II. Fülöp Ágost francia király
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A krónikák augustus jelzőjét félreértelmezve Fülöp Ágostnak nevezett II. Fülöp (Gonesse, 1165. augusztus 25. – Mantes-la-Jolie, 1223. július 14.) a középkori Franciaország egyik legjelentősebb királya (1180. szeptember 18-tól haláláig), VII. (Ifjú) Lajos és Champagne-i Adél gyermeke és VIII. (Oroszlán) Lajos édesapja volt. Számos jelentős területtel gyarapította a királyi birtokot, így nagy szerepe volt a Francia Királyság egységének kialakításában. Utóbb neveként értelmezett állandó jelzőjét 1185-ben, Artois, Valois, Amiens és Vermandois koronához csatolásakor kapta meg.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Istenadta Fülöp
Fülöp 1165-ös születése nagy esemény volt, hiszen apja már harminc éve hiába próbált örököst nemzeni. Számos lánya mellé csak harmadik felesége, Champagne-i Adél hozta világra a nagy örömre való tekintettel Istenadtának (Dieudonné) nevezett herceget. Nagykorúvá válva 14 évesen a betegeskedő uralkodó társkirállyá tette, bár a koronázás maga november 1-ig elhúzódott, mivel a trónörökös vadászbalesetet szenvedett az évben. A helyzet olyan súlyos volt, hogy az aggódó VII. Lajos jobbnak látta elzarándokolni a nemrég szentté avatott Becket Tamás canterbury-i sírjához, hogy imádkozzon fia életbenmaradásáért.
[szerkesztés] A tizenöt éves király
Fülöpöt végül Fehérkezű Guillaume reims-i érsek, anyai nagybátyja kente fel székvárosában. Lajos 1180-as halálával az egész kormányzás a tizenöt éves Fülöp vállára szakadt, aki még 1180 áprilisában feleségül vette Isabelle de Hainault-t, aki hozományul Artois-t hozta számára, illetve júniusban aláírta a gisors-i szerződést II. Henrik angol királlyal. E két tette jelentősen megerősítette pozícióit a központi hatalom gyengítésében érdekelt főúri házakkal (elsősorban Flandria és Champagne grófjaival) szemben.
[szerkesztés] Harcok a hűbéresek ellen
A főurak 1181-től kezdve jelentettek problémát. Elzászi Fülöp, flandria grófja ambícióit úgy sikerült megtörni, hogy szétzilálta szövetségét Köln érsekével és a brabanti herceggel. Ennek eredményeképpen 1185 júliusában a boves-i szerződés megerősítette Fülöpöt Artois, Vermandois és Amiénois birtokában.
Súlyos gondot okozott az Angol Királyság trónját birtokló Plantagenêtek franciaországi birtokkomplexuma, amely északon Anjou-t, Bretagne-t, Normandiát és Vexint, délen pedig egész Aquitániát is magába foglalta. 1186-1188 között hasztalan zajlottak a harcok, bár a francia uralkodó hajlott rá, hogy II. Henrikkel szemben támogassa trónkövetelő fiait, Oroszlánszívű Richárd és Földnélküli János hercegeket. A háborúskodásnak végül az vetett véget, hogy VIII. Gergely pápa keresztes háborút hirdetett annak hatására, hogy Szaladin 1187-ben elfoglalta Jeruzsálemet. 1189-ben Henrik is meghalt.
[szerkesztés] A III. keresztes hadjárat
Az 1190-ben induló III. keresztes hadjárat kétségkívül minden addigit és azután következőt felülmúlt vezetői jelentőségét tekintve: az angolokat az immár koronás Richárd, a franciákat Fülöp, a német hadakat pedig maga Barbarossa Frigyes német-római császár vezette a Szentföld felé. A szárazdöldön menetelő császári hadakkal ellentétben a francia és angol lovagseregek a Földközi-tengert átszelve kívántak Palesztina földjére érni. Mindketten 1190 nyarán indultak útnak: Richárd Marseille-ből, Fülöp pedig Genovából. Balszerencséjükre a viharok elől mindkét had Szicíliában, Messina városában keresett menedéket.
