Super Proton Synchrotron
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
|
A gyenge kölcsönhatás közvetítőit felfedező UA1-kísérlet detektora
|
|
|
Hadronütköztetők: Múlt, jelen és jövő |
|
| Intersecting Storage Rings | CERN, 1971–1984 |
| Super Proton Synchrotron | CERN, 1976–1984 |
| Tevatron | Fermilab, 1987–2009 |
| Superconducting Super Collider | 1993-ben leállították |
| Large Hadron Collider | CERN, 2007–2020s |
| Very Large Hadron Collider | a 21. század közepe vagy vége |
A szuper protonszinkrotron (Super Proton Synchrotron, SPS) a CERN szinkrotron típusú részecskegyorsítója. Eredetileg 300 GeV-es protongyorsítónak építették, de az SPS valójában képes volt 400 GeV elérésére, amelyet el is ért 1976. június 17-én, amikor elindították. Ekkorra az amerikai Fermilab túlszárnyalta a május 14-én elért 500 GeV-es energiájával.
Az SPS-t az akkori főigazgató John Adams átlal vezettett csoport tervezte.
Az SPS-t antiprotonok és nehézionok gyorsítására is használják vagy használták, valamint elektronok és pozitronok gyorsítására a CERN LEP nevű elektron-pozitron ütköztetőgyűrűjének előgyorsítójaként. A legkiemelkedőbb időszaka kétségtelenül az volt, amikor proton–antiproton ütköztetőgyűrűként (
) működött 1981 és 1984 között, és szolgáltatta a nyalábokat az UA1 és UA2 kísérletek részére, melyekkel a W- és Z-bozonokat felfedezték, Carlo Rubbia és Simon van der Meer számára fizikai Nobel-díjat hozva 1984-ben.
Jelenleg az SPS-t a 2007-ben üzembe lépő nagy hadronütköztető gyűrű, az LHC végső előgyorsítójaként (injektoraként) fogják használni nagy intenzitású protonnyalábok gyorsítására 26 GeV-ről 450 GeV-re. Az SPS másik feladata lesz, hogy neutrínónyalábot hozzon létre a CERN-től 730 km-re lévő, az olasz Gran Sasso hegy alatti alagútban elhelyezkedő laboratórium számára. (A neutrínók olyan gyengén hatnak kölcsön, hagy nagy részük nem fog elnyelődni a hosszú út alatt a földben.)
[szerkesztés] Forrás
Az angol szócikk


Based on work by