Jacques Cartier

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Jacques Cartier (orosz festő által készített kép
Nagyít
Jacques Cartier (orosz festő által készített kép

Jacques Cartier (Saint-Malo, Franciaország, 1491. december 31. - Saint-Malo, Franciaország, 1557. szeptember 1.) francia felfedező, a kanadai Szent Lőrinc-folyó felfedezője

A IX-X. században a vikingek fedezték fel Kanadát, majd a felfedezések korában egy velencei hajós, aki brit szolgálatba lépett, Giovanni Caboto érte el európaiként először Kanada partjait 1497-ben.

1534-ben Jacques Cartier indult el az Észak-Nyugati Átjáró keresésére, így érkezett meg Kanada partjaihoz. A Szent Lőrinc-folyó és környékének, valamint számos szigetnek volt a felfedezője.

Jacques Cartier a Szent Lőrinc-folyó öblében találkozott az indiánokkal, a micmac és a huron törzshöz tartozó irokézekkel.

Kanada, mint földrajzi név is első alkalommal 1534-ben jelent meg a Cartier úti beszámolójában. A szó eredete az irokéz falvak nevéből származik, a falvakat „Kanata”-nak nevezték, melyet Cartier az egész terülnek értelmezett. Amikor először hajózott be a Szent Lőrinc-öbölbe, és partra szállt, az irokézek törzsfőnöke, Donnacona kezdetben azt gondolta, hogy víz alatt élő és faházban lakik.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Élete

Saint-Malo Cartier idejében
Nagyít
Saint-Malo Cartier idejében

Saint-Maloban született 1491-ben, Jakez Karter névre keresztelték. Apja elismert tengerész volt a környéken.

1520-ban házasodott össze Catherine des Granches-sel, aki egy hajótulajdonos családjának lánya volt. Nem született gyermekük.

Életéről kevés adat maradt fenn, csak a felfedező útjai, azok viszont elég részletesen. Három alkalommal vezetett önállóan felfedezőutat Kanada partjaihoz. A Kanada partjaihoz vezetett expedíció előtt valószínűleg 1524-ben és 1528-ban Giovanni da Verrazzano kalóz hajóján, a legénység tagjaként, eljutott Amerika partjaihoz.

[szerkesztés] Az első expedíció 1534. április 20-a, és 1534. szeptember 5-e között

Jacques Cartier hajója
Nagyít
Jacques Cartier hajója

1532-ben Jean Le Veneur, Saint-Malo püspöke és Mont-Saint-Michel apáta javasolta I. Ferenc francia királynak, hogy küldjön expedíciót az Újvilágba az Indiába és Kínába vezető átjáró megkeresése végett.

Cartier az India és Kína felé vezető Észak-Nyugati Átjárót keresve indult útnak 1534. április 20-án, Saint-Maloból, két hajóval, és 61 fővel a fedélzeten. Cartier először Új-Foundland partjaihoz érkezett meg húsz nappal később, 1534. május 10-én, ami Kanada partjainál a Szent Lőrinc-folyó torkolatánál található. A francia korona nevében azonnal bejelentette igényét a földre. A felfedezés útja Új-Foundland Belle Isle fokánál kezdődött, majd behajózott az Szent Lőrinc-öbölbe. Június 12-én vagy 13-án láttak először indiánokat a „Land of Cain”-nél, a szárazföld belseje felől érkeztek, fókára vadásztak, ezeket „Beothuks”-oknak azonosította, akik ekkor még nem haltak ki. Mivel az Észak-Nyugati Átjárót kereste Kína felé, ezért hatolt be minden öbölbe, folyótorkolatba, remélve az átjáró megtalálását.

Hamar elérte a Cape Bretont, utána a Magdalen szigeteket június 26-án, június 29-én megérkezett a Prince Edward szigethez, anélkül, hogy tudta volna, hogy ez csak egy sziget. Megvizsgálta a tengerpartot. Ez a sziget a micmac indiánok területe volt, már az európaiak megérkezése előtt 2000 évvel is ott éltek. Cartier itt is partra szállt, ekkor találkozott néhány micmac indiánnal is, ez volt az első találkozás amerikai indiánok és a francia emberek között. Cartier később ezt a szigetet, mint „az elképzelhető leggyönyörűbb földterület”-nek ábrázolta.

