A zsidóság Magyarországon
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Ma a magyarországi zsidók számát 80–200 000-re teszik. Nagy részük Budapesten él.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Történelem
Magyarország területén már az i. sz. 3. században a római Pannonia provinciában éltek zsidók. A római táborok, városok környékén több olyan feliratos emlék került elő, amely ezt bizonyítja, köztük a dunapentelei emlékkő, amelyet "Cosimus, a vámállomás vezetője, a zsidó zsinagóga elöljárója" állíttatott.
[szerkesztés] Középkor
A magyar államalapítás idejéből már írásos dokumentumok jelzik a zsidók jelenlétét, zsidó közösségek létezését. A megerősödő városokba egyre több zsidó költözött, kialakultak a "történelmi hitközségek" (Buda, Esztergom, Sopron, Tata, Óbuda).
Az Árpád-házi királyok alatt több-kevesebb megszorítással, de a korabeli európai viszonyoknál biztonságosabb körülmények között élhettek Magyarországon a zsidók. Ebből a korból való IV. Béla 1251-ben kiadott híres zsidó kiváltságlevele, amelyet a középkori magyar királyság fennállása alatt az egymást követő uralkodók megerősítettek. Ennek lényege, hogy a zsidók a király kamaraszolgái, a kincstárnak adóznak, az pedig biztosítja jogvédelmüket. A zsidók kereskedelemmel, pénzügyletekkel foglalkoztak, a királyi udvar nem egyszer vette igénybe pénzüket, szakértelmüket.
Az 1623. június 18-án Kolozsvárott kelt oklevelével Bethlen Gábor engedélyezte a zsidók letelepedését, szabad kereskedését és vallásgyakorlását Erdélyben, s a szokásos zsidójel viselésétől is mentesítette őket.[1]
[szerkesztés] 18. század
A 16-17. században Magyarország török megszállás alá került, majd a török kiűzése után megindult az elnéptelenedett ország betelepítése. A német, szlovák, stb. paraszti telepesekkel együtt német nyelvű szefárd zsidók vándoroltak be Magyarországra elsősorban Csehország és Németország területéről. 1769-ben mintegy 20 000, 1787-ben már kb. 80 000 főre tehető a magyarországi zsidóság száma. A zsidók mezőgazdasági termékkereskedelemmel foglalkoztak, ők értékesítették a nagybirtokok, falvak termékeit, a bort, búzát, bőrt, stb. Előbb a nagy birtok-központokban, majd a kereskedelmi utak csomópontjában kialakuló, megerősödő városokban telepedtek le, végül II. József császár 1781-ben kiadott türelmi rendelete lehetővé tette a szabad királyi városokba történő beköltözést, az iskoláztatást, az iparűzést, a földvásárlást. A zsidóság ugyanakkor a városok korabeli törvényei szerint csak a számukra kijelölt elkülönített negyedben, az úgynevezett gettóban lakhatott.
[szerkesztés] 19. század
A magyarországi zsidóság a reformkor idején egy nem túl népes, jómódú városi népcsoport volt. Az 1830-as évektől azonban már a jóval szegényebb kelet-európai zsidóság első csoportjai is megjelentek az ország területén.
1848. március 17-én a „magyarországi és erdélyi zsidók képviselete” üdvözölte a magyar forradalmat. Zsidók is részt vettek a megalakuló Közcsendi Bizottmányban és a nemzetőrségben. A gazdag zsidó családok jelentős anyagi támogatással segítették a szabadságharcot. A honvédseregekben szolgálatot teljesítő zsidók számát mintegy 20 ezerre becsülték, ami messze számarányuk feletti részvételt jelent. Ennek elismeréseképpen tartotta kötelességének a Szemere-kormány és a nemzetgyűlés, hogy a szabadságharc végnapjaiban, 1849. július 28-án Szegeden határozatban mondja ki a zsidók polgári és politikai egyenjogúsítását. E határozat azonban a szabadságharc veresége miatt nem léphetett érvénybe.[2]
Magyarország újabbkori történetének legnagyobb arányú bevándorlása a kelet-európai zsidóság érkezése volt, amely a 19. század második felében vált tömeges méretűvé. Az új bevándorlók igen szegény, nagyrészt falusi életmódú és földműveléssel is foglalkozó, jiddis nyelven beszélő askenázi zsidók voltak a Monarchia fennhatósága alá kerülő Galíciából és az Orosz Birodalom területéről. A bevándorlókat a reformkor és szabadságharc örökségét folytató liberális politikai-társadalmi légkör, a hatalmas gazdasági fejlődés, a kínálkozó jobb megélhetés vonzotta Magyarországra. A századfordulón a zsidóság lélekszáma már csaknem egymillió fő volt, ami a Magyar Királyság lakosságának több mint 5%-át jelentette.
