és a demokratikus ellenzék másik szamizdat kiadványa, a Demszky által alapított Hírmondó a hivatalos sajtóban tabunak számító témákkal: a rendszer jogtipró jellegével, a gazdaság valódi helyzetével, az MSZMP-ben zajló folyamatok elemzésével, az ’56-os forradalommal, a határon túli magyar kisebbség helyzetével, a hazai vallási kisebbségek üldözésével és az izgatási perekkel foglalkozott. 1987-ben a Beszélőben adták közre a Társadalmi szerződés című tanulmányt, amely leszögezte: "Kádárnak mennie kell".
A rendszerváltás és a négyigenes népszavazás
A szamizdat Beszélő körül szerveződő értelmiségiek az 1988-ban már különböző "alternatív" szervezetekként jelentkező ellenzéki csoportok kapcsolattartásának elősegítésére 1988. május 1-jén megalakították a Szabad Kezdeményezések Hálózatát, melynek alapító okiratát kétszázan írták alá, s felállítottak egy ötven fős Ideiglenes Koordinációs Tanácsot is. Az SZKH féléves működés után alakult párttá a szervezet 1988. november 13-i gyűlésén a budapesti Jurta Színházban, ahol az 1100 résztvevő közül 998-an szavaztak a Szabad Demokraták Szövetségének létrehozására. A gyűlés elfogadta a párt Elvi Nyilatkozatát, és megválasztotta a párt kilenc ügyvivőjét. Az SZDSZ programját 1989. április 6-án fogadta el a Corvin moziban tartott első közgyűlés. 1989. október 27-29-én, a párt második küldöttgyűlésén már tizenegy tagú ügyvivői testületet választottak.
Az 1989. március 23-án megalakult Ellenzéki Kerekasztal tagjaként vett részt a rendszerváltozást előkészítő, az átmenet sarkalatos törvényjavaslatairól folytatott háromoldalú nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon. A megállapodást azonban szeptember 18-án nem írta alá, mert nem értett egyet a köztársasági elnök parlamenti választások előtti, közvetlen megválasztásával, attól tartva, hogy ez az MSZMP jelöltjének, Pozsgay Imrének kedvezne, s ezzel az állampárt kezében hagyná ezt a pozíciót. A pártállam lebontásának – és az elnökivel szemben a parlamentáris demokrácia megteremtésének – érdekében ezért kezdeményezte a „négy igenes” népszavazást. Az aláírásgyűjtés és az 1989. november 26-án lebonyolított referendum - amely a köztársasági elnök választásának kérdésében 50,7, a másik három kérdésben 95 százalékos arányban döntött az SZDSZ által javasolt változat mellett - döntő mértékben erősítette meg a pártot.
Parlamenti pártként
1990–1994
Az 1990-es országgyűlési választásokon az SZDSZ – részben a négyigenes népszavazás sikerének köszönhetően – a második legjobb eredményt érte el (az MDF után); 92 mandátumot szerzett, ezzel a legnagyobb ellenzéki párttá vált. Ugyanakkor mandátumot szerzett két Fidesz–SZDSZ és egy Fidesz–KDNP–SZDSZ közös jelölt is. Az SZDSZ országgyűlési frakciójának vezetője Tölgyessy Péter lett, akit azonban októberben Pető Iván váltott fel e tisztségében.[1]
A választások után, 1990. április 21–22-én tartott kétnapos rendkívüli küldöttgyűlésén az SZDSZ elnökének választotta Kis Jánost (aki február 23. óta megbízott elnökként vezette a pártot). Április 29-én kötötte meg a párt az MDF-fel az MDF-SZDSZ paktumként emlegetett politikai egyezményt, amelynek célja a demokratikus intézmények megszilárdítása és a kormányzás stabilitásának biztosítása volt.[2] A paktum értelmében jelölhette az SZDSZ a harmadik Magyar Köztársaság első köztársasági elnökét: Göncz Árpádot, aki korábban az SZDSZ Ügyvivői Testületének tagja volt.[3] Az SZDSZ sürgősségi indítvánnyal nyújtotta be törvényjavaslatát „a volt politikai rendőrség (III/3-as osztály) kötelékébe tartozó titkosügynökök közéleti szereplésének korlátozására”, hogy még az önkormányzati választások előtt ki lehessen zárni a titkosügynököket (szigorúan titkos tiszteket és hálózati személyeket) a közéletből, ám a parlament a sürgősségi indítványt nem fogadta el. A párt az 1990. szeptember 30-án és október 14-én tartott önkormányzati választásokon a tízezernél több lakosú településeken első helyen végzett; jelöltjét, Demszky Gábort Budapest főpolgármesterévé választották – majd 1994-ben, 1998-ban és 2002-ben is újraválasztották.
