Ingolák

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ingolák
Tengeri ingola (Petromyzon marinus)
Tengeri ingola (Petromyzon marinus)
Rendszertan
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Állkapocs nélküliek (Agnatha)
Osztály: Körszájúak (Cyclostomata)
Rend: Ingolaalkatúak (Petromyzontiformes)
Család: Ingolák (Petromyzontidae)
Alcsaládok
Geotriinae
Mordaciinae
Petromyzontinae

Az ingolák az állkapocsnélküli gerinces állatok közül a körszájúak (Cyclostomata) osztályába tartozó élőlények (Petromyzoniformes rend, Petromyzontidae család). Lásd: Halak.


Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Leírás

Méretük általában 13-100 cm. Testük hosszú, hengeres, angolnára emlékeztető. Szájuk kör alakú, szívótölcsérszerű, amely izomzata révén hosszanti réssé húzható össze. Szájukon kívül rojtszerű tapogatókat, belül szarufogakat viselnek, amelyek száma, elhelyezkedése faji bélyeg. Fejükön elöl két szem; egy orr- és kétoldalt hét-hét kopoltyúnyílás látható. Úszóik elrendeződése jellegzetes: első hátúszójuk a test középvonala után kezdődik, második hátúszójuk közvetlenül ehhez csatlakozik, és - az ősi úszóformának megfelelően - folyamatosan, megszakítás nélkül megy át a kis, porcokra támaszkodó farokúszóba. A nőstényeknek farokalatti úszóik is vannak. Egyéb úszóik nincsenek. Nagy részük jellegzetes halparazita. Kör alakú szájukkal, fogakkal felszerelt fűrészes, előre-hátra mozgatható nyelvükkel halakra tapadnak, azok testnedveit szívják. Életciklusuk, főleg az anadrom fajoknál igen jellegzetes. Az édesvizekben kikelő lárvák sokáig - 1-5 évig - fejlődnek. A lárvák testfelépítése leegyszerűsödött, féregszerű, apró, talajlakó szervezetekkel, korhadékokkal táplálkoznak. Az ingolák kifejlődésük után rövid ideig élnek.

Ázsiában és Észak-Amerikában gyakorlati jelentőségük kettős: egyrészt parazitaként jelentős károkat okozhatnak a halállományban, másrészt egyes ingolafajokat tenyésztenek is (füstölve vagy aszpikban sokak szerint különleges csemege). Magyarországon két faj él, mindkettő teljesen édesvízi életmódú. Gazdaságilag jelentéktelenek, ritka előfordulásúak, védettek. Az ingolák fajszintű taxonómiája még ma is bizonytalan.

[szerkesztés] Dunai ingola

A dunai ingola (Eudontomyson vladykovi, régebben Lampetra vladykovi) színe a test felső részén, a háton, és oldalt sötétszürke, alul a has és az oldalak ezüstfehérek. A szájon felül 5, alul 2-3 sertefog-sor található. A lárváik vakok, fejlődésük 3-4 évig tart. A kifejlett állatok sem paraziták, bélcsatornájuk vékony, fonalszerű. A faj előfordul a Dunában és mellékfolyóiban, valamint domb- és síkvidéki patakokban, de a víz kémiai vagy hőszennyezésére (pl. atomerőművek hűtővize) nagyon érzékeny.

[szerkesztés] Ajánlott magyar nyelvű könyvek

  • Dudich, E., Loksa, I. (1987): Állatrendszertan – Tankönyvkiadó, Budapest ISBN 9631805433
  • Papp, L.(1996): Zootaxonómia – egységes jegyzet – Állatorvostudományi Egyetem, Budapest
  • Deckert, K. et al (1974): Uránia Állatvilág: halak, kétéltűek, hüllők – Gondolat Kiadó, Budapest ISBN 9632801385
  • Géczy, B. (1989): Őslénytan – Tankönyvkiadó, Budapest ISBN 9631766748

[szerkesztés] Külső hivatkozások (angolul)

Ellenőrzött (lektorált és referált) elektronikus ismeretforrások az újabb eredményekhez:

Más nyelveken