User:Immanuel:Metafizika
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Itt átírom a metafizika cikket teljes egésszében, addig más cikket nem is írok |
A metafizika a filozófia azon területe, amely a létező dolgok fajtáiról és létezési módjaikról szóló kérdésekkel foglalkozik.
A metafizika szó a görög meta ta phűszika -ból (görögül: μετά (meta) = "után", φύσις (phúsis) = "természet", azaz a természet dolgai után való) ered, amelyet eredetileg arra használtak a hellenisztikus és a későbbi kommentátorok, hogy Arisztotelész A természetről című műve utáni műveket megjelöljék. A modern filozófiai szóhasználatban a metafizika a filozófiának arra a területére utal, amely a létező dolgok fajtáiról és létezési módjaikról szóló kérdésekkel foglalkozik. A 18. és 19. században a metafizika témakörébe sorolták a külvilág létezésével, más elmék létezésével, az a priori tudás lehetőségével, az érzékeléssel és emlékezéssel foglalkozó kérdéseket is. A jelenlegi szóhasználat szerint ezek a kérdések az ismeretelmélet (episztemológia) területére tartoznak.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
A metafizika történetének kezdete Ióniában, a milétoszi természetfilozófusoknál, Thalésznél, Anaximandrosznál és Anaximenésznél keresendő. Ők voltak az első olyan gondolkodók, akik félretették az addigi naiv mitológiai magyarázatokat, és a világ keletkezésének, működésének és szerkezetének kérdéseivel, racionális módon foglalkoztak. Az ókor metafizikáját főként kozmológiai és kozmogóniai problémák jellemzték.
A középkor metafizikáját, az univerzáliák vitája jellemzte: a vita két ellentétes táborra osztotta a filozófusokat: azokra, akik elfogadják a partikulárék létezését és azokra akik nem. E korban főként vallásos írások voltak jellemzőek, és a kor gondolkodói túlnyomórészt az egyház emberei, papok, szerzetesek voltak.
A modern metafizika Descartes-el kezdődik, filozófiájában az ember kerül előtérbe. A modernkori metafizikának középpontjában az emberi lét, gondolkodás, megismerés, és a tudás lehetségességének a problémája áll. Napjainkban az analitikus filozófusok a metafizika helyzetét körülbelül úgy látják, mint ahogyan Arisztotelész látta amikor áttekintette a filozófiát az ő koráig. Azt állította, hogy elődei bár mindent elmondtak valójában semmit sem mondtak.
[szerkesztés] A metafizika problémái
A metafizika a feladatát két alapvető kérdés kutatásában jelöli meg:
- Mi az, ami létezik? Mi a létező?
- Mi a dolgok valódi természete?
E két kérdés föltevését az a két, igen korán megfogalmazott filozófiai felismerés tette szükségessé, melyek szerint: 1.) nem minden létezik (a szó valódi értelmében), ami az érzékszerveink számára megjelenik, illetve nem minden létező jelenik meg az érzékszerveink számára; 2.) A dolgok valódi természete nem jelenik meg a „felszínükön”, a gondolkodásnak erőfeszítéseket kell tennie, hogy ezekhez eljusson (amennyiben ez egyáltalán lehetséges).
[szerkesztés] I. AZ OKSÁG
A filozófiában az okság próblémájának tárgyalásakor, különbéget kell tenni az oksági viszony és aközött, hogy mit is kapcsol össze az okság. A kérdés tehát nemcsak az, hogy mi az ok és mi az okozat, hanem az is, hogy milyen viszony létezik közöttük.
[szerkesztés] A hume-i ok-okozat reláció elmélet
David Hume, XVIII. századi skót filozófus szerint, az okságról alkotott eszménk nem több, mint két dolog egymásra következésének az eszméje. Szerinte az ok és okozat "különböző létezők", s a köztük látni vélt szükségszerű kapcsolat pedig, csupán csak illúzió. Hogy mégis látni vélük valamilyen szükségszerűséget az onnan fakad, hogy elménk hasonló okokból hasonló okozatokra számít. Tehát az okság Hume szerint, nem más mint időbeli egymásra következés és az állandó kapcsolat, amit azonban nem jellemez szükségszerűség. [1] Hume úgy vélekedett, hogy az oksági viszonyok, nemcsak, hogy nem szükségszerűek hanem a priori megismerhetetlenek is. Hogy az okság a priori nem megismerhető a következőt jelenti: ahhoz, hogy megtudjuk, hogy van-e valamilyen oksági viszony X és Y között, tapasztalatra lesz szükségünk. Az, hogy nem szükségszerű X és Y között a kapcsolat, azt jelenti, hogy még ha X okozta is Y-t, nem föltétlenül kell ennek mindig így lennie. Lehet elképzelni olyan eseteket amikor X megjelenése nem okozza Y megjelenését, és Y megjelenhet X előzetes megjelenése nélkül.
