A Szovjetunió története
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
|
|
|
| 1917-1924 | Vlagyimir Iljics Lenin |
| 1924-1953 | Joszif Visszarionovics Sztálin |
| 1953-1964 | Nyikita Szergejevics Hruscsov |
| 1964-1982 | Leonyid Brezsnyev |
| 1982-1984 | Jurij Andropov |
| 1984-1985 | Konsztantyin Csernyenko |
| 1985-1991 | Mihail Gorbacsov |
[szerkesztés] Előzmények
[szerkesztés] A Nagy Októberi Szocialista Forradalom (1917)
A 1917 februárjában az I. világháború tragikus történései, a katonai összeomlás, a nép és a katonák elégedetlensége hatására Oroszországban polgári demokratikus forradalom tört ki, megdöntötték a cári rendszert (február 23.). Júliusban (3-4.) a bolsevikok puccskísérlete megbukott. Lenin Finnországba menekült. Trockijt, Lunacsarszkijt, Kamenyevet lecsukták. Az orosz forradalmi hagyományokat, az ingatag politikai helyzetet és a polgári kormány népszerűtlen intézkedéseit (mint amilyen például a háború folytatásának terve, a földosztás halogatása, a választások halogatása) kihasználva egy kis csoport, a bolsevikok Lenin vezetésével és a városi munkások támogatásával 1917. november 7-én (a régi naptár szerint október 24-én) átvették a hatalmat Szentpétervárott. Az Ideiglenes Kormányt letartóztatták, csak Kerenszkij miniszterelnöknek sikerült szerb katonatiszti egyenruhában kiszökni az épüetből. A fordulatot Trockij vezényelte le; „nem volt nála jobb bolsevik azokban a napokban”, jegyezte meg elismerően Lenin.
[szerkesztés] Polgárháború és intervenció (1918–1922)
1917 novemberében megtartották az általános választásokat, amin az eszerek nyertek, a bolsevikok csak 25%-ot (9 millió szavazat) szereztek. 1918. január 5.: összeült az Alkotmányozó Nemzetgyűlés. Január 6: a vörösgárdisták feloszlatták a gyűlést. A demokrácia vége.
A fehérek (bolsevikellenes, különböző politikai irányzatú) hadseregei 3 felől támadtak, az Ural felől Kolcsak, a Baltikum felől Jugyenyics, a Fekete-tenger felől Gyenyikin és Vrangel tábornok vezetésével. Az antant nem tudott megegyezni a tényleges intervenció kérdésében (Churchill és Foch marsall, francia vezérkari főnök az I. világháborúban mellette volt). 1919-ben Lenin fel akarta adni Petrográdot, hogy a frontvonal kisebb legyen, de Trockij meggyőzte, hogy ne. A Vörös Hadsereget romjaiból tákolták össze pár hónap alatt: Trockij vezérkari főnök, Tuhacsevszkij és Jegorov tábornokok. Október 10-én Orjolnál, október 22-én Pétervár előtt megállították a fehéreket. A szövetségesek még ebben az évben visszavonták csapataikat.
1920 elején a lengyelek Kijevhez vonultak, de a Vörös Hadsereg egy-két hét alatt visszaszorította őket; Varsónál Weygand tábornok legyőzte a szovjeteket (visztulai csoda). A szovjet vereség okai: a vezérkaron belüli ellentétek (Trockij kontra Sztálin); Trockij már egy-két héttel a varsói csata előtt jelezte, hogy szerinte a hadsereg kimerült, de Lenin mindenkit megnyert a háború folytatásának.
1920 novemberében a Krímet is feladták a fehérek, ezel végképp kiszorultak az országból. Vezérkaruk elhajózott Szevasztopolból, az antant biztosította a hajókat.
A fehérek vereségének okai:
- ideológiailag nem voltak egységesek
- széthúzó parancsnokok
[szerkesztés] A polgárháború után (1921–1924)
A hadikommunizmus összeomlása. Gazdasági válság volt. Válság jelei: pétervári munkássztrájk és a kronstadti matrózfelkelés (Tuhacsevszkij és Trockij leverték). Lenin ezért a X. pártkongresszuson (1921. október) meghirdette a NEP-et (Novaja Ekonomicseszkaja Politika; Új Gazdaságpolitika). A NEP részben visszatérés a kapitalizmushoz: magánvállalkozások, belkereskedelem engedélyezve; de a nagyipar állami kézben maradt. Ugyanekkor betiltották a párton belüli frakciókat. Sztálin pártfőtitkár lett 1922 elején; feladata: a párt megtisztítása az elhajlóktól. A forradalmárokat funkcik váltották fel.
