Richard Owen

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Richard Owen
Nagyít
Richard Owen

Sir Richard Owen, a Bath-rend parancsnok-lovagja (1804. július 20.–1892. december 18.) angol biológus, összehasonlító anatómus és őslénykutató.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Korai évek és karrier

Owen Lancasterben született, iskoláit a Lancaster Royal Grammar Schoolban kezdte meg. 1820-ban egy helybeli sebész és gyógyszerész tanítványa, majd 1824-ben az Edinburgh-i Egyetem orvostanhallgatója lett. Egy évvel később elhagyta az egyetemet és orvosi tanulmányait a londoni St Bartholomew's Hospitalban folytatta, ahol a kiváló sebész, John Abernethy hatása alá került.

Az 1881-ben megnyílt Természettudományi Múzeum a londoni Dél-Kensingtonban, 2006-ban
Nagyít
Az 1881-ben megnyílt Természettudományi Múzeum a londoni Dél-Kensingtonban, 2006-ban

Úgy tervezte hogy a szokványos módon fog praktizálni, de egyre nyilvánvalóbbá vált az anatómiai kutatások iránti hajlama. Abernethy javaslatára a Királyi Sebészeti Akadémia (Royal College of Surgeons) múzeumának fenntartója, William Clift asszisztense lett. Mivel rokon lélekre talált benne, elhatározta hogy felhagy az orvosi pálya iránti törekvésével és életét a tudományos kutatómunkának fogja szentelni. A Hunterian Gyűjtemény számos fontos darabját preparálta és eközben alapos ismeretekre tett szert az összehasonlító anatómia területén, melyek révén lehetősége nyílt rá hogy a múzeum valamennyi tudományos részlegét gazdagíthassa és emellett különösen nagy hasznára váltak a kihalt állatok maradványaival kapcsolatos kutatásaiban. 1836-ban hunterian professzorrá nevezték ki a Királyi Sebészeti Akadémián, 1849-ben pedig Clift utóda lett, majd 1856-ban, a Britsh Museum természettudományi részlegének főfelügyelői posztjára került. Rengeteg energiát fektetett nagy terve, a Nemzeti Természettudományi Múzeum létrehozásába, amely végül a British Museum természettudományi gyűjeményeinek egy új dél-kensingtoni épületbe, a Természettudományi Múzeumba történő áthelyezését eredményezte. Munkája befejezéséig, 1884-ig őrizte meg hivatalát, mikor kitüntették a Bath-rend parancsnok-lovagja címmel. Ezután csendesen élt a Richmond Parkban levő Sheen Lodge-ban, egészen 1892-ben bekövetkezett haláláig.

Késői karrierjét számos kritika érte amiatt, hogy nem becsülte mások munkáit, és emellett megpróbálta őket kisajátítani. Ez a folyamat 1844-ben érte el tetőpontját, mikor a belemnitekről szóló cikkét sajátjaként tűntette fel, miután azt néhány évvel korábban Chaning Pearce már közreadta a Geológiai Társaságnál. Ennek következményeként kizárták a londoni Zoológiai Társaság és a Királyi Társaság tanácsából.

Owen mindig sokat adott az ortodox tudós imázs és a status quo fenntartására. Hízelgő elitizmusa vonzotta a konzervatív előkelő pártfogókat. A Richmond Parkban álló villáját a királyi családtól kapta ajándékba, az angol miniszterelnök, Robert Peel közbenjárására pedig a neve felkerült kormány által fizetett személyek listájára.