A szigetet elhagyva július 4-én érkezett a Gaspé-félszigethez, 1534. július 7-én lépett partra, vele tartott egy francia pap is, aki elkísérte őt a hajón a tengeri útra, aki a partra éréskor hálaadó szentmisét mutatott be, Cartier pedig a francia királyság nevében birtokba vette a földet. A félsziget mentén továbbhajózva elérte a Gaspé öblöt. Több mint 200 irokéz indián halászott ezen a részen Stadcona indián faluból (ma Quebec). Kezdetben barátságosak voltak, de ez a kapcsolat rosszabbra fordult.

Cartier keresztet állít a Pointe-Penouille-n
Nagyít
Cartier keresztet állít a Pointe-Penouille-n

Cartier bejelentette a francia igényt a területre július 24-én. A 30 láb hosszú keresztet, melyet a Pointe-Penouille helyen állított fel, rossz szemmel nézte Donnacona, az irokézek törzsfőnöke. Félve a kapcsolat megromlásától, Cartier azt hazudta a keresztre, hogy csak egy jelentéktelen jelzés. Ezek után az indiánokkal való találkozása barátságosnak volt mondható.

Amikor keresztet állított Saint-Servan-nál, és az Île Brion-nál, az indiánoknak egyértelművé vált, hogy ez nem csak jelentéktelen valami, hanem célt szolgálhat, a territórium kijelölését. Donnacona törzsfőnök Cartierhez indult, a hajóhoz, tiltakozott, indián csónakkal megközelítette bátyjával és 3 fiával Cartier hajóját és haragosan beszélt hozzá, valamint a csatabárdjával hadonászott. A franciák megtámadták a hajóját, és kényszerítették az irokézeket, hogy a hajóra menjenek. Cartier megnyugtatta őket, ez olyan jól sikerült, hogy Donnacona belegyezését adta ahhoz, hogy két fia, Dom Agaya és Taignoagny elmehessen velük a hajóval, csak azt kellett megígérnie, hogy visszatérnek. A megegyezést közös ünnepi evéssel pecsételték meg.

Július 25-én elhagyta a Gaspé területét, továbbhajózott a Szent Lőrinc-öbölben, fedélzetén a két fiúval. Nyugat felé akart menni, de keletre indult el, 40 mérföld múlva látta meg a Anticosti szigetet, melynek neve az indiánok nyelvén „Nakitosek” volt. Július 29-ig hajózott a sziget mentén, augusztus 1 és augusztus 5 között tanulmányozta a szigetet, majd augusztus 15-én elindult hazafelé. A Belle Islandnál Saint-Malo felé vette az irányt, ahová szeptember 5-én érkezett meg. Ekkor még a Szent Lőrinc-folyót nem fedezte fel.

Jacques Cartier Franciaországba két értékes utassal érkezett meg: Dom Agaya-val és Taignoagny-val, Donnacona fiaival. Ők elkísérték őt a második expedícióban a Szent Lőrinc-folyóhoz.

Mindenki ebben az időben az India és Kína felé vezető átjárót kereste, a franciák is. Cartier útja ígéretesnek látszott, hogy megtalálják az utat. A felfedezőút a külső tengereken, egy új ország felfedezése, a szövetség a nyugati bennszülöttekkel, a sürgős és alaposabb vizsgálat, valamint a két indián fiú, akiket gyorsan franciául tanítottak, mind azon indokok között szerepelt, ami felgyorsította a második expedíció elindítását. Bár Cartier szeptember 5-én érkezett vissza, már október 30-a előtt döntöttek a második expedíció elindításáról a teljes felfedezéshez. I. Ferenc király 3000 livre összeggel járult hozzá az expedíció költségeihez.

