Francesco Petrarca
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Francesco Petrarca (1304, július 20 - 1374, július 19)
A legnevesebb itáliai reneszánsz költő, hatása érződik Balassi Bálinttól Ady Endréig, Franciaországban a reneszánsz Ronsard-tól a modern-szentimentális Géraldyig, és ahová csak az európai kultúra elhatolt.
Arezzoban született. Apja, a firenzei jegyző, a fehér guelfek híve ekkor már száműzetésének éveit tölti Avignon mellett és a városban, mely 1305-től a pápa székhelye. Útján követi őt családja is, és Petrarca ifjúsága javarészt ott telik. Később jogot tanul Montpellier-ben és Bolognában, majd apja halálakor visszatér Avignonba, ahol elmélyült tanulmányokat folytatva is vidám, gondtalan életet él.
1327. április 6-án, nagypénteken, a Santa Chiara templomban pillantja meg először Laurát, életének nagy szerelmét s műveinek legfőbb ihletőjét. A pápai udvarnál címzetes kanonokként talál megélhetést, s a nagyúri Colonna család támogatása révén európai utazásokat tesz, melyre megismerésvágya és belső nyugtalansága egyaránt sarkallja. 1337-ben, megelégelve a mozgalmas életet, visszavonul a Sorgue forrásvidékére, Vauclusébe. 1353-ig életének napjait hol itt, hol Avignonban tölti.
1341. április 8-án nagy megtiszteltetés éri: a Capitoleumon költővé koronázzák. Ebben az időszakban jut el Nápolyba mint a pápa követe, s Rómába, a Cola di Rienzo-féle forradalom hírére. Egykori barátja pártjára áll a Colonnák ellenében is, ám később, látván Cola kormányzásának zsarnoki jellegét, eláll mellőle. 1353-ban végleg visszatér Itáliába. Nagy tisztelettel fogadják Firenzében, majd Milánóban, ahol a Viscontiak megbízásából követi minőségben utazik el Prágába és Párizsba.
1361 és 1370 között Padovában, majd Velencében él leányával és két unokájával, akik közül kedvencét, Francescót elveszti: fia halála után újabb csapás éri a költőt. Több levelet vált ez idő tájt Boccaccióval.
Életének utolsó esztendeit egy Arqua nevű falucskában tölti. Itt éri a halál 1374. július 19-én.
Eredetileg Daloskönyve elé Petrarca a Vulgáris nyelven írt dolgok töredékei címet illesztette, mellyel a kötetnek különböző időkben született darabjaira és a költői léleknek arra a „széttöredezettségére” is utal, amely a szerelem szenvedélyének következménye.
A Daloskönyv 317 szonettet, 29 canzonét, 9 sestinát, 7 ballatátés 4 madrigált ölel fel, s két részre, a Laura életében és halála után írt versekre tagolódik, bár az időrendiség nem kizárólagos. Az első részben az érzelmi szenvedély erőteljesebb hangon, míg a másodikban csöndes, szelíd tónussal szólal meg. Bár tematikai középpontjában a Laura iránt érzett szerelem áll, akad néhány más tárgyú darab is. A két híres hazafias canzone (Itáliám, Nemes szellem), s három, az avignoni pápák ellen írt szonett.


Based on work by