Takamacu Tosicugu

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát. További részleteket a cikk vitalapján találhatsz.

Takamatsu Toshitsugu (eredeti nevén Jutaro Hisatsugu), (1887 március 10 - 1972 április 2) japán harcművész, az utolsó harcos nindzsa

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Gyermekkor, család

1887 március 10-én, a Meidzsi-korszak 23-ik évében, Hjógó prefektúra Akasi városában született Dzsutaro Hiszacugu néven. (A Tosicugut ugyanazzal a kandzsival írják, mint a Hiszecugut.) Nehéz gyermekkora volt. Az apja nagyon szigorú, mondhatni erőszakos volt. Kilenc nő töltötte be az anyja szerepét az idők folyamán és beteges is volt. A legfontosabb nő az életében Nao, a nagyanyja volt, akit nagyon szeretett. A családjának anyagi és élelmezési problémái is voltak. Élete folyamán sok nevet kapott, úgymint Jokuó, Csoszui, Kikaku, Sódzsuken, Garakuta Budzsin, Kozan és Kjósa. Fiatal korában Dzsutaróként ismerték, halála után a Dzsunsókakudzsú Zendzsómon nevet kapta.

A szülei valószínűleg az Amacu Templom nevű szekta tagjai voltak, és Fudzsivara Tosihiró kezéből kapták meg az Amacu Tatara makimonót. Az apja, Takamacu Jaszaburó (Takamacu Gisin), a Sugendó Kumanó (egy buddhista szekta) tanára azt akarta, hogy a fia lépjen be a hadseregbe, de mivel beteges, gyenge gyerek volt, ezért az apja letett erről a szándékáról. Az iskolatársai gyakran bántották és "Síró Babának" hívták. (Később, miután az iskola minden nagy verekedőjét és szumósát megverte vagy legyőzte, már nem hívták így.) Az apja beszélt az ifjú Takamacu nagyapjával, Toda Sinrjúken Maszamicu-val, hogy tanítsa, eddze Tosicugut. Toda úgy érezte, hogy a búdó segíteni fog Tosicugun, erősebbé és egészségesebbé fog válni általa.

[szerkesztés] Az első évek a búdó tanulásával

Így hát Tosicugu elkezdett tréningezni a nagyapja dódzsójában. (Eleinte egyáltalán nem akart edzeni, de később megszerette a búdót.) Iskola után minden délután és este a nagyapjától Sindenfudó Rjút tanult. Az idős Toda a Sinden Kotó Rjú Karatét is oktatta, amely később beleolvadt a Kotó Rjú Koppúdzsucuba, a Gjokkó Rjú Kossidzsucba, a Kumogakure Rjú Ninpóba, a Gjokusin Rjú Ninpóba és a Togakure Rjú Ninpóba. Kivételes helyzetben volt, mert nem idősebb búdókáktól, hanem közvetlenül a nagymestertől tanulhatott. Az első technikákat egy évvel azután tanulta meg, hogy elkezdett járni a dódzsóba. Ez alatt az egy év alatt általában uke (védekező, megtámadott) volt, a nagyapja pedig rendszeresen dobásokat csinált vele a fapadlón, mielőtt egy év múlva megtanulta volna a Sindenfudó Rjú első kátáját. Később, hogy még erősebb legyen, vízzel teli vödröket vitt fel a vállán az apja hegyen álló gyárába - egyszerre négyet. Így nagyon erősek lettek a lábai és a csípője.

13 évesen a Sindenfudó Rjú mestere lett. Akkoriban ez nem volt túl szokatlan, többen is kaptak mesteri fokozatot hasonlóan fiatalon. Persze csak azok, akik megfeletek a velük szemben támasztott magas követelményeknek. És itt igazán magas követelményekere kell gondolni. Ezután a nagyapja más stílusokat is tanított neki. Még 13 évesen, 1900-ban beiratkozott George Bundow Angol Iskolájába és a kóbei Kínai Klasszikus Iskolába. Ekkortájt kezdett el tanulni Takagi Josin Rjút, aminek akkor Mizuta Tadafusze Jositaro volt a 15. nagymestere.

A nagyapja, Toda egy csontkovács klinika, egy búdó dódzsó tulajdonosa Kóbéban és a Sindenfudó Rjú nagymestere volt. Iga tartománybéli szamuráj család leszármazottja volt, maga is szamuráj. Elődei közül néhányan Iga hegyes-völgyes részéből, Takaó tartományból származtak (más források szerint Macugasima városból, Izéből származtak), és ismerték a nindzsucut. Toda mester a Királyi Katonai Akadémia számára könyveket is írt a katonai taktikákról. Hamar felismerte, hogy a búdó nagy ajándék volt Tosicugu számára. Eldöntötte, hogy mindent megtanít az unokájának. Ez sikerült is neki, így Tosicugu 1908-ban megkapta a következő stílusokból a menkjó kájdent: Sindenfudó Rjú Dákentájdzsucu, Kotó Rjú Koppódzsucu, Gjokusin Rjú Ninpó, Kumogakure Rjú Ninpó, Gjokkó Rjú Kossidzsucu.

