Kainozoikum

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

 Hiénaszerű ragadozó emlős, mesonyx az eocén korszakban.
Nagyít
Hiénaszerű ragadozó emlős, mesonyx az eocén korszakban.

A kainozoikum a legutóbbi a három nagy földtörténeti korszak közül, amely ma is zajlik. A mezozoikumot követte. Görög eredetű név (görög kainos= új, zoe=élet), fordították már újállatidőnek is.

Ez az „emlősök kora”, hiszen 65,6 millió évvel (mya) ezelőtt a nagy kréta-harmadkor kihalás után kezdődött, amelyet köznapi kifejezéssel a dinoszauruszok kihalásaként emlegetnek.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Felosztása

Két további korszakra bontják, a korábbi paleogénre és az ezt követő neogénre, amelyek további korokra bonthatók. A részletes felosztás következő.

Paleogén:

Neogén:

Használnak olyan felosztást is, amelyben a pleisztocén és holocén különválasztva alkotja a negyedidőszakot, ami pedig előtte van a kainozoikumból, az a harmadidőszak. (A legtöbb geológus azonban ezt az utóbbi - időben korábban kialakított - felosztást már nem ismeri el.)

[szerkesztés] Élet a kainozoikumban

 Meshippus, azaz "félló" őslovak, eocén-oligocén.
Nagyít
Meshippus, azaz "félló" őslovak, eocén-oligocén.

A kainozoikumban az emlősök kisszámú egyszerű és specializálatlan fajból a földi, vízi és légi élőlények sokszínű univerzumává fejlődtek, elfoglalva a kihalt fajok által hátrahagyott élettereket.

A kainozoikum ugynakkor nem csak az emlősök kora, hanem a szavannáké és az egymástól függő virágos növényeké és rovaroké is. Ebben a korszakban ugyancsak nagy fejlődésnek indultak a madarak. Az eocénben tűntek el a nyitvatermőkhöz tartozó magaspáfrányok. Az emberszabású majmok fejlődése az oligocénben kezdődött.

Geológiailag ez az a kor, amikor a kontinensek jelenlegi helyükre mozdultak. Ausztrália és Új-Guinea levált a Gondwanáról és északra sodródott, hogy Délkelet-Ázsiában kössön ki, az Antarktisz a Déli-sarkra került, az Atlanti-óceán kiszélesedett és később Dél-Amerika összeköttetésbe került Észak-Amerikával.

[szerkesztés] Éghajlata

A mezozoikumi magas hőmérséklethez képest már az eocénben megkezdődött a lehűlés, a miocén végére pedig az Antraktiszon kialakult a jégtakaró, majd a harmadidőszak végén az északi pólus környezetében ie megkezdődött az eljegesedés. A pleisztocénben az összefüggő jégtakaró Európában a mai Krakkóig, Amerikában New Yorkig ért. A jégkorszakok során a jégtakaró periodikusan hol előrenyomult, hol visszavonult.

[szerkesztés] A kainozoikum Magyarországon

A kainozoikum jó részében a Kárpát-medencét még elérték a Tethys ősóceán nyúlványai. Az eocén végén és az oligocén elején a Magura-óceán nevű ág hullámzott itt. Ennek aljzata más lemezek alá mozdult és az alsó miocén végére felgyűrődött a Külső-Kárpátok. Tethys előrenyomuló és visszahúzódó nyúlványai többször elborították a területet, az itteni tengerrészek egészen az oligocén végéig kapcsolatban álltak a Tethysszel.

Ekkor az Alpok és a Dinári-hegység felgyűrődésével létrejött a Paratethys-medencerendszer, amely a Svájci Alpoktól Közép-Ázsiáig húzódott. Ennek üledékgyűjtői a beömlő folyóktól különböző mértékben kiédesedtek.

A középső miocéntől a Pannon-medence gyorsan süllyedni kezdett. A középső miocén végére összeköttetése megszűnt a Tehthys-maradvány Földközi-tengerrel és kialakult a Pannon-tó, ami fokozatosan töltődött fel, miközben vize kiédesedett. A pleisztocénban megemelkedtek a medencén belüli hegységek és a nagy folyók nagyjából mai helyüket vették fel. A pleisztocén kori eljegesedés során Magyarország periglaciális (azaz a jégtakaróhoz közeli, de jéggel nem borított) terület volt, amit üledékek bizonyítanak.

[szerkesztés] Külső hivatkozások