Nemi szelekció

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A nemi szelekció (szexuális szelekció, vagy szexuális kiválasztódás) fogalmát Charles Darwin vezette be A fajok eredete című korszakalkotó művében a természetes szelekció mellett. Olyan, fajokon belüli eltéréseket próbált megmagyarázni vele, amelyek „nem járnak sem közvetlen, sem közvetett haszonnal” az egyedek számára. Darwin szerint a nemi szelekció a felelős a nemek közötti morfológiai különbségekért (pl. a pávakakasok díszesebb tollazata, a szarvasfélék hímjeinek agancsa vagy a hímoroszlánok sörénye). A természetes és a nemi szelekció között az a különbség, hogy míg az előbbinek a hajtóerejét az egyedek „létért folyó küzdelme” adja, addig az utóbbi viszont az egyedeknek a szaporodás jogáért folytatott küzdelmét jelenti.

Nőstény és hím paradicsommadár
Nagyít
Nőstény és hím paradicsommadár

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] A nemi szelekció általában

Az elképzelés alapja, hogy az állatok számos olyan jellegzetességet fejlesztettek ki, amelyek szigorúan véve nem szolgálják az egyedet a túlélésben, viszont segítenek neki abban, hogy minél több utódja szülessen. Ezt a nemi szelekció segítségével kétféleképpen érik el:

  • valamely jellegzetességgel vonzóvá teszik magukat az ellenkező nem számára (nemek közötti, interszexuális vagy epigámikus szelekció);
  • vagy elriasztják vele az azonos nemű vetélytársakat (nemen belüli, intraszexuális szelekció).

Ahhoz azonban, hogy a nemi szelekció működjön, egyrészt az egyik nemben ki kellett alakulnia valamely jellegzetességnek, másrészt pedig az ellenkező nemben vonzalomnak kell ébredni a kérdéses jellegzetesség iránt.

Míg tehát a természetes szelekció olyan tulajdonságokat fejleszt ki egy faj számára, amelyek segítik az egyedeket túlélésért vívott harcban, addig a nemi szelekció a felelős általában egy fajon belüli olyan változatosságokért, amelyek nem szolgálják szigorúan az egyedek túlélését. Viszont a nemi szelekció során csak olyan jellegzetességek fejlődhetnek ki, amelyeket a természtes szelekció „megenged”.

A nemi szelekció hajtóerejét az adja, hogy az ivarosan szaporodó, de különösen a fejlettebb állatfajok esetén a két nemnek más és más az érdeke: a hímek minél több nőstényt szeretnének megtermékenyíteni, a nőstények viszont biztosítva szeretnék „látni”, hogy minél egészségesebb utódokat hoznak a világra ill. nevelnek fel (vagyis a szaporodásba fektetett energiájuk minél jobban megtérüljön).

Mivel a lehetőségek száma korlátozott (a hímek számára a nőstények száma, a nőstények számára a táplálék mennyisége az utódok felneveléséhez), ezért a hímeknek valamilyen módon versengeni kell a nőstényekért, azoknak pedig valamilyen módon ki kell tudni választani azokat a hímeket, amelyek a legrátermettebbek, mivel az utódok felnevelésben a két nem között általában az ő energiaráfordításuk sokkal nagyobb. (A nőstények versengése sokkal ritkább.)

[szerkesztés] Példa interszexuális szelekcióra

Különösen jó példa a nemek közötti szelekcióra a pávák esete, ahol a kakasok díszes farktollazatukkal próbálják elcsábítani a tojókat, akik pedig azt a kakast választják, amelynek a legpompásabb a farktollazata. Az eredmény: a kakasoknál olyan pompás farktollazat fejlődött ki, amely sok esetben hátrányt is jelenthet számukra. A tojó jellegtelensége viszont azért fontos, mert egy díszes tollazattal csak felhívná magára a ragadozók figyelmét, pedig neki kell felnevelni a fiókákat.

Pávakakas képe. Tőle hátrább, baloldalt látható egy jellegtelen kinézetű tojó.
Nagyít
Pávakakas képe. Tőle hátrább, baloldalt látható egy jellegtelen kinézetű tojó.

Az etológusok szerint a tojók a díszes tollazaton keresztül elsősorban a hímek testének szimmetriáját figyelik és ebből „próbálják” megtudni, hogy az adott hím mennyire egészséges. Ugyanis betegségek, sérülések, genetikai rendellenességek általában rontják a test szimmetriáját . Bizonyított tény, hogy a „csökkent szimmetriájú” hímek (pl. egy fél agyarral rendelkező elefánt, rozmár, vagy egy törött agancsú szarvas) kevesebb utódot nemzenek. [1]

Az etológusok között vitatott, hogy a pávakakasok díszes farktollazata a nemi szelekció „megszaladása” (vagyis már inkább hátrány, mivel a kakasok halálozása bizonyítottan nagyságrendekkel nagyobb, mint a tojóké), vagy pedig a rátermettség tényleges bizonyítéka (mivel egy szaporodni képes kakasnál azt mutatja, hogy a díszes tollazata ellenére még a ragadozókat is el tudta kerülni) [2].

Az interszexuális szelekció tehát általában azt jelenti, hogy a hím kelleti magát nőstények előtt és az utóbbiak pedig választanak. Az interszexuális szelekció eredménye a nemek külalakját illetően általában a díszes tollazatban mutatkozik meg.

