Palóczy László
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Palóczy László (Miskolc, 1783. október 14. – Pest, 1861. április 27.) liberális reformpolitikus, Borsod vármegye országgyűlési követe.
1807-től állt a vármegye szolgálatában, 1832-ben a pozsonyi országgyűlésre küldték követként. A liberális ellenzékhez tartozott; Szemere Bertalannal, a megye másik képviselőjével együtt az ellenzék egyik legjelentősebb tagja az 1843-44-es és az 1847-48-as reformországgyűlésen. Palóczy a reformkor országgyűlésein különösen a vallásszabadság kérdésével foglalkozott. Ő javasolta, hogy magyar nyelven vezessék az országgyűlés jegyzőkönyveit. 1839-től Borsod vármegye másodalispánja.
Az 1848-as országgyűlésen Miskolc képviselője és a képviselőház korelnöke július elejéig, majd a kegyelmi szék elnöke. Mivel a detronizáció után is megtartotta mandátumát, a világosi fegyverletétel után előbb halálra ítélték, majd ezt kegyelemből börtönbüntetésre enyhítették. Szabadulása után Miskolcra ment, ahol visszavonultan élt, de 1861-ben, nem sokkal halála előtt ismét képviselte szülővárosát az országgyűlésben, ahol ismét ő volt a képviselőház korelnöke. Közkedvelt, rokonszenves politikus volt.
Az avasi templom temetőjében helyezték örök nyugalomra. Miskolcon utca viseli a nevét.
Jókai Mór epitáfiumot írt halálára:
- Palóczy
- Sértve a hon. De kinek panaszolja baját? Van-e földön
- Úr, aki hallgasson népek fájdalmi szavára?
- „Földön nincs, ki segít: van az égben” – mondta Palóczy,
- És panaszainkkal együtt maga ment fel a legmagasabbhoz.
- 1861. április

