Korai újkor

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A korai újkor vagy koraújkor az újkor első szakasza, átmeneti korszak a középkor és a felvilágosodás és ipari forradalom kora között. A 16-18. század közötti időszakot öleli fel Európa történetében. A korai újkor első felét (a 16. század és a 17. század első fele) egyes országokban az európai reneszánsz korához sorolják, míg a marxista felfogás a középkor utolsó szakaszának tartotta. Máshol a reneszánsz, mint korszak csak a művészettörténetben használatos.

A korszak kezdetének legelfogadottabb dátuma 1492, Amerika felfedezése, a korszak végének pedig általában az 1760 körüli éveket, az ipari forradalom angliai kezdetét tekintik. Egyes történészek a korszak végét 1789-re, a Nagy francia forradalom kitörésére teszik.


Tartalomjegyzék

[szerkesztés] A korszak jellemzői

A korai újkorra jellemző, hogy Európa nyugati felén mindinkább áthelyeződött a politikai-gazdasági súlypont a német és észak-olasz területekről az Atlanti-óceánnal határos spanyol, portugál, angol és francia valamint a németalföldi területekre. A korszakot jellemzi a nyugat-európai városi polgárság gazdasági megerősödése és a reformáció elterjedése. Nyugat-Európa és elsősorban az amerikai földrész történetében ez a gyarmatosítás korszaka. A szellemi-művészeti mozgalmak szempontjából az európai reneszánsz (Itáliában a későreneszánsz), valamint a korai barokk stílus kora.

A magyar történelemben a 16-17. század a török hódoltság, a három részre szakadt Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség kora, valamint a magyarországi reformáció fénykora. A 18. század a Habsburg abszolutizmus kora.

Lásd még: Újkori magyar történelem

[szerkesztés] A gyarmatosítás és az új európai hatalmak

A nagy földrajzi felfedezések lezajlásával (15-16. század) a Föld civilizációinak addigi külön fejlődése véget ért és kialakult az egységes világ képe.

[szerkesztés] Európai török terjeszkedés

[szerkesztés] Reneszánsz

[szerkesztés] Reformáció

[szerkesztés] 18. század