Adjekció

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Az adjekció (görögül katapleonaszmon, latinul adiectio, jelentése hozzátoldás, bővítés) a retorika egyik stílusalakzatokat létrehozó művelete. Egy új, addig a jelenségegészhez nem tartozó alkotórész, nyelvi elem hozzátoldása az egészhez. A bővítés, a kiegészítés a nyelv valamennyi szintjén érvényesülhet.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Esetei

A klasszikus retorikában ennek megfelelően van adjekciós hangalakzat, szóalakzat, mondatalakzat, gondolatalakzat. A neoretorikában: metaplazmus, metaszeméma, metataxis, metalogizmus. A bővítés, hozzátoldás kerülhet a szó vagy mondat elejére (protézis=appozíció), közepére (epentézis), végére (paragogé).

[szerkesztés] Affixáció

Az affixáció a neoretorika szerint az adjekciós metaplazmus egyik esete; valamely affixum hozzátoldásával keletkező hangalakzat.

[szerkesztés] Anadiplózis

Az anadiplózis (görögül anadiplószisz, jelentése kettőzés) a klasszikus retorika ismétlésen alapuló alakzata; a reduplicatio sajátos változata, valamely szövegrész végének ismétlődése a rá következő egység elején; Képlete: (...a || a ...); Például:

"A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk"

(Petőfi Sándor: Nemzeti dal);

"Mintha mondaná, hogy
Ki meri? ki hallja?...
Ki meri? ki hallja? és talán ki bírja...?"

(Arany János: Stanzák „Mátyás dalünnepe” eposzi kísérletből);

"s várost már előbb megúntam
megúntam völgyet és tetőket"

(Babits Mihály: Spleen);

"Száz alakban százképpen látlak,
Látlak Ruthnak és Delilának,
Látlak mindenkinek."

(Ady Endre: Ruth és Delila);

"Megjártam a hadak útját,
Nem tartottam lovam száját,
Nem tartottam lovam száját,
Most siratom magam baját."

(Megjártam a hadak útját)

Komplex retorikai eszközként az anadiplózis hangsúlyossá teszi a szöveget, például:

"(Deák Ferenc fellép egy eszmével)...és ez eszmét nemzetével mégis el tudja fogadtatni, el tudja fogadtatni mind a mellett, hogy az eszme felállításával maga is ellentétbe jő az ő saját múltjával...s ezt a nemzettel mégis el tudta fogadtatni, elfogadtatni, mint üdvöt azt, amiben nemzedékről nemzedékre negyedfél századon át mindég kárhozatot talált: ah kérem ez oly óriási észerőnek, oly értelmi prepotentiának bizonyítványa, amely valóban bámulatot kelt."

(Kossuth Lajos levele Helfy Ignácnak. 1876. február 4.)

Az anadiplózis típusa az epiploké.

[szerkesztés] Anafora

Az anafora (görögül anaphora, jelentése visszahozás):

  • Általában a szöveg szintjén érvényesülő jelenség, amely akkor áll fenn, ha a megnyilatkozás valamely eleme egy korábbi nyelvi jelenségre visszautal. Lehet totális (nevek, főnevek ismétlődései, nominalizáció) vagy részleges visszautalás (tematikus jellegű; nem-faj, egész-rész stb. viszonyon alapuló), mint pl. Illyés Gyula verse, az Egy mondat a zsarnokságról
  • A stilisztikában az anafora ismétlésen alapuló alakzat, amelyben az ismétlődő nyelvi egység (szó, szintagma, mondatszerkezet) az egymást követő mondatok, verssorok, versszakok, fejezetek elején találhatók. Képlete: (a... || a... || a...); például:
"Milyen volt szőkesége, nem tudom már...
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
Milyen volt hangja selyme, sem tudom már..."

(Juhász Gyula: Milyen volt...)

"Neve: szolgálj és ne láss bért.
Neve: adj pénzt és ne tudd mért,
Neve: halj meg más javáért,
Neve szégyen, neve átok:
Ezzé lett magyar hazátok"

(Vörösmarty Mihály: Országháza)

"Csak azt tudom, hogy fújnak a szelek
Csak azt tudom, hogy mint a gondolat
Csak azt tudom, hogy tisztult árnya mély
Csak azt tudom, hogy búsak az utak..."

(Kosztolányi Dezső: Mélyek a kutak)

"Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába
én rajtam át oda, hol nincs vigasság
rajtam a kárhozott nép városába"

(Dante: Isteni színjáték)

  • A klasszikus retorikában az anafora ismétlésen alapuló gondolatalakzat; az egymást követő szövegegységek elején álló ismétlés. Például:
"Isten egy szívnek egy kebelt teremte; így egy embernek egy hazát.(...) Azért kell minden egyes embernek saját hazájaért munkálni; Azért kell szerelme egész erejét hazájára függeszteni; azért kellett a legszebb, rendkívülibb tetteknek csak ily szerelem kútfejéből származhatni. Egész világért, egész emberiségért halni: azt az isten teheté; ember meghal háznépeért, ember meghal hazájaért: haladó szív többet meg nem bír."

