III. István

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

III. István koronázása. Miniatúra a Képes Krónikában
Nagyít
III. István koronázása. Miniatúra a Képes Krónikában

III. István (1162. június első napjai - 1172. március 4.) Magyarország Árpád-házi királya, II. Géza és Eufrozina (Fruzsina) kijevi hercegnő idősebbik fia volt.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Útja a trónra

III. István 1147-ben született, keresztapja VII. Lajos francia király lett, aki keresztes hadai élén éppen születésekor vonult át az országon. Istvánt 1152-ben hivatalosan is trónörökösnek nevezték ki, amit ellenségesen figyelt Géza két fivére, László és István, akik Konstantinápolyban, I. Mánuel bizánci császár udvarában várakoztak bátyjuk halálára, ami végül 1162. május 31-én következett be. III. Istvánt néhány nap múlva megkoronázták. Királyként mögötte állt anyja és Lukács esztergomi érsek. Fruzsina elsősorban a német területekkel fennálló jó viszony kiépítésében segített. Nagyrészt neki köszönhető, hogy 1166-ban István feleségül vette Anna ausztriai hercegnőt, II. Henrik herceg lányát.

[szerkesztés] Ellenkirályok

A Bizánci Birodalom különösen Mánuel uralkodása alatt igen aktív magyarországi politikát folytatott: törekvése az volt, hogy az országot alattvalójává tegye, vagy akár meghódítsa. Mánuel épp ezért pénzzel és seregekkel támogatta István herceget, aki amint tehette, rátört Magyarországra. A királlyal szemben jelentős túlerőben volt, azonban a magyar előkelők körében olyan népszerűtlen volt, hogy bátyját, Lászlót koronázták meg. Ez a konstrukció is megfelelt Mánuelnek, azonban Lukács esztergomi érsek megtagadta a „szkizmatikus” császár jelöltjének felkenését, akinek végül Mikó kalocsai érsek helyezte a fejére a koronát. Lukács erre kiátkozta az ellenkirályt, mire László börtönbe vetette őt.

A viszonylag népszerű II. László elől III. István híveivel együtt Pozsony vidékére húzódott vissza. László a békülékeny politika jegyében pápai közbenjárásra szabadon engedte Lukács érseket, de az nem vonta vissza az átkot, sőt az ellenkirály közelgő halálát is megjövendölte. Az ismét bebörtönzött érsek szavai beteljesültek: II. László 1163. január 14-én elhunyt. Ekkor hívei fivére mellé álltak, aki IV. István néven vonult be a történelembe. Őt is Mikó érsek koronázta meg január 17-én. A rossz természetű uralkodó gyorsan elvesztette támogatóit, sőt összeesküvés szövődött ellene. Ezt még leverte bizánci segítséggel, de III. Istvánnal nem bírt.

Unokaöccse a székesfehérvári csatában június 19-én legyőzte, fogságba ejtette, majd trónigényéről lemondatva visszaküldte Mánuelhez, aki kijelentette, hogy felhagy IV. István támogatásával. Az ekkor kötött békeszerződés értelmében került III. István öccse, Béla herceg - a későbbi III. Béla - Konstantinápolyba. Ennek ellenére 1164-ben ismét betört Magyarországra, és egészen Bécsig jutott. Barbarossa Frigyes császár ekkor III. István mellé állt a trónviszályban, hogy legyen, ki megvédje a potenciális vetélytárstól.

Közben IV. István ismét szervezkedni kezdett, immár a német-római császárnál is - sikertelenül - segítséget kérve. Az ellenkirály azonban nem kapott elegendő támogatást sehonnan sem, így visszaszorult Zimony várába. Végül hívei mérgezték meg 1165. április 11-én saját életüket féltve.

[szerkesztés] Uralkodása

Nagybátyjai bukása nem hozta meg a nyugalmat III. István számára. Öccse ugyanis Konstantinápolyban nevelkedett, és Mánuel hozzáadta lányát. Amellett, hogy a császári trón örököse lett, Béla kiváló alapot jelentett Mánuel számára, hogy beavatkozzon a magyar ügyekbe: így például az ő dalmát és horvát hercegi címére hivatkozva foglalta el a fent említett területeket. 1165-1167 között folyt a harc balkáni vidékeken, végül a bizánciak győzelmét hozó zimonyi csata (1167. július 8.) után Mánuel és István békét kötött: a Szerémség magyar, Dalmácia - ahol Velence 1165-ben meghódította Zárát - pedig bizánci fennhatóság alá került. Az ellenségeskedéseknek végül az vetett véget, hogy Magyarország és Velence között dinasztikus kapcsolat jött létre.

A folyamatos harcok közepette István igyekezett támogatni az egyházat és felvirágoztatni az országot. Apjához hasonlóan lemondott az invesztitúra jogáról, és kijelentette, hogy az egyház javait csak végszükség esetén használja fel saját céljaira. Ő volt az első magyar király, aki városi - közelebbről székesfehérvári - polgároknak privilégiumokat adott.

Eléggé fiatalon, 1172. március 4-én hunyt el - talán mérgezés következtében. Lukács temette el Esztergomban. A trónon öccse, III. Béla követte, saját Béla nevű fia nem érte meg a felnőttkort.

[szerkesztés] Források

  • Királyok könyve. Magyarország és Erdély királyai, királynői, fejedelmei és kormányzói. Szerk.: Horváth Jenő. Budapest, Helikon, 2004. ISBN 9632088948
  • Enciklopédia Humana
Előző uralkodó:
II. Géza
Magyarország
uralkodója

1162-1172
A Szent Korona Következő uralkodó:

III. Béla