Lüszisz (dialógus)
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Lüszisz Platón dialógusa a szerelemről és a barátságról.
[szerkesztés] A dialógus tartalma
A bölcs ember, ha szerelmes, nem dicséri folyton azt, akit szeret. Aki szolgasorban van, az nem boldog, mert nem teheti azt, amit akar. A szülők nem engedik meg a gyermeküknek, hogy azt tegyék, amit akarnak. De azért tiltják gyermeküket bizonyos dolgoktól, mert jót akarnak neki
Minden embernek csak azzal kéne foglalkoznia, amihez ért. Mert aki nem ért semmihez, az haszontalan, a haszontalanokat pedig nem szeretik. A bölcs mindig hasznos, ezért mindenki szereti.
Nem az a barát, aki szeret, hanem akit szeretünk. Barát csak jó ember lehet, mert hasonló csak hasonlónak a barátja, a hitványak pedig önmagukhoz sem hasonlóak. Aki jó, az elegendő önmagának tehát nincs szüksége senkire, és nem is szeret senkit, baráti érzései sincsenek.
A leghasonlóbbak a legirigyebbek egymásra (ács az ácsra irigy, stb.)
Beteg az orvoshoz, szegény a gazdaghoz fordul, ebből az következik, hogy az ellentétesek barátkoznak egymással. Hasonlónak a hasonlóból semmi haszna sincs.
Konklúzió: a jónak van egyedül barátja, mégpedig a sem nem jó és a sem nem rossz.


Based on work by