Trombita

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Trombita
angol: trumpet
francia: trompette
német: Trompete
olasz: tromba
Trombita
Besorolás
Aerofon
Tölcséres fúvókájú
Csőhossz
B-hangolású: 140 cm
Hangterjedelem

B-hangolás esetén az írottnál egy hanggal mélyebben szól
Rokonhangszerek
harsona
kornett
szárnykürt
Hangszerjátékos
trombitás


A trombita a tölcséres fúvókájú, más néven rézfúvós hangszerek közül a legmagasabb hangú. Hangfekvése a kürt, a harsona és a tuba fölött van. Tágabb értelemben trombitának nevezünk minden olyan trombitaszerűen megszólaltatott egzotikus vagy népi fúvós hangszert, amelynek furata a trombitáéhoz hasonlóan szűk, túlnyomórészt hengerszerű.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Leírása

A trombita egy változó keresztmetszetű, többszörösen meghajlított csőből áll, melynek egyik végén helyezkedik el a fúvóka, a másik vége tölcsérszerűen kiszélesedik. Anyaga sárgaréz, vagy más rézötvözet. A cső hosszának nagy részében cilindrikus, tehát azonos keresztmetszetű, menzúrája szűk, ennek köszönhetően fényes, érces a hangja. A tölcséres rész segít a hang sugárzásában, ugyanakkor a fafúvósoktól eltérően a hang képzésében is részt vesz. Három szelepe jellemzően nyomóventil, ritkábban forgószelep. Működtetésükkel a csőrezonátor hosszúsága változtatható oly módon, hogy abba különböző hosszúságú toldalék csődarabokat iktatnak be. A szelep nélküli trombita a natúrtrombita.

A B trombita teljes csőhossza 140 cm, ennek 21%-a a fúvóka rész, 29%-a hengeres cső, 50%-a a szélesedő, tölcséres szakasz. A szelepek 8,4 cm, 17,3 cm illetve 25,7 cm hosszúságú csődarabokat toldanak be.

[szerkesztés] Fajtái

A leggyakoribb a B hangolású, de ezen kívül lehet C, D, Esz, E, F, G, A is. Zenekarban kedvelt a C trombita, melynek kisebb mérete folytán hangja még fényesebb, élénkebb, mint a B hangolásúé.

A piccolo trombita egy magasabb hangolású, kicsi trombita, egy oktávval magasabban szól. Rendszerint van egy negyedik szelepe is, amely egy tiszta kvarttal mélyíti a hangját.

A basszustrombita hangfekvése a tenorharsonáénak felel meg, fúvókája is ahhoz hasonló, ezért rendszerint harsonások játszanak rajta.

[szerkesztés] Megszólaltatása

A többi tölcséres fúvókájú hangszerhez hasonlóan a trombita elsődleges hangforrása a játékos ajkainak rezgése a fúvókában, amely a cső különböző rezonanciáit képes megszólaltatni. A szűk menzúra miatt az alaphang nem képezhető, csak az 1. – 11. felhang. A natúrtrombitán kizárólag ez a rendelkezésre álló hangkészlet, a szelepes trombitán viszont a kromatikus hangok is elérhetők. Az első szelep egy egészhanggal, a második félhanggal, a harmadik kisterccel mélyíti a hangszer alaphangját. Ezek kombinációi teszik lehetővé a felhangsor hangjai közötti űr kitöltését.

A trombita transzponáló hangszer, a leggyakoribb B trombita a kottához viszonyítva egy hanggal mélyebben szól.

[szerkesztés] Története

Trombita ábrázolása 1636-ból

Trombitaszerű hangszerek már az ókori Egyiptomban léteztek, a görög szalpinxet vagy a zsidó sófárt ugyanúgy a trombita ősének tekinthetjük, mint az etruszk buccinát. Az ókorban és a középkorban katonai hangszernek, jelzőkürtnek használták.

A vékony fémlemezből forrasztással, kalapálással, nyújtással előállított trombita a 10. században keletről, arab közvetítéssel érkezett Európába. A legkorábbi ilyen technológiával készült európai trombitaféle, a hosszú, egyenes busine közvelten előképe az arab nafir lehetett. A trombita mai kétszeresen U alakban meghajlított formáját a 15. században nyerte el. Monteverdi Orfeo-jának nyitányában már valóságos zenei szerepet kapott. Ekkoriban jellemzően kb. 120 cm hosszú volt, D alaphangra készült, és kizárólag a felhangok megszólaltatása volt lehetséges rajta. A trombitások az üstdobosokkal közös céhekbe tömörültek, és elsősorban néhány hangból álló fanfárszerű, ünnepélyes dallamok eljátszására specializálódtak a hangszer mélyebb, principálnak nevezett hangfekvésében.

A barokk korban kezdték a műzenébe bevonni, továbbra is szinte mindig üstdobok kíséretében. Kizárólag szólisztikus szerepet kapott, ünnepélyes, hősi karakterű művekben. A kor trombitásai rendkívüli virtuozitást értek el, akár a 20. felhangot is meg tudták szólaltatni, és a hangsorba hamisan illeszkedő részhangokat is képesek voltak a fúvás módjával úgy módosítani, hogy tisztán szóljanak. Ezt a fajta magas, brilliáns trombitajátékot clarino-játéknak nevezik. J. S. Bach 2. brandenburgi versenyében találkozhatunk vele.

Bach több művében írt elő Tromba da Tirarsi-t, egy olyan trombitát, amelynek fúvókával ellátott vége teleszkópszerűen ki-be húzogatható, hogy tisztább intonációt tegyen lehetővé. Purcell műveiben találkozhatunk a Flatt trumpet-tel, amelynek a harsonához hasonló kettős tolócsöve volt. A 18. század folyamán a fafúvós hangszerek mintájára hanglyukakkal ellátott, billentyűs trombitával is kísérleteztek (Klappentrompete). Szelepekkel az 1830-as években szerelték fel, a vadászkürttel együtt. Ekkortól vált teljes értékű, kromatikus hangszerré, de még el kellett telni néhány évtizednek, míg a zeneszerzők is megbarátkoztak ezzel a megoldással. Kezdetben mélyebb, F hangolású volt, a mai B és C trombita a 20. század elején vált általánossá.

[szerkesztés] Híres trombitaművek

  • J. S. Bach: 2. brandenburgi verseny
  • Joseph Haydn: Trombitaverseny
  • Felix Mendelssohn-Bartholdy: Trombitanyitány
  • Henry Purcell: Trombitaszonáta
  • Antonio Vivaldi: Versenymű két trombitára

[szerkesztés] Trombitások

  • Gottfried Reiche (1667 - 1734)
  • Maurice André
  • Louis Armstrong
  • Miles Davis
  • Dizzy Gillespie
  • Arturo Sandoval
  • Zsoldos Imre
  • Fats Navarro
  • Geiger György

[szerkesztés] Források

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Más nyelveken