Karlócai béke
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A karlócai békeszerződést 1699. január 26-án írták alá Karlócán (törökül Karlofça, németül Karlowitz, horvátul Srijemski Karlovci, szerbül Sremski Karlovci - ma Szerbia (Vajdaság)). Az 1683-1697-es osztrák-oszmán háborút zárta le, amely az utóbbiak vereségével zárult.
Az aláírók az Oszmán Birodalom, valamint a Habsburg Monarchiát, a lengyel-litván államot, a Velencei Köztársaságot és Oroszországot is magában foglaló Szent Liga voltak. Az oszmánok átengedték az osztrákoknak Magyarország nagy részét, Erdélyt és Szlavóniát. Az oszmán megszállás alatt lévő (korábban litván, majd lengyel) Podólia (ma: Ukrajna) Lengyelországhoz került, de a lengyeleknek ki kellett üríteni a megszállt moldáv területeket. Dalmácia nagy részét és Moreát (Peloponnésszosz-félsziget) a Velencei Köztársaság vette birtokba. Az oroszok jogot szereztek az általuk elfoglalt Don-parti Azov erődjének megtartására.
A karlócai békével Magyarország nagy részén megszűnt az oszmán hódoltság, és lehetővé vált az ország területi, politikai és közigazgatási egyesítése. A törökök a (nagyrészt lakatlan) Temesköz kivételével minden magyar hódoltsági területről lemondtak, bár a Temesköz jelentős részét a Savoyai herceg vezette császári csapatok már elfoglalták. A békekötés megszabja, hogy Törökországban a keresztény alattvalók a vallásukat szabadon gyakorolhatják. A felek egymás országában szabadon kereskedhetnek. A foglyokat kicserélik, vagy mérsékelt váltságdíjért szabadon engedik. A határszéli várak jó állapotát fenntarthatják, de újat a felek nem építhetnek. A béke illetve a fegyverszünet 25 évre lett megkötve. A szultán ígéretet tett, hogy nem támogatja a magyar Habsburg-ellenes erőket. Thököly Imrét és társait a magyar határtól távol telepítette le a török birodalom belsejében (Nikomédiában, ma: Izmit).


Based on work by