Empedoklész
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Empedoklész (Akragasz, Szicília, ma Agrigento, Olaszország, Kr. e. 495 körül - Kr. e. 435): görög filozófus. Ő bizonyította be először tudományos egzaktsággal, hogy a levegő, a láthatatlan anyag, valóban létezik. A görög orvos kísérleti eszközét klepszüdrának nevezte, amely szó szerint "vízlopót" jelent, de később az idő mérésére "vízóraként" is használták. Az athéni agora ásatásakor találtak is ilyen edényeket. A klepszüdra lényegében egy rézgömb volt, amelynek felső része felül nyitott csőben folytatódik. Az alján viszont apró lyukak helyezkednek el. Ha az eszközt vízbe mártjuk, a gömb megtelik vízzel. Ujjunkkal zárva a cső nyílását a víz a gömbben marad, amikor kiemeljük a folyadékból (ezután a víz a lyukakon meghatározott idő alatt kifolyik, ezért lehet óraként használni). Ha azonban a cső nyílását ujjunkkal már akkor is zárjuk, amikor a gömböt a vízbe helyezzük, akkor nem jut bele víz. Egyszerűen azért, állította Empedoklész, mert van benne egy anyag, a levegő, amely megakadályozza a víz bejutását (természetesen, ha bemártáskor nem zárjuk a csövet, akkor a levegőt a víz a csövön keresztül kiszorítja a gömbből). Mivel a levegő láthatatlan, nagyon finoman elosztott anyagból kell állnia, vonta le a következtetést a görög gondolkodó. Kísérletével tulajdonképpen azt bizonyította, két évezreddel Evangelista Torricelli előtt, hogy a levegőnek nyomása van.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Empedoklész (Kr. e. kb. 495-435)[1], Akragaszban jómódú családban született, tizenhat éves korában ismerte meg Xenophanészt és akkor döntött a bölcsesség tanulmányozása mellett. Rövid politikai pályafutás után, Eleába utazott, ahol Parmenidész és Zénónal ismerkedett meg. Ezt követően a szicíliai püthagóreus iskolában tanult, majd Egyiptomban és több más keleti országok iskoláiban is megfordult, ahol főleg a misztikus tudományok iránt érdeklődött. Több művet is írt, amelyekből több töredék is fennmaradt az utókor számára. Empedoklész az érzékszervek által alkotott ítéleteket tartja a legbizonyosabbnak a helyes megismerés számára, azt hangoztatja, hogy a dolgokat úgy kell megismerni, ahogyan azok az érzékszervek számára megjelenek.
Híres mérnök és orvos is volt. Legendás misztikum övezi életét és halálát, amit lélekvándorlási tanával maga is propagált. Hérakleitosz és Parmenidész tanításaiból merítve bizonyos elemeiben a pithagoreusokéval rokon négyelemes kozmogóniát épített fel. Négy elem, a víz, a levegő, a tűz és a föld keveredéséből tételezi fel a világmindenséget, s a keveredés változó arányait és mozgását az ugyancsak anyagi eredetű Szeretet és Viszály hatásának tulajdonította. A világ és az élőlények történetét négy nagy szakaszra osztotta úgy, hogy az egyesülések és a szétválások ellenére az egészet állandónak tartotta. A világegyetemet lapított gömbnek képzelte el, melynek egyik féltekéjét tűz, a másikat levegő (sötétség) tölti ki, s középen helyezkedik el a Föld. Igyekezett megmagyarázni az érzetek keletkezését és a gondolkodást is. „Peri phüszeósz" (A természetről), illetve „Katharmoi" (Megtisztulások) című, mintegy 5000 sor terjedelmű tankölteményei töredékesen fennmaradtak.
[szerkesztés] Természetfilozófiája
Empedoklész négy elemet tekint archénak, amiket „gyökér”-nek (rhizomata) nevezi, ezek a következők: a víz, a föld, a tűz és a levegő. Ezekből az elemekből épül fel minden, és ezeken az elemeken kívül nincs más valami, ami őselem lehetne, így idézi Empedoklészt, Szimplikiosz: „És hozzájuk nem keletkezik semmi, és el sem múlik”.
