Vlagyimir Iljics Lenin

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát. További részleteket a cikk vitalapján találhatsz.
Vlagyimir Iljics Lenin
Született: 1870. április 22. Szimbirszk, Oroszország
Meghalt: 1924. január 21. Moszkva, Szovjetunió

Vlagyimir Iljics Lenin (oroszul: Владимир Ильич Ленин (Sound listen) (sz. Vlagyimir Iljics Uljanov (Ульянов), (Oroszország, Szimbirszk, 1870. április 22. (április 10. a régi orosz naptár szerint) – 1924. január 21.) szovjet államférfi, a Szovjetunió első vezetője, marxista gondolkodó, a marxizmus-leninizmus fő teoretikusa. A történelem egyik leghíresebb forradalmára.

A „Lenin” név az egyik forradalmi álneve volt. Ennek eredetéről több elmélet is létezik, és sajnos ő maga soha nem tisztázta, hogy miért választotta ezt a nevet. Valószínűleg a Léna folyóhoz van köze, ahogyan egy másik orosz marxista, Gregorij Plehanov álneve Volgin volt a Volga folyó alapján. Az elmélet alapján Lenin azért választotta a Léna folyót, mert hosszabb, és a Volgával ellenkező irányba folyik, ugyanakkor Lenin abban az időben nem volt Plehanovval ellentétben. Azt is gondolták, hogy a Léna folyó melletti száműzetéséhez van köze, de azt is megelőzi a névválasztás. A nyugati antikommunista irodalom gyakran „Nyikolaj Lenin” néven emlegeti, ami az eredeti álneve volt, azonban nem ezen a néven vált ismertté. A „Nyikolaj” álnevet azért választhatta, mert nagyon gyakran használt orosz keresztnév.

Tartalomjegyzék

Gyerekkor

Az Uljanov család szimbirszki házának makettje. Lenin Múzeum, Tampere
Nagyít
Az Uljanov család szimbirszki házának makettje. Lenin Múzeum, Tampere
Vlagyimir Uljanov (Lenin) körülbelül 1887-ben
Nagyít
Vlagyimir Uljanov (Lenin) körülbelül 1887-ben

Lenin 1870-ben született az oroszországi Szimbirszk városában egy kormányhű tisztviselő, Ilja Nyikolajevics Uljanov (18311886) és felesége, Marija Alekszandrovna Blank (18351916) második gyermekeként. Apja egy orosz civilszervezet tisztviselőjeként a demokrácia növeléséért és a szabad és általános tanításért küzdött, anyja szintén liberális felfogásúnak mondható. Mint sok más orosznak, Leninnek is kevert etnikai és vallási öröksége volt. Kalmük felmenői voltak apai nagyszülei révén, és volga-német öröksége anyai nagyanyja révén, aki lutheránus és zsidó vallási örökséget kapott kereszténységre áttért anyai nagyapjától. Lenint magát az ortodox orosz egyház szerint keresztelték.

Vlagyimir a középiskolában jeles tanuló volt, különösen latinból és ógörögből volt jó. Gyerekkorában két tragédia érte: 1886-ban meghalt édesapja agyvérzésben. A következő évben, 1887 májusában idősebb bátyját, Alekszander Uljanovot felakasztották egy olyan merényletben való részvételért, amely III. Sándor orosz cár életét fenyegette. Ettől kezdve ő maga is megfigyelt személy volt. Az életrajzok többsége ezt a fordulópontot tartják Vlagyimir radikalizálódása okának. Még ugyanazon évben letartóztatták és kitagadták a Kazanyi Egyetemről egy diáktüntetésen való részvételért. Ezek után magánúton tanult, és 1891-ben engedélyt kapott arra, hogy ügyvédként praktizáljon.

Mozgalmi élet

Lenin letartóztatási képe 1895. decemberéből
Nagyít
Lenin letartóztatási képe 1895. decemberéből

A jogi karrier kezdése helyett forradalmi tevékenységekbe kezdett, és a marxizmus tanulmányozásába, leginkább Pétervárott. 1895. december 7-én letartóztatták, és egy évig tartották fogva, majd Susenszkoje faluba száműzték, Szibériába.

1898 júliusában feleségül vette Nagyezsda Krupszkaját, aki szocialista aktivista volt. 1899 áprilisában jelentette meg könyvét "A kapitalizmus fejlődése Oroszországban címmel [1]. 1900-ban véget ért a száműzetése. Oroszországban és Európa más részein utazott, és az Iszkra (Szikra) című folyóiratot publikálta, valamint egyéb forradalmi mozgalmi könyveket. Ebben a korban kezdett el különböző álneveket használni, majd a Lenin névnél maradt.

