Szabá
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Szabá, a bibliai héber eredetű nevén Sába egy ókori délarab állam, mely megközelítőleg a mai Jemen területén feküdt. Jelentős gazdasági és kulturális vívmányai mellett az idők folyamán domináns szerepre tett szert a környező államok (Hadramaut, Máin és Katabán) között.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
Szabá, ahogy a délarab vidék egésze, történetéről meglehetősen kevés forrásunk van. A későbbi arab történetírók alig tudtak valamit a hajdani gazdag államokról, de még a kortárs ókori szerzők sem ismerték igazán az elszigetelt, de mesésen gazdagnak sejtett jemeni vidékről. A ránk maradt feliratos anyag mennyisége meglehetősen csekély, illetőleg a politikai és vallási helyzet miatt a régészeti kutatások is jelentős nehézségekkel szembesülnek. Jemen ötös siíta vezetősége az idők folyamán felbecsülhetetlen értékeket pusztított el az iszlám jegyében.
A szábeusok voltak a térség első államalkotó népe. A Nadzsrántól délre elhelyezkedő eredeti, városállami jellegű[1] hazájuk körülbelül Kr. e. 750-től kezdve tekinthető államnak[2], uralkodói eleinte teokratikus jellegű uralmat gyakoroltak kb. Kr. e. 610-ig. Címük MKRB volt, amit az arabból visszakövetkeztetve „mukarrib”-ként szokás visszaadni. Szabá jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint hogy már a Kr. e. 8. és 7. század fordulóján uralkodó II. Sarrukín és Szín-ahhé-eriba asszír királyok évkönyvei is megemlítenek két szabai uralkodót, Jasza-amart és Kariba-ilt.
Az első időszakban az Almaka holdisten templomának romjairól nevezetes Szirváh volt Szabá fővárosa, majd a szekuláris jellegű váltást követően átkölzötött Maribba. Maribban készült el a délarab civilizáció legnagyobb vívmánya, a Szadd Marib, azaz a maribi gát. Körülbelül a Kr. e. 7. század közepén készült el, majd a Kr. u. 5. és 6. században többször átszakadt, utoljára 543 és kb. 570 között valamikor. A Vádí Dzana vízgyűjtője 577,5 méter hosszú, fala 15 méter széles – a számos délarab duzzasztógát legnagyobbika. A szábeusoknak emellett vízvezetékeket, csatornákat, kövezett utakat köszönhetett a térség.
Szabá uralkodói a Kr. e. 5. század közepén vették fel a MLK (király) címet, elsőként Kariba-il Vatar. Fénykorukban a szábeusok afféle vazallusukká tették északi szomszédjukat, Máint, és előfordult, hogy a keleti Katabánt és Hadramautot is ellenőrzésük alá vonták. Hatalmuknak végül a déli eredetű himjariták vetettek véget Kr. e. 115-ben. Egyes kutatók korábbra teszik a hanyatlás kezdetét, és a máiniak és katabániak Kr. e. 4. századi előretörésével magyarázzák Szaba bukását.[3]
Máig eldöntetlen kérdés, hogy a délarabok etiópiai „gyarmatosítása” mikor zajlott, de elképzelhető, hogy már a szábeusok kivették belőle a részüket, ahogy az abesszin területek függetlenedésére is sor kerülhetett már Szabá dominanciájának korában.
[szerkesztés] Sába királynője
A Biblia ószövetségi részében a Királyok könyve és a Krónikák könyve tesz említést Sába királynőjének látogatásáról Bölcs Salamon jeruzsálemi udvarában, hallva annak hatalmáról. Salamon a Kr. e. 10. században uralkodott, a két történeti könyv azonban jóval később, a Kr. e. 6. és Kr. e. 5. században készült. A régészeti leletek arra utalnak, hogy Salamon országa közel sem volt az a nagyhatalom, amit a Biblia leírt, így valószínűtlen, hogy egy oly messzi vidékről, mint Jemen, hódolni érkezett volna hozzá egy küldöttség – főleg nem az uralkodónő vezetésével.
