XII. Piusz pápa
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
XII. Piusz pápa (Eugenio Pacelli) (Róma, 1876. március 2. – Róma, 1958. október 10.) Szent Péter 260. utódjaként 1939 - 1958 között római pápa
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Gyermek és ifjúkora
Eugenio Pacelli gazdag, arisztokrata család második gyermekeként látta meg a napvilágot 1876. március 2-án. Ősei a Viterbo közeli Ornano városban éltek, csak néhány évtizeddel Eugenio születése előtt, 1819-ben költöztek Rómába. Nagyapja, Marcantonio Pacelli előbb XVI. Gergely pápa pénzügyminisztere, majd 1851-től 1870-ig IX. Piusz pápa belügyminisztériumi álamtitkára, apja Filippo Pacelli (1837-1916) pedig kiváló jogász volt, aki az egyháznak is teljesített szolgálatot. Anyja, Virginia Graziosi (1844-1920) szintén nemesi családból származott, mély vallásossággal és szeretettel vette körül négy gyermekét: Eugenió testvérei közül Francesco (1874 – 1935) apja példáját követve, jogász lett, nővérét Giuseppának (1872 – 1955), húgát Elisabettának (1880 – 1970) hívták. Anyja négy éves koráig nevelte, majd a közeli francia apácákra bízta akik az Isteni Gondviselésről elnevezett rendhez tartoztak; az írás, az olvasás és a hittan alapelveit négy éven keresztül itt sajátította el. Tíz éves korában a jezsuita rend egykori római kollégiumába került, az Ennio Quirino Visconti Lyceumba Tizennyolc éves korában határozta el, hogy pap akar lenni. Az eddig kiválló eredményeket elért ifjú a híres Caprarica-szemináriumba nyert felvételt, de gyenge fizikuma és betegségei miatt hamarosan kénytelen volt félbeszakítani tanulmányait. Később sikerült családjának kiharcolni, hogy otthon készülhessen a papságra, ahol Msgr. Dufresne atya volt segítsére az iskolai tananyaggal. A tanulmányok kiegészítése végett a híres jezsuita Gregoriana egyetemre és egy másik pápai egyetemre is beíratkozott. Ezen kívül állami egytemen filozófiát, jogot, történelmet és irodalmat hallgatott. Eugenio Pacellit 1899. április 2-án szentelték áldozó pappá. Nemsokára lelkipásztori beosztást kapott, a gyermek és ifjúkorában legkedveltebb templomában. A teológia és jogi doktorátust is elvégezte. Rendkívüli tudására és buzgóságára sokan felfigyeltek, így történt, hogy megnyerte a híres Gasparri pártfogását, aki segítségével 1901-ben a Szentszék szolgálatába állott. Miután Gasparrit 1914-ben bíborossá nevezték ki, Eugenio Pacelli a kongregáció titkára lett.
[szerkesztés] Nuncius és államtitkár
Amikor 1914-ben XV. Benedeket pápává választották a híres Gasparri bíboros lett az államtitkár, így Eugenio Pacellit is előtérbe állították. 1917-ben kapott Münchenbe nunciusi kinevezést és még ebben az évben maga a pápa XV. Benedek szentelte püspökké. 1924-től Berlinben volt nuncius. Németországi tartózkodása idelyén az érseki rangot is elnyerte. Amikor Gasparri bíboros, a híres államtitkár nyugállományba vonult XI. Piusz, Gasparri bíboros régi munkatársát Eugenio Pacellit nevezte ki új államtitkárrá 1930-ban. Előtte 1929-ben elnyerte a bíborosi rangot is. A kúriában senkit sem lepett meg, ez a kinevezés, nálla alkalmasabb személy nem volt, a súlyos felelőséggel járó posztra. Államtitkár ként Pacelli pontosan kilenc évig 1939.február.10-ig szolgálta az egyházat. Az államtitkár szervezte meg XI. Piusz enciklikáinak lefordítását illetve nyilvánosságra hozását is. XI.Piusz szívesen bízta meg államtitkárát személyi képviseletével és küldte külföldre a nemzetközi eseményekre. 1934-ben Pacelli Buenos Airesbe utazott a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. 1935-ben a Lourdes ünnepséeinek befejezését vezette. 1936-ban az Amerikai Egyesült Államokba látogatott, felkereste az ottani egyházmegyéket és Roosevelt elnökkel is találkozott. 1938. május 25. és 30. között Budapesten képviselte a pápát Eucharisztikus Kongresszuson. Az államtikár (Pacelli) kíséretében ott volt Giovanni Battista Montini a későbbi VI. Pál pápa.
