Zsirai Miklós
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Zsirai Miklós (Mihályi, 1892. október 10. – Budapest, 1955. szeptember 9.) Kossuth-díjas nyelvész, egyetemi tanár, az MTA tagja
"Szeretem nyelvemet, ezt a minden előttem élt magyarnak lelkével átitatott drága örökséget, ezt a minden utánam élő magyarra átszármaztatandó szent muzsikát. " - Zsirai Miklós
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Szülei jómódú, mezőgazdasággal foglalkozó emberek voltak, a családban ő volt az első gyerek 1896-ban halt meg édesanyja és egyik testvére, 1904-ben pedig édesapja is.
Elemi iskolai tanulmányait Mihályiban kezdte, egy osztatlan iskolában, majd 1904 szeptemberében Sopronba, az evangélikus líceumba került.
A líceum önképzőkörének, a Magyar Társaságnak tagja lett, verseket írt, fordított, de biológiai, történelmi, és irodalomtörténeti írásai is voltak. 1910-ben a líceum gyorsíró körének jegyzője lett, valamint a „Soproni Gyorsíró” folyóirat társszerkesztője.
A líceumban ébredt fel a magyarságtudata is, szerette meg a könyveket és a tudományokat.
Sikeres érettségi vizsgája után 1912-ben a Báró Eötvös József Collegium hallgatója lett, magyar- latin- görög szakon.
Az alapvizsgákat letéve saját költségén 1914-ben Finnországba utazott, a finn nyelvtudásának tökéletesítése céljából. Az I. világháború kitörésekor, mivel Finnország orosz fennhatóság alatt volt, hazatért. Jelentkezett katonának. Sopronban vonult be, majd kiképzés után az orosz frontra került, 1915. március 29.-én orosz hadifogságba esett az uzsoki csatában, Turka város közelében levő Suchy-Richy falu mellett. 1920. november 20.-án sikerült csak hazatérnie.
A hadifogság alatt döntően a tobolszki táborban (Szibéria) volt. (Erről az időszakról utólag Vándor Anna végzett alapos kutatásokat)
Sokat nélkülözött, de ezen időszak alatt az a tábor őreinek segítségével megtanulta az orosz és zűrje nyelveket. A Vöröskereszten keresztül pedig olvasnivalókhoz is hozzájutott, mellyel megismerhette a nyelvet, az ország néprajzát is.
Hazatérte után tudta meg, hogy másik öccse a délvidéki fronton eltűnt, halottnak nyilvánították. Újra beiratkozott az egyetemre, és figyelmét a finnugor és szlavisztikai területre összpontosította (nyelvtudása miatt is) 1921-ben fejezte be az egyetemi tanulmányokat, bölcsészdoktori címmel.
Még ugyanebben az évben az MTA főtitkári irodájának vezetője lett. Az itt eltöltött idő alatt elegendő tapasztalatokat szerzett a tudományszervezésben, valamint sok tapasztalatot gyűjtött a tudománypolitika világáról is.
1924-ben kinevezték az Eötvös Kollégium tanárává, majd a budapesti tudományegyetem tanára lett 1929-ben. 1935-ben tanszékvezető lett, a finnugor tanszéké, ennek haláláig vezetője volt. Ő indítványozta tanszék nevének a „Finnugor Összehasonlító Nyelvészeti Tanszék”-re történő elnevezését, mely a tanítási filozófiáját is tükrözte: bevezette a komplex megközelítést, nemcsak nyelvi, hanem a rokon népek néprajzával, történelmével, népköltészetével is foglalkoztak a tanszéken és az oktatásban.
1932-ben az MTA levelező, 1945-ben pedig rendes tagja lett.
A háborúig budapesti lakásán könyvtárnyi anyagot hozott létre könyvekből és feljegyzésekből.
Az 1944-es évben már beteg volt, orvosai pihenést javasoltak neki. Az évforduló telét szülőfalujában, rokonoknál töltötte családostul. (az egyik jelentős nyelvész, Országh László is Mihályiban töltötte a budapesti ostrom ideje alatti heteket, ahol többször találkozott Zsiraival is.)
