Khariszok

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Sandro Botticelli: Tavasz - részlet
Nagyít
Sandro Botticelli: Tavasz - részlet

A Khariszok (görögül: Χάριτες) a görögrómai mitológiában a báj, a kellem, a jóság, a kreativitás, a termékenység istennői, akik a természet harmóniáját testesítették meg. Hárman voltak: a legfiatalabb Aglaia a Ragyogó, Euphroszüné az Öröm és a legidősebb Thaleia a Virágzó.[1] A római korban Gráciák néven szintén a kegyesség és szépség istennői voltak.

A khariszokat leggyakrabban Zeusz és Eurünomé lányaiként említik, de néhol megjelennek mint Dionüszosz és Aphrodité, vagy mint Héliosz és a naiasz Aegle gyermekei. Ők a föld termőképességének védelmezői, az emberek jótevői – kicsíráztatnak mindent, ami szemet–lelket gyönyörködtet, az ifjúságnak ők adnak testi–lelki szépséget. Ezért ők a szerelem védői, a kegyesség, a hála pártfogói, a múzsák mellett ők a költészet, zene és tánc patrónusai és egyben a művészet nagy mesterei is. A khariszokat, mint az öröm megtestesítőit néhol az erinnüszök, a harag istennőinek ellentétpárjaiként is értelmezik. Aphrodité, Apollón és Dionüszosz kísérői; alakjuk olykor a hórákéval olvad egybe. A korai görög mítoszok komoly, méltóságteljes istennőként mutatják be őket. A késő hellenizmus idején – főként a költői hatásra – a khariszokról alkotott kép megváltozott, veszített komolyságából és alakjaikkal a vidámság és játékosság párosult. Homérosz szavai szerint, mint vidám leányok Aphroditét, a szerelem istenasszonyát kísérik. A tiszteletükre rendezett Khariszia ünnepek misztikus éjszakai szertartásaira az emberek mezei virágokból készítettek áldozati csokrokat, énekkel és tánccal hódoltak nekik.

A Delphi közelében eredő Kephizosz (Cephissus) folyó a khariszok szent helye.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Területi eltérések

A gráciák, az általános és legelterjedtebb felfogás szerint hárman voltak. A mondavilágban mégis találunk eltéréseket. Pauszaniasz a Görögország leírása 9. könyvében (Boiotia) gyűjtötte össze a khariszok kultuszairól szóló történeteket, kigészítve velük a gráciák Görögország központi részén és Ioniában meghonosodott mítoszait.

" Tiszteletöknek fészke a boeotiai Orchomenus, a hol azt még a Minyaiak uralma előtt egy Eteocles nevű király honosította meg. Ott állottak legrégibb bálványképeik: három faragatlan durva kő, mely állítólag az égből hullott alá… Innen származott el tiszteletök a Helicon mellékére és Görögországnak több más tájékára, bárha számuk nem állandó. Spartában például csak két Charist tiszteltek: Cletát és Phaënnát (a hang és ragyogás), Athenaeben is csak annyit. Auxót (növesztő) és Hegemonét (vezető). Itt, úgy látszik, az időjárás istennői gyanánt szerepelnek, hasonlóan a Horákhoz, a kikkel egyébként is szoros kapcsolatban vannak.” [2]
” Pamphosz volt az első aki himnuszokat zengett róluk, de költeményeiben nem dalol arról, hogy hányan voltak, vagy hogyan nevezték a Khariszokat. Homérosznál (aki szintén szól a gráciákról) egyikük Héphaisztosz felesége, neve Kharisz. Másutt azt meséli, hogy az Álom szerelmese Paszithea, a legifjabb grácia”. [3] Hüpnosz, az álom istene így versel a lányt neki ígérő Hérának .[4]
”… megörült Álom, s így adta a választ:
»Rajta tehát, esküdj meg a Sztüx iszonyú folyamára,
érintsd meg fél kézzel a tápláló anyaföldet,
fél kézzel meg a fénylő tengert: hogy tanu légyen
lent ki Kronosz körül él, nékünk most mindaz az isten:
nőül adod hozzám igazán fiatal Khariszokból
Pászitheét, akiért sóvárgok nap nap után rég.«”
(fordította: Devecseri Gábor)

Összességében a Hésziodosz nyomán ismert három khariszon kívül a következő nevekkel találkozhatunk még: Kléta, Auxó, Kharisz, Hegemoné, Phaenna és Paszithea.

