Magyarabok
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A magyarabok (magyarábok) a mai Egyiptom és Szudán határán élő, magát magyarnak valló népcsoport, mely eredetmondáiban a 16. század elején a török hadseregben szolgáló magyar katonákat (akiknek vezetője Ibrahim el-Magyar vagy Haszan el-Magyar volt) és berber feleségeiket jelöli meg őseiként. Anyanyelvük előbb a berber, de az arabosodás következményeként mára inkább arabul beszélnek. Több dokumentumfilm is készült róluk.
Gróf Almásy László az 1920-1930-as években több autós és repülőgépes expedíciót vezetett Egyiptomba, Szudánba és Líbiába, ennek során Núbiában találkozott az ott élő magyarab törzs képviselőivel. Tervezték egy hosszabb ideig ott tartózkodó küldöttség menesztését Magyarországra, erre azonban a II. világháború kitörése, az utána következő politikai helyzet és az Asszuáni Gát építése miatt nem került sor.
Fodor István vezetett expedíciót a sivatagba, amely megerősítette a világ számára, hogy ez a fogyatkozó törzs magyarnak vallja magát. Majd Vujity Tvrtko is készített velük egy epizódot a Pokoli történetek sorozatába.
[szerkesztés] Közmondások a magyarabokról
A környezetükben élő népek számos közmondással írják le, mit gondolnak a magyarabokról. Ezek közül néhány (fonetikus átírásban):
Ál-Mágyárí lá jiszálli fíl-meszgyid.
A magyar nem imádkozik mecsetben.
Rá'sz el-mágyár zejj el-hágyár.
A magyar feje kemény, mint a kő..
El-mágyárí jilbisz burnétá.
A magyar kalapot visel (azaz nem turbánt).
[szerkesztés] Irodalom
- Kiszely István: A magyarábok (1993)


Based on work by