[szerkesztés] Gerinctelenekről szóló művek

Owen a Hunterian gyűjtemény katalogizálása közben nem csak az előtte álló preparációs munkára koncentrált, hanem új témák elemzésével is foglalkozott. Kiváltképp a Zoológiai Társaság kertjében elpusztult állatok érdekelték, majd 1831-ben, mikor a társaság tudományos eljárások publikálásával kezdett foglalkozni, a legtermékenyebb anatómiai szerzővé vált. Első jelentős publikációja a Tanulmány a gyöngyházszínű nautilusról (Memoir on the Pearly Nautilus, London, 1832), amely idővel klasszikussá vált. A továbbiakban, mintegy ötven éven át foglalkozott összehasonlító anatómiával és zoológiával. Emellett Owen volt az első, aki leírást készített a mára jól ismert többsejtű állatról, a vénuszkosárkáról (1841-ben és 1857-ben). A belélősdiek (entozoák) között tett legjelentősebb felfedezése (1835-ben) a Trichina spiralis, amely az emberi izomzaton élősködik, a trichinosis nevű betegséget okozva (lásd még James Paget). A pörgekarúakról (Brachiopoda) is készített néhány különleges és részletes tanulmányt, amellyekkel egyben megoldotta rendszertani besorolásukat is. A puhatestűek (Mollusca) közül a gyöngyházszínű nautilus mellett írt a kihalt csigás tintahalról (Spirula) (1850-ben) és más lábasfejűekről is, továbbá az ő javaslatára osztották fel a Cephalopoda osztályt a Dibranchiata és a Tetrabranchiata rendre (1832-ben). A sok problémát okozó ízeltlábú, a patkósrák (Limulus), 1873-ban szintén szerepelt különleges tanulmányai között.

[szerkesztés] Halakról, hüllőkről és madarakról szóló művek

Owen tudományos ismertetőinek legnagyobb részét a még terjedelmesebb, gerincesekről szóló írások teszik ki. A gerincesek összehasonlító anatómiája és fiziológiája (Comparative Anatomy and Physiology of Vertebrates, 3 kötet, London, 1866-1868), több saját kutatási eredményt tartalmaz, mint Georges Cuvier Leçons d'anatomie comparée című munkája óta megjelent bármely hasonló mű. A ma létező élőlények mellett különösképp érdekelték a mára kihalt fajok is, és Cuvier nyomán a gerinces őslénytan egyik úttörőjévé vált. Pályafutása korai szakaszában (1840 és 1845 között) átfogó és gazdagon illusztrált odontográfiai tanulmányokat készített az egykori és a ma élő állatok fogazatáról. Az általa felfedezett Labyrinthodonták rendkívül összetett rágószerveiről is írt egy ismertetőt. A halakról szóló leírásai közül az általa Protopterusnak elnevezett afrikai tüdőshalról szóló segítette Johannes Peter Müllert a tüdőshalak alosztályának felfedezésében. Emellett rámutatott egy sor kapcsolatra a sugarasúszójú és a ganoid halak között, mely alapján létrehozta számukra a Teleostomi alosztályt.

Legtöbb hüllő témájú munkája kihalt fajok csontvázairól szól, melyek közül a brit fajokkal kapcsolatosak egy külön sorozatban is megjelentek A brit hüllő fosszíliák története címmel (History of British Fossil Reptiles, 4 kötet, London, 1849-1884). A mezozoikum nagy szárazföldi hüllőcsoportjáról írt általános ismertetőjében ő javasolta a dinoszaurusz elnevezést ezekre az állatokra. Elsőként ő ismerte fel a kora mezozoikum furcsa hüllőinél (melyeket Anomodontianak nevezett el) a kétéltűekre és az emlősökre emlékeztető jellegzetességeket. Legtöbbjük maradványai 1845-től kezdődően jutottak el hozzá Dél-Afrikából, és vizsgálatuk alapanyagul szolgált a A dél-afrikai hüllő fosszíliák katalógusa (Catalogue of the Fossil Reptilia of South Africa) című műhöz, melyet a British Museum jelentetett meg 1876-ban.

A madarakról írt tanulmányok közül legfontosabbak a kivifélékről (1840-1846), a kihalt új-zélandi moafélékről, az Aptornis nemről, a takahe-ről, a mauritius-szigeti dodóról és a nagy aukról szólók. Az Archaeopteryxről, a bajorországi mészkőrétegekből előkerült fogas ősmadárról szóló monográfiája szinén korszakalkotónak számít.

Benjamin Waterhouse Hawkins Owen útmutatásai alapján készítette el az első életnagyságú dinoszaurusz szobrot. Némelyik későbbi modell az 1851-es Great Exhibitionön került bemutatásra, később pedig a Crystal Palace London déli részébe való átköltöztetése után további 33-at hoztak létre. 1853 szilveszterén Owen a tudomány 21 neves képviselője számára adott vacsorát egy betonból készült üreges Iguanodon szoborban.

