Mozart: Divertimento No. 4
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Wolfgang Amadeus Mozart No. 4-es D-dúr divertimento című alkotása, (K. 205 (173a)) 1773 őszén, Bécsben íródott a következő hangszerekre: hegedű, brácsa, fagott, nagybőgő és két kürt.
Mozart életrajzírói feltételezik, hogy különleges alkalomra komponálta.
Tételei:
- Largo — Allegro
- Menuetto
- Adagio
- Menuetto
- Finale. Presto
Ismét Joseph Haydn hatásával találkozunk ebben a műben, amelyhez ezúttal a bécsi szerenádzenék közkeletű stílusjegyei társulnak.
Burney, a világutazó angol kutató, aki Mozart korának európai zenéjét és zenészeit személyes élmény alapján ismerte, útinaplójában beszámol azokról a szerenádokról és cassatiókról, amelyeket úton-útfélen hallani Bécsben az utcákon, vagy a kávéházak teraszain. Elképzelhető, hogy a bécsi utcán kóborló muzsikusok számára íródott ez a mű is.
Az első tételt bevezető Largo például tipikusan bécsi szerenád-formára vall, a gyors főtétel szerkesztéséhez azonban, akárcsak a két menüett megoldásához, Joseph Haydn nyújtott előképet. A harmadik helyen álló lassú tételt vonóstrió szólaltatja meg, de lényegében hegedűszólóra szánta Mozart — ismét Haydn 1771-es vonósnégyesei lassú tételeinek tanulságát vonta le. De az idősebb pályatárs hatását mutatja a finálé variációs felépítése is. Itt a hangszerelés az olasz concertók mintáját követi: valamennyi hangszer részese lehet a mondanivaló interpretálásának.
| Wolfgang Amadeus Mozart divertimentói |
|---|
|
D-dúr, K. 136 (125a) | B-dúr, K. 137 (125b) | F-dúr, K. 138 (125c) | D-dúr, K. 205 (173a) | F-dúr, K. 247 | D-dúr, K. 251 | F-dúr, K. 253 | B-dúr, K. 270 | B-dúr, K. 287 (271b) | D-dúr, K. 334 (320b) |


Based on work by