Halálbüntetés
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A halálbüntetés vagy kivégzés a legsúlyosabb büntetési forma, a bűnösnek talált személy meggyilkolása, az élettől való megfosztása jogi eljárással vagy anélkül. A halálbüntetés jogossága vagy jogtalansága az egyik legfontosabb és legvitatottabb emberi jogi kérdések közé tartozik.
Eltörlésére már a legkorábbi koroktól történtek próbálkozások, illetve egyes vallások hatására néhány helyen már az ókorban megszüntették. (Lásd: buddhizmus) A halálbüntetés erősen megkérdőjelezett gyakorlatát azonban nemzetközi méretekben csak a 20. századi jogállamok nagy részében számolták fel. A világ országainak egy részében a mai napig gyakorolják.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Történelem
A halálbüntetés a régebbi korokban az elrettentés céljából gyakran igen kegyetlen eszközökkel és nyilvánosan történt, illetve a diktatúrák idején kínzással is párosult, és a politikai ellenfelekkel, illetve az ártatlan emberek tömegeivel szemben is elkövették. (Lásd: Népirtás)
Az ókorban alkalmazása gyakran összekapcsolódott az emberáldozat intézményével, amit a bűncselekménnyel gyanúsított emberek mellett különösen az elfogott ellenségen alkalmaztak.
Az ókori Távol-Keleten a buddhizmus elterjedése nyomán az élet mindenekfelett való tisztelete vált a normává. Számos buddhista államban, így Asóka király észak-indiai birodalmában megszüntették a halálbüntetést. A kérdés a távol-keleti országokban is évszázadokig napirenden volt. Kínában 747–759 között mindenfajta kivégzést megszüntettek. A buddhizmus kifejezetten tiltja a másik élőlény életének szándékos kioltását.
A középkorban a halálbüntetés alkalmazása és módszere az elítéltek társadalmi osztálya, valamint az elkövetett cselekmény szerint is különbözött. Több igen kegyetlen kivégzési módszert is alkalmaztak.
III. Vilmos angol király volt az első, aki törvényt hozott az elrettentő célú, embertelen kivégzési módszerek betiltására (1689).
A felvilágosodás korában több jelentős gondolkodó is felemelte a szavát a halálbüntetés eltörlése érdekében. 1764-ben látott napvilágot az olasz író, Cesare Beccaria „Bűnökről és büntetésekről” című műve (Dei Delitti e Delle Pene), amelyben számos érvvel bizonyítja, hogy a kínzás és a kivégzés nemcsak erkölcstelen, hanem mérhetetlenül romboló hatású is az egész társadalomra. Beccaria műve nagy visszhangot váltott ki a maga korában. A hatására például Habsburg Lipót toszkánai nagyherceg a Közép-Itália nagy részére kiterjedő államában 1786-ban törvényben szüntette meg a halálbüntetést, és valamennyi kivégzőeszközt is megsemmisíttette.
Az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya a kínzás és a kegyetlen kivégzési módszerek tilalmáról is rendelkezett (1787). Franciaországban a Nagy Francia Forradalom idején minden elítéltre ugyanazt a halálbüntetést, a guillotine-nal történő lefejezést alkalmazták, amit gyors és fájdalommentes, "emberséges" eljárásnak neveztek.
Az Egyesült Államok néhány államában már a 19. század óta egyáltalán nem gyakorolják a halálbüntetést, az első állam, amely törvény szerint felszámolta, Michigan volt (1847). Portugáliában 1867 óta nincs halálbüntetés. 1949-től kezdve először Nyugat-Németország, majd számos más demokratikus ország az alkotmányában is rögzítette a halálbüntetés eltörlését. (A halálbüntetés tiltása jelenleg 42 ország alkotmányában szerepel, köztük Magyarországéban is.)
