VIII. Henrik angol király
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Ez a szócikk a Pallas Nagy Lexikonából származó szövegen alapul, emiatt lektorálandó és korrektúrázandó: tartalmát és nyelvezetét frissíteni és strukturálni kell.
VIII. Henrik angol király (Greenwich, 1491. június 28. – 1547. január 28.), VII. Henrik angol király fia.
Amikor trónra lépett, egy csapással akart magának népszerűséget szerezni és ezért apjának két leggyűlöletesebb tisztviselőjét (adókezelőit) felakasztatta. Aztán egyrészt hajlamból, másrészt a hatalmas Franciaország iránt táplált ellenszenvből, a II. Gyula pápától kapott diszpenzáció alapján, nőül vette korán elhunyt bátyjának özvegyét, Katalin spanyol hercegnőt (1509. június 7.). Ugyanekkor szakított apjának elzárkózó külpolitikájával is, és hogy az angol befolyást a kontinens hatalmi mérlegében megint éreztesse, I. Miksa császárral és II. Gyula pápával XII. Lajos francia király ellen csatába vonult. A hadi szerencse csakugyan rámosolygott: a franciákat a spanyolokkal szövetségben Guingegate táján (az u. n sarkantyúcsatában) 1513. augusztus 17-én megfutamította. És míg a kontinensen ez történt, addig Katalin királyné a franciák által fellázított skótok ellen szervezte az ellenállást, akik azután Floddennél vereséget szenvedtek.
Anyagi haszonnal azonban e hadjáratok nem jártak és Henrik, mihelyt felismerte szövetségeseinek önző terveit, kilépett a cambrtay-i szövetségből, békét kötött XII. Lajos királlyal, és húgát, Máriát, nőül adta hozzá. Lajos utódjával, I. Ferenc királlyal Spanyolország ellen irányuló szövetséget kötött. Végül pedig Skóciával kötött méltányos békét. Egy ideig a fiatal és nagyravágyó angol király fontos posztot foglalt el az akkori politikai életben és néhány évig testi-lelki barátja maradt I. Ferenc királynak. Amikor a német trónért való versengésben I. (V.) Károllyal szemben mindketten kudarcot vallottak, a közös balsiker barátságukat még jobban elmélyítette.
Nemsokára azonban Henrik új kegyence, Thomas Wolsey érsek és kancellár, aki szerelmi kalandok és közös tanulmányok révén hízelegte be magát a király kegyébe, új mederbe terelte az angol politikát. A király egy idő után unni kezdte a nála idősebb, hitbuzgó, sokat ájtatoskodó királynét. Henrik akkoriban Boleyn Anna udvarhölgynek udvarolt. Ez a kapcsolat a király és felesége közötti ellentétet még inkább növelte és végül Henrik a válás tervét pendítette meg, amelynek azután rabja lett.
A válás tervének egyébiránt a politikai helyzet is kedvezett. VII. Kelemen pápa szövetségese volt Henriknek Károllyal szemben és Wolsey biztosra vette, hogy a pápa, tekintettel a teológiai, de még inkább a Katalin első házasságára vonatkozó, kényes természetű indokra, fel fogja bontani a házasságot. És eleinte csakugyan siker kecsegtette Henriket: a pápa Campeggi és Wolsey bíbornokra bízta a per tanulmányozását. Bár az 1529. június 28-án Blackfriarsban megtartott tárgyalás eredménytelen maradt (Katalin nem akart kolostorba vonulni), Henrik még erősen bízott Wolsey ígéretében. De reményei gyorsan tünedeztek: a Károly által Róma elfoglalására küzdött zsoldos hadak még a pápát is elfogták, aki azután kibékült a császárral.
Az ilyenformán elszigetelt Henrik hamar megérezte a megváltozott helyzet hatását. A kúria Campeggit visszahívta és a per aktáit Rómában kérette, más szóval: a pert ad graecas calenas elnapolta. A határtalanul dühös Henrik először is Wolsey-val éreztette haragját, nem annyira azért, mert Boleyn Anna helyett egy francia hercegnőt javasolt, hanem azért, mert becsületszavával kezeskedett a válóper sima elintézéséről. A parlament főbenjáró perbe fogta Wolseyt, aki aztán a per folyamán titokzatos módon meghalt. Morus Tamás vette át a hivatalát, s a király, aki nem régen a Luther Mártonnal folytatott teológiai vitájában kiérdemelte a Defensor fidei címet, a parlamenttel együtt a papságra súlyos adót vetett ki, házasságát, a parlament helybenhagyó határozatára támaszkodva, önhatalmúlag feloldotta, a pápának az angol egyház fölötti hatalmát megszüntette és a szupremáciát magára ruháztatta (1531). Egyúttal kimondatta a parlamenttel, hogy a vallási dogmák értelmezése, nemkülönben a liturgia szabályozása őt illetik meg, mint az új anglikán egyház fejét. A határozat értelmében azután lefoglalt egy csomó egyházi birtokot, kifosztott több kolostort, véget vetett az annátáknak és pallium-pénznek, a katolikus dogmákat azonban egyelőre nem bántotta.
Anglia Róma-ellenes közvéleménye kedvezett egy önálló, nemzeti keresztény egyház alapításának; a préda reményében pedig mindenre kész parlament helyben hagyta a király rendelkezéseit, a Wolsey sorsán megdöbbent papság pedig csekély kivétellel nem mert ősi hite mellett síkra szállni.
