Poimandrész

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Poimandrész, átírásváltozatok: Poemander, Pimandrosz. Teljes görög nyelvű cím: „Hermu tu Triszmegisztu Poimandrész" (Hermész Triszmegisztosz Poimandrésze), a legendás Hermész Triszmegisztosznak tulajdinított misztikus filozófiai dialógus, a hermetikus irodalom egyik legjelentősebb fennmaradt alkotása.

Keletkezési ideje kb. a Kr. u. II-III. századra tehető, a görög nyelvű úgynevezett „hermetikus corpus egyik jelentős fennmaradt alkotása. Szereplői: Poimandrész és az „író" (Hermész Triszmegisztosz, azaz Háromszorosan legnagyobb Hermész). A traktátus kiindulópontjaként az író kifejti célját: Hermész szeretné megérteni a létező dolgok keletkezését és megismerni az Istent. Poimandrész elvonultatja előtte a dolgok keletkezésének csodálatos látványát: a sötétségből és a nedvességből szörnyű, kígyószerű alak bukkan elő, majd megjelenik a tűz. S míg a föld és a víz egymással összekeveredve marad, a tűz felfelé száll, nyomában megjelenik a levegő és létrejön a fény. A fényből pedig a természetbe előbukkan a szent szó. E megrendítő látványt magyarázat követi, majd elkezdődik a párbeszéd a kérdező Hermész Triszmegisztosz és a válaszadó Poimandrész között: a nedves és sötét természettől tehát először elszakadt a fény, amely azonos a szellemmel, a fényből pedig megszületett a szó. Ezután az alkotó isteni szellem megteremtette az embert. Ez az ember pedig kettős természetű: teste, amely az értelmetlen természettel rokon, halandó; lényege pedig, amelyet az isteni szellem ereje táplál, halhatatlan. Ezért van az, hogy aki megismeri önmagát, az „eljut a legfőbb jóba, a többiek pedig a testi szerelem útvesztőjében bolyongva elszenvedik a halált”. Az ember a harmónia révén fölemelkedik, minden mulandó rosszat levetve hét fokozaton keresztül jut el a nyolcadik természetbe, itt alkotó atyjával, a teremtő szellemmel válik egyenrangúvá, miután minden földi tulajdonságától megszabadult. Ez az ember jó sorsa. A traktátus a mindnható Istenhez intézett himnusszal fejeződik be.

A Poimandrész, a legismertebb hermetikus irat, magán viseli a hermetizmus minden jellemző idealista és misztikus vonását. A platóni és újplatonikus filozófián, keresztény gondolatokon alapuló rendkívül bonyolult szimbolikája keleti elemeket is tartalmaz. Egyiptomi származásra utal maga a vízió, azonkívül a nyolcadik, a legtökéletesebb isteni régió szerepeltetése: a nyolcas szám ugyanis éppen annak az ősi egyiptomi Thot istennek a szent száma, akit az Egyiptomban élő görög Hermész Triszmegisztosz néven tiszteltek. Néhány szakasz hangvétele kifejezetten emlékeztet az egyiptomi szent szövegek frazeológiájára. A jó és rossz erők dualizmusa pedig iráni befolyásra enged következtetni.

A reneszánszban rendkívül népszerű volt, a legősibb filozófiai iratok egyikének tartották.

[szerkesztés] Források

Más nyelveken