Ninetto Davoli

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ninetto Davoli (San Pietro a Maida, 1948. október 11. – ) olasz színész. Eredeti neve: Giovanni Davoli. 1963-ban, egy filmforgatáson ismerkedett meg Pier Paolo Pasolinivel, aki barátjául fogadta, s szinte minden filmjében kisebb-nagyobb szerepeket bízott rá. Napi kapcsolatban álltak: Ninetto még az utazásaira is elkísérte barátját, s ha úgy adódott, segített neki a forgatási helyszínek és az amatőr szereplők kiválasztásában. A jókedvet, a derűt, a vidámságot és a szerelmet jelentette Pasolini számára. Amikor a rendezőt 1975-ben brutálisan meggyilkolták az ostiai tengerparton, Davolira hárult a szomorú feladat, hogy azonosítsa a holttestet.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Pályafutása

[szerkesztés] Pasolini és Ninetto

Ninetto Davoli szegény családba született. Mint sok hasonló korú és származású gyerek, ő is megpróbált kitanulni egy szakmát (kis ideig egy asztalos mellett is dolgozott), de ideje jelentős részét csibészkedéssel töltötte, s gyakran keveredett zűrös ügyekbe. Élete gyökeresen megváltozott, amikor 15 évesen, lődörgései során elvetődött A túró (1963) című film forgatására. Itt ismerkedett meg Pasolinivel, aki rokonszenvesnek találta az örökké mosolygó, göndör hajú fiúcskát, s a következő évben parányi szerepet ajánlott számára a Máté evangéliuma című filmjében. Az igazi megmérettetést azonban a rendező egyik legnagyszerűbb filmje, a Madarak és madárkák (1966) című filozofikus komédia jelentette, melyben a zseniális, de akkoriban a szakma részéről kissé lenézően kezelt komikus, Totò partnere lehetett. Alakítása mentes volt minden mesterkéltségtől: önmagát adta hitelesen, természetesen, akárcsak összes többi filmjében. Pasolini tanította meg neki, hogyan tudja megőrizni természetességét a kamerák előtt is. Totòval egyébként olyan remek párost alkottak, hogy Pasolini a következő két szkeccsfilmjében is együtt szerepeltette őket: A Holdról látott föld, Mik a felhők? Lényegében ugyanazt a szerepkört játszotta a rendező következő három filmjében: az Oidipusz királyban (1967) hírnök volt, a Teoréma című nyomasztó tézisfilmben (1968) örökké bohóckodó postás, a Disznóólban (1969) pedig az ő személye kapcsolja össze a két, párhuzamosan futó történetet. Legnagyobb művészi élményének Az Élet trilógiája filmjeit tartja, már csak azért is, mert visszaemlékezései szerint a forgatások rendkívül vidám légkörben zajlottak, s az az időszak egyébként is boldog periódus volt kettőjük életében. (Pasolini életében talán kevésbé, mert a Canterbury mesék készítésének idején Ninetto váratlanul bejelentette, hogy szerelmes lett egy lányba, akit feleségül is vett.) A Dekameronban (1971) Davoli a naiv Andreucciót alakította, aki egy ravasz szépasszony fondorlatos csapdájába esik, de „józan paraszti ésszel” végül szerencsésen keveredik ki a kalandokból. A Canterbury mesékben (1972) egy igazi lókötőt formált meg, egy olyan figurát, melyet részben Charlie Chaplin ihletett, aki egyébként a film megtekintése után elismerését fejezte ki az olasz színészkollégának. Az Ezeregyéjszaka virágaiban (1974) ő játszotta a könnyelmű Azizt, aki első látásra beleszeret egy ismeretlen nőbe, s elfelejtkezik menyasszonyáról, ám fékezhetetlen vágyaiért végül csúful megfizet. Pasolinivel való barátsága ideje alatt a rendezőnek csupán két játékfilmjében nem szerepelt, mivel a Médea (1970) forgatása idején katona volt, a Salò, avagy Szodoma 120 napja című sokkoló drámában pedig nem volt neki való szerep: „Az én ábrázatommal se hóhért, se áldozatot nem játszhattam volna.” Ő lett volna viszont az ezt követő Pasolini-filmterv, a Porno-Teo-Kolossal főszereplője Eduardo De Filippo partnereként. A rendező halála miatt azonban ez a film akkor nem valósult meg: 20 évvel később Sergio Citti átdolgozta Pasolini forgatókönyvét, s elkészítette a Háromkirályok (1996) című filmet, melyben Davoli is szerepelt.

Ninettónak két, ma már felnőtt fia van. Az egyik Pasolini után a Pier Paolo nevet kapta, míg a másik Pasolini tragikus sorsú testvére iránti tiszteletből a Guido keresztnevet viseli. A színész több ízben járt Magyarországon.

