Vita:Jichak Rabin
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
JICHAK RABIN Katonai vezetõ, miniszterelnök. 1922-ben született Jeruzsálemben két jeles személyiség, Rosa Cohen és Nehemia Rabin gyermekeként. Tel-Avivban nõtt fel, és a Kadourie Mezõgazdasági Iskolában tanult. 1941-ben csatlakozott a Palmahhoz (Plugot Mahac = Rohamosztagok) és Mose Dajannal együtt részt vett abban a hadmûveletben, melynek során az alakulat benyomult a szövetségesek által megszállt Sziriába, melyet akkor a Vichy-féle kollaboráns francia rezsim tartott megszállva. Majd annak az egységnek lett a parancsnokhelyettese, mely 1945 október 10-én 208 "illegális" zsidó bevándorlót próbált kiszabadítani a britek Atlit-i (Ciprus) táborából. Ezért a palesztinai brit rendõrség letartóztatta, és nyolc hónapot tölt Rafán, õrizet alatt. Közvetlenül a Függetlenségi Háború elõtt a Palmah második dandárjának parancsnokává nevezték ki. 1948 áprilisában a Jeruzsálem védelmével megbízott erõk parancsnoka. Õ dolgozta ki Ramle és Lod elfoglalásának tervét, mely szélesítette a Jeruzsálemhez vezetõ korridort. 1949-ben pedig részt vett a Rodosz-szigetén zajló fegyverszüneti tárgyalásokon.
Aztán a tanulás évei következtek. Az Izraeli Hadsereg tanulni küldte a Chamberly Staff College-ba, Angliába, ahol 1953 és 1954 között hallgatott órákat. Majd 1956 és 1959 között az Izraeli Északi Parancsnokság vezetõje lett, a következõ két évben pedig a vezérkar operatív fõnöke. 1960 és 1964 között helyettes vezérkari fõnök, majd katonai karrierje csúcsaként vezérkari fõnök lett. Az 1967-es "hatnapos háborúban" bevált az a taktikája, melynek lényege az volt, hogy az ellenséget (itt Egyiptomról, azaz az akkori Egyesült Arab Köztársaságról van szó) annak legerõsebb pontjain kell megroppantani, menekülési útvonalait elvágni. A sikeres háború után 1968-ban Izrael amerikai nagykövetének nevezték ki, melyet 1973-ig töltött be. 1973-tól munkapárti képviselõként erõsítette a Kneszet sorait, majd 1974 áprilisában, a lemondott Golda Meir utódaként, az elsõként, aki Palesztinában született, 1977-ig, a jobboldali Likud-tömörülés választási gyõzelméig ügyvezetõ miniszterelnök lett. Miniszterelnöksége alatt sok minden történt: az ENSZ 1975 novemberében az arabok nyomására a cionizmust "rasszizmusként" bélyegezte meg, és 1991-ig, a visszavonásig ez a döntése érvényben maradt. 1976 március 30-án, az izraeli rendõrök összecsaptak a galileai földkisajátítások ellen tüntetõ arabokkal, és több arab meghalt. Innentõl kezdve március 30-át a palesztinok a "Föld Napjának" nevezték el, és rendszeres tüntetéseket tartanak ezen a napon. Tovább folytatódtak a terrorista merényletek: 1974-ben Maalotban egy izraeli iskola huszonkét tanulóját gyilkolták meg a PFSZ emberei. 1976 nyarán viszont az izraeliek arattak nagy sikereket: egy Tel-Avivból Párizsba tartó gépet arab terroristák eltérítették, majd a nem zsidó utasok elengedése után az ugandai Entebbébe vitték, de izraeli kommandósoknak (Joni Netanjahu parancsnoksága alatt) sikerült az utasokat kiszabadítani és Izraelbe vinni. A bravúros akció az egész világon nagy szimpátiát keltett Izraellel szemben, és erõsítette a zsidó szolidaritást. 1984 és 1990 között Rabin a védelmi miniszteri posztot töltötte be, és 1992 februárjától a Munkapárt elnöki tisztét is ellátta. 