Besenyők
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A 8-11. század között a mai Dél-Oroszország területén, majd a magyar honfoglalást követően a mai Ukrajna, Moldova és Kelet-Románia területén erős törzsszövetséget alkotó nép.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Nyelvük és eredetük
Feltehetőleg a besenyők által használt nyelvek is tükrözték a törzsszövetség sokszínűségét, ugyanúgy mint a honfoglaló magyarság esetében. A legelterjedtebb elmélet szerint nyelvük a kipcsák-török nyelvek közé tartozott.
[szerkesztés] Iráni elem
Az egészen a 10. századig különálló csoportjuk, a kangarok valószínűleg iráni (ismeretlen nyelvű) népesség volt.[1]
[szerkesztés] Hun rokonság
Czeglédy Katalin a kangarokat hun eredetűnek tartja és a kangar nevet a magyarok onogur, hungar nevével hozza kapcsolatba.[2] A bizánci források a besenyőket eftalitáknak (fehér hunoknak) is nevezik.[3]
[szerkesztés] Finnugor nyelvű törzsek
A besenyő törzsszövetség egy része finnugor nyelvű lehetett.[4]
[szerkesztés] A besenyők magyar voltának elmélete
Egy újabb alternatív elmélet szerint a besenyők nem török, hanem magyar nyelven beszéltek, és a mai csángóknak is az őseik voltak.[5]
[szerkesztés] A „besenyő” népnév
A besenyő népnévnek a következő névváltozatai ismertek: becse, peceneg, pecsenyeg, becsenyeg, besenye, patzinak, paknak, becen, becsen, bejen, bissenus, badzinag, badjanak, badsanag. A Csíki székely krónikában a besenyők bessus, csangúr és csángó néven szerepelnek.[6]
[szerkesztés] Etimológia
A név eredetére nézve több elmélet létezik:
- A török bajanaq, bajinaq („sógor”) rokonságnévből származik – ez esetben a szövetségbe tömörült törzsek „vérszerződését” jelentheti, azaz jelentése: „a vérszerződők”, „akik rokonságot fogadtak”.
- Az „erdei emberek” jelentésű "pecseneg" szóból ered, amely Györffy György szerint a hanti és manysi nyelvekben őrződött meg.
- Tógármah egyik fia[7], a szkíták, Baskir-Magyarország[8] és a kazárok egyik vezető törzse.
Meggondolkodtató, hogy a besenyők több esetben is erdős területeken települnek le, ahol makkoltató állattartással foglalkoztak:
-
- A "blakok és bissenusok erdeje" (Silva Blacorum et Bissenorum) a mai romániai Szeben megyében
- "Besenyő erdő" Zhabokrich (Zabokrics) közelében, a mai Ukrajna Vinica tartományában
- "Besenyő" (Pecenižeć) erdő a Rosava folyó partján, a mai Lengyelország területén, ahol Bruno de Querfurt hittérítő szerint 1007-ben "sátorváros" áll
- "Besenyők erdeje" (Silva Pieczyngarum), a mai Délkelet-Lengyelországban
- Erdélyben a besenyő eredetű földrajzi nevek legnagyobb koncentrációja a Hargita megye és Kovászna megye határán fekvő Erdővidéken található: Barolt>Barót, Baj-Bars>Bibarcfalva, Uzonka(bérc), Uzon(bükke), Galat(vize), Estepe-Tepe, Tekse, Beserét, Bese árka, Besenyő-dombja, Besenyő-pataka.[9]
- 1218-ban "erdei emberek"-nek nevezik a bakonyi besenyőket is, akik megtagadják a dézsmaleadási kötelezettséget, és maguk emelnek inkább kápolnákat és templomokat, főképpen Szent László tiszteletére.[10]
- Ma már eldönthetetlen, hogy az erdőltető-makkoltató, kondás jelentésű pecsenyeg szóból jön a besenyők neve, vagy az ezt a mesterséget űző besenyőkről jön a pecsenyeg szó kondás, erdei ember jelentése.
