II. András

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

II. András
Nagyít
II. András

II. András (vagy másnéven II. Endre) Magyarország Árpád-házi uralkodója volt 1205 és 1235 között. A magyar történelem folyamán ő volt a tizenkilencedik magyar uralkodó. Regnálása a magyar történelem egyik legnevezetesebb időszaka. Nemcsak azért, mert András igen energikus külpolitikában az egész Balkán-félszigetet behálózta, és több szomszédos területet is meghódított, hanem mert a belpolitikában olyan bullát adott ki, amely kisebb-nagyobb változtatásokkal egészen 1949-ig fennmaradhatott.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Imre árnyékában

III. Béla és Châtillon Anna gyermekeként született 1177-ben. Másodszülött fiúként nem András kapta a magyar trónt, de atyja 1188-ban Halics trónjára segítette. 1190-ben azonban elűzték a trónról, és a herceg újra a magyar udvarban élt. Apja halála után Imre lett Magyarország királya, akire 1197-ben a hatalomból kimaradt herceg rátámadt a szlavóniai Macsek városánál, és a hatalom megosztását követelte Imrétől. A király így átengedte testvérének a dalmát-horvát hercegi címet. 1198. március 31-én a támadó szerbeket visszaverte András, és ellentámadásba ment át. Elfoglalta Ráma és Hum vidékét, és felvette a Hum és Ráma hercege címet is. Területein úgy uralkodott, mint bátyja az egész országon. Adót szedett, pénzt veretett, és ebbe annyira beleélte magát, hogy ismét megtámadta Imrét, azonban a rádi csatában ezúttal alulmaradt, és így VI. Lipót osztrák és stájer herceghez menekült. 1200-ban kibékült testvérével, és visszatért Magyarországra. Visszakapta korábbi hercegi címeit, de jelentősen korlátozták hatalmát.

[szerkesztés] Esküvő és kormányzóság

András nagy unalmában feleség keresésével töltötte idejét. Így vette el Gertrúd hercegnőt, VI. Bertold isztriai és krajnai őrgróf illetve merániai herceg leányát. Frigyükből öt gyermek született: Mária, Béla, Erzsébet, a későbbi szent, Kálmán és András. A herceg nyugtalan természetét megelőzendő Imre 1203-ban foglyul ejtette Andrást, és bezáratta Keve várába, Gertrúdot pedig hazaküldte apja udvarába. Imre ugyanis tudatában volt annak, hogy újszülött gyermekének András nem fogja engedni, hogy elfoglalja a trónt, és érezte, hogy saját élete lassan a végéhez közeledik. Azonban András magyarországi hívei 1204-ben kiszabadították a herceget. Imre ekkor már betegeskedett, és csak azt a kiutat látta, ha Andrást kinevezi kiskorú fia gyámjává és kormányzóvá. 1204 szeptemberében Imre meghalt. Andrásnak nem is kellett más, III. Lászlót elüldözte az országból, és amikor váratlanul meghalt Ausztriában a gyermek király, András 1205. május 29-én megkoronáztatta magát.

[szerkesztés] András király

Az új király helyett inkább az új királyné keltett nagy visszhangot az országban. Gertrúd ugyanis merániai rokonai közötti nagylelkű adományokat osztott ki. 1208-ban a Novae Institutiones, azaz az új berendezkedés keretei között egész vármegyék kerültek eladományozásra. Ez haragot szült az országban, hiszen ezeket az adományokat a királyné idegen származású rokonai kapták meg. 1213. szeptember 28-án a pilisi erdőkön áthajttató királyné hintaját megtámadta Péter ispán, Kacsics nembeli Simon és Bánk nádor veje, Simon és megölték Gertrúdot. II. Andrásnak azonban az országos nyomásra nem volt lehetősége a büntetésre, és csak Péter ispánt végeztette ki.
András egyébként igen aktív külpolitikát folytatott, így kereszténységének bizonyítékául 1211-ben a Barcaságba behívta a Német Lovagrendet, azonban amikor azok a pápának hűbérbirtokul ajánlották fel a területet, András 1225-ben kiűzte őket. Másik külpolitikai célja volt, hogy gyermekkori uralmának emlékére Halicsot megszerezze. 1214-ben Kálmán nevű gyermekét, majd 1219-ben András nevű fiát ültette a halicsi trónra. 1234-ben András herceget is elűzték a halicsi trónról, és ezzel befejeződött a magyar királyok halicsi trónfoglalása.