1992 júniusától, a Likud választási bukásával ismét miniszterelnök és védelmi miniszter lett. Õ volt az, aki - hibának vélve a Samír-kormány engesztelhetetlen PFSZ-ellenes politikáját - tárgyalásokat kezdeményezett Jasszer Arafattal, a palesztin vezérrel. Az Oslo-i tárgyalások az 1993 szeptemberében, Washingtonban aláírt alapelvekrõl szóló megállapodásban érte el csúcspontját , melyet Rabin miniszterelnök és Jasszer Arafat hitelesített, és ezért mind a ketten Béke Nobel-dijat kaptak. 1994 májusában, Kairóban, Hosni Mubarak egyptomi elnök jelenlétében ismét egyezményt írtak alá, és ez megteremtette a gázai és ciszjordániai hatókörrel létrejött a Palesztin Hatóság és a félállami jogosítványokkal rendelkezõ Palesztin Autonómia intézményét. Az izraeli hadsereg teljesen kivonult Gázából és a ciszjordániai Jerikóból. A béketárgyalásokat azonban állandóan felborította a Hamasz és az Iszlám Dzsihád palesztin terrorszervezet bombamerényletei. 1994 októberében, egy ramat-gani buszon több, mint húsz embert robbantott fel egy palesztin öngyilkos merénylõ. De Rabin és külügyminisztere, Simon Peresz ment tovább a maga útján, 1994 október 26-án aláírták Izrael és Jordánia közti békeszerzõdést. Ennek értelmében Izrael néhány földterületet visszaadott az Arava völgyében. Nem sokkal utána a marokkói Casablancában, mintegy 2500 izraeli, arab, amerikai és európai pénzügyi és politikai vezetõ részvételével Közel-Kelet-i gazdasági csúcsértekezletet tartottak. De a siker érzése nem tudott tarttóssá válni: 1995 januárjában palesztin szélsõségesek ismét öngyilkos merényletet követtek el Netanja közelében: itt huszonkilencen lelték halálukat. Jichak Rabin erélyesen követelte Arafattól azt, hogy tartóztassa le az iszlám fundamentalistákat, melyet Arafat - ebben az esetben - meg is tett. Miközben a terrorcselekmények folytatódtak, Peresz Gázában tárgyalt arról, hogy a Palesztin Autonómia területét hogyan terjesszék ki Ciszjordániára, ezt hívták Oslo II-nek. Végül 1995 szeptember 28-án Washingtonban aláírták az úgynevezett Oslo II megállapodást. Ez a Nyugati-Part (Ciszjordánia) területét A (7 arab város palesztin ellenõrzés alá kerül) B (közös izraeli-palesztin ellenõrzés) és C (izraeli ellenõrzés alatt) zónákra osztotta, és így még több terület került palesztin kézbe. Azonban az izraeli jobboldali ellenzék egyre vehemensebben bírálta politikát, 1995 novemberében például olyan tüntetést szerveztek, melyen Rabint SS-egyenruhában ábrázolták. Saul Arlosoroff, az 1933 júniusban, a Tel-Aviv-i tengerparton meggyilkolt munkáspárti vezetõ, Chaim Arlosoroff fia már arról írt a Ha-Aretzben, hogy az édesapja meggyilkolása elõtti idõkre emlékeztetõ hangulat uralkodik az országban. Rabin még részt vett egy Ammanban megrendezett gazdasági csúcskonferencián, mely a casablancai folytatása volt, és amely az "új Közel-Kelet" ígéretét hordozta. Jichak Rabint, Izrael Állam miniszterelnökét 1995 november 4-én Tel-Avivban, egy békegyûlésen egy zsidó szélsõséges meggyilkolta. A gyilkosság megrázta Izraelt, de - ha rövid idõre is - egységbe forrasztotta lakosságát: másnap egymillió ember akarta megtekinteni Rabin felravatalozott holttestét a Kneszet elõcsarnokában. Rabin pályája és sorsa jól példázza a zsidó állam megteremtésének nagyszerûségét, de problémáinak hihetetlenül nehéz voltát, és azt, hogy a külsõ ellenség mellett ott rejtõzik a belsõ is, a megosztottság és a gyûlölet. Emléke legyen áldott! Breuer Péter BPI-info

