Terentius
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Publius Terentius Afer (Karthágó, Kr. e. 195 vagy 185 - Hellasz, Kr. e 160) római vígjátékíró volt.
Életét Suetonius életrajzából ismerjük. Fiatalkorában rabszolgaként került Rómába, Terentius Lucanus senator házába, aki tehetsége és szépsége miatt hamarosan felszabadította az ifjút. Amikor vígjátékírással próbálkozott, a városi tisztviselők először Caecilius Statius jóváhagyását kérték, aki lelkesen támogatta fiatalabb pályatársát. Kapcsolatba került a római arisztokrácia vezető alakjaival – el is terjedt róla az a vád, hogy darabjait nem maga írja, hanem előkelő barátai segítségét veszi igénybe. Görögországi utazásra indult, ahonnan nem tért vissza, egyes ókori források szerint hajótörés áldozata lett.
A görög újkomédia műveit dolgozta át fabula paelliatává. A művek kiválasztásakor Menandroszhoz és Apollodóroszhoz fordult. Az utóbbi nyomán írta az „Andria”, a „Heautontimorumenos”, az „Eunuchus” és az „Adelphoe” című műveket.
Az „Andria” (Androszi lány, bemutató Kr. e. 166-ban) két egymás ellen ravaszkodó hős cseleit mutatja be. Az egyik egy öreg apa, aki fiával a jómódban élő szomszéd leányát szeretné elvetetni, a másik pedig az ifjú rabszolgája, aki gazdája ismeretlen szegény leánnyal való házasságát kívánja elősegíteni. Az ellenfelek saját ravaszságuk áldozatává lesznek, a darab végén kiderül, hogy a szegény leány nem más, mint a gazdag szomszéd elveszettnek hitt gyermeke, és így nincs akadálya a házasságnak.
A „Heautontimorumenos” (Önkínzó, bemutató Kr. e. 163-ban) címszereplője egy apa, aki azért vállal kegyetlen vezeklést, mert fiát szigorú szemrehányásaival katonai szolgálatba űzte. A fiú hazatérése után hozzájut a szeretett leány kezéhez. Az apa-fiú kettőshöz több további alak is társul: megismerünk még egy szigorú atyát, egy léha ifjat és egy pazarló hetérát. A cselemény itt is egy ravasz rabszolga cselszövései nyomán halad előre.
Az „Eunuchus” (Az eunuch, bemutató Kr. e. 161-ben) komoly sikert aratott, Rómában a második előadását magas díjjal jutalmazták. A darabban egy ifjú, hogy szerelme közelébe juthasson, heréltnek álcázza magát. Az ifjú fívérén, egy cselszövő rabszolgán és egy nemes lelkű hetérán kívül felbulkkan a hetvenkedő katona (és annak élősdije) figurája is.
A „Phormio” (bemutatója Kr. e. 161) címszereplője egy élősdi figura, aki egy ifjú szerelmespár nehézséget kettős becsapással oldja meg.
A „Hecyra” (Az anyós) bemutatója sikertelen volt Kr. e. 165-ben és Kr. e. 160-ban, s csak harmadik kísérletre tudta színre vinni Aemilius Paulus halotti játékán Kr. e. 160-ban. A mű alaphelyzete Menandrosz „Ítéletkérők” című darabjára emlékeztet: egy ifjú, anélkül, hogy felismerné, feleségül veszi a lányt, akin még a házasságkötés előtt erőszakot követett el. Amikor a felesége a hetedik hónapban gyereket szül, a férj az anyával támadt ellenségeskedésre hivatkozva szeretné a házasságot felbontatni; környezetének jóinduatú viselkedése és korábbi szerelmének, egy jólelkű hetérának beavatkozása révén elsimulnak a félreértések.
Az „Adelphoe” (Testvérek) egy testvérpárt mutat be. Egyiküket falun élő szigorú és takarékos atyja keményen tartja, a másikat városi nagybátyjuk fogadja örökbe, s szelíden neveli. Az eredmény nem sokban különbözik: a falusi ifjú fivére erőszakkal elrabol egy citeráslányt, ő maga pedig teherbe ejti a szomszéd család elszegényedett leányát. A darab végén a falusi öreg átveszi városi társa szelíd elveit, de ő is felsül: fivére rábeszélésére elvei ellenére feleségül veszi azt az idősebb özvegyasszonyt, akinek leányát a gondjaira bízott ifjú elcsábította.
Terentius darabjait halála után is többször előadták, s az ókori kritika is sokat foglalkozott életével és műveivel. Az antikvitás utolsó századaiban vígjátékai bekerültek az iskolai oktatásba, ezért jelentős kommentárirodalom kapcsolódik hozzájuk.
Terentius népszerűsége a középkorban messze felülmúlta Plautusét. A reneszánsz is jól ismerte a költőt, Mátyás király corvinái közt is volt egy Terentius-kódex. Komédiáinak első nyomtatott kiadása Strassbourgban jelent meg 1470-ben, egy komédiájának az ókor utáni első előadása Firenzében volt, 1476-ban. Műveinek első hazai kiadása Budai Ézsaiás nevéhez fűződik, Dugonics András „Tárházi” című vígjátéka is az ő hatását mutatja.
[szerkesztés] Források
- Pecz Vilmos: Ókori lexikon I-IV. kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1904. Lásd még itt.


Based on work by