Bár a nemzetközi jog ma sem tiltja a kivégzés alkalmazását, több olyan nemzetközi egyezmény is született, amely tiltja a halálbüntetést, pl. a „Nemzetközi egyezmény a polgári és politikai jogokról” (International Covenant on Civil and Political Rights), és az „Európai emberi jogi konvenció” (European Convention on Human Rights). Ezek az egyezmények azonban csak azon országokra vonatkoznak, amelyek csatlakoztak hozzájuk. Több nemzetközi intézmény a csatlakozás egyik feltételeként jelöli meg a halálbüntetés felszámolását, például az Európai Unió és az Európa Tanács.
[szerkesztés] A halálbüntetés ma
sötétkék - Egyáltalán nincs halálbüntetés
világoskék - Törvény szerint lehetséges a kiszabása, de a gyakorlatban legalább 10 éve nem alkalmazzák
barna - Nincs, kivéve háborús bűncselekmények körülményeket
narancs - A halálbüntetést felnőttkorúak esetén alkalmazzák
vörös - Törvényesen elfogadott büntetési mód felnőttek és kiskorúak esetében is
A mai demokratikus országok közül csak az USA államainak többsége, Japán és Oroszország az, ahol fennáll a halálbüntetés intézménye, bár azt csak a legsúlyosabb életellenes bűncselekmények büntetéseként alkalmazzák, illetve Oroszországban a gyakorlatban már nem alkalmazzák. Ma a világ 74 országában engedi meg a törvény a halálbüntetést (az említett országokon kívül Afrika, a Közel-Kelet, Ázsia, és a Karib-térség egyes államaiban. A legtöbb országban azonban csak gyilkosság, illetve háborús bűncselekmény miatt szabják ki. Néhány országban ezenkívül a kábítószerrel való kereskedelmet is halállal büntetik (Kína, Indonézia, Malajzia, Szaúd-Arábia, Szingapúr és Vietnam.
Több diktatorikus berendezkedésű országban még ma is végrehajtanak kivégzéseket politikai okokból. Az Amnesty International jelentése szerint 2004-ben 25 országban alkalmaztak halálbüntetést összesen 3 797 esetben. A kivégzések 90%-ára Kínában került sor, (összesen kb. 3400 személy). Kínában 1990 és 2001 között legalább 20 000 kivégzést hajtottak végre, részben politikai okokból is.
[szerkesztés] Amerikai Egyesült Államok
Az Egyesült Államokban 38 államban van halálbüntetés, és 12-ben nincs. 1973 óta több mint száz embert bocsátottak szabadon már a siralomházból, mert kiderült, hogy ártatlan. 2004-ben, hat halálraítéltről derült ki, feketén-fehéren, hogy ártatlan; 2005 december elején egy 1993-ban, Texasban kivégzett férfi bizonyítható ártatlanságára derült fény. 1995-ben Mark Warner virginiai kormányzó változatott meg egy halálbüntetést, mert a hatóságok kidobták a bizonyítékokat. A halálbüntetés 1976-os visszaállítása óta Texas után, Virginiában végezték ki a legtöbb embert.
A 12 legtöbb halálbüntetést végrehajtó ország 2004-ben:
| Ország | Kivégzések száma | 100 millió lakosra jutó kivégzések száma | |
|---|---|---|---|
| 1 | Kína | 3,400+ | 260 |
| 2 | Irán | 159+ | 230 |
| 3 | Vietnam | 64+ | 77 |
| 4 | Amerikai Egyesült Államok | 59 | 20 |
| 5 | Szaúd-Arábia | 33+ | 130 |
| 6 | Pakisztán | 15+ | 9 |
| 7 | Kuvait | 9+ | 400 |
| 8 | Banglades | 7+ | 5 |
| 9 | Szingapúr | 6+ | 140 |
| 10 | Jemen | 6+ | 30 |
| 11 | Egyiptom | 6+ | 8 |
| 12 | Belorusszia | 5+ | 48 |
[szerkesztés] A halálbüntetéssel kapcsolatos viták
[szerkesztés] A halálbüntetést elítélők érvei
A halálbüntetést ellenzők egyik legfontosabb érve, hogy a halálbüntetés végleg elveszi a lehetőségét, hogy egy ártatlanul elítélt személy számára igazságot lehessen szolgáltatni. Ezenkívül a halálbüntetésnek szerintük nincs valós elrettentő hatása, valamint egyesek szerint antihumánus.
