Divald Kornél

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Divald Kornél (Eperjes, 1872. május 21. – Budapest, 1931. március 24.) művészettörténész, író, az MTA levelező tagja


Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Életpályája

Bár eredetileg az orvosi egyetemet végezte el, Orvosnak készült, műkritikusként vált ismertté. Olyan szaklapoknak dolgozott, mint a Magyar Szemle, a Magyar Iparművészet, a Magyar Mérnök vagy az Építész Egylet Közlönye. 1911-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

[szerkesztés] Kutatási területe

Főként a Felvidék és Buda történetével, művelődéstörténetével foglalkozott.

[szerkesztés] Főbb művei

  • A felső-magyarországi renaissance építészet emlékei (Bp., 1900);
  • A régi Buda és Pest művészete a középkorban (Bp., 1901);
  • A sárospataki vár (Bp., 1902);
  • Budapest művészete a török hódoltság előtt (Bp., 1903);
  • Szepes vármegye művészeti emlékei (I–III., Bp., 1905–1907);
  • Magyarország csúcsíveskori szárnyasoltárai (I–II. 1909–1911);
  • Felvidéki séták (Bp., 1926);
  • Magyarország művészeti emlékei (Bp., 1927, angolul is);
  • A magyar iparművészet története (Bp., 1929);
  • Old Hungarian Art (Bp., 1931).

[szerkesztés] Szépirodalmi művei (Tarczai György álnéven)

  • Masolino (regény, Bp., 1902);
  • Öt novella (Bp., 1913);
  • Felvidéki históriák (Bp., 1914);
  • Magyar legendák (Bp., 1914);
  • Vitus mester álma (Bp., 1918);
  • Mikó solymár (Bp., 1929).


[szerkesztés] Lásd még