Államvédelmi Hatóság
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) szovjet mintára létrejött, részben titkosan tevékenykedő magyar politikai rendőrség 1945 és 1957 között. Célja hivatalosan a kommunista rendszer ellenfeleinek üldözése, a rendszer és vezetőinek védelme. A háttérből Rákosi Mátyás mozgatta szervezet a kommunista párton belüli hatalmi küzdelmek részese, a politikai leszámolások fő eszköze és végrehajtója is volt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Létrejötte
[szerkesztés] A PRO
1945-ben ( február 1-én) a Budapesti Rendőr-főkapitányság keretében jött létre a Politikai Rendészeti Osztály (PRO), Péter Gábor (eredeti nevén Eisenberger Benjámin) vezetésével. A német hadsereg kiűzése utáni kaotikus viszonyok közepette az első egységes állambiztonsági szervezet határozott tervek szerint indult meg a döntőnek látszó pontok elfoglalására. Első feladataik egyikének tekintették a volt kormány- és rendvédelmi szervek irattárainak megkaparintását. Már ekkor kiértékelő osztályokat, kartotékrendszereket terveztek. A kommunista párt a belügyminisztérium feletti uralom megszerzésével és a gyorsan duzzadó szervezet rejtett finanszírozásával teremtette meg a politikai rendőrség gyors kifejlődésének hátterét. Hogy a „reakció ellen harcoló szervezet” burjánzása minél kevésbé szúrjon szemet a polgári pártoknak, költségvetésen kívüli pénzforrásokat nyitottak, vagyis – a köztörvényes bűnözés mezsgyéjét gyakran átlépve – zsarolással megcsapoltak bizonyos vállalatokat.
[szerkesztés] Az ÁVO
A szervezet célja hivatalosan a háborús bűnösök felkutatása, előállítása. A szervezetet 1946-ban Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO) néven a kommunista párti belügyminiszter közvetlen felügyelete alá helyezték. Az ÁVO-n 13 alosztály látta el a hírszerzéssel, elhárítással, a politikai pártok, egyházak, társadalmi egyesületek, a magyar emigráció figyelésével kapcsolatos feladatokat. (Lásd: Az állambiztonsági szervek szervezeti struktúrája) Ekkor kezdtek kiépülni az államvédelmi osztályok a vármegye-székhelyeken működő kapitányságokon és az egyes nagyobb forgalmú kapitányságokon. Habár az ÁVO rendeletileg előírt feladatköre elsősorban a demokratikus államrend védelméről szóló 1946. évi VII. tc-be ütköző, valamint a háborús és népellenes bűncselekmények felderítése, az államrendészeti vonatkozású bel- és külföldi adatok gyűjtése és nyilvántartása volt, a szerv működésének kezdete óta adatokat gyűjtött a koalíciós pártok vezető politikusaira, lehallgatta a kommunisták politikai ellenfeleinek telefonját stb.
[szerkesztés] Az ÁVH
Kádár János belügyminiszterré történt kinevezését követően, 1948. szeptember 10-i hatállyal a szerv önállósodásának újabb fontos lépéseként a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága (ÁVH) néven, kiszélesített hatáskörrel a BM közvetlen alárendeltségébe került. Az ÁVH hatáskörébe kerültek ekkor az Államrendőrség határrendészeti, folyamrendészeti és légi közlekedési rendészeti hatóságai, a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság (KEOKH), az útlevelek kiállításának joga is. Az útlevélkiadás jelentős anyagi forrásokhoz juttatta a szervezetet.
A Belügyminisztériumtól is szervezetileg függetlenített, közvetlenül a minisztertanácsnak alárendelt Államvédelmi Hatóságot egy 1949-es rendelet hozta létre. Az 1950-től létrejövő új szervezetbe olvadt be a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztálya (KATPOL), a katonai elhárítás és a határőrség. Ezután egyenruhájuk alapján kétféle belügyi karhatalmi alakulatot különböztettek meg: az ún. „kék ávó” tartozott a hírhedt államvédelemhez, míg az ún. „zöld ávó” a sorozott állományú határőrséget jelentette. A totális ellenőrzést biztosítani kívánó szervezet szigorúan hierarchikus rendbe szervezett, alárendelt egységei és kiterjedt ügynökhálózata az ország egész területét „lefedte”. Az ÁVH besúgóhálózata 1953-ra 40 000 emberbõl állt, a Nyilvántartási Osztályon 1 280 000 állampolgárról vezettek kartotékot 1953-ig. (A továbbiakról lásd a Megszüntetése szakaszt.)
[szerkesztés] Működése
| Adatok az államvédelemről | ||||||
| Időpont | 1945 február | 1945 vége | 1948 | 1948 szeptember | 1949 szeptember | 1953 |
| A szervezet neve | PRO | PRO | ÁVH | ÁVH | ÁVH | ÁVH |
| Létszáma | 98 | 500 | 1839 | 2500 | 8760 | 5000 |
| További személyzet | 15 000 fős határőrség 7000 fős karhatalom |
|||||
| Összesen | 28 000 | 30000 | ||||
Két év alatt az eredetileg kis létszámú, szedett-vedett, belső rivalizálástól gyötört Politikai Rendészeti Osztály a kommunista párt félelmetes terrorszervezetévé alakult át. Olyan önálló hatalommal bíró intézménnyé, amelytől joggal tarthatott a párt vezetőinek egy része is. Az ÁVH titkosszolgálati módszerekkel szerzett információkra alapozódó tevékenysége már 1946–1947 folyamán kiterjedt a kommunista pártra is.
