Rákosi vipera

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Rákosi vipera
Veszélyeztetett faj. Státusz: végveszélyben
Rendszertan
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Hüllők (Reptilia)
Rend: Pikkelyes hüllők (Squamata)
Alrend: Kígyók (Serpentes)
Család: Viperafélék (Viperidae)
Nem: Vipera
Faj: V. ursinii
Bonaparte, 1835
Alfaj: V. u. rakosiensis
Tudományos név
Vipera ursinii rakosiensis
Méhely, 1893

A rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) egy kizárólag Magyarországon előforduló, rendkívül ritka mérgeskígyó-alfaj, a Kárpát-medence egyik legféltettebb természeti értéke. Az idők folyamán – Rákosi Mátyásra tekintettel – politikai okokból (és a faj szempontjából helytelenül) parlagi viperának és rákosréti viperának is nevezték. Az Alföldön a homoki vipera névvel illették, azonban a hivatalos természettudomány ezt a megnevezést egy másik faj (Vipera ammodytes) megjelölésére alkalmazza.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Rendszertani besorolás

A fajt 1892-ben kezdte kutatni Méhely Lajos, a kor jeles zoológusa, miután Herman Ottó 1892. április 28-án a Királyi Magyar Természettudományi Társulat Állattani Szakosztályának 5. Értekezletén két, a Rákos patak rétjén fogott „keresztes viperát” mutatott be. Vizsgálódásai eredményeképpen Méhely 1893. május 29-én megjelent esszéjében a szóban forgó példányokat külön alfajként (Vipera berus var. rakosiensis) írta le, majd a British Museum herpetológusával, George Albert Boulenger-vel folytatott levelezés során nagy nehezen elfogadta, hogy valójában az itáliai elterjedésű Orsini-vipera – melynek 1911-ben egy másik alfaját, a karszt viperát (Vipera ursinii macrops) is ő írta le – alfaja.

[szerkesztés] Előfordulás

A rákosi vipera eredetileg Ausztriától Bulgáriáig előfordult, de mára már mind e két országból, mind Románia területéről kipusztult. A hajdan két, hansági és alföldi területen létező, nagyobb magyarországi állomány mára kisebb csoportokra szakadt szét. A nyugati populációk elsősorban nedves réteken, lápokon, legelőkön, míg a Duna-Tisza közi állomány a Kiskunság száraz, sztyeppi területein él.

[szerkesztés] Megjelenés

Az alfaj alapszíne szürkés vagy sárgásbarna, hátán a keresztes viperára emlékeztető, egyedre jellemző, sötétbarna cikcakkmintázat fut végig, amit az oldalakon hasonló színű foltok kísérnek. A hasi oldal szürkeségét piszkosfehér foltok tarkítják.

A rákosi vipera meglehetősen rövid kígyóféle, a legnagyobb mért hím 47,1, a leghosszabb nőstény pedig 59,8 centiméteres volt. A méret mellett a farok hossza és a farokpajzsok száma (a hímeknél 32-38, a nőstényeknél 22-30) alapján lehet megkülönböztetni a nemeket.

[szerkesztés] Életmód

Mint minden hazai hüllő, a rákosi vipera is telel. Október közepe táján vonul el egy szárazabb, fagymentes helyre (leginkább rágcsálók elhagyott járataiba), ahonnan csak áprilisban kúszik elő meglehetősen legyengült állapotban. A fiatal példányok elsősorban ízeltlábúakkal, különösen egyenesszárnyúakkal táplálkoznak, a kifejlett egyedek emellett kisemlősöket, gyíkokat és madárfiókákat is fogyasztanak. Évente háromszor vedlenek: tavasszal, nyár közepén és röviddel a téli álomra vonulás előtt.

[szerkesztés] Szaporodás

Áprilisban kerül sor a párzásra. Az időjárástól és táplálékkínálattól függően július-augusztusban, olykor szeptember elején kerül sor a fialásra. Az utódok átlátszó, puha burokban fejlődnek, és nem ritka, hogy már az anyaállat testében kikelnek. A tojások száma 4-16 között változhat, általában a nőstény korának előrehaladtával emelkedik. Az azonnal kikelő, szüleik mintázatát viselő, 12-16 centiméteres utódok hamarosan levedlenek. Az első évben havi rendszerességgel kerül sor vedlésre, majd a növekedés lassulásával mind ritkábban.

[szerkesztés] A méreg

A kígyó félénk, rejtőzködő életmódja és alacsony példányszáma miatt marásra rendkívül ritkán kerül sor, ráadásul a rövid méregfogakon kereszül fecskendezett kis mennyiségű, gyenge méreg hatása megközelítőleg egy méh csípésével azonos. Halálos marásról nem született feljegyzés. Az esetleges allergiás reakciók miatt azonban mindenféleképpen érdemes orvoshoz fordulni.

[szerkesztés] Védettség

Az alfajt leginkább élőhelyének csökkenése, szétdarabolódása fenyegeti, ráadásul egyelőre igényei sem pontosan tisztázottak. A két hansági és legfeljebb tíz alföldi populáció kb. 500 egyedet számlál. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2004-ben az Európai Unió LIFE-Nature keretének 50%-os támogatásával hosszútávú védelmi programot indított be, melynek keretében a Kiskunsági Nemzeti Parkban létrehoztak egy Rákosivipera-védelmi Központot a Rákosi Vipera Szakmai Tanács szakmai felügyelete alatt, az ELTE Genetika Tanszékének és a Fővárosi Állat- és Növénykertnek az együttműködésével. A központban különböző vizsgálatok végrahajtására, szaporításra és visszatelepítésre adódik mód. A program sarkallatos pontja továbbá az élőhelyrekonstrukció és az érintett területek lakosságának tájékoztatása.

A rákosi vipera, Magyarország egyetlen endemikus gerincese 1974 óta védett, 1988 óta fokozottan védett, 1992-től pedig kiemelten védett, pénzben kifejezett eszmei értéke 1 000 000 forint. A Természetvédelmi Világszövetség értékelése szerint veszélyeztetett, szerepel a Berni Egyezmény II. és a CITES I. Függelékében is.

[szerkesztés] Hivatkozások