[szerkesztés] A halálbüntetést támogatók érvei
A halálbüntetést szükségesnek tartók szerint a halálbüntetésnek elrettentő hatása van. Erkölcsi okokból a legfontosabb érvük, hogy a halálbüntetés eltörlése a gyilkos életét felértékeli az áldozathoz képest; gyakorlati szempontból pedig, hogy költséges az életfogytig tartó büntetés (ami ráadásul valójában sokszor nem is tart életfogytig), a tényleges életfogytiglanra ítélt bűnözőknek pedig nincs vesztenivalójuk, így semmitől sem riadnak vissza, ezáltal veszélyt jelentenek rabtársaikra és az őrökre, sőt egy esetleges sikeres szökés révén az egész társadalomra.
[szerkesztés] A vallások és a halálbüntetés
[szerkesztés] A halálbüntetés a Bibliában
A Biblia bűntetésrendszere, hasonlóan a legtöbb ókori népéhez a tálió elvén alapszik.(zsidók- Talmud, Hammurapi törvényei, muszlimok- Korán). Mózes könyveiben számos alkalommal hangzik el a halálbüntetés néha azokra is aki a bűntettek rangsorolásában csekélynek mondható vétket követtek el, de vesztükre a Bibliai normák ellen.
[szerkesztés] A kereszténység nézetei
A jelentősebb keresztény egyházak ma egybehangzóan elítélik a kivégzések alkalmazását. Katolikus részről II. János Pál pápa egyértelmű nyilatkozatban ítélte el a halálbüntetés alkalmazó országokat.
[szerkesztés] A zsidó vallás nézetei
[szerkesztés] Az iszlám nézetei
[szerkesztés] A hinduizmus nézetei
[szerkesztés] A buddhizmus nézetei
[szerkesztés] Kivégzési módok
[szerkesztés] Általános módszerek
Akasztás
Az áldozat nyakába egy kötélből készült hurkot fűztek, majd ennek szorosra húzása miatt fulladás következett be. Általában a megkötözött embert egy fa vastag ága alá állították, majd a másik oldalon több ember meghúzta a kötelet, így az áldozat a levegőben lógott. A test saját súlya húzta feszesre a kötelet a nyak körül, mely így elszorította a légcsövet.
Az elítélt gyorsabban meghalt, ha egy megfelelően magas tárgyra állították, és így hurkolták a nyakára a kötelet. Ilyenkor ugyanis a rövid ideig tartó zuhanás miatt a kötél hirtelen visszarántotta a zuhanó testet, ez a nyakcsigolya töréséhez, és a gerincvelő szakadásához vezetett. Azonnali halált okozott, szemben a hagyományos akasztásnál történő, percekig tartó légszomjjal szemben.
[szerkesztés] Ókori kivégzések
Megkövezés
Keresztre feszítés
Lásd: Keresztre feszítés
Kínai harang
Már az i.e. 1200. évből fenmaradt feljegyzések is említették, de használták a 20. század elején is, jellemzően Kínában. Az áldozatot egy harangba ültették, amelyet egy-egy ember egymást váltva kalapáccsal ütött. A büntetett megsüketült, idegrendszeri károsodásokat szenvedett, de gyakran elharapta a nyelvét, vagy szétmarcangolta önmagát. Ha az áldozat még élt a büntetés után, akkor lenyakazták.