[szerkesztés] Pasolini nélkül

Ninetto eleinte Pasolini védőszárnyai mellett kapott színészi feladatokat másoknál is: így például mesterével-barátjával játszott a Nyugodjatok békében! (1967) című Carlo Lizzani-westernben, majd a Pasolini-tanítvány Bernardo Bertolucci Partner (1968) című alkotásában jutott feladathoz. A Pasolini holdudvarához tartozó Sergio Citti is szinte valamennyi filmjében szerepeltette. A Dekameron óriási sikere nyomán meglepően sok filmben kapott zömmel kisebb szerepeket, ám ezek többsége feledhető alkotás, könnyed komédiák, divatos krimik, divatjamúlt drámák. Említésre érdemes a valaha nálunk is sikerrel vetített szovjet-olasz vígjáték, az Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban (rendező: Eldar Rjazanov), az Ágnes a halált választja című háborús dráma (rendező: Giuliano Montaldo) és a Jó hírek című dráma (rendező: Elio Petri). 1981-ben Jancsó Miklós olasz-magyar koprodukciós filmjében játszott: A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon. A mű nem lett igazán sikeres se a szakma, se a közönség körében, noha hosszú idő után az első Jancsó-film volt, amely a végtelen pusztaság, a külső tér helyett zömmel zárt térben játszódott, s ezért érdekes formanyelvi kísérletnek tekinthető.

[szerkesztés] Filmjei

  • 1964 Máté evangéliuma (Il Vangelo secondo Matteo)
  • 1966 Madarak és madárkák (Uccellacci e uccellini)
  • 1967 A boszorkányok (Le Streghe: A Holdról látott föld című epizódban)
  • 1967 Nyugodjatok békében! (Requiescant)
  • 1967 Oidipusz király (Edipo re)
  • 1968 Szeszély olasz módra (Capriccio all’italiana: a Mik a felhők? című epizódban)
  • 1968 Partner
  • 1968 Teoréma (Teorema)
  • 1969 Szerelem és düh (Amore e rabbia: A papírvirág jelenete című epizódban)
  • 1969 Disznóól (Porcile)
  • 1970 Ostia
  • 1971 Dekameron (Il Decameron)
  • 1971 Er più: storia d'amore e di coltello
  • 1972 Anche se volessi lavorare, che faccio?
  • 1972 Storia di fifa e di coltello - Er seguito d'er più
  • 1972 S.P.Q.R.
  • 1972 Abuso di potere
  • 1972 Canterbury mesék (I racconti di Canterbury)
  • 1973 Pasqualino Cammarata... capitano di fregata
  • 1973 Maria Rosa la guardona
  • 1973 Il Maschio ruspante
  • 1973 La Tosca
  • 1973 La Signora è stata violentata
  • 1973 Storie scellerate
  • 1974 Amore mio non farmi male
  • 1974 Storia de fratelli e de cortelli
  • 1974 Il Lumacone
  • 1974 Az Ezeregyéjszaka virágai (Il fiore delle mille e una notte)
  • 1974 Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban (Невероятные приключения итальянцев в России)
  • 1974 Appassionata
  • 1975 Le Avventure di Calandrino e Buffalmacco (tévésorozat)
  • 1975 Il Vizio ha le calze nere
  • 1975 Prendimi, straziami che brucio di passione
  • 1975 Qui comincia l'avventura
  • 1975 Frankenstein all'italiana
  • 1976 Spogliamoci così senza pudor
  • 1976 L’ Agnese va a morire
  • 1976 Amore all'arrabbiata
  • 1977 No alla violenza
  • 1977 Casotto
  • 1978 Malabestia
  • 1979 Jó hírek (Le buone notizie)
  • 1979 Il Cappotto di Astrakan
  • 1979 La Liceale seduce i professori
  • 1979 Addavenì quel giorno e quella sera (tévésorozat)
  • 1980 Egy fiú, egy lány (Maschio, femmina, fiore, frutto)
  • 1981 A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon
  • 1981 Il minestrone
  • 1982 Kicsi, de szemtelen (Il Conte Tacchia)
  • 1983 Occhei, occhei
  • 1985 Sogni e bisogni (tévésorozat)
  • 1985 Marie Ward - Zwischen Galgen und Glorie
  • 1986 Momo
  • 1987 Animali metropolitani
  • 1988 L’Altro enigma (tévéfilm)
  • 1988 La Romana (tévéfilm)
  • 1989 Le Rose blu
  • 1989 La Ragazza del metrò
  • 1989 Il Vigile urbano (tévésorozat)
  • 1989 Série noire ((tévésorozat, a Main pleine című epizódban)
  • 1995 Jövőre tízkor már ágyban leszek (L’anno prossimo vado a letto alle dieci)
  • 1996 Háromkirályok (I Magi randagi)
  • 1997 L’Avvocato Porta (tévésorozat)
  • 1999 Una vita non violenta
  • 2000 La Banda (tévéfilm)
  • 2004 Vite a perdere (tévéfilm)

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Más nyelveken