Teng Hsziao-ping

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Deng Xiaoping Carter amerikai elnökkel
Nagyít
Deng Xiaoping Carter amerikai elnökkel

Deng Xiaoping (magyar átírás: Teng Hsziao-ping; egyszerűsített kínai: 邓小平; klasszikus kínai: 鄧小平; pinyin: Dèng Xiǎopíng; Wade-Giles: Teng Hsiao-p'ing; 1904. augusztus 22. Paifang – 1997. február 19. Peking) - kínai politikus, reformer


Megjegyzés: a későbbiekben mindenhol az ún. pinyin átírás szerepel.


1976-tól 1989-ig a Kínai Népköztársaság (KNK) de facto vezetője, a "kínai típusú szocializmus" és a "szocialista piacgazdaságként" hivatkozott kínai gazdasági reformok úttörője. Deng az ún. "második generációs" kommunista káderek közé tartozott. Vezetésével Kína a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságává vált úgy, hogy közben végig megmaradt a Kínai Kommunista Párt (KKP) kizárólagos uralma.


Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Kezdetek

[szerkesztés] Családi háttér

A hakka Deng Xiaoping Deng Xixian néven látta meg a napvilágot 1904. augusztus 22-én Sichuan tartomány Guang'an járásában, egy Paifang nevű faluban. Franciaországban tanult, és más hasonló ázsiai forradalmárokhoz hasonlóan (pl. Ho Chi Minh, Zhou Enlai) itt ismerkedett meg a marxista-leninista eszmékkel.

Deng háromszor nősült. Első feleségét, a gyermekszülésben elhunyt Zhang Xiyuant moszkvai tanulmányai idején ismerte meg. Második felesége, Jin Weiying volt, aki azonban 1933-ban, a Denget ért politikai támadások idején elhagyta őt. Harmadik felesége, Zhou Lin, egy yunnani iparos lánya volt. Zhou Lin 1938-ban lépett be a pártba, majd egy évvel később Mao yan’ani barlangjának bejárata előtt kötött házasságot Denggel. Öt gyermekük közül három lány (Deng Lin, Deng Nan, Deng Rong) és két fiú (Deng Pufang és Deng Zhifang).


[szerkesztés] Ifjúkora

Deng 1920-ban végzett a chongqingi előkészítő iskolában, majd 80 osztálytársával együtt egy kínai diákok számára szervezett program keretében hajóra szálltak Franciaország felé. Októberben érkeztek Marseille-be, ahol a 16 éves Deng különböző gyárakban és éttermekben dolgozott, valamint egy rövid ideig egy középiskolában tanult. Később idősebb barátai hatására (Zhao Shiyan, Zhou Enlai és mások) tanulmányozni kezdte a marxizmust, és propagandamunkában vett részt. 1922-ben csatlakozott a Kínai Ifjak Kommunista Pártjához, majd 1924-ben a Kínai Kommunista Párthoz is, és ifjúsági tagozatának egyik vezető személyisége lett. 1926-ban Moszkvában tanult, majd 1927-ben visszatért Kínába.

1929-ben Guangxi tartományban a Guomintang kormány ellen szervezett Baise felkelés élére állt, de a felkelés rövid idő után elbukott.

Deng résztvett a hosszú menetelésben, ez idő alatt a KKP Központi Bizottságának titkára volt. Több fontos katonai akciót szervezett mind a Japánnal vívott háborúban, mind a későbbi a polgárháborúban a Guomintang ellen. 1949 novemberében Deng mérte a döntő csapást a Csang Kaj-sek vezette Kuomintang seregekre Sichuan-ban, melynek során december elsején Chongqing elesett, Denget pedig a város vezetőjévé és politikai megbízottjává nevezték ki. Amikor 1949-ben a KNK megalakult, Deng lett a főtitkár, és őt küldték az egész délnyugat-kínai régió ügyeinek intézésére. Deng közreműködött a tibeti vezetőkkel folytatott tárgyalásokban is, és ezzel előkészítette Tibet későbbi kínai megszállását.


[szerkesztés] Politikai pálya

[szerkesztés] A felemelkedéstől a meghurcolásig

Deng támogatta Mao Zedongot, cserébe Mao jelentős pozíciókba emelte, így többek között Deng töltötte be a KKP főtitkári posztját is. Ez idő alatt Liu Shaoqi elnökkel együtt irányították az ország ügyeit. Amikor Mao "nagy ugrás" elnevezésű kampánya egyre erősebb ellenérzést váltott ki, Deng és Liu befolyása megnőtt a KKP-n belül. Gazdasági reformokat dolgoztak ki, s ez megerősítette pozíciójukat az apparátuson belül, egyben országos népszerűségre tettek szert. Mao radikális elképzeléseivel szemben Deng és Liu a pragmatikusabb politika mellett foglaltak állást.

