Sumer „Jób”

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Sumer „Jób” sumer eredetű irodalmi mű, címét a héber Jób könyvével való tartalmi hasonlósága miatt nyerte. A mű a Kr. e. II. évezred elején készülhetett.

A mezopotámiai filozófiai költészet egyik legkorábbi emléke. A sors igazságtalanságának felismerését, a gondviselésben való megrendülést fogalmazza meg; éles antitézisei aforizmaszerű tömörségben hangzanak el, például:

Férfi vagyok, tudásban gazdag,
s tudásom nincs javamra;
ha igazságomat kimondom,
hazugságra fordul...

A költemény nagy része első személyben elmondott vallomás, de mondanivalójának egyetemes érvénye nem lírai, inkább töprengő-elmélkedő hangnemben szólal meg. Ezt a személytelenséget erősíti a kezdősorok intelemjellege is:

Istene fenségét az ember igaz szívvel magasztalja,
Istene szavát a férfi fénylő szívvel dicsőítse...

A befejezés a hős sorsának jobbra fordulását elmondó, epikus jellegű rész. A szöveg csupán egyetlen példányban maradt fenn. Eszmei örökségét az akkád irodalomban Szagill-kínam-ubbib költeménye, illetve a Ludlul bél némeqi folytatja.


[szerkesztés] Források

A sumer irodalom kistükre (Budapest, 1970)