Hume oksági elméletének másik gondolata az volt, hogy az okság szabályszerűséget, vagyis "állandó kapcsolatot" foglal magában. Ez a következőt jelenti: az ok olyan dolog, amelyet egy másik követ, éspedig úgy, hogy az előzőhöz hasonló összes dolgot a másodikhoz hasonló dolgok követik. tehát Hume úgy gondolta, hogy ha X és Y állandó kapcsolatban vannak, akkor oksági viszony áll fenn közöttük, (elégséges feltétel). Ha az oksági viszony fenn áll, akkor az X-ek és Y-ok állandó kapcsolatban vannak, (szükséges feltétel).[2] A szabályszerűség tézise tehát azt mondja ki, hogy egy hasonló ok bekövetkeztekor, hasonló okozatnak kell létrejönnie.
[szerkesztés] Hume-i okságelmélet problémái
Thomas Reid (1710 -- 1796), skót filozófus rámutatott arra tényre, hogy a természetben számtalan szabályosság van, melyek nem okságiak: a nappalt szabályszerűen követi az éjszaka, és fordítva, tehát állandó kapcsolatban van köztük. Azonban azt mégsem mondhatjuk, hogy a nappal okozza az éjszakát, vagy az éjszaka a nappalt.[3]
G. E. M. Anscombe, szerint nincs okunk feltételezni, hogy nem létezhet egyszeri okság: semmi ellentmondás nincs abban a dologban, hogy egy ok csak egyszer eredményezzen egy bizonyos okozatot és többé soha.[4]
[szerkesztés] A szükségszerűség és az elégséges feltétel
Elégséges feltétel elmélet:
- Az, hogy egy X ok szükséges feltétele Y oknak, azt jelenti, hogy ha a helyzet nem X akkor Y se. Az pedig, hogy X elégséges feltétele Y-nak azt jelenti, hogy ha a helyzet X akkor Y is. Egyszerűbben: X pontosan akkor okozza Y-t, ha X szükséges és elégséges Y-hoz. [5]
Megoldást az elégséges feltétel elmélet problémájára, J. L. Mackie javasolt, az úgynevezett INUS elméletet. [6] Az elmélet a következő: X ugyan nem szükséges -Y -hoz, azonban szükséges része egy tágabb feltételnek. Továbbá, X ugyan nem elégséges Y -hoz, a tágabb feltétel viszont elégséges Y -hoz. Az elmélet így szól: az ok elégtelen (Insufficient), de szükséges (Necessary) része egy olyan feltételnek, amely maga nem szükséges (Unnecessary), de elégséges (Sufficient).[7] Egyszerűbben az INUS elméletet a következőt állítja: X oka Y -nak, ha X elégséges Y -hoz, bizonyos külső körülmények fennállása esetén. Mackie tagadja a szükséges feltétel meglétét az ok-okozat láncolatban: ahhoz, hogy tűz jőjjön létre, nem szükséges rövidzárlat.
[szerkesztés] II. AZ IDŐ
A midennapi életben, az idő az egyik legvalóságosabb és ugyankkor az egyik legrejtélyesebb dolog. Az idő felfoghatatlanságának ezt a problémáját Szent Ágoston a következőkép fogalmazta meg::
- Mi is az idő? Ha senki nem kérdezi tőlem, akkor tudom: ha azonban kérdezőnek kell megmagyaráznom, akkor nem tudom.
- (Szent Ágoston: Vallomások XI. könyv)
[szerkesztés] Az idő múlása
Az idő múlásáról kétféleképpen beszélhetünk: az egyik mód az, mikor a múlt, jelen, jövő fogalmait használjuk (dinamikus idősor). A másik mód az amikor a: korábban, később, egyidejüleg kifejezést használjuk. Ha az utóbbi modón gondolkodunk az időről, akkor az időbeli eseményeket időpontjuk szerint rendezhetjük, az eseményeknek ez a fajta sorba rendezése alkotja a világtörténelmet (statikus idősor). McTaggart szerint az elnevezés A illetve B idősor, más elnevezések szerint az első mód az idők sora a második mód az események sorá-nak tekinthető.
