Németország Szociáldemokrata Pártja
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Németország Szociáldemokrata Pártja (Sozialdemokratische Partei Deutschlands, SPD) a legrégebbi ma is létező politikai párt Németországban és a világ egyik legrégebb pártja, amely 2003-ban ünnepelte 140. születésnapját. Több, mint 600 000 tagjával Németország legnagyobb tagságú pártja.
A párt a munkásmozgalomban gyökerezik és korábban markánsabban szocialistaként definiálta magát. (Ma is tagja a Szocialista Internacionálénak.) A legutóbbi időkben, Gerhard Schröder vezetése alatt, neoliberális jegyeket is felvett és ideológiájaként a szociáldemokráciát vallja. Az SPD 35 évnél fiatalabb tagjait a Jusos ifjúsági szervezet tömöríti (Jungsozialisten in der SPD, azaz "ifjúszocialisták az SPD-ben").
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
[szerkesztés] A köztársaság előtt (1863 - 1918)
Az SPD 1863. május 23-ától számítja történetét: ekkor alapította Ferdinand Lassalle az Allgemeiner Deutscher Arbeiterverein (ADAV, Általános Német Munkásegylet) nevű pártot.
August Bebel és Wilhelm Liebknecht az 1869. augusztus 7 és 9. közt tartott eisenachi kongresszuson hozta létre a Sozialdemokratische Arbeiterpartei nevű pártot (SDAP, Németország Szociáldemokrata Munkáspártja, amely 1875-ben (május 22 - 27., Gotha) egyesült az ADAV-val Sozialistische Arbeiterpartei néven (SDAP, Németország Szocialista Munkáspártja).
1878-ban Otto von Bismarck kancellár az antiszocialista törvényekben törvényen kívül helyezte a pártot forradalompártoló és monarchiaellenes nézetei miatt, de 1890-ben ismét legalizálták. Ugyanebben az évben tért át a párt a Sozialdemokratische Partei Deutschlands (SPD) névre, amit máig használ.
Egyéni képviselőként politikusai még akkor is választhatóak voltak, amikor a párt illegális volt, így a párt egyre erősebbé vált, sőt 1912-re az SPD lett a legnagyobb parlamenti erő (de a császári Németországban ez nem jelentett jogot a kormányalakításra).
A betiltásra a párt radikalizálódással reagált: 1891-ben elfogadott Erfurti Programja keményebb volt az 1875-ös Gothai Programnál: sz ország fő iparágainak államosítását követelte. Eduard Bernstein pártideológus anti-marxista nézetei és a Bebelt követő pártvezető Friedrich Ebert politikája a későbbiekben mégis növelte a párt lojalitását a császár és a birodalom iránt, így az SPD támogatta a Németországot az első világháborúba vezető politikát.
[szerkesztés] A pártszakadás
1917. januárjában a háború ellenzőit, köztük Rosa Luxemburgot, Karl Liebknechtet és Hugo Haaset kizárták a pártból. Az elszakadók külön pártot alapítottak (Unabhängige Sozialdemokratische Partei Deutschlands vagy USPD, "Németország Független Szociáldemokrata Pártja). Az USPD egyik szárnya volt a Liebknecht, Luxemburg és Clara Zetkin alapította, forradalmat sürgető Szpartakista Liga.
A német novemberi forradalom során 1918-ban Ebert a birodalmi hadsereg oldalára állt a felkelőkkel szemben. November 9-én Németország kancellárja lett (majd 1919. februárjában őt választották a Weimari Köztársaság első elnökévé).
[szerkesztés] Weimari Köztársaság (1918 - 1933)
A forradalmat ellenző SPD és az 1918 decemberében jórészt az SPD-t elhagyó politikusok által alapított, a forradalmat támogató német Kommunista Párt (KPD) egymás elkeseredett politikai riválisaivá váltak.
Az SPD idomult a német háborús vereség után létrejött Weimari Köztársasághoz, sőt annak egyik alappillérévé vált. A Német Demokrata Párttal (DDP) és a Német Katolikus Középpárttal (Zentrum( együtt tagja lett a Weimari Koalíciónak. Ez nagy többséggel rendelkezett a Weimarban 1919-ben összeült alkotmányozó gyűlésben és így tulajdonképpen az új német parlamentáris demokrácia, a Weimari Köztársaság létrehozója lett. A KPD ezzel szemben ellenezte az új rezsimet.
A kommunisták megjelenése hosszabb távra is nehéz választás elé állította az SPD-t: ha radikálisabb politikát folytat, hogy kifogja a szelet a KPD vitorlájából, középosztálybeli szavazóit veszítheti el, ha viszont mérsékelt hangot üt meg, a munkások közt adhatja át a terepet a kommunistáknak.
A dilemmának az 1932-ben megválasztott új konzervatív kancellár, Franz von Papen vetett véget: július 20-án, bár neki magának alig volt támogatása a Reichstagban, menesztette az SPD-s Otto Braun vezette berlini porosz kormányt és ezzel nagy lökést adott a Weimari Köztársaság felbomlásának.
Miután Paul von Hindenburg elnök 1933. január 30-án Adolf Hitlert nevezte ki, az utolsó legalább részlegesen szabad német választáson, március 5-én az SPD a szavazatok 18.25 százalékát szerezte meg. A KPD-t törvényen kívül helyezték, képviselőit letartóztatták vagy száműzetésbe kényszerítették. Az SPD még büszke arra, hogy ők voltak az egyetlen párt a Reichstagban, amely március 23-án ellene szavazott a Hitlernek gyakorlatilag teljhatalmat biztosító felruházási törvénynek. Szavazataik azonban nem voltak elegendőek, hogy megakadályozzák a kétharmados többséget igénylő törvény jóváhagyását. Nem sokkal később, július 14-én az SPD-t is betiltották.
