Növényrendszertan

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A növényrendszertan mind az élő, mind a kihalt növényeket rang szerint csoportosított rendszerbe állítja, mégpedig oly módon, hogy abban kifejeződjenek az egyes csoportok rokonsági kapcsolatai.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] A növények fejlődéstörténete

A ma élő növényvilág sok millió éves fejlődés eredménye. A földtörténet régebbi korszakaiban élt növényvilágról kövületek, pl. az üledékes kőzetekből előkerült levéllenyomatok és megkövesedett növényi maradványok alapján alkothatunk magunknak képet. Ezek alapján lehetővé vált a növényvilág törzsfájának megalkotása.

A növényvilág törzsfája

(A fenti törzseket újabban már nem sorolják a növények közé. Lásd: Gombák és Algák!)

A legrégibb növénymaradványok három-négy milliárd évesek, időben a földtörténet őskorából valók.

A valódi sejtmagvas szervezetek legősibb formái egysejtű, ostoros, fotoszintézisre képes moszatok voltak.

A különböző szervezetek között fennálló rokonsági kapcsolatok még ma sem egészen világosak előttünk. A sárgamoszatokat és kovamoszatokat csak a jurától kezdve ismerjük. A zöldmoszatokról biztosan tudjuk, hogy már a kambriumban is éltek. A csillárkamoszatok legalább 400 millió év óta léteznek. Ebből az időből már barnamoszatok és vörösmoszatok is ismeretesek.

Gombák a kambriumtól kezdődően kimutathatók. Egyszerű szervezetű moszatokból származnak. A nyálkagombákat több kutató az egysejtű állatok rokonsági körébe sorolja.

A valódi száras növények (Cormobionta; mohák, harasztok és magvas növények) ősei a zöldmoszatok lehetnek, mivel biokémiai jellegeik megyegyeznek. A mohák eredete részleteiben még ma sincs tisztázva. A legrégebbi mohakövületek a karbonból származnak.

A magasabbrendű növények kialakulása során fontos volt a szárazföldi életmódra való áttérés. A legősibb szárazföldi növények moszatszerűek voltak. Ősharasztoknak nevezzük őket. Legismertebb képviselőjük a Rhynia. Még nem voltak leveleik, sem gyökere, de belsejében már szállítónyaláb, bőrszövetében gázcserenyílások figyelhetők meg.

Magasabb fejlettségű az Asteroxylon, amelynek már kicsiny levelei is voltak. Már a harasztokra jellemző tagolt levél kialakulásának első jelei is felismerhetők.

Az ősharasztokból fejlődtek ki a páfrányok, a korpafüvek és a zsurlók, valamint a nyitvatermők elődei. A harasztok a karbon és perm időszakban érték el fejlődésük tetőpontját. A korpafüvek osztályába sorolt pecsét- és pikkelyfák, a zsurlók közül a Calamites fajok 40 m-es magasságot is elértek, és hatalmas kiterjedésű erdőségeket alkottak.

A ma is élő páfrányok (Filicales) csak a földtörténeti középkorban (jura, kréta) jelentek meg. Az ősharasztok (psilophytopsida) és a páfrányok (Pteropsida) között átmenetet jelentenek az őspáfárnyok (Primofilices).

A nyitvatermők eredete egészen a devon időszakban élt előnyitvatermőkig (Progymnospermae) nyúlik vissza. Belőlük már a karbonban kialakult a szágópálmafélék (Cycadophytina) és a tobozos nyitvatermők (Coniferophytina) rokonsága. 30 m magasságot is elérő fatermetű növények voltak, 1 m-nél is hosszabb és mintegy 15 cm széles levelekkel.

Távol áll minden más nyitvatermőtől a Kínában őshonos ginkófa vagy páfrányfenyő (Ginkgo) - élő kövület. A nemezetség 140-180 millió évvel ezelőtt jelent meg.

A szágópálmafélék (Cycadophytina) a magvaspáfrányok (Lyginiopteridatae) leszármazottai. A földörténeti középkorban elterjedt Bennettiteszek (Bennettitopsida) régen kihaltak. Szárnyas levelű, fatermetű növények voltak. A cikászoknak (Cycadales) jelenleg néhány fajuk él csak Afrika, Amerika, Ausztrália és Ázsia trópusi vidékein.

A zárvatermők (Angiospermatophyta) képviselik a legfiatalabb csoportot. Kibontakozásuk még ma is tart.

Mint a kétszikű zárvatermők (Dicotyledonopsida, Dicotyledones) legősibb formái, a liliomfélék (Magnoliales) adják az egész csoport eredetére nézve a legbiztosabb útbaigazítást.

Liliomfaféle növényekből alakultak ki az egyszikű zárvatermők (Monocotyledonopsida, Monocotyledones). Ezeket a növényeket lehet a Liliaceae vagy az Arecaceae elődjének tekinteni.

A zárvatermők altörzsei mint párhuzamos fejlődési sorok jöttek létre. Így pl. a Dilleniinae alosztályon belül a pünkösdirózsafélék még nagyon is ősiek, a keresztesvirágúak, az ibolya- és a rezedefélék már specializáltabbak, míg a hangafélék, a tök- és kankalinfélék az egész fejlődési sor legmagasabb lépcsőfokát jelentik.

