1990-es labdarúgó-világbajnokság
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| 1994 Labdarúgó világbajnokság - Olaszország Italia 90 |
|
|---|---|
| Csapatok | 24 (selejtezőkben indult: 116) |
| Házigazda | Olaszország |
| Világbajnok | |
| Mérkőzések száma | 52 |
| Gólok | 115 (átlag: 2,21) |
| Nézők száma | 2 517 348 (átlag: 48 411) |
| Gólkirály(ok) | Salvatore Schilacci (ITA) 6 gól |
Az 1990-es labdarúgó világbajnokság rendezési jogát 1984-ben ítélte oda a FIFA Olaszországnak, amely így 1934 után adhatott ismét otthont a tornának. A VB-t az NSZK nyerte, miután a fináléban 1-0-ra verte Argentínát, visszavágva ezzel az 1986-ban, Mexikóban elszenvedett döntőbeli kudarcért.
A Német Szövetségi Köztársaságnak ez volt a harmadik világbajnoki címe, amellyel ekkor befogta a ranglistán az olaszokat és a brazilokat. A németeket Franz Beckenbauer irányította, aki e győzelemmel elmondhatta magáról, hogy a labdarúgás történetében ő a második ember, akinek sikerült játékosként és edzőként is világbajnoki címet szereznie (az első Mario Zagallo volt).
A torna lebonyolítása megegyezett az 1986-os eseményével: 6 darab 4-es csoportot alakítottak ki, a csoportok első két helyezettje és a két legjobb harmadik jutott tovább a kieséses, 16 csapatos szakaszba. A VB-n három újonc ország képviseltette magát: Costa Rica, Írország és az Egyesült Arab Emirátusok.
A világbajnokság egy óriási meglepetéssel kezdődött, mivel a nyitómérkőzésen a címvédő Argentína 1-0-ás vereséget szenvedett Kameruntól. A gólt François Omam-Biyik szerezte egy fejesből. A kameruniak lettek később a vb meglepetései: afrikai ország korábban még nem jutott be a nyolc közé, és itt is csak drámai csatában maradtak alul Anglia ellen (3-2-re kaptak ki hosszabbítás után). A kameruniak adták a torna egyik hősét a 38 éves, korábban már visszavonult Roger Milla személyében.
Az argentinok a vereség után azért összeszedték magukat, és - ha nem is túl meggyőző játékkal - a döntőig jutottak. Nem volt könnyű dolguk, hiszen a legjobb 16 között Brazíliával, az elődöntőben pedig a házigazda Olaszországgal találkoztak. A rendes játékidő és a hosszabbítás sem hozott döntés, 1-1-re végeztek a csapatok, így következhettek a 11-esek, amelyeket az argentinok rúgták jobban. A világ ekkor ismerte meg igazán Sergio Goycochea nevét, aki két olasz büntetőt is kivédett.
A világbajnokság gólkirálya a 6 találatot jegyző olasz Salvatore Schillaci lett. Az 1990-es VB sokak számára biztosan nem marad túl emlékezetes: a nézőszámok alacsonyak voltak és kevés gól esett, ugyanakkor a piros lapok számában rekorddöntésre került sor (16 darabot mutattak fel belőle). A csapatok többsége a biztonságra helyezte a hangsúlyt: jó példa erre az ezüstérmes argentin együttes, amely mindössze 5 gólt lőtt 7 meccs alatt. A győztes nyugat-németek viszont azon kevés gárda közé tartoztak, amelyek támadó felfogásban léptek pályára ezen a tornán. Egyöntetű vélemény volt, hogy megérdemelték az aranyérmet.
[szerkesztés] Egyéb érdekesség
A VB záróünnepségén lépett fel először közösen a világ akkoriban legjobbnak tarott három tenor operaénekese Placido Domingo, Jose Carreras és Luciano Pavarotti. Az eredetileg egyszeri alkalomra tervezett fellépésből évekig tartó közös munka lett, a "Három Tenor" később bejárta az egész világot.
[szerkesztés] Helyszínek
| Város | Stadion | Férőhely |
|---|---|---|
| Róma | Stadio Olimpico | 81 000 |
| Nápoly | Stadio San Paolo | 74 000 |
| Torino | Stadio Delle Alpi | 68 000 |
| Bari | Stadio San Nicola | 56 800 |
| Firenze | Stadio Artemio Franchi | 41 000 |
| Milánó | Stadio Giuseppe Meazza | 85 700 |
| Genova | Stadio Luigi Ferraris | 35 000 |
| Bologna | Stadio Renato Dall'Ara | 39 000 |
| Verona | Stadio Marc'Antonio Bentegodi | 42 000 |
| Udine | Stadio Friuli | 38 000 |
| Cagliari | Stadio Sant'Elia | 40 000 |
| Palermo | Stadio Della Favorita | 36 000 |
[szerkesztés] Egyenes kieséses szakasz
| Labdarúgó-világbajnokságok |
|---|
| Uruguay 1930 | Olaszország 1934 | Franciaország 1938 | Brazília 1950 | Svájc 1954 | Svédország 1958 | Chile 1962 | Anglia 1966 | Mexikó 1970 | NSZK 1974 | Argentína 1978 | Spanyolország 1982 | Mexikó 1986 | Olaszország 1990 | USA 1994 | Franciaország 1998 | Dél-Korea–Japán 2002 | Németország 2006 | Dél-Afrika 2010 |


Based on work by