Empedoklész négy gyökerét nem lehet pontosan értelmezni: a fennmaradt töredékekben több névvel (a négy gyökérre, huszonnégy különböző név található), és tulajdonsággal vannak azonosítva, aszerint, hogy a négy elem a természetben hogyan és hol fordul elő.[2] Az elemek megnevezése a következő formákban fordul elő:
- A Tűz megnevezései a következők: Zeusz [B 6.]; a Éeliosz (a Napisten) [B 21.], [B 27.], [B 71.]; Hephaisztosz [B 96.], [B 98.]; Élektor (Nap) [B 22.]; idosz (meleg) [B 65.] 5. sor; phlox (láng) [B 85]; pür (tűz) [B 17.] 18. sor, [B 62.] 2. sor , [B 73.], [ B 109.].
- A Víz megnevezései a következők: Nésztisz (egy szicilliai istennő neve) [B 6.], [B 96.]; ombrosz (eső) [B 21.], [B 73.], [B 98.], [B 100.] 18. sor; pontosz (tenger) [B 38.]; thalassza (tenger) [B 22.], [B 27.], [B 55.]; hüdór (víz) [B 17.] 18. sor, [B 34.], [B 62.], [B 71.],[B 81.], [B 100.] 11. sor, [B 100.] 31. sor, [B 109.].
- A Levegő megnevezései a következők: Héré (Héra istennő) [B 6.]; uranosz (égbolt) [B 22.]; Ambrota (Halhatatlanok) [B 21.]; aither[B 9.], [B 37.], [B 38.], [B 55.], [B 71.], [B 98.], [B 100.] 5.-, 7.-, 18.-, 24. sor, [B 109.]; aér (levegő), [B 17.] 18. sor, [B 38.], [B 100.] 13. sor; rhoosz (légáram) [B 100.] 14. sor; , pneuma (szél, lélegzet) [B 100.] 15.-, 21. sor.
- Végül, a Föld megnevezései: Aidóneusz (Hádész) [B 6.]; khtón (felszín alatti föld) [B 37.], [B 62.], [B 64.], [B 73.], [B 76.], [B 96.], [B 98.]; aia (termőföld) [B 21.], [B 27.]; gaia (föld)[B 17.] 18. sor, [B 34.], [B 62.], [B 71.], [B 81.], [B 100.] 11.-, 16.- , 21. sor, [B 109.].
Az elemek különböző tulajdonságai a következők:
- A Tűz: ragyogó [B 6.]; meleg, fénylő [B 27.]; gyorstagú [B 27.]; szétválasztó [B 62.]; éles [B 73.]; lágy [B 85.]; megsemmisítő [B 109.].
- A Víz: könnyező [B 6.]; homályos, hideg [B 21.]; termékeny [B 38.]; csillogó [B 100.] 11. sor.
- A Levegő: életadó [B 6.]; magas [B 17.]; meleg, sugaras [B 21.]; nedves [B 38.]; ragyogó [B 98.]; tömeges, sűrű [B 100.]; isteni [B 109.].
- A Föld: alapozó, szilárd [B 21.]; cserjés erejű [B 27.]; határtalan mélységű [B 39.].
Az, hogy Empedoklész mind a négy „gyökeret”, négy istenség nevével illeti: Ragyogó Zeusz, életadó Héré és Aidóneusz, Nésztisz, nem jelenti azt, hogy isteneknek tekintette őket. Burnet arra vonja fel a figyelmet, hogy ezeket az elemeket Empedoklész nem vallási célokból nevezte isteneknek, nem imádkozott hozzájuk és nem is áldozott nekik.·[3]. A négy „gyökér” valójában csak elemek, és nem alapelvek – amint azt a milétoszi gondolkodók használták. Az elemek a létnek az elemei, a dolgoknak a gyökerei, amelyeknek keveredése és szétválása révén keletkeznek a dolgok.