A legnagyobb különbség e két fent említett időfelfogás között, az, hogy egy esemény bármely helyet elfoglalhat a statikus idősorban, de bármelyik helyet betöltheti a dinamikus sorban. Például Kr. u. 79. augusztus 24 -én kitört a Vezúv, és hamúval borította be Pompei várost, erre mondhatjuk azt is, hogy ez volt a város pusztulásának időpontja, mint egyedül álló pozició más időszakot nem foglalhat el a statikus sorban. De a dinamikus sorban más poziciókat is betölthet: egyszer jövő volt, majd jelen, majd múlt lett.
[szerkesztés] McTaggart érve az idő valótlan voltáról
Vegyünk egy eseményt, pl. Pompei pusztulását 79. augusztus 24. Az esemény helye a statikus idősorban: "79 augusztusa". A dinamikus sorban azonban mindhárom időpoziciót betölt: múlt, jelen, jövő. Tehát mindhárom állítás igaz:
- a.) Pompei pusztulása a jövőben van.
- b.) Pompei pusztulása a jelenben van.
- c.) Pompei pusztulása a múltban van.
McTaggart érve a következő: semmi sem lehet egyszerre, múlt, jelen és jövő, következésképpen nem létezik dinamikus idősor. Ha nem létezik dinamikus idősor akkor idő sem létezik. A dinamikus idősor lényeges eleme az időnek, mert: 1.) A változás fontos mozzanata az időnek; változás nélkül nincsen idő. 2.) A dinamikus idősor a változás lényegéhez tartozik; a változás lehetetlen a dinamikus idősor nélkül. És ha dinamikus idősor nem létezik, akkor 1.) és 2.) maga után vonja, hogy az idő sem létezik.[8]
Összefoglalva, McTaggart érve a következőképpen néz ki:
- [P1] Az idő lényege a változás;
- [P2] Változást csak a dinamikus sorozat (A sorozat) értelmezett idő fejezheti ki;
- [P3] Dinamikus sorozatként értelmezett idő fogalma ellentmondásos;
- [K] Az idő nem létezik.
[szerkesztés] Abszolut és relációs időfelfogások
Arisztotelész és még sok más filozófus is, úgy gondolták, hogy az idő a változás mértéke, és változás nélkül értelmetlen lenne időről beszélni. Megint más filozófusok, mint pl. Isaac Newton úgy gondolták, hogy az idő, valamilyen tartályhoz hasonlatos, amelyben az események zajlanak.
Az idő relációs elméletei azt állítják, hogy az idő nem lehet független azoktól az eseményektől, amelyek betöltik. Egy esemény azért történt abban az időben amikor megtörtént, mert relációban áll más eseményekkel: így, I. világháború egy bizonyos időben történt, azt jelenti, hogy meghatározott viszonyban áll más eseményekkel - például később volt mint a Rózsák háborúja, de korábban mint a II. világháború. Az időről való relációs gondolkodás jelentős képviselője Leibniz volt: állítása szerint nem létezhet olyan "üres" időszakasz (abszolút idő) amikor nem törénik semmi, nincs "temporális vákuum". Ezért képtelenség abszolút időről beszélni, az idő: két esemény közti távolság, ha nincsenek események, idő sincs. Newton azonban azt állította, hogy van abszolút idő, [9] ami minden külső vonatkoztatás nélkül egyenletesen múlik, azonban csak a relatív idő az ami érzékelhető. Szerinte a valóságos mozgást meg kell különböztetni a látszólagos mozgástól, ugyanis a valóságos mozgás abszolút, matematikailag leírható térben és időben játszódik le. A newtoni abszolút tér és idő nem azonos azzal a tér és idővel, amit az érzékszerveinkkel felfogunk (empirikus tér és idő).
[szerkesztés] Változás nélküli idő
Az idő relációs elméletet állító filozófusok szerint, a legfőbb érv az abszolút idő kizárására az, hogy ha valóban létezik is, nem bizonyitható. Ugyanis ha feltételezzük, hogy néha mégis "lefagy" az idő, senki nem venné észre, mert nem történne semmilyen változás, megdermedne a világ.