A szervezet közvetlen irányítását és felügyeletét Rákosi Mátyás, illetve a pártvezetés legszűkebb köréhez tartozók látták el, noha létrehozásakor az MDP KV Titkárságának ülésén „státusát” még úgy határozták meg, hogy az „ÁVH egy speciális szerv, a KV szerve”.
Az ÁVH 1948-tól végezte – szovjet példát követve és a szovjet tanácsadók hathatós támogatása közepette – a különböző koncepciós perek megszervezését és megrendezését. 1950-től kezdte kiépíteni az ÁVH az internáló táborok új rendjét, átvette az ország börtöneit, intézte a kitelepítést, őrizte a határokat és kifejlesztette a társadalom minden életmegnyilvánulását ellenőrizni igyekvő működési rendjét, a kommunista párt totális diktatúráját.
Sok ÁVH-s vett részt az 1956-os forradalom leverésében. (Lásd a Megszüntetése szakaszt.)
[szerkesztés] Fontosabb belső osztályai
- Belső Reakció Elleni Harc Osztály (vezetője: Szűcs Ernő)
- Hírszerzés
- Nyilvántartási Osztály
[szerkesztés] Néhány további részlet
- Két ÁVH-s börtön volt Budapesten
- Az Andrássy út 60-ban volt az ÁVH székháza, amelyhez pincebörtön kapcsolódott. Ma a Terror Háza Múzeum működik az épületben.
- A Belgrád rakpart 5. is rendelkezett pincebörtönnel. Ma a Fővárosi Főügyészség található itt.
- Az ÁVH négy internálótábort vezetett (Recsk, Kazincbarcika, Kistarcsa, Tiszalök).
- Az I. ker. Attila út 59–61. volt az 1953-ban épült ún. ÁVH-s lakóház, ahol a szervezet alkalmazottai nyertek elhelyezést.
- Az ÁVH 1951 és 1953 között közel megkétszerezte korábbi kiadásait, s összesen legalább 3,2 milliárd forintot használt fel. (Ebben az időben Magyarországon a középfizetés havi 800 forint volt.)
[szerkesztés] Kínzások és kegyetlenkedések
Az ÁVH hírhedt volt kegyetlenségéről és különösen durva módszereiről. Az ÁVH-sok a kihallgatások során a legembertelenebb fizikai, lelki kényszert alkalmazták minden letartóztatottal szemben. Általános volt a vég nélküli kifárasztás, embertelen verés, gúzsbakötés, összerugdosás, földre teperve talpalás, sóval etetés utáni WC-ből itatás, éheztetés, az őrizetesek fejére rögzített csöpögtető berendezéssel való sanyargatás, éjjel-nappal bilincsben tartás, alvástól való eltiltás. Az egyik legszörnyűbb dolog volt a Rákosi utasítására a papok kihallgatása céljára használt árammal telített feszület, melyet az őrizetbe vett papokkal megcsókoltattak. Az ÁVH-s pincebörtönökben esetenként kikapcsolták az elektromos szellőzést.
Amikor 1953-ban megkezdődött az ÁVH-vezetők elleni fellépés, sokan közülük inkább öngyilkosságot követtek el, tudván azt, hogy mire számíthatnak volt kollégáiktól.
[szerkesztés] Hírhedt ávósok
- Bauer Miklós
- Farkas Vladimir
[szerkesztés] Megszüntetése
Az ÁVH megszüntetése a desztalinizáció egyik legfontosabb feladata volt a mindenkori kommunista reformereknek. Az ÁVH elleni első fellépés azonban még az állambiztonsági, illetve pártvezetésen belüli hatalmi harc eredménye volt. 1953. január-február folyamán Péter Gábor és társai egy szovjet mintára készülő cionista per gyanúsítottjaiként kerültek letartóztatásba. A vádpontok között éppúgy megtalálható volt a társadalmi tulajdon elleni bűntett, sikkasztás, a külföldre szökés elősegítése, mint az államtitok megsértése, a szolgálati hatalommal való visszaélés, de a népellenes bűntett is. A Sztálin 1953. március 5-i halála után a szovjet kommunista párton belül hatalmi harc tört ki. Ennek eredményeként Magyarországon Nagy Imre lett az új miniszterelnök, akinek kormánya elkezdte a korábbi évek elnyomó politikájának felszámolását. Mindeközben Rákosi igyekezett az új moszkvai irányvonalhoz alkalmazkodva hatalmát megőrizni. Amikor Beriját a Szovjetunióban letartóztatták és bebörtönzték, Rákosi számára lehetőség adódott, hogy a törvénytelenségekért a fő felelősséget Péter Gáborra, a „magyar Berijára” és ÁVH-s beosztottjaira hárítsa. Rákosi személyes felelősségrevonása helyett szovjet nyomására csak a párt általában vett felelősségét emlegették a nyilatkozatokban, amiért elmulasztotta jobban ellenőrizni az ÁVH-t.
