Elektrogyenge kölcsönhatás
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az elektrogyenge kölcsönhatás elmélete - vagy Glashow-Weinberg-Salam modell- az elektromágnesesség (kvantumelektrodinamika, QED) és a gyenge kölcsönhatás egyesítéséből született meg, az erős kölcsönhatást leíró kvantum-színdinamika (QCD) mellett a standard modell egyik alappillére. Az elmélet szerint az elektrongyenge kölcsönhatást a nyugalmi tömeg nélküli foton valamint három nagy tömegű társa a W+, W- és Z0 közvetíti.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
A kvantumelektrodinamika 1950-es évekbeli látványos sikerét követően kísérletet tettek arra, hogy a gyenge kölcsönhatást is mértékelméleti alapokra helyezzék. Ez a próbálkozás 1968 környékén az elektromágnesesség és a gyenge kölcsönhatás egyesített elméletébe torkollott, melyért Sheldon Glashow, Steven Weinberg és Abdus Salam 1979-ben fizikai Nobel-díjat kapott. Elméletük az elektrogyenge kölcsönhatás elmélete nem csak a béta-bomláshoz szükséges W-bozonokat, hanem egy elektromosan semleges bozont a Z-t is megjósolt.
Az a tény, hogy a W- és Z-bozonok tömeggel rendelkeznek, míg a foton tömeg nélküli komoly gátja volt az elektrogyenge elmélet kifejlesztésének. Ezek a részecskék egy úgynevezett SU(2) szimmetriával írhatóak le, de ezeknek a bozonoknak eszerint a mértékelmélet szerint tömeg nélkülieknek kellene lenniük. Valóban, a foton azért tömeg nélküli, mert az elektromágnesességet az U(1) mértékelmélet írja le. Valamilyen jelenségre volt szükség, mely az SU(2) szimmertiát megtöri, tömeget adva a W- és Z-bozonoknak. Egy magyarázatot, a Higgs-mechanizmust, Peter Higgs talált ki az 1960-as évek végére, és Steven Weinberg dolgozta ki részletesen. Ez egy újabb részecske létezését jósolta meg, az úgynevezett Higgs-bozonét.
Az gyenge kölcsönhatás SU(2) mértékelméletének, az elektromágneses kölcsönhatásnak, és a Higgs-mechanizmusnak a kombinációját nevezik Glashow-Weinberg-Salam modellnek. Jelenleg széles körben elfogadott a részecskefizika standard modelljének egyik alapjaként. 1983 óta a standard modell egyetlen kísérletileg meg nem erősített előrejelzése a Higgs-bozon létezése.
Az elméletet 1973-ban indirekt módon a semleges áramok (NC) felfedezésével, 1983-ban direkt úton a W- és Z-bozonok felfedezésével kísérletileg igazolták. A megtalált bozonok tömegét az elmélet elég pontosan megjósolta.
[szerkesztés] Az elektrogyenge elmélet fő tulajdonságai
[szerkesztés] A Lagrange-függvény
Az elektrogyenge Lagrange-függvény hasonló (a szín-, íz- és spinindexeket elhagyva) a kvantumszíndinamikáéhoz.
A kovariáns derivált:
ahol g és g' a két elektrogyenge csatolási állandó, Ti a három Pauli-mátrix, itt a gyenge izospin generátorai, Y pedig a hipertöltés U(1) generátora.
A Lagrange-függvény:előkészítéséhez mind a négy mértékmezőre képezni kell a térerősségtenzort a kovariáns deriválással, majd a Lagrange-függvényhez fel kell írni:
- mind a négy mértékmezőre a dinamikus tagot a térerősségtenzorral(szabad sugárzási terek és vektorbozon önkölcsönhatások)
- az összes fermiondubllettre (kvark és lepton) fel kell írni az anyagi tér és a kovariáns derivált "kölcsönhatását", ami magában foglalja a szabad fermion tagokat és a kölcsönhatási tagokat. A tömegeket ezen a ponton nullának kell választani, azokat majd a Higgs-mechanizmus szolgáltatja
- fel kell írni a Higgs-mezőt tartalmazó tagokat
[szerkesztés] Gyenge keveredési szög
A határozott tömegállapotok a W3 és B semleges mértékbozonok lineáris kombinációi lesznek a következők szerint:
ahol ΘW a kísérletileg meghatározandó gyenge keveredési szög, A a fotonmező, Z a Z0-bozon mezője. A töltött W-bozonokat a következő kombinációk adják:
A gyenge mértékbozonok tömegére igaz a következő összefüggés:
[szerkesztés] Csatolási állandók
Az elektrogyenge egyesítés kapcsolatot teremt a két elektrogyenge csatolási állandó és az e elektromos töltés között a gyenge keveredési szögön keresztül:
[szerkesztés] A skalármezők (Higgs-bozon)
A spontán szimmetrisértés végrehajtására egy skalár gyenge izospin dublettet (és a konjugáltját) kell az elméletben elhelyezni:
ahol a Φ± Goldstone-bozonok (a negatív előjelű a konjugált dublettben van) a W± bozonokkal egyesülnek a Higgs-mechanizmus során, az utóbbiakat tömegessé téve, a χ Goldstone-bozon pedig a Z-bozon longitudinális komponensével egyesül. H a tömeges Higgs-bozon és v az ő vákuum-várhatóértéke.
A Lagrange-függvényben szerepel:
- A skalármezők dinamikus tagja a kovarián deriválással, ez adja a szabad Higgs-bozon és a Higgs-mértékbozon kölcsönhatási tagokat
- A skalármezők önkölcsönhatása - ez felelős a spontán szimmetriasértésért és ez adja a Higgs-bozon önkölcsönhatását
- Yukawa-kölcsönhatási tag a skalármezők és minden fermion között - ezek adnak tömeget a fermionoknak és adják a Higgs-fermion kölcsönhatásokat
[szerkesztés] A skalármezők önkölcsönhatása
A skalárpotenciál alakja a következő:
ahol az első tag negatív előjele biztosítja, hogy ne az eltűnő Φ esete legyen a legalacsonyabb enegiájú állapot. A stabil nemeltűnő vákuumállapot megkívánja a következő összefüggést:
ahol v a Higgs-bozon vákuum-várhatóértéke.
[szerkesztés] Az elmélet kölcsönhatásai (Feynman-diagramjai)
[szerkesztés] Forrás
- A német Wikipédia szócikke
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Külső források
- Leon Lederman: Az isteni a-tom, 2000











Based on work by