1947-es magyar országgyűlés választások
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A kékcédulás választások néven elhíresült 1947-es magyar országgyűlés választásokat augusztus 31-én rendezték.
A legtöbb szavazatot a magyar választások során először a kommunista párt (Magyar Kommunista Párt, MKP) szerezte meg, de a választójogi törvény megváltoztatása és a széleskörű csalások ellenére sem jutott az abszolút többség közelébe. Sikeres volt azonban az a taktika, amellyel felszalámizták a korábban abszolút többséggel rendelkező pártot, a Független Kisgazdapártot (FKgP).
A szovjet megszállók fegyvereinek oltalmában így a kommunisták ezen a választáson megtették az utolsó lépések egyikét az egyeduralom megszerzése felé vezető úton. A Dinnyés Lajos vezetésével 1947. szeptember 23-án alakult kormányban már szám szerint is a kommunisták kapták a legtöbb posztot.
A választásokra 11 párt jelentkezett, de végül csak 10 indult. (Az új pártok többnyire a Baloldali Blokk által szétzúzott FKgP utódpártjai voltak abban az értelemben, hogy a kisgazda szavazatok nagy részét ők gyűjtötték be.)
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Törvénymódosítás, visszaélések
[szerkesztés] Törvénymódosítás
A választásokat megelőzően, 1947. július 23-án a kommunisták nyomására módosították a választójogi törvényt (1947.: XXII. tc.). A törvény a „Lex Sulyok” gúnynevet kapta, mert a változások következtében többek közt az ellenzék vezére, Sulyok Dezső is elvesztette választhatóságát. (Pártja, a Magyar Szabadságpárt emiatt feloszlatta magát.)
A törvénymódosítás 10 százalékkal csökkentette a választásra jogosultak számát.
[szerkesztés] Névjegyzékmanipulációk
A választói névjegyzékből ugyanakkor a kommunista belügyesek a tiltakozások ellenére mintegy félmillió szavazót kihagytak, többnyire a polgári pártok és a szociáldemokraták támogatóit.
Ezt úgy csinálták, hogy a „reakciósnak” tartott polgároknak nem kézbesítették az ún. összeíró íveket, vagy ha igen, ahhoz a teljesíthetetlen feltételhez kötötték a választójogosultság megadását, hogy a választó bizonyítsa, hogy a két világháború között nem volt tagja jobboldalinak minősített szervezetnek.
[szerkesztés] Kék cédulák
A kék háttérnyomású ideiglenes választói névjegyzékkivonattal (a hírhedt kék cédula) is lehetett szavazni a lakhelytól távol: az országot teherautókkal, vonaton (sőt kerékpáron) járó kommunisták közül sokan 15-20 alkalommal is szavaztak ugyanazon a választáson (a külön erre a célra nyomtatott kékcédulákat az MKP bocsátotta rendelkezésükre). A kutatók máig sem tudják, hány ilyen szavazat kerülhetett az urnákba, a nagyságrendet 60-100 ezerre becsülik (az MKP mindösszesen 1,113 millió szavazatot gyűjtött).
A csalásokat sok helyen észlelték, de csak leállítani tudták bizonyos körzetekben. A kiskunmajsai 5. szavazókör jegyzőkönyvéből: „A bizottság megállapította, hogy tömegesen érkeznek idegenek névjegyzéki kivonattal szavazásra, kik közül többeket igazolásra szólított fel. A rendőrségen megállapítást nyert, a szavazás beismerése és a nála lévő hamis névjegyzéki kivonat alapján, hogy Kiskunmajsán, már a negyedik helyen akart leszavazni. Ők is ugyanazzal az autóval érkeztek, melyik az idegeneket hozta szavazásra.”[1]
[szerkesztés] Az MFP diszkvalifikálása
A 13,4 százalékos eredményt (700 ezer voks, 49 mandátum) elért Magyar Függetlenségi Párt szavazatait novemberben, a petíciós pert követően megsemmisítették, arra hivatkozva, hogy az ajánlószelvényekkel csalást követtek el.
Ez az MKP „visszacsapása” következtében történt. A választás után ugyanis az MFP petíciót nyújtott be a Választási Bírósághoz, amellyel kétségbe vonta a választások érvényességét és új választások kiírását követelte. A kommunisták erre az MFP-t vádolták meg csalással. A döntés előtt Rákosi Mátyás villájába rendelte a Választási Bíróság - egyébként kommunista - elnökét, Major Ákost, és azzal fenyegette meg, hogy ha a testület nem az MKP javára dönt, azzal polgárháborúba taszítja az országot.
[szerkesztés] Az induló pártok eredményei
| Szervezet | Mandátumok száma | Mandátumok aránya |
|---|---|---|
| Demokrata Néppárt (DNP) | 16,4% | |
| Független Kisgazdapárt (FKgP) | 15,4% | |
| Független Magyar Demokrata Párt (FMDP) | 5,2% | |
| Keresztény Női Tábor (KNP) | 1,4% | |
| Magyar Függetlenségi Párt (MFP) | 49 | 13,4% |
| Magyar Kommunista Párt (MKP) | 22,3% | |
| Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) | 14,9% | |
| MRP | 1,7% | |
| Nemzeti Parasztpárt (NPP) | 8,3% | |
| PDP | 1,0% |
[szerkesztés] Statisztikák
A két munkáspárt (MKP, MSZDP) együtt 1,858 millió szavazatot, azaz 37.17%-ot szerzett (az 1945-ös választásokon kapott 34,4%-kal szemben). Az FKgP-vel szemben létrehozott Baloldali Blokkban szövetségesük, a Nemzeti Parasztpárt 415 ezer szavazatot, 8,3 százalékot kapott, így a blokk szavazatainak aránya, 45,5% még mindig nem volt elég a többséghez.
Az FKgP 770 ezer szavazatot, 15,4 százalékot kapott. Mivel korábban együtt kormányzott a Baloldali Blokkba tömörülőkkel, a volt kormánykoalíció 60,9%-ot szerzett.
Utódpártjaival együtt az FKgP ugyanakkor összesen 52%-ot kapott, azaz a csalások és az a választásokat megelőző baloldali vádkampány ellenére is alig veszített valamit 57%-os 1945-ös eredményéből. A kommunisták, akik korábban azt jelentették Moszkvának, hogy az ellenzéki pártok 15 százalékot sem gyűjtenek, 1945-höz hasonlóan ismét elszámolták magukat.
A Baloldali Blokkot többletmandátumokhoz juttatta az a választásitörvény-módosításban lefektetett szabály, hogy ha a koalíció megszerzi a szavazatok 60%-át, akkor a listás helyek 75 százalékát oszthatják fel egymás közt. A 60%-os határt éppen csak sikerült átvinni, és éppen a kékcédulás szavazatok segítségével. A Baloldali Blokknak ezzel a segítséggel juttatott többletmandátumokkal együtt is azonban csak 49,3%-hoz jutottak az Országgyűlésben, azaz a kisgazdák nélkül továbbra sem volt többségük.
A hatalmi viszonyokat azonban ekkor már nem a voksarányok döntötték el.
Az MFP 49 mandátumának későbbi megsemmisítésekor a Baloldali Blokk már abszolút többséghez is jutott, de ekkorra már a Kisgazda Párton belül sem mertek ellentmondani a kommunistáknak.
[szerkesztés] Forrás
[szerkesztés] Irodalom
- Földesi Margit–Szerencsés Károly: Halványkék választás. Magyarország 1947. (Tanulmány és válogatott dokumentumok. Kairosz Kiadó, 2001.)


Based on work by