Parmenidész

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Parmenidész - Raffaello Sanzio festménye (részlet)
Nagyít
Parmenidész - Raffaello Sanzio festménye (részlet)

Parmenidész, eleai (Παρμενίδης, Elea, kb. i. e. 575/500, – i. e. 510/450 körül), Pürész fia, a dél-itáliai Elea városában (ma: Castellamaro della Brucca) született filozófus és politikus, az eleai filozófiai iskolához tartozott. Mestere az eleai Xenophanész, de Diogenész Laertiosz szerint tanították őt Anaximandrosz és Ameiniasz is (aki Parmenidész legjobb barátja lett). Ami Anaximandroszt illeti, ez meglehetősen valószínűtlennek tűnik, mivel nem egészen egy időben és egymástól nagyon messze éltek.

Parmenidésznek egyetlen értekezést tulajdonítanak, melyet a modern magyar szakirodalom a Tanköltemény vagy hasonló címeken emleget [1] (Diogenész Laertiosz I. 16). E művéből, egy hexaméterekben írott költeményből, nagyobb töredékek is fennmaradtak, Sextus Empiricusnak köszönhetően, de más gondolkodók is feljegyeztek parmenidészi tanítást, például Szimplikiosz, aki Arisztotelész az Égbolt és a Fizika című munkáihoz írott kommentárjaiba másolt hosszabb Parmenidész szöveget.

Parmenidész tanítványa (és Diogenész Laertiosz, Platón, Arisztotelész meg mások egybehangzó állításai szerint, szeretője) volt az egyik legjelentősebb eleai filozófus, eleai Zénón.

Több életrajzírója szerint Parmenidész mondta magáról először, hogy ő „filozófus”. Mások ezt Püthagorasznak tulajdonítják.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Élete

Eleában született i. e. 500 körül. Plutarkhosz görög történetíró szerint arisztokrata családból származott, s a városban nagy megbecsülést élvezett: miután kidolgozta az eleai polisz alkotmányát, azt a város elfogadta, s ezután a nagykorúságot elért polgároknak „parmenidész törvényeire” kellett felesküdnie (Plutarkhosz: Kolótész ellen, 32, 1126A ). Erre utal az i.e. 450 körül Zénón társaságában tett fontos útja Athénba is, mely valószínűleg diplomáciai küldetés lehetett a célból, hogy Elea csatlakozzon a formálódó attikai-déloszi szövetséghez. Ha hihetünk Platónnak (pontosabban Parmenidész c. írásának), itt és ekkor találkoztak és a dialektika alapjairól folytatott tudományos vitába bonyolódtak Szókratésszel is.

[szerkesztés] Filozófiája

Filozófiai felfogását a töredékesen megmaradt költeményben fejtette ki, amelynek "A természetről" címet adták. A tanköltemény a filozófusnak Diké istennőnél, az igazság megszemélyesítőjénél tett jelképes látogatásáról ír, és az istennő kinyilatkoztatásszerű tanítását ismerteti. Erőteljesen szembeállítja egymással a megismerés 2 útját: az észre támaszkodó közvetlen (metafizikai) belátást és a megfigyelésekre alapozott tudományos magyarázatot. A metafizika és a tudomány szembeállítása nála jelenik meg a filozófia történetében először. Már a görög filozófusok között is sok vitát váltott ki, és a modern filozófia is csak annyiban tud megegyezni, hogy ami benne van, az tényleg nagyon fontos (noha abban már kevésbé van egyetértés, hogy tulajdonképp mi is van benne...)

Ehhez hozzájárul, hogy a tanköltemény néha (szándékosan?) homályos, kinyilatkoztatásszerű formában íródott . A homályosság célja, az, hogy megmutassa, a halandók megszokott módján nem érhető el az igazság. A költemény elején a költő égi utazásra indul egy kocsin, melyet „okos kancák” húznak; az Éjszaka és Nappal kapuján a Napleányok engedik be, és egy Istennő (Diké), a Szellem (daimón) elé vezetik, aki kinyilatkoztatja neki az igazságot:

Most pedig érts meg hát íme mindent: mind a kerekded színigaz állhatatos szíve-mélyét, mind a halandók nézeteit, mikben soha nincs színigaz bizonyosság. Mégis megtanulod, hogy a látszatot is hogyan ösmerd, hogy próbáld ki, ha már mindent mélyen kitapasztalsz.

A mű első megállapítása, hogy „csak a Lét van, a Nemlét nincs”. A Lét van és megismerhető, a Nemlét azonban nincs, és nem is ismerhető meg, sőt egyes filozófusok szerint Parmenidész ennek fordítottját is állítja: ami megismerhető, az van.