Arisztotelésztől, egészen Sidney Shoemaker egy 1969-ben megjelet cikkéig,[10] elfogadott nézőpont volt, hogy változás nélkül értelmetlen időről beszélni. Shoemaker érve azonban bebizonyította, hogy nem lehetetlen egy "változás nélküli" időt elképzelni. Az érv, a következő: képzeljünk el egy olyan lehetséges világot, amely három jól elkülönült részre oszlik: A, B és C világ, és tegyük fel, hogy mi az A világban lakunk. Ennek az elképzelt világnak az a jellegzetessége: ,hogy mi az A világban minden harmadik évben megfigyelhetjük, hogy a B világban, egy év időtartamra, megmerevednek a dolgok. A C világban ugyancsak megmerevednek a dolgok, ott három évente következik be a lefagyás. A lefagyott év elteltével, mindkét világ lakói ugyanúgy folytatják életüket mint a lefagyás előtt. Mi mint az A világ lakói, egy "merevedésmentes" évben összehivjuk a B és C világ lakóit, hogy megbeszéljük velük, mi is történik: miután elmondjuk nekik, hogy határozott időként merevedést figyelünk meg a világukban, ők arról tájékoztatnak minket, hogy ugyanilyen merevedést észlelnek nálunk, csakhogy nálunk ez öt évenként következik be. Következésképp hatvan évenként, a három világ egyszerre merevedik le, ez az időszak teljesen változás nélküli időszak lesz, mégis mindhárom világ lakói tudni fogják, hogy eltelt egy év, pedig semmi változás nem volt egyik világban sem.
[szerkesztés] III. AZONOSSÁG
Az azonosság vagy identitás a metafizika egyik legalapvetőbb fogalma. E probléma tárgylására, a filozófiában bevezették a partikulárék (egyedi vonások) és univerzálék (általános vonások) fogalmát. A megkülönböztetés Platón-tól ered, gondolatát az Állam című művében fejti ki: szerinte létezik az ideák birodalma, amely különbözik mindenféle földi dologtól, a földi dolgok pedik nem mások, mint e tökéletes létezők, tökéletlen másai.
[szerkesztés] Partikulárék és univerzáliák
A filozófiában, a partikuláris dolgok a következők: anyagi dolgok (pl. szék), anyagi események (1. születésnapom), anyagtalan dolgok (Descartes elképzelése szerint az elme ilyen) ezek közösen adják a konkrét partikulárékat, és az absztrakt partikulárék (pl. 1. szám). A partikulárék az univerzálék részei, ezt úgy kell érteni, hogy pl. a kutya univerzáliájának a tacskó vagy az magyar agár egy partikuláréja. Azaz mindkét partikuláré (tacskó és az magyar agár), rendelkezik egy olyan közös vonással, ami a kutya univerzáliáját adja.
Az univerzáliák azok a fogalmak amelyekben egyaránt részesednek több létezők: pl. az összes fehér dolog beletartozik a fehérség univerzáliájába. Két külön kategóriába szokás sorolni őket: minőségek (attribútumok, tulajdonságok), és relációk (relációs tulajdonságok). A mínőségek olyasvalamik, amik hozzátartoznak a dolgokhoz, pl. egy dolog tömege hozzátartozik magához a dologhoz, függetlenül attól, hogy mi a helyzet aze gyébb dolgokkal. Egy reláció azonban egy dolognál több dolog közt áll fenn. A reláció egy példája: súlyosabb mint, tehát legalább két dolog kell hozzá.
Manapság, a filozófiában leginkább elfogadott megkülönböztetése a partikuláris és univerzális dolgoknak, a nyelvi megkülönböztetés: a nyelvben az egyedi kifejezés, partikuláris dolgot kell, hogy megnevezzen. Például "Arisztotelész" tulajdonnév a partkuláris embert nevezi meg, ahogy a "peripatetikus iskola alapítója" leírás is. A pradikátum szerepe ettől klülönböző, értelmetlen azt mondni, hogy partikulárét nevez meg: pl. "Arisztotelész magass". A magass tulajdonság sokmindenki másról is állítható. Az elképzelés az, hogy az univerzálék és a partikuláris dolgok közti különbségeket az egyedi kifejezések és a prédikétumok közti nyelvi különbségek révén fogjuk fel. Partikuláris dolog az amire egyedi kifejezéssel utalunk; univerzálé az amire predikátummal utalunk. A predikátumok univerzáliákra utalank és alkalmazhatók partikulárékra.
[szerkesztés] Realista és nominalista álláspontok az univerzálékról
A nominalista filozófusok szerint az univerzálíák nem létező dolgok, ellentétben a partikuláris dolgokkal. A nominalisták azonban nem tagadják azt a tényt, hogy vannak azonos típusú dolgok (típus azonosság): pl. egyszerre több dolog lehet magas, piros stb. A tipús azonosságot három féle módon magyarázzák: 1.) hasonlóság (azt monja ki, hogy pl. minden kék dolgot az tesz hasonlóvá, hogy hasonlítanak egy kék dolog megfelelő példányára), 2.) osztályhoz tarozás (a kék dolgokat az teszi hasonlóvá, hogy a kék dolgok osztályába, halmazába tartoznak) és 3.) az elme által történő osztályozás (a kék dolgokat az teszi kékké, hogy az elme kékként osztályozza be) ezt az utóbbi magyarázatot nevezik konceptualizmusnak is.