[szerkesztés] Emlősökről szóló művek

Az élő állatok iránti tisztelete jeléül Owen számos munkájában ismerteti a kloakásokat (Monotremata), az erszényeseket és az emberszabású majmokat. 1848-ban, néhány fosszilia tanulmányozása közben elsőként ő ismerte fel, hogy a patások két csoportba a páros- és a páratlanujjúak rendjébe sorolhatók be. Az emlősökkel kapcsolatos írások között találhatók kihalt fajokról szólók is, melyeket Charles Darwin gyűjtött be Dél-Amerikában. A pampákról származó Toxodon, a legősibb patás állat volt, amely rokonságban állt a rágcsálókkal, a vendégízületesekkel és a növényevő cetekkel. Owen kihalt dél-amerikai emlősök iránti érdeklődése a Glyptodon nevű óriás tatu (1839) mellett két óriás őslajhár, a Mylodon (1842) és a Megatherium (1860) felfedezéséhez vezetett.

Ezidőtájt Sir Thomas Mitchell fosszilizálódott emlős csontokat fedezett fel az ausztráliai Új-Dél-Wales tartományban, melyek egy sor (1877-ben könyvként is megjelent) tanulmány alapjául szolgáltak Owen számára. A Diprotodon és az erszényes oroszlán, maradványai mellett kihalt óriás kenguruk és wombatok maradványaira is rátaláltak.

A nagy számú külföldről érkező anyag mellett, 1844 és 1846 között Owen a brit szigeteken található hasonló fosszíliák gyűjtésével is foglalatoskodott, melyből a Brit emlős és madár fosszíliák története (History of British Fossil Mammals and Birds) című műve született, amelyet olyan későbbi tanulmányok követtek, mint például a Mezozoikumi formációk fosszilis emlőseinek monográfiája (Monograph of the Fossil Mammalia of the Mesozoic Formations, Palaeont. Soc., 1871). Egyik legkésőbbi munkája egy rövid tanulmány, amely Az ember ókora a Tilbury dokknál végzett ásatás során felfedezett emberi csontváz alapján (Antiquity of Man as deduced from the Discovery of a Human Skeleton during Excavations of the Docks at Tilbury, London, 1884) címmel jelent meg.

[szerkesztés] Owen és Darwin evolúció elmélete

Sir Richard Owen és a Dinornis nevű ősmadár csontváza
Nagyít
Sir Richard Owen és a Dinornis nevű ősmadár csontváza

Charles Darwint, aki a Beagle-el tett felfedező útja során tetemes mennyiségű fajból álló gyűjteményre tett szert, Charles Lyell mutatta be Owennek 1836. október 29-én, aki vállalta, hogy megvizsgálja a Dél-Amerikában talált fosszilis csontokat. Owen Darwin sejtését megcáfolva bebizonyította, hogy a kihalt óriás rágcsálók és lajhárok inkább a területen ma élő fajokkal állnak rokonságban, mintsem az Afrikában található hasonló méretű állatokkal. Ezzel a felfedezéssel kezdődött meg a darwini természetes kiválasztódás elméletének kidolgozása.

Owen ezidőtájt Johannes Peter Müller hatására arról az elméletről kezdett beszélni, mely szerint az élő anyag „szervező energiával”, életerővel rendelkezik, amely a szövetek növekedését irányítja és meghatározza az egyed, valamint a faj élettartamát.

Darwin érthető módon hallgatott a saját elképzeléseiről, egészen 1838. december 19-éig, mikor a Londoni Geológiai Társaság titkáraként szemtanúja volt annak, hogy Owen és szövetségesei kigúnyolják egykori tanárát, Robert Edmund Grantet, lamarcki „eretnekségéért”. 1841-ben, miután az akkoriban megházasodott Darwin lebetegedett, néhány hozzá közel álló tudóstárs mellett Owen is meglátogatta őt, de Owen a transzmutációval szembeni tiltakozása miatt Darwin úgy döntött, továbbra is elhallgatja az elméleteit.