A szicíliai veszteglés során még jobban elmérgesedett a két király viszonya, mivel az Oroszlánszívű ekkor bontotta fel eljegyzését Fülöp féltestvérével, Alix-szal. A sértett francia uralkodó amint lehetett, távozott a szigetről: 1191. március 30-án hajózott ki, és április 20-án érkezett Akkó falai alá. Richárd csak júniusban csatlakozott be az ostromba egy ciprusi kitérő után, és bár nagy szükség volt az erősítésre, a viszálykodás ott folytatódott, ahol nemrég abbamaradt. A helyzetet súlyosbította, hogy mindkét király lázbeteg lett, és megkopaszodott – mi több, Fülöp még egyik szeme világát is elvesztette. A hónapok óta húzódó harcokban kimerült védők, miután visszaverték a francia és angol sereg támadását, július 12-én kapituláltak.
A sértődött Fülöp szinte azonnal hazaindult. Út közben Rómában is megállt, hogy pápai jóváhagyást kérjen a visszatéréshez, amit meg is kapott. 1191. december 27-én tért vissza Párizsba.
[szerkesztés] A flandriai örökség
1191. június 1-jén Akkó falai alatt meghalt Elzászi Fülöp. Flandria gazdag grófságának nem volt örököse, így birtoklásáért hárman is felléptek: Éléonore de Vermandois, a gróf sógornője; V. Baudouin de Hainaut, a gróf sógora, és végül maga Fülöp Ágost, Philippe d'Alsace unokahúgának férje. 1192-ben végül úgy állapodtak meg, hogy Baudouin 5000 márka kifizetése ellenében megkaphatja Flandriát, Éléonore haláláig visszakapta Valois-t és Vermandois-t azzal a kitétellel, hogy majd visszaszállnak a koronára. A király a korábban hozományként birtokolt, majd felesége 1190-es halálával elvesztett Artois-val és Péronne-nal lett gazdagabb – igaz, fia, Lajos nevében.
[szerkesztés] A furcsa házasság
Hainaut-i Izabella halálát követően a trónörökös Lajos betegeskedése miatt Fülöp jobbnak látta új feleség után nézni. Választottja teljesen váratlan módon egy dániai hercegnő, I. Valdemár dán király lánya, VI. Knut testvére, Dániai Ingeborg volt. Miután megállapodtak 10 000 márka hozomány kifizetésében, Ingeborg azonnal útnak indult.
Fülöp 1193. augusztus 14-én találkozott arájával, akit még aznap el is vett, másnap pedig érthetetlen okból koronázás helyett a krónikások által egybehangzóan szépségesnek nevezett Ingeborgot Saint-Maur-des-Fossés zárdájába, majd betegeskedése miatt Saint-Léger-en-Yveline királyi kastélyába záratta. Ettől a naptól fogva nem ismerte el a dán hercegnőt királynénak, és újraházasodási lehetőséget követelt, aminek érdekében igyekezett bebizonyítani, hogy Ingeborg túl közeli rokona. Egy francia egyházfőkből és bárókból összehívott gyűlés ezt ki is mondta, mire a király feleségül vette Meráni Ágnes bajor hercegnőt. 1198-ban azonban új pápa került trónra Rómában: III. Ince nem volt hajlandó elnézni a bigámiát, ezért figyelmen kívül hagyott követeléseit követően 1200. január 13-án tilalmat mondott ki egész Franciaországra, ahol így hivatalosan minden egyházi jellegű tevékenység megszűnt.
Fülöp erre kénytelen volt visszakozni, és hivatalosan feleségének ismerte el Ingeborgot, mire 1200 szeptemberében feloldották a tilalmat. A szerencsétlen királynét Étampes várába zárták, Meráni Ágnes pedig Fülöp mellett maradt egészen 1201-ben bekövetkezett haláláig, így az uralkodó végeredményben bigámiában élt továbbra is. Ingeborgot elismerte ugyan királynénak, de nem élt vele, és koronázása is elmaradt. A király 1205-ben ismét harcot indított a házasság megsemmisítéséért, ám 1212-re kénytelen volt végleg belátni, hogy a pápa ellenállását nem tudja megtörni. Ingeborg továbbra is királyné maradt, és az angliai hadjárat ürügyén 1213 januárjában Soissons városában ismét kimondták a békülést. Ingeborg ezúttal szabad maradt, bár továbbra sem élt együtt férjével.
[szerkesztés] Felhasznált irodalom
- Európa ezer éve: A középkor II. Szerk.: Klaniczay Gábor. Budapest, Osiris, 2005. ISBN 9633898218
| Előző uralkodó: VII. (Ifjú) Lajos |
Francia uralkodó 1179 – 1223 |
Következő uralkodó: VIII. (Oroszlán) Lajos |

