Ezüstös pikkelyke
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Ezen szócikk semlegessége vitatott. | |
Az ezüstös pikkelyke (más néven ezüsthalacska) a pikkelykék rendjébe tartozó rovar. Latin neve: Lepisma saccharina. Ez az élőlény az ősidőkből származik, még a csótányok előtt jelent meg a Földön (300 millió éve).
| Ezüstös pikkelyke | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Rendszertan | |||||||||||||||
|
|||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||
| Lepisma saccharina Linnaeus, 1758 |
|||||||||||||||
|
|
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Leírása
7-10 mm. Ezüstösen csillogó és erősen lapos testéről bizonyára sokan emlékeznek e kis rovarra. Ha sikerül megfognunk, a testét befedő ezüstös pikkelyek jó része a kezünkre tapad. Nincs pontszeme, összetett szeme is csak néhány szemecskéből tevődött össze. Farcsuták csak a két utolsó potrohszelvényen erednek.
[szerkesztés] Életmódja
2-5 évig, 3000 m-es hegyek magasságáig él. Szürkületben, éjjel tevékenykedik. Ragaszkodik a viszonylag magas páratartalomhoz (ideális: 95%). Gyorsan fut, de ugrani nem tud. Fatörzseken, mohán, sziklákon, régi épületekben, lakásoknak főleg a mellékhelyiségeiben gyakori. Keményítő- és szénhidráttartalmú anyagokat kedved, de gyapjúféleségeket, bőrárúkat is megrág (akárcsak ragasztóanyagot, papírt, fényképeket, cukrot és lisztet). 22 és 27 Celsius fok között érzi magát a legjobban. Gyorsan szalad, majd megáll, és ismét gyorsan futva továbbáll. Akár egy évet is kibír élelem nélkül.
[szerkesztés] Szaporodása
Párzásnál a hím spermáját vékony fonalban helyezi a földre, és a nőstény felszedi. A petéket a nőstény résekbe helyzezi (könyvek vagy polcok mögé, élete során körülbelül százat, 2-3-as csomókba, akár heteken keresztül). 3-6 hét múlva a petékből kikelnek az ivadékok, és 4 hónap és 3 év közötti idő alatt fejlődnek ki (hőmérséklettől függően), miközben sokszor vedlenek (a levedlett bőrt is megeszik). Születésük pillanatától a fiatal egyedek csak méretben különböznek a kifejlettektől. Élete során akár ötvenszer is vedlik, roncsolt testrészei regenerálódnak (bár sosem bocsátja meg annak, aki ezt tette vele).
[szerkesztés] Elterjedése
Európa, de sokfelé széthurcolták.
[szerkesztés] Természetes ellenségei
Fülbemászók, százlábúak, valamint néha pókok is megtámadják.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Móczár L.: Rovarkalauz. Gondolat. Budapest, 1990.
- Animal Diversity Web


Based on work by