Méreg
Az ókori görögöknél a bürök kivonatának (az ún. „bürökpohárnak”) az itatása az egyik kivégzési forma volt. Szókrátészt is ezzel ölték meg. A mérgek alkalmazása inkább a középkorban lett elterjedt. Rettegett Iván a megvádolt családtagjai esetében alkalmazta előszeretettel e módszert.
[szerkesztés] Középkori kivégzési módok
A középkorban többféle jellegzetes és igen kegyetlen kivégzési mód létezett. (Lásd: Szadizmus) A kivégzések fő célja gyakran az elrettentés volt, hiszen a kivégzéseket legtöbbször széles nyilvánosság előtt hajtották végre.
Karóba húzás
Egy kihegyezett, 2,5-3 méteres nyársat a célszemély végbelébe helyeztek, majd folyamatosan tolva elvezették a gerincoszlop mellett. A kimeneti nyílás a lapocka és nyak között keletkezett. A büntetést hozzáértő személy végezte, mivel a farudat úgy kellett végigvezetni az elítélt testén, hogy belső szervei ne sérüljenek meg. A felnyársalt elítéltet a karóval felállították, majd a rudat kikötötték. Súlyosabb büntetést jelentett az, ha a a lábak alá egy kereszrudat tettek, így a felnyársalt személy nem tudott lecsúszni a rúdon. A halál a legtöbbször csak órák után állt be, köszönhetően a testet ért súlyos sokknak és a folyamatos vérveszteségnek.
Kerékbe törés
A kivégzésre várót a földön karókhoz rögzítették, majd egy nehéz, vasalt keményfa, vagy öntöttvas kerékkel a test legtöbb részét összetörték. Általában a végtagokkal kezdték, az áldozat a testét érő sokkhatás miatt egy idő után elájult. A kivégzés végeztével az összetört testet felkötözték a kerékre, majd láncokkal, vagy kötelekkel magasba húzták.
Lenyakazás
Az áldozatot egy fatuskó elé fektették, vagy térdeltették, majd rögzítették a nyakat, hogy a célszemély ne mozdulhasson el. Maga a nyakazást bárddal, pallossal végezték. A török hódoltság idején a rabokat karddal nyakazták le, ilyenkor az áldozat állt, vagy térdelt.
A bőr lenyúzása
Az egyik legfájdalmasabb kivégzési mód, mert az emberi testben a bőrben nagyon sok érzőideg található. A legtöbb alkalommal csak a testről vágták le a bőrt. A művelet elején késsel, vagy más éles tárggyal elvágták a bőrt, majd kézzel húzták tovább. Az áldozat a testet ért óriási sokkhatás, vagy a bőr eltávolítását követően fellépő fertőzés miatt halt meg.
„Szíjat hasítok a hátadból!”
Ez a szólásunk visszavezethető a bőr lenyúzásának egyik speciális változatára. Ilyenkor a csuklyásizom mellett két függőleges csíkot ejtettek a háton a deréktájig, majd ezt a téglalap alakú bőrfelületet a nyaktól lefelé lehúzták az áldozat derekáig. Súlyosabb esetben ez a folyamat lassan zajlott, ennek célja a még nagyobb fájdalom okozása volt.
Kettészakítás
Az áldozat egy-egy karját és lábát egy-egy lóhoz kötötték, majd a lovakat meghajtották. A kétfelé ható nagy erőhatásnak a test nem tudott ellenállni, és széthasadt. A büntetés egy másik változatánál a lovakat visszahajlított, kötéllel kikötött, fiatal és erős fatörzsek helyettesítették. Ilyenkor a kötelek elvágása után a fatörzsek visszapattantak eredeti helyzetükbe, ezzel okozva a szintén kétfelé ható erőhatást.
A lovakkal, illetve fiatal fatörzsekkel alkalmazott kettészakítás továbbfejlesztett változata a négyfelé szakítás, ilyenkor négy lovat, vagy négy fatörzset használtak, ezekhez rögzítve egy-egy végtagot.