A zárvatermők ősi és fiatal (leszármazott) jellegeinek áttekintése

jelleg ősi leszármazott
életforma
lomblevél
levélalak
fatest vízszállító elemei
fatermetű
örökzöld
egyszerű
tracheidák
lágyszárú
nyáron zöldellő
szárnyasan összetett
tracheák
virág nagy, egyesével álló, kétivarú kicsi, virágzatba tömörült, egyivarú
virágrészek helyzete spirális körkörös (örvös)
virág szimmetriája sugaras kétoldali
viráglevelek szabadok összenőttek
termőlevelek külön-külön záródnak termővé (chorikarp termő) egymással összenőve képeznek termőt (cönokarp termő)
termő helyzete felsőállású alsóállású

[szerkesztés] A növényrendszertan feladatai

A rendszerbe foglalás egymásra hierarchikus sorrendben következő kategóriák segítségével történik. A kategóriákat rendszertani egységnek (taxon) nevezzük.

Az egyértelműségben bekövetkező félreértések elkerülése céljából a növényeket tudományos névvel is el kell látnunk. Pl. a Taraxacum officinale a közismert gyermekláncfű vagy pitypang, pimpimpáré neveken kívül további 32 magyar néven ismeretes különböző vidékeken. Többnyire latin vagy ógörög eredeti neveket használnak.

A növényvilág rendszertani felderítése és leírása nem tekinthető lezártnak. Évente kb. 2000 új fajt fedeznek fel. A Földünkön élő növényfajok számát 500 000-re becsülik, ebből kb. 400 000 fajt írtak le.

Már az ókori tudósok is fáradoztak azon, hogy az ismert növényeket valamiféle rendszerbe foglalják. A híres svéd természetkutató, Carl von Linné a virágos növények 23 osztályát különbözetette meg. A virágtalan növényeknek egyetlen osztályát állította fel Cryptogamia névvel. A virágos növényeket a porzók és a termő virágbeli megjelenése, valamint a porzók száma alapján osztotta fel. A természetes rendszerek kidolgozásában kiemelkedő szerepet játszott Augustin Pyrame De Candolle, Endlicher István László és Adolf Gustav Heinrich Engler.

[szerkesztés] Rendszertani kategóriák

A rendszer alapegysége a faj. Ennél kisebb rendszertani egység az alfaj, a változat és a forma. A több rokon fajt a nemzetség foglalja magába. A nemzetség és a faj nevét a kettős nevezéktan szerint kell megadni. A hierarchikus sorrendben egyre magasabb rangú kategóriák követik egymást:

  • a család
  • a rend
  • az osztály
  • a törzs
  • az ország
  • a birodalom

Közbeeső fokozatokat jelentő kategóriákat is be lehet iktatni.

[szerkesztés] A rendszer áttekintése

A magvasnövények fontosabb családjai és azok néhány jellegzetes nemzetsége

Tobozos nyitvatermők altörzse (Coniferophytina)
Ginkófélék családja ginkó (Ginkgo)
Tobozos nyitvatermők vagy fenyőfélék osztálya (Coniferopsida)
Jegyenyefenyőfélék családja (Abietaceae vagy Pinaceae) lucfenyő (Picea)
jegenyefenyő (Abies)
vörösfenyő (Larix)
Ciprusfélék családja (Cupressaceae) boróka (Juniperus)
ciprus (Cupressus)
tuja (Thuja)
Araukáriafélék családja (Araucariaceae) szobafenyő (Araucaria excelsa)
Mocsárciprusfélék családja (Taxodiaceae) mocsárciprus (Taxodium)
mamutfenyő (Sequoia wellingtonia)
(Sequoiadendron)
Tiszafafélék osztálya (Taxopsida)
Tiszafafélék családja (Taxaceae) tiszafa (Taxus)
Szágópálmafélék osztálya (Cycadopsida)
Cikászfélék családja (Cycadaceaea) cikász (Cycas)
zámia (Zamia)
Fedettmagvúak osztálya (Chlamydospermopsida)
Gnétumfélék családja (Gnetaceae) csikófark (Ephedra)
Zárvatermők altörzse (Angiospermatopytina [Magnoliatae])
Kétszikűek osztálya (Dicotyladonopsida)
Liliomfafélék családja (Magnoliaceae) liliomfa (Magnolia)
tulipánfa (Liriodendron)
Muskátdiófélék családja (Myristicaceae) muskátdió (Myristica)
Babérfélék családja (Lauraceae) babér (Laurus)
fahéjfa (Cinnamomum)
Borsfélék családja (Piperaceae) bors (Piper)
Tündérrózsafélék családja (Nymphaeaceae) tündérrózsa (Nymphaea)
tavirózsa (Nuphar)
Boglárkafélék családja (Ranunculaceae) boglárka (Ranunculus)
Hunyorfélék családja (Helleboraceae) sisakvirág (Aconitum)
gólyahír (Caltha)
zergeboglár (Trollius)
harangláb (Aquilegia)
Sóskaborbolyafélék családja (Berberidaceae) sóskaborbolya (Berberis)
mahónia (Mahonia)
Mákfélék családja (Papaveraceae) mák (Papaver)
fecskefű (Chelidonium)

[szerkesztés] Felhasznált irodalom

Természettudományi kisenciklopédia