[szerkesztés] A második expedíció 1535-1536 között

Második útja során, 1535-ben fölhajózott a mai Quebec-ig, a folyó mentét bejárva megtalálta Hochelaga (korabeli iratokban Ochelaga) indián falut, (a mai Montreal területe), továbbhaladt a folyó mentén, de a „Rapidok”-nak elnevezett hajózhatatlan folyamszakasz miatt visszafordult. A második expedíció eredményeként indult meg a prémkereskedelem, és a francia király 1536-ban bejelentette Új-Franciaország gyarmat létrejöttét.

Cartier a második Észak-Amerikai expedíciójára 1535. május 19.-én kelt hajóútra, 3 hajóval (Grande Hermine, Petite Hermine, Émérillo), 110 emberrel és a két bennszülött fiúval, azzal a céllal, hogy felkeresi a bennszülöttek két faluját, Stadacona-t (ma Quebec) és Hochelaga-t. (ma Montreal)

Az út Stadacona-ba, a mai Quebecbe a Szent Lőrinc-folyó mentén vezetett, mely Cartier legfontosabb felfedezése volt.

Cartier a Új-Foundlandot a Belle Isle foknál érte el, 50 nap alatt szelte át az óceánt. Most az Anticosti sziget másik oldalán hajózva érkezett meg a Szent Lőrinc-öbölbe, a folyó torkolatához. Szeptember 7-én érkezett meg l'le d'Orléans-ba, közel Stadacona-hoz, ahol találkozott Donnacona-val, az irokézek törzsfőnökével. A törzsfőnök megkönnyebbülve látta meg fiait. A fiainak tolmácsolása mellett Cartier Hochelaga-ról kérdezgette őt, az irokézek falujáról. Donnacona ellenezte ezt a nyugati utat, és fiait sem engedte el vele. A sámánok is felhívták Cartier figyelmét az ottani veszélyekre, álláspontjuk szerint a nyugati vidéken ördögök laknak, de Cartiert ez nem tántorította el elhatározásától. Kijelölt több embert arra, hogy maradjanak és építsenek erődöt, és folytatta útját Hochelaga-ba bennszülött idegenvezető nélkül. Cartier a fő hajóit a Stadacona végében, egy természetes kikötőben hagyta, és két kisebb hajójával folytatta az utat a folyón felfelé, hogy megtalálja Hochelaga indián települést.

Hochelaga indián település
Nagyít
Hochelaga indián település

A Szent Lőrinc folyó partjait megvizsgálta, részletes térképet készített, ezért lassan haladt előre, még mindig abban a hitben, hogy ez az út az Észak-Nyugati Átjáró. 1535. október 2-án érkezett meg Cartier ahhoz a nagy szigethez, melyet elmesélt számára Donnacona két fia, Dom Agaya és Taignoagny. Rövid hajókázás után megtalálta azt a vidéket, ahol kukoricát termeltek, A közelben, a hegység vonulata mellett megtalálta Hochelaga-t is, az irokézek faluját. Hochelaga sokkal mozgalmasabb és nagyobb volt, mint a kis település Stadacona, több mint 2000 huron lakóhelye volt. Azon az oldalon, ahol megérkeztek, áll ma a Jacques Cartier-híd.

Cartier azonnal találkozott az ottani huronokkal, miután egymást megajándékozták, lakomát ültek. Cartier meglepődve tapasztalta, hogy az indiánok szinte mindenhol füstölögnek, ezért érdeklődni kezdett, hogy mi az a növény, amelyet termeltek, majd megszárítottak és apróra törtek, ezek után pipába tömtek, és utána meggyújtottak. Cartier így ismerte meg a dohányt. Később hamar rászoktak ők is, hazatérve is, ami az európai elterjedést is segítette. Népszerűségének talán egyik oka az volt, hogy az indiánokat erőssé tevő csodaszernek hitték.

A beszélgetés és vendéglátás közben úgy érezte, hogy a bennszülöttek elfogadják az általa a kereszténységről mondottakat, ezért úgy gondolta, könnyű lesz őket megtéríteni.

Mielőtt folytatta volna útját, Cartier emlékművet emelt, melyet „Mount Royal”-nak nevezett el, a francia király tiszteletére. Az irokéz falu helyén települt későbbi város is erről kapta a nevét (Montreal).