Arisztotelész, aki az elemeket, két oppoziciópár: a meleg – hideg, nedves – száraz segítségével magyarázta, Empedoklészt dualistának tartotta, mivel: a tűz meleg és száraz, a levegő meleg és nedves, a víz hideg és nedves, a föld hideg és száraz. Arisztotelész szerint Empedoklész szembe állította, a tűzet a többi elemel, ezért nevezhető dualistának. Azonban magának Empedoklésznek tulajdonított szövegben is találhatók duális oppozíciók: a látáselméletben a négy elem funkcionálisan két csoportra oszlik: a tűz és víz alapvető ellentétek, a másik kettő instrumentális jelentőségű, semleges viszonyban álló elem.
Arra kérdésre, hogy Empedoklész miért pont négy elemet jelöl meg alapelemnek és nem többet vagy kevesebbet, a válasz talán az, hogy a természetben a dolgok négy halmazállapotban fordulnak elő: cseppfolyós (víz), szilárd (föld), gáznemű (levegő), tűz (ami egy külön kategóriát alkot).
Ezek az elemek nem keletkeznek, Empedoklész itt csatlakozik Parmenidész azon gondolatához, hogy semmiből nem keletkezik semmi, és nem is pusztulhat el soha:
- Mást mondok neked: nincs születése egynek sem az összes
- halandók közül, sem rettenetes halálú vége,
- hanem keveredés létezik csupán és átalakulása a keveredetteknek,
- Ezekre alkalmazzák az emberek a születés nevet.
Empedoklész szerint a világ dolgai úgy jönnek létre, hogy a négy elem keveredik, illetve úgy pusztulnak, hogy ezen elemek szétválnak. A keveredést egy mozgatóerő segíti, ezt az erőt nevezi ’szeretetnek’, az elemek szétválását, ami azok pusztulása ,pedig a viszály okozza. A szeretet valamiképp benne van a dolgokban, a viszály viszont, ezeken kívül áll:
- tűz és víz és föld és a levegő mérhetetlen magassága,
- a pusztító Viszály elkülönítve tőlük, a mindenfelé egyensúlyos,
- bennük meg Szeretet, széle-hossza egyenlő.
Az élőlények keletkezéséről a következő fennmaradt fragmentumban olvashatunk:
- Kettősen szólok: mert majd eggyé növekszik, hogy egyetlen legyen
- a többől, majd ismét szétenyészik, hogy egyből több legyen.
- Kettős a halandók keletkezése, kettős a távozásuk.
- Az egyiket ugyanis a mindenek egyesülése nemzi és pusztítja el
- Amaz meg, midőn azok ismét széttenyésznek, felnövekedvén szétrepül.
Empedoklész az élőlények kettős természetéről beszél: a testi és lelki természetről, ’kettősen’ születik minden halandó, külön testként, és külön lélekként, ami „egyé növekszik ezek egyesülésekor és adja ki magát az egy konkrét élőlényt. A halál csak a test halálát jelenti, ugyanis a „mindenek egyesülése”, azaz a ’szeretet’ nemzi az elemek összekapcsolódásával, keveredésével és a ’gyűlölet’ fogja azokat szétválasztani. A lélek, az enyészet, azaz az elemek szétválásakor „szétrepül”, ami azt jelenti, hogy a test halála után is élni fog. Az elemek ezen körforgása örökké tart: a szeretet eggyé kovácsolja őket, a viszály újra meg újra szétbontja azt, azaz a világ folyamatosan újra és újra keletkezik és pusztul el, azonban mindig ugyanazon alapanyagból, amely öröktől létezik és nem változik meg soha.
A kozmosz formáját tekintve, Empedoklész, gömb alakúnak gondolta, ugyanis a gömb az a tökéletes mértani forma, amiben minden „egyenlő önmagával”. A gömb forma azonban nem állandó formája a világnak, hanem csak akkor jön létre, amikor a szeretet a négy gyökeret elrendezte. Ezen a gömbön belül rend volt, mindaddig amíg a Viszály kívülről valahogyan a Szeretetet meg nem gyengítette. A gömbön belül az elemek örvényleni kezdtek, a középpont fele, ahol a Szeretet volt, és itt összekeveredtek, amelynek következményeként létrejöttek a különböző halandók, a Nap, a föld, a tenger, azaz az érzékelhető világ. Az élőlények és a mostani látható világ létrejötte, ezen elmélet szerint a részben a Viszálynak köszönhető, amely valamilyen módon szétválasztotta a ’homogén gömböt’, azonban a Szeretetnek is megvolt a maga szerepe a világ és a halandók létrejöttében, hiszen a szétvált elemek neki köszönhetően egyesültek, különböző élőlényeket és a világ dolgait formálva meg.
