Eset
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az eset nyelvészeti értelemben a névszó olyan alakja, alaktani kategóriája, amely az alaptagjához való mondattani viszonyát, mondatrészi szerepét jelölni tudja. A fogalomra általános definíciót adni elég nehéz, egyes szakemberek vitatják, hogy minden nyelvre (pl. az angolra vagy a magyarra is) alkalmazható-e.
Az eseteket a magyar nyelvben esetragokkal jelöljük, így előfordulhatnak előttük jelek (például a többes szám jele, ill. a magyarban birtokos személyjel, birtokjel, birtoktöbbesítő jel). Az esetek összességét névszóragozásnak, deklinációnak nevezzük.
Az esetrag előfordulhat vonzaton (például rávesz valamire; képes valamire) vagy szabad bővítményen (székre áll) is, de csak névszókon (főneveken, mellékneveken, számneveken). Vonzata igéknek és mellékneveknek szokott lenni.
Az ismertebb nyelvek közül eseteket találunk például a németben (4), oroszban (6), latinban (7) és a magyarban (18).
Az indoeurópai nyelvek gyakoribb esetei az alanyeset (ház, ragtalan), tárgyeset (házat), részes eset (háznak), birtokos eset (a magyarban nincs), eszközhatározós eset (házzal), megszólító eset (a magyarban nincs).
Az esetek közül megkülönböztetünk grammatikai eseteket (alany-, tárgy-, birtokos) és lexikális eseteket (az összes többi, például helyhatározók). Alapszótól független önálló jelentése a lexikális eseteknek van, szabad bővítmények is csak ez utóbbiak lehetnek.


Based on work by