[szerkesztés] A náci időszak (1933 - 1945)
Az SPD sok tagját Hitler uralma alatt letartóztatták, vagy koncentrációs táborba küldték. Prágában elűzött SPD-sek emigráns pártot hozrtak létre, mások belső emigrációba vonultak, olyan német városokba, ahol nem ismerték őket. Például Friedrich Kellner, az SPD mainzi szervezője az oberhesseni Laubachba költözött, ahol - életét kockáztatva - a náci rezsim túlkapásairól megírta híres Naplóját.
1936 és 1939 között sok SPD-tag harcolt a spanyol polgárháborúban Franco ellen.
Miután Németország 1938-ban annektálta Csehszlovákiát, az emigráns párt Párizsba költözött, de a franciák veresége után 1940-ben onnan is menniük kellett. Londonba költöztek.
[szerkesztés] A háború után (1946-tól Schröderig)
[szerkesztés] Nyugat-Németországban
A második világháború után, 1946-ban az SPD újraalakult Németországban, mind a négy megszállási zónában. A Német Szövetségi Köztársaságban (NSZK) az első szabad választástól, 1949-től 1966-ig az SPD ellenzékben volt.
Az 1959es godesbergi programban az SPD véglegesen és hivatalosan szakított a marxista elvekkel.
1966-ban a szövetséges Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a liberális Szabaddemokrata Párt (FDP) elvesztette parlamenti többségét és a CDU-s Kiesinger kancellár vezetésével CDU-SPD nagykoalíciós kormány alakult.
1969-ben, először 1928 óta, az SPD győzött és az FDP-vel alkotott kormánykoalíciót. Ezt követően az SPD 1982-ig kormányzott, két kancellárt adva az NSZK-nak: Willy Brandtot és Helmut Schmidtet.
Kezdetben az SPD ellenezte Nyugat-Németország 1955-ben indult újrafelfegyverzését és csatlakozását ugyanebben az évben az atlanti katonai szövetséghez, a NATO-hoz, később azonban megbékélt a tagsággal.)
1982-ben a Helmuth Kohl vezette CDU-FDP koalíció vette át a hatalmat. Kohl egymás után négyszer lett kancellár. 1998-ban azonban vesztett a választáson és az SPD-s Gerhard Schrödernek kellett átadnia a kancellári széket.
[szerkesztés] Kelet-Németországban
A szovjet megszállási zónában, amely később Kelet-Németország lett, az SPD-t arra kényszerítették, hogy 1946-ban egyesüljön Németország Kommunista Pártjával, Németország Szocialista Egységpártja (SED) néven. 1989-ben, amikor összeomlott a kommunista rendszer, az SPD-t újraalapították Németországban és később egyesült a nyugat-németországi SPD-vel, amikor Németország újraegyesült.
[szerkesztés] A Schröder-kormány
[szerkesztés] SPD-politikusok
[szerkesztés] Az SPD vezető politikusai az első világháború előtt
- August Bebel
- Wilhelm Liebknecht
- Karl Kautsky
- Eduard Bernstein
- Rosa Luxemburg
[szerkesztés] Az SPD elnökei
A császárság és a Weimari köztársaság idején:
- August Bebel és Paul Singer, 1892-1911
- August Bebel és Hugo Haase, 1911-1913
- Friedrich Ebert és Hugo Haase, 1913-1917 (1916-ban Haase elszakadt, hogy az USPD-hez csatlakozzon)
- Friedrich Ebert és Philipp Scheidemann, 1917-1919
- Otto Wels és Hermann Müller, 1919-1931, 1922-ben Arthur Crispien is, mint az újrabeolvadó USPD képviselője
- Otto Wels és Arthur Crispien, 1928-1931
- Otto Wels, Arthur Crispien és Hans Vogel, 1931-1933
A száműzetésben:
A második világháború után:
- Otto Grotewohl, a szovjetek megszállta zóna SPD-elnöke - a párt itt egyesült a KDP-vel és együtt alapították meg a Németország Szocialista Egységpártját (SED)
- Kurt Schumacher, a britek megszállta zóna SPD-elnöke, aki elutasította Grotewohl igényét az egész párt vezetésére
Elnökök Nyugat-Németországban:
- Kurt Schumacher, 1946-1952
- Erich Ollenhauer, 1952-1963
- Willy Brandt, 1964-1987
- Hans-Jochen Vogel, 1987-1991
Az újraalapított kelet-németországi SPD-ben:
A német újraegyesítés óta:
- Hans-Jochen Vogel, 1990-1991
- Björn Engholm, 1991-1993
- Johannes Rau, ügyvezető elnök 1993
- Rudolf Scharping, 1993-1995
- Oskar Lafontaine, 1995-1999
- Gerhard Schröder, 1999-2004
- Franz Müntefering, 2004-2005
- Matthias Platzeck, 2005-2006
- Kurt Beck, 2006
[szerkesztés] SPD-s német kancellárok
- Friedrich Ebert 1918
- Philipp Scheidemann 1919
- Gustav Bauer 1919-1920
- Hermann Müller 1920] és 1928-1930
- Willy Brandt 1969-1974
- Helmut Schmidt 1974-1982
- Gerhard Schröder 1998-2005
[szerkesztés] SPD-s német elnökök
A második világháború utáni német alkotmány szerint az elnök nem lehet párttag, amíg hivatalát viseli, hiszen pártatlannak kell lennie.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- SPD honlap németül
- SPD honlap angolul
- Az SPD ifjúsági szervezetének honlapja
- Is the Left Still on the Left? — Dirk Maxeiner és Michael Miersch a német baloldalról


Based on work by