II. Constantius
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
II. Constantinus (teljes nevén Flavius Julius Constantius), Nagy Constantinus másodszülött fia, a Római Birodalom keleti felének uralkodója volt 337-től, majd 350-től a birodalom egyeduralkodója, 361-ben bekövetkezett haláláig.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Trónra lépése
Constantinus 337-ben bekövetkezett halála után a birodalom stabilitására nagy veszélyt jelentett a potenciális trónkövetelők nagy száma. Három fián kívül két féltestvére és unokatestvérei is maguknak követelhették a császári címet. Constantius a veszély elhárítása érdekében radikális lépésre szánta el magát. Rokonai bűneinek és veszélyességének igazolására egy, a Nikomédiai püspöktől származó tekercset használt fel, amely állítólag atyja végrendelete volt. Az állítólagos végakaratban Constantinus annak a gyanújának adott hangot, hogy halálát testvérei okozták méreggel, és fiait a bűntény megtorlására szólította fel. A dokumentum nyilvánosságra kerülése után a néhai császár rokonai bírósági tárgyalás nélkül kerültek lemészárlásra, kivéve Julius Constantius, Constantinus egyik féltestvérének, két fiát: Julianus Apostata-át és Gallust.
Azt nem tudni, hogy rokonainak lemászárlása volt-e Constantius szándéka. Julianus később ezzel vádolta meg, ám több kortárs történetíró szerint az események kikerültek Constantius irányítása alól a gyilkosságok idején. A két túlélő, Julianus és Gallus, háziőrizetbe került és Constantinus három fia - II. Constantinus, Constans, és II. Constantius - egymás között osztotta fel a birodalmat. Constantinus a nyugati provinciákat örökölte, Galliát, Britanniát és Hispániát. Constantinus legkisebb fia, Constans Itália, Illíria, az afrikai provinciák és Macedónia felett uralkodott, míg Constantius a birodalom keleti felét kapta.
[szerkesztés] Uralkodása 350-ig
A hármas rendszer 340-ben borult fel, amikor II. Constantinus öcse, Constans területeit próbálta meg elfoglalni. A kibontakozó polgágháború az aggreszor halálával végződött, és Constans egymaga uralta tovább néhai testvére tartományait, a birodalom mintegy kétharmadát magáénak tudva ezzel. Constantius figyelmét testvérei háborúja közben a perzsa front foglalta le; Nagy Constantinus halála után a perzsák aggreszívabb politikát alkalmaztak, és a háború kisebb megszakításokkal folyamatos volt egészen 361-ig. A váltakozó hadisikerű háború miatt 337-től 350-ig Antiókiában tartózkodott, ám testvére halála 350-ben nyugatra szólította.
[szerkesztés] Polgárháború, Constans halála
350-ben Rómában Magnentius császárrá kiáltotta ki magát és a csapatai által elhagyott Constanst hamarosan meggyilkolták. Halálának hírére Illíriában az illíriai csapatok parancsnoka, Vetriano Constantius nővére, Constantina kérésése caesárrá kiáltotta ki magát. Constantius először elfogadta Vetrianót uralkodótársnak, ám 350 decemberében a társuralkodók közös beszéde alkalmával a légiók előtt megfosztotta Vetrianót a császári bíbortól, bár életét megkímélte. Constantius ezután a trónbitorló Magnentius ellen vonult, és mai Eszék környékén véres ütközetben megverte. Magnentius 353-ig ellenállt, majd egy újabb csatavesztés után öngyilkosságot követett el.
[szerkesztés] Constantius egyeduralkodóként
Az állandó perzsa fenyegetés miatt a nyugatra vonuló augustus 351-ben kénytelen volt Gallust caesárrá kinevezni és megbízni a keleti provinciák felügyeletével. Consantius Mediolaniumba (a mai Milánó) helyezte át székhelyét annak érdekében, hogy stabilizálja a birodalom nyugati felét. Gallus azonban hamarosan árulás gyanújába keveredett, és 354-ben kivégezték. Testvére, Julianus Constantius feleségének köszönhetően elkerülte bátyja végzetét, és 355-ben őrá ruházta Constantius a caesári címet, a nyugati provinciák felügyeletével megbízva. Julianusnak sikerült stabilizálnia az állandó barbár betörések miatt Gallia-szerte zűrzavarossá vált helyzetet, ám ezzel Constantius irigységét is felkeltette.
[szerkesztés] Valláspolitikája
Apjukhoz hasonlóan Constantinus három fia is keresztény volt és aktív szerepet vállaltak terjesztésében és egyben belső harcaiban. Constantius ediktumot adott ki a 350-es évek elején a pogány vallási rítusok azonnali felfüggesztése és a pogány templomok bezárása érdekében, ám erőteljes kétségek vannak azzal kapcsolatban, hogy ezt az intézkedést mennyire tartották be a birodalomban.
A különböző keresztény frakciók harcaiban Constantius erőteljesen részt vállalt. A császár az arianista irányzatot követte és több zsinaton is kiállt nézetei mellett. Az arianizmus elszánt ellenségének számító Liberius pápát száműzte Rómából (Fő szócikk: Liberius pápa) és a pápa csupán a császár halála után gyakorolhatta újra hatalmát.
[szerkesztés] Polgárháború Julianussal, Constantius halála
Constantiust a kiújult perzsa háború újra keletre szólította és 360-ban a perzsa fenyegetés ürügyén Julianus légióinak keletre menetelését rendelte el. A légiók megtagadták az engedelmességet és Julianust kiáltották ki augustusnak. Constantius békét kötött a perzsákkal és nyugatra indult seregeivel, ám útközben betegség következtében meghalt. Végakaratában Julianust örökösének nevezte meg.
| Előző uralkodó: I. Constantinus |
Római császár 337 - 361 |
Következő uralkodó: Julianus Apostata |


Based on work by