Ezek után Henrik 1532. november 14-én feleségül vette Boleyn Annát és a Cranmer érsekprímás elnöklete alatt egybegyűlt egyházi bizottság által is szentesítette első házasságának felbontását. Boleyn Annától Henriknek (1533. szeptember 7.) leánygyermeke született, a későbbi I. Erzsébet királynő. Ugyanabban az időben az üldözés elől Angliába menekült német reformátorok és Luther és Melanchton tanácsait követő Cranmer a 10 cikket dolgozta ki, melyből az első öt teljesen megegyezett az ágostai hitvallás tanaival; Cromwell kancellár pedig a smalkaldi protestáns szövetséggel folytatott alkudozásokat. Az 1534. évi parlament véglegesen megszüntette a pápai hatalom jövedelemforrásait és Henriket ruházta fel az egyházi jövedelmek, birtokok és az egyházi törvénykezés jogával, úgyszintén azzal a joggal, hogy az egyházat reformálhassa és az eretnekeket üldözhesse. E határozat értelmében Henrik 1536 tavaszán elindította a katolikusok üldözését, számos kisebb kolostort bezáratott és a barátokat elűzette. Ez az új rendszer azonban sehogyan sem tetszett Anglia északi hegyvidékein lakó, hitbuzgó lakosságnak, mely kedvelt kolostorai érdekében fegyvert fogott és a kegyelem zarándokútját indította Henrik és különösen Cromwell ellen. Henrik leverte ugyan a zarándokokat, de mégis tanúságot vont a felkelésből: felhagyott a katolikusok elleni üldözéssel, szakított a merev protestáns szemponttal és a protestáns érzelmű püspökök helyett Gardiner, Lee és Stockesley püspököket gyűjtötte maga köré, akik még mindig azt remélték, hogy lehetséges az anglikán egyházat a kúriával kibékíteni. Az ő tanácsuk alapján fogadta el a parlament (1539) a 6 véres cikket, melyeknek immár a buzgó protestánsok és a lollardok estek áldozatul.
A protestáns áramlat megakadása Boleyn Anna sorsára is végzetes volt, akit férje alaptalan vádak alapján (1536. május 19.) lefejeztetett. Egy nappal később Henrik feltűnő sietséggel vette feleségül Jane Seymourt, aki azután – szerencséjére - 1537. október 12-én fiút szült, Edward trónörököst, és talán még nagyobb szerencséjére a gyermekágyban meghalt. A parlament ekkor Boleyn Anna gyermekét, Erzsébetet törvénytelen származásúnak mondta ki és Edwardot nyilvánította egyedüli törvényes trónörökösnek. Akik a határozat ellen tiltakozni mertek, azokat a király kivégeztette.
A trónörökös megszületése erősítette Henrik trónját, s ő ennek tudatában új hadjáratot indított 1538-ban a kolostorok és a papi birtokok ellen Ez az eljárás arra bírta III. Pál pápát, hogy Henriket újra egyházi átokkal sújtsa. Ennek nem volt egyelőre más foganatja, minthogy Henrik újra és határozottan a protestáns irányhoz szegődött, s ennek a fordulatnak negyedik házassága állt a hátterében. Már egy hónappal Jane Seymour halála után könyörgött a titkos tanács királyának, hogy válasszon új feleséget; Henrik pedig nemsokára ezeknek kérelmeknek (és hajlamának) eleget is tett. Amúgy is szerelmes volt Cleve-i Anna ifj. Hans Holbein által készített képébe, és politikai okokból Cromwell is sürgette a német protestáns hercegnővel való eljegyzését. Úgy látszott, hogy az angol hitújítás megint a német protestantizmus kerékvágásába terelődik. Csakhogy a szeszélyes Henrik új nejét nem találta elég vonzónak és néhány nap múlva visszaküldte szüleihez; egyúttal pedig Cromwell-t, akit ezért az egészért felelősnek tartott, ellenfeleinek és vetélytársainak örömére kivégeztette.
Henrik most a katolikus párt emberei, a Norfolkok és Howardok felé fordult és immár ebből a körből szemelte ki ötödik nejét, Howard Katalint (1540. augusztus 8.). Környezetére hallgatva, megújította a 6 véres cikket és újra meggyújtotta a smithfieldi máglyákat. Családi boldogsága azonban ebben az esetben sem volt tartós. Cranmer leveléből csakhamar tudomást szerzett Katalin szeretőjéről, s a hűtlen asszonyt lefejeztette. (1542. február 12.). A csalódás újra a protestáns párt karjaiba hajtotta és ennek megfelelően (1543. július 12.) a protestáns Parr Katalint vette nőül (Latimer lord özvegyét), aki az immár betegeskedő és gyanakvó király aggodalmait és gyanúját el tudta oszlatni.
Élete alkonyán Henrik még kétszer viselt hadat. V. Jakab királyt (akit eredménytelenül próbált arra rávenni, hogy Skóciában is elterjessze a reformációt), legyőzte. Jakab hirtelen halála után pedig azon tervén fáradozott, hogy annak leányát, Stuart Máriát saját fiával eljegyezze; az angol és skót korona tervezett egyesítése azonban nem sikerült. – 1544-ben Henrik a világ csodálkozására régi ellenségének, V. Károlynak békejobbot nyújtott, I. Ferenc (addigi barátja) ellen pedig háborút indított. Az angolok azonban mindössze Boulogne-t foglalták el. Miután Károly, aki sehogy sem tudta a makacs Henriket közös hadjáratra rávenni, Ferenc királlyal megint kibékült, Henrik is kénytelen volt példáját követni (1546 júniusa).
| Előző uralkodó: VII. Henrik |
Anglia királya 1509-1547 |
Következő uralkodó: VI. Edward |


Based on work by