Telekommunikáció
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A telekommunikáció kifejezés a kommunikáció olyan speciális formája, amikor az információ átvite "nagy" távolságon történik. Ide tartoznak többek között a rádió, a távíró, a televízió, a telefon, az adatátvitel valamint a számítógép-hálózatok.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Alapelvek
Egy telekommunikációs rendszer elemei a küldő vagy forrás, a médium (vonal) és valószínűleg egy csatorna az átviteli médiumon (lásd alapsáv, műsorszórási sáv vagy multiplexálás), és a vevő. A küldő egy berendezés, amely átalakítja vagy átkódolja, tömöríti az üzenetet egy fizika jelenséggé: ez a jel. Az átviteli közeg(ek), a médium, amely ay 'tvitel alatt fizikai jellemzői miatt esetleg módosítja vagy torzítja a jelet a küldő és a vevő közötti úton. A vevőnek tehát rendelkeznie kell egy olyan mechanizmussal, amely felismeri és visszaalakítja vett jelet. Ennek a mechanizmusnak képesnek kell lennie arra, ahogy a jelet bizonyos torzítás esetén is felismerje és átalakítsa. Egyes esetekben a végső "vevő" az emberi szem, fül (vagy egyéb érzékszervünk) és a üzenet "felismerése" az agyban történik (lásd pszichoakusztika.)
A telekommunikáció lehet pont-pont közötti (angol terminológiával point-to-point), lehet pont-többpont közötti (angol terinológiával point-to-multipoint) vagy mindenkinek szóló (angol terminológiával broadcasting), amely tulajdonképen a pont-többpont különleges esete, mert az üzenet a küdőtől a csak a vevő irányába (esetleg nagyon nagy számú vevő ) haladhat.
A tekommunikációval foglalkozó szakemberek egyik fontos feladata a vonal vagy az átviteli közeg fizikai tulajdonságainak elemzése, és az üzenetek statisztikai viselkedésének, jellemzőinek vizsgálata, hogy minél hatékonyabb át- és visszaalakító (kódoló és dekódoló) mechanizmusokat dolgozhassanak ki.
Amikor egy telekommunikációs rendszerekt direkt az emberi érzékelésre alkalmas jelek átvitelére terveznek (főként a vízuális és audió érzéklés - látás és hallás), akkor tervezéskor erősen támaszkodnak az emberi érzékelés bizonyos fiziológiai és pszichológiai jellemzőire. Bizonyos típusú hibák, hiányok, torzítások kevésbé zavaróak az emberi érzékelésben, ennek kihasználásával viszont csökkenthető az átvinni kívánt információ mennyisége, idő és költség takarítható meg (például a veszteséges tömörítési eljárások a CD technikában, MPEG képtömörítés, stb.).
[szerkesztés] Példák az emberi (tele)kommunikációra
A legegyszerűbb példa, hogy gondoljunk egy két ember között lezajló közönséges beszélgetésre.
Az üzenet, hogy a beszélő kommunikálni szeretne a hallgatóval. A küldő nyelvi szinten az agy, a mozgató rendszer, a hangszalagok, a gége és az ajkak. A jel hanghullám (nyomásváltozás a levegőben), ami beszédként azonosítható. A közvetítő közeg a levegő, amelyben a hanghullámok terjednek, a közvetítő közeg fizikai jellemzői a viszhangosság, a visszavert hullámokból származó torzítás, a környezetből származó egyéb zajok.
A beszélő és a hallgató között lehetnek bizonyos berendezések, amelyek torzíthatják (vagy nem) a hangot, például telefon, amatőr rádió, esetleg IP telefon. A vevő a hallgató halló szerve, a halló ideg, és a nyelvi szinten a hallgató agya "dekódolja" az információt, és kiszűri a zajokat.
Az átviteli csatorna egy fontos jellemzője a sávszélesség. Egy kis sávszélességű csatorna, mint például a vezetékes telefon nem tudja átvinni a teljes audió információ tartalmat, még egy beszélgetés esetében sem, hanem csak bizonyos torzítással, információ vesztéssel történik az átvitel, szemben egy közvetlen beszélgetéssel.
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Egyéb, angol nyelvű információk
- Links to Telecom Tutorials/Whitepapers
- Intec Telecom Systems' Telecom Dictionary
- Mobile Phone Directory Telecommunications Glossary
- Telecommunications Industry Association (TIA)
- BT British Telecommunications company
- Teledata Networks' Telecom Dictionary and Telecom Knowledge Center (includes white papers)
- Telecommunications News
- Telecommunications Abbreviations


Based on work by Piroska és