1849-ben, a darwini elmélet kidolgozása kapcsán, egy kagylókon végzett vizsgálat kimutatta hogy a kagylók felépítése mennyiben hasonlít más héjas állatokéra, illetőleg mennyiben tér el a rokon fajokétól. Owen számára az effajta „homológiák” az összehasonlító anatómia tükrében Özönvíz korabeli „archetípusok” voltak, Darwin azonban mindezt az öröklődés bizonyítékainak tekintette. Owen a lovak evolúciós fejlődését bizonyító fosszíliákkal, saját elképzelését próbálta alátámasztani, miszerint azok az „elrendelt folyamatos keletkezés” elve alapján fejlődtek ki az archetípusokból, és a Brit Tudományos Társaság előtt elmondott beszédében kizárta, hogy az állatias majmok, mint például az akkoriban felfedezett gorilla képesek lettek volna felegyenesedni és emberré transzmutálódni. Eközben a munkásosztály aktivistái az ember majomtól való származását hangoztatták. Elméletük megcáfolására Owen a Királyi Társaság elnökeként közreadta a főemlősök agyáról írt anatómiai tanulmányait, mely szerint az ember nem csupán egy különálló fajhoz, hanem egy külön alosztályhoz is tartozik. Darwin így írt erről: „Nem tudom lenyelni, hogy az ember különbözik a csimpánztól. A harcias Thomas Huxley 1858 márciusában a Royal Institution előtt tartott előadásában azt állította, hogy felépítésüket tekintve a gorillák épp annyira állnak közel az emberhez, mint a páviánokhoz, majd hozzátette, hogy „a mentális és morális képességek alapvetően... hasonlóak az állatokban és bennünk”. Ez nyílt kihívás volt Owen számára, aki ugyanott az ember egyediségét hangoztatta.

Mikor Darwin megjelentette A fajok eredete című művét, küldött belőle egy tiszteletpéldányt Owennek, azzal a megjegyéssel, hogy „undorítónak fog tűnni”. Először Owen udvarias válaszában azt állította, hogy régóta hisz abban, hogy „létező hatások” felelősek a fajok „elrendelt” születéséért. Miután azonban Darwin hosszú beszélgetéseket folytatott vele, Owen azt mondta hogy ez a könyv adta a legjobb magyarázatot „amely valaha megjelent a fajok kialakulásával kapcsolatban”, habár komoly aggályai maradtak afelől, hogy a transzmutáció állatiassá teszi az embert. Darwin biztosította róla Owent, hogy mindent figyelembe vett a törvényszerűségek megállapításakor, melyet Owen úgy értelmezett, hogy osztozik a „Teremtő Erőben” való hitben.

A Tudomány vezetőjének magasztos pozíciójából Owen a könyv több hibáját is felvetette. Saját álláspontja azonban ismeretlen maradt; mikor a Parlamenti bizottság előtt hangsúlyozta, hogy egy új Természettudományi Múzeumra van szükség, rámutatott hogy „Az idén az egész intellektuális világot izgalomba hozta egy a fajok eredetéről szóló könyv; és mi lett ennek a következménye? A British Museum látogatói azt mondják „Hadd lássuk a galambok különbözőségeit: hol a bukó és hol a bögyös galamb?” és nekem szégyenkezve azt kell mondanom, hogy egyiket sem tudom megmutatni.... A rendelkezésre álló hely nem teszi lehetővé ezen fajok sokféleségének bemutatását vagy azon jelenségekét, melyek közelebb viszik az embert a rejtélyek rejtélyéhez, a fajok eredetéhez; de biztosan van hely valahol máshol és ha a British Museumban nincs, akkor hol találhatnánk?”.