[szerkesztés] Történetük
[szerkesztés] Kezdetek
A besenyő törzsek közül először a kangarokról történik említés, és őket kell tekintenünk a tözsszövetség létrehozóinak is, lévén, hogy folyamatosan őket nevezik a besenyők legvitézebb törzsének (ennek a hipotézisnek azonban ellentmond az a tény, hogy a sztyeppei lovas nomád népeknél általában a meghódított népre száll át a hódító törzs vagy törzsszövetség neve – már ha feltételezzük, hogy a törzszövetség létrejötte előtt is létezett egy besenyő nép, ennek viszont nincsenek meggyőző bizonyítékai).
Szír források kangar népet említenek a bizánci-perzsa háborúkkal kapcsolatban 541-ben. Mar Aba Martyrologiuma szerint Khuszró perzsa király ekkor megtámadta a kangarokat és őriztette földjüket, Mar Aba Vitája szerint pedig a király ekkor elindult Örményországba és Grúziába, hogy hadat viseljen a kangarok ellen. Khoszró Anosirván (531-579) perzsa király önéletrajzában írja, hogy a perzsák elismerik a „zabargan fejedelem vezetése alatt álló és ötvenezer főt számláló három kangar törzs önállóságát” és tiszteletben tartják „nesztoriánus keresztyénségüket”. Khoszró Anosirván azt is elmondja, hogy később e kangar törzsek észak felé költöznek. Így jutnak a kangarok egyre északabbra, az Urál környékére. 692-es adat szerint a kangar törzsek kipcsák törzsekkel élnek együtt a Fekete Irtis és a Szür-Dárja között (azaz a mai Kazahsztán területén). Ez az az időszak, amikorra a besenyő törzsszövetség kialakulása datálható.
Általánosan elfogadott nézet szerint a besenyők első kétségbevonhatatlan említése egy 8. századi, tibeti nyelven fennmaradt jelentésben van. Innen tudjuk, hogy a kipcsákok, kimekek és úzok szomszédságában éltek a nyugat-szibériai füves sztyeppén, és a Volga alsó folyásánál a Kazár Birodalommal voltak határosak.
A 9. század első felében az Aral-vidéki oguzok a karlukokkal és kimekekkel szövetkezve legyőzik a besenyőket. A besenyőknek nyugatra menekültek.
A 9. század végén a bokharai emír rablóhadjáratot indított az úzok ellen, ez utóbbiak az elszenvedett tetemes anyagi kárt a kazárokkal szövetkezve a besenyők kifosztásával siettek pótolni (894), a besenyők viszont a volgai bolgárokkal szövetkezve 895-ben a magyarok etelközi szálláshelyeit rohanták le, arra kényszerítve a magyarokat, hogy átkeljenek a Kárpátokon. A besenyők így egyre nyugatabbra kerültek, a Dontól egészen a Szeret folyóig és az Al-Dunáig elnyúló területre.
[szerkesztés] Besenyők a magyar honfoglalás korában
Anonymus Gesta Hungaroruma szerint:
- 884-ben a magyarok Álmos (vezér)Álmos vezetésével oroszországi hadjáratra indulnak, sértetlenül eljutnak Kijev közelébe. A kijevi vezér, aki korábban "adót fizetett" Attila, azaz Álmos nemzetségének, segítségül hívja a kunokat, azaz besenyőket, akik hét vezérük vezetésével az oroszok segítségére sietnek. A hét besenyő vezér:
- Ed
- Edömén
- Et
- Böngér
- Örsúr apja Ócsád (a -súr egyértelműen a súr kangar törzsre utal)
- Vajta (a felvidéki Valtassúr település /Súr község/ neve alapján arra következtethetünk, hogy a súr kangar törzshöz tartozott)
- Alaptolma apja Ketel (a -tolma egyértelműen a tolmács, talmács törzsre utal)
- Az oroszok és besenyők elveszítik a csatát, beszorulnak Kijev várába. A sikeres oroszországi hadjárat után Álmos megostromolja Kievet, az oroszok behódolnak. A harcban résztvevő besenyők és családjaik, valamint oroszok is csatlakoznak Álmoshoz.
