Baricz György

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Baricz György (Baritz György) (ikafalvi) (Nagyenyed, 1779. október 28. - Zára, 1840. december 27.) mérnökkari császári és királyi alezredes

[szerkesztés] Élete

Atyja református pap volt; szülővárosában végezvén a bölcseleti, hittani s jogi tanulmányokat, Bécsbe ment a mérnöki akadémiába, honnan öt év mulva 1805-ben a hadmérnöki karhoz vétetett fel kadétnak; 1807. szeptemberében ugyanott főhadnagynak neveztetett ki. E pályán kivált Raguzában, Leopoldvárban, Eszéken és Peschierában több évig várerősítési tiszti, Dalmácziában Zárában pedig igazgatói hivatalt viselt; végre 1839. novemberében alezredes lett. A Magyar Tudományos Akadémia 1882. március 9.-i második nagygyűlésén levelező tagjául választotta.

[szerkesztés] Munkái

Benkő Ferenc életrajzát irta a Tudományos Gyűjteménybe (1817. XII. 112.); a m. tud. akadémiahoz tudósítást küldött be a milanói s velenczei könyvtárakról (M. Tud. Társ. Évk. II. 1–20, 63–73.); értekezést irt a Magyar Kurirba (1823): Egy a Dunán Pest és Buda között építendő, lánczon függő, állandó hidról, mely az Ephemer. Posonienses cz. hirlapban latinúl is megjelent. A m. t. akadémia részint kéziratok vizsgálásával, részint a hadtudományi szótár tetemes részének elkészítésével őt bizta meg.

Munkája: Cornelius Tacitus munkái. I. kötet. Bécs, 1822.

Életének egy részét Tacitus Historiái s Annalesei és Ifjabb Plinius leveleinek magyarra fordításával töltötte, mely azonban kéziratban maradt.

[szerkesztés] Források