Mao egyre jobban tartott attól, hogy Deng és Liu népszerűsége oda vezethet, hogy ő pusztán névleges vezetővé válik, így többek között ez volt az oka annak is, hogy Mao 1966-ban elindította a kulturális forradalmat, melynek során Deng kiesett a kegyeltek közül, és arra kényszerítették, hogy lemondjon minden tisztségéről és teljesen visszavonuljon. A Jiangxi tartománybéli Xinjian megyei traktorgyárba küldték dolgozni, mint egyszerű munkást. Deng itt szabad idejében írni kezdett.

Amikor Zhou Enlairól kiderült, hogy rákos beteg, Zhou Denget választotta utódjául, és sikerült Maot is meggyőznie arról, hogy Denget érdemes visszahoznia a politikai életbe. Így lett Deng miniszterelnök-helyettes 1974-ben. Ekkor a kulturális forradalom még nem ért teljesen véget, és a négyek bandájaként elhíresült radikális csoport is küzdött a KKP-n belüli hatalomért. A négyek bandájának tagjai úgy érezték, hogy Deng sikereik útjában áll. 1976 januárjában Zhou halála után Deng elvesztette legjelentősebb támogatóját és egyben a párton belüli erős támogatottságát is, így újra száműzték. A négyek bandája ismét megfosztotta minden tisztségétől.


[szerkesztés] Deng újra-felemelkedése

KKP-n belüli támogatóinak kipuhatolását és mozgósítását követően Dengnek sikerült kijátszania a Mao által támogatott Hua Guofenget, akit a 80-as évek elejére aztán a felső vezetésből is száműzött, bár - a korábbi gyakorlattal ellentétben - precedenst teremetett azzal, hogy Hua elmozdításakor senkinek nem esett bántódása, sőt engedélyezte Hua számára azt is, hogy a KB tagja maradjon.

Deng elutasította a kulturális forradalmat, és elindította a "Pekingi tavasz" mozgalmat, mely megengedte a kulturális forradalom idején történt kicsapongások és mértéktelenségek által okozott szenvedés nyílt kritikáját, ezzel párhuzamosan pedig ösztönözte az osztályalapú megkülönböztetés eltörlését, mely a későbbiekben lehetővé tette, hogy a gazdagok és tőkések is csatlakozhassanak a párthoz.

Deng ügyes politikai manővereinek köszönhetően sikerült fokozatosan kiiktatnia politikai ellenfeleit. A kulturális forradalmat bíráló nyílt kritika engedélyezésével gyengítette a párton belül azoknak a pozícióját, akik felemelkedésüket a forradalomnak köszönhették, és erősítette azokét, akiket - mint őt is - meghurcoltak. Mindehhez széles tömegek támogatását élvezte.

A konszolidáció éveiben Hua helyét Zhao Ziyang foglalta el (1980), a pártvezér pedig Hu Yaobang lett (1981). A bevett gyakorlat szerint a kínai állam névleges vezetője az államelnök volt, de a tényleges hatalom mindig a miniszterelnök és a pártelnök kezében összpontosult. A személyi kultuszt elkerülendő erre a két posztra igyekeztek mindig két külön személyt választani. 1987-től Deng már csak az államelnöki és a KKP Központi Katonai Bizottságának elnöki székét tartotta meg. Annak ellenére, hogy soha nem töltötte be egyik tényleges hatalami pozíciót sem, végig ő maradt a legbefolyásosabb káder a KKP-n belül.


[szerkesztés] Nyitás

A KKP 11. kongresszusának 3. plénumán Deng hivatalosan is elindította Kínát a reformok útján, melyre a "reform és nyitás politikájaként" (gaige kaifang) szoktak hivatkozni. (A reformokról részletesebben ld. alább.)

Deng vezetése alatt észrevehetően fejlődtek a kapcsolatok a nyugattal. Sokat utazott külföldre, nyugati vezetőkkel találkozott, így többek között 1979-ben tárgyalt Carter elnökkel a Fehér Házban, miután az USA megszakította a diplomáciai kapcsolatot a Kínai Köztársasággal (Tajvan), és elismerte a KNK legitimitását. Jelentősen javultak a japán-kínai kapcsolatok is, különösen, hogy Deng Japánban egy olyan hatalmat látott, mely a háború után példát tudott mutatni a gyors gazdasági fejlődésre.