Az Orosz Szociáldemokrata Párt tagja volt, és 1903-tól a bolsevik frakciót vezette, a mensevikekkel történő szakadás után. A szakítást részben a "Mi a teendő?" (Что делать?) [2] című pamfletje okozta. 1903 után a bolsevikokat a jakobinusok utódainak tekintette, amiért Trockij vagy Akszelrod többször támadta. A mensevikekkel szemben az orosz kapitalizmus sajátos jellegét emelte ki, a narodnyikokkal szemben pedig a kapitalizmus fejlődésének egyetemességét. Filozófiai jártassága miatt fogalmilag differenciáltan tudta kifejteni politikai álláspontját, noha nem volt filozófus. Az 1905-ös forradalom hírére Oroszországba utazott. A forradalom alapvető feltételeivel már akkor tisztába jött: a munkás- és parasztmozgalmak összekapcsolódása, a fegyveres felkelés, a szovjetek mint a munkásönigazgatás intézményei, nemzetközi jellegű forradalom. Azaz, a forradalom Oroszországban kezdődik, de a fejlettebb nyugati kapitalisztikus országok fejezik be.

1906-ban az elnökségbe választották. 1907-ben Finnország tartományba menekült biztonsági okokból. Ezek után folytatta európai utazásait, és sok szocialista összejövetelen és akción vett részt, többek között a prágai partkonferencián 1912-ben, és a Zimmerwald konferencián 1915-ben. Amikor Inessa Armand elhagyta Oroszországot és Párizsban telepedett le, találkozott Leninnel és más bolsevikokkal, akik száműzetésben éltek. Inessa Armand Lenin szeretője lett.

Az első világháború idején jórészt Svájcban tartózkodott. A háborút imperialista küzdelemnek bélyegezte, álláspontja szerint, amit a bolsevikok többsége osztott, valamennyi hadviselő ország munkásainak a saját kormányuk ellen kellene fordítania a fegyverét. Ettől eltekintve az OSZDMP az annexió nélküli azonnali békekötés programját hirdette.

A forradalom

Lenin Kreml-beli hivatalában, 1918
Nagyít
Lenin Kreml-beli hivatalában, 1918

Az első világháború idején jórészt Svájcban tartózkodott. A háborút imperialista küzdelemnek bélyegezte, álláspontja szerint, amit a bolsevikok többsége osztott, valamennyi hadviselő ország munkásainak a saját kormányuk ellen kellene fordítania a fegyverét. Ettől eltekintve az OSZDMP az annexió nélküli azonnali békekötés programját hirdette.

A februári forradalmat követően 1917 áprilisában hazatért. Németország, hogy gyengítse a továbbra is háborúban álló Oroszországot, engedélyezte számára Svédország felé az átutazást, de hogy utazás közben ne fejthessen ki háborúelenes propagandát, lepecsételt vagonban. A megállapodás miatt Lenint később sokszor hazaárulással vádolták, ami azonban a bolsevik célkitűzések meg nem értéséről tanuskodik. Lenin és társai nem a németek győzelmét kívánták elősegíteni, hanem valamennyi hadviselő fél vereségét - a forradalommal szemben. Hazatérte után meghirdette a forradalom folytatását (permanens forradalom), és Lvov herceg majd Kerenszkij kormányának megbuktatását, hogy a hatalmat az (akkor egyébként még mensevik többségű) munkás- és katonatanácsok (szovjetek) vegyék át(áprilisi tézisek). Programját kezdetben a többi bolsevik vezető sem osztotta, úgy ítélték meg, hogy hosszú külföldi tartózkodása alatt elszakadt az orosz valóságtól. Heves viták során meggyőzte őket, és júniusra elfogadták álláspontját.