1922 további eseményei: az eszer vezetők koncepciós perei. A Cseka átalakult GPU-vá (Állami Politikai Hivatal).
1922 decemberében a X. Összoroszországi Szovjetkongresszuson megalakult a Szovjetunió. Tagjai: az Oroszországi SZSZK, Ukrajna, Kaukázusontúl, Belorusszia. Később: Üzbég, Türkmén (1924), Tadzsik SZSZK (1929).
1923: ratifikálták a SzU új alkotmányát, amely meghatározta az Unió közös ügyeit (honvédelem, külpolitika, gazdasági tervezés). A legfelsőbb szerv elvileg az alkotmányt is ratifikáló Összszovjet Kongresszus; ez választja a Népbiztosok Tanácsát (miniszteri kabinet); és a Végrehajtó Bizottságot.
1924. január 21-én meghalt Lenin. A XXII. pártkongresszus után nyilvánossá vált végrendeletében írta: „Gondolkodjanak el azon, hogy kellene (ti. Sztálint) erről a posztról áthelyezni.” Ez semmi konkrétumot nem tartalmazott, így Sztálin maradt a helyén.
[szerkesztés] Hatalmi harc Lenin halála után
Lenin halála után több csoport küzdött a hatalomért:
- A „baloldaliak platformja”: Trockij és társai. Permanens forradalom a jelszavuk.
- A „közép”: Sztálin-Zinovjev-Kamenyev (az ún. trojka) (1926-ig) A szocializmus felépítése egy országban a jelszavuk.
- A „jobbosok”: Buharin, Rikov, Tomszkij. „Gazdagodjatok!”
1925-ben a trojka két tagja, Zinovjev és Kamenyev azt javasolta, hogy zárják ki Trockijt a pártból. Ekkor (január 17.) még csak a hadügyi népbiztos pozíciójából sikerült. A következő években temérdek irreleváns pozíciót kapott: dolgozott az Elektrotechnikai Igazgatóságon, a Koncesszióügyi Főbizottságon. 1925 októberében felszínre került Sztálin és a másik kettő konfliktusa: Zinovjevék bírálták a NEP-et. Sztálin úgy tett, mintha ő hitt volna benne. (1928 után az egyesült ellenzék programját fogja negcsinálni. (Lásd: Viták a baloldalon) Trockijjal 1926 tavaszától léptek szövetségre. 1926 nyarán Trockijt és Zinovjevet kizárták a Politbüróból. 1927 októberében Kamenyevet is. 1927. november 7-én Zinovjev a leningrádi párttagságot (ott volt első párttitkár) akarta mozgósítani egy szónoklattal. De a GPU-sok bezárták egy házba. 1927 decemberében, a XV. kongresszuson az ellenzéket kizárták a pártból. Buharinék is Sztálint támogatták ekkoriban, így nagy többséggel csukhatták ki Trockijékat. 1928-ban a NEP után Sztálin Preobrazsenszkij (akit 1927-ben kizártak) programját kezdi el megcsinálni. Ezért szakadt a KB: kisebbségbe kerültek a jobboldali elhajlók. Ugyan Buharin és Kamenyev is arra számított, hogy az újabb kizáráshoz Sztálin a baloldali ellenzék szövetségét kéri, Sztálin egymaga is ki tudta záratni Buharint, Rikovot és Tomszkijt (1929: XVI. pártkongresszus).
[szerkesztés] Ötéves tervek, kollektivizálás (1930–36)
[szerkesztés] A sztálini alkotmány (1936)
A SzU 11 tagállamból áll az alkotmány szerint: Orosz, Ukrán, Kirgiz, Türkmén, Tadzsik, Kazah, Üzbég, Örmény, Grúz, Azerbajdzsán, Belorusz SzSzk. Az államok elvileg szabadon kiléphettek. Közös ügyek: honvédelem, bank- és postaügy, külpolitika, közlekedés, gazdaság. Az államhatalom legfőbb szerve: a Legfelsőbb Szovjet. Ez választotta az Elnökséget, a Népbiztosok Tanácsát, a Legfelsőbb Bíróságot (Ulrih) 5 évre), és a főállamügyészt (Visinszkij!) 7 éves mandátummal.
