Narrátor
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
- Olyan ember, aki valamely kommunikációs folyamatban, általában hivatásszerűen közvetíti részünkre, befogadók részére az üzenetet (szinkronszínész, tévébemondó, reklámember, kommentátor stb.), általában olyan szituációban, melyben egy éppen folyó eseményt valamilyen kommunikációs csatornán át még pluszban magyaráznak, közvetítenek is nekünk.
- A fikciós irodalmi művekben a narrátor (vagy mesélő, elbeszélő) az a hang vagy szereplő, aki a történetet elmondja, elmeséli. A narrátorok több típusba sorolhatóak.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A narráció lehetséges formái
[szerkesztés] A történetben való szereplés szempontjából
- Heterodiegetikus narrátornak nevezzük azokat az elbeszélőket, akik nem szereplői az általuk elbeszélt történetnek;
- Homodiegetikus narrátornak nevezzük azokat, akik szereplői.
Azt, akinek az elbeszélő a történetet mondja vagy írja, a fiktív befogadó terminussal jelölthetjük – ez homodiegetikus narrátornál lehet egy másik szereplő (de nem feltétlenül az), heterodiegetikus elbeszélőnél a „kedves olvasó” néven megszólított valaki; vagy éppen mindkettőnél egy meghatározatlan címzett.
[szerkesztés] A narráció nézőpontja szempontjából
[szerkesztés] Első személyt használó
- „Beléptem a szobába, és egy férfit láttam a széken ülni.”
A narrátor a történet egy szereplője, általában a fiktív hős (sőt, sokszor a főszereplő).
[szerkesztés] Második személy
- „Belépsz a szobába és egy férfit látsz a széken ülni.”
A narrátor a történet egy másik szereplőjének meséli a történetet, a másik szereplő nézőpontjából.
Ritkábban a narrátor az olvasóhoz beszél úgy, mintha ő lenne a történet egy szepelője; ezt a narrációs formát az interaktív történeteken kívűl ritkán használják; néha azonban előfordul klasszikus (nem interaktív) történetekben is.
[szerkesztés] Harmadik személy, korlátozott
- „A lány idegesen belépett a szobába és egy férfit látott a széken ülni, összeszorított öklökkel és szikrázó szemekkel.”
A narrátor egy szereplő általános nézőpontjából meséli a történetet, és csak ezen szereplő gondolatvilágát írja le.
[szerkesztés] Harmadik személy, mindentudó
- „A lány idegesen belépett a szobába és egy férfit látott a széken ülni, aki legszívesebben rákiáltott volna.”
A narrátor a történetet annyi nézőpontból meséli el, amennyi szükséges, ismerve minden szereplő gondolatait és érzéseit. Példa: Mihail Bulgakov regényében, A Mester és Margaritában több helyen is előfordul (pl. Annuska jellemzésekor).
[szerkesztés] A korlátozott narrátor
A korlátozott vagy (egyenesen) megbízhatatlan narrátor olyan személy, aki úgy meséli el a történetet hogy nem ismer minden tényt, vagy nem mond el mindent, amit tud. Így a narrátor állíthatja, hogy valami igaz, miközben az olvasó – aki a mesélőnél tájékozottabb – tudja, hogy az igazság ettől eltér. Erre példa a Zabhegyező vagy A Nagy Gatsby.
Detektívtörténetekben is nagyon gyakori, hogy az olvasó esetleg többet tud a harmadik személyű, vagy akár az első személyű narrátornál is (mert könyvekben ez utóbbi olyan ismeretei is beleszőhetőek a történetbe, melyeket csak az események után tudott meg), példa ilyen narrátorra Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes-novelláiban Dr. Watson, vagy a Columbo c. filmsorozatban a főszereplő rendőrhadnagy.
[szerkesztés] Beágyazott vagy többszörös narráció
Ilyen narrációt alkalmaz, egyben ezt a módszert parodizálva, Karinthy Frigyesnek az Ezeregyéjszakáról írott karcolata. A többszörös narrációban a narrátor olyan történetet mond el, melyben ugyanaz vagy egy másik narrátor egy olyan történetet mond el, melyben valamelyik előző vagy egy harmadik narrátor egy olyan történetet mond el ...; tehát arról van szó, hogy az ilyen történetben egy narráció narrációja szerepel. Egy jó középkor környéki példa Giovanni Boccaccio Dekameronja (MEK-szöveg) , melyben a harmadik személyű narrátor mesélte alaptörténet egy kastélyban játszódik, s amelyben aztán a szereplők saját elbeszélésükben történeteket mesélnek.
[szerkesztés] Váltott narráció
Akad olyan írás is, amelyben a narráció váltakozik, de nem a történetbeágyazódás okán történő többszörözés miatt, hanem egyszerűen az író szándékai szerint. Példa erre Kodolányi János Júdásról alkotott regénye (Én vagyok), melynek első könyvében abszolút Júdás (Jehuda) szemszögéből látjuk az eseményeket, egyes szám első személyben, naplószerűen elmondva, míg a második rész az árulás és öngyilkosság története harmadik személyű mindentudó narrátor elbeszélésében (logikus hogy az öngyilkosságot első személyben nem lehetett volna elmondani). Határeset, de némi önkénnyel ide sorolható még Rejtő Jenő: Menni vagy meghalni című regénye is, melyben végig mindentudó narrátor mesél, de mindentudása a második könyvben jóval kisebb; egy jobb példa talán a Vanek Úr Párizsban c. regénye, melynek első könyvében mindentudó, a második könyvében egyes szám első személyű narrátor mesél.
A váltott és többszörös narráció közt a különbség: előbbinél a narrátorok „párhuzamosan kapcsoltak”, egymástól függetlenek, időben nem egyszerre nyilvánulnak meg; míg az utóbbinál végül is csak egy (fő) narrátor van, és végső soron a beágyazott narrátorokat is csak az ő közvetítésében ismerjük; a narrátorok ebben az értelemben „sorba kapcsoltak”, nem függetlenek; időben pedig egyszerre beszélnek, hisz a melléknarrátorok üzenetét is a fő narrátor közvetíti.
[szerkesztés] Paradox narrációtípusok
Márton László írásai közt előfordul olyan elbeszélés is, melyben a narrátor kilép emberi mivoltából, és magát szöveg- vagy médiaszerű entitásként állítja be.
[szerkesztés] Általános jellemzők
Az, hogy a történet írója milyen narrátort választ, a mű jellemzőit is meghatározza. Általában az első személyű narrátor egy szereplő érzéseit, véleményét és észleléseit közelebb hozza az olvasóhoz, jobban bemutatja, hogy a szepelő hogyan éli meg a történetet és hogyan látja a többi szereplőt. Ha az író célja az, hogy a szereplő világába lépjen, akkor ez egy jó választás, bár a harmadik személyű korlátozott elbeszélő stílus nem feltétlenül fedi fel a szereplő minden gondolatát.
Ezzel szemben a harmadik személyű mindentudó narrátor egy áttekintést ad a történet világáról, betekintve több szereplő érzéseibe és a háttérben zajló eseményekbe. Azon történeteknél, ahol a környezet fontos és sok szereplőt követ az elbeszélés ott a harmadik személy a jobb választás.


Based on work by