Noha Anonymus folyamatosan kunokról ír, ezeket a népeket a besenyőkkel kell azonosítanunk, mivel a kunok ekkor még messze keletre vannak. Hogy besenyőkről van szó, mutatja az is, hogy a felsorolt vezérnevek közül legalább kettőben besenyő törzsek nevei találhatók: Örsúr: Ör-súr (Tzúr vagy Súr: Bíborbanszületett Konsztantin szerint kangar-besenyő tartomány neve), Alaptolma: Olup-tolma (Tolmács vagy Talmács: Bíborbanszületett Konstantin szerint besenyő tartomány neve).
[szerkesztés] Patzinakia
Bíborbanszületett Konstantin császár De Administrando Imperio c. művében (950 körül) leírja a 894-es oguz és kazár kiűzetés előtti , majd az 950-es Besenyőország (Patzinakia) felosztását és vezetőit is. A két leírásból kiderül, hogy a tartományok igazából törzseknek felelnek meg, hisz ugyanazok a tartományok jelennek meg, két különböző földrajzi helyen. A törzsszövetség nyolc törzsből állt, ugyanannyi fejedelem vezetése alatt.
[szerkesztés] Régi Patzinakia (894 előtt)
1. Irtim tartomány, vezetője Baitza (Bajca, Bajsa, esetleg Vajca, Vajsa)
2. Chopon (Csopon, Csöpön, Hopon, Höpön) tartomány, vezetője Giazi (Dzsázi, Gyázi, Gyászi esetleg Jászi Giazê).
3. Gyla (Gyula) tartomány, vezetője Kourkoutai (Kurkotáj).
4. Charoboi (Harovoj) tartomány, vezetője Kaidoum (Kajdum, Kajdüm).
5. Tzour (Cúr, Súr) tartomány, vezetője Konel.
6. Koulpei (Kulpej, Kölpej, Külpej) tartomány, vezetője Ipa.
7. Talmat (Talmács, Tolmács) tartomány, vezetője Koszta.
8. Tzopon (Copon, Cöpön, Sopon, Söpön) tartomány, vezetője Bata (esetleg Vata).
[szerkesztés] Patzinakia (950 körül)
A Dnyeperen túl: (A kisbesenyő szövetség a Dnyeper és a Volga között a folyókkal határolva.)
1. Irtim tartomány, határos Oroszország (Russia) tartományaival. Vezetője Jabdi kangar fejedelem.
2. Tzour (Cúr, Súr) tartomány. Vezetője Kouartzi (Kuvárci, Kuvársi, Küvárci, Küvársi, Kvárci, Kvársi) kangar fejedelem.
3. Tzopon (Copon, Cöpön, Sopon, Söpön) tartomány. Vezetője Boula (Bula) fejedelem.
A Dnyeperen innen: (A Dnyeppertől a Dunáig a folyókkal határolva)
4. Chopon (Csopon, Csöpön, Hopon, Höpön, Kap; Kapu) tartomány Bulgaria mellet a kárpátokig, a Duna és Olt között. Vezetője Giazi (Dzsázi, Gyázi, Gyászi esetleg Jászi ma:Géza) fejedelem (dux,deucse) a mai Bukarest térségében.
5. Gyla (Gyula) tartomány, mai romániai Moldvában, Havasalföldön a Duna torkolatai, a Fekete-tenger partjai és a Bug folyó és a Kárpátok között(és egyes források szerint Erdélyben). Vezetője Kato v.(Karkatán;Körkötöny) kangar fejedelem.
6. Charoboi (Harovoj) tartomány, határos Oroszországgal azaz a mai Ukrajna déli részén volt, azaz Kijevtől 1 napi járóföldre a Dnyester és a Dnyeper között. Vezetője Charoboi v. Kaidüm fejedelem.