[szerkesztés] Példa intraszexuális szelekcióra

A nemen belüli szelekció esetén általában a hímek megküzdenek egymással a dominancia-rangsor magasabb pozícióiért ill. a párosodás jogáért (a kettő általában összefügg). Mivel legtöbbször ez a küzdelem test-test elleni (főleg rituális, olykor vérre megy, de ritkán élethalálharc), ezért ezen fajoknál a hímek testmérete nagyobb, mint a nőstényeké. Ennek oka, hogy a hímek kompetíciója (versengése) elsősorban a testi erőben jelentkezik.

Nőstény és hím elefántfóka: jól látható a hatalmas méretkülönbség közöttük.
Nagyít
Nőstény és hím elefántfóka: jól látható a hatalmas méretkülönbség közöttük.
 Egymással küzdő szarvasbikák.
Nagyít
Egymással küzdő szarvasbikák.

Jó példa erre az elefántfókák (Mirounga angustirostris) esete: a szaporodási időszak előtt a bikák keményen megküzdenek egymással a kedvező fekvésű partszakaszokért. Aki ugyanis kedvezőbb fekvésű partszakaszt birtokol, annak több (akár 100) tehén jut („hárem”), mivel az ilyen helyeket az utóbbiak előnyben részesítik. Az eredmény: az elefántfóka bikák kétszer-háromszor nagyobbak, mint a tehenek.

Az intraszexuális szelekció esetén tehát általában a hímek között „dől el”, hogy mely nőstényekkel párosodnak és ebbe az utóbbiaknak kevés „beleszólásuk” van, viszont ily módon a nőstények általában mindig a legrátermettebb hímeket kapják (így „elégedettek” lehetnek). Ezt megerősítik a megfigyelések is: amelyek szerint egy nőstény inkább „elmegy” egy domináns hímhez második, harmadik vagy sokadik nősténynek, mint egy kevésbé dominánshoz elsőnek. Elefántfókáknál figyelték meg, hogy ha a háremhez egy idegen, szubdomináns hím közeledik, akkor a nőstények kiáltozással jelzik a szultánnak a behatolót, akit az el is zavar.

A fentieket Patricia Brown amerikai pszichológus állatkísérletei is megerősítették. Brown és munkatársai szíriai aranyhörcsögök hímjeit párosával összeengedték, hogy az egymás közötti harcaik során kialakuljon közöttük a dominancia-rangsor. Ezek után a hímeket kis „kifutókba” tették, amelyekben viszont egy kis hámmal megakadályozták a szabad helyváltoztatásukban és nem is láthatták egymást. Az egyes kifutók egy közös térre nyíltak, ahová ovuláló nőstényeket helyeztek el egyesével. Ezzel a kísérlettel arra voltak kiváncsiak a kutatók, hogy ha csak a nőstényeken múlna a választás, akkor vajon milyen hímet választanának maguknak? Azt kapták eredményül, hogy a nőstények mindig a legdominánsabb hímet választották. A kutatók feltételezik, hogy a nőstények „kiszagolták” a domináns hímet, amelyből viszont feltételezhetően jellegzetes illatanyag (feromon – a „dominancia illata”) áradt [3].

Az is elmondható, hogy egy fajon belül a nemek közötti nagyobb méretkülönbségekért (nemi dimorfizmus, kétalakúság) főleg az intraszexuális szelekció a felelős. Ez leginkább a territoriális (területvédő) hímek esetén kifejezett. Az intraszexuális szelekció azt is eredményezi, hogy egy populáció nem mindegyik egyede vesz részt a szaporodásban. Pl. szintén az elefántfókáknál jegyezték fel, hogy a legdominánsabb bikák 6%-a termékenyítette meg a tehenek 88%-át [4].

Néhány fajnál az intraszexuális szelekció egyik érdekes velejárója a kölyökgyilkosság jelensége. Ez azt jelenti, hogy ha a hárem „ura” (szokták még szultánnak vagy pasának nevezni) megváltozik, akkor az új hím megöli az elüldözött vetélytárs fiatalabb kölykeit. Ennek oka, hogy ilyenkor a nőstények minél előbb fogamzóképes állapotba kerülnek és az új hím számára fognak kölyköket szülni (mivel az új szultánt is szorítja az idő - a „trónkövetelő” vetélytársak azonnal jelentkeznek). Ez a jelenség megfigyelhető pl. az oroszlánok, az Indiában élő hulmánok (Presbytis entellus – India szent majmai) és néhány rágcsálófaj között.

Sok állatfajnál nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy esetükben melyik fajta nemi szelekció működik. Ez az helyzet a szarvasfélék (Cervidae) és antilopfélék (Antilopinae) esetén, amelyek hímjei a párosodási időszakban a nőstények előtt küzdenek meg egymással. Általában a győztesek párosodnak, de elképzelhető, hogy a hímek agancsai, teste és mozdulatai is befolyásolják a nőstényeket.

Végezetül pedig az, hogy valamely populációban mely jellegzetességek alakulnak ki a nemi szelekció hatására, nagyrészt a véletlenen múlik, ezt a jelenséget „alapítóhatásnak” nevezik a biológiában.