Lenyilazás
A puskapor feltalálása előtt alkalmazott kivégzési mód. A nyílpuskákkal felszerelt kivégzőosztag kemény acélvesszőt lőtt ki nagy sebességgel, mely több helyen átütve a testet, a golyó ütötte sebekhez hasonlóan okozta az áldozat halálát. Kivételes esetekben alkalmazott kivégzési eszköz, jellemzően a nagyobb birtokosok, illetve a nemesi haderők része voltak a nyílpuskások.
Újkori kivégzések
[szerkesztés] Mai módszerek
Golyó általi halál
Főleg a fegyveres testületekkel, illetve a hadbíróságok által hozott halálos ítéletekkel társított kivégzési mód. Valójában a Szovjetunióban és utódállamaiban, a Kínai Népköztársaságban, Utah szövetségi államban, Thaiföldön, és néhány Közel-Keleti államban a polgári büntetőperekben született halálos ítéleteket is általában golyó által hajtják vagy hajtották végre. Mivel Oroszország eltörölte a halálbüntetést, Utah államban és a Kínában a méreginjekcióra tértek át, ez a kivégzési mód visszaszorulóban van.
A golyó általi kivégzést régebben kivégzőosztag hajtotta végre. Utah államban a kivégzőosztagot önkéntesek alkották, akik a civil lakosságból kerültek ki. Ez több esetben is pontatlan lövésekhez, és az elítélt lassú, elvérzés következtében bekövetkező halálához vezetett. A Szovjetunióban és Kínában az ítéletet hóhér hajtotta végre egyetlen, a fejre hátulról leadott lövéssel. Thaiföldön az ítéletet a hóhér, a Bangkok Hilton című filmben látottakkal ellentétben, nem géppuskával, hanem géppisztolyból a testre leadott sorozattal hajtja végre. A halál oka a sokk, illetve a nagyfokú vérveszteség.
Magyarországon a golyó általi halálbüntetést utoljára a 2. világháborút követően, a népbíróságok alkalmazták, amelyet az akasztásnál kegyesebb büntetésként ítélték meg. Az ítéleteket kivégzőosztag hajtotta végre a Markó utcai fegyház udvarán. Golyó által végezték ki 1946-ban Bárdossy László, Sztójay Döme és Imrédy Béla volt miniszterelnököket.
Villamosszék
Az Egyesült Államokban és régebben a Fülöp-szigeteken alkalmazott kivégzési módszer. Ma már csak Alabama, Dél-Karolina, Virginia, és Nebraska államokban törvényes kivégzési módszer. Nebraska kivételével azonban az elítélt alternatívaként a méreginjekciót is választhatja.
A 19. század végén az USA-ban, főleg a rosszult sikerült akasztások miatt, többen is javasolták egy humánusabb kivégzési módszer bevezetését. Ellentétben több európai állammal, a nyaktiló (guillotine) bevezetését elvetették. Az elektromos áram kivégzésekhez való felhasználására az ötletet az ekkor már viszonylag gyakori áramütéses balesetek adták. Az első villamosszéket Harold P. Brown, Thomas Edison alkalmazottja készítette, aki Edison konkurrensének, Westinghouse-nak a váltóáramú technológiáját alkalmazta. Az első villamosszékben végrehajtott kivégzésre 1890-ben New Yorkban került sor. Az elítélt, William Kemmler csak többszöri, több percig tartó áramütés hatására halt meg. A kudarc ellenére a módszert New Yorkban bevezették, majd ezt a példát követte a legtöbb tagállam.
