Mozart: Divertimento No. 4

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Wolfgang Amadeus Mozart No. 4-es D-dúr divertimento című alkotása, (K. 205 (173a)) 1773 őszén, Bécsben íródott a következő hangszerekre: hegedű, brácsa, fagott, nagybőgő és két kürt.

Mozart életrajzírói feltételezik, hogy különleges alkalomra komponálta.

Tételei:

  1. Largo — Allegro
  2. Menuetto
  3. Adagio
  4. Menuetto
  5. Finale. Presto

Ismét Joseph Haydn hatásával találkozunk ebben a műben, amelyhez ezúttal a bécsi szerenádzenék közkeletű stílusjegyei társulnak.

Burney, a világutazó angol kutató, aki Mozart korának európai zenéjét és zenészeit személyes élmény alapján ismerte, útinaplójában beszámol azokról a szerenádokról és cassatiókról, amelyeket úton-útfélen hallani Bécsben az utcákon, vagy a kávéházak teraszain. Elképzelhető, hogy a bécsi utcán kóborló muzsikusok számára íródott ez a mű is.

Az első tételt bevezető Largo például tipikusan bécsi szerenád-formára vall, a gyors főtétel szerkesztéséhez azonban, akárcsak a két menüett megoldásához, Joseph Haydn nyújtott előképet. A harmadik helyen álló lassú tételt vonóstrió szólaltatja meg, de lényegében hegedűszólóra szánta Mozart — ismét Haydn 1771-es vonósnégyesei lassú tételeinek tanulságát vonta le. De az idősebb pályatárs hatását mutatja a finálé variációs felépítése is. Itt a hangszerelés az olasz concertók mintáját követi: valamennyi hangszer részese lehet a mondanivaló interpretálásának.

Wolfgang Amadeus Mozart divertimentói

D-dúr, K. 136 (125a) | B-dúr, K. 137 (125b) | F-dúr, K. 138 (125c) | D-dúr, K. 205 (173a) | F-dúr, K. 247 | D-dúr, K. 251 | F-dúr, K. 253 | B-dúr, K. 270 | B-dúr, K. 287 (271b) | D-dúr, K. 334 (320b)