Líra (műnem)
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A líra az irodalom három nagy műnemének egyike az epika és a dráma mellett (a görög 'líra' egy lanthoz hasonló húros hangszer neve volt).
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Jellemzői
A lírai művekben egy ember (legtöbbször az alkotó) szólal meg közvetlen formában, leggyakrabban egyes szám első személyben.
Tárgya saját belső világa, azaz érzelmeit, hangulatait, élményeit, gondolatait, tapasztalatait tárja fel. Az ábrázolás középpontjában tehát a lírikus énje, önmaga, személyisége áll (a "költői én").
Ezért a lírai művekben az alkotó megnyilatkozása közvetlenebb, személyesebb (szubjektívebb), mint a sokszereplős, cselekményes epikai vagy drámai művekben (az epikus szerző és a drámaíró többnyire hallgat arról, milyen személyes indulatokat, egyéni véleményeket táplál az általa ábrázolt világ dolgaival kapcsolatban).
A lírai művek (alapvetően, de nem kizárólagosan) verses formában íródnak.
A hagyományos műfaji kereteken – dal, óda és válfajai, epigramma, elégia - kívül sokféle szempontból csoportosíthatjuk a lírai alkotásokat.
A tartalmi elemek mellett a lírai művekben különösen fontosak a szerkezeti megoldások, a kifejezőeszközök, a stíluselemek, a költői képek, alakzatok, a zeneiség eszközei.
Az érzelmek tartalma, erőssége (intenzitása) különbözteti meg:
- a hangulatlírát, melyet bensőséges megszólalás, fokozott zeneiesség és minimális érzelmi hőfok jellemez (legjellemzőbb műfaja a dal, és más műfaji válozataiban is a zeneiség és a dalszerűség a meghatározó) és az érzelmi lírát, melyben az érzelmek határozottabbak, tudatosabbak (az elégia és az óda számos változata ide sorolható);és
- a gondolati lírát, melyben a gondolati elem, a gondolatiság a meghatározó. A gondolati mag, a bölcseleti mondanivaló egyben személyes élménnyé is válik, amelyet a lírai én költői módon, lirizáltan ad elő (erre a típusra a filozófiai költészet, a didaktikus líra vagy az intellektuális líra kategóriáit is használják).
[szerkesztés] Alműfajcsoportjai
[szerkesztés] Dal
A dal a legelterjedtebb és legszemélyesebb lírai műfajcsoport. Alapvető és egynemű érzések megszólaltatója.
Dramatikus vagy epikus elemet alig használ. Hangulata egységes. A lírai én személyesen, követlenül nyilatkozik meg.
Pillanatnyi élmény, érzés, hangulat kifejezője, de lehetnek tér- és időbeli meghatározói. Szerkezete egyszerű, világos, könnyen áttekinthető; terjedelme általában korlátozott.
A legzeneibb lírai műfaj, számos változata zenei formákhoz kötött. Többnyire azonos típusú strófákból épül fel, ezeket az ismétlődések is rokonítják.
A műfaj története összefonódott a dallammal, zenekísérettel, egyes korokban nem is képzelhető el önálló szöveg-, csak énekvers, illetve sokszor a szöveg csak a hozzá tartozó dallammal együtt teljes értékű.
A dal műfajának sokfajta csoportosítása lehetséges:
- eredete szerint lehet népdal és műdal;
- tartalma, szerepe, világszemlélete alapján vallásos vagy világi dal.
- A műfaj jellegzetes témakörei alapján: szerelmi dal; panaszdal; búcsúdal; bujdosóének; bordal; hazafias; politikai dal; katonanóta; betyárdal; gyászdal (sirató, búcsúztató).
- Az emberi élet szakaszai, esemény szerint beszélhetünk: bölcsődalról; altatódalról; diákdalról; nászdalról.
- A különböző foglalkozásokhoz, hivatásokhoz is kötődik a műfaj (pl. kézművesdal, pásztordal, bányászdal, színészdal).
- Napszakhoz, évszakhoz kapcsolódva is csoportosíthatjuk a dal műfaját (hajnali, esti, éji, májusi, tavaszi, őszi dal).
A helyzetdal a műfaj azon formája, amelyben a költő magát egy másik személy (gyakran népies alak) helyzetébe képzeli, vagy saját érzelmeit egy másik személy nevében adja elő. Előfordulhatnak benne leírások, események (epikus mozzanatok), de azért a mű által megjelenített érzések, gondolatok az elsődlegesek.
Példák a dalra:
- Szerelmi dal:
- Csokonai Vitéz Mihály:Keserédes (A Keserű Édesség)
- József Attila:Rejtelmek
- Panaszdal, búcsúdal:
- Balassi Bálint:Búcsúja hazájától...
- Juhász Gyula:Remeteség
- Ady Endre:Sírni, sírni, sírni
- Helyzetdal:
- Petőfi Sándor:Befordúltam a konyhára...