[szerkesztés] Nemi szelekció a gerinctelenek között

A nemi szelekció csak az ivarosan szaporodó fajok között létezik és az alacsonyabb rendű állatoknál kevéssé kifejezett vagy látványos. Ennek oka nagyrészt az, hogy náluk az ivadékgondozás viszonylag kis ráfordítást igényel. Ez legtöbbször abban merül ki, hogy a petéiket valamely biztosabb helyre rakják le: nagyszámú utódaikat ezután gyakorlatilag rábízzák az elemekre és a véletlenre

A gerinctelen fajok különböző nemei általában szag-, hang- és vizuális jelekkel hívják fel egymásra a figyelmet: vagyis rájuk inkább az interszexuális szelekció a jellemző. A gerinctelenek legnagyobb fajgazdagságú törzsét az ízeltlábúak adják, így a példákat könnyebb közülük választani.

[szerkesztés] Szagjelek

Szagjeleket főleg a repülő rovarok használnak. A fajok legtöbbjénél a hímek (a selyemlepkéknél (Bombyx mori) a nőstények) jellegzetes anyagokat bocsátanak ki (ezeket általánosságban feromonoknak nevezzük), amelyeket a nőstények megfelelő receptorok segítségével érzékelnek. A feromonok hatóanyaga és hatótávolsága legtöbbször fajspecifikus, és a nőstények képet kaphatnak általa a hímről. Ebben a versengésben azok a hímek a sikeresebbek, amelyek minél több nőstényt tudnak minél nagyobb távolságról magukhoz csábítani.

Az illatok azonban sokszor a ragadozók figyelmét is felkelthetik, és emiatt nem érdemes annak intenzitását egy szint fölé emelni. E hátrány kiküszöbölésére sok faj erősen fajspecifikus feromonokat használ, amelyeket csak saját fajtársaik tudnak érzékelni. (A feromonokat a mezőgazdaságban a rovarirtáshoz is felhasználják: segítségükkel csalják csapdába valamely kártevő rovarfaj hímjeit.)

[szerkesztés] Hangjelek

Hím szarvasbogár.
Nagyít
Hím szarvasbogár.
Nőstény szarvasbogár.
Nagyít
Nőstény szarvasbogár.

Egy másik hatékony módszer a nőstények figyelmének felhívására a gerinctelenek között a hangképzés. Az ízeltlábúak között ennek nagyon jó példáját adják a kabócák és a tücskök. A hangjelekről is elmondhatók ugyanazok, mint a szagjelekről: vagyis jó, ha nagy a hatótávolságuk (pl. a lótücsök (Gryllotalpa vulgaris) Y alakú üregből ciripel, hogy hangját minél messzebbre lehessen hallani); de ugyanakkor a ragadozók figyelmét is felhívhatják (pl. egy észak-amerikai tücsökfaj (Gryllus intiger) a prédája egy parazita légyfajnak (Euphasiopteryx ochracea), amelyelyek példányai a ciripelő hímekre helyezik petéiket, hogy a kikelő lárvák a tücsök testébe mászva elfogyasszák azt).

[szerkesztés] Vizuális jelek

Vizuális jeleket használnak a közismert nagy szentjánosbogár (Lampyris noctiluca) hímjei, amelyek fényvillanásokkal hívják fel magukra a nőstények figyelmét. Szintén vizuális jelekkel kommunikálnak egymással egy lepkefaj (Pieris protodice) egyedei, amelyek szárnyain ultraibolya fényben látszódó pigment-mintázat található: a hímekén több, a nőstényekén kevesebb. A rovarok látnak az ultraibolya tartományban is, így meg tudják különböztetni egymást, ill. a hímek meg tudják ítélni a nőstényeket azok „ultraibolyaképe” alapján (mivel a nőstények pigmentjei fontos információkat tartalmaznak azok hordozójáról).

[szerkesztés] „Nászajándék” felajánlása

Egyes ragadozó rovarfajok (pl. egy skorpiólégyfaj (Panorpa latipennis) és egy skorpiófátyolka (Bittacus apicalis)) hímjei „nászjándékot” visznek a nőstényeknek, akik annak minőségéből állapítják meg azok rátermettségét.

[szerkesztés] Letelepedés a szaporodási/táplálkozási hely közelében

Számos rovarfaj hímjei a szaporodási időszakban a fajra jellemző szaporodási (sok légyfaj esetén dögök vagy ürülék) vagy táplálkozási hely (pl. pollen- és nektárgyűjtő rovarok esetén virágok) közelében köröznek, így várva a nőstényeket, akik előbb-utóbb megérkeznek.

[szerkesztés] Vetélkedés a testi erőben

A testi erőben történő vetélkedés (intraszexuális szelekció) nem ismeretlen, de viszonylag ritka a gerinctelenek (rovarok) között. Egyik példája a szarvasbogár (Lucanus cervus), amelynek hímjei megküzdenek egymással a „szarvaik” segítségével. A hímek célja, hogy riválisukat a toruknál vagy potrohuknál megragadva elcipeljék a nőstény közeléből és tőle valamivel távolabb jó alaposan a földhöz „vágják”. Ennek eredményeképpen a faj hímjei hatalmas „szarvakkal” (módosult rágókkal) rendelkeznek, a nőstények viszont nem.

[szerkesztés] Nemi szelekció az alsóbbrendű gerincesek között

A halakra inkább az interszexuális szelekció a jellemző: vagyis a két nem képviselői a másik testét figyelik (annak méretét, alakját, színeit, mintázatát), és abból próbálják megállapítani egymás rátermettségét. Vannak fajok (pl. a kölönte (Cottus bairdi)), amelyek hímjei territorálisak: ők ívóhelyet őriznek.