7. Koulpei (Kulpej, Kölpej, Külpej) tartomány. Vezetője Syrou (Szüru) fejedelem.
8. Talmat (Talmács, Tolmács) tartomány. Vezetője Boro (Boru) fejedelem.
[szerkesztés] Hanyatlás
- 993-ban a kijevi fejedelmeknek sikerül szolgálatuk alá kényszeríteni a keleti besenyőket.
- 1036-ban a Kijev ellen küzdő besenyőket döntő vereség érte, ennek következtében a Duna vonalától délre áttelepedtek a mai Bulgáriába, ahol lassan beolvadtak a bolgárok közé.
- 1071-ben a kunok javára elveszítik a mai romániai Moldvát.
- 1091-ben a Bizánci Császárság ellen viselt hadjáratainak katasztrofális vereségük vetett véget.
A Kárpátmedencébe a fenti időszakban folyamatos a beármlásuk.
[szerkesztés] Besenyők a Magyar Királyságban
[szerkesztés] A Gesta Hungarorum szerint
- 895-896: A kijevi hadjáratban az Anonymusnál leírt módon csatlakozott besenyők feltehetően a honfoglalásban is részt vesznek, a kijevi oroszokkal együtt.
- 900 körül: a Kijev alatt csatlakozott besenyők is kapnak szállásterületet, a következőképpen (a Gesta Hungarorum szerint):
- Ed és Edömén vezérek nemzetségeinek egy része Zemplén megye alsó részén, a Takta vizénél és a Hegyalján telepednek le, „mely földeket maradékaik isten kegyelmének segélyével mind mostanig (11. század) birniok érdemlették”; e nemzetségek másik része Heves megye területén szállott meg (hol aztán a besenyő Pata - akitől Aba Sámuel király származott - egy várat épített)
- Et és atyja, Ond tagja annak a követségnek, melyet Árpád Zalán fejedelemhez küldött, a hagyomány szerint 12 fehér ló, 12 teve, 12 kún gyermek, és a fejedelemnének 12 ruthen leány, 12 hölgymenyét, 12 nyusztbőr, és 12 aranyos köntösből álló ajándékkal. Zalán futása után
- Ond megkapja a Tiszától a Bócsa mocsárig és a Körtvélytótól az Alpár homokjáig terjedő földet.
- Ete megkapja a Szentes és Csongrád közötti területet, ahol az apja földjén megszállott (feltehetően kijevi) szlávokat szervezi meg. Baranya elfoglalása után, Árpád a terület vezérévé Etét nevezi ki, aki nemzetsége egy részével ott telepszik le.
- Ete fia, Ödö a Duna mellett telepszik meg számtalan néppel, és székhelyűl Székső (ma Székcső) várát építi.
- Böngér a Tapolca vizétől a Sajó vizéig terjedő területen települt le (Miskolc, Diósgyőr).
- Böngér fia, Bors vezér, a lengyelek földje felé épít határvédő gátakat, egészen a Tátra hegyig, majd felépíti Borsod várát. Később Bors e területeket és apja területeit egy vármegyévé egyesítette.
- Ócsád. A Nyárád vize mellett, a mai Kács falu vidékén nemzetségével nagy kiterjedésű földön letelepszik.
- Vajta: a begei (ma Béga) részeken, a Temes vize felé megveri a helyi Glád uralkodót ("ki nagy számú kun, bolgár és oláh csapatokat vezérelt") ezért megkapja "Torhus" földjét (a mai Torontálban). Később Vajta, nemzetsége egy másik részével a Sárvíz mellékén (Fejér megye és Tolna megye) "nagy sokasággal" letelepszik (ma létezik Vajta falu Fejér megyében).
- Ketel: nemzetsége egyik részével a Sátorhalomtól Tolcsva vizéig terjedő földön, másik részével a Duna mellett, hol abba a Vág vize szakad települ le. A Vág mellett fia, Alap-tolma felépíti Komárom várát, ahol később Ketel és fia „pogány módon eltemettetett.”