Abból, hogy a dolgok a jelen pillanatban is keletkeznek és pusztulnak, tehát keverednek és pusztulnak, azt jelenti, hogy a két erő, vagy hatalom a Szeretet és a Viszály, egyenlő hatalommal bír. Az élet feltétele tehát e két erő egyensúlyi állapotának köszönhető, amíg egyik sem győzedelmeskedik a másik fölött, mindig lesz, keletkezés és pusztulás, azaz halandó élőlények.
[szerkesztés] Az empedoklészi kozmikus ciklus
- És az állandóan változók sohasem pihennek meg.
- Egyszer a Szeretet révén mindenek eggyé egyesülnek,
- Majd meg ismét egyesekké válnak szét a Viszály ellenségeskedése révén
A Szeretet és a Gyűlölet hatására összeálló, majd szétváló dolgok állandó kozmikus ciklusban vannak: a keveredés és a szétválás együtt alkot egy kozmikus ciklust. A ciklus során az univerzumnak négy állapoton kell keresztülmennie, a kozmosz mindig, az alább leírt négy korszak valamelyikében van, ezek a korszakok a következők:
- Az első korszakban az elemek teljesen össze vannak vegyülve, és mindenható Szeretet hatol át mindent egyesítve azt. A gyűlölet távol volt mindentől. Ez a korszak a szeretet uralma: a teljes homogenitásé;
- A második korszak, akkor jön létre, amikor a gyűlölet behatol az elemek közé, és bomlasztani kezdi a köteléket. Ez a korszak a gyűlölet támadása: a kezdődő heterogenitásé;
- A harmadik korszakban, a Gyűlölet uralmának a korszakában, az elemek teljesen szét vannak válva egymástól, teljes a gyűlölet uralma: teljes a heterogenitás;
- Végül a negyedik korszakban a Szeretet újból elfoglalja a gyűlölet helyét: a szeretet támadása: homogenitás kezdetét jelenti.
A négy őselem: a víz, a tűz, a föld és a levegő, állandó változásban vannak, sohasem pihennek meg. Az elemek – legalábbis amíg a két erő, a Szeretet és a Viszály hatása alatt állnak – állandó változásban vannak, nem létezik számukra nyugalmi állapot, ezért valószínűsíthető, hogy az elemek akkor voltak nyugalmi állapotban, amikor a két erő még nem volt.
Hogy a Szeretet volt hamarabb vagy a Viszály, a következő idézetből megtudható: …midőn a Gyűlölet a legalsó mélyére ért az örvénynek, az örvénylés közepén meg Szeretet támadt, benne ezek valamennyien összegyűltek, hogy egyetlen egy legyen. Itt ugyanis a Szeretet keletkezéséről van szó, ami az elemek összehúzó erejéből született, ami ezek szerint, a Gyűlölet születése után – amiről azonban nem tudni, hogy korábban hol létezett, és miért, milyen okból indította el az elemek különválását – keltezett.
Az, hogy a négy elem egymástól különböző természetű, és „más-más tisztséget” látnak el, és „körbejáró idő különböző részeiben uralkodnak” lehet egy lehetséges magyarázat arra, hogy a kezdeti egyből miért váltak ki: ennek az oka egymás között vívott hatalmi harc lehetett. Az örvényről szóló tanítás részletes leírása nem maradt fenn egyetlen eddig ismert empedoklészi töredékben sem, így minden feltételezés a kezdeti Egyről, az örvény keltezéséről, csupán elmélkedés a kor más filozófiai írásaival való közös részekkel való egyeztetés. Ugyanis az ugyancsak posztparmediánus korszakhoz tartozó atomista filozófusoknál található hasonló tanítás, mégpedig örvényről, leválásról és több őselemről.