[szerkesztés] András keresztes hadjárata

1215-ben másodszor is megnősült, ezúttal Péter auxerre-i és namuri gróf leányát, Henrik, latin császár unokahúgát, Courtenay Jolántát vette feleségül. Egy közös leányuk született, Jolán. 1217 és 1218 között a pápa sürgetésére keresztes hadjáratot indított a Szentföldre. András atyja utolsó akaratát teljesítette ezzel, de igazi célja az volt, hogy immár a latin császár rokonaként megkaparintsa a császári trónt is. Ez a célja azonban nem teljesült. Velencei hajókkal szállíttatta seregét a Szentföldre, amelyért cserébe Velence Zára városát kérte, és azt, hogy Magyarország területén a velencei kereskedők is kereskedhessenek. András beleegyezett az üzletbe. Seregével Akko városáig jutott, felvette a Jeruzsálem királya címet. Azonban hadjáratának valódi eredménye mindössze három eljegyzés volt. Fia, Béla a nikaiai császár leányát vette el, Laszkarisz Máriát. II. András Mária nevű leánya II. Iván Aszen, bolgár cár felesége lett, a harmadik eljegyzés pedig később kudarcba fulladt. 1220-ban András Béla fiát szlavón herceggé tette, azonban kettejük kapcsolata soha nem volt felhőtlen. Többször is összevesztek, és András elválasztotta feleségétől is. A sértődött Bélát felkereste a pápa, és azt tanácsolta neki, hogy lelkiismeretére hallgatva vegye vissza Máriát. Béla újra elvette Máriát, és apja haragja elől Ausztriába menekült.

András Aranybullájának pecsétje
Nagyít
András Aranybullájának pecsétje

[szerkesztés] Az Aranybulla

András könnyelmű életvitele, határtalan költekezése felbőszítette a rendeket, és 1222. május 29-én az Aranybulla kiadására bírták rá a királyt. Ez a 31 cikkelyt tartalmazó alaptörvénykönyv főleg azért láthatott napvilágot, mert a nagyurak több földet és nagyobb hatalmat akartak, a szerviensek és várjobbágyok pedig csökkenő állami terheket. A nemesek alapvető jogait több évszázadon keresztül ez a bulla határozta meg. 1224-ben kibékült Bélával, és 1226-ban neki adta Erdélyt, Szlavóniát pedig Kálmán fiának biztosította. 1230-ban Béla már az ország kormányzója lett, András pedig a nagykirály címet vette fel. 1231-ben az Aranybulla módosítására kényszerült az egyház nyomására, és sok engedményt adva az egyháznak, majd 1233-ban a beregi egyezményben szintén meg kellett változtatni a bulla szövegét. 1224-ben II. András adta ki az Andreanumot, az erdélyi szászság privilégiumlevelét. 1233-ban meghalt András második felesége, Jolánta. Így még 1234-ben harmadszor is megnősült, és I. Aldobrandino őrgróf leányát, Estei Beatrixot vette feleségül. Tőle született István nevű gyermeke, aki már András halála után látott napvilágot. Egres ciszterci monostorában helyezték örök nyugalomra.

[szerkesztés] András és utódjai

Első házassága, 1201: Gertrúd, merániai hercegnő.
Gyermekeik:

  • Mária, 1203-ban született, 1221-ben II. Iván Aszen, bolgár cárhoz ment feleségül.
  • Béla, 1206-ban született, András után IV. Béla néven magyar király. 1220-ban feleségül vette Laszkarisz Máriát, nikaiai hercegnőt.
  • Erzsébet, 1207-ben született, később szentté avatták. 1221-ben feleségül ment IV. Lajos, thüringiai tartománygrófhoz.
  • Kálmán, 1208-ban született, Szlavónia hercege és Halics címzetes királya.
  • András, 1210-ben született, Galícia királya.

Második házassága, 1215: Courtenay Jolánta, auxerre-namuri hercegnő.
Gyermekeik:

  • Jolán, 1219-ben született.

Harmadik házassága, 1234: Estei Beatrix, estei grófnő.
Gyermekeik:

  • Utószülött István, 1235 körül született.
Előző uralkodó:
III. László
Magyarország
uralkodója

1205 – 1235
A Szent Korona Következő uralkodó:
IV. Béla