Szedrakh apokalipszise

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Szedrakh apokalipszise, Apokalüpszisz Szedrakh, ókeresztény irodalmi mű, Szedrakh, Dániel babiloni társa szájába adott apokalipszis.

A görög nyelvű irat Szedrakh égi útjának kapcsán az isteni igazság (theodicea) eszméjét vizsgálja. „Ó áldott szeretet, minden erény vezére" - olvasható a bevezetőben: e szeretet vezérli Szedrakhot, szinte Jób könyvének szellemében, amikor az ember nyomorúságát veti Isten szemére:

„A legjobb volna, ha az ember meg sem látná a világ fényét!"

Isten és Szedrákh dialógusa a Sátán és Ádám viszonya, az emberi bűn és felelősség kérdésében lendületet vesz, Szedrakh fel akarja mentetni az embert a bünhődés alól. Krisztus a bűnbánatra hívja fel; Szedrakh, halála előtt, irgalomért könyörög az embereknek. A mű végső kicsengése, hogy az isteni igazság és kegyelem a bűnbánat lehetőségében jut érvényre.

A mű a késői héber költészet formakincsét hordozza. Legköltőibb része a 11. fejezet, Szedrákh búcsúja testétől, a halni készülő egyenként magasztalja testrészeit:

„Ó, ékes szépségű test,
híres, ragyogó, tündökletes:
mégis, amint a föld alá kerülsz,
elmúlik szépséged e földről."

A szöveg mai formájában a Kr. u. II. században keletkezhetett. Eszmei hátteréhez lásd még Hermasz, az Ezra-hagyomány továbbéléséhez Ezra apokalipszise illetve Ezra látomása.


[szerkesztés] Források

Teológiai kislexikon