(Kölcsey Ferenc: Mohács)

"Köszönjük neki a példaadást arra, milyen emberré kell válnia a magyarnak, s méltó embervoltunkban milyen magyarrá kell továbbfejlődnünk. Köszönjük neki a méltó hazát s a népek hazáját, Európát, melyet úgy szerzett meg, hogy szellemünk határait a végtelenségig terjesztette. Köszönjük neki ezt a nemes hódítást s azt s vigasztaló dicsőséget, hogy volt pillanat, amidőn Európa hazátlanná vált eszméje Magyarországon talált menedéket, az ő szívében."

(Illyés Gyula: Babits Mihály gyászbeszéde).

Az anafora egyik speciális formája az ellipszis, ellentéte: a katafora, változatai: az epibolé, az epanafora.

[szerkesztés] Annomáció

Az annomáció ismétlésen alapuló alakzat, csekélyebb mértékű, részleges megfelelés. Előfordulhat a szótestben (etimologikus szójáték: paronomázia; azonos tövekkel figura etymologica) és a jelentésben. Az előbbi a hangzásbeli megváltozástól a ragok változásán át (polyptoton) az egész szótest megváltozásáig terjedhet. Hangzásbeli összecsengés, például:

"E siralmot és sírhalmot
Ki elsőben szerzette
Kimúlását s számadását
Gyakorta emlegette."

(Nyéki Vörös Mátyás: Siralom az halandóságról);

"S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sír."

(Arany János: A walesi bárdok)

[szerkesztés] Cacemphaton

A cacemphaton (görögül kakemphaton, jelentése rosszul hangzó) a klasszikus retorikában hangalakzat, mely két szó közös határán - összeolvasva a záró és kezdő szótagokat - rosszul hangzó (illetlen jelentésű) szót ad. Pl.

"Bírta szívem' már hű szerelemre,-
tudhatta, közöttünk nem vala gát"

(Arany János: Tetemre hívás)

A neoretorikában a metaplazmus egyik esete.

[szerkesztés] Concatenatio

  • A concatenatio a klasszikus retorikában adjekciós alakzat, az anafora válfaja. Egy szó (szóelem) megismétlődése nem csupán a következő sor elején, hanem a versszöveg további részében, fokozásként, amplifikációként. Pl.:
"Halljátok, halljátok, ti forgandó egek
Halljátok, híveim, égbeli seregek,
Halld meg föld és világ, és világi vizek,
az én mondásomat, és ti nagy tengerek"

(Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem)

  • A concatenatio morfológiai adjekciós alakzatként derivatio, amelyben a szótő ismétlődik meg más toldalékokkal, vagy az etimologikus tő ismétlődik. Például:
"Törekedjél ismeretekre! de ismeretekre, melyek ítélet és ízlés által vezéreltetnek. E vezérlet híjával sok ismeret birtokába juthatsz ugyan, hanem ismereteid hasonlók lesznek a szertelen sűrű vetéshez, mely gazdagnövésű szálakat hoz mag nélkül."

(Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz)

[szerkesztés] Dierézis

A dierézis (görögül dieresis, latinul divisio, jelentése szétválasztás):

  • adjekciós morfológiai alakzat; két hang, például egy diftongus (kettőshangzó) két önálló magánhangzóra alakul át, ill. gyakrabban egy szótaggá válik, gyakran metrikai okokból. Például a teszel helyett tész, leszel helyett lész:
"Mindenek fölött
Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,
Következik, hogy ál máshoz se léssz."

(Shakespeare: Hamlet)

  • verstani fogalom, sormetszet, amely lehet az ütemet, verslábat kettévágó (cezúra); vagy az ütemet, verslábat érintetlenül hagyó: dierézis.
"Régi dicsőségünk, || hol késel az || éji homályban?"

(Vörösmarty Mihály: Zalán futása)

Ebben az esetben az első metszet cezúra, a második dierézis.

[szerkesztés] Ectasis

Az ectasis a klasszikus retorikában hangalakzatot létrehozó adjekciós eljárás; magánhangzó megnyújtása egy szótagban. A köznyelvben: pósta, kőrút stb. ejtése; például:

"Fél zsemlére, pohár téjre
nagyokat sohajta"

(Arany János: A tudós macskája)

"Mit tész’, a’ mikoron még az szenvedni tudatlan
Dolgok is érzékenységet mútatnak hozzá?"

(Baróti Szabó Dávid: Dafnis)

langy téa beteg idegemnek

(Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal)

[szerkesztés] Epentézis

Az epentézis (latinul epenthesis) adjekciós hangalakzat; egy szóközi új hang betoldása. A köznyelvben is előfordul a szorgalmas helyett szorgalmatos, érzem helyett érezem használatakor; például:

"Nem is adtam a lelkemet bérbe;
Négy garajcár úgyse sokat érne."

(Arany János: Nemzetőr-dal)

"Kárhozattyák ugyan az Holdot ülleni,
Az Napot javalnák inkább becsülleni..."

(Gyöngyösi István: Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága).