- Ady Endre:Bujdosó kuruc rigmusa
[szerkesztés] Óda
Az óda fennkölt, magasztos tárgyú, gyakran bonyolult ritmikájú és felépítésű lírai műfaj. Emelkedett hangvétel, feszült érzelmi állapot jellemzi.
Tárgya sokféle lehet: istenség, természet, haza, művészet, igazság, barátság, szerelem, életöröm, hírnév.
Költői nyelve többnyire kedélyes, patetikus.
Az elnevezés a görög ódé (ének) - szóból származik; a pengetős hangszerrel kísért énekeket nevezték így.
Már az ókorban több műfaji változata alakult ki.
Ma már inkább gyűjtőnévként használatos - ez az ókori típusok jellegzetes költői formáit is felöleli, s bizonyos rokon műfajokkal (himnusszal, rapszódiával, zsoltárral) együtt tágabb műfaji csoportot alkot.
Az egyes nemzeti irodalmakra a műfajnak mind a görög, mind a latin változata, mind pedig a héber zsoltárköltészet hatással volt.
A 19. századtól az ódai elemek más műfajok elemeivel bővülhettek, a műfaj formailag is kötetlenebbé vált. A modern ódákban az ünnepélyesség is, a gondolatiság is háttérbe szorulhat.
Példák az ódára:
- Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet
- Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem
[szerkesztés] A himnusz
A himnusz vallásos jellegű, istent vagy isteni hatalmakat dicsőítő, hozzájuk segítségért fohászkodó imaszerű ének.
Tárgya és alkalma tehát eredetileg valamely istenség vagy az Isten dícsérete, megnyerése és magasztalása.
A vallásos költészet egyik legrégibb műfaja, az ősi kultúrákban mindenhol fellelhető.Közeli rokona az irodlami ima műfjaj
Az elnevezés eredete a görög hümnosz (ének) jelentésű - kifejezésre, illetve latinos hymnus változatára vezethető vissza.
Az ókori görög líra óta hagyományozódnak a műfaj szerkezeti sajátosságai: a megszólítás, a tárgy megnevezése; az érvelő rész (az istenség tetteinek, tulajdonságainak felsorolásával; a zárás (visszatérés a felvetéshez, de már az érvelés hatásának bizonyosságával) - ezt a szerkezeti megoldást szokás ABA-formának nevezni.
A himnuszköltészet a középkorban élte virágkorát (a műfaj része a vallási szertartásoknak, érintkezik az imaformákkal, s elősegíti a rímes-időmértékes verselés fejlődését).
A himnusz a későbbi korokban már nem csak vallásos tartalmakat fejezett ki, hanem bármely bölcseleti mondanivalót; és a hagyományos szerkezeti keretek is fellazultak. Így végül az ódával csaknem azonos jelentésű fogalommá vált: szárnyaló lendületű költemény, amelyet szinte bármely tárgy, téma - elvont eszme, természeti jelenség, kiváló tulajdonságú ember, egy ország - magasztalására írhattak.
Példák a himnuszra:
- Kölcsey Ferenc: Hymnus
- Vörösmarty Mihály: Szózat
- Petőfi Sándor: Nemzeti dal
[szerkesztés] A zsoltár
A himnusszal rokon műfaj, amely eredetileg az ószövetségi vallásos énekek gyűjtőfogalma.
[szerkesztés] Rapszódia
A legtöbb rapszódia is az ódai műfajcsoportba tartozik.
Jellemző vonásai a zaklatottság, az érzelmek és a gondolatok szenvedélyes hullámzása. A műfaj kifejezésmódja szubjektív.
Kötetlen a szerkezete is (az egyes részek nem elsősorban logikailag, hanem a képzelet és az asszociációk síkján kapcsolódnak egymáshoz), valamint külső formája és ritmusa is.
Hangneme emelkedett, gyakran eksztázisig felfokozott.
Az elnevezés az ókori görög rhapszódosz (énekmondó) által előadott költeményt jelentette.
[szerkesztés] Epigramma
Az epigramma műfaji alapvonása a rövidség és a tömörség. Az ókori költészetben ugyanis a halottakat jellemző (gyakran varázsigeként használt) mondásokból alakult ki a műfaj: ez vált felirattá, kőbe vésve, a síremléken (a szó 'rávésés'-t, 'felirat'-ot jelent).
Általában két elem van: valamilyen tény (tárgy, dolog, személy) és a hozzá kapcsolódó, gyakran szellemes, ötletes megjegyzés, gondolat, csattanó. Ennek a két elemnek megfelelően van előkészítő része (előtagja) és lezáró része (utótagja), mely többnyire egy fordulat után következik. Gyakran jellemzi a műfajt ellentétek egységbe foglalása.
Az epigramma témája, hangneme, célja szerint igen változatos: megörökíthet gyászt, szerelmet, sokféle életmozzanatot; van tanító, harci, gúnyos (szatirikus) és politikai változata is.
Kedvelt versformája a disztichon, de más versformákban is gyakori.


Based on work by