Izabella királyné
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Izabella (Krakkó, 1519. január 18. – Gyulafehérvár, 1559. szeptember 15.): magyar királyné, Erdély kormányzója
I. Zsigmond Jagelló-házi lengyel király és Bona Sforza lengyel királyné leánya. 1539. március 2-án királynévá koronázták Székesfehérvárott, miután férjhez ment Szapolyai Jánoshoz.
1540-ben megözvegyült, és csecsemő fiának, a későbbi erdélyi fejedelemnek, János Zsigmondnak a gyámja lett. Néhány főúr támogatásával (elsősorban Fráter György segítségével) kormányozta az országot, miután 1541-ben Buda is török uralom alá került. Előbb Lippára, majd Gyulafehérvárra költözött udvarával, és ott a török támogatásával uralkodott.
1551-ben Fráter György meggyőzte arról, hogy a szétszakadt ország egyesítése érdekében mondjon le fia nevében a kormányzásról a Habsburgok javára, akik a magyar koronát (Szent Korona) birtokolták. Ezek után Izabella Kassára, majd Lengyelországba távozott. Mivel az erdélyiek elégedetlenek voltak az 1551 és 1556 közötti Habsburg uralommal, visszahívták Izabellát kiskorú fiával együtt, és 1556. november 25-én Kolozsvárott erdélyi kormányzónak ismerték el. A török pártfogás alatt élő Erdély Magyarországtól való különválása ekkor vált véglegessé.
Négy nyelven beszélt, kedvelte a pompát, külföldiekkel – elsősorban lengyelekkel, olaszokkal – vette körül magát. Sokat adott az udvari reprezentációra. 1559-ben, 40 évesen halt meg. A gyulafehérvári székesegyházban temették el.
Forgách Ferenc emlékirataiban feljegyzezte, hogy a hagyomány szerint, lengyelországi bujdosása előtt a királyné valahol az országhatárnál egy fa kérgébe véste: „Sic fata volunt” (A végzet akarta így).
[szerkesztés] Külső hivatkozás
|
Elődje: |
Izabella |
Utóda: |


Based on work by