Ebből az egyszerű és józan ésszel felfoghatónak tűnő elvből viszont sok elég meglepő és józan ésszel felfoghatatlannak tűnő következtetés vezethető le. A Lét először is oszthatatlan: ha ugyanis részekre osztható lenne, akkor a részek között más, mint a Nemlétező, nem lehet, hogy legyen – csakhogy ez nem lehet, mert a Nemlét nincs, tehát a Lét sem osztható (ez gyakorlatilag az ún. indirekt bizonyítás első ismert példája). Hasonlóan igazolható, hogy a Létező nem mozog; azonkívül homogén: mivel nincs kevésbé-lét meg jobban-lét, csak Lét és Nemlét, s az előbbi mindenütt szükségképp Lét, ezért nem lehetséges, hogy a Létező itt ilyen legyen, ott meg másmilyen. Még rejtélyesebb megállapítás, hogy a Létező gömb alakú, ezt többen valamiféle metaforának tartják [2].

Parmenidész kozmogóniájának a lényege azt mondja ki, hogy minden dolog, ami van, az nem keletkezett, hanem öröktől fogva létezik. Ugyanis azt mondja: „Nem fogom megengedni, hogy a nem létezőből / mond vagy gondold keletkezését, mert nem gondolható el és nem mondható, hogy nem létezik”. (Steiger Kornél fordítása) Abból a tényből, hogy a világ dolgai nem születtek, hanem mindig is léteztek, következik azok romolhatatlansága is, ugyanis a parmenidészi tanítás szerint nem válhat nem létezővé a létező. Azt a tényt, hogy mégis kimondjuk, hogy nemlétezés, létezés, keletkezés, pusztulás, helyváltoztatás azzal magyarázza, hogy ezek egyszerű nevek, amelyeket az emberek alkottak maguknak, mivel igaznak hiszik ezeket a dolgokat.

Parmenidész kizárja az űr létezését, és azt is, hogy a létező bármi másban, vagy máson lenne: a létező „teljes egészében összefüggő, mert létező érinti a létezőt”. (Steiger Kornél fordítása) A létező dolgok egységet alkotnak, mégpedig a Létező egységét, ami teljes, nincs neki hiányzó része, ezért nem lehetséges, hogy osztható legyen, mert ez ellenkezne természetével, azaz már nem lehetne egység és főleg nem teljesség

A mű ezen kívül fontos és máig is igaznak tartott kozmológiai, csillagászati és egyéb természetfilozófiai megállapításokat is tartalmaz (pl. hogy a Hold fénye nem önálló, hanem a Naptól ered).

A költemény jó részét Szimpliokosz őrizte meg, és három részre szokás osztani áll. A bevezetés allegorikus történet Parmenidész látomásáról, melyet Diké (jogistennő) kinyilatkoztatása formájában kapott, s melyből megtudhatjuk, hogy ami van, az különbözik attól, amit az emberek feltételeznek. A következő rész (Alétheia) a Létező tulajdonságainak taglalása, s bár formája alapvetően isteni kinyilatkoztatás, a szakaszban logikai érvelések is találhatóak. Ez egy deduktív metafizikai elmélkedés, igaznak tartott premisszákból indul ki és deduktív módon olyan következtetésekhez jut, amelyet szükségképpen csak igaznak fogadhatunk el. A Vélekedés útja v. a Látszat útja (Doxa) c. kozmológiai jellegű fejezetben leírja, amit ő a legjobb megfogalmazásnak tart a világról – ezen ismeretekhez érzékszerveink útján juthatunk, és amit az emberek általában igaznak hisznek (erre utal a cím: doxa, azaz "vélekedés" - ez olyan ismeretet jelöl, amely nem észbeli bizonyosságra épül, hanem érzékszervi megismerésre, ezért nem bír az abszolút igazsággal, csak valószínűséggel).

A fejezetek szembenállást tárnak fel a kutatás két útja között, amelyek közül csak az egyik elfogadható: "Ez van" ill "ez nincs". Az "ez" a legkézenfekvőbb felelet szerint: bármi. Van: létezik.

[szerkesztés] Hivatkozások

[szerkesztés] Jegyzetek

  1. A régebbi filozófiatörténeti munkákban néha A Természetről címen is említik, melyet ma már helytelennek, anakronizmusnak tartunk.
  2. Ld. pl. Pólos László: „Egy kulcs Parmenidészhez: az anyagnevek szemantikája”, in: Ruzsa Imre (szerk.): Tertium non datur. Osiris, Bp., 2000, 258. o.; ISBN 963-379637-7.

[szerkesztés] Irodalom

  • Kirk, Raven, Schofield: A preszókratikus filozófusok.(ford. Cziszter Kálmán és Steiger Kornél) Atlantisz Kiadó, Budapest 1998. ISBN 9637978992
  • Steiger Kornél:Parmenidész és Empedoklész kozmológiája. 2. kiadás, Áron Kiadó, Budapest 1998. ISBN 9638586400