Horváth Árpád (színházigazgató)

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Horváth Árpád (Dés, 1899. november 25. – 1943.) színházi rendező, színházigazgató.

[szerkesztés] Élete

1899. november 25-én született Désen. A budapesti Pázmány Péter egyetemen végez magyar-német-francia szakon. Huszonegy évesen folyóiratot tervez Tovább címmel, amely a Nyugat vetélytársa lehetett volna, ha Horváth figyelme nem fordul a színház felé.

1921-ben a Független Szemlébe kezd el recenziókat írni, kritikáiban nemcsak leír, hanem stíluselméleti problémákat feszeget. Írásai alapján figyel fel rá Hevesi Sándor, aki 1922-ben maga mellé veszi a Nemzeti Színházba gyakornokként. Hevesi utódjaként kezeli: segédtanárként magával viszi a Színiakadémiára, és figyelemmel kíséri rendezéseit is. Az 1926-27-es évadra Horváth már elismert rendezőnek számít. 1928-ban rendezőként állami ösztöndíjat nyer, 1929-től az akadémia önálló kurzust bíz rá.

Az 1931-32-es évadban a Nemzeti főrendezője lesz. Amikor 1932-ben megvádolják Hevesit, akit mestereként és barátjaként szeret, Horváth fél, hogy ugyanez történhet vele is. Sovány vigasz, hogy ugyanebben az évben a francia kultuszminiszter kitünteti őt a francia drámairodalom magyarországi népszerűsítéséért.

1934-ben Az ember tragédiáját rendezi, amit a Budapesti Hírlap hosszú évek legkimagaslóbb színházi eseményeként értékel, míg a Reggel a Nemzeti Színház szégyenének tart. Apológiaként írja ekkor Horváth a Madách a színpadon című írását, amelyben a díszlettervezővel való egyet nem értésről is szól. Ezen írásáért a színház majdnem elbocsátja. Nem sokkal később írja meg levelét Gömböshöz a Nemzeti megmentésével kapcsolatban. A kitűnő helyzetkép elküldésének abszurditását csupán az időpont adja: a fasiszta kormány számára éppenséggel nem a színház a legfontosabb ügy.

Horváth Árpád szembeszáll a polgári színház színvonaltalanságával: katartikus színházat akar. 1935-ben Németh Antalt nevezik ki a Nemzeti igazgatójává, Horváthot 35 éves korában nyugdíjazzák. Jelentkezik a debreceni Csokonai Színház igazgatójának, ám a kinevezést csak az 1936-37-es évadtól kapja meg. Hatalmas tervekkel vág neki a színházcsinálásnak: saját költségén felújítja az épületet, kitűnő gárdát válogat össze, gazdag repertoárt képzel el. Rendkívüli alapossággal készül az előadásokra is: a korban szokásos 6-8 nap próba helyett 3 hetes próbaidőszakot tart. A kezdeti sikerek mellett hamar megjelennek a nehézségek is: bírálják politikai figyelmetlensége miatt, s a darabja előadására érkező Heltai Jenőt a színházban atrocitások érik. Az évad végére egyre csökkenteni kell a helyárakat, s nyilvánvaló lesz: a közönség nem érett meg erre a magasabb művészi színvonalra. Az új évadban (1937-38) megpróbált közönséget nevelni Debrecen lakosaiból: ismeretterjesztő előadásokat szervezett, ám a szakmailag kiváló, nagy értékeket hordozó előadások a semmibe hullnak. A következő évadban (1938-39) már lead a színvonalból: nő az operettek aránya, az anyagi csőd azonban elkerülhetetlen, így öngyilkosságot kísérel meg – sikertelenül. 1939-ben Debrecen városa felbontja vele a szerződést.

Az 1939-40-es évadban a Vígszínházhoz szerződik. Kiábrándultsága, kiégettsége műsorjavaslatából látszik: a művészi színvonal mellett fő érve az üzleti siker. Mivel Debrecenből mindenét elárverezve tért vissza Pestre, reklámfilmeket és játékfilmeket rendez, hogy adósságát kiegyenlítse. 1943-ban szerződése felbontását kéri, majd ellenállási mozgalmakhoz csatlakozik. Még ebben az évben elhurcolják, de a kínvallatás során sem fedi fel társai kilétét. Halálának körülményei ismeretlenek.

[szerkesztés] Források

  • Rácz Lajos bevezetője a Horváth Árpád: Modernség és tradíció című kötethez