Hazatérve tapasztalta, hogy az addig felhalmozott anyaga szinte teljesen megsemmisült könyvtárával együtt budapesti lakásában Budapest ostromakor, soha nem tudta pótolni. Lakását kifosztották, lakhatatlanná vált, családjával közel két évig az egyetem Trefort utcai gyakorló gimnáziumának, a „Mintának” egyik helységében lakott.
Szorult helyzete miatt politikai zsarolás része lett, be kellet lépnie a pártba (még a koalíciós időszak alatt történt) és kinevezték a Szent-Györgyi Albert által vezetett Országos Köznevelési Tanács igazgatóságába Bibó István, Illyés Gyula, Kodály Zoltán és mások társaságában. A Tanács csak tanácsadói testület volt, érdemi döntést nem hozhattak.
A kor tudományos kutatási és oktatási lehetőségeinek azonban örült.
Az 1949-es évtől kedve élete zaklatottá vált, egyre inkább kiábrándult a közéletből és a politikából is. Szakmailag is támadták (marrizmus képviselői), nem tudott segíteni internált mihályi rokonain, csalódások érték kollégái, tanítványai viselkedése miatt, eljárt, de sikertelenül Révainál nemzetközi tudóstársai érdekében, Rajk László letartóztatása is elgondolkodtatta, a besúgói rendszer létrejötte, és mindaz, ami a Rákosi rendszerben történt, aggodalommal töltötte el.
Ezekről csak a szűk családján belül osztotta meg gondolatait.
Utolsó életéveiben életkedvét is elvesztette, 1955. szeptember 9.-én halt meg Budapesten.
[szerkesztés] Tevékenysége
Zsirai számára természetes volt, hogy a nyelvészet nemcsak a nyelvi kérdések, hanem néprajzi, őstörténeti, vallástörténeti kérdések összessége is. Elsősorban „obi-ugrista” volt, de élete, tevékenysége nem választható szét a finnugorisztika területétől.
Abban a korban, amikor kutatásait elkezdte, a nyelvkutatás mostoha körülmények között volt, mind anyagi, szervezeti, személyi és publikációs feltételeiben.
Az I. világháború után Finnország és Észtország függetlenné vált, 1917-ben megalakult a Szovjetunió, Magyarország a Tanácsköztársaság és a trianoni békeszerződés sokkjában, külpolitikai elszigeteltségben volt. A külpolitikai elszigeteltség feloldásának a nyelvrokonság kutatása az egyik legjobb területe volt, ezért ebben az időszakban a szakma reputációja is nőtt. Ugyanakkor a kutatásokat sok nehézség is hátráltatta. A Szovjetunió megalakulás után gyakorlatilag lehetetlenné vált az oroszországi kutatások helyszíni végzése is. (a Vogul- vagy Osztjákföld felkeresése illuzórikussá vált, ráadásul, mint orosz (szovjet) hadifogoly 1938-ig nem is kaphatott útlevelet)
1914-ben, első utazásakor lett Finnország szerelmese, sajnos életében nem sok lehetőség adódott arra, hogy személyesen kutatásokat folytasson a területén. Összesen négy alkalommal sikerült Finnországba jutnia, ezek közül a meghatározó az 1914-ben, még egyetemi hallgatóként, majd 1923-ben több hónapos utazása.
A II. világháború után Finnország politikailag a nem baráti országok közé tartozott, nemhogy kiutazásról, de személyes kapcsolattartásról sem lehetett szó. (1944 után 1953-ban volt először lehetősége arra, hogy finn szakembert fogadhasson tanszékén.)
Ebben a helyzetben a meglévő és korábbi anyagok tanulmányozás, rendszeresítése, kiadása, a még publikálatlan korábbi nagy gyűjtések közzététele tartozott egyik fő tevékenységébe. (eredeti nyelvű könyvek nem juthattak el hozzá, már annak is örült, ha hébe-hóba egy vogul vagy osztják ábécéskönyvet kapott) Így került sor többek között Reguly Antal még kiadatlan chanti népköltészeti gyűjteményének megjelentetésére is.
