Kepler-törvények
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Kepler-törvények néven nevezzük a bolygómozgások három törvényét, melyet Johannes Kepler német csillagász állapított meg.
[szerkesztés] Kepler törvényei és általánosításaik
- A bolygók pályája ellipszis, és annak egyik gyújtópontjában van a Nap.
- A bolygók napközelben gyorsabban mozognak, mint távol. Azonos idők alatt azonos területet súrol a bolygók vezérsugara, a bolygót a Nappal összekötő egyenes.
- A bolygók Naptól való átlagos távolságainak (a, a pálya fél nagytengelyeinek) köbei úgy aránylanak egymáshoz, mint a keringési idejük (T) négyzetei, azaz a a3 / T2 hányados minden naprendszerbeli bolygó esetén ugyanakkora.
A fenti törvények általánosíthatóak: igazak egy csillag körül keringő bolygóra, egy bolygó körül keringő holdakra és műholdakra, bármely nagy tömegű égitest körül keringő más égitestekre, csupán az a3 / T2 értéke más, a központi égitest tömegétől függ. Egy másik általánosítás a tetszőleges kúpszelet alakú pályákhoz vezet; például egyes üstökösök pályája parabola alakú. A Kepler-törvények közel egyforma tömegű testekre is általánosíthatóak, de ekkor a III. törvény közelítő jelleget ölt. Kepler törvényeinek fizikai magyarázatát a kéttestprobléma szolgáltatja.
[szerkesztés] A Kepler-törvények története
Az első két törvényt Kepler az 1609-ben megjelenő Astronomia Nova (Új csillagászat) című művében közölte. A harmadik törvényt a Mars adatainak kitartó tanulmányozásával 1618. május 15-én találta meg, ezt a törvényt az 1619-ben írt Harmonices Mundi ("A világ harmóniája") című művében közölte.
Kepler ezeket a törvényeket nem egy elméletből vezette le, hanem Tycho Brahe pontos megfigyeléseiből kiindulva találta meg. Isaac Newtonnak sikerült ezeket egy általánosabb elméletbe beleágyaznia, de meg kell jegyeznünk, hogy a híres 1/ r2 -es gravitációs erőtörvényt ő a Kepler-törvények alapján vezette le.


Based on work by