Ivrit nyelv
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Héber (עברית [‘Ivrit]) | |
|---|---|
| Beszélik: | Izrael |
| Régió: | Izrael és környéke |
| Beszélők száma: | ~6 millió |
| Rang: | nincs a 100 legnagyobb közt |
| Nelvcsalád: | Sémi-hámi Sémi |
| Státusz | |
| Hivatalos nyelv: | Izrael |
| Szabályozó testület: | Héber Nyelvi Akadémia (האקדמיה ללשון העברית) |
| Nyelv-kódok | |
| ISO 639-1 | he |
| ISO 639-2 | heb |
| SIL | HBR |
A sémi-hámi nyelvcsalád sémi ágába tartozó nyelv, Izrael állam hivatalos nyelve, amelyet a 19-20. századi nyelvújítás tett alkalmassá a modern használatra.
A héber nyelvet a zsidók már a Krisztus születése előtti századokban sem használták, a mindennapi élet nyelve a hellenizált, római uralom alá kerülő Júdeában az arámi és a görög ill. latin volt. A hébert megtartották liturgikus célokra, bár a diaszpórában szétszóródó zsidóság összekötő kapcsa mindig is a héber nyelv maradt. A közép- és újkor folyamán a zsidóság különböző nyelveket használt, annak megfelelően, hogy az egyes közösségek melyik ország vagy birodalom területén éltek. Kialakultak „zsidónyelvek” is, amelyek közül a legismertebb a germán nyelvek közé tartozó jiddis, vagy az újlatin ladino.
A héber nyelv felújításának a gondolata egybefonódik a zsidó nép azon vágyával és céljával, hogy visszatérhessen az Ígéret Földjére, és ott államot alapíthasson.
Az első és legnagyobb hatású lépéseket a litvániai Ben Jehúda tette meg, aki az 1880-as években elhatározta, hogy családjával kitelepül a Szentföldre, és azután csak héberül fog beszélni.
[szerkesztés] A héber írás, a kvadráta kialakulása
A héber írás történetében nagy fordulatot idézett elő a babiloni fogság. Kr. e. 598 és 596 között Nabukodonozor erőszakkal Babilonba telepítette a zsidóság nagy részét, s mire egy fél évszázad múltán Kürosz perzsa uralkodó megengedte a hazaköltözésüket, már „hűtlenné” váltak a kánaánita íráshoz. Közben ugyanis átvették az arámi alfabétumnak az egész Közel-Keleten elterjedt és kedvelt betűit. Tehát a Kr. e. 6. századtól kezdve a gömbölyded, hajlékony vonalvezetésű arámi betűkkel írták a héber szövegeket, egyelőre mit sem változtatva azok formáján. De 200 év alatt kialakították sajátos, máig megőrzött betűtípusukat, a kvadrátát.
Ez a betűtípus egy kis négyzetet tölt ki. Megtartották a jobbról-balra haladó sorvezetést. A mássalhangzók írásának közös gyengéje volt, hogy a magánhangzók hiánya miatt hellyel-közzel bizonytalanná vált az írott szöveg olvasása. Ez a veszély még a nagy tömegben együtt élő népeknél is fennállt, ahol pedig szájról-szájra hagyományozták a helyes olvasást. A zsidóságot azonban erőszakkal szétszórták (diaszpóra), nyelve holt nyelvvé vált, s mindez csak növelte az olvasás nehézségeit. Előbb úgy próbáltak segíteni ezen, hogy az ún. félmássalhangzók betűit magánhangzóként is kezdték szerepeltetni. De ezzel sem sikerült teljesen kiküszöbölni az írott szövegek értelmezési nehézségét. Emiatt lassan áttértek a pontok és vonások diakritikus jelként való alkalmazására. Az 5-6. században kialakult ennek az írásmódnak két változata:
- a palesztinai
és
- a babiloni.
A későbbi Biblia-kiadások azonban nem ezt tartották fenn, hanem a 8. század végén bevezetett, ún. tibériási gyakorlatot. Galileában, a Genezáreti-tó mellett fekvő Tibériás városa volt a Biblia tanulmányozásának fő központja, ahol a betűk alá és fölé helyezett pontokkal és vonásokkal jelölték a magánhangzókat. A kvadráta szolgált alapul a szép héber nyomdabetűk, valamint a modern héber írás spanyol (széfárd), lengyel-német (askenázi), levantei és marokkói változatának kialakulásához is.


Based on work by Ben Kenobi,