[szerkesztés] Epiploké

Az epiploké az anadiplózisnak a szöveg egészén végigvitt fajtája; minden új gondolatsor előtt megismétlődik a korábbi gondolatsor vége. Például:

"Lefekszem. Óh ágyam,
Óh, ágyam, tavaly még
Tavaly még más voltál.
Más voltál: álom-hely,
Álom-hely, erő-kút,
Erő-kút, csók-csárda,
Csók-csárda, vidámság,
Vidámság. Mi lettél?"

(Ady Endre: Az ágyam hivogat);

"Első raj méhömnek gyönge lépecskéje,
Gyönge lépecskének sárguló viasza,
Sárog viaszának fődön futó füstje,
Fődön futó füstje s mennybe ható lángja!"

(Júlia szép leány)

[szerkesztés] Figura etymologica

Lásd Figura etymologica.

[szerkesztés] Hangnyújtás

A hangnyújtás (emfatikum) adjekciós morfológiai alakzat; egy rövid szótag megnyújtott alakban történő használata: például:

"Csillag esik, föld reng: jött éve csudáknak!
Ihol én, ihol én pőrölyje világnak!"

(Arany János: Buda halála)

[szerkesztés] Paragogé

A paragogé (latinul paralempsis) az adjekció egyik esete, utólagos betűk hozzátoldása egy szóalakhoz. Előfordul a köznyelvben, a nyelvjárásokban is, például a majdan az ottan szóalakokban. Az irónia eszközeként a szépirodalomban:

"Egyik hiszi eztet, aztat,
Másik hiszi aztat, eztet..."

(Karinthy Frigyes: Az emberke tragédiája)

[szerkesztés] Paronomázia

A paranomázia (jelentése megnevezés) az adjekció egyik alakzata, az annomáció egyik fajtája. A klasszikus retorikában a részleges ismétlésen alapuló gondolatalakzat, melyben valamely szót hasonló hangzású vagy azonosan hangzó, de részben eltérő jelentésű szó követ. Az ismétlés gyakorisága és módosulása szerint különböző csoportjai vannak, a badí számos fajtáját ismeri. Például:

"Félté, nem félvén maga, a’ nagy nemzeti zászlót."

(Vörösmarty Mihály: Zalán futása);

"Ilyen eset még nem esett magyar ember házán..."

(Arany János: Pázmán lovag);

"Könnyű, erős-
ismerős-
hova tüntél
tündér?"

(Kosztolányi Dezső: Vers);

"Aj, e nő-kebelű Lidi óta
A Jenőke belül idióta,
udvarolgat,
’jába lepi sálom,
udvaron gatyába lep is álom..."

(Weöres Sándor: Végrím)

[szerkesztés] Polyptoton

A polyptoton ismétlésen alapuló stílusalakzat, melyben a ragformák változatai játszanak szerepet. Gyakran anaforával együtt fordul elő, például:

"Ő e honért, e honnal s honnak él,-
Örömeit, búját zengvén, ha dalra kél."

(Arany János: A költő hazája)

[szerkesztés] Protézis

A protézis (latinul prothesis vagy appositio, jelentése elébe helyezés) az adjekció egyik esete, retorikai-stilisztikai alakzat.

  • Egy hang vagy egy szótag szó eleji elhelyezését, hozzáadását jelenti. Köznyelvben is, a szépirodalomi példákban is gyakori a névmásokban; nyomatékosít: például az énvelem, minálunk stb. szóalakokban, ill.:
"Pályámnak társai,
Tinéktek szentelem"

(Petőfi Sándor: Az első dal)

"Költészetem izzik terajtad"

(Kosztolányi Dezső: A fekete asszonyhoz)

  • Az adjekció érvényesül szintaktikai szinten is. Valamely név, fogalom, vagy esemény előtt - sokszor a dicsőítés szándékával - feleslegesen halmozott szószerkezetek, mondatok hozzáadását, elhelyezését jelenti. Lehet a fokozás eszköze is. Az esetek többségében szolecizmus (tautológia). Középkori szövegekben, a romantika szépprózájában gyakori alakzat, például:
"Oh szűzlő szép szemek, csillogozó fényességgel csillagozván. Oh, rózsálló piros tündeklő szép orcák. Oh, arany színnel fénylő szép sár hajak. Oh, mézi édességgel folyó édeslő szép ajakak."

(Nagyszombati kódex)

"Ami volt a púni népnek Carthago, az Izraelnek Jéruzsálem, a keresztény világnak a szent föld, a franciáknak Párizs, az oroszoknak Moszkva, az olasznak Róma -az volt minekünk Budavár."

(Jókai Mór: A kőszívű ember fiai)

[szerkesztés] Reduplicatio

A reduplicatio (jelentése kettőzés) szóképzési vagy szóalak-változtatási művelet. Például:

"Szájtátva álltam, s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van..."

(Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség);

"...s így állok, fönt, fönt rohanó magasban,
legfelső torony, tornyok tetején"

(Szabó Lőrinc: Mind-egy)

Sajátos változata az anadiplózis.

[szerkesztés] Szóvegyülés

Lásd Szóvegyülés.