1917. júliusában a szovjetválasztásokkal egyidőben a bolsevikok puccskisérletet hajtottak végre, amit azonban a Kerenszkij-kormány sikerrel elnyomott, a bolsevik párt illegalitásba kényszerült. Lenin a Petrográdtól nem messze lévő Razlívban bújdosott. Itt írta Állam és Forradalom c.könyvét, amiben - részben Marxnak a francia kommünről írt írásaira támaszkodva, részben őt kiegészítve - kifejtette a forradalmi hatalomátvétel legfőbb elveit. Kapcsolata a párt többi vezetőjével mnindvégig megmaradt. 1917 augusztusában Kornyilov tábornok levert monarchista puccskisérletét követően pártja működését ismét engedélyezték, de a vele szemben kiadott elfogatóparancs továbbra is érvényben maradt. Őszre érzékelve az erőviszonyok megváltoztatását, Kerenszkij kormányának végletes meggyengülését, több levélben szenvedélyes hangon követelte a hatalom fegyveres átvételét. A párt többi vezetője - elsősorban Zinovjev és Kamenyev - nem osztották álláspontját, így erre csak akkor került sor, amikor titokban visszatért Petrográdra. 1917 november 7-én (a pravoszláv naptár szerint október 26-án, innen az elnevezés: októberi forradalom) és 8-án a Vörös Gárda elfoglalta Petrográd stratégiai pontjait, és bejelentették, hogy a hatalom az Összoroszországi Szovjetek Tanácsának kezébe ment át. Kerenszkij elmenekült.

1917. november 8-án Lenint az új kormány, a Népbiztosok Tanácsának elnökévé választották a szovjetek összoroszországi kongresszusán. Első intézkedéseik a földosztásról és a békéről szóló dekrétum kiadása volt, amivel jelentős bázist teremtettek az új kormány számára.

A Breszt-Litovszkban megkezdett tárgyalásokon átadott német békefeltételek azonban a vártnál is keményebbek voltak, Lenin ennek ellenére amellett érvelt, hogy Oroszországnak bármi áron azonnal békét kell kötnie. Más bolsevik vezetők, mint Buharin, Kamenyev, Zinovjev stb. a háború folytatását támogatták, hogy Németországban forradalmat robbantsanak ki. Trockij, aki a béketárgyalásokat vezette, egy középutas megoldást támogatott, egyoldalúan bejelentette a háború végét, és elutazott Breszt-Litovszkból. A tárgyalások kudarca után Németország inváziót kezdett, amely Oroszország nyugati részén tetemes területek elvesztésével járt. Oroszország végül aláírta a Breszt-Litovszki Békét, a korábbinál is előnytelenebb feltételek mellett 1918 márciusában.

December 6-án Finnország kikiáltotta függetlenségét, amelyet az Oroszországi Szovjetek Tanácsa december 18-án írt alá. [3]

Az intervenciós és polgárháború

Lenin Trockijjal és katonákkal 1921-ben, Szentpétervárott
Nagyít
Lenin Trockijjal és katonákkal 1921-ben, Szentpétervárott

Eközben Polgárháború zajlott Oroszországban. Politikai szervezetek, mozgalmak és támogatóik sokasága fegyvert fogott, hogy a szovjet kormányt támogassa, vagy megdöntse. Bár sok különböző frakció vett részt ebben a két fő erő a kommunista Vörös Hadsereg és a monarchista Fehérek. Külső országok, mint például Franciaország, Nagy-Britannia, USA, Japán szintén beavatkoztak a fehérek oldalán. Végül a Vörös Hadsereg megnyerte a háborút, a fehéreket és szövetségeseit lényegében megverve 1920 környékén. Ezek után is folytatták kisebb erők a küzdelmet.

1919 utolsó hónapjaiban a fehérek elleni sikerek arról győzték meg Lenint, hogy a forradalmat nyugat felé terjeszteni kell, ha szükséges, erővel is. Amikor az újonnan megalakult Második Lengyel Köztársaság a keleti területeit elkezdte elfoglalni, amelyet Oroszország a 18. század végén Lengyelország felosztásánál szerzett, bolsevik erőkkel ütköztek ösze a terület birtoklásáért. Ez vezetett az 1919-es lengyel-szovjet háború kitöréséhez. A Bajor Tanácsköztársaság és a Spartakusz Liga felemelkedésével, Lenin alkalmasnak látta az időt, hogy "Európát a vörös hadsereg bajonettjével próba alá tegye", és a nyugati kommunista mozgalmakat támogassa. Ez időben volt Magyarországon a Tanácsköztársaság is, amelyben vártak szovjet segítséget. Azonban a szovjetek veresége a lengyel-szovjet háborúban lehetetlenné tette e terveket.

Az államépítés

A háborúk hosszú évei megszedték áldozataikat Oroszországban, és az ország nagy része romokban hevert. 1921 márciusában Lenin a Háborús Kommunizmus tervét az Új Gazdasági Tervvel (NEP) váltotta fel, hogy újra felépítse az ipart és a mezőgazdaságot. De ugyanebben az évben verték le a Kronstadti tengerészek felkelését is (Kronstadti felkelés).