Gyakorlatilag minden szovjetet (tanácsot) a SZKP jelöl ki, és általános választással választja meg őket, aki elmúlt 17 éves. Az alkotmány deklarálja SZKP vezető szerepét az államban.
[szerkesztés] A csisztka (1936–38)
Sztálin Kirov meggyilkolását arra használta fel, hogy leszámoljon korábbi ellenfeleivel. 5-6 millió ember került a csisztka, a nagy tisztogatás idején Szibériába, számuk a világháború kezdetére megduplázódott. A tisztogatás csúcspontjai a nagy koncepciós perek voltak:
- a tizenhatok pere (1936): Zinovjev, Kamenyev, Szmirnov, Jevdokimov és mások. Főállamügyész Visinszkij, tanácselnök Ulrih. Mindenkit halálra ítéltek.
- a tizenhetek pere (1937): Radek, Pjatakov, Szokolnyikov, Szerebrjakov és mások. Változatlan szereposztás a bíróságban. Radek 10 évet kapott (majd a lágerben megölte egy társa), a többieket egy kivétellel halálra ítélték.
- a huszonegyek pere (1938): Buharin, Rikov, Jagoda, Kresztyinszkij, Rakovszkij és mások. Bíróság ugyanaz. 19 ember, köztük a főbbek kapnak halálos ítéletet. Rakovszkij csak huszat, majd a lágerben ölik meg 1941-ben.
1937-ben a hadsereg vezérkarát is lefejezte Sztálin: 3 marsallt, 12 tábornokot, iszonyúan sok csapattisztet ítéltek halálra. Ekkor halt meg a nagyon népszerű, zseniális Tuhacsevszkij is, aztán Bljuher és Jegorov marsall, Jakir, Uborevics, Kork tábornokok.
A tisztogatásért felelős:
- Sztálin,
- az NKVD (titkosrendőrség; vezetői: 1934-46: Jagoda, 1938-ig Jezsov, 1953-ig Berija),
- Sztálin legközelebbi munkatársai, az ún. apparátcsikok (Molotov, Kaganovics, Zsdanov).
[szerkesztés] A második világháború (1939–1945)
Lásd még:
[szerkesztés] 1946–1953
A világháború után kb. 25 millió halott, 20 millió munkanélküli van a Szovjetunióban. A német hadifogságból hazatérőket is Szibériába viszik. Sztálin az MVD (titkosrendőrség; vezető: L. Berija, 1946-53) segítségével kiépíti a totális diktatúrát. Zsdanov a kultúrpolitikát Sztálin dicsőítésére használja. A szocialista realizmus lett a hivatalos művészeti irány, a formalizmust, az objektivizmust, a „kozmopolitizmust” üldözik. A hidegháborús szembenállás (kapitalizmus kontra kommunizmus, még Lenin találta ki az elmélet lényegét) elméletét Zsdanov és Voznyeszenszkij dolgozta ki.
A Szovjetunió a frissen alakult Izrael állammal is felvette a kapcsolatot, de ez a viszony az Egyesült Államok és Izrael szövetséges viszonya miatt megszakadt.
1948-ban meghalt Zsdanov, s a Malenkov-Hruscsov-Berija trojka kitette a hatalomból embereit, a II. világháború alatt a hadigazdaságért felelős Voznyeszenszkijt, Kuznyecov leningrádi első titkárt, (1950-ben egy koncepciós perben mindkettőt halálra ítélték ), Andrejevet és Koszigint. Molotov külügyminisztert is leváltották, s a helyére Visinszkij főinkvizítort nevezték ki (1949-53).
1946–50: negyedik ötéves terv. 1951-től: 5. ötéves terv.
Ebben az időben a szovjet hatalom kiszélesedett Európában, de külpolitikailag elszigetelődött. A kommunista ultrademokrácia gazdaságilag is válsághelyzetben volt: a termelés nőtt ugyan, de a tőketartalék, a szakmunkások száma is csökkent. Hagyományos módon, az orosz emberek nem dolgoztak rendesen és loptak, ugyanis az életszínvonal emelését nem tűzte ki célul a hatalom.