További eredmény volt annak a brit-kínai egyezménynek az aláírása 1984. december 19-én (Kínai-Brit Visszacsatolási Megállapodás), melyben megállapodtak arról, hogy Hongkong visszakerül a KNK-hoz 1997-ben. Deng ígéretet tett arra, hogy a KNK a visszacsatolás után még 50 évig nem fog beavatkozni Hongkong kapitalista rendszerébe. Hasonló egyezmény születet Portugáliával is Makaó visszacsatolásáról. Az "egy ország két rendszer"-nek keresztelt politikát a KNK nemcsak eddig alkalmazta, hanem tulajdonképpen ez az ideológiai háttere a Tajvant és a KNK-t egyesítő tervnek is.

Deng ugyanakkor meglehetősen keveset tett a Szovjetunióval történő kapcsolat javítására, minthogy a kínai-szovjet vitában továbbra is a maoizmus azon vonalát folytatatta, miszerint a Szovjetunió ugyanolyan szuperhatalom, mint az Egyesült Államok, ám annál - földrajzi közelsége folytán – sokkal veszélyesebb.


[szerkesztés] "Kínai típusú szocializmus"

Deng reformjainak célkitűzéseit a "négy modernizáció" foglalta össze, melyek a

  • mezőgazdaság
  • ipar
  • tudomány és technológia
  • hadsereg

Ezek megvalósítását és Kína modernizációját a "szocialista piacgazdaság" fogalmával fémjelezték. Deng szerint Kína a szocializmus kezdeti szakaszában van, és a párt feladata, hogy ezt a "kínai típusú szocializmust" tökéletesítse. A marxizmus ezen értelmezése az ideológia szerepét mindössze gazdasági és stratégiai döntéshozatalra korlátozta. Deng hangsúlyozta, hogy a szocializmus nem közösen vállalt szegénységet jelent. A piaci mechanizmusok fontosságát és működésük engedélyezését illetően a következőképp érvelt:

"A szocializmus és a kapitalizmus közötti fő különbséget nem a terv- illetve a piacgazdaság jelenti. A tervgazdálkodás nem csak a szocializmusra jellemző, hiszen tervezés a kapitalizmusban is van, a piaci erők pedig a szocializmusban is működnek. A tervezés és a piaci erők egyaránt a gazdaság irányításának módjai."

Bár a gazdasági reformok elindításához szükséges ideológiai hátteret és a politikai támogatást Deng szolgáltatta, a konkrét reformok közül csak igen kevés származott tőle. A reformokat általában a helyi vezetők kezdeményezték, sokszor akár a központi irányelvekkel szemben. Viszont ha egy reformjavaslat ígéretesnek bizonyult, akkor azt egyre nagyobb területeken (megye, tartomány) vezették be, míg végül az egész országra kiterjesztették. Számos reformot az ún. kistigrisek tapasztalatait felhasználva valósítottak meg. Deng reformjai így tulajdonképpen egy tapasztalt bürokraták vezette, alaposan megtervezett és központosított makrogazdaságot céloztak meg, a szovjet mintától eltérően azonban az ország vezetése nem közvetlenül irányított, hanem a piaci mechanizmusokon keresztül.

Deng annyiban megtartotta a maoi örökséget, hogy ő is a mezőgazdasági termelés elsőbbégét hangsúlyozta, és támogatta a paraszti kisgazdaságok szintjén a döntéshozatal decentralizációját. A munkaerőt inkább anyagilag mintsem politikailag igyekezett motiválni, a parasztoknak pedig megengedték, hogy saját terményeik szabad piacon történő értékesítéséből plusz jövedelemhez jussanak.

A piacgazdálkodás felé vezető úton a tartományoknak és a helyi önkormányzatoknak engedélyezték, hogy olyan iparágba fektessenek be, amelyet helyi szinten a legjövedelmezőbbnek éreztek. Ez lendületet adott a könnyűiparnak, az pedig az exportnak, és így a kínai gazdaság fejlődési iránya új fordulatot vett. Az export révén külföldről érkező tőkét és a könnyűiparból származó állami bevételeket fejlett technológiákba forgatták vissza.