Empedoklész volt az első gondolkodó, aki egyfajta ’evolúció elméletet’ gondolt el, amely elméletet később az atomista filozófusok fejlesztettek tovább, és Arisztotelész kozmogóniájának is része volt. Empedoklész szerint, a szerves világ keletkezésekor ugyancsak négy korszak különböztethető meg, a világmindenség négy fejlődési korszakának megfelelően. Az első korszakban, mindenféle különálló testrészek: fej nélküli testek, kezek, szemek stb. keletkeztek, amelyek a második korszakban egymásnak ütközve egyesültek, ami életképes volt az fennmaradt, a többi szörnyszerű képződmény elpusztult. A harmadik korszakban az egyesülés tovább folytatódott, mígnem kialakultak a ma is látható élőlények, amelyek a negyedik korszak beköszöntekor nemi úton szaporodni kezdtek.
Empedoklész nemcsak a világ ciklusáról tanít, hanem az emberi életéről is, feljegyzések erről a tanításról a Tisztulások fennmaradt töredékeiben olvashatók. Ezek szerint az emberek bizonyos fokozatokat járnak be életük során, egészen az állattól az emberi testig, amely létezés legfelső fokán istenekké válhatnak.
Akárcsak ez elemek széthúzásánál, az élőlényeknél is az „őrjöngő Viszály” -t teszi felelőssé, hogy vétkezik az ember. Empedoklész test és lélek dualizmusa itt is megmutatkozik, főleg a „…idegen húsköpennyel burkolva be” töredékben. Ez a fennmaradt töredék egyértelműen bizonyítja, hogy két különböző dolognak gondolta a lelket és a testet. Csak a léleknek van meg az a kiváltsága, hogy isten lehessen, és ezt úgy érheti csak el, hogy a Viszály őrjöngését minél inkább elkerülve, a Szeretet erejének adja át magát.
Megjegyezendő, hogy Empedoklész nemcsak hogy elfogadja, hogy van mozgás, hanem – az atomistákkal ellentétben – magyarázatot is ad annak okára. A világban látható mozgást, a két elemi erő: a Szeretet (ami közel hozza egymáshoz a dolgokat) és a Viszály (ami különválasztja egymástól a dolgokat) munkálkodása okozza.
[szerkesztés] Empedoklészi kozmikus ciklus problémája
Az empedoklészi négy kozmikus ciklus problémája az, hogy nem lehet biztosan tudni, melyik az az állapot amikor a mindenség nyugalomban van és melyik állapotban mozog. D. O’Brien, a következőképpen csoportosította az erről a problémából kialakult álláspontokat:[4]
a) nincs nyugalmi állapot (Karsten 1838: 16; Sturz 10; von Arnim 16-27;
b) két nyugalmi állapot van a ciklus során (Zeller – Nestle 939-1038; Wellmann 2507-2512; Burnet 1930: 242; Ueberweg – Praechter 106; Gomperz 190; Cornford 1912: 65; Kirk – Raven 158; Gutrie 180;
c) egyetlen nyugalmi állapot van: a megvalósult gömb állapota. A teljesen szeparált elemekről nincs leírás (Mildred 65; Cherniss 183);
d) egyetlen nyugalmi állapot van: a megvalósult gömb állapota. Valamennyi többi időszakban az elemek mozognak (Bignone 453; O’Brian 1969: 245.
A probléma abból adódik, hogy nem maradt fenn Empedoklésznek olyan írása ami az egymást váltó nyugalom és mozgás állapotát írná le, hanem csak a Szeretet és a Gyűlölet uralmának az idejéről beszél, a fennmaradt töredékekben.