1952-ben hívták össze a XIX. pártkongresszust. Malenkov mniiszterelnök meghirdette, hogy a politikájukat (politika elsőbbsége a gazdasággal szemben) megváltoztatják. Sztálin már csak egy rövid záróbeszédet tartott. Aztán a KB plénumán csekély másfél óráig beszélt, több elvtársat kiosztott. Az új tisztogatás (antiszemita kampány kezdődött) valószínűleg érintette volna a KB-tagok egy részét is (Kaganovicsot, Molotovot a felesége révén).
1953. március 5-én meghalt Sztálin. Utódlása: Vorosilov államelnök, Malenkov miniszterelnök, Kaganovics az első helyettese, Molotov külügyminiszter, Berija belügyminiszter, Mikojan kereskedelemügyi miniszter, Bulganyin hadügyminiszter, Hruscsov pártfőtitkár.
Lásd még:
[szerkesztés] Hatalmi harc Sztálin halála után. Hruscsov vezetése (1953–1964)
Az enyhülés első akkordjaként Beriját 1953. december 24-én likvidálták.
A pártvezetésért Malenkov miniszterelnök és Hruscsov pártfőtitkár harcolt. Malenkov reformjai: amnesztia, gulagok enyhítése, könnyítések a parasztoknak. 1954: Hruscsov szűzföld-akciói. 1955: Bulganyin lett az új miniszterelnök. Visszavonták Malenkov fogyasztás-reformjait. 1956-ban a XX. pártkongresszuson Hruscsov híres beszéde: A személyi kultuszról és annak következményeiről. 1. Desztalinizálás. Sztálin könyveit, szobrait stb. stb. „kiátkozták”. Az 1. desztalinizálás titkos volt. Malenkov, Molotov, és Lazar Mojszejevics Kaganovics szembeszáll a desztalinizálást akaró többséggel: mindegyiket kizárják a KB-ből (1957) majd a pártból (1961). (Eredetileg Vorosilov is támogatásáról biztosította Molotovékat, de a szavazáskor „átállt”.) Visszakerült a hatlaomba Koszigin; Brezsnyev is ekkor lett a Központi Bizottság tagja.
1958-ban Hruscsov lett a miniszterelnök is. Reformjai:
- gazdasági reformok: a szakminisztériumok leépítése, helyettük decentralizált gazdasági tanácsok
- mezőgazdasági reformok: nagykolhozok, szovhozok
- oktatási reformok: szak- és politechnikai iskolák
1959: XXI. pártkongresszus. Hétéves terv. Célja: egy főre jutó termelés jobb legyen, mint az USA-ban. 1961: XXII. pártkongresszus; Sztálin nyilvános elítélése, 2. desztalinizálás. Ezen összevesztek a Kínai Kommunista Párttal. 1964-ben szakítottak.
1964-ben megbukott Hruscsov. Utódlása: Mikojan államelnök (1964-65), majd helyette Podgornij 1977-ig; miniszterelnök Koszigin; pártfőtitkár Brezsnyev.
[szerkesztés] A „pangás” évei (1964–1985)
Brezsnyev 1966-ban hívta össze a XXIII. pártkongresszust. A kongresszuson Koszigin miniszterelnök bejelentette a nyolcadik ötéves terv (1966-70). Kína nem vett részt a kongresszuson Hruscsov bukása ellenére sem.
1968: Brezsnyev-doktrína, fő tézis: az egyes kommunista államok szuverenitása csak addig terjed, amíg nem sérti a kommunista blokk érdekeit. Ez a csehszlovák forradalomra volt válasz (1968. márc. aug. 20.).
1970 augusztusában aláírták a szerződést az NSZK-val, hogy lemondanak az erőszak alkalmazásáról (ti. egymással szemben).
1971. március-április: XXIV. pártkongresszus. 9. ötéves terv. 1971 szeptemberében Brandt NSZK-elnök és Brezsnyev találkozott a Krímben. Jövőre Nixon amerikai elnök is a Szovjetunióba látogatott. A két állam együttműködési szerződést is kötött.
A Szolzsenyicin-eset az első komolyabb affér: Nyugatra kicsempészték, és ott kiadták Alekszandr Szolzsenyicin regényét, az Ivan Gyenyiszovics egy napját. A könyv a szerző Gulagban eltöltött évein alapult. Óriási visszhangja lett, az írót még irodalmi Nobel-díjjal is kitüntették. Brezsnyevék már csak ezért se alkalmazhatták a szokásos módszereket: elmegyógyintézetbe zárás, kivégzés stb. 1974 februárjában Szolzsenyicint kiutasították az országból.
