Ryukyu Kobudo

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

[szerkesztés] Történet

A Kobudo sítlusokat ősi kínai tradíciók szerint, több Kata alapján gyakorolták, amelyeket az újkorban Shinken Taira (1890-1970) Kobudo mester követett vissza, s gyűjtött össze. Ezen munka is segített abban, hogy feléledhettek újra az okinawai fegyveres rendszerek, s elérhették a szamurájok fegyveres rendszereivel (Kendo, Naginata-do, Iaido és Kyudo) azonos helyet. A Kobudo másik nagy alakja az Okinawa Kobudo mestere Matayoshi Shinpo.

A kobudo stílusai eredetileg 1609 után alakultak ki Okinawa szigetén, amikor betiltották a lakosság körében a fegyverviselést. Ekkor fejlődött ki - nagyrészt titokban - a sorozatos támadásoknak köszönhetően a kobudo és a karate-do stílusok mozgásanyaga.

Ma a kobudo legfőbb célja (minden más Budo stílushoz hasonlóan) a személyiség fejlesztése, az önismeret kialakítása, az emberi képességek határainak kitolása. A kobudo gyakorlás során a tanulók nemcsak a fegyverekkel foglalkoznak. Megismerkednek pusztakezes önvédelmi, küzdelmi, esés- és dobástechnikákkal is. A kobudo legismertebb eszközei mára már nyugaton önálló életre keltek. A bo-jitsu mellett megjelent a tonfa és a nunchaku is az önálló küzdősportok sorában. E két stílusban már vannak versenyek, világbajnokságok és itt inkább beszélhetünk versenysportról, mint harcművészetről.

A Kobudo történetével kapcsolatban a leghitelesebb okinawai forrás az Omorososhi című korabeli könyv, mely 1500 hosszabb-rövidebb versből áll. Ezek mind ryukyu dialektusban íródtak a 13. és a 17. század között. A versek bemutatják az akkori kultúrát, társadalmat, politikai változásokat és az okinawaiak mindennapjait. Ebből derül ki az is, hogy az okinawaiak is ismerték és használták a páncélt, a sisakot, valamint a hajlított kardot, akárcsak a szamurájok. Sajnos a bo-t és a sai-t tartalmazó részek elvesztek. Az Omorososhi (ma hozzáférhető részei) által említett egyetlen kobudo-fegyver a Jo.

Mivel a karddal felfegyverzett okinawaiak komoly ellenfelei lehettek volna a japán harcosoknak, 1609-ben a Satsuma invázió idején betiltották a lakosság körében a fegyvertartást, ekkor indult rohamos fejlődésnek az Okinawa-Te (a Karate-do elődje) és a Kobudo. Az eredetileg mezőgazdasági eszközök hamarosan fegyverként éltek tovább, titokban adták át a mesterek tudásukat, főleg családon belül. Az akkori stílusok között sok olyan volt, mely csak 1-2 fegyver használatát oktatta. Mára már a kobudo minden stílusában több fegyvert használnak. Az öt alapfegyver: bo, sai, nunchaku (cséphadaró), tonfa (a kézi hajtású gabonaőrlő hajtókarja volt), kama (sarló); a stílusok legföbb fegyvere a bot (bo). Vannak ugyanakkor különleges fegyverek, mint például az eku, a timbei és a santetsu-kon.

A kobudo klasszikusan okinawai stílus, mely mára már nemzetközi és több iskolára bomlik. Az egyes iskolák egymástól függetlenül működnek. A kobudo stílusokban nincsenek versenyek, de sokszor követelmény a valós harci (küzdelmi) tudás, mely fejlesztéséhez a mesterek különböző módszereket dolgoztak ki az elmúlt néhány évtizedben (védőfelszerelések, küzdelmi szabályok, biztonsági eszközök, stb.)


[szerkesztés] Forrás

A kobudo.huoldalról, a szerkesztők engedélyével.