Sztenderd nyelvváltozat

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A sztenderd ( vagy standard) nyelvváltozat olyan dialektus, amelyben sztenderdizáció játszódott le, és amely autonómmá vált. Magyarán a sztenderd abban különbözik a nemsztenderd dialektusoktól, hogy nemcsak implicit normája, hanem mesterségesen létrehozott, kodifikált (vagyis általános és helyesírási szótárakban, nyelvtanokban, nyelvhelyességi kézikönyvekben rögzített, „törvényesített”) explicit normája is van. A sztenderd dialektust többnyire az írott szövegekben használják, az úgynevezett művelt anyanyelvi beszélők beszélik, ezt tanítják az iskolákban és az adott nyelvet tanuló nem anyanyelvi beszélőknek is.

Általában, de nem mindig, az a nyelvváltozat, amit az ország fővárosában használnak. Norvégiában két sztenderd nyelvváltozat is van, a dán uralom idejéből megmaradt Bokmål, és a nyugat-norvég dialektusokból kialakult Nynorsk.

A magyar sztenderdnek nincs egyetlen kiválasztott kiejtésváltozata, amely ehhez a dialektushoz társulna, de szókincsét és nyelvtanát szótárakban (például a Magyar értelmező kéziszótár-ban), illetve nyelvtanokban (például A mai magyar nyelv rendszere című akadémiai nyelvtanban) kodifikálták.

A sztenderd nyelvváltozat mint szociolingvisztikai terminus nem feleltethető meg sem az irodalmi nyelv, sem az (igényes) köznyelv kifejezésnek (ugyanis ez utóbbiakkal szemben a sztenderd egy létező nyelvváltozat neve), de a hétköznapi nyelvhasználatban és a hagyományos nyelvészetben újabban – tévesen – szinonimaként használják őket.

A sztenderd változat társadalmi tekintélye nem belső sajátosságaiból, tökéletességéből származik, nem is a sztenderdizációnak, hanem a sztenderdizáció megtörténtének a következménye. Más szavakkal: a sztenderd nem attól jobb, hogy kodifikálták, hanem hogy az emberek tudják róla, hogy ennek a szabályai szerepelnek a nyelvtanokban és a szótárakban, és hogy használata a politikai és/vagy a gazdasági és/vagy a kulturális javakat/hatalmat gyakorló társadalmi csoportokhoz kötődik. Ez az oka annak, hogy például az iskola vagy a nyelvművelés a sztenderd használatát mint egyetlen „helyes” nyelvet követeli meg a beszélőktől, jóllehet a sztenderd nyelvváltozat nem minden helyzetben alkalmas eszköze az érintkezésnek, használata ugyanúgy csak meghatározott helyzetekre korlátozódik, mint bármely más nyelvváltozaté.

Forrás:

  • Trudgill, Peter: Bevezetés a nyelv és társadalom tanulmányozásába. Szeged, 1997. 8. ISBN 963-7171-738