User:Filoma/Munka1
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Babilon
A Dél-Mezopotámiában, a Tigris és az Eufrátesz alsó szakaszánál található Sumer és Akkád területét foglalta magában. Nevének jelentése akkádul Bab-ili, azaz Isten kapuja, héberül Babel (בבל). Babilon az Ó- és Újbabiloni Birodalom fővárosa, valamint a terület kulturális centruma volt.
Az ókor legfontosabb városa volt.
Az Eufrátesznél, kb. 90 km-re délre Bagdadtól, a mai Irak területén helyezkedett el.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Etimológia
A Babilon név az akkád Bab-ili szóból ered, amely Istenek kapuját jelent. Ez a forma (Bab-ili) valószínűleg úgy alakult ki, hogy egy akkádi vagy egy babilóni rosszul értette. Egy mai már érthetetlen (nem akkád) ősi formára, feltehetőleg babbillum-ra vezethető vissza.
A későbbi időkben az akkád név bab-ilim görögösítve lett, így alakult ki a mai ismert neve Babilon.
[szerkesztés] Történet
Az első jelentős ásatásokat a 20. század elején Robert Koldewey végezte, aki főként Nabukodonozor korának, azaz az i. e. 6. század korszakának Babilonját ásta ki. Babilon abban az időben volt a legszebb. Sajnálatos módon az ásatások során csak az i. e. 2. évezredi rétegekig jutottak el, így Hammurapi korát csak részletekben tudták felfedezni.
Az ásatások során agyag-, kő- és fémtáblára vésett feliratokat találtak, amelyeket ékírásnak neveztek el. Ezt az írást egy német gimnáziumi tanár, nyelvtudós, Georg Friedrich Grotefend fejtette meg első alkalommal 1802-ben. A megfejtést Grotefend egy három nyelvű ékírásos szövegből következtette ki. A három nyelv az óperzsa, az újelámi és a babilóni volt. Az óperzsa 39 írásjelet tartalmazott. Grotefend után Henry Rawlinson angol katonatiszt foglalkozott az írás megfejtésével, 1846-ban.
A babiloni írás 300 többnyire többféleképpen értelmezhető jelből állt, amely nagy nehézséget okozott, ezért a jelek megfejtéséhez az óperzsa írás lett a babiloni írás megfejtésének alapja.
Sok tudós közül az ír Edward Hincks állapította meg elsőként, hogy a babilóni ékírás szótag- és nem betűírás, valamint igazolta azt, hogy a nyelv a sémi nyelvcsaládhoz tartozik. A kutatók a jelek idők folyamán végbement változásait is kutatták. Az ékírás kutatása tudományterületté vált, amelyet assziriológiának nevezünk.
Babilon területe majdnem 1200 ha volt. Már az őskorban is lakták, de az i. e. 4. évezred folyamán a kultúra központjai az ország déli részén terültek el. A valószínűleg keletről bevándorolt sumerek az Eufrátesz és a Tigris mentén telepedtek le.
Szervezett településeik élén az uralkodó állt, aki egyúttal a főpapi tisztséget is betöltötte, valamint az állam vallási, politikai és gazdasági érdekeit képviselte.
A városállamok a jól szervezett öntözésen alapuló földművelésnek és az eredményes állattenyésztésnek köszönhetően egyre jelentősebbek voltak. A gazdasági élet virágzása a sumer városok kulturális fellendülését eredményezte.
Az i. e. 3. évezred elején a városokban monumentális épületeket emeltek, amelyekben sumer isteneket tiszteltek. Kialakult a sumer „képszerű” írás. A fazekaskorong és a pecséthenger is a sumerek által vált ismertté a világon.
Az élén gazdasági élet, a kereskedelem és a sikeres hadjáratok útján gazdagság halmozódott fel, amelynek a sémi akkádok vetettek erőszakkal véget, amikor i. e. 2350 körül meghódították az országot. A sémi nép megszerezte a politikai hatalmat és 200 évig háttérbe szorította a sumereket. A kultúra alkotásait azonban átvették és továbbfejlesztették.
A két folyó közének déli részén a sumer városállamok kora véglegesen lezárult. Új városok határozták meg az ország sorsát. A hatalmi központokat Marinak, Assurnak és Babilónnak hívták.
Az akkor még jelentéktelen Babilónban egy nomád törzs sejkje telepedett le. Akkor a várost Babillá-nak hívták, amelyet „új lakói” Babilim-nek értelmeznek. Ebből alakult ki a máig használatos Babilón forma. A nomád törzs sejke Szubu-abum Babilónt Elő-Ázsia legjelentősebb városává tette, de a város tényleges felemelkedése Hammurapi (i. e. 1792-1750) alatt kezdődött. Hammurapi elpusztította Mari városát, majd az ország kizárólagos uralkodója lett.
Hammurapi utódai nem voltak kimagasló államférfiak. Uralkodásuk a babilóni hatalom gyengüléséhez vezetett. I. e. 1595-ben, amikor a hettita Mursili király seregével benyomult Babilónba, a birodalom összeomlott.