Pályája 1943-ig töretlenül ívelt felfelé, ekkor jelentek meg jelentős tanulmányai és kötetei, a Jugria (1930), Az obi-ugor igekötők (1933) és a Finnugor rokonságunk (1937)
A II. világháború törést hozott életében, mind a külső körülmények megváltozása (politika), mint a belső értékrendi válsága miatt, 1949-től kezdve új témába nem fogott bele, keveset publikált, az új eredményeket a nyelvterületen már nem követte. Tanárként is már csak néhány órán tartott előadást, akkor is árnyéka volt önmagának. 1953-ban nyilatkozott meg utoljára, Molnár Erikkel szemben védte meg a nyelvtudománynak az őstörténeti kutatásokban való szerepét s a nyelvészeti paleontológia vallomásának fontosságát. Sok terve volt, de keveset sikerült megvalósítania. (Tematikus monográfiák megírását tervezte, valamint Gombocz halála után a Magyar Etymologiai Szótár megjelentetését) Oroszul kitűnően beszélt, publikációiban ő hivatkozott a legtöbbször orosz nyelvű forrásokra, ennek ellenére egyetlen orosz nyelvű tanulmányt sem tett közzé.
Finnország lelkes híve volt élete végéig
Fő műve a „Finnugor rokonságunk” című műve volt, egy enciklopédikus jellegű könyv. Ebben a könyvben a finnugorisztika történetében először jelent meg az egyes finnugor nyelvű népek történelme, művelődéstörténet (néprajzával, népköltészetével és irodalmával együtt)
[szerkesztés] Nyelvművelés és oktatási tevékenysége
1932-1936 között szerkesztője, társszerkesztője volt a „Magyarosan” című folyóiratnak, főleg a nyelv művelésével foglalkozó folyóiratnak.
1935-től a Nyelvtudományi Közlemények szerkesztője volt, (1953-ig töltötte be ezt a pozíciót)
Az 1950-es évek elején rádióműsorban népszerűsítette a magyar nyelvet a „Nyelv és rádió” című műsorban (1995-ben Fábián Pál rendezte sajtó alá)
[szerkesztés] Tevékenysége a Magyar Nyelvtudományi Társaságban
1913-ban Gombocz Zoltán javaslatára a Magyar Nyelvtudományi Társaság tagja lett, ekkor másodéves volt az Eötvös József Kollégiumban, de már írásai megjelentek a Magyar Nyelv folyóiratban. 1922-ben lett az utódja, tanárának, Horger Antalnak, jegyzői beosztásban, 1937-től alelnöke, 1944-től pedig elnöke lett a Társaságnak. Elnökségének idején meg kellett küzdenie az Intézet fennmaradásáért, mellette eljárt zsidó származású nyelvtudósok érdekében, a II. világháború bejezése után, szembesülnie kellett azzal, hogy a Társaság anyagi lehetőségei kritikán aluliak voltak, és a döntéseket is mások hozták meg az intézet vezetői nélkül. Ezért 1952-ben lemondott elnöki tisztségéről, de haláláig alelnöke maradt a Társaságnak.
[szerkesztés] Díjai, elismerései
- Kossuth-díj (1949)
- Sámuel-díj (1923)
- Sámuel - Kölber-jutalom (1928)
- MTA nagyjutalom a „Finnugor rokonságunk” című könyvéért (1939)
- Több magas finn és észt tudományos és állami kitüntetést kapott
[szerkesztés] Főbb művei
- Jugria (1930)
- Az obi-ugor igekötők (1933)
- Merja. Adalékok egy kihalt finnugor nép ismeretéhez. (1934).
- Finnugor rokonságunk (1937)
- Osztják hősénekek (I. kötet: 1944, II. kötet 1951)
- A modern nyelvtudomány magyar úttörői. (1952)
- A finnugorság ismertetése (1952)
- Őstörténeti csodabogarak
- A finnugorság ismertetése
- A modern nyelvtudomány magyar úttörői (1952);
[szerkesztés] Emlékezete
- Utcanév és emléktábla Budapesten, és Mihályiban
- Lánya által alapított díjat ad ki a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1998 óta
- iskola viseli nevét Óbudán, mely utóbbiban Zsirai-emlékszoba is be van rendezve személyes tárgyaiból.


Based on work by