A 19. század végén erőteljessé vált a magyarországi nemzetiségi származásúak önkéntes magyarrá válása. Különösen a felemelkedő zsidó és német kisebbségek tagjai választották a magyarsághoz való asszimilálódást. Más európai országokban nem zajlott le a zsidóságnak ilyen tömeges méretű összeolvadása a többségi keresztény társadalommal, másutt erősen elkülönülő vallási és egyben etnikai kisebbség maradtak. Bár Németországban és Ausztriában már valamivel korábban megindult egy hasonló asszimilációs folyamat, ezekben az országokban a többségi társadalom gyakran igen elutasító volt, ami valamennyire továbbra is fentartotta a zsidóság hagyományos elkülönülését. Magyarországon ezzel szemben a újonnan meginduló nagyvárosi fejlődés, a többségi társadalom befogadó hozzáállása, a modern nemzetállam megteremtését a nemzetiségek tömeges beolvadásával elképzelő hivatalos politika a zsidóság számára is lehetőséget biztosított az egyenlő társadalmi érvényesülésre és a magyar nemzethez való tartozásra. A kiegyezés után Eötvös József vallásügyi miniszter liberális reformjai között az egyik legelső a zsidók teljes egyenjogúsításáról szóló 1867-as törvény volt. Eötvös létrehozta az izraelita kongresszust is, hogy a zsidók saját kezükbe vehessék egyházi és iskolai ügyeik vezetését.
A 19. század végének liberális légkörében a magyarországi zsidóság körében igen sokan valóban magyarrá váltak, a nemzethez tartozónak érezték magukat. Világviszonylatban is egyedülálló jelenségként megszületett a neológ zsidó vallás. A neológ zsinagógákban magyar nyelven tartották az istentiszteleteket. A zsidóság 1895-től törvény szerint is a magyar nemzeten belüli egyik vallási felekezet lett, tehát valaki éppúgy lehetett izraelita vallású magyar, mint katolikus vagy református vallású magyar. A magyarországi, főleg városi zsidóságnak csak kisebb része tartott ki a hagyományos zsidó vallás mellett (ortodox, illetve statusquo irányzat), megőrizve nemzetiségi, etnikai elkülönülését. A döntő többség a neológ felekezethez csatlakozott, a fővárosi zsidóságnak például közel a háromnegyede. A századfordulótól sokan magyar vagy – szintén a magyarrá válás útját járó – német (sváb) házastársat választottak, gyermekeiket megkeresztelték. A 20. századra az izraelita vallású magyarság így olyan mértékben keveredett a keresztény vallásúakkal és olyan építő részévé vált a magyar társadalomnak és kultúrának, hogy nem lehetett többé attól elválasztani. A mai magyarok közül – különösen városban – sokaknak vannak zsidók a felmenői között, ahogyan németek, szlávok és más nemzetiségűek is.
[szerkesztés] 19. századi konfliktusok
Az 1848-as forradalom idején a városok főleg németajkú lakosságában felszínre törtek a zsidóellenes érzelmek. Április 23-24-én Pozsonyban, április 27-én pedig a közeli Szereden többszáz mesterlegény és inas támadt a zsidó gettó lakóira, üzleteiket és lakásaikat kirabolva, iskolájukat lerombolva és a családokat bántalmazva. Szereden négy embert meg is gyilkoltak. A zavargásokat a magyar katonaság és a pozsonyi országgyűlési ifjúság fékezte meg.[3]
Lásd még: A tiszaeszlári vérvád
[szerkesztés] Híres magyarországi zsidók a 19. században
[szerkesztés] 20. század
[szerkesztés] 1919-1945
Az 1920. évi 23. törvénycikk, a Numerus Clausus (Zártszám-rendelet) meghatározta az egyes magyarországi kisebbségekhez tartozó egyetemi hallgatók maximális számát, ügyelve az adott nemzetiségek arányára a teljes magyarországi lakosságban. Az intézkedés egyértelműen a magyarországi zsidóság ellen irányult, de az egyéb nemzetiségek fejlődésének se tett jót.
A magyar zsidóság asszimilációját derékbe törte a hivatalos szintre emelt antiszemitizmus, amely 1944-45 között a holokausztba torkollott. Ez az egész európai zsidóság tervszerű meggyilkolását jelentette, amit a náci Németország folytatott a koncentrációs táborokban (haláltáborok). A magyar zsidóságnak kb. 70%-át, mintegy 600 000 embert végeztek ki. A zsidónak nyilvánított családokat, zömében időseket, nőket és gyerekeket (a férfiak nagy része munkaszolgálatos volt a fronton) tehervagonokban külföldre deportálták főleg Auschwitz és Dachau haláltáborába, ahol kínhalállal megölték őket. A Kárpát-medencei zsidó származású lakosság a Budapesten lakók kivételével gyakorlatilag teljes számban halálát lelte (vagyis a mai Magyarország Budapesten kívüli területein, valamint az Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken és Délvidéken lakók). A fővárosiaknak mintegy a fele, több mint 100 000 ember vesztette életét külföldi haláltáborokban vagy a budapesti nyilas terror alatt.
