Eufónium

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Eufónium
angol: euphonium
francia: euphonium
német: Euphonium
olasz: eufonio
Eufónium
Besorolás
Aerofon
Tölcséres fúvókájú
Csőhossz
290 cm
Hangterjedelem
hangolás: B
Rokonhangszerek
Baritonkürt
Tenorkürt
Tuba
Hangszerjátékos
Baritonos


Az eufónium (gör. έύφωνος = 'jól hangzó') a tölcséres fúvókájú, más néven rézfúvós hangszerek családjába tartozik. Hangfekvése a trombita és a tuba között van. A baritonkürthöz, illetve tenorkürthöz hasonlóan alaphangja B, ami a szárnykürt alatt egy oktávval szól.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Leírása

Az eufónium egy változó keresztmetszetű, többszörösen meghajlított csőből áll, melynek egyik végén helyezkedik el a fúvóka, a másik vége tölcsérszerűen kiszélesedik. Anyaga sárgaréz, vagy más rézötvözet. Formája a tubáéra emlékeztet, de valamivel kisebb annál, méretezése alapján tenor tubának nevezhető. A tubához hasonlóan bő menzúrájú, és kónikus, tehát fokozatosan táguló furata van. Három vagy négy, esetleg öt nyomó-, vagy ritkábban forgószeleppel rendelkezik. Ezek más szelepes rézfúvós hangszerhez hasonlóan különböző hosszúságú csődarabokat iktatnak be a csőrezonátorba, ezzel áthangolva azt, hogy minden hang tisztán megszólaltatható legyen.

[szerkesztés] Eufónium és baritonkürt

Az eufónium és a baritonkürt fogalma sokszor összekeveredik egymással. Gyakran a jobb minőségű baritonkürtöt nevezik eufóniumnak, de van, aki a szelepek száma alapján különbözteti meg a két hangszert, a négy szelepes baritonkürtöt nevezve eufóniumnak. Német nyelvterületen és Közép-Európábana két elnevezést gyakorlatilag ugyanarra a hangszerre használják. Az angol és amerikai zenekarok hangszerei esetében a különbség a méretezésben van, ott a baritonkürtnek nevezett hangszer az eufóniumhoz képest kisebb, szűkebb menzúrájú, nagyobb részben cilindrikus furatú, de szintén azonos hangolású.

[szerkesztés] Megszólaltatása

A többi tölcséres fúvókájú hangszerhez hasonlóan az eufónium elsődleges hangforrása a játékos ajkainak rezgése a fúvókában, amely a cső különböző rezonanciáit képes megszólaltatni. Mivel a hangszer furata a fúvókától a tölcsérig szinte egyfolytában táguló, kónikus, a hangja teltebb, lágyabb, bársonyosabb, mint a trombitáé vagy a harsonáé, mely hangszerekben a konstans átmérőjű, hengeres furat dominál. Szeleprendszere hasonlóan működik, mint a trombitáé, vagy a tubáé: az első szelep egy egészhanggal, a második félhanggal, a harmadik kisterccel mélyíti a hangot, így válik lehetővé, hogy a hangszer teljes skálákat játszhasson.

[szerkesztés] Története

Az eufónium elődje a szerpent volt. Ez a hanglyukakkal ellátott, fából készült hangszer létrejöttétől, kb. 1590-től a 19. század végéig a tölcséres fúvókával működő hangszerek családjának legmélyebb tagja volt. Megszólaltatásának nehézségei, hamissága ellenére 300 éves karrierje során Händeltől Wagnerig sokféle zenei igényt ki tudott elégíteni, amíg helyét ideiglenesen át nem vette egy viszonylag tökéletesebb hangszer, az ophikleid. Ez a sárgarézből készült, némileg tölcséres fúvókával ellátott szaxofonra emlékeztető formájú és billentyűzetű hangszer 1817-ben született meg. Ugyanebben az időben találták fel a nyomó- és forgószelepeket, amelyek hamarosan elavulttá tettek mindenféle billentyűs rézfúvós hangszert. A szerpent és az ophikleid szerepét betölteni tudó első szelepes hangszer feltalálójaként hol egy bizonyos weimari Sommer kappelmeisztert, hol Carl Moritzot, hol Adolphe Saxot szokták megemlíteni. Az eufóniumot kezdettől fogva elsősorban a fúvószenekarok fogadták be, a nagyzenekarok sokkal kevésbé.

[szerkesztés] Lásd még

[szerkesztés] Források, Külső hivatkozások

Más nyelveken