Moábiták

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Moábiták, a Holt-tengertől keletre eső felföldeken (ma: Jordánia) élő nép. Ez a terület kelet felől nem kap természetes védelmet, ezért története folyamán állandóan ki volt szolgáltatva a nomád beduinok betöréseinek. A moábiták közeli rokonságban álltak a zsidókkal, az úgynevezett moabita kő felirata gyakorlatilag a bibliai héberrel azonos nyelven íródott. Ezt az oszlopot i. e. 850-ban Mesa moábi király emeltette, és rajta hosszú felirat örökíti meg Izrael elleni felkelése győzelmét. A követ egy Klein nevű német lelkész fedezte fel 1868-ban Dibonban, a Jordán folyó mellett. A moábita királyság i. e. 733 körül szűnt meg politikai egységként létezni, II. Tukulti-apil-Ésarra asszír király hódítása következtében. A népet később a nabateusok olvasztották magukba. A moábita vallás a kánaánihoz hasonlított, az ásatások tanúságai szerint az első moábi települések az i. e. 12. században keletkeztek.

[szerkesztés] Források

  • Pecz Vilmos: Ókori lexikon I-IV. kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1904. Lásd még itt.