Mindamellett Huxley támadásai megtették a hatásukat. Mikor 1860 áprilisában Owen Edinburgh-i Eredet bírálata megjelent, dühe a felszínre tört, mikor meglátott egy kreacionista helyzetben levő Darwin karikatúrát mellőzve az Owen-féle „az élő dolgok elrendelt folyamatos keletkezésének axiómáját”. Az ő számára a fajok születésük és nem természetes kiválasztódásuk útján jelentek meg. Darwin „tanai” mellett támadni kezdte Hookert és Huxley-t is „rövidlátó hűségükért”, és úgy gondolta a könyv szimbóluma a „tudomány megerőszakolásának... hasonlatos ahhoz, ami egy szomszédos országban történt mintegy hetven évvel ezelőtt és átmeneti hanyatláshoz vezetett” – utalva a Nagy francia forradalomra. Darwin róla alkotott véleménye az volt, hogy „rosszindulatú, különösen veszélyes, ravasz és... kártékony”, amelyet a későbbiekben úgy kommentált, hogy „A londoniak szerint dühödt és irígy amiatt, amit a könyvem állít. Fájdalmas mikor valakit annyira intenzíven gyűlölnek, mint ahogyan Owen engem.”

Miközben a közvélemény a darwini elméletre reagált, Huxley Owennel való vitái tovább folytatódtak. Owen megpróbálta befeketíteni Huxley-t, „a transzmutálódott majomból származó ember szószólójaként”, és „Az ember majom eredete, az agytesztek alapján” című Athenaeum kiadvány egyik közreműködőjeként állítva be őt. Ez azonban visszafelé sült el, mikor Huxley megörvendeztette Darwint a „pithecusszerű emberrel”, azaz a majomszerű emberrel kapcsolatos elképzeléséről. Megragadta az alkalmat, hogy az agyszekezet anatómiájának témáját, illetve annak emberi eredetét a nyilvánosság előtt kérdésessé tegye, hogy megpróbálja ezzel Owent csalóként beállítani. A kampány két éven át tartott és elsöprően sikeres volt, minden egyes „csapást” toborzókörút követett, mellyel új híveket próbált a darwinizmus eszméje mellé állítani. A gyűlölködésnek az vetett véget, mikor 1861-ben Huxley tagja lett a Zoológiai Társaság Tanácsának, melyből Owen kilépett. A következő évben Huxley megakadályozta hogy Owent beválasszák a Királyi Társaság Tanácsába, azzal, hogy „szándékos és előre megfontolt csalással” vádolta meg.

1863 januárjában Owen megvásárolt egy Archaeopteryx fosszíliát a British Museum számára. Ezzel beteljesült Darwin jóslata, miszerint találni fognak egy olyan ősmadarat, melynek szárnyát alkotó ujjai még nem nöttek össze, és amelyet ennek ellenére Owen egyértelműen madárként fog leírni.

Az Owen és Darwin támogatói közti harc folytatódott. 1871-ben Owen megpróbálta megvonni a Kew-ban levő Joseph Dalton Hooker-féle botanikai gyűjtemény korányzati támogatását, hogy az ezzel átkerülhessen hozzá a British Museumba. Darwin ezt úgy kommentálta, hogy „Szégyellem magam amiatt hogy ennyire gyűlölöm őt, de most már gondosan ápolni fogom az iránta érzett gyűlöletemet és megvetésemet egészen életem utolsó napjáig”.

[szerkesztés] Örökség

Owen részletes tanulmányainak és ismertetőinek olvasása komoly összpontosítást igényel, különösen a nevezéktanát és félreérthető kifejezésmódját illetően, terminológiájának csak kis része tekinthető általánosnak. Emellett, mivel az anatómiai nevezéktan úttörője volt és főként a gerincesek csontvázaival foglalkozott, az általa használt kifejezések jól átgondolt filozófiai mintát követnek, melyben egyértelműen különválik az analógia és a homológia.

Elméleti műve A gerinces csontváz archetípusa és homológiái (Archetype and Homologies of the Vertebrate Skeleton, 1848), utólagosan illusztrálásra került, ahogyan A végtagok természetéről (On the Nature of Limbs, 1849) című kisebb munkája is, amely a gerincesek vázát több alapvetően megegyező szegmens sorozataként vizsgálja, melyek helyzetüknek és funkciójuknak megfelelően módosultak. Az embriológia ismeretében ezek közül több is furcsa és téves, ezeket azonban Owen szisztematikusan semmibe vette. Habár a nagy igazságokat tökéletlenül és zavarosan láttatja, művei különösen értékesek abból a szempontból, ahogyan kora eszméit dokumentálja.