Még ugyanebben az évben Nixon újabb látogatást tett a SzU-ban. 1976-ban Egyiptom felmondta a Szovjetunióval kötött kétoldalú barátsági szerződést. 1977 júliusában Podgornij államelnököt (1965-77) kizárták a Politbüróból.
1980. decemberben a szovjet csapatok bevonultak Afganisztánba . (Taraki kommunistabarát kormányát ugyanis Amin megbuktatta 1979-ben).
1982. október 10-én meghalt Brezsnyev. Utódlása: Andropov lett a pártfőtitkár, 1983-ban az államfő is. 1984. február 9-én meghalt, utóda Csernyenko volt 1985. március 10-ig.
[szerkesztés] Gorbacsov reformjai (1985–1989)
1986 február: XXVII. pártkongresszuson Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára meghirdeti a szovjet viszonyok átalakítását („peresztrojka”) és nyitottabbá tételét („glasznoszty”). Április 26-án atomreaktor-baleset volt Csernobilban. A pártvezetés el akarta ezt titkolni; a svédek vették észre először az elképesztően megnövekedett rádioaktív sugárzást. Nagy botrányt váltott ki a hivatalos szervek kezdeti titkolózása. 1986 októberében Reagan USA-elnök találkozott Gorbacsovval Reykjavíkban. 1988. április 14-én aláírták a szerződést a szovjet csapatok afganisztáni kivonásáról: május 15-től folyamatosan vonultak ki a szovjetek. 1988. május 29-június 6.: Gorbacsov-Reagan csúcstalálkozó. Októberben meghalt Gromiko (elnök: 1985-88), s Gorbacsov lett az államfő is. December 7-én az ENSZ-közgyűlésen Gorbacsov félmillió katona leszerelését ígérte meg. 1989-ben kivonták a páncélos hadosztályokat Magyarországról, Csehszlovákiából és az NDK-ból.
[szerkesztés] A Szovjetunió széthullása (1989–1991)
A Szovjetunió utódállamait és azok integrációját, illetve az általuk létrehozott szervezeteket a következő táblázat foglalja össze:
A 15 utódállam:
|
|||||||||
| A szovjet tagköztársaság neve | A Szovjetunió tagja | Az utódállam neve | A FÁK tagja | NATO tagság | EU tagság | EURASEC tagság | GUUAM tagság | CSTO tagság | SCO tagság |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Azerbajdzsáni SZSZK |
1936–1991 | Azerbajdzsán |
1991 | – | – | – | 1997 | – | – |
Belorusz SZSZK |
1922–1991 | Fehéroroszország |
1991 | – | – | 2002 | – | – | |
Észt SZSZK |
1940–1991 | Észtország |
– | 2004 | 2004 | – | – | – | – |
Grúz SZSZK |
1936–1991 | Grúzia |
1993 | – | – | – | 1997 | – | – |
Kazah SZSZK |
1936–1991 | Kazahsztán |
1991 | – | – | 2002 | – | 1996 | |
Kirgiz SZSZK |
1936–1991 | Kirgizisztán |
1991 | – | – | 2002 | – | 1996 | |
Lett SZSZK |
1940–1991 | Lettország |
– | 2004 | 2004 | – | – | – | – |
Litván SZSZK |
1940–1991 | Litvánia |
– | 2004 | 2004 | – | – | – | – |
Moldáv SZSZK |
1940–1991 | Moldávia |
1991 | – | – | Megfigyelő | 1997 | – | – |
Oroszországi SZSZSZK |
1922–1991 | Oroszország |
1991 | – | – | 2002 | – | 1996 | |
Örmény SZSZK |
1936–1991 | Örményország |
1991 | – | – | Megfigyelő | – | – | |
Tadzsik SZSZK |
1929–1991 | Tadzsikisztán |
1991 | – | – | 2002 | – | 1996 | |
Türkmén SZSZK |
1925–1991 | Türkmenisztán |
1991 – 2005 | – | – | – | – | – | – |
Ukrán SZSZK |
1922–1991 | Ukrajna |
1991 | – | – | Megfigyelő | 1997 | – | – |
Üzbég SZSZK |
1925–1991 | Üzbegisztán |
1991 | – | – | – | 1999–2005 | – | 2001 |
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Szabó Miklós: A Szovjetunió története


Based on work by