Tovább haladt a folyó mentén, és elérkezett egy olyan szakaszhoz, Lachine-hez, ahol a folyó zuhataga miatt járhatatlanná vált, tudomásul vette, hogy ez a további útját lehetetlenné teszi, ezért visszafordult. Cartier végigjárta a vidéket és a folyó vonalát több kilométeren keresztül. Sehol sem találkozott ellenséges fogadtatással, a vidék pedig ideális volt gyarmatosításra.

Még a tél beállta előtt vissza akart érni, ezért Cartier elhajózott Hochelaga-ból, és elindult az Atlanti Óceán felé, hogy kiérjen a Szent Lőrinc-öbölhöz. Szerencsétlenségére, mire odaért a folyó befagyott, Stadacona közelében vissza kellet fordulnia, és a telet ott kellett töltenie az Újvilágban. Embereivel egy kezdetleges erődöt épített.

1535 november közepe és 1536 áprilisa között a francia flotta a Szent Lőrinc-folyó erősen befagyott torkolatában, a quebeci sziklák alatt vesztegelt. A jég vastagsága megközelítette az 1,8 métert a folyón, és a partot is hóréteg borította 1,2 méter magasságban. A tél zord volt.

A tél alatt, Stadacona-ban a francia kolóniát a betegségek, elsősorban a skorbut tizedelte meg. Az időjárás is, meg a betegség is magával hozta a franciák közötti feszültségeket, veszekedéseket. Ráadásul az irokézek szívélyessége hamar abbamaradt. A skorbutnak sok halálos áldozata volt.

Cartier feljegyezte a skorbut tüneteit az irokézeknél, és meglepődve tapasztalta, hogy a törzsfőnök fia, Dom Agaya, egészséges és fitt néhány nappal később a tünetek megjelenése után.. Konstatálta, hogy segítség nélkül kevés esélye van a telet áttelelni, Cartier végül felkérte Dom Agaya-t, hogy segítsen a skorbut leküzdésében.

Reménykedett abban, hogy az irokézek segítséget adnak a franciák betegségére is, ami lecsillapítja az „irokéz pestis”-t, és nem tekintik őket ellenségnek. Donnacona végül megengedte fiának, Dom Agayanak, hogy átadja a titkos gyógyszerüket Cartieréknek.

Cartier érdeklődéssel nézte, ahogy Dom Agaya a fehér cédrusfa törzsből háncsokat vág le, majd megfőzve teát készített belőle. Bárhogy is, de a tea hatott. Cartier így ismerte meg a skorbut egyik gyógymódját.

Cartier és az emberek többsége meggyógyult a teától, az irokézekkel is normalizálódott a kapcsolatuk. Tél végén Donnacona sokat mesélt Cartiernek a vidékről, ahol nagy mennyiségben található arany és gyémánt, a fűszerekről is, melyek számtalan variációban fordultak elő. Cartier megkérdezte a törzsfőnököt, hogy nem akarja-e elkísérni őt Franciaországba, hogy találkozzon az ő királyával, így előkészítve a harmadik expedíciót is, de a törzsfőnök elhárította a meghívást, de Cartiernek ajándékot adott, négy fia által készített ajándékot. Cartier azonban elhatározta, hogy a törzsfőnököt magával viszi bármi áron Franciaországba.

Mikor hazafelé készült, meghívta Donnacona-t egy partira az általuk épített erődbe. Donnacona azonban nem fogadta el, mintha megérezte volna, hogy a meghívás csak egy ürügy, de nem tudhatta, hogy Cartier ekkor már elhatározta, és 1536 májusában elrabolta Donnacona-t, fiait Dom Agaya-t és Taignoagny-t, 3 másik bennszülöttet, valamint 3 fiatal lányt is, akiket a hajóra vittek. A törzsfőnök is, de a tengerparton tartózkodó bennszülöttek is felháborodtak, de Cartiernek sikerült meggyőznie Donnacona-t, hogy a francia király szeretné látni őt, és hamarosan, a következő évben visszatérhet. Mivel választása nem volt a törzsfőnöknek, belenyugodott, és a parton levő bennszülötteknek viszontlátást kívánt Cartier hajójáról, és biztosította őket, hogy visszatér. Nem tudhatta, hogy sohasem látja viszont szülőföldjét. Cartier és emberei Saint-Maloba 1536. július 15-én érkeztek meg.

