Rezervációs ár
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Rezervációs árnak hívja a mikroökonómia azt az árat, amit egy fogyasztó még éppen hajlandó egy jószágért (vagy annak egy egységéért) megfizetni – vagyis a rezervációs árnál kevesebbért megveszi, többért pedig nem veszi meg az adott jószágot. A rezervációs ár csak akkor állapítható meg egyértelműen, ha a fogyasztó javak iránti preferenciái hasznossági függvénnyel reprezentálhatók.
A rezervációs ár valamivel szakszerűbb definíciója így hangzik: A rezervációs ár egy jószág azon ára, amely mellett a fogyasztó számára a jószág megvásárlása közömbös a nem megvásárlásával.
A fogalom megnevezése az árverésekre utal, ahol azonban furcsa módon nemcsak a vásárlással, hanem az eladással is kapcsolatban van. Az a személy – az eladó –, aki valamely tulajdonában lévő jószágot elárvereztet, megállapítja azt a minimális árat (kikiáltási ár), amely mellett még fenntartja (angolul reserve) magának a jogot, hogy a jószágot visszavásárolhassa. Vagyis ha az árverésen a jószág az eladó rezervációs ára alatt kel el, akkor neki joga van azt visszavásárolni (hiszen különben veszítene az ügyleten).
A rezervációs árat, ha az egy pótlólagos jószágegységre vonatkozik, határhaszonnak is nevezhetjük. A neoklasszikus közgazdaságtan előfutára, Hermann Heinrich Gossen, valamint az elmélet teljes kidolgozója, Alfred Marshall a fogalmat még csak ezen a néven használta. Gossen I. törvénye kimondja a „csökkenő élvezetek elvét”, vagyis hogy minél több egységet fogyasztottunk már el egy adott jószágból, annál kisebb a jószág határhaszna (tehát egy új, pótlólagos jószágegység rezervációs ára).
A neoklasszikus közgazdászok jöttek rá arra is, hogy egy egyén egy jószágra vonatkozó keresleti görbéje egybeesik a különböző mennyiségekhez rendelt határhasznok görbéjével. Tehát a keresleti függvény – pontosabban az inverz keresleti függvény – értéke bármely jószágmennyiségre éppen egy pótlólagos jószágegység rezervációs árával egyenlő.
A rezervációs árat néha bruttó fogyasztói többletnek is hívják, mert végső soron azt a pénzben kifejezett „többletet”, „hasznot” mutatja meg, amire a fogyasztó a jószág megszerzésével tesz szert. (Hiszen legfeljebb ennyi pénzt hajlandó a jószágra elcserélni.) Nem szabad azonban ezt a nettó fogyasztói többlettel – vagy egyszerűen fogyasztói többlettel – összetéveszteni; ez ugyanis a rezervációs árnak és a jószág tényleges árának a különbségével egyenlő.


Based on work by