Belarusz nyelv
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Belarusz (беларуская мова bielaruskaja mova) |
|
|---|---|
| Beszélik: | Belarusz, Lengyelország és még 14 országban |
| Terület: | Kelet-Európa |
| Beszélők száma: | 7-8 milló ember |
| Helyezés: | ??? |
| Nyelvcsalád: | Indoeurópai nyelvcsalád Szláv nyelvek |
| Írás: | Cirill írás |
| Hivatalos státusz | |
| Hivatalos nyelv: | Belarusz, Lengyelország Podlasie vajdaság 12 településén |
| Szabályozza: | Belarusz Tudományok Nemzeti Akadémiája |
| Nyelvkódok | |
| ISO 639-1 | be |
| ISO 639-2 | bel |
| SIL | bel |
| Lásd még: Nyelv | |
A belarusz nyelv (magyar elnevezése: fehérorosz nyelv, vagy régebbi elnevezése: rutén nyelv) ma kb. 7,9 millió ember anyanyelve. Belarusznyelvű kisebbség él Lengyelországban Bialystok mellett, de a nagy többség Fehéroroszországban él, ahol ez az egyik hivatalos nyelv (a másik az orosz nyelv).
[szerkesztés] Eredete
A belarusz nyelv az orosz nyelvvel és az ukrán nyelvvel az egyik keleti szláv nyelv, amely a középkorban egy közös alapnyelvből fejlődött ki. Ez az ""óorosz nyelv"".
[szerkesztés] Története - a litván nagyfejedelemség idején
A vilniusi litván nagyfejedelem udvarában a XIV.században alakult ki egy belarusz nyelvre épülő sajátos irodalmi nyelv, amely a moszkvai nyelvjárástól csak kis mértékben különbözik; ez a nyelv lett a Litván Nagyfejedelemség hivatalos kommunikációs nyelve.
Amikor a Litván Nagyfejedelemség a Kijevi Rusz nyugati területeire is kiterjesztette a hatalmát, ez a nyelv ukrán elemeket is befogadott. A litván-lengyel perszonálunió után a lengyel nyelv erős befolyása alá került. (Részletesebben erről a témáról ld. a rutén nyelv szócikket). A litván-lengyel állam 1795-ben történt felbomlása után azonban ezt az irodalmi nyelvet egyre kevésbé használták.
Az első irodalmi nyelvemlékek a 19.század első felében keletkeztek egy új a fehérorosz nyelv északkeleti nyelvjárására épülő irodalmi nyelven. Az egyik ilyen első nyelvemlék az Aeneis 1812 és 1830 között keletkezett névtelen fordítása Eneida navyvarat "Aeneis fordítva" címmel.
[szerkesztés] 20. század
A fehérorosznyelvű könyv- és folyóiratnyomtatás csak az 1905-ös forradalom után vált lehetővé törvényes keretek között. 1903-1911 Varsóban jelent meg a lefontosabb mű Jauchim Karski: Belorusy. Jazyk belorusskowo naroda címmel, amelyben lerögzítették az irodalmi nyelv szabályait. Fontos szerepe van ebben az időben az 1906-ban megjelenő Nasa nyiva (A mi mezőnk) c. folyóiratnak is.
1917-ben kudarcot vallott a fehérorosz állam első önálló államalapítási kísérlete, ezután a fehérorosz lakosság legnagyobb része a Belarusz SZSZK területén élt, egy kisebb részük Lengyelországban. A Szovjetúnióban a fehérorosz nyelv egészen az 1920-as évek végéig szabadon fejlődhetett, utána az orosz nyelv erős elnyomása alá került. 1933-ban egy helyesírási reformmal kényszerítették a fehérorosz nyelvet az orosz nyelvhez való közeledésre; a szókincs és a nyelvtan is erős orosz befolyásolás alá került. Hasonló sorsra jutott a fehérorosz nyelv a lengyel területen is, amely 1939-ben csatlakozott a Szovjetúnióhoz.
A fehérorosz nyelv csak a peresztrojka idején alakult újjá: 1990-ben nyilvánították hivatalosan is a Belarusz SZSZK hivatalos nyelvévé. Bár jelenleg is vannak igyekezetek arra, hogy az 1933-ban eltörölt hagyományos helyesírást bevezessék, (ezt a тарашкевіца/Taraskjevica-féle reformként ismerik) ettől az időponttól kezdve gyakorlatilag két rendszer van érvényben: Taraskjevica (ezt főleg az emigránsok és az aktív nyelvhasználók kedvelik), valamint a szovjet Narkomauka (наркомаўка, amely egészen a mai napig hivatalos változat).
A jelenlegi állapot szerint a fehérorosz irodalmi nyelvet csak egy kis városi értelmiségi réteg beszéli. Vidéken a fehérorosz nyelvjárásokat használják, a városi lakosság legnagyobb része egy fehérorosz és orosz nyelv közti átmeneti nyelvet használ, amelyet lenézően ""traszjanka"" (""marhatáp") néven neveznek. Az oktatási rendszerben csak kissé gyökeresedett meg a fehérorosz nyelv, 2003 nyarán bezárták az egyetlen fehérorosz tanítási nyelvű gimnáziumot a tanárok és diákok nagyfokú ellenállása ellenére. A fehérorosz nyelv egyetlen hivatalos nyelvvé való elismerése csak rövid ideig tartott; 1994-1995-ben Alekszandr Lukasenko újra bevezette második hivatalos nyelvként az orosz nyelvet. A fehérorosz nyelv jővőbeli esélyei elég sötétek, sokan attól félnek, hogy már nem lehet megakadályozni a fehérorosz nyelvnek az orosz nyelvbe való beolvadását.


Based on work by