II. Alexiosz
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
II. Alexiosz (1180–1183) bizánci császár
Alexiosz tizenhárom évesen került trónra, és máris ellenféllel találta szemben magát anyja személyében. A kolostorba vonult Xéna ugyanis magát császárnőnek kiáltotta ki, gyermekét pedig tanácsadóira bízta, akik közül az egyik valószínűleg az anyacsászárné szeretője is volt. Mindenesetre Alexiosz baráti köre és nővére, Mária ellenállást szervezett, és felkelést robbantott ki Konstantinápolyban (céljuk Mária férjének, Montferrati Reniernek a trónhoz juttatása volt). Ezt 1182-ben leverték.
A zűrzavart a kalandos életű Andronikosz Komnénosz (I. Alexiosz unokája) kihasználhatta, és szinte isteni fogadtatásban részesült, amikor bevonult a fővárosba. A népünnepélyt a városban lakó nyugati keresztények (főképpen velencei kereskedők) lemészárlása koronázta meg, ami ellen az érkező Andronikosz nem tett semmit. Ő megadta Alexiosznak a koronát, de cserébe a császár hozzá kellett, hogy járuljon anyja, nővére és többi barátja kivégzéséhez. Andronikosz hamarosan társcsászárrá tetette magát, miután lányát, Irénét Alexioszhoz adta, akinek semmiféle beleszólást sem hagyott a közügyekbe. 1183-ban arra hivatkozva, hogy a kettős uralom káros a birodalom érdekeire nézve, egy íj húrjával megfojtatta az ifjú uralkodót.
| Előző uralkodó: I. Mánuel bizánci császár |
Bizánci császár Komnénosz-Dukász dinasztia |
Következő uralkodó: I. Andronikosz |


Based on work by