- 931-ben Zoltán (Zolta) vezér, Árpád unokája besenyőket telepít az Őrségbe, határőrzési célra: "kitűzte Magyarország határait: (...) a németek felé pedig egészen Göncöl hídjáig. Hogy a legutóbbi vidéken várat emeljenek, az oroszok feladatául szabta, akik a nagyapjával, Álmos vezérrel Pannóniába jöttek. Ugyanezen a határon, a Mosony nevű fertőn túl nem kevés besenyőt is letelepített országának védelmére."
- 955–970: Besenyő csoportok letelepedése, Taksony fejedelem uralkodása alatt. Anonymus szerint Taksony fejedelem „a kunok földjéről” hozott feleséget (azaz valójában besenyő földről, hiszen a kunok akkor még nem laktak Európában), ekkor jön be Thonuzóba (Tonuzóba, Tonuzoba) vezetésével a talmács törzshöz tartozó csoport. Tonuzoba Heves megye tiszántúli részén, a mai Abádszalók környékén kapott szállásbirtokot, központi szálláshelye Tomajmonostora környékén lehetett, itt volt ugyanis az Árpád-korban a tőle leszármazott Tomaj-nemzetség családi központja.
[szerkesztés] Más források szerint
- 955-1000: Toponímiai kutatások alapján feltételezik, hogy a Tonuzoba vezetésével bejött talmács törzset háromba osztják, feladatuk egy határvédõ-gyűrű létrehozása. Feltehetően ennek a nyomát őrzi Dél-Stájerországban (a Mura-kanyarban) Tilmitsch, Dél-Morvaországban (a Morva-szorosban) Tlumacov, Dél-Erdélyben (a Vöröstoronyi-szorosnál) Nagytalmács (románul Tălmaciu, németül Talmesch).
- 1051-ben a besenyők a betörő III. Henrik német császár seregét Fejér megyében támadták.
- 1074-ben a nyugati határszélen lakó, Fertő- és Rába-vidéki besenyők vonultak Salamon király ellen, s I. Gézától ezért szabadságjogokat kértek.
- 1116-ban és 1146-ban a királyi sereg elővédje főként székelyekből és besenyőkből állt.
[szerkesztés] Nagyobb besenyő településcsoportok
A különböző időpontokban beköltözött és az ország különböző részein csoportosan vagy szétszórtan letelepített besenyők az Árpád-kor folyamán nem értek el egységes szervezetet. Korai csoportjaikat az államszervezés idején széttelepítették, mint a törzsi katonaságot vagy a többi csatlakozott népet. Többé-kevésbé egybefüggő, nagyobb besenyő településcsoportok a kö- vetkező vízjárta, mocsaras vidékeken rajzolódnak ki:
- a Rába alsó folyása és a Marcal mente
- a Sárvíz vidéke és a Sárköz
- a Közép-Tisza-vidék és a Bükkalja
- a Körösök mocsárvilága, a Sárrét
- a Maros torkolatától délre, a Harangod folyócska mentén
(ez utóbbi bekezdés Pálóczi Horváth András: Asszimiláció és továbbélő hagyományok a középkori Magyarországon. A keleti népek példája c. műve alapján készült[3])
Erdélyben a következő nagyobb besenyő csoportok léteztek:
- Nagyszeben-Fogaras környéke ("silva blacorum et bissenorum"
- Barcaság ("magyar és besenyő határőrök")
- Háromszék (Kovászna megye):
- Erdővidéken (Barót, Bibarcfalva stb.)
- Kézdiszék felső részén, az ún. Szentföldön
- Sepsiszék és Orbaiszék határán (Uzon, Sepsibesenyő)
- Kászonszék (Hargita megye)
- Beszterce-Naszód megye (a Nagyszamos és a Sajó mentén)
[szerkesztés] Vallásuk
A kipcsák-török nyelvet beszélő besenyő törzsek esetében pogány vallásokkal számolhatunk, amit az is megerősít, hogy egyes erdélyi besenyő telepeket a betelepülő szászok több esetben is Heidendorfnak (Pogányfalu) hívnak.