[szerkesztés] Egenio Pacelli megválasztása
XI. Piusz pápa 1939. február 10.-én halt meg. A rendíthetetlen hítű pápa egyszer Eugenio Pacelliről a következő megjegyzés tette: „Sokat dolgozik, jól dolgozik, gyorsan dolgozik”. Majd halkan, mintha önmagához beszélne, megjegyezte: „Milyen szép pápa lesz”. Ezt hallva a Bíborosi Kollégium dékánja, Granito di Belmonte bíboros, dohogva jegyezte meg: „Ez a pápa mindent maga akar csinálni. Legalább annyit engedjen, hogy az utódát mi válasszuk!”
A megközelítőleg három hetes gyász után, 1939. március 2.-án hatvanhárom bíboros vonult vissza a konklávéra. A bíborosokat ezúttal nem terhelte súlyos gond, mert mindenki az elhunyt pápa államtitkárát és jelöltjét Eugenio Pacellit emlegette. Egyesek helytelennek tartották az elhunyt pápa közvetlen munkatársát ültetni Szent Péter trónjára, ugyanis ilyen utoljára 1073-ban fordult elő, amikor Hildebrand szerzetes VII. Gergely révén pápa lett. Egyébként sokan a következő ősi közmondást jegyezték meg Pacelliről: Nemo Pontifex in Curia, vagyis a Pápai Kúria emberei közül senki sem lesz Péter-utód. XVI. Gergely megválasztása óta (1831), ilyen eseményre nem került sor. XV. Benedek pápának is előbb elkellett látnia a Bologna érseki tisztét és csak utánna lehetett pápa. Ezek a találgatások és indokok nem bizonyulhattak elég nyomósnak, hogy a bíborosok ne Eugeni Pacellire szavazzonak. Eugeni Pacelli érdemei és talentumai révén messze kimagaslott a többi bíborostára közül. Pacelli 1935 óta camerlengo volt, s mint ilyen, irányította az elhunyt pápa temetését és egybehívta illetve megszervezte a konklávét. Már március 2-án a délelőtti második szavazás során a volt államtitkár megkapta a szükséges többséget, de ő alázatosságból arra kérte a bíborosokat, hogy fontolják meg mégegyszer valóban őt tartják e a legméltóbb Péter-utódnak. A harmadik szavazás során a bíborosok továbbra is kitartottak elhatározásuk mellett, így Egenio Pacellit lett az új pápa. Ekkor a Szixtuszi-kápolna kéményéből felszállt a fehér füst, ami az új pápa megválasztását jelezte. Ez volt a XX.század legrövidebb konklávéjja. A Szixtuszi-kápolnában megkérdezték, hogy milyen nevet választ magának, ő egyértelműen azt felelte, hogy „Piusznak hívjatok”. Ezzel azt jelezte, hogy ő is folytatja elődje XI.Piusznak utját. Ezután a rangidős bíboros a Szent Péter templom erkélyén kijelentette: „Annuntio vobis gaudium magnum; habemus Papam: Eminentissimum ac Reverendissimum Dominum, Dominum Eugenium Sanctae Romanae Ecclesiae Cardinalem Pacelli, qui sibi nomen imposuit Pium XII.” Nem sokkal később XII. Piusz már a pápai díszöltözékben jelent meg ugyancsak a Szent Péter templom erkélyén és áldást osztott. Ezzel megkezdődött XII. Piusz pápasága.