A kétéltűek közül a békák hímjei elsősorban hangjelekkel hívogatják a nőstényeket: közülük azok a sikeresebbek, amelyeknek a hangja a legmesszebbre hallatszik. Náluk is nagyobb azonban annak a lehetősége, hogy a hímek ragadozók zsákmányául esnek, ezért vannak néma fajok is. Vannak békafajok, amelyek hímjei territorálisak is: szaporodásra alkalmas vizes élőhelyet őriznek.

A hüllőknél előfordul mind az intra-, mind az interszexuális szelekció: vagyis a hímek megküzdenek egymással vagy különféle módokon udvarolnak a nőstényeknek.

[szerkesztés] Nemi szelekció a madaraknál

Lugasépítőmadár fészke.
Nagyít
Lugasépítőmadár fészke.

A különböző madárfajokra általában az interszexuális szelekció a jellemző, mivel – testfelépítésük miatt – a hímek egymás elleni küzdelme kevéssé lehet hatékony. Ezért a hímek általában a következő módszerekkel próbálják elcsábítani a tojókat:

  • Díszes, változatos, sokszor színpompás tollazat (pl. páva, paradicsommadarak (Paradisaeidae)).
  • Énekhang, a hímek énekhangjának egy másik fontos feladata a területük védelme (intraszexuális szelekció): egy másik hím számára az énekhang jelzi, ha egy terület foglalt. Ha a betolakodó erre sem ügyel, akkor kerül sor tettlegességre (pl. az énekesmadarak).
  • Lugas építése. Egyes fajok hímjei lugast építenek, amelyeket a nőstények szigorú mustrának vetnek alá és azt a hímet választják, aki a számukra tetszetősebb építményt készítette (pl. a selyemmadár (Ptilonorhynchus violaceus)), majd tojó fészket épít, a hím pedig pózol tovább.
  • Tánc a tojók előtt (pl. a darvak vagy a pittafélék).

[szerkesztés] Nemi szelekció az emlősöknél

A legtöbb emlősfajra az intraszexuális szelekció a jellemző, vagyis a hímek megküzdenek egymással a párosodás jogáért ill. a nőstényekért (még sok, amúgy békés állatfaj is). Ezért a legtöbb emlősnél a hímek nagyobbak, mint a nőstények. Ez a méretkülönbség azoknál az emlősfajoknál a legnagyobb, amelyek hímjei „háremet” tartanak fenn, ilyen fajok pl. a fókák, páviánok, gorillák, a lófélék, szarvasfélék és az oroszlánok. Vannak társas állatok (mint pl. a farkasok, rókamanguszták (Suricata suricata)), ahol a csoporton belül csak a domináns párnak van joga szaporodni: az ilyen fajoknál ha egy szubdomináns nőstény mégis kölykezni „mer”, akkor a kölykeit megölik.

[szerkesztés] Nemi szelekció az emberszabású majmoknál

Azért van jelentősége a nemi szelekció vizsgálatának az emberszabású majmok között, mert ennek segítségével valamiféle elképzelésünk lehet arról, hogy ez hogyan működhetett távolabbi őseink (pl. az Australopithecus-fajok) között.

[szerkesztés] Orángután

Az orángutánok a legtávolabbi rokonaink az emberszabású majmok között: a legközelebbi közös ősünk mintegy 12-14 millió évvel ezelőtt élhetett, így őket általában kevéssé veszik figyelembe az őseinkre vonatkozó feltételezések kapcsán. Az orángutánok különben magányos lények: a hímek és nőstények csak a párosodás idejére találkoznak és a nőstények egyedül nevelik kölykeiket. Ennek ellenére a hímek kb. kétszer akkorák, mint a nőstények.

[szerkesztés] Gorilla

Ezüsthátú gorilla.
Nagyít
Ezüsthátú gorilla.
Csimpánz.
Nagyít
Csimpánz.
Törpecsimpánz.
Nagyít
Törpecsimpánz.

A gorillák domináns hímek („ezüsthátúak”) vezette családokban élnek, amelyben a nőstények és azok kölykei élnek. Ezekben a családokban csak egyetlen ivarérett hím van: az ezüsthátú. A hím kölykök a felserdülésüket követően elhagyják a családot. A családfői „tisztséget” a hímeknek egymás közötti küzdelmekben kell megszerezni (és megtartani), ezért testtömegük kb. kétszer, testmagasságuk pedig kb. a harmadával nagyobb, mint a nőstényeké, továbbá hatalmas szemfogaik vannak és a koponyájukon nyílirányú (szagittális, a homlok és a tarkó középpontját összekötő) csonttaraj húzódik.

Az ember és a gorilla közös őse mintegy 9-10 millió évvel ezelőtt élhetett. Ebből arra következtethetünk, hogy az Australopithecus-fajok ősei és – és testi jellegzetességeik alapján – a később megjelent Paranthropus-fajok legtöbbje is hasonlóan élhetett.

[szerkesztés] Csimpánz

A csimpánzok nemi dimorfizmusa kisebb, mint a gorilláké, viszont nagyobb, mint az emberé. Csoportszerkezetükre az alábbiak jellemzők:

  • zárt csoportokban több hím és nőstény él együtt;
  • nemi érésük után a hím utódok a csoportban maradnak, a nőstények elhagyják azt;
  • a rokon hímek közösen, egymással együttműködve védik a nőstényeket és a csoport területét: ha „járőrözés” közben idegen hímekkel találkoznak (és túlerőben vannak), akkor megtámadják őket, ha nőstényekkel találkoznak, akkor a saját nőstényeik közé terelik;
  • a nőstények között lazább a kapcsolat, ami azt jelenti, hogy a nőstények könnyen csatlakoznak egy csoporthoz ill. könnyen elhagyják azt;
  • egy hím több nősténnyel tart kapcsolatot (poligínia).

