Lőw Immánuel
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Lőw Immánuel (Szeged, 1854. január 20. – Budapest, 1944. július 19.) főrabbi, orientalista, művelődéstörténeti író
Egyetemi és teológiai tanulmányait Berlinben végezte. 1878-ban választotta főrabbijává a szegedi zsidó hitközség. Sémi filológiai dolgozataival, hitszónoklataival és botanikai tudományos munkásságával nemzetközi elismerést szerzett. A magyar irodalom és történelem sok nagyságáról (Arany János, Deák Ferenc, Mikszáth Kálmán, II. Rákóczi Ferenc, Vörösmarty Mihály) mondott emlékbeszédet, s ezeket nyomtatásban is megjelentette. Magyarra fordította az Énekek énekét. Ő volt az első szegedi gyorsíró. Irányításával szervezték meg és katalogizálták a szegedi Somogyi Könyvtárat. 1927-ben a Felsőház tagja volt. A fasiszták 90 éves kora ellenére deportálták. Egykori lakóházán ma emléktábla őrzi az emlékezetét.
[szerkesztés] Főbb művei
- Aramäische Pflanzennamen (Lipcse, 1881);
- A szegedi zsidók 1785–1885 (Kulinyi Zsigmonddal, Szeged, 1885);
- Die Flora der Juden (4 kötet, Bécs–Lipcse, 1926–34).
[szerkesztés] Irodalom
- Scheiber Sándor: Lőw Immánuel (Bp., 1947);
- Scheiber Sándor: Kálmány Lajos leveleiből Lőw Immánuel hez (Bp., 1947);
- Eugen Frenkel: Bibliographie der Schriften I. L.-s. Semitic Studies in Memory of I. L. (műveinek teljes bibliográfiájával, Bp., 1947).


Based on work by