Az SZDSZ 1991. november 23-24-én tartott közgyűlése Tölgyessy Pétert választotta meg elnöknek a tisztségéről leköszönni kívánó Kis János helyett. Az SZDSZ Tölgyessy konzervatív-liberális irányzatával egyet nem értő korábbi vezetői erre nem jelöltették magukat a párt operatív irányítását végző Ügyvivői Testületbe, s a frakcióvezetőségről lemondott Pető Iván helyébe december 2-án Tardos Márton került. A Tölgyessy-éra csaknem pontosan egy évig tartott: a következő, 1992. november 13-15-án lezajlott közgyűlésen két évre Pető Ivánt választották az SZDSZ elnökévé. Az SZDSZ – bár egyre romlott a viszonya az időközben politikai irányváltást végrehajtó Fidesszel – választási szövetségre lépett a többi liberális párttal: 1994. február 22-én az SZDSZ, a Fidesz, a Liberális Polgári Szövetség - Vállalkozók Pártja és az Agrárszövetség a parlamenti választások második fordulójára érvényes együttműködésről állapodtak meg.
1994–1998
A párt az 1994-es országgyűlési választásokon 69 mandátummal – köztük a Fidesz konzervatív fordulatát követően lemondott három volt fiatal demokratáéval[4] – ismét a második helyen végzett, ezúttal az abszolút többséget szerzett MSZP mögött. A liberális tábort élesen megosztotta a szocialistákkal kötendő koalíció kérdése; végül az az álláspont kerekedett felül, amely szerint az SZDSZ mint politikai párt nem térhet ki a kormányzati felelősség vállalása elől, ha választói erre kötelezték. A koalíciókötés mellett szóló érv volt, hogy az MDF-ben egyre erősödő jobboldali radikálisokkal szemben „az MSZP inkább hajlamos és rászorítható az alkotmányos rend tiszteletben tartására”, s hogy „a koalícióban lévő SZDSZ hatékonyabban szegülhet szembe a kádári nosztalgiákat élesztgető gazdasági populizmussal”, illetve „elősegítheti az MSZP belső, pozitív irányú evolúcióját”.[5] Végül június 5-én a párt rendkívüli küldöttgyűlése felhatalmazást adott a koalíciós tárgyalások megkezdésére; a koalíciós megállapodást június 24-én írták alá.[6] Ez a koalíció sokaknak meglepetést okozott, de szerepe lehetett benne annak, hogy a Fidesz 1993-94-ben konzervatív fordulatot vett, így az SZDSZ-nek nem maradt más lehetséges szövetségese, mint az MSZP, amely nyitott volt az SZDSZ felfogása iránt.
1997. április 14-én Pető Iván a Tocsik-ügy miatt lemondott a pártelnöki és a frakcióvezetői tisztségről. Pártelnöknek május 24-én a rendkívüli közgyűlés Kuncze Gábort választotta, a frakcióvezető pedig Szent-Iványi István lett.