Ezek a reformok a korábbi gazdaságilag is bezárkózó maoista politikának épp az ellenkezőjét jelentették. Kína a külkereskedelmi forgalom növelésével, valamint a fejlett japán és nyugati gépek vásárlásával felgyorsította a modernizáció ütemét és ezáltal a gazdasági fejlődést. Deng a külföldi cégeket Különleges Gazdasági Övezetek (SEZ – Special Economic Zones) létrehozásával csábította az országba, mely övezetekben erőteljesen támogatták és támogatják ma is a külföldi befektetéseket és engedélyezik a teljes piaci liberalizációt.


[szerkesztés] A Tiananmen téri diáktüntetés leverése

Deng pragmatikus vezetése alatt jött létre a kínai piacgazdaság, de – bár némi liberalizálást elfogadott – mindvégig ellenállt a demokráciát követelő törekvéseknek, így 1989-ben jóváhagyta a pekingi Tiananmen téri véres katonai fellépést a tüntetők ellen.

A konfliktus akkor bontakozott ki, amikor az 1989-es "demokrácia-mozgalom" résztvevői a reformot a politika területére is ki akarták terjeszteni – s ez beleütközött a kelet-európai kommunista pártok hatalomvesztésének láttán amúgy is aggódó kínai pártvezetés hatalmi monopóliumába.

Az eseménysort Hu Yaobangnak, a Kínai Kommunista Párt 1987-ben leváltott főtitkárának 1989. április 15-én bekövetkezett halála indította el: őt már azért váltotta le a Deng körül csoportosuló kemény mag, mert "burzsoá liberalizmust" tanúsított a demokrácia-követelések kezelésében. A diákok a hivatalos tiltás ellenére 17-én a Tiananmen térre vonultak, s az eredetileg négyezres tömeg százezresre dagadt. A jelszavak gyorsan radikalizálódtak, a diákok, akikhez munkások és értelmiségiek, sőt a főváros környékén élő parasztok is csatlakoztak, elítélték a nepotizmust és a korrupciót, helyettük demokráciát, gyülekezési jogot, sajtószabadságot, politikai reformokat követeltek.

Április 27-én a tüntetők áttörték a kordont és elfoglalták a Tiananmen teret. Itt található egyebek között az Országos Népi Gyűlés (a kínai parlament) épülete, az állami zászló, a Mao-mauzóleum és a Kína jelképének számító Tiananmen (Mennyei Béke) kapu. Ezután az időnként milliósra dagadó tömeg megszállta a teret, letáborozott, a kiürítésére adott utasítások hetekig kudarcot vallottak. A párt érezte: kicsúszik a kezéből az események irányítása, ahogy később fogalmaztak: anarchia fenyegetett.

Az Egyesült Államokban 2001-ben megjelent úgynevezett Tiananmen-iratok, állítólag kínai párttanácskozások titkos jegyzőkönyveit tartalmazó dokumentumok tanúsága szerint a kínai legfelső vezetés megoszlott, Deng Xiaoping és a veterán tábornokok április közepén már az erő alkalmazását, Zhao Ziyang akkori főtitkár és mások a tárgyalásokat szorgalmazták. Zhaot leszavazták, ezt követően május 19-én könnyekkel a szemében kérte a Tiananmen téren a diákokat, hogy menjenek haza - hiába. Négy nappal később valamennyi posztjáról leváltották, azóta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, hírek szerint mindmáig házi őrizetben él.

A "véres vasárnapon", június 4-én a kínai hadsereg vidékről felhozott páncélos és gépesített egységei behatoltak a Tiananmen térre. Különböző jelentések szerint több száz vagy még több tüntető vesztette életét, több ezren sebesültek meg, majd országos letartóztatási hullám bontakozott ki. Számos diákvezető éveket töltött börtönben. A "demokrácia-mozgalom" összeomlott, egyebek között azért is, mert vidéken, de még más városokban is csekély visszhangja volt. A kínai társadalomban kevés hagyománya van a nyugati demokrácia-modellnek, annál több a központosító, tekintélyelvű, ország-összetartó birodalmi hagyománynak, amelyet a ma kormányzó pártelit - miközben a marxista politikai gazdaságtant kidobta az ideológiai poggyászból - tudatosan és gondosan megőrzött.

