Bibó István
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Bibó István (1911. augusztus 7. – 1979. május 10.) magyar jogász, politikus.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Szegeden nőtt fel, ahol apja etnológus, az egyetemi könyvtár igazgatója. 1929-től a Szegedi Tudományegyetemen tanul, ahol 1933-ban államtudományi, 1934-ben jogtudományi diplomát szerez. 1933-1934-ben Bécsben majd Genfben folytatja tanulmányait. Jogi gyakorlatát a királyi ítélőtáblán és a királyi törvényszéken szerezte, 1938 júniusától bírósági jegyző, majd novembertől az Igazságügyminisztérium tisztviselője. 1937 októberében a Márciusi Front programnyilatkozatának egyik szövegezője, 1944 nyarán békeajánlat-tervezetet fogalmazott. A német megszállás során minisztériumi tisztviselőként menleveleket állított ki egészen október 16-i letartóztatásáig. Pár napos fogsága után bújkálni kényszerült. 1945 márciusától 1947 júliusáig Erdei Ferenc felkérésére a Belügyminisztérium közigazgatási osztályát vezette, a megyerendszer reformján dolgozott, a Nemzeti Parasztpárt delegáltja a Jogi Reformbizottságba. Résztvevője a választójogi törvény (1945. évi VIII. tc.) és az 1945. november 4-i választás előkészítésének. Jelentős munkája a Valóság (folyóirat) 1945 októberi számában megjelent A magyar demokrácia válsága című munkája, mely nagy vitát gerjesztett. Ellenezte a magyarországi németek kitelepítését. A II. világháború után a Válasz rendszeres szerzője.
1946 júliusától 1950-ig a Szegedi Tudományegyetem professzora és a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Állásának elvesztése után az ELTE Egyetemi Könyvtár könyvtárosa.
[szerkesztés] Szerepe a forradalomban
1956. október 30-án részt vett a Nemzeti Parasztpárt majd november 1-jétől új nevén a Petőfi Párt újjászervezésében. A párt november 2-án Farkas Ferenccel együtt miniszternek jelölte az újjáalakuló Nagy Imre-kormányba, így november 3-án államminiszterré nevezték ki. November 4-én Tildy Zoltánnal tárgyalt az Országgyűlést megszálló szovjet csapatokkal és egy nyilatkozatot fogalmazott meg. A parlament épületét november 6-án hagyta el, november 12-én szűnt meg hivatalosan a kormány menesztésével miniszteri megbizatása.
Javaslatot dolgozott ki a "magyar kérdés kompromisszumos megoldására", amely javaslatot a Nagy-budapesti Központi Munkástanács tárgyalási alapnak fogadott el, ám a tárgyalások csak színleg kezdődtek meg. December elején K. P. S. Menonnal, India budapesti nagykövetével tárgyalt és átadta neki a Nyilatkozat Magyarország állami, társadalmi és gazdasági rendjének alapelveiről és a politikai kibontakozás útjáról című, Farkas Ferenccel, Varga Istvánnal, Féja Gézával és Tamási Áronnal közös írását. 1957 elején írta Magyarország és a világhelyzet című tanulmányát, mely német nyelven jelent meg szeptember 8-án a bécsi Die Presse napilapban. május 23-án letartóztatták és 1958 augusztusában életfogytiglani börtönre ítélték. Perének harmadrendjű vádlottja volt Göncz Árpád későbbi köztársasági elnök. Állítólag személyesen Nehru indiai elnök közbenjárására álltak el a halálbüntetéstől. Az 1963. évi amnesztiával szabadult, majd nyugdíjazásáig a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárában tevékenykedett. Nyugdíjas éveiben fordított, munkáit rendezte, kisebb műveket publikált. Londonban jelentett meg 1976-ban A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai tanulmánya angol nyelven. 1979. május 10-én hunyt el Budapesten, az Óbudai temetőben temették el, temetésén Kenedi János és Illyés Gyula mondott beszédet. Ez az alkalom volt a demokratikus ellenzék első nyílt fellépése.
[szerkesztés] Tudományos munkássága
Érdeklődött a jogelmélet, a nemzetközi jog, a közigazgatás, az államelmélet, a politikai történelem iránt, különösen a jog kényszerrel és hatalommal való összefüggése, a nemzetközi szankciók, a nemzetközi jogerő és a nemzetközi bíráskodás problémája, az államhatalmak elválasztásának elmélete, a közép- és kelet-európai politikai fejlődés torzulásai foglalkoztatták. A Kádár-rendszerrel szemben csöndes és határozott távolságot tartott, a feddhetetlen erkölcsössége és tudományos teljesítménye ellenzéki értelmiség példaképévé tették.
[szerkesztés] Egyéb
1980-ban a magyar szellemi élet 72 képviselője Emlékkönyvvel tisztelgett életműve és emléke előtt.
Nevét viseli az ELTE jogi szakkollégiuma, mely a rendszerváltás során a Fidesz alapításának helye volt, egy Kiskunhalason működő gimnázium, egy hévízi alternatív gimnázium, valamint az őri (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) általános iskola is.
Wikipedián belül: Bibó István Gimnázium
[szerkesztés] Néhány jelentősebb munkája
- A szankciók kérdése a nemzetközi jogban (1934)
- Kényszer, jog, szabadság (1935)
- Jogszerű közigazgatás, eredményes közigazgatás, erős végrehajtó hatalom (1944)
- A magyar demokrácia válsága (1945)
- A kelet-európai kisállamok nyomorúsága (1946)
- Az államhatalmak elválasztása egykor és most (1947)
- A magyar társadalomfejlődés és az 1945. évi változás értelme (1947)
- Zsidókérdés Magyarországon 1944 után (1948)
- Nyilatkozat 1956. november 4-én (1956)
- Az európai társadalomfejlõdés értelme
- Közigazgatási területrendezés és az 1971. évi településhálózat-fejlesztési koncepció
- Harmadik út. Politikai és történeti tanulmányok (London, 1960)
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Bibó István: Válogatott tanulmányok I-IV. (MEK)
- Robert N. Berki: A moralizmus realizmusa: Bibó István politikai filozófiája
- az ELTE Bibó István Szakkollégiuma
- Kende Péter: A bibói örökség (In: Rubicon 2004/4)
- Bibó István Szellemi Műhely ifj. Bibó István visszaemlékezése, fényképek, dokumentumok
- A kiskunhalasi Bibó István Gimnázium honlapja


Based on work by