A szocialistákkal kötött 1994-es koalíció hatására a párt támogatóinak közel kétharmadát veszítette el a következő választásokra. Különböző politikai illetve elvi okokból számos ismert és meghatározó tagja és vezetője is kilépett az SZDSZ-ből az évek során: 1996-ban Tölgyessy Péter, a párt egyik volt elnöke, aki 1998-ban a Fidesz országos listájának második helyéről bejutva lett a Fidesz országgyűlési képviselője, 2000-ben Tamás Gáspár Miklós, a párt Országos Tanácsának volt elnöke, 2002-ben Kis János, a párt első elnöke és Hack Péter volt ügyvivő, vagy 2004-ben Eörsi István író.
1998–2002
Az 1998-as országgyűlési választásokon az SZDSZ a negyedik helyen végzett; mindössze 24 képviselője szerzett mandátumot, a párt 1998 és 2002 között ellenzéki pártként működött.
2000-ben népi kezdeményezés keretében aláírasgyűjtést kezdett a sorkatonaság megszüntetéséért, de a többi parlamenti párt akkor még leszavazta az indítványt. (A hadkötelezettséget 2004-ben törölték el.)
2002–2006
A 2002-es országgyűlési választásokon 19 képviselője és egy MSZP–SZDSZ közös jelölt szerzett mandátumot. Az MSZP és az SZDSZ ismét koalíciót kötött egymással és kormányzati pozícióba kerültek, ahol 14 minisztériumból négyet irányított liberális miniszter.
A 2004-es európai parlamenti választásokon az SZDSZ két mandátumot szerzett a Magyarországnak járó 24-ből.
A pártnak kezdeményező szerepe volt Medgyessy Péter miniszterelnök 2004., augusztusi menesztésében. Az SZDSZ-es képviselők többségének tartózkodása miatt az MSZP köztársasági elnökjelöltje, Szili Katalin házelnökkel szemben, a jobboldal által támogatott Sólyom László nyerte el 2005-ben az elnöki posztot.
A 2006-os országgyűlési választásokon a párt 18 képviselője és 6 MSZP–SZDSZ közös jelölt szerzett mandátumot. Az MSZP és az SZDSZ megújította a koalíciós szerződést és folytatták a kormányzást.
A párt támogatóinak többsége a nagyvárosokban, főleg Budapesten él. Vidéken – néhány kivételtől eltekintve – rendszerint jóval gyengébben szerepel.
A párt elnökei
- 1990. február 23. – 1991. november 23.: Kis János
- 1991. november 23. – 1992. november 13.: Tölgyessy Péter
- 1992. november 13. – 1997. április 24.: Pető Iván
- 1997. április 24. – 1998.: Kuncze Gábor
- 1998. – 2000. december: Magyar Bálint
- 2000. december – 2001. június: Demszky Gábor
- 2001 júniusától Kuncze Gábor
Ideológiája
A párt alakulásakor elfogadott Elvi nyilatkozatában többek között a magyar reformkor és a liberalizmus, a polgári radikalizmus, az 1956-os forradalom és a demokratikus ellenzék utódaként határozza meg magát; alapszabálya szerint a szabadság és a szolidaritás pártja. A rendszerváltás idején politikai vetélytársaitól eltérően meghirdette: "nemcsak az utolsó negyven évvel áll szemben, hanem a Trianon utáni egész hetven esztendőhöz képest kíván nemzeti újrakezdést". [7]
Gazdaságpolitikájában a piac szabadságának és a minél kisebb államnak a híve. Programja szerint fellép az emberi jogok, minden fajta kisebbség védelmében, a rasszizmus, az antiszemitizmus, a nacionalizmus és a homofóbia ellen, szorgalmazza a drogfogyasztás dekriminalizációját, az eutanázia és a béranyaság engedélyezését, elvi álláspontja szerint a nőknek joguk van a terhességmegszakításhoz a terhesség korai szakában.