A csimpánz és az ember közös őse kb. 6-7 millió évvel ezelőtt élhetett [5], néhány millió évvel az Australopithecus-fajok megjelenése előtt. Ebből arra következtetnek az antropológusok, hogy az utóbbiak csoportszerkezete a csimpánzokéra hasonlíthatott. Ha jobban megnézzük, akkor ez a csoportszerkezet már átmenetet jelent a gorillák poligámiája és az emberre jellemző monogám férfi-nő kapcsolat között.

Mivel a csimpánzok csoportjait egymással együttműködő hímek vezetik, ezért a csoportra nézve nem lenne előnyös, ha közöttük a versengés a testi erőben jelentkezne: ezért ez a törzsfejlődésük során erősen mérséklődött (feltehetően a rokoni kapcsolatok miatt) illetve szükségszerűen átalakult (a csimpánzoknak kisebbek is a szemfogaik).

A csimpánzok csoportjaiban mindegyik hím párosodhat (rangsor szerint, de előfordul, hogy a domináns hím „kísérgeti” az ösztruszban levő nőstényeket), ezért a csimpánzok hímjeinek az emberszabású majmok közt hosszú, erektált állapotban 8 cm hosszú péniszük és hatalmas (a főemlősök között – az embert is beleértve – legnagyobb, 120 g tömegű [6] [7]) heréik alakultak ki. Ennek oka feltehetően az lehet, hogy az a hím nemzhet nagyobb eséllyel utódokat, aki minél mélyebbre és minél több spermát juttatott a nőstények vaginájába (a főemlősök között szintén a hím csimpánzok ejakulátuma a legnagyobb mennyiségű). A jelenséget „spermakompetíciónak” nevezik. [8]

A csimpánzoknál jóval nagyobb testű ezüsthátú hímgorilláknak „elegendő” a feleakkora hosszúságú pénisz és a sokkal kisebb herék is, mivel a családban a szaporodás joga (és lehetősége) csak őt illeti és a nőstények viszonylag ritkán kerülnek ösztruszba, így biztos lehet benne, hogy nőstényeinek kölykei csak tőle származnak.

[szerkesztés] Törpecsimpánz

A törpecsimpánzok (bonobók) csoportszerkezete és testfelépítése nagyon sokban hasonlít a csimpánzokéra, ám a hím-nőstény kapcsolat szorosabb, a hímek kevésbé agresszívek, és a nőstények zártabb csoportot alkotnak. A törpecsimpánzok az állatvilág legszexuálisabb lényei, amit egy 19. századi amerikai misszionárius (a meglehetősen prűd Viktóriánus-korban) a következő kifejezéssel jellemzett: „arcátlanul buják”. Ez alatt azt értette, hogy a törpecsimpánzok a teljes promiszkuitás hívei, és közöttük minden órára kb. 5 közösülés esik.

A törpecsimpánzok ismerik és gyakorolják a szex szinte minden formáját: az önkielégítést, a kölcsönös önkielégítést, sőt nem ritka közöttük az azonos neműek közötti nemi kapcsolat sem. Vagyis a törpecsimpánzoknál megjelent a szex örömszerző jellege: náluk a nőstények a peteérésükön és a szoptatási időn kívül is hajlandóak a szexre (igaz, ilyenkor általában csak valamilyen „ajándék” ellenében). Végezetül pedig az emberszabású majmok közül egyedül a törpecsimpánzok képesek szemtől-szemben pozícióban közösülni. A törpecsimpánzok tkp. megvalósították a hippi-korszak „szeretkezz, ne háborúzz” jelszavát.

A törpecsimpánzok és a csimpánzok közös ősei mintegy 2-3 millió évvel ezelőtt élhettek, így az emberrel közös ősei kb. 6-7 millió évvel ezelőtt. A törpecsimpánzok, a csimpánzok és az ember között a génkészlet 98-99%-ban egyezik meg.

[szerkesztés] Nemi szelekció az embernél

A nemi szelekció az embernél is működik, ebben sem vagyunk kivételek az állatok között. A párkeresésben a férfiakat és a nőket is ugyanazok a (nem tudatos) motivációk vezetik, mint az állatokat: vagyis a férfiak minél több nőt szeretnének megtermékenyíteni, a nők pedig biztosítva szeretnék látni (egészséges) gyermekeik felnevelését.

Egyfajta intraszexuális szelekció az embernél. Középkori lovagi torna: rituális küzdelem az úrhölgy kegyeiért.
Nagyít
Egyfajta intraszexuális szelekció az embernél. Középkori lovagi torna: rituális küzdelem az úrhölgy kegyeiért.

Az embernél a nemi dimorfizmus kismértékű, ami beleillik abba a csökkenő tendenciába, miszerint ez a hozzánk közelebbi rokonságban levő emberszabású majmoknál is egyre kisebb. Ez azt mutatja, hogy az emberi csoportokban erősen lecsökkent a hímek közötti agresszió és visszaszorult a poligámia. A jelenség feltehetően csoportszelekció révén fejlődött ki és alapja a női szervezet (elsősorban hormonális) változásában keresendő. A nők és más főemlősök nőstényei között mindenekelőtt a következő fő különbségek figyelhetők meg:

  • a nők peteérésének nincs semmilyen jól, egyértelműen érzékelhető (látható, szagolható) jele (pl. a csimpánzok nőstényeinél ezt az jelzi, hogy a fartájékuk élénkpiros lesz);
  • a nők a peteérés időszakán kívül is szívesen közösülnek;
  • a nők mellei a szoptatási időszakon kívül is meglehetősen nagyok.

