Vang Vej
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Vang Vej (pinjin: Wang Wei) (699–759), a Tang-kori Kína egyik leghíresebb költője és festője. Vangot a költészet, a zene és a festészet ismeretéből álló humanista műveltségeszmény egyik megtestesítőjének szokták tartani. A hagyomány azt tartja róla: „Versei festmények, festményei pedig versek.”
[szerkesztés] Élete
Vang Vej a Tang-dinasztia (618–907) alatt élt, amelynek fővárosa, Csang'an (Chang'an) az akkori világ legnagyobb és leggazdagabb városa volt. Vang 21 évesen megszerezte a nagy megbecsüléssel járó csin-si (jinshi, „bejutott tudós”) hivatalnoki vizsgafokozatot, aminek oka valószínűleg zenei tehetsége volt – bár állítólag irodalmi képességei is már kilencéves korában megmutatkoztak. Magas hivatalt kapott, de hamarosan lefokozták és egy jelentéktelen tisztséget bíztak rá Santung (Shandong) tartományban. 734-ben visszahívták a fővárosba, ahol a cenzori hivatalban kapott hivatalt. 756-ban, amikor An Lu-san (An Lushan), a lázadó tábornok csapatai elfoglalták a Chang’ant, Vangot foglyul ejtették és a lázadók fővárosába, Lojangba (Luoyang) vitték, ahol kénytelen volt kormányzati szerepet vállalni. Amikor 758-ban Csang'ant és Lojangot visszavették a császári seregek, Vang nem vált kegyvesztetté magas hivatalt viselő fivére közbenjárása, illetve egy, még a lázadók fogságában írt, a császár iránti hűségét kifejező verse miatt. Élete vége felé elfordult a világi élettől. Visszavonult vidéki villájába a Vang-folyóhoz, s itt a buddhizmust tanulmányozta, amely iránt már korábban is érdeklődött. Vang legjobb verseinek jelentős részét az itteni táj ihlette.
[szerkesztés] Munkássága
A költészet mellett Vang a festészetnek is kiemelkedő egyénisége volt, noha egyetlen eredeti festménye sem maradt ránk, csupán néhány, állítólag az ő képeiről készült másolat. A leginkább arról híres, hogy az elsők között festett kifinomult tájképeket. Tájat ábrázoló egyszínű tusfestményei tették ismertté, a leírások szerint különösen a behavazott vidéket festette meg remekül.
Csaknem szentként való tisztelete főleg annak köszönhető, hogy ő testesítette meg a nagy festőt, aki egyben nagy költő is. Gyakorlatilag minden kínai antológiában megtalálhatók a versei, s a festészettörténeti kézikönyvek is gyakran hivatkoznak rá.
Leghíresebb verse:
- Bambuszok között
- Fekszem, köröttem bambuszok.
- A lantomon lágy dal buzog.
- Oly szép, ne hallja fül soha,
- csupán te Hold, vén cimbora.
(Kosztolányi Dezső ford.)


Based on work by