1909-ben Toda Sinrjúken Maszamicu, a Togakure Rjú 32. nagymestere és Takamacu nagyapja, meghalt, így Takamacu lett az új nagymester, a 33-ik a sorban.

Fiatalkorában Mizuta Tadafusze Jositaró szenszej dódzsójában tanulta a Takagi Josin Rjút, 1906-ban megkapta tőle a menkjó kéjdent. Ugyanebben az évben találkozott a család barátjával és rokonával, Isitani Macutaró Takekagéval, aki őrként dolgozott Takamacu apjának gyufagyárában. Isitanit egész Japánban ismerték a harcművészete által, pedig már bottal járt. A gyárban kialakított egy kis dódzsót, ahol Kukisinden Rjú Happó Hikendzsucut, Hon Táj Takagi Josin Rjút, Gikan Rjú Koppódzsucut, Kuki Happó Biken No Dzsucut és Sinden Muzsó Rjút tanított Tosicugunak. Ezeknek a stílusoknak ő volt a nagymestere is. Isitani 1910-ben meghalt, így Tosicugu lett a Gikan Rjú és a Kukisin Rjú nagymestere. (Takamacu soke még számtalan harcművészeti stílus mestere is volt, mint például Hontáj Josin Takagi Rjú Dzsú-Dzsucu, Kukisin Rjú Bó-Dzsucu, Tensin Hjóhó Kukisinden Búdzsucu, Gikan Rjú Koppódzsucu, Sinden Tatara Rjú Tájdzsucu, Kussoragi-Den Dakentájdzsucu, Tensin Tatara Kangi-Den Bó-Dzsucu. Több koreai és kínai harcművészeti rendszert is jól ismert.)

[szerkesztés] Az első kínai kalandozás és a visszatérés

Kínába, ahol ekkor még háború volt, először körülbelül 15 évesen ment el. Kínába Koreán keresztül jutott el, ahol Kim Kej-Mej mestertől is tanult harcművészetet. Mikor visszatért első kínai útjáról, a nagyanyja házában élt. Takamacu ekkor egy tüdőbetegségben és a beriberi nevű betegségben is szenvedett. Mivel a betegsége gyógyíthatatlannak tűnt és nem akarta, hogy teher legyen a nagyanyja számára, 1910 kora őszén felment a Maja-hegyre, a Kame no Taki (Kame-no-ó) vízesés közelébe, hogy egyedül legyen, vagy talán hogy meghaljon. Itt, a természetben csak azt a pár kilogramm rizst ette, amit magával vitt, illetve bogyókat, gyümölcsöket és egyéb ehető magvakat és terméseket. A magával vitt rizst a közeli folyóban megmosta, megáztatta, majd egy kőre rakta, ahol a Nap hevétől kicsattogtak - így is ette meg, sütés vagy főzés nélkül. Ezen az étrenden, a friss hegyi levegőn próbált meg erőt gyűjteni, meggyógyulni. Takamacu, miután ide érkezett, ideje nagy részét háton fekve töltötte, közlekedni is már csak csúszva-mászva tudott. A közelben élt az aszkéta hegyi szerzetes, Tamaoki, az „Aggastyán” is, aki a földön fekve talált rá. Azt mondta Takamacunak, hogy galandférgek vanak benne. "Meg kell szabadulnunk tőlük!" - mondta, és elkezdett egy ráolvasást kántálni. Takamacunak meg volt a véleménye ezekről a dolgokról, így azt kérdezte: "Ugyan már, öreg ember, csak nem arra számítasz, hogy ez segíteni fog?". Ekkoriban nem nagyon érdekelte, hogy meghal-e vagy sem. Egy héttel később egy igazán nagy galandféreg jött ki belőle. Nemsokára újra tele volt életenergiával. Újra elkezdte a búdót gyakorolni, köveket, fákat és minden egyebet felhasználva. Tamaokitól spirituális, belső szellemi tanokat is elsajátított, ezzel is fejlesztve testi és szellemi erejét. Körülbelül egy év múlva jött le a hegyről. Addigra hosszú, bozontos szakálla nőt, és több különös képessége és érzéke is kifejlődött. Például meg tudta mondani a hozzá közeledők nemét és életkorát, mielőtt meglátta vagy meghallotta volna őket.

[szerkesztés] A második kínai kalandozás

Nem sokkal a hegy elhagyása után ismét Kínába ment, egyebek között azért, hogy kipróbálja önmagát és a tudását. Kínában és Mongóliában 10 évig élt, ahol "Moko No Tora", "A Mongol Tigris" néven emlegették. Erre a harcművésztével és párbajaival szolgált rá. 1914-ben létrehozta a Sino-Japán Harcművészeti Közösséget. Amíg Kínában volt, számos harcot vívott az akkori idők mestereivel és harcosaival, nem ritkán életre-halálra. Egyszer sem veszített. Kínában megnyert egy viadalt is, amelynek az volt a célja, hogy az újonnan alakított Nippon Minkoku Szejnen Butou-Káj (Japán Harcművészeti Szövetség Kínáában) elnökét kiválasszák.