Ezen tulajdonságokkal a nők tkp. „elérték”, hogy állandóan magukon tartsák a férfiak figyelmét, ui. az állatvilágban a hímeket csak akkor érdeklik a nőstények (és viszont), amikor azok szexuálisan fogékonyak (és ezt megfelelőképpen jelzik). Másrészről pedig a nők peteérésének „rejtettsége” értelmetlenné teszi a férfiak közötti agressziót a szaporodás jogáért, mivel egy férfi sohasem lehet biztos benne, hogy a közösülésük után ő termékenyítette meg a nőt. Ez annál is inkább így van, mivel az embernél 1000…2000 közösülésre jut egy megtermékenyülés [9] [10], az emlősök legtöbbjénél ez egy, maximum néhány alkalmat igényel – kivéve az oroszlánt, ahol szintén több ezres nagyságrendű ez a szám. Bizonyossága akkor lesz nagyobb (de ritkán 100%), ha minél többször közösül ill. kölcsönös kötődésen alapuló kapcsolat alakul ki közöttük.

A fentiek miatt a férfiaknak feltűnően hosszú, merev állapotban átlagosan 12-25 cm hosszú péniszük és viszonylag nagy méretű heréik fejlődtek ki, továbbá kialakult a zárt csoporton belüli, monogám férfi-nő kapcsolat (ez akkor is igaz, ha léteznek poligám társadalmak: valójában azokban is csak az igazán befolyásos férfiak élnek többnejűségben, a többségnek csak egy felesége van – el is kell tartani őket, és ezt csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak). Más fajoknál (pl. a gibbon) a monogámia a pár elkülönülésével jár. Végső soron tehát a nők peteérésének rejtettsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy összetett emberi csoportok alakulhassanak ki.

A fentiekkel összhangban a két nem képviselői az embernél is más és más szemmel „méregetik” egymást, hogy megtudják, ki a legalkalmasabb számukra ill. más és más jeleket küldenek egymás felé.

[szerkesztés] Nők

Angelina Jolie amerikai színésznő. Korunk egyik női szépségideálja.
Nagyít
Angelina Jolie amerikai színésznő. Korunk egyik női szépségideálja.
Pierce Brosnan ír színész. Korunk egyik férfi szépségideálja.
Nagyít
Pierce Brosnan ír színész. Korunk egyik férfi szépségideálja.

Mint a fentiekből kiderül, a nők sokkal finomabb jeleket használnak a férfiak felé, hogy termékeny voltukat kimutassák (megnehezítve ezzel azok dolgát). Általában véve a női termékenység legjobb mutatója a női test ösztrogénszintje, ennek megfelelő mértéke a női test alakján a következő módokon mutatkozik meg (a már említett szimmetrián túl):

  • a derék- és csípőméret hányadosának értéke 0,7 körül van;
  • az arc felépítésében a gyerekes vonások az uralkodók: nagy szem, telt ajkak, kis orr, kis áll, keskeny arc, viszonylag széles járomcsont;
  • nagyobb mellek;
  • gömbölyű fenék;
  • minél kisebb testszőrzet.

A fenti vonások tehát azok, amelyek a férfiak figyelmét felkeltik. Ezek minden kor és kultúra szépségideáljain észrevehetőek, és a nők minden időben különféle módokon igyekeznek is kihangsúlyozni őket:

  • a megfelelő derék- és csípőméret eléréséhez, kihangsúlyozásához régen fűzőket, ma inkább a testmozgást (esetleg plasztikai sebészetet) használják;
  • a szem és az ajkak látszólagos méretét megfelelő sminkeléssel növelik;
  • a mellek látszólagos méretét különféle melltartókkal;
  • a gömbölyű feneket feszes szabású ruházattal;
  • a minél kisebb testszőrzetet epilálással.

A női testalkat tetszetős vonásait legtöbbször nagyon jól megfigyelhetjük a pozitív rajzfilmhősök alakján: náluk ui. ezeket sokszor erősen kihangsúlyozzák. Jó példa erre Lara Croft, Hamupipőke, a Kis Hableány, Hófehérke, Xena, Sheena, Esmeralda (a Notre Dame-i toronyőr c. rajzfilmből), Megara (a Hercules c. Disney-féle rajzfilmből) és általában a királylányok alakja: rájuk az a jellemző, hogy nagy a szemük, kicsi az álluk és az orruk, vékony a derekuk, széles a csípőjük, vastag a combjuk, gömbölyű a fenekük és teltebbek a kebleik.

[szerkesztés] Férfiak

A férfiak esetén a „férfiasság mutatója” a férfi szervezet tesztoszteron szintje. Ennek megfelelő szintje a férfiak testén a következő vonásokban mutatkozik meg (szintén a már említett szimmetrián túl):

  • a csípő váll-arány 0,85 körül van, ez széles vállat és keskeny csípőt, erős felsőtesti izomzatot jelent;
  • az arc felépítésében a férfias vonások dominálnak: kiemelkedő orr, széles járomcsont, erős és széles áll;
  • erős arc- és testszőrzet;
  • mély hang.

