XI. isonzói csata
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| A XI. Isonzói-csata | |||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|||||||||
| Szembenálló felek | |||||||||
| Parancsnokok | |||||||||
| Luigi Cadorna Luigi Capello |
Svetozar Boroević | ||||||||
| Szembenálló erők | |||||||||
| 600 zászlóalj, 5200 löveg | 250 zászlóalj, 2200 löveg | ||||||||
| Veszteségek | |||||||||
| 40 000 halott 108 000 sebesült 18 000 eltűnt |
10 000 halott 45 000 sérült 30 000 eltűnt 20 000 hadifogoly |
||||||||
A XI. isonzói csata 1917. augusztus 18-tól szeptember 12-ig tartott az előrenyomuló olasz és a védekező Osztrák-Magyar Monarchia csapatai között. Cadorna az elvesztett X. isonzói csata után egy utolsó nagy rohamra készült az olasz csapatokkal, hogy elfoglalja a Monarchia frontvonalát és benyomuljon a hátországba. 5200 löveget és 600 zászlóaljat vezényelt a térségbe, hogy a Monarchia 250 zászlóalja és mindössze 2200 lövege ellen döntő csapást mérjen.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A csata
Az olasz támadás a Monarchia teljes frontszakaszára összpontosult, szemben a korábbi támadásokkal, amikor az olasz csapatok csak a frontvonal egyes részeit támadták meg. Az olasz hadvezetés úgy számolt, hogy egy döntő, totális támadás során a Monarchia nem tudja átcsoportosítania az erőit egyik frontszakaszról a másikra, így a létszámfölény miatt elsöpörhetik a ateljes frontvonalat és döntő győzelmet arathatnak. A támadás a Tolmin és az Adriai-tenger közti frontvonalon indult meg, az olaszok több ideiglenes hidat létesítettek, így megkönnyítve az előrenyomulásukat. Északon, a Bainsizza-fennsíkon Capello tábornok vezette 2. olasz hadsereg áttörte a Boroevic vezette monarchiabeli erők frontvonalát, elválaszották egymástól a Monarchia csapatait. Az olaszok kezére jutott Mount Santo erődje is. Az olaszok északon aratott győzelmének azonban stratégiai jelentősége nem volt, a XI. isonzói csata kitűzött célját nem sikerült megvalósítani: Trieszt elfoglalását. Az olaszok szeptember 12-én leállították az offenzívát, az ideiglenesen elfoglalt területekről nagyrészt kivonultak.
[szerkesztés] Eredmények
Habár nagy létszámfölényban harcoltak az olasz erők, nem tudtak döntő győzelmet aratni a Monarchia csapatai fölött. A területnyeresége a támadásnak jelentéktelen volt és stratégiailag elhanyagolható méretű. Az olaszoknak azonban nem maga a csata végzetes kimenetele, hanem az volt a legnagyobb stratégiai hibájuk, hogy a XI. isonzói csata után nem kezdték meg egy újabb isonzói-csata előkészítését. Az olasz hadvezetés 1917-ben nem akart újabb csatát a Monarchia erőivel, pedig az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai olyannyira legyengültek a XI. isonzói csata után, hogy egy újabb olasz támadásnak nem tudtak volna ellenállni. Az olaszok másik taktikai hibája az volt, hogy nem ismerték fel, hogy a keleti fronton a korábban indított Kerenszkij-offenzívát a Monarchia erői feltartóztatták és megkezdték előrenyomulásukat Oroszország belseje felé. 1917 szeptemberére a keleti front gyakorlatilag megszűnt és a Monarchia jelentős erőket tudott átcsoportosítani 1917 őszén az olasz frontra. Ez a létszámnövekedés lehetővé tette, hogy az eddig csak védekező monarchiabeli csapatok ellentámadást indítsanak az olasz fronton.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
Az olasz front: http://terkeptar.transindex.ro/legbelso.php3?nev=118


Based on work by