[szerkesztés] A második kínai kaland után

1919-ben visszatért Japánba, majd csatlakozott a Tendáj szektához, a Kjótó környéki Kiej hegyek harcosaihoz. 1921-ben jó barátságot alakított ki a Kuki család 21. családfőjével, Kuki Takaharuval. Már Tosicugu apja is jó barátságban volt a Kuki családdal, így ő sem volt idegen köztük. Később megengedték neki, hogy elolvassa és lemásolja a Kuki család titkos iratait, a Kuki Nakatomit. A belső titkok másolása és megértése iránti áhítatossága segített neki az Izumo Hiki, egy másik titkos Tatara tekercs utáni kutatásban. A Kuki család ekkorra már elfelejtette a saját stílusuk, a Kukisin Rjú tanainak értelmezését, így felkérték Takamacut, hogy magyarázza el nekik azokat. Takamacu eleget tett ezen kérésüknek, bár sok mindent nem mondott el nekik, mert haragudott rájuk amiért elfelejtették a tanokat.

[szerkesztés] A szabályok

Több olyan szabályt is felállított önmagának, amelyekről úgy gondolta, be kell tartani a megfelelő élet eléréséhez.

  • Kerülni kell a haragot és a dühöt, mert az erő és energiavesztéssel jár, és túlzott erőkifejtésre sarkall. Így védve lesz a személyiség.
  • Kerülni kell az idegeskedést, nem szabad túl sokat gondolkodni jelentéktelen dolgokon. Így védve lesznek az idegek. Ezáltal kevesebb gond lesz, és erősebb lesz az idegrendszer. Másképp bizonytalan lesz az ember.
  • Kerülni kell a sok beszédet. Így védve lesz a lélek. Az ismételgetés, fecsegés, gyengíti a lelket.
  • Kerülni kell a vágyakozást, ezáltal védve a szívet. Az elme problémái rendszerint a vágyak és az akarás. Én akarom ezt; azt; vagy gazdag akarok lenni, stb. Próbáljunk meg kemények lenni, és elkerülni az ilyen gondolatokat, vágyakat. Helyette inkább érezzünk és gondolkodjunk a jóra koncentrálva.

A Tejsó-korszakban feleségül vette Tanét. Soha nem született gyerekük, így örökbe fogadtak egy lányt, Josikót. Idős korában egy kis teaházat és egy hotelt vezetett Kasibavarában, Nara régióban. Ezeken felül volt egy nindzsucu dódzsója Szakusin néven, ahol válogatott tanítványoknak oktatta a nindzsucut.

[szerkesztés] Hatsumi Masaaki érkezése

1957-ben egy új tanuló jelentkezett nála, Hacumi Maszaaki, aki akkor 26 éves volt. Takamacu a halála előtt pár évvel már kiválasztotta Hacumit örököséül, és megtanított neki mindent, amit csak tudott. 80 éves koráig aktívan tréningezett, de még azután is rendszeresen látogatta és ellenőrizte Hacumi tréningjeit.

[szerkesztés] Egyéb információk

A Nippon Minkoku Szejnen Butoku-Káj elnöke, népszerű Dzsúdzsucu és Bó-dzsucu mester, a Sóbu iroda tagja volt. Mindenki ismerte, mint búdó- és karatemestert, de csak kevesen tudták, hogy a nindzsucu rendkívül gazdag hagyományainak egyik utolsó élő képviselője is volt. Mindenki meglepődött, amikor megtudták, hogy ő egy nindzsa volt. Ez a tény is hozzájárult az Isteni Harcos Mongol Tigris legendáinak kialakulásához.

Hacumi szoke Takamacu emlékére nevezte el a dódzsóját Budzsinkan Dódzsónak, amely jelentése : "Ahol Az Isteni Harcos Gyakorol".

Takamacu szenszej kéz- és lábujjain a körmök 3-4 mm vastagok voltak, ugyanis haláláig úgy edzette a kezét, hogy egészséges, nyers fákról tépkedte le a fakérget, vagy például nagy köveket ütött meg teljes erejéből shako-ken-nel.

Egyszer egy támadója egy késsel felvágta Takamacu hasát, méghozzá úgy, hogy a beleit a bal kezével kellett visszanyomnia, hogy ne forduljanak ki a hasüregéből. Mindezek mellett a jobb kezével a támadóját verte, aki ettől megijedt és elszaladt.

Takamacu szenszej éveket töltött Kínában és Mongóliában, ahol sokszor kényszerült életre-halálra menő harcot vívni. Azt az elvet vallotta, hogy ha egy eszköze benne maradt az ellenfelében (kés, tőr, kard, stb.), akkor azt nem vette ki belőle, mert egy később arra tévedő embernek - vagy őneki - még szüksége lehet rá.

Kínáában a császárnak is megmutatta a harcművészetét, akit lenyűgözött, hogy alig több mint egy perc alatt legyőzte a császári udvar legjobb harcművészét.

Ugyancsak Kínáá esett meg, hogy legyőzte Zhang Zi Long-ot, a Shaolin Kung-Fu egy kiváló mesterét. Később jóbarátok lettek.

[szerkesztés] Hivatkozások

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Más nyelveken