1595-ben a kassú Agum-kakrime király került Babilon trónjára, s ezt követően egészen 1160-ig ez a nép maradt Babilon ura.
I. e. 1160-ban az elámiaknak sikerült kiűzniük a kassúkat, akik ezzel véglegesen eltűntek Mezopotámia történetéből.
I. e. 1050-re azonban arámi király ült a babiloni trónon, így ismét már nemzet határozta meg a babiloniak sorsát. A kassúkat tehát az arámiak váltották fel.
---
A városkép
Babilonra a szűk utcák és ablaktalan házak voltak a jellemzőek.
---
Babilon istenének - Marduknak - a hatlépcsős, majd száz méter magas templomtornya tájékozódási pont volt az utazók számára. A másik ismertetőjel az volt, hogy a várost hegyesszögű háromszög formájú, mintegy 18 m magas agyagtégla falak vették körül, amelyek a tágas síkságon már a távolból felismerhetőek voltak. Miután a látogató egy széles árkon, majd a fal valamelyik kapuján átjutott, a kettős erődítményfal belsejéhez ért. Ezek az erődfalak a folyó mindkét partjáról merőlegesen indultak, egy téglalapot alkotva.
Az Eufrátesz keresztülfolyik a városon, két különböző részre osztva azt.
Északon a falakon belül a király 18 m magas, agyatéglából épített alapokon álló nyári palotája állt. A folyó mentén haladó utat felvonulási útnak nevezték és az egyik városkapuhoz, pontosan az Istár-kapuhoz vezetett. Újévi ünnepek alkalmából itt vonult fel a nép. Nabukodonozor az utat Aibur-sábának nevezte, amely annyit jelent: nem győzhet az ellenség. Az Istár-kapunál a 3,72 m széles külső falat „Nimiti-Bél”-nek nevezték. Húsz-húsz méterre egymástól merőlegesen előreugró tornyok magasodtak rajta. Az erődítményen belül a második fal, az úgynevezett „Imgur-Bél” helyezkedett el.
Az Eufrátesztől keletre helyezkedett el az óváros, amelyet szintén körülvett egy erődítmény.
Közvetlenül az Eufrátesz mentén, mindkét falon kívül volt a fővár, ahol a palotamúzeum működött, ahol a király korábbi korokból és más területekről származó műtárgyakat őrzött.
A városfal mögött volt a déli palota, amely az udvartartás és a közigazgatás céljait szolgálta.
A palota mellett Marduk templomkörzete volt. Itt volt Babilon centruma, s itt volt a város legnagyobb bazárja, ahol a Föld minden tájáról származó termékekkel kereskedtek.
Babilon alaprajza áttekinthető volt: hosszú, egyenes utcák szelték át a várost, s négyszögletes területekre tagolták.
Az újváros lakónegyedekből állt. Mivel ezt a területet nem védték a falak, támadáskor az ott lakóknak el kellett hagyniuk a lakóhelyeiket.
A város többszázezer lakosának biztonságát hatalmas falrendszer óvta, amelyről Hérodotosz így írt: „A falak tetején egymással szemben emeletes épületeket húztak fel, közöttük pedig egy négyesfogatnak is elegendő utat hagytak. A falakon körben száz torony áll, amelyek, akárcsak az ajtók és küszöbök, bronzból készültek.”
Babilon célja az emberiség egyesítése volt, amint az Nabukodonozor király imájából is kiolvasható: „Én, a Te teremtményed, áldalak Téged, Uram!... Te adtad nékem a hatalmat, hogy a népeket a Te akaratod szerint kormányozzam... Tágítsd birodalmadat, terjeszd a Te szentélyednek tiszteletét!... Népek uralkodója, hallgasd meg imámat!... A föld népei mind az Isten kapujába fognak jönni.”
Babilon királya II. Nabukodonozor i. e. 600 körül függőkerteket építtetett fiatal felesége Amytisz számára, hogy azok honvágyát, Perzsia hegyeinek hiányát feledtessék feledtessék.
A függőkerteket a városfalnál, a folyó közelében alakították ki, hogy az Eufrátesz vizével tudják öntözni. A kertekben a következő növények voltak megtalálhatók: rózsa, gránátalma, füge, mandula, dió, vízililiom.
A várost Istárnak - a háború és a szerelem istennőjének - az oroszlánjai díszítették. A városba az istennőről elnevezett kapun lehetett bejutni.
A babiloniaiak főistene Marduk, egy oroszlánfejű szörny volt.
[szerkesztés] Források
[szerkesztés] Könyvek
- Dimitrij Szergejevics Mereskovszkij: Kelet titkai (Holnap Kiadó, Budapest, 1992.) ISBN 963-345-068-3
- Klengel-Brandt Evelyn: Utazás az ókori Babilónba (Corvina Kiadó, Budapest, 1973.)


Based on work by