A realista álláspontot képviselő gondolkodók azt állították, hogy az univerzálék ugyanúgy léteznek, mint a partikuláris dolgok. A kék dolgokat az teszi kékké, hogy mindegyiknek van egy közös tulajdonsága: a kékség. Az első ismert gondolkodó aki ezt a nézetet vallotta Platón volt: ő úgy gondolta, hogy a partikuláris dolgok részesednek az ideákban: a jó cselekedetek a Jó ideájában, a bölcs emberek a Bölcsesség ideájában, stb.
[szerkesztés] IV. TEST ÉS LÉLEK
A filozófiában soha nem volt egyetértés a filozófusok között a test és lélek problémáját illetően. Míg egyesek úgy vélték, hogy az anyagi világ illuzórikus (idealizmus), addig volt aki úgy gondolta, hogy a szellemi világ nem létezik (materializmus). Az utóbbiak között van, aki a lelket anyagi természetűnek tartja (pl. az atomisták és Leibniz), és vannak a fizikalisták, akik a lelki szubsztancia létezését tagadták. Végül voltak olyanok, akik szerint, az ember testből (anyagból) és lélekből (szellemből) épül fel, ezt nevezzük dualizmusnak (pl. Descartes).
[szerkesztés] Dualizmus
A dualizmus szerint míg a materiális (anyagi) dolgok jellemzője az, hogy térben és időben léteznek, addig a lelki szubsztanciáknak (létezőknek) nincs tér- és időbeli kiterjedésük. A lelki szubsztanciák továbbá nem magyarázhatóak a fizika törvényeinek a segítségével, és csak rájuk jellemző a gondolkodás képessége. A dualista álláspont fő képviselője, René Descartes szerint az ember egy gondolkodó részből (res cogitas) és egy kiterjedt részből (res extensa), testből áll. Tőle származik az ismert felfoghatósági érv:
- Azután figyelmesen megvizsgáltam, mi vagyok én. Láttam, hogy el tudom képzelni: nincs testem, nincs világ és nincs tér, amelyben vagyok. De azért azt nem tudom elképzelni, hogy magam nem vagyok; ellenkezőleg, éppen abból, hogy azt gondolom, hogy más dolgok igazságában kételkedem, egészen világosan és bizonyosan az következik, hogy én vagyok. Ellenben mihelyt csak megszűntem volna gondolkodni, nem volna semmi alapom azt hinni, hogy vagyok, még ha igaz is volna minden egyéb, amit valaha képzeltem. Ebből felismertem, hogy olyan szubsztancia vagyok, amelynek egész lényege vagy természete a gondolkodás, amelynek, hogy létezzék, nincs szüksége semmiféle helyre, s amely nem függ semmiféle anyagi dologtól. Úgyhogy ez az én, azaz a lélek, amely által az vagyok, ami vagyok, teljességgel különbözik a testtől, sőt: könnyebben is lehet megismerni, mint a testet, s még akkor is egészen az volna, ami, ha test nem léteznék.
- Descartes:Elmélkedések az első filozófiáról.
Bertrand Russell szerint, a dualizmussal az a próbléma, hogy nem bizonyítható, hogy valóban létezik a gondolkodó és észlelő én-en kivüli fizikai világ, azaz önmagunkon és tapasztalatainkon kívül nem tudjuk bizonyítani a külvilág létezését.[11] Semmi nem következtet a külvilág dolgainak a létezésére, csupán abból a tényből, hogy én tudatában vagyok saját gondolataimnak, még az sem ha tudom, hogy a többi ember is így látja érzékli a világot. A többi ember létezése ugyancsak érzéki adatként jelenik meg nekem, és nincs semmi okom, hogy az álombeli létezésen túl higgyek más emberek létezésében: "Semmiféle logikai lehetetlenség, nem származik abból a feltevésből, hogy a világ önmagamból, gondolataimból, érzelmeimből és érzeteimből áll, és hogy minden más puszta képzelődés" (Russell: A fil. alapprob. Kossuth 1996 31 o.) Azt, hogy mégis van valamilyen elképzelésünk a külviágról, és, hogy tőlünk független valóságként képzeljük el, Russell ösztönszerű hitnek nevezi. Ez a hit készen áll önmagunkban, mihelyt refrektálni kezdünk, pl. a látás esetében ösztönösen független tárgynak hisszük, miközben az érvek arról győznek meg, hogy a tárgy nem lehet azonos az érzéki adattal. Ha pl. látok egy asztalt, látom a színét, érzékelem a keménységét, nem fogom azt gondolni, hogy az asztal megszünik létezni, ha behunyom a szemem.