[szerkesztés] Megjelenésük a művészetben

A Gráciák, 1 századi freskó, Pompei
Nagyít
A Gráciák, 1 századi freskó, Pompei
Raffaello: Gráciák
Nagyít
Raffaello: Gráciák

Pauszaniasz szavaival:

"Ki volt aki először ábrázolta ruhátlanul a Gráciákat, szobrász-e vagy festő? Ki nem deríthetem. A korai időszakban minden művész ruhában mutatta őket. Szmirnában például Nemeszisz szentélyében áll egy arany kép a Khariszokról, Bupalusz munkája; ugyanebben a városban a Muzsika csarnokában is van egy portré a Gráciákról, Apellész festménye. Pergamosz városában Attalosz szobáját díszíti a Khariszok képe, szintén Bupalusztól; onnan nem messze a Püthiumban van még egy portréjuk, Püthagorasz Parian fetménye. Szókratész is, Szophroniszkosz fia készített egy gráciákat ábrázoló képet az Athéniaknak, amely az Akropolisz bejáratánál látható. Mindezeken fel vannak öltözve; de a későbbi művészek, nem tudom mi okból változtattak a portréikon. Végül a mai szobrászok és festők mind meztelenül ábrázolják a gráciákat."

Feltehetőleg az i. e. 3. század körüli késő hellenisztikus szoborcsoport és annak mintájára készült Három grácia freskó (Nápoly, Museo Archeologico Nazionale) a képzőművészetben a gráciák ábrázolásának meghatározó ikonográfiai típusává vált. Ennek mintájára a kahriszok ábrázolásának alaptípusa a következő: a három bájos, ifjú, mosolygó leányalak karjaival kölcsönösen átölelve tartja egymást, a középső hátulról látszik, a másik kettő féloldalt. Számtalan ókori és újkori ábrázolás ezt a kompozíciót követi. A legismertebbek Sandro Botticelli Tavasz (Primavera) című festményének táncoló grácia-figurái (1485 körül, Firenze, Uffizi Képtár), és Raffaello A három grácia című képének nőalakjai (1504–1505, Chantilly, Musée Condé).

Néhány további példa a gráciák ábrázolásaira:

  • Ambrogio Lorenzetti: A Jóság kormányzóinak allegóriája (1348-50) [2]
  • Cosimo Tura: Április allegóriája, részlet (1476-84) [3]
  • Antonio da Correggio (1518); [4]
  • Jacopo Pontormo: A három grácia (1535) [5]
  • Jaques Blanchard A férfitól megriadó Vénusz és a három Grácia (1631-33) [6]
  • Peter Paul Rubens A három grácia [7]
  • Antonio Canova (1799) A három grácia [8]

[szerkesztés] Hivatkozások

  1. Hésziodosz: Istenek születése, 910-911.
  2. Ókori lexikon, Pauszaniasz leírása nyomán [1]
  3. Pauszaniasz a Görögország leírása 9. könyve xxxv. 5-7.
  4. Homérosz: Iliász 14. ének

[szerkesztés] Források

  • Finály Henrik: A latin nyelv szótára
  • Mitológiai Enciklopédia I. kötet (Gondolat, Budapest, 1988) ISBN 963-282-037-4

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Commons:Category
A Wikimedia Commons tartalmaz a témával kapcsolatos anyagokat: