Gran Partita

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

B-dúr szerenád tizenhárom hangszerre, avagy „Gran Partita”, K. 361 (K. 370a) Wolfgang Amadeus Mozart egyik legfontosabb, fúvós hangszerekre írott műve.

7 tételt tartalmaz, amelyek a következőek:

  1. Largo — Allegro molto
  2. Menuetto
  3. Adagio
  4. Menuetto
  5. Romanze. Adagio
  6. Thema mit Variationen. Andantino
  7. Rondo. Allegro molto

Az 1781-es esztendő első felében Münchenben és Bécsben az Idomeneo c. opera időbeli szomszédságában írta Mozart ezt a művet. Előadó apparátusa zömében fúvóshangszerekből áll (csak a nagybőgő kivétel): két oboát, két klarinétot, két basszetkürtöt, négy kürtöt és két fagottot alkalmaz együttesében. E hangszerek közűl a basszetkürt első ízben szerepel Mozart partitúráiban.

A mű első tételét Joseph Haydn nyomán ismét lassú bevezetéssel indítja (érdekes módon a szimfóniák lassú kezdésétől idegenkedik); a gyors főtétel témáját Philidor egyik operájából kölcsönözte Mozart.

Az egész mű legcsodálatosabb darabja a lassú harmadik tétel (Adagio), ahol a fúvós hangszerek gazdag kifejezési lehetőségeit avatott kézzel aknázza ki a zeneszerző. Ennek a zenének sötét tónusait, démoni végzet-hangját megint csak a Don Giovanni című operában idézi fel újból, hat esztendővel később.

A másik lassú tétel megindító románc, a nagy zongoraversenyek lassú tételeinek hangján szól.

A hatodik tételben hat variáció tanúskodik Mozart szellemes találékonyságáról, gazdag képzeletéről.

A finálé sziporkázó rondója a versenyművek fináléinak tomboló jókedvét és a mozarti vígoperák látványos zárójeleneteinek intonációját egyesíti magában.

Wolfgang Amadeus Mozart szerenádjai
Finalmusik, K. 185 (167a) | Colloredo szerenád, K. 203 (189b), Serenata notturna, K. 239 | Haffner szerenád, K. 250 (248b) | Notturno négy zenekarra, K 286 (269a) | Postakürt szerenád, K. 320 | Gran Partita, K. 361 (370a) | Esz-dúr szerenád, K. 375 | c-moll szerenád, K. 388 (384a) | Eine kleine Nachtmusik, K. 525
Más nyelveken