Gyászmagyarok
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Képes Krónika szerint a 955. évi augsburgi csata után a legyőzött magyarokat a szász seregek megölték, hét harcos kivételével. Őket fülüket levágva megcsonkították és megalázásként gyalog indították útnak, hogy legyen, aki figyelmeztetésként elviszi a vereség hírét hazájukba. Nevezték őket a gyászmagyaroknak, gyászvitézeknek, gaz magyaroknak és magyarkának is, megvetésként, amiért nem haltak meg a többiekkel. Minden vagyonukat elvesztették és sátorról-sátorra járva, koldusként kellett járniuk az országot, sőt, még unokáik is koldusok voltak. Rajtuk állítólag I. István könyörült meg és Esztergomba, a Szent Lázár kolostorba helyezte őket. Innentől kezdve Szent Lázár szegényeinek nevezték a gyászmagyarokat.
A történet ebben a formában valószínűleg legenda. A hét mágikus, szent szám, így nem feltétlenül jelenti a harcosok valódi létszámát. Nagy győzelmek után megcsonkítva elengedett hírmondók sokszor előfordultak a történelemben, de nem tudható biztosan, hogy ezt a szokást valóban alkalmazták-e Augsburgnál. Annyi biztos, hogy a meggazdagodni nem tudó veteránok énekmondóként járták az országot, így a krónikában eredetileg szereplő „gyak” nem biztos, hogy gyászt jelent, egyes elméletek feltételezése szerint inkább „diák”ot, kóbor énekest.
Szent Lázár szegényei egy Európa szerte elterjedt, leprások ápolásával foglalkozó rend voltak, így a név nem illethette kizárólagosan a gyászmagyarokat.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
[szerkesztés] Irodalom
- László Gyula: 50 rajz a honfoglalókról (Móra ferenc Könyvkiadó, 1982.)
- Révai Nagy Lexikona


Based on work by