A kangar-besenyő törzsek esetében nem kizárt, hogy a nesztoriánus kereszténység továbbélésével számolhatunk a 6. század után is, amikor Chosroes Anosirván perzsa király adott róluk tájékoztatást. A nesztorianizmus a Kazár Birodalomtól a mongol kánok udvaráig megtalálható volt. A kangarok kereszténysége a 9-12. században is valószínűsíthető, hisz nem tudunk példát arra, hogy egy keresztény hagyományokkal rendelkező nép visszatért volna a pogánysághoz. Mi több, egy 13. századi per jegyzőkönyvéből kiderül, hogy egy besenyő mágus "pogány keresztelést" végez, ami jelenlegi ismereteink szerint nesztoriánus szertartásra utalhat: "a tanú felsorolja a pogány keresztelést ... keresztény ifjakat is megkeresztelt a régi szokások szerint ... a régiek szertartásait végzi" (Jegyzőkönyv a bessenyő Mocha mágus ügyéről Szentgálott, Kassai Kódex, in: Fehér Mátyás Jenő: Középkori magyar inkvizíció, reprint kiadás, Gede testvérek, 1999.) Feltehetően a római katolikus vallás és a "nesztoriánus eretnekség" jóideig együttesen van jelen a besenyőknél, amit az is mutat, hogy egy másik, 1218-as perben a bakonyi besenyők eléggé öntörvényű vallásgyakorlattal rendelkeznek: megtagadják a dézsmaleadási kötelezettséget, és maguk emelnek inkább kápolnákat és templomokat, főképpen Szent László tiszteletére (lásd szintén: Középkori magyar inkvizíció...). Lehetséges, hogy a római katolikus vallás szervesen ráépült a tűzimádó (zoroasztriánus) elemeket hordozó nesztorianizmusra, talán ez lehet a magyarázata annak is, hogy egyes besenyő vidékeken, például azon besenyőknél, akik a székelyek előtt/ a székelyekkel egyidőben foglalták el Kézdiszék felső részét, az ún. „Szentföldet” (pl. Karatna, Volál, Peselnek, Kézdiszentlélek, Polyán/Kézdiszentkereszt, Szentjános, Esztelnek, Kézdiszárazpatak) a római-katolikus egyházon kívül egyetlen más vallási irányzat sem tudott gyökeret ereszteni (és talán ez a magyarázata a moldvai magyarok /csángók/ mély katolicizmusának is).
"A Kárpát-medencében kimutatható nagy számú besenyő helynévhez és településhelyhez képest a pogány hitvilág és temetkezési szokások továbbélése csak viszonylag kevés helyen és rövid ideig adatolható. A régészeti adatok azt mutatják, hogy a steppei hagyományoknak ez a része csak két-három nemzedéken keresztül maradt fenn."[11]
[szerkesztés] Kapcsolódó oldalak
[szerkesztés] Jegyzetek
- ↑ Vásáry István: A régi Belső-Ázsia története, Balassi Kiadó, 2003.
- ↑ Czeglédi Katalin: A magyarok hungar neve a földrajzi nevek tükrében
- ↑ Kánnai Zoltán: Besenyők és úzok
- ↑ Györffy György elmélete a Magyar Néprajzi Lexikon "Besenyők" szócikkében.
- ↑ Kánnai Zoltán fentebb idézett műve
- ↑ Kánnai Zoltán fentebb idézett műve
- ↑ http://www.kitalaltkozepkor.hu/okortortenet.php#kazarok.pdf 26.o nyelv:14-15.o
- ↑ Kézai Simon m. Magyar kronikája.
- ↑ [1], [2]
- ↑ Fehér Mátyás Jenő: Középkori magyar inkvizíció, Gede testvérek, 1999.
- ↑ Pálóczi Horváth András cikke


Based on work by