Elefántcsont
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az elefántcsont az indiai vagy afrikai elefánt agyaraiból nyert sárgásfehér színű, csekély átlátszóságú anyag. Az indiai elefántcsont csavarulatosabb, puhább, mint az afrikai, ezért ennek az értéke is kisebb. A legdrágább elefántcsont a Sziámból származó nehéz, vöröses színű, lágy és finom szemcséjű, áttetsző elefántcsont. A múltban először használati tárgyak anyaga volt, később egyre inkább dísztárgyak anyagává vált. Napjainkban a műanyagok kiszorították a használati tárgyak anyagai közül.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Afrikai elefántcsont
Két csoportot különböztetünk meg az afrikai elefántcsontok között: a keleti- és a nyugati elefántcsontot. A nyugat-afrikai jobb minőségű, nyúlánkabb, kemény és finom szemcséjű, áttetsző, a sárgulásnak sokáig ellenáll. Súlya csak a legritkább esetben haladja meg a 30 kg-ot. A kelet-afrikai súlyban és fehérségben meghaladja a nyugatit, de nem olyan átlátszó. Átlagos tömege 50-54 kg. A legjobb minőségű afrikai elefántcsont a Gabon-folyó környékén, Ambrizban és az Egyenlítőtől délre fekvő területeken található. Ez a fajta sohasem barnul meg.
[szerkesztés] Indiai elefántcsont
Az indiai elefántcsont manapság egyre ritkább, mivel az indiai elefánt vad állapotban meglehetősen ritka, fogságban pedig nem szaporodik. Mivel az ázsiai elefántcsont-szükséglet igen nagy volt, és Indiában a saját használatra elegendő mennyiséget sem tudták megtermelni, Kelet-Afrikából importáltak elefántcsontot.
[szerkesztés] Ásott elefántcsont
Azokat az agyarakat, amelyeket a benszülöttek ellenségeik elől rejtettek el barlangjaikban, ásott elefántcsontnak nevezzük. Ásott elefántcsontot azonban nem csak Afrikában találhatunk, hanem akár Szibériában, a Léna folyó mentén is. Az itt talált csonthalmokból kiderül, hogy az elefáncsont már az ősidőkben is keresett cikk volt, azonban az ősember nem az elefánt, hanem a mastodon és a mamut agyarát hasznosította. Ezeknek az agyaroknak a súlya 65-75 kg közé tehető, tehát jóval súlyosabb a mai daraboknál. Azonban ez kevésbé tudták hasznosítani, mivel ezeknek az agyaroknak csupán a harmada jó minőségű. A narvál agyara is felhasználható "elefántcsontként". Az állat szarvát a középkorban varázsszerek alapanyagaként hasznosították, mivel az egyszarvú (unikornis) szarvának hitték, és igen nagy varázserőt tulajdonítottak neki. Ez az agyar keményebb és fényesebb az elefántcsontnál.
[szerkesztés] Az elefántcsont mint nyersanyag a múltban
Az elenfántcsont már régen is igen nagy népszerűségnek örvendett a szoborkészítők között, mivel tömör, kemény, ámde mégis jól fűrészelhető, faragható, véshető, csiszolható anyagról van szó. Egyiptomi és asszíriai domborműveken is látható, amint a meghódított szerecsen népek küldöttei elefántcsonttal próbálják lekenyerezni az uralkodót. Izraelben, ahová a föníciaiak révén jutott el ez a nyersanyag, falak és bútorok kirakására hasznosították. Homérosz két fő művében, az Iliászban és az Odüsszeiában is említ elefántcsontból készült használati tárgyakat, fegyvereket. A görög művészet kezdeti korszakában készült Kypselos ládája, amelyet Pausaniás leírása szerint elefántcsont díszített. A kriszalefantin szobrokon a test meztelen részeit formázták meg elefántcsontból. Ilyen szobrok többek között Parthenos Athena szobra Athénban, Zeusz szobra Olümpiában és Aphrodite Urania szobra Eliszben. Ezekben a művekben az a közös, hogy alkotójuk Pheidiász. Az etruszkok és a rómaiak diptichonokat, jogarokat, és egyéb tárgyakat készítettek elefántcsontból.
A keresztény korban az elefántcsontművelés központja Bizánc volt. A Konstantin császár idejében készült szobrok nagy része elpusztult, azonban több diptichont is találtak ebből az időből. Ezek a művek igen fontosak voltak a keresztény szobrászat számára. Azonban nem csak szobrokat készítettek belőle, hanem használati tárgyak díszítére is használták őket (például ládákon, valamint Maximianus püspök VI. századi székén Ravennában). A IX. században az elefántcsont átjutott az Alpokon, azonban a helyi művészet még igencsak a bizánci hatás alatt állt. Később, a IX. század végén azonban már valamelyest önállósultnak volt mondható. Ezekben az országokban többek között ereklyeszekrényeket, házi oltárakat, szentek szobrait, püspöki botokat, ékszerszekrényeket, piperetárgyakat, kard- és tőrmarkolatokat, kürtöket, serlegeket és egyéb fegyver-, és bútordíszeket készítettek belőle. A XIV. század környékén a közízlés elfordult az elefántcsonttól a fafaragványok felé, azonban ez nem volt hosszú életű, mivel a XVI. században már ismét divatossá vált. A XVIII. századtól kezdve a kézi megmunkálást felváltotta az esztergályozás. Ebben a korszakban leginkább az elefántcsontra festett miniatűr arcképeket kedvelték.
[szerkesztés] Az elefántcsont jelene
Az 1989-ben életbe lépett kereskedelmi tilalom próbált véget vetni az elefántok mészárlásának. Az Egyesült Államokban csak a megfelelő dokumentumok és engedélyek birtokában engedélyezik az elefántcsont felhasználását, azonban az internet terjedésével kiterjedtek az illegális hálózatok, így sajnos sok országból beszerezhető a kívánt elefántcsontból készült tárgy. A TRAFFIC, a vadvilággal kapcsolatos kereskedelmi monitoring hálózat minden erőfeszítése ellenére is lehetetlen teljesen kiszűrni az illegális elefántcsontárusokat. Több internetes aukciós portálon, köztük a legnagyobb eBay-en is időről-időre feltűnnek elefántcsontból készült tárgyak. A hálózatok vezetői megfoghatatlanok, hiszen manapság a legtöbb elefántcsontból készült cikket Kínában faragják, és akár 80 országon át vezet az útja az Egyesült Államokba, mialatt többször is gazdát cserélhet, mire végső tulajdonosához kerül. A TRAFFIC ügynökei a próbavásárlások alkalmával érdekes dolgokra bukkantak. Többek között arra, hogy az illegális tárgyakat "csontfaragvány” címkével látják el, és ha fennakad valamelyik ellenőrzésen, akkor újra elküldik a valószínűleg amerikai megrendelőnek.


Based on work by