Apeiron

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

[szerkesztés] Apeiron

Ez a szócikk a világmagyarázó elmélettel foglalkozik. A számítógépes játékot video game, lásd Apeiron.

Az apeiron egy kozmológiai (világmagyarázó) elmélet, amelyet az Kr. e. 6. században Anaximandrosz dolgozott ki.

Anaximandrosz munkája nagyrészt elveszett. A fennmaradt néhány töredékből arra lehet következtetni, hogy a kezdeti vagy elsődleges princípium, végső ok, (arkhé, egy olyan szó, amely először az ő írásában fordult elő, és feltehetően ő találta ki) egy végtelen, határtalan tömeg (görögül apeiron) amelyik nem öregszik, nem hanyatlik, és amelyik folyamatosan termeli azt új anyagot, amelyből a minden származik, amit magunk körül látunk.

Az apeiron fogalmát soha nem definiálták pontosan, és általában az őskáosz egy fajtájának tekintették. (pl. Arisztotelész és Szent Ágoston) Magában foglalja a hideg és meleg, nedves és száraz ellentétét, és a dolgok irányított fejlődését, amely szerint a formák és különbözőségek az a tömege kifejlődik, amely a világban található.

A homályos és határtalan testből származik egy központi tömeg - ez a földünk, amely hengeres formájú, és egyforma távolságban lebeg az őt körülvevő tűzgömböktől. Ezek eredetileg úgy vették körül a födet, mint a fát a kérge, mígnem a folyamatosságuk megszakadt és számos kerék formájú tűzzel töltött légbuborékra váltak szét.

De ahogy a határtalanság és a végtelenség a kezdeti oka a dolgokra és egyedi formákra való szétválásnak, ugyanígy, ahogy a sors könyvében áll, ezek a formák egy meghatározott időben korábbi szétválásukért bűnhődnek, és visszatérnek a formátlan határtalanságba, ahonnét jöttek. Így a világ és minden határozott létező ami benne van, elveszítik a függetlenségüket és eltűnnek a „határozatlanban”. A tüzes égitestek, amelyek eltávolodtak a hideg földtől és a víztől, akörül a föld körül csoportosulva a világ időleges istenei, amely az ókori gondolkodó számára a központi elem.

Más, Szókratész előtti filozófusoknak eltérő apeiron elméletük volt. Püthagorasz szerint világ mint apeiron kezdődött, de néhány ponton magába magába szívta kívülről az ürességet, kitöltve a kozmoszt üres buborékokkal, amelyek a világot különböző részekre osztják.

Anaxagorász szerint a kezdeti apeiron nagy sebességgel forogni kezdett az istenszerű Nous (Ész) irányítása alatt. A nagy sebességű forgás miatt a világ sok részre szakadt. Mivel az összes egyedi dolog ugyanabból az apeironból származik, minden dolognak tartalmaznia kell az összes többi dolog egy darabkáját is, pl.: a fának tartalmaznia kell piciny darab cápákat, holdakat és homokszemcséket. Az az egyedüli magyarázat arra, hogy a dolgok egymásba tudnak alakulni, ha már csírában bennük van az összes többi dolog.