[szerkesztés] Pápasága
Eugeni Pacellit 1939. március 2--án választották pápává. Első megnyilatkozásában a békéért emelte fel szavát, mert tisztában volt vele, hogy nemsokára kitőr a II. világháború. Két hét sem telt el az új pápaságból, amikor Németország lerohanta Csehszlovákiát. Nem sokkal később ugyanezt tették az olaszok Albániában. Ekkor minden tekintett a pápa felé fordult, aki nem maradt néma, hiszen többek között kötelezte őt pápai jelmondata is „Opus institiae pax” (A béke az igazság gyümölcse”). A címerében lévő galambbal is a békét jelképezte. 1939 Húsvét vasárnapján a Szent Péter bazilikában beszédet mondott a béke érdekében. Többször is felemelte szavát a békéért, de sajnos nem járt sikerrel. 1939. augusztus 24-én rádióbeszédében drámai erővel figyelmeztette a hatalmon lévőket, hogy „semmi sem vész el a békével; de a háborúval minden elvész“. Még megválasztásának első évében 1939. szeptember 1-jén kitört a II. világháború.
Első enciklikája már a világháború kitörése után íródott és szintén a békéről szólt. XII. Piusz pápaságának első hat évét a világháború okozta szenvedések enyhítése foglalta le. Legfőbb feladata az volt, hogy felemelje szavát a háború ellen és, hogy mindig békéért kiáltson. Negyvenegy enciklikája jelent meg és körülbelül ezerszer lépett fel nyilvánosan. Egyike volt a legtöbbet tanító pápáknak. Nagy gondja volt arra, hogy a világ eseményeiben mindig a kersztény elvek érvényesüljenek. XII. Piusz többszöri súlyos betegség után 1958. október 10-én halt meg. Utódául Angelo Giuseppe Roncallit (XXIII. János pápa) választották 1958. október 24-én.
[szerkesztés] Enciklikái
- A Summi Pontificatus (1939. október 20.)
- Sertum Laetitiae (1939. november 1.)
- Saeculo Exeunte Octavo (1940. június 13.)
- Mystici Corporis Christi (1943. június 29.)
- Divino Afflante Spiritu (1943. szeptember 30.)
- Orientalis Ecclesiae (1944. április 9.)
- Communium Interpretes Dolorum (1945. április 15)
- Orientales Omnes Ecclesias (1945. december 23.)
- Quemadmodum (1946. január 6.)
- Deiparae Virginis Mariae (1946. május 1.)
- Fulgens Radiatur (1947. március 21.)
- Mediator Dei (1947. november 20.)
- Optatissima Pax (1947. december 18.)
- Auspicia Quaedam (1948. május 1.)
- In Multiplicibus Curis (1948. október 24.)
- Redemptoris Nostri Cruciatus (1949. április 15.)
- Anni Sacri (1950. március 12.)
- Summi Maeroris (1950. július 19.)
- Humani Generis (1950. augusztus 12.)
- Mirabile Illud (1950. december 6.)
- Evangelii Praecones (1951. június 2.)
- Sempiternus Rex Christus (1951. szeptember 8.)
- Ingruentium Malorum (1951. szeptember 15.)
- Orientales Ecclesias (1952. december 15.)
- Doctor Mellifluus (1953. május 24.)
- Fulgens Corona (1953. szeptember 8.)
- Sacra Virginitas (1954. március 25.)
- Ecclesiae Fastos (1954. június 5.
- Ad Sinarum Gentem (1954. október 7.)
- Ad Caeli Reginam (1954. október 11.)
- Musicae Sacrae (1955. december 25.)
- Haurietis Aquas (1956. május 15.)
- Luctuosissimi Eventus (1956. október 28.)
- Laetamur Admodum (1956. november 1.)
- Datis Nuperrime (1956. november 5.)
- Fidei Donum (1957. április 21.)
- Invicti Athletae Christi (1957. május 16.)
- Le Pèlerinage de Lourdes (1957. július 2.)
- Miranda Prorsus (1957. szeptember 8.)
- Ad Apostolorum Principis (1958. június 29.)
- Meminisse Iuvat (1958. július 14.)
[szerkesztés] Külső hivatkozások
| Előző pápa: XI. Piusz pápa |
Római pápa 1939-1958 |
Következő pápa: XXIII. János pápa |


Based on work by