Magyarország 1957–1989 között

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

[szerkesztés] A kádári konszolidáció, 1957-1963

Az 1956-os forradalom leverését követően Kádár Jánost jelölték ki Moszkvában magyar vezetőnek. Kádár kegyetlen megtorlást alkalmazott, restaurálta a diktatúra intézményrendszerét, ugyanakkor igyekezett féken tartani a más néven – MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) – újjáalakuló kommunista párton belüli sztálinista ellenfeleit is. Egyértelművé vált, hogy az 1956. előtti politikához nincs visszatérés, Rákosi, Gerő és társaik nem juthattak többé szerephez Magyarországon. Mint a forradalom előtti rendszer népszerűtlenségének egyik fő tényezőjét, az ÁVH-t nem szervezték újjá, arra viszont megvolt a lehetőség, hogy volt tagjai az új fegyveres testületekbe, például az újjászerveződő rendőrségbe jelentkezzenek. Sokan közülük éltek is ezzel a lehetőséggel. Kádár meghirdette az „aki nincs ellenünk, az velünk van” politikáját.

[szerkesztés] Érett kádárizmus, 1963-1978

A kádári kompromisszum lényege: a nagyobb magánéleti szabadság és karrierlehetőségek engedélyezéséért cserébe a politikai aktivitás szigorú korlátainak fenntartása. Néhány kérdés tabunak számított az irányított nyilvánosságban: a rendszer legitimitását, ideológiai alapjait tilos volt megkérdőjelezni (például a szovjet megszállás tényét, a proletárdiktatúra szükségességét, a gyáron belüli munkanélküliség tényét, 1956. keményvonalas kádárista értékelését, Kádár János személyét, a szegénység továbbélését), ezen felül azonban a legtöbb téma – a pártbefolyás alatt álló sajtóban – gyakorlatilag vitatható volt az értelmiség részéről. Másfelől azonban egyre jobban kiterjedt a lakosság titkosszolgálati megfigyelése, nőtt a besúgóhálózat, noha az NDK-beli szintet sohasem érte el.

Az érett Kádár-rendszert a növekvő életszínvonal (pl. nyugati utazások engedélyezése 3 évenként, lakásépítés támogatása, javuló egészségügyi mutatók stb.). A bővülés forrása ekkor még az egyre csökkenő ütemben növekvő termelés volt. A hatékonyság javítása érdekében a kommunista vezetés megpróbálta néhány piaci ösztönző óvatos – de akkoriban bátornak számító – bevezetését 1968-ban. Ez volt az ún. új gazdasági mechanizmus. De a szocializmus Moszkva akarata ellenében történő reformálhatóságába vetett remény a prágai tavasz leverésének hatására elillant. A gazdasági reform eredményeit vissza kellett venni, mert a növekvő belső zavarok nem szovjet típusú politikai megoldását Kádár a Csehszlovákiában történtek után nem vállalta. A 70-es évek elején megjelenő olcsó nyugati hitelek kiutat teremtettek a gyengülő hatékonyságú termelés és a javuló életszínvonal politikai szükségessége paradoxonából. Elsősorban nyugati újságírók hatására terjedt el Magyarország ezen évei légkörének megjelölésére a legvidámabb barakk kifejezés.

[szerkesztés] Hanyatló Kádár-rendszer, 1978-1989

A Szoborparkban a Magyar Népköztársaság idején az államvezetés által nagyra becsült személyek, fogalmak, események szobrai vannak összegyűjtve
Nagyít
A Szoborparkban a Magyar Népköztársaság idején az államvezetés által nagyra becsült személyek, fogalmak, események szobrai vannak összegyűjtve

A gazdasági problémák fokozódásával (eladósodás, növekvő nyugati importfüggőség) nőtt a kommunista vezetés bizonytalanság-érzése, mert az 1956-os forradalom nagy tanulságának azt tartották, hogy nem szabad az életszínvonalat csökkenteni. Megjelentek az ellenzéki csoportok, és a párton belül is reformkezdeményezések indultak. Gorbacsov új szovjet pártfőtitkár politikája 1985-től megnyitotta az utat a békés rendszerváltás felé. A folyamat végén, 1989. október 23-án Szűrös Mátyás kikiáltotta a Magyar Köztársaságot, ezzel a korábbi államberendezkedés végleg megszűnt.