Quintus Horatius Flaccus

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Egy huszadik század eleji Horatius-ábrázolás
Nagyít
Egy huszadik század eleji Horatius-ábrázolás

Quintus Horatius Flaccus (Venusia, ma Venusa, Olaszország, Kr. e. 65. december 8. - Róma, Kr. e. 8. november 27.): római költő.

Életét Suetonius „De viris illustribus” (Hírneves férfiak) című művének töredékeiből, illetve legfőképp Horatius saját műveiben tett utalásaiból ismerjük. Apja felszabadított rabszolga (libertinus) volt, aki foglalkozását tekintve az eladó és a vevő között közvetítő „coactor” volt. Mivel a Lucania és Apulia határán fekvő Venusia közigazgatásilag Horatiához (Horatius-kerület) tartozott, igy a volt rabszolga apa viselhette a Horatius nevet. Anyját verseiben sohasem említi, egyedül „mesélő kedvű” dajkájáról ír abban a versében, amelyben hírneve csúcsán szülőföldjének állít emléket. A tehetséges fiút apja az egyszerű vidéki iskola helyett Rómában taníttatta, a „pálcás” Orbiliusnál. Később Athénben fejezte be tanulmányait, erről az időszakról szinte elérzékenyülten ír. A Julius Caesar meggyilkolását követő polgárháború véget vetett gondtalan tanulóéveinek: előbb a „zsarnokölő” Marcus Junius Brutus környezetébe sodródott, vele járt Kis-Ázsiában, majd Philippinél - fiatal kora, tapasztalatlansága és származása ellenére - katonai tribunusi rangban szolgált, de a csata közben, mint maga írja, „pajzsát csúfosan elhagyván” megfutamodott. Hazatérve csekélyke atyai vagyonából kellett némi egzisztenciát teremtenie magának, mint Suetonius írja: „közkegyelmet nyervén, írnokságot vásárolt”. Sokat idézett sora - „a merész nyomorúság versfaragásra kényszerített” - szerint a szegénység hatására kezdett versekkel foglalkozni, majd amikor már megalapozódott költői hírneve és -Maecenas jóvoltából - társadalmi helyzete, végleg abbahagyta az írnokoskodást. Maecenasnak Vergilius és Varius mutatta be az ifjú költőt, csakhamar barátság szövődött közöttük, amelyet Horatius a „kettejük csillagzatának különös egyezésével” magyarázott, s amely barátságnak csak a halál vetett véget 30 év múlva. Kr. e. 32-ben Horatius tőle kapta a sabinumi birtokot, „független nyugalmának” biztosítékát.

Emellé később Augustustól egy villát is kapott Tiburban. A császárhoz fűződő barátság kezdetéről Horatius nem ír, Suetonius szerint „Maecenas után nem sokkal Augustus is bizalmára méltatta”. Ez a „nem akármilyen” (non mediocris) barátság nem lehetett egyoldalú még a császár viszonylatában sem, a költő különben nem utasíthatta volna vissza a felkínált magántitkárságot. A Suetonius megőrizte dokumentumok közvetlen, helyenként igencsak vaskos fordulatai mindenesetre bizalmas viszonyra vallanak. Augustustól a költő rengeteg kitüntető megbízatást kapott, többek között az ő kérésére készült el az Ódák negyedik könyve, a Százados ének, az Augustus-levél stb. Augustussal való barátsága is haláláig tartott. Augustussal és Maecenassal való barátsága költeményeinek hangjára is hatott: Maecenas körébe való felvétele (Kr. e. 38) után évekig nem kerültek ki tolla alól politikai költemények, csak az actiumi csata után jelentkezett újra ilyen művekkel. Két hónappal Maecenas halála után halt meg.

Művei kiadásának hagyományos rendszerezése - az ódák négy könyve, „Carmen saeculare”, epódoszok, szatírák, és a levelek két-két könyve - nem a költemények megírásának időrendjét követi, hanem inkább műfaji szempontból rendszerezi a mintegy 8000 sornyi életműegységét. Egyesek szerint még maga a költő csoportosította így az írásait. Költői előképe Arkhilokhosz és Catullus voltak. Hatása a világirodalomra felmérhetetlen, olvasták és ismerték halálától egészen napjainkig. Ismerték és becsülték Szent Jeromos, a karoling költők és a bizánci írók egyaránt. Magyar fordítói közül kiemelkedik Dugonics András és Devecseri Gábor.

Egyik leghíresebb, máig népszerű verse a párbeszédes formában írott „Kibékülés":

Horatius:
Míg én voltam a kedvesed
s felfénylő nyakadat még nem ölelte más
ifjú, míg veled éltem én,
nálam jobban a dús perzsa király sem élt.


Lydia:
Míg más nem hevitett, csak én,
míg el nem ragadott tőlem a trák Chloé,
rólam szólt a dalod s olyan
híres voltam, akár hajdani ősanyánk.


Horatius:
Lantot penget a szép Chloé,
fenséges szerető és dalosajku is;
hogy megváltsam az életét,
vállalnám a halált boldogan érte én.


Lydia:
Engem most Calais szeret,
testem most vele ég egy szerelem tüzén,
hogy megváltsam az életét,
vállalnám a halált kétszer is érte én.


Horatius:
S mit szólnál, ha a régi láng
fellobbanna ma és szőke Chloé helyett
hozzád kötne a vágy megint,
ajtóm újra neked nyílna ki, Lydiám?


Lydia:
Szép csillag Calais, ragyog,
náladnál meg a bősz Adria sem vadabb,
nád sem hajladozóbb, de nézd!
csak véled tudok én halni is, élni is!


(Radnóti Miklós fordítása)

[szerkesztés] Lásd még

[szerkesztés] Források