Franciaországban Donnacona találkozott a francia királlyal, és mesélt a Saguenay vidékéről, a túlsó világ toronymagas vízeséséről, a vidékről, ahol bálnák vannak, ahol a fehér emberek éltek, és a fűszerekről, amik bőségesen teremnek a szabadban.

Cartier új megbízást kapott, egy új kolónia előkészítésére Kanadában. Elkezdte az előkészítést, de az expedíció pénzügyi feltételei nem jöttek létre. Néhány évvel később, Cartier és a bennszülöttek szorgalmazták a visszatérést. Az engedélyt Cartier megkapta, de még mielőtt elindult volna Kanadában, az irokézek a fiatal lányok kivételével 1540-ben meghaltak.

[szerkesztés] A harmadik expedíció 1541. május 231542. szeptember között

1541. május 23-án Cartier elindult Saint-Malo-ból harmadik útjára, öt hajóval (Grande Hermine, Émérillon, Georges, Saint-Brieux, ötödik neve nem ismert), azzal a céllal, hogy új kolóniát alapítson I. Ferenc francia király kívánságára Kanada területén. Az öt hajón 1500 emberrel indult útnak. Magával vitt földműveseket is, valamint haszonállatokat is.

A lehetséges arany mezők is érdekelték Cartiert. Épp ezért visszatért Stadacona-ba. Lehorgonyozva a hajóit Stadacona-nál, augusztus 23.-án egyedül találkozott a huronokkal, bár különböző módokon üdvözölte őket, a fogadtatás nem volt szívélyesnek mondható. Az irokézek azt remélték, hogy viszontláthatják főnöküket és az embereket Cartierrel együtt. Amikor megkérdezték, hogy hol vannak ők, Cartier kitérő választ adott, azt felelte, hogy ők még több időt akartak eltölteni Franciaországban, mert megbecsült vezetői az új országnak is, ezért még nem tértek vissza. A bennszülöttek nem hittek neki. Rövid idő múlva Cartier egyik emberét az erődtől közeli helyen meggyilkolták.

Cartier a keleti oldal felfedezőútját elejtette, és egyedüli telepeseknek való helyet a Szent Lőrinc-folyó mentén képzelte el. Elhatározta, hogy ezen a vidéken építi meg a telepet.

Kilenc mérfölddel a folyón felfelé, egy helyen, amit ma „Cap-Rouge”-nek hívnak, találta meg a telep létrehozásának lehetséges helyét. Védett települést létesített és elnevezte „Charlesbourg-Royal”-nak. Épített egy másik erődöt is, ami a településre rálátott. Ő tovább folytatta a folyó tanulmányozását, az emberek pedig elkezdtek gyűjteni kvarckristályokat, (gyémánttartalmú) és aranytartalmú köveket. A hajók közül 2 hajót megrakodva Cartier számos más kőzettel hazaküldött szeptember 2-án.

Így köszöntött be a tél. A tél kemény volt, a helyi huronok is ellenségesek voltak, sok problémájuk volt az ételekkel és a skorbuttal is. A huronok megölték 35 emberét. Ezek a tények arra az elhatározásra bírták Cartiert, hogy visszatérjen Franciaországba. Ez meg is történt, 1542 júliusában hajóra szállt, és 1542. októberében megérkezett Európába. Ez volt az utolsó útja Amerikába.

Későbbi beszámolójában leírta azokat a különös halakat, melyeket a partoknál láttak, (tőkehalak és bálnák).

Cartier soha nem tért vissza Kanadába. Saint-Maloban élt, elismert lett, kereskedőként dolgozott. 66 éves korában halt meg, 1557. szeptember 1-jén egy járványban.

[szerkesztés] Emlékezete

  • Place Jacques-Cartier, utca neve Montrealban
  • Jacques-Cartier River, a róla elnevezett folyó
  • Jacques-Cartier Park, Quebec
  • Jacques-Cartier híd

[szerkesztés] Külső hivatkozás