[szerkesztés] Szellem a gépben
A "szellem a gépben"[12] elmélet megalkotójának Descartes tekinthető. Ő azt állította, hogy a lélek nem úgy lakozik az emberi testben, mint kormányos a hajójában, azaz nem mint egy szellem gépben, hanem szorosan összefügg, összeva van kapcsolva vele:
- A természet persze az említett érzetek, a fájdalom, az éhség és a szomjúság által arra is tanít, hogy nempusztán olyként vagyok jelen a testemben, mint hajos a hajójában, hanem egésszes szorosan összekapcsolódtam, sőt már-már összekeveredtem vele, olyannyira, hogy már valamiféle egységet alkotunk.
- Descartes: Elmélekedések az első filozófiáról (Hatodik elmélkedés)
A másik nagy képviselője "szellem a gépben" elméletnek Leibniz volt. Érve a következő:
- Képzeljünk el egy gépet, amelynek szerkezete lehetővé teszi, hogy gondolkodjék, érezzen és percepciói legyenek, és képzeletben növeljük meg akkorára - arányait változatlanul hagyva - , hogy beléphessünk a gépbe, mint egy malomba. Ha mindezt feltesszük és belülről megtekintjük a gépet, csak egymást hajtó alkatrészeket fogunk látni, és semmi olyant nem látunk benne, amivel a percepciót megmagyarázhatjuk. Ezt az egyszrű szubsztanciában kell keresnünk, és nem az összetteben, a gépben.
- Leibniz: Monadológia
Lebniz érve a következő: ha egy gondolkodó gépet részeire bontunk és alaposan megvizsgáljuk szerkezetileg, felépítésileg nem fogunk mást megtudni mint azt amit fizikai müködéséről megtudhatunk. De sohasem leszünk képesek a gondolkodás és érzékelés tényét fizikai vizsgálattal megismerni, magyarázni. A levonható következmény azt, hogy egy személy biofizikai állapotának az ismerete nem ad ismeretet annak tudatos állapotairól.
[szerkesztés] Materializmus
A materialisták véleménye az, hogy Leibniz rossz helyen kereste a lelket. Szerintük ahoz, hogy magyarázható legyen a gondolkodás, az érzékelés, és az érzés, értelmetlen "belső alkotóelemeket" keresni. A lelki tulajdonságok biológiai organizmusok viselkedését meghatározó képességekre utalnak. Azaz úgy állapítjuk meg valakiről, hogy pl. fájdalmat érez, hogy megfigyeljük hogyan viselkedik amikor bizonyos behatások érik, például amikor leforráza magát. Valaki nyelvtudásáról pedig úgy szerzünk tudomást, hogy megkérdezünk tőle valamit az illető nyelven, amaz pedig releváns választ ad kérdésünkre a kiválasztott nyelven. A materialisták szerint a lelki jelenségek, valójában nem mások mint olyan képességek összessége, amelyek meghatározzák, hogy bizonyos fizikai és társadalmi környezetben hogyan viselkedik valaki.A materialita álláspont azonban nem ad választ a tudati diszpozicíok magyarázatára. Például nem figyelhetőek meg kivülről olyan lelki aktusok mint: "X eltitkolja, hogy azt gondolja, hogy Y tehetségtelen".
A materializmus ágazat képviselői a testlélek elméletet vallók is. Szerintük a lelki állapotok azonosak a fizikai állapotokkal. A legismertebb példájuk a fájdalom érzése: a fájdalmat, egy adott környezeti hatást, az idegrendszer követíti, majd feltételezzük, hogy egy C-típusú neuron valamilyen állapotba kerül. Az ingerület eljút az agyba, ahonnan az ingerületek eljútnak az izmokhoz, amelyek megmozdulása kiváltják a kivánt viselkedést.
A redukcionalizmus és tulajdonság-dualizmus szerint a materializmus csak úgy értelmezhető, ha a lelki tulajdonságokat, bizonyos fizikai tulajdonságokkal azonosítunk. Kell, hogy létezzen valamilyen különbség fizikai szinten ahhoz, hogy valamilyen különbség létezhessék a mentális szinten. Tehát elfogadják, hogy léteznek lelki tulajdonságok, de azok a fizikai tulajdonságokra épülnek.
