Jarmúki csata

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Jarmúki csata
Konfliktus Bizánci-arab háborúk
Időpont 636. augusztus 20.
Helyszín A Jarmúk folyó közelében
Eredmény Muszlim arab győzelem
Szembenálló felek
Bizánci Birodalom Muszlim arabok
Parancsnokok
Udvarmester (Szakelláriosz) Theodor
Baänész
Khalid ibn Walid
Szembenálló erők
Körülbelül 40 000 Körülbelül 20 000
Veszteségek
Súlyos veszteségek Ismerelten

A jarmúki (görögösen hieromüaxi) csata 636-ban játszódott le az iszlám-hívő arab és Hérakleiosz bizánci császár hadserege között. Egyes történészek szerint ez a világtörténelem egyik legjelentősebb ütközete, ami az Arábián kívüli muszlim hódítást és az iszlám gyors elterjedését jelezte a keresztény Palesztinában, Szíriában és Mezopotámiában.

[szerkesztés] Előzmények

A csata alig négy évvel Mohamed próféta halála (632) után zajlott le, akit az első kalifa, Abú Bakr követett, aki az összes arab népet muszlim irányítás alá akarta vonni. 633-ban az arab hadak épp ezért betörtek Szíriába, és kisebb portyák és csetepaték után 635-ben elfoglalták Damaszkuszt. A Perzsa Birodalmat nemrég térdre kényszerítő bizánci császár, Hérakleiosz Damaszkusz és Emesa elvesztésének hírére negyvenezres sereget indított az arabok ellen, akik a hatalmas túlerő elől kénytelenek voltak visszavonulni. A Khalid ibn Walid vezette muszlimok a Jarmúkig, a Jordán egyik mellékfolyójáig húzódtak vissza.

[szerkesztés] A csata

A bizánci hadak egyik, Udvarmester Theodor vezette részét Emesa mellett sikerült legyőzni, és a Baänész irányította másik hadsereggel a Jarmúk völgyében találkoztak a muszlimok valamikor július végén. Egyhónapnyi kisebb csetepaték után, melyek egyike sem hozott döntő eredményt, a két hadsereg végül augusztus 20-án csapott össze. Muszlim történetírók szerint erős déli szél fújt homokot a keresztények arcába, akik a rettentő hőséget is megszenvedték. Ennek ellenére Khalidot először visszaszorították, ám hiába volt kisebb a serege az ellenségél, egységesebb volt annál (a császári haderőben örmények, szlávok és ghasszanidák (arab keresztények) is szolgáltak a besorozott görögök mellett.

Egyes források szerint a muszlimok sikeresen lefizettek jónéhány bizánci egységet, hogy azok megadják magukat. Ezt nagyban megkönnyítette, hogy a ghasszanidák zsoldját már hónapok óta nem fizették, ráadásul monofizita kereszténységük miatt is rossz bánásmódban részesültek. Vagy 12 000 ghasszanida állt át a muszlim arabok oldalára.

Végül a keresztény sereg előretörését a jobbszárnyon, az egyik tábor közelében sikerült megtörni a táborlakó arab nők aktív közreműködésével. A folyton megújuló arab támadások áttörték a bizánci vonalakat, a görögök pedig megfutamodtak. Baänész katonáinak többségét bekerítették és lemészárolták, vagy egy mély szakadékba szorították. Egész Szíria megnyílt a muszlim hódítók számára. Egy hónap múlva Damaszkusz újra elesett, és nem sokkal később Jeruzsálem is arab kézbe került.

[szerkesztés] Következmények

Állítólag amikor az Antiochiában tartózkodó Hérakliosz hírét vette a vereségnek, örökre búcsút mondott Szíriának, annak a tartománynak, amit oly nehezen sikerült visszafoglalnia a perzsáktól néhány évvel azelőtt. A császár visszatért Konstantinápolyba, és felkészült Egyiptom és Kis-Ázsia védelmére, melyre nagy szükség is volt: az elkövetkező két évszázadban az arabok a Bizánci Birodalmat létében fenyegették.