Boogie woogie
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
[szerkesztés] A zene
A boogie woogie (magyarosan bugi-vugi) egy zenei stílus és egy swing alapokon nyugvó tánc neve. A zene gyökerei a country és a western muzsika mellett a blues, ami az 1940-es években lett igazán népszerű, és amit eleinte csak egy, később akár három zongora egyszerre, gitár vagy nagyzenekar (big band) játszott.
Jellemzője a szabályos basszus kíséret (basso ostinato), melyet a bal kéz játszik, és a jobb kézzel játszott trillák és díszítések. Szigorúan véve nem szóló zongorastílus, szokták használni ének kíséreteként, illetve szólóként nagyzenekarban és kis jazz-együttesekben. Néha "eight to the bar"-nak (nyolc hang ütemenként) nevezik, de a legtöbb darab tulajdonképpen sima 4/4-es ütemű.
Tipikus boogie woogie basszus
A boogie woogie eredete bizonytalan, de az USA déli államainak kocsmáiban (honky tonk) játszott nyers zene hatása kétségtelen. W.C. Handy és Jelly Roll Morton is megemlítik, hogy néhány zongoristát már 1910 előtt is lehetett hallani ebben a stílusban játszani. Clarence Williams szerint a stílust elsőnek egy texasi zenész, George W. Thomas játszotta. Thomas 1916-ban publikálta az egyik legelső kottát ("New Orleans Hop Scop Blues") boogie woogie basszus kísérettel, bár azt Williams már 1911 előtt is hallotta tőle játszani.
Jóllehet Clarence Williams az első zenészek egyike volt, aki 1923-ban boogie woogie lemezt vett fel, mégsem játszott tiszta boogie woogie stílust, inkább csak blues-kórusoknál a hangulat változtatására használta. A boogie woogie stílus minden bizonnyal széles körben elterjedt volt a fakitermelő táborokban éppúgy, mint minden egyéb munkahelyen, ahol nagy számban dolgoztak feketék, egészen az északi afro-amerikai közösségekig, mint pl. Chicago.
Longhair professzor például szintén így indult, de stílusa nem különbözött annyira a korai kocsmazongorálástól.
George W. Thomas szerzeményét, a The Fives-ot, melyet 1923 februárjában Joseph Samuels zenekara, a Tampa Blue Jazz Band vette lemezre az Okeh Records kiadónál tekintik az első hivatalos, nagyzenekar által játszott boogie woogie felvételnek. Az első teljes mértékben boogie woogie stílusú szóló darabnak Jimmy Blythe Chicago Stomps c. felvételét tekintik, 1924 áprilisából.
A korai, tisztán boogie woogie felvételek közül kettő nagyon népszerű volt. Meade Lux Lewis szerzeményét, a "Honky Tonk Train Blues"-t 1927-ben rögzítették a Paramount Records-nál, majd 1930 márciusában adták ki. A "Pinetop's Boogie Woogie"-t, Clarence "Pinetop" Smith 1928-as felvételét 1929-ben adták ki, és ez volt az első boogie woogie sláger, ami hozzájárult a stílus névadásához.
A boogie woogie 1937/38-ban kapott nagy nyilvánosságot, amikor John Hammond a Carnegie Hallban From Spirituals to Swing címmel koncerteket hirdetett. Ezeken többek között elhangzott Pete Johnson és Big Joe Turner előadásában a "Turner's tribute to Johnson" és "Roll 'Em, Pete", Meade Lux Lewis által a "Honky Tonk Train Blues" és Albert Ammons "Swanee River Rock"-ja is. (a "Roll 'Em, Pete" egyike az első rock and roll felvételeknek)
Ez a három zongorista Turnerrel a New York City-beli Café Society night clubban ütötték fel rezidenciájukat, ahol a kifinomult társaság szerette őket. Gyakran játszottak párban, sőt egyszerre hárman, gazdagon előadott zongorajátékot alkotva.
Népszerűségük nagy hatással volt a kortárs boogie woogie zongoristákra és arra, hogy a boogie woogie hangzást sok más zenei irányzat is adaptálta. Nem sokkal Tommy Dorsey bandája "T.D.'s Boogie Woogie" c. nótája után egy csomó, különböző vonalat képviselő boogie woogie zenész jelent meg. Conlon Nancarrow zeneszerző is mélyen a boogie woogie hatása alá került, ahogy azt zongorára írt korai munkáinak nagy része is mutatja.
Népszerűsége az 1920-as és 1930-as években teljesedett ki, majd a boogie woogie hóbort volt az egyik legnagyobb hatással a jump-blues és végeredményben a rock and roll fejlődésére, így mind a mai napig hallani különböző klubokban, lemezeken szerte Európában és az Egyesült Államokban.
[szerkesztés] A tánc
Az Egyesült Államokban a swing zenére kialakult különböző táncokat nehezen lehet pontosan leírni és definiálni, mivel igen gyakran összemosódnak a stílusbeli különbségek vagy éppen azonosságok – lévén, hogy ezek a táncok a mai napig egymásra folyamatosan hatással vannak. A különböző swing táncok döntő többségének (Lindy Hop, Balboa, Shag, West Coast Swing, Hollywood Style stb.) szülőhelyei, a majd minden jelentősebb városban megtalálható ballroomok voltak, ezek közül is a legjelentősebb a Savoy Ballroom, ahonnan lényegében ezen táncok őse(i), változatai elterjedtek, de egy-egy tánc elterjedésében, ismertségében más tényezők is szerepet játszottak. Ünnepek alkalmával a városokban igen gyakran az utcán, egy-egy felállított swing band előtt táncolhatott a tömeg, ami ezen táncok népszerűségéhez, elterjedéséhez kétségkívül nagyban hozzájárult. Az ünnepek, éjszakai szórakozóhelyek, swing bandek, ballroomok mellett fontos feladat jutott az egy-egy stílust kialakító táncosoknak is, akiknek nevével gyakran ma egy saját, különálló táncot azonosítunk (pld. Dean Collins – Hollywood Style), és akik korabeli mozi-, filmfelvételeken is népszerűsítették a swing táncokat. A sokféle swing tánc az idők folyamán elterjedt, változott, először az Egyesült Államok területén, de később átkerült más földrészre is.