Halál és utódlási harc

Lenin holtteste a Lenin Mauzóleumban, Moszkvában
Nagyít
Lenin holtteste a Lenin Mauzóleumban, Moszkvában

Lenin egészségét alaposan megviselte a forradalom és a háború. Az ellene elkövetett merénylet szintén komolyan hozzájárult az egészségügyi problémákhoz. A golyó még mindig a nyakában volt, túl közel gerincéhez ahhoz, hogy a kor orvosi technikájával sikeresen eltávolítsák. 1922 májusában volt Leninnek az első agyvérzése. Részben megbénult a bal oldalán, és a kormánybeli szerepe leáldozott. Ugyanezen év decemberében következett be a második agyvérzés, és ekkor lemondott az aktív politikai életről. 1923 márciusában érte a harmadik agyvérzés, ami után nem tudott többet beszélni.

Lenin 1924. január 24-én halt meg. Szifiliszről szóló pletykák jelentek meg, azonban a hivatalos jelentés egy negyedik agyvérzést állapított meg a halál okának. Ugyanakkor az őt kezelő 27 orvos közül csak nyolc írta alá a boncolási jegyzőkönyv eme megállapítását. Emiatt sok elmélet született a haláláról. Például az "European Journal of Neurology" folyóiratban nemrég jelent meg egy tanulmány, amely a szifiliszt okolja.

Pétervárat a tiszteletére Leningrádnak nevezték el, és ezen a néven maradt 1991-ig, amikor visszaállították a Pétervár nevet.

Temetésén Lenint a Párizsi Kommün egy fennmaradt zászlajába göngyölték, egy esemény emlékére, amely a "Proletárdiktatúra" első precedense volt. A mai napig a Moszkvai Lenin Mauzóleumban őrzik testét.

Első agyvérzése után Lenin számos cikket jelentetett meg, amelyben felvázolta a kormány jövőbeli irányelveit. Ezek közül a leghíresebb Lenin Testamentuma, amely többek között kritizálta a kommunista felsővezetést, úgymint Sztálint és Trockijt. Sztálinról, aki 1922 óta a Kommunista Párt főtitkára volt, Lenin azt mondta, hogy a kezében egy "határtalan autoritás fekszik", és azt javasolta, hogy "az elvársaknak gondolkodniuk kell azon, hogy eltávolítsák Sztálint erről a posztról". Lenin felesége megtalálta az írást a dolgozószobájában, és felolvasta a központi bizottságban, amely részben elhíve azt, nem fogadta meg azt, és ezért a párt ilyen éles belső kritikáját nem publikálták, hanem a KGB irattárában lettek tiktosítva.

Lenin utóélete

Lenin Tamperében 1906-ban találkozik Joszif Visszarionovics Sztálinnal egy kommunista gyűlésen
Nagyít
Lenin Tamperében 1906-ban találkozik Joszif Visszarionovics Sztálinnal egy kommunista gyűlésen

Jelenleg a világ egyetlen állandóan nyitva tartó Lenin-múzeuma Tamperében található abban a székházban, ahol először rendeztek nemzetközi kommunistatalálkozót, és Lenin először találkozott az otthoni orosz kommunistákkal, többek között Sztálinnal. Oroszországban ezen kívül vannak időszakosan nyitva tartó múzeumok.

Főbb művei

  • Mi a teendő? (1902)
  • A proletárforradalom és a renegát Kautsky
  • Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka (1915)
  • Egy lépés előre, két lépés hátra
  • Baloldaliság - a kommunizmus gyermekbetegsége (1920)
  • Állam és forradalom (1917)
  • A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban
  • Marx, Engels, marxizmus
  • Kik azok a "népbarátok" és hogyan hadakoznak a prolteárforradalom ellen?
  • A szocialista gazdálkodásról

Értékelés

Lenin munkásságának értékeléséről igen ellentmondásosak a vélemények. A közelmúltig a szocialista államokban a hivatalos álláspont igen pozitív volt, a rendszerváltás után nemcsak szemléletváltás következett be, hanem a dokumentumok szabadabb kutatására is lehetőség nyílt.

Elődje:
Alekszandr Fjodorovics Kerenszkij (miniszterelnök)
A Népbiztosok Tanácsának elnöke
1917 - 1924
Utódja:
Alekszej Ivanovics Rikov