Az kétségtelen, hogy az arabokról szóló korai mezopotámiai és szíriai források megörökítették számos uralkodónő nevét, de a Dél-Arábiából ismert koronás fők kivétel nélkül férfiak. Ráadásul a leletek bizonysága alapján az is valószínűsíthető, hogy Szabá a tárgyalt korban nem rendelkezett kitüntetett szereppel. Az újabb kutatások kételkedőek a látogatás megvalósulásával kapcsolatban, „Sába királynője” több kutató szerint legfeljebb egy délarab kereskedelmi kolónia vezetője lehetett (ha létezett egyáltalán).
A bibliai hagyomány azonban meggyökeresedett a köztudatban. A királynő – neve Bilkisz – látogatása a Koránban is szerepel, a Kebra Nagasztban megőrzött etióp eredetmítosz szerint pedig Bilkisz gyermeket szült Salamonnak, aki később az első négus lett I. Menelik néven.
[szerkesztés] Gazdaság
Szabá és Délnyugat-Arábia éghajlata szubtrópusi monszun, így a félsziget nagy részével ellentétben bőséges esők érik, és a terület alkalmas az öntözéses földművelésre. A maribi gát és más vízművek, kutak mutatják, hogy a szabáiak igyekeztek is kihasználni a kedvező helyzetet. Dél-Arábia más szempontból is komoly előnyöket élvezett: ellenőrizte az afrikai és indiai tengeri kereskedelmi utat. Nem véletlenül nevezi a szábeusokat több történész az „Indiai-óceán föníciainak”[4][5]: kikötőik, Áden és Kana[6] az Ázsiából és a mai Szomáliából behozott termékek (fűszerek, elefántcsont, arany) továbbításából hatalmas hasznot hajtottak, de a szabái föld is megtermelte a maga luxuscikkét, a tömjént. Minderre nagy igény mutatkozott Egyiptomban, Szíria, Palesztina és Mezopotámia előkelőségeinek udvaraiban és a templomokban.
A szábeusok érdeme a Tömjénút kialakítása. Mivel a Vörös-tenger nehezen hajózható volt, megszervezték az északra (elsősorban Gázába, később Petrába és Palmürába) vezető karavánutat. Mindehhez szükség volt a megfelelő állomások, telepek, pihenőhelyek és itatók kialakítására és az értékes áru északi nomád araboktól való megvédésére. Szaba urai tették először érdekeltté az tevés beduinokat a karavánok biztosításában és védelmezésében – rendszerük pedig rendkívül sokáig, egészen az iszlám győzelméig fennmaradt, noha ellenőrzése többször került új kézbe.
[szerkesztés] Lásd még
- szábeisztika
- délarabok
[szerkesztés] Hivatkozások
- ↑ Bernard G. Weiss, Arnold H. Green: A Survey of Arab History. Kairó, The American University in Cairo Press, 1985. p. 28
- ↑ Philip K. Hitti: History of the Arabs. MacMillan, London, 1960. p. 52
- ↑ Burchard Brentjes: Izmael fiai: Az arabok története és kultúrája. Budapest, Kossuth, 1986. p. 18
- ↑ Philip K. Hitti: History of the Arabs. MacMillan, London, 1960. p. 49
- ↑ Bernard G. Weiss, Arnold H. Green: A Survey of Arab History. Kairó, The American University in Cairo Press, 1985. p. 29
- ↑ The Cambridge History of Islam, I/A kötet. Szerk.: P. M. Holt, Ann K. S. Lambton, Bernard Lewis. 1970. ISBN 0-521-07567-X. p. 10
[szerkesztés] Források
- Philip K. Hitti: History of the Arabs. MacMillan, London, 1960.
- Bernard G. Weiss, Arnold H. Green: A Survey of Arab History. Kairó, The American University in Cairo Press, 1985.
- The Cambridge History of Islam, I/A kötet. Szerk.: P. M. Holt, Ann K. S. Lambton, Bernard Lewis. 1970. ISBN 0-521-07567-X.</ref>
- Burchard Brentjes: Izmael fiai: Az arabok története és kultúrája. Budapest, Kossuth, 1986.
- Pecz Vilmos: Ókori lexikon I-IV. kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1904. Lásd még itt.


Based on work by