Magyar tarka szarvasmarha

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Szarvasmarha
Rendszertan
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Alrend: Kérődzők (Ruminantia)
Család: Tülkösszarvúak (Bovidae)
Alcsalád: Szarvasmarhafélék (Bovinae)
Nem: Bos
Faj: Őstulok (B. primigenius)
Alfaj: B. primigenius taurus
Tudományos név
Bos primigenius taurus
Linné, 1758

A magyar tarka szarvasmarha, vagy régebbi elnevezésével magyar pirostarka, egyike őshonos, védett háziállatainknak.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Története

Az első nyugati fajták (pl. a szimentáli) már a 18. században, a bajor telepesekkel együtt megérkeztek Magyarországra. A 19. század első felében a kimondottan hústermelő marhának számító magyar szürkemarha helyett igény jelentkezett egy elsősorban tejtermelő szarvasmarhafajta iránt. A döntő fordulatot a dualizmus kora hozta, amikor fokozódott a kereslet a tej és a tejtermékek, és ezzel a korszerű, jobb termelőképességű, igényesebb fajták iránt. Ekkor még az állomány több, mint 90 %-át tette ki a szürkemarha, amely résztvett a magyar tarka kialakításában.

Egy 1894. évi törvénycikk alapján elkészült az állattenyésztési szabályozás és a tenyészkerületi beosztás. Ez kedvezett a különböző tájfajták kialakulásának. Az Alföldön szürkemarhabikát, a Dunántúlon szimentálit, a Felvidéken pinzgauit, a Kárpátokban a borzderes bikákat lehetett használni a köztenyésztésben. Így alakultak ki a tájfajták amelyek közül különös jelentőségű lett a bonyhádi, amely kiváló tejtermelő volt, elsősorban nyugati fajták keresztezésével nyerték. Sötétebb piros színű volt. A millenneumi kiállításon I. díjat nyert.

A 20. század első éveiben megváltozott a tenyésztés iránya, a küllem helyett a termelékenység került előtérbe. Kiválogatták a jó termelőképességű egyedeket, majd a továbbtenyésztésük után már küllemre szelektáltak. Az új fajta kialakításába bevonták a tájfajtákat, amelyek a bonyhádi kivételével az 1940-es évekre beleolvadtak az újonnan kialakult magyar tarka fajtába. A magyar tarka szarvasmarha sokféle ősre visszavezethető nagyfokú változékonyságából adódóan a két világháború közötti időben világrekorder tejtermelő egyedek is kerültek ki a fajtából. 1942-re részaránya már elérte a 83 %-ot.

A két világháború között az állomány homogenitását a szimentáli fajta tenyésztésbe vonásával érték el. Ezzel a keresztezéssel javítani lehetett a magyar tarka tej- és hústermelését és igázhatóságát. Wellmann Oszkár határozta meg először a fajta bírálati szempontjait és törzskönyvezését, elősegítette az egységes tenyésztési célok kialakítását. Kialakult az elit magyar tarka tehén (4000 kg tej/305 nap, 150 kg tejzsír) és az aranytörzskönyv (25000 kg tej, 900 kg tejzsír, 6 élő borjú).

A II. világháborúban az állomány fele veszett oda. Egy 1950-ben hozott rendelet szerint a magyar tarkát kettős hasznosítású fajtaként kell tenyészteni. A nemesítésre irányuló keresztezések nem vezettek kielégítő erdeményre, bár kialakult egy fajtaváltozat, a negyedrészt jersey tejelő magyar tarka. Bebizonyosodott az is, hogy a magyar tarka húsmarhaként is jó eredményeket érhet el. Ám az 1972-ben kihirdetett kormányprogram hatására a populáció létszáma erősen lecsökkent. Ma a szarvasmarhaállomány 18-20 %-a a magyar tarka. A fajta tenyésztésszervezésével, genetikai fejlesztésével és nemzetközi képviseletével az 1989-ben alakult a Magyartarka Tenyésztők Egyesülete foglakozik.

[szerkesztés] Tulajdonságai

Színe sárga-piros-tarka. Élénk, jóindulatú állat. Átlagosan 607 kg élőtömegű, a tehén 600-700 kg, a bika 800 kg. 271 tejelési nap alatt 3208 kg tejet ad. Az alapfajta a tőgy és a tőgybimbó alakulása miatt gépi fejésre nem igazán alkalmas, viszont hústermelő képessége jó. A tejelő magyar tarka génösszetétele 25 % jersey, 75 % magyar tarka. Tőgye megfelel a gépi fejésre.

[szerkesztés] Forrás

  • Történelmi állatfajtáink enciklopédiája, szerk.: Tõzsér János, Bedõ Sándor, Mezõgazda Kiadó, Budapest, 2003

[szerkesztés] Külső hivatkozások