Munkája nem elég világos és egyértelmű a biológiai filozófia mélyebb problémáinak megvitatásához. Általánosításai ritkán lépik túl az összehasonlító anatómia határait, a funkcióhoz való alkalmazkodás jelenségét és a földrajzi valamint a geológiai elterjedés tényét. A szűznemzésről, azaz a parthenogenezisről írt tanulmánya, amely 1849-ben jelent meg, tartalmazza a baktérium plazma elmélet kivonatát, melyet később August Weismann dolgozott ki, és emellett számos homályos utalás is található benne az állatnemek és fajok geológiai sorrendiségére és esetleges egymásba való átalalkulásukra vonatkozóan.

A krokodilok (1884) és a lovak (1868) sikeres előfutárainak változásaira is hivatkozott, de nincs olyan egyértelmű utalás, amelyből kiderülne hogy milyen mértékben fogadta el a szerves evolúció tanait. Vívódását egy egyszerű megjegyzés jelzi csupán: „a természet és az életet irányító törvények működési módjának következetes bemutatása lesz a továbbiakban a filozófus természettudós nagy célja”.

1878-ban az Új-Dél-Walesi Királyi Társaság a Clarke medállal tüntette ki.

[szerkesztés] Vita

Owent rosszindulatú, becstelen és gyűlölködő emberként jellemzik. Egy életrajzi mű szerint „kísérletező kedvű és szadizmusra hajlamos. Mindehhez arrogancia és féltékenység társul”. Deborah Cabury azt állítja, hogy Owen „szinte fanatikusan egoista, kritikájában pedig érzéketlenül kegyetlen”. Halála után egy oxfordi professzor egyszer így beszélt Owenről: „egy átkozott hazudozó. Istenért és rosszindulatból hazudott.” [1] Gideon Mantell szerint „szánalmas hogy egy ember aki ilyen tehetséges, ennyire gyáva és irigy legyen”.

Owen az Iguanodon felfedezését teljesen a saját maga és Georges Cuvier javára írta, mellőzve a lelet eredeti felfedezőjét, Gideon Mantellt. Ez nem az első és nem is az utolsó eset, mikor Owen a sajátjáénak tekintett egy leletet, annak ellenére hogy az nem az övé volt. Bill Bryson és néhány másik szerző szerint maga Owen érte el, hogy a Királyi Társaság soha ne publikálja Mantell kutatási anyagát.

Mikor Mantell megrokkant egy baleset következtében, Owen kihasználta a lehetőséget, hogy számos Mantell által felfedezett dinoszaurusz fajt átnevezzen, emellett pedig felfedezésük tényét is a maga javára írta. Miután Mantell öngyilkos lett, a megjelent gyászjelentés szerint nem sokkal volt több, mint egy középszerű tudós, néhány figyelemreméltó közreműködéssel. A helyi geológusok szerint a gyászjelentés szövegét maga Owen fogalmazta meg. A Geológiai Társaság elnöke azt állította, hogy „Az író szánalmas hidegszivűsége önmagáért beszél.” Később a társaság elnökletét megtagadták Owentől, a Mantellel szembeni ismételt és célzott ellenségeskedése miatt.

Annak ellenére, hogy kezdetben jó viszonyban volt Darwinnal, első számú ellenfelévé vált, bár anatómiai tudása révén fel kellett ismernie az igazságot Darwin elméletét illetően. A történészek szerint erre azért került sor, mert Owen úgy érezte Darwin háttérbe szorítja, a Huxley-hoz hasonló támogatók és saját féltékenysége pedig megzavarták az ítélőképességét.

Owent a Királyi Zoológiai Társaság Tanácsából plágium miatt menesztették.

[szerkesztés] Hivatkozások

  1. Strange Science – Sir Richard Owen

[szerkesztés] Ajánlott irodalom

  • The Life of Richard Owen, by his grandson, Rev. Richard Owen (2 vols., London, 1894). (A. S. Wo.)
  • Adrian Desmond and James Moore, Darwin (London: Michael Joseph, the Penguin Group, 1991). ISBN 0-7181-3430-3

[szerkesztés] Külső hivatkozások

[szerkesztés] Angol nyelven

Lancashire Pioneers – Sir Richard Owen

[szerkesztés] Magyar nyelven

Richard Owen és Darwin kapcsolata