A BOOGIE-WOOGIE-nak két jelentése van. Egyrészt jelöl egy zenei irányzatot, másrészt egy alapvetően swing eredetű táncot, amely az ’50-es években a rock & roll elterjedésével vált népszerűvé Európában. Az Egyesült Államokban nevezik néha a swing európai stílusának, változatának is. A legfőbb jellemzője a szabad vezetés, az improvizáció, talán ez az, ami leginkább megkülönbözteti a többi tánctól.
A tánc alaplépése a két lassú („sétáló”), és két triple step lépésen nyugszik és a fent említett dallamvezetést adja vissza, de számtalan variációja lehet és megengedett, sőt, versenyeken előny a minél sokszínűbb „díszített” alaplépés (lsd.: „kick ball change”, vagy back step triple step - triple step). Minden lépésvariáció (4-es, 6-os, 8-as, 10-es-lépés stb.) megengedett az ún. ugrólépés (lsd: akrobatikus rock & roll) kivételével. A kivitelezésnek könnyűnek és játékosnak kell lennie, de ugyanakkor dinamikusnak is. A lépésvariáció megválasztásával a táncosoknak hangsúlyozniuk kell a zene ritmusának jellegét, vagy annak változását. A lépések hangsúlyozásának legalább a második és negyedik ütemekre való súlyáthelyezéssel, a zene ritmusának változását követve kell történnie. Pld. a 6-os lépésnél áthelyezés a második, negyedik, ötödik és hatodikra. A lépések lábmozgását a csípő megfelelő ellenmozgásával ki kell egyenlíteni a felsőtest fel és le irányú mozgásának elkerülése érdekében (a hangsúly tehát mindvégig lent van, az „ugrálást” lsd: jive, el kell kerülni).
A 6-os számoláson alapuló általunk, Magyarországon is ismert és táncolt boogie-woogie lényegében nem más, mint a jitterbug, lindy hop és az 1950-es évekbeli más rock & roll stílusok németek által továbbfejlesztett, átalakított változata. Valójában hazánkban is ezt vették át először az akkori táncosok elsősorban német tanároktól a 1990-es évek elején. Később a boogie (illetve egyes táncosok, majd követőik) a fejlődés során a lindy hop 8-as számoláson alapuló figuráit, elemeit átvette – ez főleg a 1990-es évek végétől figyelhető meg fokozottan.
Bár swing alapú tánc, jellegéből adódóan inkább rock & roll és zongora boogie, esetleg retro-swing (Brian Setzer Orchestra, Mitch Woods stb.) zenéhez illik – de aki ezt a stílust szereti és műveli, az táncol(hat)ja másra is. Az előzőekből következik tehát, hogy egy igazi boogie táncos nem előre betanult koreográfiákat sajátít el (lsd. például a latin versenytáncok, akrobatikus rock & roll), hanem a saját egyéniségével próbálja visszaadni a zene hangulatát. A zenére próbálja meg „rátenni” a figurákat, a más swing táncból átvett elemekkel éreztet(het)i a váltást (pld. charleston, balboa lépés), az ún. szinkron-figurákat egy-egy zenei stopra vagy hosszabb effektre igazítja. Akrobatikus figurákat szintén alkalmazhatunk, de ezeket nagy óvatossággal kell gyakorolni, és mindvégig edzői felügyelet mellett. A tánc során mindvégig harmóniában kell egymással lennie a párnak, ami alatt a két táncos tudatos egyetértését értjük, vagy egymás kiegészítését a mozgás kivitelezését illetően, valamint a táncszám előadása során megmutatkozó összhangot. A férfinak és a nőnek egy egységnek, azaz párnak kell hatni, anélkül hogy ezáltal bármelyikük egyénisége is elveszne, ez lényegében azt is jelenti tehát, hogy tánctudásban, mozgáskultúrában lényegében azonos szinten kell lenniük.
A WRRC (World Rock & Roll Confederation) az akrobatikus rock & roll, a boogie-woogie és swing (lindy hop) területén működő táncszervezet, szövetség, amely minden évben számos versenyt rendez. A boogie élmezőny tagjai ma már sok más, hasonló kategóriában is versenyeznek (swing, lindy hop) – lévén a stílusok hasonlósága, átjárhatósága egy felkészült párnak nem okoznak akadályt.
Manapság a nemzetközi versenyeken a párok véletlenszerűen kapott gyors zenére táncolnak (kiemelve itt is az improvizációs készséget), egészen a döntőig, ahol a már előre megadott lassú és gyors számokba belehallgathatnak de a választás lehetősége itt sem adott, mivel sorsolással döntik el ki, melyik számra táncol. Igen gyakran kell élőzenére táncolni, és ez esetekben előfordul, hogy még a meghallgatás lehetősége sincs biztosítva a pároknak. A zene gyorsasága lassú szám esetében 28-32, gyors számoknál 48-52 ütem / perc.



Based on work by Kodex,