Magyarország területe a honfoglalásig

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A mai Magyarország területe a történelem során mindig szerves részét alkotta a Kárpát-medencének, mind a gazdasági élet, mind a itt lakó népek elhelyezkedése és fejlődése szempontjából.

A magyarok több mint 1100 éve élnek a Kárpát-medencében és ezen belül a mai Magyarország területén. A terület korábbi történetéről elsősorban a régészet segítségével alkothatunk képet magunknak. A magyarság előzőleg az Európa és Ázsia közötti sztyeppevidéken élt. Az ősmagyarok történetéről a magyar nyelv, a történettudomány, a régészet, a keletkutatás és a magyar néprajz együttesen vallanak.


[szerkesztés] Őskor és ókor

Részletesebb leírás A Kárpát-medence története a honfoglalásig szócikkben

A mai Magyarország területe már több százezer éve lakott, mint azt az őskorból származó leletek bizonyítják. A földművelésre és állattartásra egyaránt alkalmas síkságok és a vízbőség vonzotta a különböző népcsoportokat, beáramlásuk az ókorban felgyorsult. Az első ismert népek hazánkban a kelták, a pannonok és a szkíták voltak. Az 1. század során a rómaiak, a dák terjeszkedés megakadályozására, kitolták birodalmuk határait a Dunáig, létrehozva ezzel Pannonia tartományt.

Lásd még:

[szerkesztés] A népvándorlás kora

Attila lovasserege támadásban
Nagyít
Attila lovasserege támadásban

A népvándorlás korában a hunok támadásai miatt a rómaiak visszavonultak. A hun vezér, Attila a Duna vagy a Tisza mellett hozta létre fővárosát. 453-ban meghalt, ami birodalmának felbomlásához vezetett. A mai Magyarország területéért több germán nép harcolt, közülük a gótok és a longobárdok továbbvándoroltak Nyugat-Európába és Itáliába, a gepidák viszont a Tisza mellett maradtak. 568-ban az avarok legyőzték őket és Baján kagán vezetésével megalapították kárpát-medencei államukat, amely több mint két évszázadon keresztül állt fenn. A Kárpátok völgyeibe (a mai Szlovákia és Erdély vidékére), valamint a Dunántúlra a szlávok törzsei költöztek, akik az avaroknak határőrnépekként szolgáltak.

670 körül onogur törzsek érkeztek a Volga vidékéről. Az ő nevükből származik Magyarország elnevezése latinul (Hungaria) és sok más nyelven. (A kettős honfoglalás elmélete szerint ezek az onogurok korai magyarok voltak, talán a későbbi székelyek elődei.)

A frank-avar háborúk során (785-795) a frankok legyőzték az avarokat és elfoglalták a Dunántúlt. 796-ban a szlavóniai szlávok segítségével előrenyomulva, 15 négyökrös szekérrel szállították haza a rabolt avar kincseket.

Eginhard, frank krónikás így ír erről : „Emberemlékezet óta nem volt háború, amelyben a frankok ennyire meggazdagodtak volna, eddig ugyanis szegények voltak”.

A nyugati avar országrész trónjára a frankok a nekik meghódoló fejedelmet helyeztek, aki megkeresztelkedett. A Tiszántúl területére ezzel egyidőben a bolgárok terjesztették ki uralmukat. A 9. század második felében a Kárpát-medence rövid ideig a morvák fennhatósága alá került, de mire 895-ban az új hazát kereső magyarok átlépték a Kárpátokat, a morvák birodalma már szétesőben volt.

[szerkesztés] Lásd még