A kivégzés során az elítéltet egy székbe szíjjazák, majd a fejére és a lábára elektródákat rögzítenek. A jobb vezetőképesség érdekében ezeken a helyeken a testszőrzetet eltávolítják, és a bőrt benedvesítik. Az elítélt arcára maszkot helyeznek, amit szorosan, szíjakkal rögzítenek. Ezzel akadályozzák meg, hogy a szemek a szemüregből az áramütés következtében kiugorjanak. Az elítéltet először egy 2000 voltos áramütés éri, amelyet alacsonyabb feszűltséggel néhány percig fenntartanak. Ezután régebben az orvos ellenőrízte, hogy beállt-e a halál. Mivel erre szinte sohasem volt példa, az utóbbi évtizedekeben már automatikusan egy második áramütést is alkalmaztak. Az esetek tekintélyes részében harmadik áramütésre is szükség volt.
Bár elvileg az első áramütésnek azonnali eszméletvesztést kellene okoznia, egyes orvosszakértők szerint a koponya rossz elektromos vezető, és ezért az elítélt percekig eszméleténél marad. Ezt a véleményt számos félresikerült kivégzés is igazolja. A kivégzés során a testhőmérséklet elérheti a 60 C° fokot, gyakran füst is képződik, illetve az elítélt teste több helyen el is szenesedhet.
Valószínűleg a jelenleg alkalmazott kivégzési módszerek között a legkegyetlenebb, legbrutálisabb módszer. Ennek köszönhetően az USA tagállamaiban Nebraska kivételével nem alkalmazzák. Több állam törvényhozása az villamosszéket egyenesen kegyetlen, embertelen kivégzési módszernek nyílvánította.
Gázkamra
Alkalmazását az első világháborúban bevetett harcigázok, illetve az akkoriban már egyre nagyobb számban előforduló vezetékes gázzal elkövetett öngyilkosságok ihlették. A cél egy, a villamosszéknél és az akasztásnál humánusabb, fájdalommentes kivégzési mód bevezetése volt. Eleinte azzal is kísérleteztek, hogy a gyanútlan elítélt cellájába éjszaka szén-monoxid gázt vezetnek, és így a lehető legkisebb szenvedést okozva végzik ki. Ez az elképzelés azonban megbukott, mert a cellákat nem lehetett megfelelően szigetelni. A gyakorlatban ezért az eljárást egy légmentesen zárható kamrában végezték. A gázkamrát, mint legális kivégzési módot 1924-ben Nevada állam vezette be elsőként. Jelenleg csak Arizona, Kalifornia, Missouri és Wyoming államokban alkalmazható, mint a méreginjekció alternatívája, az elítélt saját kérésére.
Az eljárás során az elítéltet egy légmentesen záródó kamrában egy székhez szíjjazzák, majd az arcára maszkot rögzítenek. Az elítélt testére a szívverését rögzítő elektródát helyeznek, amelynek segítségével a kamrán kívűl tartózkodó orvos megállapíthatja a halál beálltát.
A halálos gázt a kivégzés során, a kamrában fejlesztik. A szék alatt egy edényben kénsavat helyeznek el, amely felé zacskóban nátrium-cianidot függesztenek fel. Amikor a hóhér aktiválja a kapcsolót a nátrium-cianid beleesik a kénsavba, és a bekövetkező kémiai reakció során hidrogén-cianid gáz keletkezik.
A hidrogén-cianid gáz vérméreg, azaz a szén-monoxidhoz hasonlóan a vér oxigénszállító képességét szünteti meg. Bár elméletileg a gáz belélegzése gyorsan eszméletvesztéshez kellene, hogy vezessen, a gyakorlatban ez a módszer sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A tapasztalatok szerint a gázkamrában végrehajtott kivégzések során az elítéltek hosszú percekig eszméletüknél vannak, és rendkívűli szenvedésen mennek keresztül. Ennek egyik lehetséges oka, hogy az elítéltek ösztönösen visszatartják a lélegzetüket, ezzel önkéntelenül is saját szenvedésüket hosszabbítva meg. A halál átlagosan 9-10 perc múlva következik be. A kivégzést követően a kamrából a gázt ventillátorral eltávolítják, majd ammóniagázt vezetnek be, hogy a hidrogéncianidot semlegesítse. Az elítélt testében lévő mérget szintén ammóniával semlegesítik, de az még így is életveszélyes.