A Péter Gábor és társai ügyében folyó vizsgálat 1953 végére lezárult, és decemberben megszületett az elsőfokú, majd 1954. január 15-én a másodfokú, jogerős ítélet is. Az ítélet, bár még számos koncepciós elemet tartalmazott, elsősorban az ÁVH-sok törvénytelen perekben és a törvénytelen módszerek bevezetésében, illetve végehajtásában játszott szerepét hangsúlyozta.
Szovjet ösztönzésre a minisztertanács 1953. július 17-i ülésén a minisztertanács előírta az ÁVH mint önálló szerv megszüntetését és a BM-mel történő összevonását. A határozat nem került nyilvánosságra, a döntés titokban tartása így különféle félreértéseket okozott, még az államapparátuson belül is. A zavarhoz feltehetően az is hozzájárult, hogy bár az ÁVH szervezeti önállóságát formálisan valóban felszámolták, az államvédelmi rendfokozatok mindvégig használatban maradtak, s az államvédelmi osztályok különállása az egységes Belügyminisztériumon belül is szembetűnő volt. Az 1954-ben kinevezett Piros László belügyminiszter működése a Belügyminsztériumot igazi ÁVH-minisztériummá tette. 1956 nyarára azonban a belügyi ÁVH-sok között egyre nagyobb lett a nyugtalanság. Újult erővel jelentkeztek a nép rendszerellenes megnyilvánulásai, amelyeket korábban keményen megtoroltak, de most a reformok és a párt belső viszályai miatt nem léphettek fel ellenük. A Belügyminisztérium keretein beül is egyre inkább eltűnt a különbség a rendőrség és az ÁVH között. Az 1956-os forradalom során ezért volt általános ellenszenv és gyanú a rendőrség iránt. Nagy Imre 1956. október 28-án rádióbeszédében bejelentette a Rákosi-rendszer az ÁVH felszámolását, és ígéretet tett a demokratikus rendőrség megszervezésére, noha három évvel korábban de jure éppen az ő miniszterelnöksége idején szűnt meg az ÁVH működése.
A forradalom alatt a Hatóság testületileg szétesett, egyes tagjai „illegalitásba vonultak”, mások a karhatalomban vállaltak szerepet, vagy a szovjet csapatokhoz csatlakozva vettek részt a forradalom leverésében, résztvevőinek felkutatásában és őrizetbe vételében.
1956. november 4-e után a szovjetek hathatós támogatásával titokban megindult az államvédelem újjászervezése is. Ehhez állítólag a párt és a kormány egyes vezetői részéről is támogatást kaptak, Kádárék azonban nyíltan nem vállalhatták fel ezt a népszerűtlen feladatot, ráadásul egy új ÁVH potenciális veszélyt jelenthetett Kádár számára. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nevében Münnich Ferenc miniszterelnökhelyettes, a fegyveres erők főparancsnoka 1956. november 7-i rendeletében megtiltotta az államvédelmi szervek újjászervezését, és a tilalom ellenére addig felállított államvédelmi szervek haladéktalan felszámolására adott utasítást. A karhatalomban azonban változatlanul tovább tevékenykedtek a volt ÁVH-sok. Ezért 1956 decemberében hivatalosan minden ÁVH-alkalmazottat elbocsátottak és felülvizsgálat alá vetették, amelynek az volt a célja, hogy kiderítsék, az illető részese volt-e az elkövetett törvénytelenségeknek (hamis vallomások kikényszerítése, eljárások indítása és kezdeményezése koholt vádak alapján, törvénytelen fogvatartás, bántalmazás, internálás, kitiltás kezdeményezése, hivatali hatalommal való visszaélés stb.). A felülvizsgáló bizottságok csaknem a teljes korábbi ÁVH-s állományt igazolták.
Az MSZMP Politikai Bizottsága 1961-ben újra napirendre tűzte a ávósok felelősségrevonásának kérdését, és 1962 augusztusában elfogadott határozata végre nevén nevezte a fő felelősöket és ország-világ elé tárta az egykori Államvédelmi Hatóság által elkövetett szörnyűségeket. Azonban nemcsak bírósági felelősségre vonásra nem került sor, de a teljes igazság feltárása is elmaradt. Így például el kellett hallgatni Kádár János Rajk-perben játszott kétes szerepét.
1963-tól az állambiztonsági szervek már főcsoportfőnökségi rendszerben működtek. (Lásd még: III/III.)
[szerkesztés] Idézetek
- „Az ÁVH a párt ökle” (Rákosi Mátyás, 1949)
[szerkesztés] Irodalmi feldolgozás
- Moldova György: Az elbocsátott légió (az felszámolt ÁVH „mezei” tagjairól)


Based on work by