A demokrácia-mozgalom erőszakos elfojtása több évre megbénította a társadalmi reformot, viszont stabilizálta a párt- és állami vezetést, és lehetővé tette Deng számára, hogy a kilencvenes évek elején dél-kínai látogatása során ismét meghirdesse a profitelvre alapozott, és a következő években rendkívül sikeresnek bizonyult gazdasági reformot. Azóta kibontakozott a nemzetközi tőke kínai beruházási áradata, így a Nyugat is segítette Kínát abban, hogy túljusson azon a holtponton, amely a nyugati példákat követő demokrácia-mozgalom letörésekor alakult ki.

A tüntetés után Deng ellenfelei évekig az egyetemek környékén csoportosultak, és megvetésük kifejezésére – különösen a diáktüntetés évfordulóin – gyakran törtek össze és égettek kicsi üvegpalackokat. (Kínaiul a „xiao ping” (小瓶) - ami azonos hangzású Teng Xiaoping nevével - kis üveget jelent.)


[szerkesztés] Deng visszavonulása, halála és kultusza

Hivatalosan Deng 1989-ben döntött úgy, hogy lemond minden vezető tisztségéről, a politikától 1992-ben vonult vissza végérvényesen. Kína azonban továbbra is a Deng-érában élt tovább, és úgy tekintettek rá, mint legfőbb vezérre. Úgy tartották, hogy a háttérből továbbra is ő irányít.

1992 tavaszán Deng dél-kínai körútra indult, mely során ellátogatott Guangzhouba, Shenzhenbe, Zhuhaiba és Shanghaiba. Itt elmondott beszédeiben hangsúlyozta a gazdasági építkezés fontosságát, és kritikával illette mindazokat, akik a reform és nyitás (gaige kaifang) politikáját ellenezték. Kiemelte, hogy a kínai társadalomban élő „balos” elemek még sokkal veszélyesebb, mint a „jobbosak”. Ismételten felhívta a figyelmet gazdasági reformok ügyének elsődlegességére, amely Kína további fejlődéséhez elengedhetetlen. A kínai média nagy figyelemmel kísérte Deng déli körútját, és úgy értelmezték, mint a Tiananmen téri hiba egyfajta korrigálását. [[ Deng Xiaoping]] 1997. február 19-én halt meg Pekingben, helyét Jiang Zemin vette át (3. generáció). Kína mai elnöke és egyben Deng választott embere, Hu Jintao, a KNK ún. negyedik generációs vezetőgárdájába tartozik.

A kínai kommunista párt egyik legfontosabb vezetője, Deng Xiaoping életpályája magába sűríti az egész huszadik századi kínai történelmet. Születésének századik évfordulóján új típusú személyi kultusz bontakozott ki az egykori kínai vezető személye körül.

Az újjáéledő kultusz nagyságát a hivatalos megemlékezéseken kívül az is jelzi, hogy a Hongkongban rendezett emlékkiállításon egy hét alatt 120 ezer látogató nézte meg a Teng életét bemutató 90 perces dokumentumfilmet, illetve a vezetőt megörökítő 230 képet és 80 kiállítási tárgyat. Hasonló nagyságrendű akció és médiafigyelem még a nagy kínai kormányos, Mao Zedong születésének 110. évfordulóján sem volt.


[szerkesztés] A Deng család ma is élő tagjai és kormányzati pozícióik

  • Deng Pufang, Deng fia, a Kínai Mozgássérültek Szövetségének elnöke (China Disabled Persons Federation)
  • Deng Zhifang, Deng fia, Sifang Group elnöke
  • Deng Lin, Deng lánya, a Nemzetközi Barátság Kínai Tanácsának igazgatóhelyettese (China Council for International Friendship)
  • Wu Jianchang, Deng Lin férje, China Non-ferrous Metals Co., Ltd. vezérigazgatója
  • Deng Nan, Deng lánya, a Kínai Tudomány és Technológiai Szövetség elnökhelyettese és főtitkára (China Association for Science and Technology)
  • Zhang Hong, Deng Nan férje, a Kínai Tudományos Akadémia Tudomány és Technológiai Hivatalának igazgatója (Science and Technology Bureau, Chinese Academy of Science)
  • Deng Rong , Deng lánya, Shenzhen Huayue Ipari Társaság tanácskozó testületének elnöke (Shenzhen Huayue Industry Corporation)
  • He Ping, Deng Rong férje, PLA General Staff Headquarters Fegyverkezési Osztályának igazgatója


[szerkesztés] Külső hivatkozások

Commons
A Wikimedia Commons tartalmaz Teng Hsziao-ping témájú médiaállományokat.

Magyar Nagylexikon, VI. kötet, Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest 1998.