Fonetika

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A nyelvészet területei

  • Alkalmazott nyelvészet

A fonetika a beszédhangok tudománya, a nyelvészet egy részterülete. Az egyes hangok jellegével és képzésével foglalkozik, szemben a fonológiával, ami a hangrendszeresek és a hangokból álló nyelvi egységek, a fonémák tudománya. A nyelvi elemzésnek ezen a szintjén a jelentés vizsgálata (a szemantika) még nem merül fel.

A fonetika az ember által ténylegesen kiejtett beszédhangokkal foglalkozik. Míg az írott nyelvek és az ábécék (nyilvánvalóan) szorosan kötődnek a beszédhangokhoz (legalábbis általában), a fonetikusokat jobban érdeklik maguk a beszédhangok, mint a lejegyzésükre használt jelek. E kettő között azonban olyan szoros a kapcsolat, hogy a jelek tudományát (pontosabban: a szemiotikát) számos szótár a fonetika egyik részterületeként tartja számon.

A fonetikának három fő ága van:

  • artikulációs fonetika, ami az ajkak, a nyelv és a többi hangképző szerv helyzetével és mozgásával foglalkozik,
  • akusztikus fonetika, amely a hanghullámok tulajdonságait vizsgálja,
  • auditív fonetika, amelynek tárgya pedig a beszédészlelés.

A Nemzetközi Fonetikai Szövetség (IPA) több száz különféle beszédhangot tart számon és jelöl nemzetközi fonetikai ábécéjében.

Az emberi hangképző szervek által előállítható hangokból a különböző nyelvek nagyon eltérő mennyiséget használnak. A nyelvekben 2 (abház) és 55 (szedang) közötti magánhangzó és 6 (rotokasz) és 117 (!xu) közötti mássalhangzó fordul elő. Az egyazon nyelvben felhasznált fonémák teljes száma lehet akár csak 10, mint a pirahã nyelvben, 11, mint a rotokasz nyelvben (melyet Pápua Új-Guineában beszélnek), vagy 12, mint a hawaii nyelvben; vagy lehet akár 141 is, mint például a !xu nyelvben (amelyet Dél-Afrikában, a Kalahári sivatagban beszélnek). Ezek között lehetnek ismerős hangok, mint a /t/, /s/ (magyar sz) vagy /m/; és lehetnek számunkra egészen szokatlanul képzett hangok (lásd még: csettintő hangok, hangképzés, levegőáramlási mechanizmusok).

A magyarban 14 magánhangzó- (a á e é i í o ó ö ő u ú ü ű) és 24 mássalhangzó-fonéma (b c cs d dzs f g gy h j k l m n ny p r s sz t ty v z zs) van, melyek közül jó néhánynak számos allofónja létezik. Mindez merőben eltér a latin ábécén alapuló köznapi értelmezéstől, mivel az ly betű nem jelöl más hangot, mint a j, a dz fonológiailag nem tekintendő hangnak, csak hangkapcsolatnak; az idegen szavakban szereplő q, w, x, y betűknek pedig nincs önálló megfelelőjük a magyar hangrendszerben.

A fonetikát már 2500 éve, az ősi Indiában is művelték.

[szerkesztés] Külső hivatkozások