A holokauszt Magyarországon egyben a magyar nép egy részének is az elpusztítását jelentette. Fájdalmas azoknak a magyaroknak a sorsa, akik nem tudták az előírt arányú keresztény részt felmutatni a családjukban a üldöztetés elkerüléséhez. Őket a vallásuk, származásuk miatt kirekesztették abból a nemzetből, amelyhez már generációk óta tartoztak. (A többi nemzetiség tagjai – németek, szlovákok, délszlávok – is éppolyan „frissen” olvadtak be az összmagyarságba, mint ők.) Sokakra egész életükre tudathasadásos állapotot kényszerítettek ezzel, ha túlélték a holokauszt poklát. Ma ezért is nagyon érzékeny téma a magyar zsidóság hovatartozása, hiszen valójában a mai magyar nemzet egyik építőkövéről van szó, amelyet csak igen erőltetten lehet kiemelni a többi alkotóelem közül. A háborút túlélők jó része Izraelbe vagy az Amerikai Egyesült Államokba vándorolt, azonban sokan közülük máig őrzik a magyarságukat is.
[szerkesztés] 1945 után
[szerkesztés] Híres magyarországi zsidók a 20. században
A 19. századi személyekkel szemben a 20. századiak zsidó származás szerinti listázása a múltbeli diszkrimináció és holokauszt miatt ma is érzékeny téma. Ezért ebben a listában nem minden zsidó származású, illetve származása miatt üldözött híres magyarországi személy szerepel, hanem elsősorban azok, akiknek zsidó identitása a munkásságában is meghatározó tényező! Ugyancsak nem szerepelnek itt olyan külföldi hírességek sem, akiknek munkássága nem kapcsolódik kifejezetten Magyarországhoz (pl. Elie Wiesel).
[szerkesztés] Vallási élet
Magyarországon több zsinagóga is működik, köztük Budapesten a Dohány utcai, amely Európa legnagyobb zsinagógája.
[szerkesztés] Oktatási intézmények
Három zsidó iskola is működik.
- Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola
- Anna Frank gimnázium - Scheiber Sándor Tanintézet
- Amerikai Alapítványi Iskola ismertebb nevén a Wesselényi
[szerkesztés] Antiszemitizmus Magyarországon
Az antiszemitizmus ma főleg a ritkán előforduló temetőgyalázások és zsinagógák vörös festékkel való leöntésében testesül meg. A testi sértések ritkák. Futbalmeccseken gyakoribban az antiszemita megnyilvánulások transzparenseken, verbálisan és Heil Hitler! kiáltások formájában.[forrás?]
[szerkesztés] Jegyzetek
- ↑ Gaal György: Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban, in: Kolozsvár 1000 éve. A 2000. október 13–14-én rendezett konferencia előadásai. Szerkesztette: Dáné Tibor Kálmán, Egyed Ákos, Sipos Gábor, Wolf Rudolf. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Magyar Közművelődési Egyesület, Kolozsvár, 2001, ISBN 9738231140 [1]
- ↑ Encyclopaedia Humana Hungarica 07.
- ↑ Mátyusföld II. (PDF)
[szerkesztés] Források
[szerkesztés] Irodalom
- Erős Ferenc, szerk.: Zsidóság, identitás, történelem (T-Twins, Budapest, 1992)
- Gonda László: A zsidóság Magyarországon 1526-1945 (Budapest, 1992)
- Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon (Osiris, Budapest, 2001)
- Karády Viktor: Zsidóság, modernizáció, asszimiláció (Cserépfalvi Kiadó, Budapest, 1997)
- Karády Viktor: Túlélők és újrakezdők. Fejezetek a magyar zsidóság szociológiájából 1945 után (Múlt és Jövő, Budapest, 2002)
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Karády Viktor: A magyar zsidóság regionális és társadalmi rétegződéséről (doc formátum!)
- Fejtő Ferenc: A zsidók és a modern magyar kultúra
- Nyilvántartások a holokauszt áldozatairól
- Orbán Ferenc: zsido.hu cikk
- Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után (1948)
- Standeisky Éva: Elmismásolt antiszemitizmus, elhallgatott múlt Az 1956-os miskolci lincselés
- Standeisky Éva: Antiszemitizmus az 1956-os forradalomban


Based on work by