Zorn-lemma

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Zorn-lemma, vagy más néven Kuratowski–Zorn-lemma, a halmazelmélet egyik legfontosabb, (rendezett halmaz tekintetében fennálló) maximális elem létezését állító tétele. A Zorn-lemma szerint:

Ha egy nemüres (részben) rendezett halmazban minden lánc felülről korlátos, akkor a (részben) rendezett halmazban van maximális elem.

A lemma állítása nem tűnik „nyilvánvaló” állításnak, ellentétben a kiválasztási axióma által megfogalmazott állítással, amivel azonban ekvivalens.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] A lemmában szereplő fogalmakról

A lemmában szereplő fogalmakon a következőket kell érteni:

A továbbiakban H egy részbenrendezett halmaz, melyen ≤ részbenrendezés:

  • az LH részhalmaz lánc, ha bármely két eleme összehasonlítható egymással: x ≤ y vagy y ≤ x minden x,y ∈ H-ra (azaz L-en a rendezés teljes rendezés, más néven láncszerű, avagy lineáris)
  • LH felülről korlátos, ha van olyan H-beli h elem, hogy minden x ∈ L-re x ≤ h; a H halmazt induktívnak nevezzük, ha benne minden lánc felülről korlátos.
  • H-ban m maximális, ha minden vele összehasonlíthatónál nagyobb vagy egyenlő, azaz minden x ∈ H-ra x ≤ m vagy m ≤ x esetén x ≤ m.

A maximális elem létezése természetesen nem azt jelenti, hogy van legnagyobb eleme a részbenrendezett halmaznak, hanem csak azt, hogy vannak olyan elemei - esetleg több is - amelyeknél már nincs nagyobb elem. Az, hogy lehet több ilyen elem is, abból következik hogy részbenrendezett halmazban még lehetnek olyan elemek, amelyek nem összehasonlíthatóak az adott relációban.

A Zorn-lemmát az induktív rendezés fogalma segítségével még a következő formában is kimondhatjuk.

Nemüres, induktívan rendezett halmazban van maximális elem.

[szerkesztés] A Zorn-lemma állítása

Legyen ( P , ≤ ) nemüres részbenrendezett halmaz. Ha ( P , ≤ ) minden ( L , ≤ ) részbenrendezett részhalmazának van felső korlátja (P-ben), akkor ( P , ≤ )-nek van maximális eleme.

[szerkesztés] Bizonyítás (a kiválasztási axióma segítségével)

Elegendő belátni, hogy ha egy H halmaz bizonyos részhalmazainak \mbox{ }_\mathcal{H} halmaza azzal a tulajdonsággal rendelkezik, hogy

  • \mbox{ }_\mathcal{H}-beli elem részhalmaza is \mbox{ }_\mathcal{H}-beli (X\mbox{ }_\mathcal{H} \Rightarrow \mbox{ }_\mathcal{P}(X) ⊆ \mbox{ }_\mathcal{H}),
  • \mbox{ }_\mathcal{H}-beli elemek uniója is \mbox{ }_\mathcal{H}-beli ( \mbox{ }_\mathcal{K}\mbox{ }_\mathcal{H} \Rightarrow U\mbox{ }_\mathcal{K}\mbox{ }_\mathcal{H}, mely így a \mbox{ }_\mathcal{K}-nak felső korlátja (\mbox{ }_\mathcal{H},⊆)-ban)

akkor (\mbox{ }_\mathcal{H},⊆)-ban van maximális elem.


Áttérhetünk ugyanis a ( P , ≤ ) rendezett halmazról egy jobban kezelhetőre, a következőre. Legyen

