Nüsszai Szent Gergely

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Nüsszai Szent Gergely (Caesarea, Kappadókia, ma Törökország, Kr. u. 335 körül - ?, Kr. u. 394?): görögül alkotó ókeresztény író, az egyházatyák egyike.

Bátyja, Nagy Szent Vazul irányítása alatt nevelkedett, világi pályára készült, mint maga mondja egy levelében: „az Írás ellenszenves, élvezhetetlen könyveit másra cseréltem és inkább rétor, mint keresztény akart lenni", meg is házasodott. Később mégis szerzetesnek állt, 371-ben a bátyja unszolására elfogadta Nüssza kisváros püspöki székét, ahonnan 376-ban távoznia kellett, feltehetően alaptalan anyagi vádaskodások miatt. Valens római császár halála és az arianizmus időleges visszaszorítása után ismét püspök lett (378-tól) Pontosz tartományban. 381-ben a konstantinápolyi zsinaton I. Theodosius császár álláspontja mellett állt ki, s vezető szerepet játszott az arianizmus megbélyegzésében. Élete utolsó évtizedéről semmilyen érdemleges adatot nem tudunk.

A három kappadókiai egyházatya (a másik kettő: Nazianzoszi Szent Gergely és Nagy Szent Vazul) közül ő volt a legerősebb teológiai elme, költői és szónoki tehetsége elmarad ugyan névrokonáé mellett, egyházszervezői jelentősége sem éri el bátyjáét, de életműve, amely a misztikus és a spekulatív teológia alapvetése, nem kevésbé jelentős társaiénál.

„Logosz katékhétikosz ho megasz" (A nagy útmutató beszéd) című műve legfontosabb dogmatikai írása (385), ebben bibliai hivatkozások helyett spekulatív, filozófiai érveléssel adja elő a keresztény hittételek rendszerét. „Prosz Eunomion antirrhétikoi logoi" (Cáfoló érvek Eunomiosz ellen, 380 - 383) című értekezése a konstantinápolyi zsinat teológiai-dogmatikai érvei támogatják, egyben hevesen kikel az ariánusok ellen.

„Ta Makrinia" (Makrina tanításai, 379) című dialógusa Platón Phaidónját választotta mintáuk, kerettörténete leírja a szerző látogatását egy kolostort vezető nővér halottaságyánál, kettejük beszédét a címben megjelölt Makrina irányítja. A „Contra fatum" (A végzet ellen, 382) című tanulmánya az akaratszabadság tanát védelmezi az asztrológiával szemben.

Számos bibliamagyarázó munkát is írt, ezekben Órigenész elveit és módszereit követi. „Peri tu biú Móüszeósz" (Mózes életéről, 390 körül) című művében Mózes élete ad alkalmat arra, hogy a Lélek misztikus útját írja le, e művének allegórikus értelmezése igen nagy hatással volt a középkor teológiájára. Az Énekek énekéhez írt tizenöt homiliája is Origenész magyarázatát fejleszti tovább, s egyben polemizál az allegórikus értelmezés ellenfeleivel (Mopszuesztiai Theodórosz).

Aszkétikus írásai közül kiemelkedő fontosságúak: „Peri partheniasz" (A szüzességről, 370), „Peri tú kata theon szkopú kai tész kata aléthaian aszkészeósz" (Isten szemléletéről és az aszkézis igazságáról, 390 körül) és a „De institutio Christiano" (A keresztény elvről, 390 körül)

[szerkesztés] Források

  • Teológiai kislexikon