Északi háború, 1655–60

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Északi háború, 1655-60: Az 1655-60-as svéd-lengyel háború közismert neve, mivelhogy a legtöbb észak-európai állam részt vett benne, sőt az egész kontinensre nézve fontos gazdasági ügyek voltak a hátterében. Ezzel egyidőben ment végbe a poroszországi tatárjárás (1656-57), amely a háború legvéresebb fejezete volt.

[szerkesztés] Előzmények

Lengyelország Bohdan Hmelnickij és Oroszország ellen folytatott háborút, mikor X. Károly Gusztáv hadat üzent János Kázmér lengyel királynak, azzal az ürüggyel, hogy Kázmér jogtalanul svéd királynak mondja magát és igényt támaszt a trónjára. (A valódi ok alighanem a tengeri kereskedelem és a rentábilis balti sóbányák megkaparintása volt.)

[szerkesztés] Egyesült német-svéd támadás Lengyelország ellen

Brandenburggal szövetségben lerohanta Lengyelországot. Puskalövés nélkül bevette Varsót, Krakkó előtt legyőzte János Kázmért és októberben a város is megadta magát. Seregével a magyar és az ukrán határig hatolt. A lengyel főnemesség egy része abban a hiszemben, hogy nagy területeket szakíthat ki a lengyel államból, nyomban átállt a svédek mellé, köztük Janusz Radziwiłł litván főúr és testvére Bogusław. Az orosz-kozák erők kiterjesztették uralmukat Ukrajna és Fehéroroszország, valamint Kelet-Litvánia területére. Kázmér Sziléziába menekült. Károly kikiáltotta magát Lengyelország királyának, ez azonban sem Ausztriának, sem Oroszországnak, sem pedig a Török birodalomnak nem tetszett.

[szerkesztés] A háború kerekének fordulása

A svéd erők magas adókat és hadisarcot vetettek ki, öltek, erőszakoskodtak és fosztogatták a katolikus és ortodox templomokat. Ezek a tettek a kozákokat is a svédek ellen hangolták, noha hetmanjuk, Bohdan Hmelnickij szövetséget keresett velük.

A svédek uralma ellen népfelkelés bontakozott ki. 1656-ban Miller generális irányította svéd sereg lengyel segédcsapatokkal ostrom alá vette a Czestochowa melletti Jasna Góra pálos kolostort. Augustyn Kordiecki atya vezetésével a kétszáz fős mindenféle rendű és rangú lengyel (köztük egy magyar önkéntes) félretéve a különbségeket 40 napig védte a klastromot a svéd támadásoktól és sikerült is visszaverniük őket. Ez a győzelem jeladás volt és az orosz cár békét kötött János Kázmérral, aki visszatért Sziléziából és élére állt az újjászerveződő lengyel seregeknek. A vele szövetségi és baráti viszonyban levő tatár kán (egyfelől a török szultán parancsára) különféle segédcsapatokat, majd százezer fős hordát küldött segítségül. Igaz ezek csak részleges segítséget jelenthettek, mert a svéd megszállókhoz hasonlóan is károkat okoztak az országnak, de mindig sikerült elejét venni a kihágásoknak fegyverrel vagy pénzzel, s nem voltak olyan szörnyűséges pusztítások itt, mint Ukrajnában, Hemlnyickij háborúja ([[1647]g-57) alatt.

A Stefan Czarniecki parancsnokolta lengyel seregek a Pilicánál legyőzték Károly Gusztávot, akit előzőleg kevesen múlt, hogy a lengyelek el nem fogtak Rudnikban. A győzelemmel megnyílt az út Varsó és Krakkó felé, amit hamar visszafoglaltak. Poroszország korábban már Svédország mellé állt, Hmelnyickij is támogatásáról biztosította [X. Károly Gusztáv|Károly Gusztáv]]ot, de a kozákok többsége inkább a tatárokkal együtt vonult harcba a svédek ellen. A lengyelek megtámadták az áruló Poroszországot, s a krími tatárok vagy 50 ezer fős hordája fel is égette a hercegséget (ez volt az ún. poroszországi tatárjárás). Időközben a svéd-brandenburgi hadak legyőzték a lengyel-litván sereget Varsónál egy háromnapos csatában.

A svéd király kétségbeesetten kérte II. Rákóczi György erdélyi fejedelem segítségét, aki az erdélyi-román sereggel és kozák segédhadakkal benyomult Lengyelországba. Elfoglalta Krakkót és bevonult Varsóba is, míg a lengyelek Jerzy Lubomirski vezetésével pusztító támadást intéztek Észak-Erdély ellen. Alighogy találkozott a svédekkel, Károly Gusztáv magára hagyta Rákóczit, az országát ért dán támadás valamint a Rigát ostromló cári haderő miatt.

Rákóczi, miután a kozák-román csapatok is cserbenhagyták, erőivel hazafelé igyekezett. Seregét később egyszerűen magára hagyta, ami tatár fogságba esett Kemény János vezetése alatt és a Krímbe hurcolták. Erdélyt a tatárok feldúlták és Rákóczi ballépései a törökkel való háborúhoz vezetett, ami az országot a pusztulásba vitte.

X. Károly GusztávKároly Gusztáv miután térdre kényszerítette Dániát, figyelmét ismét a lengyel frontra irányította. Eddigre Lengyelország és Brandenburg kiegyezett a wehlaui szerződésben, s ami a Porosz Hercegséget Brandenburgnak ítélte. A Habsburg birodalom, majd Hollandia, valamint Dánia-Norvégia is beavatkozott a háborúba. Utóbbi újabb vereséget szenvedett, de az osztrák-lengyel-brandenburgi erők bevonultak Dániába és kiüldözték onnan a megszálló svéd seregeket. Oroszország közben újból Lengyelország ellen fordult.

Az 1660-as olivai béke vetett véget a háborúnak, ezt azonban Károly nem élte már meg (mehalt 1660 feburár 13). János Kázmér lemondott a svéd trónra támasztott igényéről, Brandenburg elnyerte a Porosz Hercegséget, Svédország pedig megtarthatta a még 1648-ban szerzett déli területeit. Igazi győztese tehát az egész konfliktusnak Brandenburg volt.

Az eseményekett Henryk Sienkiewicz Özönvíz című regényébe örökítette meg.

svéd-lengyel háborúk
1563-83| 1598-99| 1600-11 |1617-29| 1655-60| 1700-21