Abú Bakr ibn Tufajl

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Abú Bakr ibn Tufajl,( ابن طفيل) teljes nevén Abú Bakr Muhammad ibn Abdalmalik ibn Muhammad ibn Tufajl al-Kajszí al-Ándalúszí, latinizált nevén Abubacer (Guadix, 1105-1110 k. - Marokkó, 1185) egy középkori arab csillagász, matematikus, orvos, író, filozófus és udvari tisztviselő volt.

Andalúzia Guadix városában, Granada közelében látta meg a napvilágot. Ifjúkorában a nyugati muszlim tudomány legnagyobb alakja, az Európában Avempace névvel illetett Abú Bakr ibn Száig ibn Báddzsa volt, ő maga pedig a világhírű Ibn Rusd (Averroes) pártfogója volt. E triász képviselte leginkább az arisztotelészi logika primátusát a Gazáli által keleten meghonosított misztikus teológiai dominanciával szemben.

Ibn Tufajl eleinte matematikával és csillagászattal foglalkozott, később a granadai emír titkárja lett, majd az Almohád I. Juszuf kalifa orvosa és vezíre lett. Amikor 1182-ben visszavonult, tanítványát, Ibn Rusdot javasolta utódjául. Egy másik neveltje, az Alpetragius néven elhíresült Núr ad-dín al-Bitrúdzsí csillagászként alkotott nagyot.

Ibn Tufajlnak egy műve maradt ránk teljesen, amely a Hajj ibn Jakzán (Éber fia, Élő) címet viseli. (Magyarul a német fordítást követve A természetes ember címen hozzáférhető.) Ez a részben Robinson Crusoe történetére hajazó, filozofikus tartalmú, levélformába öntött, kisregényre utaló történetet elmondó értekezés egy ember nem lakta szigeten, állatok által felnevelt férfi - a címadó Hajj ibn Jakzán - szúfizmus tanaira ébredését mutatja be. Ez látszólag ellentmond annak, hogy ellentétben állt a neoplatonizmust is magába olvasztó iszlám misztika híveivel: művével valójában legitimálta a racionális tudományos kutatást is, azzal, hogy az ellenpólus kiváló leírásával elválasztotta a kettőt egymástól.

[szerkesztés] Források

  • Ibn Tufajl: A természetes ember. (Fordította Katona Tamás és Molnár Imre.) Budapest, Európa, 1961.