[szerkesztés] V. SZÜKSÉGSZERŰSÉG ÉS LEHETŐSÉG
Kevés ember kételkedik abban, hogy lehetséges az, hogy bizonyos dolgok nem úgy, nem akkor, vagy meg se történjenek. Az emberek többféle kijelentéseket tesznek azzal kapcsolatban, hogy milyen dolgok lehetnének, vagy milyen tulajdonságai lehetnének, vagy mi történhet velük. A filozófiában az ilyen tipusú kifejezéseket modális kifejezéseknek szokás nevezni. A modalitás egy másik esete, a lehetőség mellett a szükségszerűség, azaz az olyan kijelentések, hogy szükségszerű, hogy 1+1=2. A lehetséges dolgokat nyelvtanilag a "lehetséges" kifejezéssel vezetjük be, a szükségszerűséget a "kell" segédigével fejezzük ki.
A szükségszerűség és a lehetőség fogalma kapcsolatban állnak egymással: ha lehetséges, hogy jövőre hidegebb lesz a tél, az még nem biztos, hogy úgy is lesz. Hasonlóképp, ami szükségszerű annak a tagadása nem lehetséges: ha szükségszerű, hogy 1+1=2, akkor nem lehetséges, hogy 1+1≠2. Ezek az összafüggések, már az ókorban is (Arisztotelész dolgozta ki az első modális logikai rendszert) azt a benyomást keltették, hogy a modáslis kifejezések közti kapcsolatok könnyen formalizálhatók.
-
- Itt olvashatsz bővebben a modális logikáról
[szerkesztés] VI. TERMÉSZETI TÖRVÉNYEK
A természettel kapcsolatos metafizikai kérdés arra vonatkozik, hogy miképp értelmezhető, és honnan ered a természetben meglévő rend. A klasszikus metafizikai megközelítések szerint a természetben fellelhető rend a világban tapasztalható események célszerű elrendezésében mutatkozik meg, a világ teleologikus (célirányos) szerkezetében.A világban néha történnek olyan dolgok is, amelyek nem illeszthetők be a természet rendjébe (pl. kétfejű bárány születik). Ezért, hogy megértsük a dolgokat, meg kell állapítanunk milyen szerepet töltenek be az univerzum célszerű egészében. Eszerint a természeti jelenségek magyarázata rendet, a rend pedig célszerűséget feltételez. E magyarázatot kérdőjelezik meg a modern természettudományok, elsősorban a modern mechanika. A modern fizika fejlődésének köszönhetőem manapság már úgy is mondható: a világban tapasztalható rendet a célszerűség helyett a kauzális (oksági) kapcsolatok magyarázzák. Az okság problémája már Arisztotelésznél megjelent: az okok négy típusát különböztette meg: az anyagi, a formai, a ható és a célirányos okot.
Leibniz fizikoteológiai érve szerint Istennek megvan a hatalma, hogy a fizika törvényei felől döntsön, választása azonban nem volt önkényes:
- „Legmagasabb belsőségénél fogva Isten a mozgás legalkalmasabb törvényeit választotta, amelyek a legjobban illenek az elvont vagy metafizikai okokhoz... A célokhoz kell folyamodnunk, és ezek a törvények nem a szükségszerűségtől függenek, mint a logika, aritmetika és geometria igazságai, hanem az alkalmasság elvétől, vagyis a bölcsesség választásától.”
[szerkesztés] Hume, törvények és véletlenek
Egésszen Hume, 1748-ban megjelent "Tanulmány az emberi értelemrõl" írásának a megjelenéséig, melyben rámutat az ok-okozat reláció problémáira, a filozófusok úgy gondolták, hogy egy dolog azért okoz egy másikat, mert az ok rendelkezik egy olyan erővel, amely szükségszerűen létrehozza az okozatot. Sőt erről a szükségszerű kapcsolatról a priori tudással rendelkezünk. Hume ennek az ellenkezőzét állította (lásd az I. Okság rész), szerinte az oksági törvény: "Amikor A, akkor B" alakú állítás. Azonban léteznek ilyen alakú állítások, amelyek nem fejeznek ki törvényeket: pl. minden alkalommal amikor kimegyek megnézni egy Arsenal meccset, az eredmény 0:0. Ez egy "Amikor A, akkor B" állítás. És mivel többet nem megyek ki Arsenal-meccsre a jövőben is igaz marad, bár nyilvánvalóan ebben az esetben nem oksági törvényről van szó. Bár ez időalatt tényleg nem rugtak gólt, mégsem az én jelenlétem akadályozta meg a játékosokat a gól-rugásban.[13]
[szerkesztés] Jegyzetek
- ↑ Hume: Értekezés az emberi természetről (1. könyv)
- ↑ Szűkségszerű és elégséges feltétel közti különbség: az, hogy A szükségszerű feltétele B-nek, azt jelenti, hogy ha B igaz akkor A is igaz, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy A igaz.
