A németek kitelepítése
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A németek kitelepítése valójában a németség sérelmére elkövetett szisztematikus népirtás volt: a II. világháború után a háború kirobbantásáért felelős NSDAP helyett a német népen is (főleg nőkön, gyerekeken és öregeken) több európai országban elkövetett, a szisztematikus népirtás kategóriájába tartozó hidegvérű etnikai tisztogatássorozat, kitelepítés és megbélyegzés.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A népirtás jogi meghatározása
"Az 1978. évi IV. (magyarországi) törvény a Büntető Törvénykönyvről, 155. §-a szerint a népirtás [kategóriája, ha valaki] valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából c) a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik."
[szerkesztés] A szisztematikus, erőszakos halállal járó etnikai tisztogatás
A II. világháborút követően a Vörös Hadsereg által elfoglalt területeken Horst Köhler német államelnök megfogalmazásában „a németség háborúban elkövetett emberiségellenes bűneiért” embertelen kitelepítés kezdődött az akkori Szovjetunió területéhez tartozó porosz fővárosban, Königsbergben (oroszul: Kalinyingrád) és Memelland területén. Lengyelországban a szovjetek által elűzött lengyelek a német országrészekbe menekültek, ahol a németeket meggyilkolták vagy elűzték (tehát a szovjetek egyszerűen nyugatra tolták Lengyelországot). Csehszlovákiában elrendelték évekre a 3 millió németet megkülönböztető kötelező N (csehül: nemec) betű hordását (a zsidó sárga csillag mintájára). A potsdami szerződés XIII. része csak a lengyelországi, csehszlovákiai és magyarországi németeknek a Németországot megszálló nagyhatalmak által engedélyezett, rendezett kitelepítésére adott lehetőséget. A németek közül az 1945 májusától augusztusig tartó csehszlovákiai "wilde Vertreibung", "divoky odsun" (vad kiűzés) keretében 750 ezer főt, az 1946-48 közötti marhavagonokba zsúfolt transzfer során pedig 2-2,2 millió németet telepítettek Németország amerikai, brit és szovjet zónáiba. (A lipcsei pályaudvaron mintegy 400 ezer szudétanémet holttestét égették el a fertőzésveszély miatt). Magyarországon volt még a legemberségesebb a kitelepítés a magyar lakosság gyakori részvétnyilvánítása mellett. A keleti területeken a németség halottainak száma bizonytalan, a Bajor Tudományos Akadémia becslése szerint 3 év alatt 3 millió.
[szerkesztés] A magyarországi német lakosság kitelepítése
A Szövetséges Ellenőrző Bizottság eredetileg nem tervezte a magyarországi németek kitelepítését, ezt a Magyar Ideiglenes Nemzeti Kormány kezdeményezte, valószínűsíthetően a szovjet megszálló hatóság kívánságára. A magyar kormány már 1945. május 26-án (idézet) "tisztelettel kéri a Szovjetuniót, hogy a Magyarországról eltávolítandó németeket Németországnak olyan területére telepítsék át, amely a Szovjetunió haderőinek megszállása alatt áll". 1945. augusztus elején a magyarországi németek (a "dunai svábok") kitelepítésének ügyét a Potsdami Konferencián hozzávették a szudétanémetek ügyéhez.
A magyar kormány a német lakosság egyrészének kitelepítését az 12330/1945 (XII.29.) ME sz. rendeletében határozta el. Ezt a rendeletet a Minisztertanács 1945. december 22-i ülésén Gyöngyösi János külügyminiszter terjesztette be (idézet a kormányülés jegyzőkönyvéből): „…az ideiglenes nemzeti kormány azt kérte, hogy a szövetséges hatalmak tegyék lehetővé a németek bizonyos magyarellenes katagóriáinak kitelepítését.“. Rákosi Mátyás államminiszter: „... mi magunk kértük a németek kitelepítését.“. A Minisztertanács megszavazta a javaslatot (a jelenlévő 16 miniszterből, 9 igennel, 2 nemmel szavazott, 5-en tartózkodtak). A rendelet kiadása után a kormányzat igyekezett azt a látszatot kelteni, mintha a Szövetséges Ellenőrző Bizottság felkérésére történne a kitelepítés. A SZEB 1946. január 25-i ülésén készült feljegyzése szerint a SZEB amerikai tagja, Key tábornok és szovjet elnöke, Vorosilov utasítják a magyar kormány, hogy a dunai svábok kitelepítésével kapcsolatos dokumentumokban és hírekben kerüljék a "SZEB utasítására" kifejezést, ehelyett "a SZEB engedélyével" kifejezést kell használni.
[szerkesztés] A kitelepítettek utóélete Németországban
1950 augusztus 5-én több millió, Németországba deportált német ember képviselői Stuttgartban aláírták és kihirdették a Hazájukból elűzött németek Chartáját ("Charta der deutschen Heimatvertriebenen"), amelyben kijelentették, hogy az elűzöttek nem táplálnak magukban gyűlölelet, és nem kívánnak elégtételt venni elűzetésük miatt, ugyanakkor követelik a szülőföldjükön való lakhatás jogának elismerését. E megrendítő, mindmáig egyoldalú fogadalom úgy tekinthető, mint Európa jelenkori békéjének egyik alapköve [1].
A kitelepített németek mind a négy megszállási övezetben lakóhelyre találtak, de hivatalos képviseletüket kizárólag Bajorország vállalta. Azóta is minden kitelepített német miniszterelnöke az éppen hivatalban lévő bajor kormányfő. "Edmund Stoiber 2005. májusában ismét hangoztatta: a szudétanémetek kitelepítése hidegvérrel elkövetett etnikai tisztogatás volt... Stoiber véleménye az európaibb, modernebb, mert a háború kirobbantásáért érzett német felelősség elismeréséből indul ki, de a kitelepítés nem volt a második világégés elengedhetetlen következménye, Prága egyszerűen semmibe veszi, hogy a szülők vétkeiért nem lehet felelősségre vonni a gyerekeket" (MTI-hír). Andreas Hillgruber, a neves történész pedig egy 1991-es müncheni konferencián egyenesen egyenlőségjelet tett a zsidók szisztematikus pusztítása és a népi németek kitelepítése közé.
[szerkesztés] Lásd még
- Szudétanémet Tudományos Gyűjtemény
- a kitelepítés fogalmáról
- nagyobb kitelepítések a történelemben
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- A magyarországi németek kitelepítéséről
- Karl Schlögel: Az elűzetések tragédiája
- Szarka László: Edvard Beneš elnöki dekrétumairól
- Zeitzeugen (németül)
- Zentrum gegen Vertreibungen
- Emlékmű a kitelepítetteknek
- Krejčí, Oskar: "Geopolitics of the Central European Region. The view from Prague and Bratislava" Bratislava: Veda, 2005. 494 p. (Free download)


Based on work by