I. Béla

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

I. Béla (1016 körül-1063), Árpád-házi magyar király 1061-1063 között.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Gyermekkora

I. Béla Géza fejedelem öccse, Mihály unokája volt. Apja valószínűleg Vazul volt; bár több korabeli krónika is Vazul öccsét, Szár Lászlót jelöli meg Béla és testvérei apjaként, ennek okai a korabeli politikai események is lehetnek (Vazul fellázadt I. István ellen, ezért nem szívesen ismerték volna be, hogy az Árpád-ház későbbi uralkodói az ő leszármazottai.)

Béla születésének éve ismeretlen; történeti emlékeink akkor említik először, mikor testvéreivel, Endrével és Leventével a külföldre menekült. Menekvésének okait és körülményeit nem ismerjük. Krónikáink szerint Péter herceg utat akarván magának nyitni a magyar trónra, a három herceg élete ellen tört. I. István élete végső éveiben unokaöccseit nem tudta megvédeni, azt ajánlotta tehát nekik, hogy meneküljenek, s a kedvezőbb időket külföldön várják be.

A hercegek Csehországba menekültek, ahol Ulrik herceg udvarában szíves fogadtatásban részesültek. Itt Miciszláv bujdosó lengyel fejedelemmel találkoztak, kit – miután országát visszaszerezte – Lengyelországba kísértek. Béla jelentékeny szolgálatot tett ennek a fejedelemnek. A pomerániaiak ellen viselt háborúban a lengyel hadak élére állt és fényes győzelmet vívott ki. Jutalmul a lengyel fejedelem leányának, Richezának kezét nyerte.

[szerkesztés] Visszatérés Magyarországra

Eközben a magyarok másodszor is fölkeltek Péter király ellen és 1046-ban Béla bátyját, Endrét hívták meg a trónra. Endre visszahívta Bélát is az országba, átengedte neki az ország harmadrészét és – neki magának fia nem lévén – az örökösödésre is kilátást nyitott neki. Béla a III. Henrik német császár ellen viselt háborúkban fényesen kitűnt hadvezéri képességével. A német hadak visszaszorítása és a haza függetlenségének megóvása az ő érdeme. Ezt azzal is tetézte, hogy visszaszerezte az ország déli részeit, melyek a közelebbi zavarok alatt részint a horvát fejedelem kezeibe, részint görög felsőbbség alá jutottak. Időközben Endrének fia született, Salamon. Béla nem ellenezte, hogy apja Salamont már hét éves korában megkoronáztassa. Ellenségei azonban elhitették Endrével, hogy Béla a korona után áhítozik. Hűségét s önzetlenségét Endre Várkonyban egy, a költészet által később kiszínezett jelenetben tette próbára. Béla, nem érezvén magát biztonságban, Lengyelországba menekült, hol sógorától, II. Boleszlávtól segélyt nyervén, 1061-ben seregével Magyarországba tört. Endre a csatában elesett; Béla a csatatérről Székesfehérvárra ment, hol királlyá választották és megkoronázták. Röviddel ezután országgyűlést tartott Székesfehérvárott. Itt az összegyűlt néptömeg, mely a város falain kivül tanyázott, Vata fia János vezetésével lármásan követelte az ősi vallás visszaállítását. A király három napot kért gondolkozásra. Ezalatt összehivta Fehérvár alá a szomszéd megyék várkatonaságát és szétzúzta a tömeget, mely már ujjongva várta követéléseinek teljesülését. Ez volt hazánkban a pogányság utolsó nyílt lázadása.

[szerkesztés] Béla uralkodása

Béla a veszedelem elhárítása után sokat tett a fejlődő kereszténység és nemzeti művelődés érdekében; különösen az ipar, kereskedés és a pénzügy rendezésére, s a közjólét emelésére. Midőn 1063-ban IV. Henrik császár gyámjai előkészületeket tettek a Németországba menekült Salamon igényeinek támogatására, Béla megelőzte őket és Ausztriába küldte seregeit. A szerencse nem kedvezett vállalkozásának, de Béla nem csüggedt, hanem fokozott buzgalommal folytatta előkészületeit, melyek közben Dömösön összeomló trónja halálosan megsebezte.

Az általa alapított szekszárdi apátságban temették el.

Előző uralkodó:
I. András
Magyarország
uralkodója

1060-1063
A Szent Korona Következő uralkodó:

Salamon

[szerkesztés] Forrás

Pallas Nagy Lexikona