- ↑ In. A.C. Grayling (szerk.): Filozófiai kalauz (Okság rész)
- ↑ A.C. Grayling (szerk.): Filozófiai kalauz (Okság rész)
- ↑ Ez az elmélet könnyen megdönthető, mivel semmi sem garantálja, hogy Y létezzen X nélkül is, pl. Y, Z hatására is létrejöhet. Konkrét példán bemutatva: tűz keletkezhet rövidzárlat miatt, de villámcsapás, vagy cigaretta miatt is. Rövidzárlat pedig lehetséges tűz nélkül is, pl. oxigénmentes környezetben.
- ↑ INUS a definíció szavainak kezdőbetűit jelölik: Insufficient, Necessary, Unnecessary, Sufficient.
- ↑ Mackie: Causes and Conditions, In. Jaegwon Kim: Metaphysics (413-427 o.)
- ↑ McTaggart: The Unreality of Time, In. Le Poedevin-MacBeath: Philosophy of Time. (23-34 o.)
- ↑ Newton: Philosophiae naturalis principia mathematica
- ↑ Shoemaker: Time without Change; In. Le Poidevin- MacBeath 1993, (63-69 o.)
- ↑ Russell: A filozófia alapproblémái: 2. rész (Az anyag létezése)
- ↑ Descartes maga, nem használta ezt a kifejezést, a "szellem a gépben" Gilbert Ryle-től származik
- ↑ David Papineau: Természeti törvények, In Grayling: Fil. Kalauz (159 o.)
[szerkesztés] Irodalom
- A.C. Grayling (szerk.) Filozófiai kalauz; Budapest, Akadémiai Kiadó, 1997.
- H. Reichenbach: A modern természetfilozófia céljai és módszerei. In.Altrichter F. (szerk.): A bécsi kör filozófiája.
- W. v. O. Quine „Arról, ami van” (Copi – Gould szerk.) (Corrigenda: in Tertium Non Datur... 1986.
- W. v. O. Quine ’Az empirizmus két dogmája” (Forrai – Szegedi szerk.) Tudományfilozófia (Budapest, Áron Kiadó. 1999)
- Russell, B. „Az ok fogalmáról”, (in: uő: Miszticizmus és logika, Budapest, Magyar Helikon)
- Russell, B. A filozófia problémái; Kossuth Kiadó 1996.
- G. E. Moore „Az idealizmus cáfolata” „A külvilág bizonyítása” A józan ész védelmében és más tanulmányok (Magyar Helikon, 1981)
- G. Ryle A szellem fogalma .
- H. Putnam „Agyak a tartályban” Magyar Filozófiai Szemle 2001/1-2
- J. Searle „Az elme, az agy és a programok világa” (Pléh Cs. szerk.) Kognitív tudomány (Budapest, Osiris 1996)
- J. Fodor „A test-lélek probléma” (Forrai Gábor szerk.) Kognitív tudomány (Miskolc, 1996)
- Huoransky Ferenc: Modern metafizika; Osiris Kiadó, Budapest 2001.
- Paul Edwards (szerk.): Encyclopedia of Phylosophy; Collier Macmillan, London , 1972.
- Szent Ágoston: Vallomások, (Confessiones) . ford.Városi István, Gondolat kiadó,Bp. 1987,
- R.Carnap: A metafizika kiküszöbölése a nyev logikai elemzésén keresztül;In.Forrai Gábor – Szegedi Péter (szerk.), Tudományfilozófia: Szöveggyűjtemény. Budapest: Áron Kiadó, 1999.
- Descartes: Elmélkedések az első filozófiáról; ford. Boros Gábor, Atlantisz Kiadó 1994
- Roger Penrose:Algóritmusok és Turing-gépek.
- Le Poidevin - M. MacBeath (szerkesztésében): The Philosophy of Time; Oxford University Press 1993. ISBN 0198239998
- Jaegwon Kim: Metaphysics: An Anthology; Blackwell Publishing Professional 1999. ISBN 063120279X