A fentieken túl sikeresebb az a férfi, aki magasabb és szociálisan dominánsabb. A dominancia nem agresszivitást jelent, hanem elismert vezető helyet valamilyen közösségen belül, szubcsoporton belül. (Ezt Henry Kissinger, az Egyesült Államok volt külügyminisztere így fogalmazta meg: „A hatalom a legjobb szerelmi ajzószer” [11].) Ez utóbbiak ui. a nők szemében azt jelentik, hogy párjuk testi erejével, rátermettségével és kapcsolatrendszerével képes lesz eltartani és megvédeni őt, valamint gyermekeit.

A férfi testalkat tetszetős vonásait erősen kihangsúlyozva szintén nagyon jól megfigyelhetjük a pozitív rajzfilmhősök alakján. Jó példa erre Herkules és Zeusz (a Hercules c. Disney-féle rajzfilmben), Superman ill. Batman alakja: bennük az a közös, hogy erőteljes. izmos testük, széles válluk és erős állkapcsuk van.

A dolog fordítva is igaz: a negatív hősök általában sokkal kevésbé tetszetős testalkattal rendelkeznek a rajzfilmekben, erre jó példa Hókuszpók és Bibircsók a Hupikék törpikékből, Hadész a már említett Hercules c. Disney-féle rajzfilmből, vagy Joker, Batman ellenfele és általában a gonosz varázslók, boszorkányok.

[szerkesztés] Az emberi rasszok közötti különbségek

Idős szan nő a Kalahári sivatagból.
Nagyít
Idős szan nő a Kalahári sivatagból.

Jared Diamond amerikai biológus szerint az emberi rasszok közötti különbségek a nemi szelekció eredményei. (Ebben az egyébként eldöntetlen kérdésben mások a természetes szelekció és/vagy a genetikai sodródás mellett kardoskodnak.) Ez feltételezése szerint annak az eredménye, hogy az ősidőkben az egyes emberi populációkban más és más volt a szépségideál, amelynek eredményeképpen az egyes rasszokon belül bizonyos külső jellegzetességek hangsúlyosabbá váltak, mások pedig eltűntek.

Feltételezését úgy tűnik, hogy megerősítik Spencer Wells amerikai populációgenetikus vizsgálatai, aki a Human Genom Project keretén belül az emberiség genetikai diverzitását kutatja. Spencer Wells vizsgálatai azt mutatták, hogy Földünkön a ma Délnyugat-Afrikában élő, vadászó-gyűjtögető életmódot folytató koiszan népek mitokondriális DNS-e különbözik a legnagyobb mértékben más népekétől. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy a koiszanok az emberi populációk törzsfáján közel vannak annak törzséhez: vagyis más embercsoportok időben később alakultak ki.

A koiszanok elsősorban külsejükkel (leginkább sárgás bőrükkel) és a beszédjük jellegzetes csettintő hangjával (írásban: „!”) ütnek el a szomszédságukban élő bantu népcsoportoktól (akik a feketék jellegzetes vonásait viselik). A koiszanok azért tarthatóak igen archaikus népcsoportnak, mivel sok külső vonásuk (pl. a mongolredő) megtalálható valamely más rassz vonásai között – egyes esetekben erősen kihangsúlyozva.

A koiszanok egykor sokkal nagyobb területen éltek, ám néhány ezer évvel ezelőtt a Közép-Afrikából származó bantu népek a mai területükre szorították őket. Két fő csoportjuk van: a koik (régi elnevezéssel: hottentották) és a szanok (régi elnevezéssel: busmanok).

[szerkesztés] Ősi időkből fennmaradt állati ösztöneink nyomai

Annak ellenére, hogy sokszor úgy érezzük: „kinőttünk” az állatvilágból, tudat alatt még mindig működnek a szaporodáshoz kapcsolódó, régi időkből fennmaradt állati ösztöneink.

[szerkesztés] Illatok

Sok állatfaj nőstényei illatanyagokkal jelzi, ha megtermékenyíthető állapotban vannak, amelyek hatására a hímek az „eszüket vesztik” (pl. a macskák). Az a fenti állítás, hogy a női peteérésnek nincsenek érzékelhető jelei csak annyiban igaz, hogy ezek a jelek alig, ill. nem tudatosan érzékelhetők. Egy nő, ha peteérése van, akkor valóban jellegzetes illatot bocsát ki, a férfiak általában úgy érzik, hogy „izzik”, „vibrál”, „szikrázik” körülötte a levegő.

Ezt kísérletekkel igazolták: felkértek nőket, hogy ne használjanak „zavaró” illatokat (parfüm, fűszeres étel, illatosított szappan) és néhány napig viselt ruháikat férfiakkal szagoltatták meg. A férfiak azon nőket találták a legvonzóbbnak a ruhájuk illata alapján, akiknek éppen peteérésük volt.

A nők – ugyancsak nem tudatosan – szintén érzik, hogy mikor van peteérésük: abban a néhány napban fokozott nemi késztetést éreznek, bőrük kisimul, a szemük csillog, melleik teltebbé válnak és – a fentiek miatt – több férfi fordul meg utánuk az utcán, ill. több férfi keresi a társaságukat.

A pamutpólós kísérletet fordítva is elvégezték: ekkor azt tapasztalták, hogy azok a hölgyek a legfogékonyabbak a férfiak illatára, akiknek éppen peteérésük van és ők pusztán az illatok alapján a legvonzóbb férfit választották ki. A kor előrehaladtával mindkét nem ilyen jellegű szaglása tompul.

