Hunok

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Az európai hunok birodalmának kiterjedése Attila halálakor (453)
Nagyít
Az európai hunok birodalmának kiterjedése Attila halálakor (453)

A hunok Belső-Ázsia sztyeppéiről származó, valószínűleg ótörök nyelvű nomád nép tagjai voltak.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] A hunok eredete

Eredetük pontosan nem ismert, de feltételezések szerint a hiungnuk leszármazottai lehettek, akik fél évezreden át uralták Belső-Ázsia keleti területeit. (Kínai: 匈奴, pinjin: xiōngnú, közelítő mai kiejtés: hsziungnu.) A hiungnuk birodalma az i. e. 3. évszázadtól a 2. évszázadig állt fenn. Állandóan hadban álltak a kínai seregekkel, ami a kínai nagyfal felépítéséhez is vezetett. A korai Han-dinasztia uralkodója végül legyőzte őket, és ekkor két részre bomlott a hiungnu törzsszövetség. A nyugati águkból származhattak a hunok.

A hun népnév elsőként egy 311-es nomád támadásról szóló szogd nyelvű krónikából ismeretes. A 350-es években Közép-Ázsia vagy korabeli nevén Tokharisztán területét egy hódító nomád nép vette birtokába. Uralkodói a Baktriában veretett görög nyelvű pénzérméiken magukat oino néven nevezték, amiből egy hjóno névalak rekonstruálható. Ugyanekkor kínai források is a hiungnuk közép-ázsiai megjelenéséről és Szogdia elleni támadásáról értesítenek. A hiungnu, hun, hjóno nevek kétségkívül egy tőről fakadnak, és feltételezhetően azonos népet jelöltek, amint azt a kínai és szogd írásos források tartalmi egybevetése bizonyítja.[1]

[szerkesztés] Történetük

Amennyiben tehát a hjóno nevű nép azonos volt a hunokkal, akkor a hunok első ismert szállásterülete a közép-ázsiai Tokharisztán volt, ahová a kínai támadások elől vándorolhattak, és ahol jelentős törzsszövetséget alkottak. A korábban itt fennálló alán királyságot (kínai: alan-liao, 阿蘭聊) megdöntötték. Az alánok egy része a Volgán túlra, a Kaukázus északi részéhez vándorolt előlük, a helyben maradtak pedig feltehetőleg összeolvadtak velük.

[szerkesztés] Európai hunok

Kép:Riding hun.png
Íját feszítő hun lovas. Oroszországi sírlelet.

A másik nagyobb szállásterületük ezzel nagyjából egyidőben a Volga vidékén alakult ki, ahová az északi törzsek jutottak el. Az egész kelet-európai sztyeppeövezetet uralmuk alá hajtva itt egy második erős birodalmat hoztak létre. Többek között az itt élő alánokat és gótokat is leigázták.

Innen az Al-Duna és a Balkán felé folytatták hódításaikat. A terület megismerése céljából több sikeres hadjáratot vezettek. Még a Római Birodalom ellen is indítottak hadjáratokat, bár ezek csak amolyan fosztogatások és betörések voltak. Az 5. század elején indultak meg és hatoltak be a Kárpát-medencébe, ahol meg is telepedtek. Attila, a legnagyobb és legismertebb hun király székhelye is itt volt.

453-ban, Attila halála után fiai hatalmi versengése meggyengítette a birodalmat. A küzdelemből Ellák került ki győztesen, de már nem bírta hatalmát megszilárdítani. Sorra támadtak ellene a legyőzött és megadóztatott népek, ami a hunok kivonulásával zárult. Ismét korábbi szállásterületükön, a mai délorosz sztyeppéken telepedtek le, ahol később összeolvadtak más népekkel.

[szerkesztés] Fehér hunok

Toharisztánban 456-ban a Heftal-dinasztia került hatalomra, amiről Toharisztán lakóit heftalitáknak nevezték. A heftalitákat a szanszkrit források húna néven emlegették, amikor betörtek Indiába, és ott újabb birodalmat alapítottak („fehér hunok”).

A közép-ázsiai heftaliták uralmát a türkök támadása döntötte meg. Amikor I. Justinianus bizánci császár (527-565) egy türk követséget fogadott 531-ben, ez a párbeszéd zajlott közte és a követek között:

„Vajon a heftaliták városban laknak avagy falvakban?” Így feleltek a követek: „Uram, ez a nép városokban lakik.” „Tehát”, szólt közbe a császár, „ti nyilván valamennyi városukat elfoglaltátok?” „Úgy van”, felelték a követek.

[szerkesztés] Kaukázusi hunok

682-ben egy Izrael nevű keresztény misszionárius püspök a Kaukázusban és Dagesztánban élő hunokról számol be. Izrael püspök leírja, hogy „keresztény templomok épültek a hunok országában”, beszámol a hunok Derbendtől északra fekvő fővárosáról, „a fénypompás Varachanról”, amelynek utcái, terei vannak, ahol „ügyes ácsok” dolgoznak, akik egy állatmotívumokkal díszített hatalmas keresztet is állítottak, ötvöseik pedig arany- és ezüstszobrokat készítenek.

[szerkesztés] Lásd még

[szerkesztés] Források

  1. Vásáry István: A régi Belső-Ázsia története