[szerkesztés] Empedoklész látáselmélete
Empedoklész, részletes látáselméletet dolgozott ki, amelyről három különböző szerzőtől is – Arisztotelész: Az érzékekről 2, 437 b 10. , Theophrasztosz: Az érzékekről 7. fejezet és Aetiosz: IV, 13. – maradtak fenn, leírások. A következőket írja Theophrasztosz:
- „Megpróbálja a látószervről is elmondani, milyen az. Azt mondja, belsejében tűz van, körülötte föld és levegő, amelyeken keresztül a tűz könnyűségénél fogva úgy jön át, mint a lanternákon a fény. A pórusok felváltva tűzből és vízből állnak, közülük a tűzből valók a fehéreket, a vízből valók a feketéket ismerik föl. Mindegyik szín ugyanis a megfelelő pórusokhoz illeszkedik. A színek a szemhez kiáramlás révén jutnak el.”
Empedoklész tehát két színt fogad el létezőnek: a fehéret és a feketét, amik a tűz és a víz exemplifikációi. A látás folyamán, nem a tűz fehérje és a víz feketesége áramlik be a szembe, hanem maga a tűz és a víz. A szem tehát tűzből, levegőből és földből épül fel, keverékének aránya, és a szemen belül való elhelyezkedése azonban fajonként, sőt egyedenként változó:
- „Nem minden szem épül fel egyformán az ellentétes elemekből: némelyekben középütt, másokban a központon kívül van a tűz. Ezért némely állat nappal, mások meg éjszaka látnak élesebben, mégpedig azok, amelyeknek szeme kevés tüzet tartalmaz, nappal látnak jobban, mert ezeknél a belső fény a külsőt kiegyenlíti … A legkiválóbban az elegyített és a legjobb azonban az a fajta szem, amely a két alkotórészből egyenlő arányban van összeállítva. Körülbelül ezeket mondja a látásról.”
A látás úgy jön létre, hogy a szem mintegy bekebelezi a dolgokat amit „néz”, nem pedig letapogatja, vagy tükrözi azokat.
[szerkesztés] Jegyzetek
- ↑ Diogenész Laertosz szerint (VII 74) akméjában az Olimpiász 84. évében volt (Kr.e.444-441). Theophrasztosz szerint ( idézi Simplikiosz (In Aristotelis Physica commentaria)), Gorgiász a tanítványa volt 485 körül.
- ↑ Steiger Kornél: Parmenidész és Empedoklész kozmológiája. 78 o
- ↑ John Burnet: Early Greek Philosophy, ( 3rd edition), A & C Black Ltd., London, 1920
- ↑ O'Brian: Empedocles' Cosmic Cycle. (Cambrige 1969)
[szerkesztés] Források
- G. S. Kirk, J. E. Raven, M. Schofield: A preszókratikus filozófusok (ford.Cziszter Kálmán és Steiger Kornél), Atlantisz Könyvkiadó, 1998. A fordítás alapjául szolgáló kiadás: G. S. Kirk, J. E. Raven, M. Schofield: The Presocratic Philosophers Second Edition, Cambrige University Press, Cambrige, 1983.
- Steiger Kornél: Parmenidész és Empedoklész kozmológiája, Áron Kiadó, Budapest, 1998.
- John Burnet: Early Greek Philosophy, ( 3rd edition), A & C Black Ltd., London, 1920.
- Pecz: Ókori lexikon
[szerkesztés] Empedoklészról az Interneten
- Empedocles at Philosophical Dictionary
- Empedocles Fragments and Commentary
- Empedocles Bilingual Anthology (in Greek and English, side by side)
- Empedocles (of Acragas) at Internet Encyclopedia of Philosophy
- Stanford Encyclopedia of Philosophy entry
- Empedocles of Agrigentum at Peithô's Web
- John J. O'Connor és Edmund F. Robertson. Empedoklész a MacTutor archívumban. (angol)
- Explaination of Empedocles Theory regarding the existance of two suns
|
Milétoszi iskola : Thalész · Anaximandrosz · Anaximenész Püthagoreusok : Püthagorasz · Alkmaión · Philolaosz · Arkhütasz Epheszoszi iskola : Hérakleitosz — Eleai iskola : Xenophanész · Parmenidész · Eleai Zénón · Melisszosz Posztparmenideánus pluralisták : Anaxagorasz · Empedoklész — Atomisták : Leukipposz · Démokritosz Szofisták : Prótagorasz · Prodikosz · Gorgiasz · Hippiasz · Kritiasz · Thraszümakhosz |


Based on work by