F:P\rightarrow \mathcal{P}(P);\;x\mapsto\{y\in P\mid y\leq x\}

vagyis az a függvény, mely egy xP-hez az x-ből és megelőzőiből álló halmazt rendeli. Ekkor az F értékkészletére, az \mbox{ }_\mathcal{S}P(P) halmazra gondolhatunk úgy, mint az (\mbox{ }_\mathcal{S},⊆) parciálisan rendezett halmaz alaphalmazára. Ekkor f rendezésizomorfizmus (P,≤)-ből (\mbox{ }_\mathcal{S},⊆)-be. ( F(x) lényegében az x elem által meghatározott kezdőszelet lezártja: [←,x] .) A P halmaz összes láncainak \mbox{ }_\mathcal{H} halmaza ugyanis a fenti tuljadonsággal rendelkezik. Továbbá a feltétel miatt igaz, hogy \mbox{ }_\mathcal{H} tetszőleges eleme (azaz egy P-beli lánc) felülről korlátos \mbox{ }_\mathcal{S}-ben, tehát van xP amire részhalmaza F(x)=[←,x]-nek. Ez azt jelenti, hogy ha találunk M maximális elemet \mbox{ }_\mathcal{H}-ban, akkor annak [←,x] felső korlátja olyan, hogy xM, ellenkező esetben lenne M-nek valódi, x-szel történő kibővítése, mellyel még mindig lánc lenne, ami ellentmond a maximális tulajdonságának.


A bizonyítás tehát egy konkrét halmazelméleti feladattá redukálódott...

[szerkesztés] Közvetlen következmények

Következmény (Hausdorff-féle láncaxióma) – Ha ( P , ≤ ) részbenrendezett halmaz és LP lánc P-ben, akkor van MP maximális részlánc P-ben, mely tartalmazza L-t. Ebben minden lánc felülről korlátos (felső korlátja P), így van maximális eleme.

Ugyanis legyen \mbox{ }_\mathfrak{L} a P összes olyan láncainak halmaza, melyek tartalmazzák L-et. Tekintsük az (\mbox{ }_\mathfrak{L},⊆) részbenrendezett halmazt. Ha \mbox{ }_{\mathfrak{L}_1}\mbox{ }_\mathfrak{L} lánc (\mbox{ }_\mathfrak{L},⊆)-ben, akkor U\mbox{ }_{\mathfrak{L}_1} lánc ( P , ≤ )-ben, tehát eleme \mbox{ }_\mathfrak{L}-nek és egyeben felső korlátja is \mbox{ }_{\mathfrak{L}_1}-nek. (\mbox{ }_\mathfrak{L},⊆)-re tehát alkalmazhatjuk a Zorn-lemma állítását, azaz létezik M ∈ \mbox{ }_\mathfrak{L} maximális elem, mely tartalmazza L-et. (Ha ez nem lenne maximális P-ben is, akkor lenne L-et tartalmazó bővebb P-beli lánc, ami ellentmond M \mbox{ }_\mathfrak{L}-beli maximális voltának.)

Következmény – Ha ( P , ≤ ) nemüres részbenrendezett halmaz, melynek minden részlánca korlátos, akkor minden aP elemhez létezik olyan ma maximális elem P-ben, hogy ama.

Az előző tételt alkalmazhatjuk. Van tehát {a}-t részként tartalmazó maximális M lánc, amely a feltétel szerint felülről korlátos és a Zorn-lemma alapján van maximális eleme. Ez P-ben is maximális, mert ellenkező esetben valódi módon kibővíthető volna M ami ellentmond M maximális részlánc tulajdonságának.

Következmény – Ha a ( P , ≤ ) nemüres részbenrendezett halmaz minden jólrendezett részhalmaza korlátos, akkor van P-ben minimális elem.

Valójában ezek ekvivalensek is a lemmával, csak bizonyításuk egyszerűsége folytán sorolhatók a korolláriumok közé.

[szerkesztés] Ekvivalens állítások

A Zorn-lemma ekvivalens a kiválasztási axiómával, s így minden a kiválasztási axiómával ekvivalens kijelentéssel is. Ezek (a teljesség igénye nélkül) a következők:

Számos, főleg algebrai alkalmazásban helyettesíti a transzfinit rekurzió használatát.

[szerkesztés] Története

Ahogy az a matematikában oly gyakran megesik, ezt a tételt sem első felfedezőjéről nevezték el. Zorn 1935-ös publikációja előtt már publikálta a tételt Kuratowski (1922), Hausdorff (1927), majd sokan mások.

[szerkesztés] Hivatkozások

  • Rédei, László: Algebra I., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1954.
  • Maurer Gyula, Virág Imre: Bevezetés a struktúrák elméletébe, Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1976.
  • Paul Halmos, Elemi halmazelmélet, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1981.
  • Kristóf János, Az analízis elemei I., ELTE jegyzet, Budapest, 1994.