Albánia függetlensége

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Albánia történelme
Az albánok eredete  ?
Ókor - i.sz. 5. sz.
Középkor 515. sz.
Török hódoltság 14. sz.1912
Függetlenség 19121914
I. világháború 19141918
A két világháború között 19181939
II. világháború 19391944
Kommunista korszak 19441985
A közelmúlt történelme 1985-től

Az első balkáni háború árnyékában, 1912 novemberében nyolcvanhárom muzulmán és keresztény albán vezető részvételével Vlorë-ban összeült a nemzetgyűlés, ahol november 28-án kimondták Albánia függetlenségét és Ismail Qemali vezetésével megalakult az első albán (ideiglenes) kormány.

A Qemali-kabinetet nem ismerték el a nagyhatalmak, s mindvégig, 1914 januárjáig ideiglenes kormányként működött. Az ország függetlensége gyenge lábakon állt, a környező hatalmak törekvései továbbra is fenyegették a fiatal állam önállóságát. Szerbia Durrës elfoglalásáról szőtt terveket, amit az Osztrák–Magyar Monarchia és Olaszország attól tartva ellenzett, hogy egy szerb korridor az Adriára valójában az oroszok kikötőjeként funkcionálna. Ehelyett az önálló Albánia elismerését szorgalmazták, míg Oroszország a montenegrói és szerbiai terveket támogatta.

A Sir Edward Grey elnökölte Nagykövetek Konferenciája már 1912 decemberében összeült Londonban, hogy döntést hozzanak egyebek mellett az Albániát is érintő legfontosabb kérdésekről. 1913 májusában a londoni egyezmény aláírásával végül úgy döntöttek, hogy Albánia nagyhatalmi protektorátus alatt az Oszmán Birodalmon belül autonómiát kap. Ettől a megoldástól azonban júliusban el kellett állniuk, miután nyilvánvalóvá lett, hogy Törökország a második balkáni háború során elveszíti Macedóniát, így Albániával sem lesz közös határa. Ekkor ha kényszerűen is, de elismerték Albánia függetlenségét, államformáját nemzetközi protektorátus alatt álló alkotmányos monarchiaként határozták meg. Augusztusban a bukaresti egyezmény pontosan megállapította a 28 ezer négyzetkilométeres és 800 ezres lakosú Albánia határait. Montenegrónak ki kellett ürítenie Shkodër városát, Szerbia pedig vonakodva bár, de kivonta csapatait Észak-Albániából. A bukaresti egyezmény azonban így is kiterjedt albán többségű területeket szakított le az anyaország testéről: Koszovó és Nyugat-Macedónia az új Albánián kívül rekedt.

A nagyhatalmak Vlorë székhellyel felállították az egyezmény pontjainak végrehajtását ellenőrző nemzetközi bizottságot, amely a Qemali-kabinetet és az abból kivált Esat Toptani ellenkormányát is negligálva igényt formált az ország vezetésére. A bizottság alkotmánytervezetet vázolt fel, amelyben a választott kerületi képviselőkből, a fő egyházak vezetőiből és más kinevezett személyekből álló nemzetgyűlés alakítására is javaslatot tettek.

Wilhelm zu Wied, Albánia királya 1914-ben
Nagyít
Wilhelm zu Wied, Albánia királya 1914-ben

Az albánok azonban felajánlották az albán koronát annak az Aubrey Herbertnek, brit alsóházi képviselőnek, aki a londoni egyezmény előkészítésekor szenvedélyesen érvelt Albánia függetlenség mellett. Asquith brit miniszterelnök azonban lebeszélte a felkérés elfogadásáról, így a választás végül egy harmincnyolc éves német hercegre és kapitányra, Wilhelm zu Wiedre esett, aki 1914. március 7-én Durrësba sietve elfoglalta a trónt. Wied herceg alkalmatlan volt a feladatra, Albánia ügyeiben és diplomáciai kérdésekben is járatlan volt, ő és Turhan Permeti kormánya nem volt képes a sürgető gazdasági és társadalmi kérdéseket kezelni. A bégek továbbra is csatároztak egymással, a parasztság nyomorúságos körülmények között élt, és még a mérsékeltebb társadalmi és vallási reformok bevezetése ellen is fellázadt. A görögök és a szerbek sorozatos fegyveres határinzultusokat követtek el, az olaszok a Permeti-kormányból kivált Esat Toptani ellenállását szervezték, a montenegróiak pedig a gegeket buzdították felkelésre. 1914 nyarára az általános elégedetlenség felkeléshez vezetett és Wied herceg hatalma visszaszorult Durrës és Vlorë környékére. Miután elveszítette a Habsburg-kormányzat és az albán vezetők nagy részének bizalmát, hat hónapi uralkodás után, 1914. szeptember 3-án elhagyta az országot, jóllehet, az Albániában még sokáig uralkodó zűrzavaros helyzet miatt trónfosztását csak 1925. január 31-én mondták ki.

[szerkesztés] Irodalom

  • Histoire de l'Albanie des origines à nos jours. Réd. par Stefanaq Pollo. Roanne: Horvath. 1974.
  • Paul Lendvai: Das einsame Albanien. Reportage aus dem Land der Skipetaren. Zürich: Interform. 1985.
  • Miranda Vickers: The Albanians. A modern history. London: Tauris. 1995.
  • Barbara Jelavich: A Balkán története. I–II. Budapest: Osiris; 2000. 1996.
  • Tajar Zavalani: Histori e Shqipnis. Tiranë: Phoenix. 1998.
  • Réti György: Albánia sorsfordulói. Budapest: Aula. 2000.
  • Georges Castellan: Histoire de l’Albanie et des Albanais. Crozon: Armeline. 2002.
  • Serfőző Zoltán: La naissance de l’état albanais et la création de l’économie nationale. Mediterrán Tanulmányok 6 (1995) 35–41.
  • Kapronczay Károly: A szkipetárok földjén. Valóság 40 (1997) 8:94–104.
  • Csaplár Krisztián: Az albán nemzetállam megteremtésének első kísérlete. Világtörténet (1999) 3–33.
  • Szabó A. Ferenc: Albánia nehézkes születése. Valóság 42 (1999) 6:78–87.


Albán vonatkozású szócikkek
Albánia  •  Koszovó  •  Albánok  •  Albánok kisebbségben  •  Történelem  •  Nyelv  •  Néprajz  •  Irodalom  •  Művészet  •  Zene  •  Földrajz  •  Gazdaság  •  Közigazgatás  •  Városok