Rúnaírás

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ezen szócikk összedolgozandó a(z) Rúnák szócikkel,
azután az egyik lap törlendő.
Ez a cikk a különféle germán rúnaírásokról szól. Ha a magyar rovásírásra vagy annak egy írásjegyére vagy kíváncsi, amelyeket néha a rúnákhoz hasonlítanak, kattints ide.
Rúnaírás
Típus: Hangjelölő
Nyelv(ek): különféle germán nyelvek
Időszak: kb. 150-1100
ISO 15924 kód: xxx
Lásd még:
Ábécék származás szerinti listája
Nagyít

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Áttekintés

A vikingek hite szerint a titkos tanok félszemű istene, Odin ajándkozta nekik ezt az írásformát. A legrégebbi rúnaírásos feliratok kb. 150-ből származnak. A rúna szó gótul titkot, ófelnémet nyelven pedig mormogást, bűvös cselekedetet, feliratot jelent. A rúnafeliratokat legtöbbször kardok pengéjébe, ékszerekbe, serlegekbe és más használati tárgyakba, illetve sziklákba vésve találjuk (legismertebb a Kylver kő, Gotlandban, Svédország). A keresztény vallás felvételével a rúnákat a latin ábécé rendszerint leváltotta, úgy 700-ban Közép-Európában, majd 1100 körül Skandináviában is. Akárhogyan is, a rúnaírás az utóbbi területen bizonyos célokra még sokkal tovább fennmaradt; legtovább Svédország bizonyos tájain, ahol még a XX. században is használták (dekorációs célokra).

A rúnaábécének három főbb, eltérő változata van:

  • az Idősebb Futhark (kb. 150–800)
  • az angolszász Futhorc (400–1100)
  • a Fiatalabb Futhark(800–1100), amely további alváltozatokkal is rendelkezik:
    • Dán Futhark
    • a svéd-norvég rúnaírás
    • a Hälsinge Rúnák

A fiatalabb Futhark 1100 után még tovább fejlődött:

  • középkori rúnák (1100–1500)
  • dalecarli rúnák (1500–1800)

A fenti rúnaírások eredete tisztázatlan. Az idősebb futhark számos jegye jelentős hasonlóságot mutat a latin ábécé betűihez. Más vélemények szerint az időszámításunk előtt 500 és 100 között használt, egymással szoros rokonságban álló észak-itáliai ábécékből jött létre, ugyanis a germán írás ezekkel is bír közös tulajdonságokat.

[szerkesztés] Rúnakultúra

A rúnakultúrát egy többé-kevésbé eredeti írásrendszer, a közismert mediterrán (héber, görög, latin) írásrendszerektől jelentősen különböző rúnaírás jeleníti meg. Eredetisége nagyon távoli, alig kutatható múltban gyökerezik. Van olyan feltevés is, amely szerint a rúnaírás, néhány kétségtelenül latinos vagy etruszk adaptációt megelőzően, egy ősibb állagú, piktografikus írásrendszer formájában létezett volna (M. Cohen). Mindenesetre ez a rovásírások csoportjába tartozó írásrendszer, amely végül is zárványos fejlődésűnek bizonyult, több, mint egy évezreden át örökítette meg a római, majd a keresztény kultúrától Európában legtávolabb eső skandináv - és ritkábban: más germán - törzsek ill. népek kultikus, történeti és irodalmi emlékeit, kb. időszámításunk kezdetétől a vikingkor végéig (11. század), de az ettől kezdve általánossá vált latinbetűs írással párhuzamosan, mintegy népi írásrendszerként, egészen a 18. századig. Ennek fontossága kitetszik abból is, hogy a skandináv, angol, német és holland-flamand nyelveken az írás és olvasás tevékenységeinek fogalmai etimológiailag a rúnakultúrára vezethetők vissza. A szövegeket többnyire sima fadarabkákra, gyakran bükkre írták, innen a germán nyelvekben a 'könyv < bükkfa ' szótőegyezés (angol: book -- beech, német: Buch -- Buche, izlandi: bók -- bók vagy beyki, dán: bog -- bøg, norvég: bok -- bøk, svéd: bok -- bok, holland-flamand: boek -- beuk). Az írás, pontosabban a (betű)rovás műveletét ma már csak az angol és az izlandi használja a rúnarovás igéjével: write ill. ríta. A németben csak az Abriß szó őrzi a nyomát; az olvasás igéje az angolban 'to read', a nehezen értelmezhető, esetleg mágikus rúnajelek feletti tanakodás igéjéből -- ræðan (németül: raten) -- származik, amiképp pedig a német 'lesen' (az összes skandináv nyelven és a holland-flamandul is hasonlóan)a rúnajelekkel berótt fapálcák összegyűjtve-kiválogatásának műveletére utal.

A 6. században Venantius Fortunatus poitiers-i püspöktől maradt fenn ez a latin disztichon:

Barbara fraxineis pingatur runa tabellis:
quodque papyros agit, virgula plana valet.

Magyarul:

Barbár rúnajelet kőristáblára is írhatsz:
az, mi papíroson áll, állhat egy ágdarabon.

(Bernáth István sk. fogalmazványa)

[szerkesztés] A germán rúnaábécé

Az ősgermán népek nagy területen éltek, így írásuk is eltéréseket mutat. A rúnajelek alatt manapság elsősorban az északi germán törzsek által használt 16 karakteres rúnaábécét értjük. A 16 jel hiányos információkat ad a nyelv egykori állapotáról, hiszen azonos rúnajel írta le ugyanannak a mássalhangzónak a zöngés és zöngétlen párját (például az ð és þ jeleket), valamint az azonos magánhangzók magas és mély párját, (azaz például az o és ö, az u és y, az a és ä hangpárokat).

A skandináv rúnaírás elsősorban az ún. rúnakövekben maradt fenn, melyeket nem csupán a kontinentális Skandinávia területén találtak nagy számban, szétszórtan, de a környező szigetvilág is bővelkedik hasonló nyelvi emlékekben, közülük a leggazdagabb hasonló nyelvemlékek Gotland szigetén fellelhetők.

A germánok rúnaírása azonban mégis majdnem feledésbe merült, a megmaradt nyelvemlékek pedig erősen károsodtak. Ennek fő oka, hogy a középkori egyház nem fordított figyelmet a pogány szimbólumok ápolására, sőt be is tiltotta azok használatát.

[szerkesztés] További népek rúnajelei

Rovásírást, rúnajeleket használtak többek között az angolok, a szászok, az etruszkok, a korai latinok, a törökök, és a magyarok is történelmük egy-egy adott szakaszában.

[szerkesztés] A székely rovásírás

A székely rovásírás amiatt számít ma különlegességnek, hogy a történelem viharait kiállva még az 1800-as évek közepén is használatban volt bizonyos erdélyi területeken.
A székely rovásírás 41 jelből áll, és nemcsak a jelek sorrendje különbözik a mai magyar ábécétől, hanem egyes esetekben a jelek hangértéke és logikai sorrendje is.

A székely rovásírást üzenetek továbbítására használták, főleg botokba vésve.

Lásd: magyar rovásírás

[szerkesztés] Külső hivatkozások