Az embernél a szexuális illatanyagok főleg a hónaljban és a külső nemi szerveknél termelődnek (de általában az izzadságban is kimutathatóak). Ezen testrészeink szőrzete feltehetően éppen ezért maradhatott meg. (Érdekes módon a párok között a nők orra gyakran egy magasságban van a férfi hónaljával.) [12] Japánban egyes férfiak hajlandók pénzt kifizetni tinilányok által levetett viseltes bugyikért (ezeket legális üzletek árusítják) – ugyanígy, ha egy tinilánynak hirtelen pénzre van szüksége, akkor használt bugyiját a megfelelő boltokban jó pénzért el tudja adni (drágábban is, mint amennyiért újonnan vette).

[szerkesztés] Vetélytárs vagy hűtlen pár megölése

Talán nem köztudott, de a személy elleni bűncselekmények legnagyobb része a családon belül vagy közeli ismerősök között történik [13] [14]. Viszonylag alacsony az olyan esetek száma a statisztikákban, amikor valaki (egy hétköznapi ember, és nem bérgyilkos) hidegvérrel és előre megfontoltan megöl egy számára teljesen idegen embert.

A felindulásból elkövetett gyilkosságok nagyobbik részében egy szerelmi háromszög valamelyik tagja az elkövető, és tette a vetélytárs vagy a hűtlen pár ellen irányul.

[szerkesztés] Gyermekek bántalmazása

A gyermekek bántalmazása szintén a családon belüli erőszak egyik formája. Ennek a jelenségnek a maradványai még azokból az időkből maradtak fenn, amikor őseink domináns hímek vezette családokban éltek. A jelenség ma abban figyelhető meg, hogy a mostohaszülők sokkal gyakrabban bántalmazzák (az Egyesült Államokban mintegy százszor [15]), vagy zaklatják szexuálisan (a mostohaapák) a mostohagyermekeiket, mint általában a szülők a vér szerinti gyermekeiket [16]. A dolgot nagyon jól megvilágítja a magyar nyelv egyik kifejezése: ha „mostohán bánunk valamivel/valakivel”, akkor az azt jelenti, hogy az illető dolgot vagy személyt ellenszenves hozzállással kezeljük. Egyébként erről a jelenségkörről szól a Hamupipőke című közismert mese.

[szerkesztés] Forrás

  1. http://www.as.wvu.edu/~kgarbutt/EvolutionPage/FinalPapers/Sex9.htm Women Behind the Wheel: How Female Choice Can Steer the Course of Evolution
  2. Csányi Vilmos: Etológia; Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002., 2. kiadás, 524. oldal
  3. Carl Sagan - Ann Druyan: Elfeledett ősök árnyai; Európa Könyvkiadó, Budapest, 1995., 268-269. oldal
  4. Carl Sagan - Ann Druyan: Elfeledett ősök árnyai; Európa Könyvkiadó, Budapest, 1995., 259. oldal
  5. Csányi Vilmos: Az emberi természet; Vince Kiadó, Budapest, 2000., 91. oldal
  6. Csányi Vilmos: Az emberi természet; Vince Kiadó, Budapest, 2000., 49. oldal
  7. Csányi Vilmos: Etológia; Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002., 2. kiadás, 525. oldal
  8. Csányi Vilmos: Etológia; Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002., 2. kiadás, 525. oldal
  9. Csányi Vilmos: Etológia; Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002., 2. kiadás, 716. oldal
  10. Csányi Vilmos: Az emberi természet; Vince Kiadó, Budapest, 2000., 128. oldal
  11. Carl Sagan - Ann Druyan: Elfeledett ősök árnyai; Európa Könyvkiadó, Budapest, 1995., 269. oldal
  12. Carl Sagan - Ann Druyan: Elfeledett ősök árnyai; Európa Könyvkiadó, Budapest, 1995., 282. oldal
  13. Dr. Kazai Anita: Agresszió a családban
  14. Jelentés a családon belüli erőszak rendőri kezelésének 2005. évi tapasztalatairól
  15. Carl Sagan - Ann Druyan: Elfeledett ősök árnyai. Kutatás önmagunk után; Európa, 1995., 148. oldal
  16. [http://www.police.hu/data/464203/nemierkolcs.pdf Dr. Diószegi Gábor: A gyermekkorúakat ért nemi erkölcs elleni bűncselekmények vizsgálata]
  • Charles Darwin: A fajok eredete; Typotex, 2003.
  • Jared Diamond: A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása; Typotex, 2002.
  • Ernst Mayr: Mi az evolúció?; Vince, 2003.
  • Csányi Vilmos: Etológia; Nemzeti Tankönyvkiadó, 2002.
  • Csányi Vilmos: Az emberi természet, humánetológia; Vince, 2000.
  • Spencer Wells: Az ember útja. Egy genetikai odüsszeia; Akkord, 2003.
  • Carl Sagan - Ann Druyan: Elfeledett ősök árnyai. Kutatás önmagunk után; Európa, 1995.
  • Török János - Garamszegi László Zsolt - Hegyi Gergely - Hettyey Attila - Michl Gábor - Rosivall Balázs: Szignalizáció és szexuális szelekció; Magyar Tudomány, 2003/8, pp. 976-983.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

[szerkesztés] Magyar nyelven

[szerkesztés] Angol nyelven