A gázkamrát a villamosszékhez hasonlóan, a legtöbb államban kegyetlen kivégzési módszerként elutasítják.
Méreginjekció
Az USA-ban, a Kínai Népköztársaságban, illetve a közelmúltig a Fülöp-szigeteken alkalmazott kivégzési módszer. Alkalmazásának ötlete már 1888-ban felmerült, azonban akkor elvetették és helyette a villamosszéket vezették be. Nagy-Britanniában az 1950-es években szintén megvizsgálták a lehetőséget, azonban inkább megmaradtak a "measured long-drop" módszere mellett.
A méreginjekció bevezetésének kérdése 1977-ben merült fel újra, ezúttal sikerrel. Ekkor Oklahoma állam fő orvosszakértője, Jay Chapman, több fokozatú, gyorsan ható barbiturátokon alapuló, módszer bevezetését javasolta. A kivégzés első lépéseként az elítéltet egy ágyhoz szíjazzák, karjait pedig az ágy mellett lévő tartókhoz rögzítik. A karjait alkohollal fertőtlenítik (ennek oka az, hogy a kivégzést akár az utolsó pillanatban is elhalaszthatják, vagy az elítélt kegyelmet is kaphat), majd könyökhajlatnál a vénába szúrják a tűket. Ez kábítószerfüggő elítéltek esetén gyakran nem sikerül, ilyenkor a láb vénáit használják. A kivégzés automatizált, a tűk egy csövön keresztül egy géphez csatlakoznak, amely gombnyomásra kezdi meg a mérgek szervezetbe juttatását.
Az első lépésben nátrium-pentotált fecskendeznek a szervezetbe, amitől az elítélt kómába esik. Elvileg már ez az első lépés halálos, viszont a nátrium pentotál csak mintegy 45 perc múlva okozna halált, ezért a folyamatot még két méreg beadásával gyorsítják.
A második lépésben pancuronium-bromidot, vagy tubocurarin-kloridot, azaz a kuráré hatóanyagát fecskendezik be. Ez az izmokat bénítja meg a szív kivételével, azaz fulladáshoz vezet.
A harmadik lépésben kálium-klorid-ot juttatnak a szervezetbe, ami leállítja a szívet, ezzel szívleállást és a keringés összeomlását okozva.
Bár sokak szerint a méreginjekció humánus kivégzési módszer, valójában rengeteg kétség merült fel alkalmazásával kapcsolatban. Az első probléma abból adódik, hogy az elítélt előkészítése akár 30-60 percet is igénybe vehet, ami komoly pszichikai nyomással jár együtt. A második probléma, hogy a nátrium-pentotál hamar kiürül a az agyból, és az izmokban szívódik fel. Ez ahhoz vezet, hogy a szer beadása után kb. 20 perccel az elítélt magához tér. A helyzetet súlyosbítja, hogy a nátrium-pentotál hatását a pancuronium-brómid semlegesítheti, így az elítélt eszméleténél van miközben megfullad. Ezt viszont, az izombénító hatás miatt, jelezni nem tudja. Az utóbbi években több olyan kivégzés is történt, ahol utólag megállapították, hogy az elítélt eszméleténél volt a második és harmadik komponens beadásakor. A Miami Egyetem kutatóinak 2005-ös vizsgálata szerint a kivégzettek 88%-ának szervezetében kevesebb nátrium-pentotál volt, mint amennyi egyszerű műtéti altatásoknál szükséges.
A fentiek alapján egyre általánosabb az a vélemény, miszerint a méreginjekció szintén kegyetlen kivégzési módszer. Az Amerikai Legfelsőbb Bíróság egyelőre nem foglalt állást.




Based on work by AGY,