Memóriaegység
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Ezen szócikk összedolgozandó a(z) Memória (számítástechnika) szócikkel, azután az egyik lap törlendő. |
Az elektronikus digitális számítógép memóriaegysége tárolókból áll. Minden tárolóhely memóriaelemekből (rekeszekből) tevődik össze, ezekben raktározódik el a program, a számok és a részeredmények. A memóriahely (rekesz) jelölésére szolgáló sorszámot címnek nevezzük. Megkülönböztethetünk
- operatív és
- külső
tárolókat.
Az operatív tároló (munkarekesz) közvetlen kapcsolatban van az aritmetikai és a vezérlőegységgel. A munkarekeszeket jelenleg csaknem kizárólag ferritgyűrűkből készítik, ezeket mátrixszerűen kötik egymással össze, vagy félvezető kártyákkal valósítják meg. Kevés munkarekesszel rendelkező számítógépeknél kiegészítő tárolóknak mágnesdobokat alkalmaznak. Ezek vékony, mágnesezhető réteggel bevont kis hengerek, amelyek tengelyük körül forognak, és a rekeszeket periodikusan beíró-, illetve olvasófejek előtt vezetik le. A ZRA 1 memóriadobján 4 096 memóriahely van, amelyek mindegyikéhez 48 memóriaelem tartozik; a dob percenként kb. 12 000 fordulatot végez. Nagy adatmennyiség esetén mágneslemez vagy mágnesszalag-tárolókat használnak, amelyek kiegészítő tárolóként többnyire kívülről csatlakoztathatók a számítóautomatákhoz, és cserélhetők. Az "integrált" ferrit és a félvezető memóriák megjelenése megoldotta azt a problémát, hogy ilyen kis helyen a mindenkor szükséges - nagy - operatív memória elhelyezhető legyen.
A mágnesszalag-tárolóknál az információk vékony, legfeljebb 1 000 m hosszú és legfeljebb 2,5 cm széles mágneses szalagon vannak. Olvasásnál egész adattömböket vezetnek el az olvasófej előtt, akár 5 m/s sebességgel is. A félvezető memóriák egyetlen szilíciumkristályba beépített sok (legkevesebb 16 bit) kétállapotú elektromos kapcsolást tartalmaznak, a beíráshoz és kiolvasáshoz szükséges elemi illesztő áramkörökkel együtt. A kétállapotú kapcsolások sematikusan két összekapcsolt tranzisztorral jelképezhetők, amelyekből ha az egyik vezet, akkor a másik nem; ez az ún. "flip-flop" kapcsolás, és megvalósításához a kristály belsejében több tértranzisztort hoznak létre.
Számok összekapcsolására gyakran kis, regiszternek nevezett közbülső tárolókat használnak. Ezek mindig csak egyetlen számot vesznek fel, viszont kicsi a hozzáférési (elérési) idejük, vagyis az az idő, ami szükséges ahhoz, hogy a cím megadása után megtalálják a rekeszt, és leolvassák a tartalmát. A memóriaegység teljesítőképességére jellemző a másodpercben megadott t hozzáférési idő, a bitben kifejezett C kapacitás és a bitenkénti költség.
A leggyakrabban használt memóriák teljesítőképessége; t - várakozási idő másodpercben, C - a kapacitás bitben, K - a mágnesdobra vonatkoztatott relatív költség
| tároló | t | C | K |
| ferritgyűrűs | 10 − 6...10 − 5 | 104...107 | 10 |
| mágnesdob | 10 − 3...10 − 1 | 105...107 | 1 |
| mágneslemez | 5.10 − 2...5.10 − 1 | 107...109 | 10 − 2 |
| mágnesszalag | 10...500 | 107...108 | 10 − 3 |
Modern félvezető gyors átmeneti tároló (regiszter) hozzáférési ideje (néhány ns; 1 ns = 10-9 s) is lehet. Félkövér szöveg


Based on work by Névtelen Wikipédia-felhasználó(k).