Választási eredmények
Országgyűlési választások
| év | eredmény | mandátumok | szavazók száma | Parlamenti szerepe |
|---|---|---|---|---|
| 1990 | 23,83% | 92 | 1 168 234 | ellenzék |
| 1994 | 17,88% | 69 | 965 401 | kormánypárt |
| 1998 | 6,22% | 24 | 344 352 | ellenzék |
| 2002 | 5,57% | 20 | 313 084 | kormánypárt |
| 2006 | 6,5% | 20 | 351 612 | kormánypárt |
Megjegyzés:
- 1994-ben, 2002-ben és 2006-ban az MSZP-vel kötött koalíciós szerződések révén lett kormánypárt.
- Lásd még: A magyar választási rendszer
Európai parlamenti választás
- 2004
- 2 mandátum (7,72%)
Források, hivatkozások
- Csizmadia Ervin: A szamizdat szubkultúrája
- Az SZDSZ vázlatos története
- Az SZDSZ története a párt honlapján (.doc fájl)
- ↑ A váltás okairól ld. pl. Tamás Gáspár Miklós: A Tölgyessy utca (Beszélő, 1990. október 27.): "Péter ragyogó elméje néha arra késztette tulajdonosát, hogy mindent maga próbáljon megoldani, elintézni, kodifikálni, megtárgyalni; nem nagyon tette lehetôvé, hogy megossza a munkáját másokkal, átengedjen föladatokat. Néha az volt az ember érzése, hogy Tölgyessy kebléhez szorít kétszáz dossziét, száguld az Országház folyosóján, és az egész párt lihegve rohan utána, hogy megkérdezhesse: mi is áll bennük. A kommunikáció az Országház és az SZDSZ Mérleg utcai irodája között pocsék volt, de parlamenti frakciónk vezetése is gyakran meglepve állt Tölgyessy – egyébként legtöbbször remek – politikai húzásai elôtt, parlamenti politikánk néha frappáns rögtönzések áthatolhatatlan szövevényének tetszett. Ez a kimérten tervezni szerető pártvezetőség és Tölgyessy között komoly konfliktusokhoz vezetett, és megmérgezte az SZDSZ vezető köreiben a légkört. Némi merevség talán Kis Jánosnak és többünknek is fölróható, de a kialakult lehetetlen helyzetért talán Tölgyessy a leginkább felelős."
- ↑ "Ha az MDF nem rendezné viszonyát az SZDSZ-szel, a Magyar Köztársaság első választott kormánya talán az őszt sem érné meg. Lássuk világosan: ez nemcsak a kormányalakító párt számára volna végzetes; az lenne az egész induló demokráciára is. Végképp szétfoszlana a demokratikus rendbe vetett – amúgy is gyönge – hit, megnyílna az út a tekintélyelvű diktatúra hívei előtt. Közös érdek, hogy ezt az utat eltorlaszoljuk, hogy a demokratikus rend megszilárduljon." Kis János: A megállapodás (Beszélő, 1990. május 5.)
- ↑ Az Országgyűlés 1990. augusztus 3-án választotta köztársasági elnökké, majd mandátuma lejártakor, 1995-ben újabb öt évre megválasztotta. Göncz a közvéleménykutatások szerint mindkét ciklus túlnyomó részében az ország legnépszerűbb politikusa volt.
- ↑ A Fidesz átalakulását követően három képviselője Fodor Gábor, Ungár Klára és Molnár Péter 1993-ban lemondott mandátumáról, majd a '94-es választásokon az SZDSZ jelöltjeként indult és került a parlamentbe.
- ↑ Lásd például: [1]
- ↑ Kuncze Gábor a Horn-kormány belügyminisztere és koalíciós miniszterelnök-helyettes, Fodor Gábor, majd Magyar Bálint oktatási, Lotz Károly pedig közlekedési és vízügyi miniszter lett.
- ↑ Kis János: Új reformkor, vagy...? (Beszélő, 1990. április 6.)


Based on work by