Babilon
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Mezopotámia földrajza | |
|---|---|
| Eufrátesz | Tigris |
| Asszíria | |
| Babilónia | |
| Sumer | Akkád |
| Tengerföld | |
| Sumer városok | |
|
|
| Akkád városok | |
| Babilóniai városok | |
|
|
| Asszíriai városok | |
|
|
| Egyéb városok | |
|
|
| szerkeszt | |
Babilon, eredeti görög formájában Babülón, akkádul Báb-ili/Báb-iláni (az istenek kapuja) egy ókori mezopotámiai nagyváros volt az Eufrátesz partján, amely fontos szerepet játszott a korszak történetében. Ma Irakban, al-Hilla városa közelében fekszik.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A város története
Babilon neve presumer eredetű, eredetileg az ismeretlen jelentésű Babilla volt. Ezt az akkád népetimológia később az értelmes, hasonló hangzású „Istenek kapuja” névre cserélte fel.
Babilon, Marduk isten legfőbb kultuszhelyének első említése az akkád Sarrukín idejéből (Kr. e. 24. század) származik. A város fokozatosan növekvő jelentőségét mutatja, hogy a III. uri dinasztia idején már tartományi székhely volt. A Kr. e. 20. század körül amurrúk szállták meg a vidéket, és Babilonban is ők alapítottak dinasztiát. Ez a Kr. e. 19. század végén még I. Samsi-Adad Asszíriájának vazallusa volt, ám Samsi-Adad fiának, Ismé-Dagannak már az Óbabiloni Birodalom alapítójától, a törvényeiről nevezetes Hammurapitól (Kr. e. 1792 – Kr. e. 1750) volt félnivalója. (Az nem bizonyítható, hogy valóban hűbéressé is tette volt hűbérurát.)
Ebben a korban a város már egyértelműen Sumer és Akkád (együttes nevén innentől fogva Babilónia) központja volt, azonban az alapítója halála után egyre gyengülő és mind kisebb területet ellenőrző Hammurapi-dinasztia uralmát Kr. e. 1595-ben megdöntötte I. Mursilis hettita király váratlan támadása. Az ezt követő kassú uralom alatt a királyokat továbbra is Babilonban koronázták meg, de mind nagyobb jelentőségre tett szert a két környékbeli város, a Nergál-szentélyéről híres Szippar és a Nabút mindenek felett tisztelő Borszippa.
A Kr. e. 1. évezredben politikai szempontból Babilon egyértelműen Asszíria alárendeltje lett, azonban Marduk kultusza miatt kiemelt kulturális és vallási szerepe volt, és valamiféle belső önkormányzattal rendelkezett. A helyzetet bonyolította, hogy Babilóniába számos arámi és káld csoport települt, amelyek a helyi elittel és a délkeleti Elámmal összefogva sok esetben megkíséreltek elszakadni az északi birodalomtól.
Asszíriában az egyes uralkodók eltérően viszonyultak a szent városhoz. Szín-ahhé-eriba Kr. e. 689-ben porig rombolta a várost, istenszobrait pedig elszállíttatta, illetve megsemmisíttette. Fia, Assur-ah-iddina és unokája, Assur-bán-apli ezzel szemben bőséges segítséget adott Babilon újjáépítéséhez.
Az Újbabiloni Birodalom központjaként lett igazi világváros Babilonból. A Nabú-apal-uszur által megkezdett építkezéseket fia, II. Nabú-kudurri-uszur (Kr. e. 605 – Kr. e. 562) fejezte be. Ekkor készült el az ókori világ hét csodája között említett két építmény, a kék mázas cseréppel borított, rendkívül impozáns városfal, valamint Szemirámisz függőkertje. Ez utóbbi helyét a mai napig nem sikerült pontosan meghatározni.
Mivel az utolsó királytól, a múzeumot alapító Nabú-naidtól Kr. e. 539-ben ostrom nélkül – sőt a Marduk-papság támogatásával – sikerült II. Kürosz óperzsa királynak átvenni a hatalmat, a frissen felújított, gyönyörű város megmaradt (az egyik) királyi székhelynek. Sőt, a Kr. e. 4. század végén a keleti despotizmus eszmeiségét átvevő Nagy Sándor is Babilonban rendezte be fővárosát. Ő bonttatta le a város híres zikkuratját, a bibliai Bábel tornyát megihlető Étemenankit (nevének jelentése: az Ég és Föld háza). Eredetileg újjá akarta építtetni, ám amikor meghalt (Kr. e. 323), még épphogy befejeződtek a bontási munkálatok. Utódai alatt már nem restaurálták a várost. A Szeleukida Birodalom uralkodói már egy újonnan alapított, Tigris parti városban, Szeleukeiában rendezkedtek be. Egy Kr. e. 275-re datálható tábla arról értesít minket, hogy Babilon lakóit az új város építésére deportálták át Szeleukeiába. Ezt a város, a világmindenség egykori központja, már nem élte túl, és soha többé nem népesült be újra.
[szerkesztés] Az Istár-kapu és a falak
Babilon falairól Hérodotosz azt írta, hogy szélességük elegendő volt ahhoz, hogy egy négylovas fogat megforduljon rajtuk. A régészeti leletek tanúbizonysága szerint a külső falak mintegy 8 kilométer hosszúak voltak. A város maga nagyrészt az Eufrátesz bal partján feküdt, de a túlsó oldalra is átterjedt – a közlekedést híd könnyítette meg. A két királyi palota (az északi és déli palota) közvetlenül a folyóparton, a belső fal két oldalán helyezkedett el. Pontosan mellettük állt a világhírű Istár-kapu, amelynek ma már csak 15 méter mély, téglákból álló alapozása és az égetett cserepei maradtak meg. Ezeket összeállítva a kapu rekonstruált magassága 14,3 méter lehetett. A rajta látható állatábrázolások (Adad bikái és Marduk sárkányai) mázatlan, bitumenbe ágyazott téglákból álltak a talajszint közelében, feljebb pedig domborműves, mázas téglákból.
Az Istár-kapu a belsővárosi Marduk-templomból (Észagila) a külső negyedben fekvő Akítu-templomig nyúló, „amelyen az ellenség nem juthat át” nevet viselő felvonulási úton feküdt. A felvonulási út falait hasonló módon kialakított, Istárt jelképező oroszlán díszítette.
[szerkesztés] Feltárás
Babilon helyét - ma három nagyobb domb az Eufrátesz bal partján - a klasszikus források és az ékírásos leletek alapján határozták meg. 1899-tel kezdődően számos feltárást folytattak itt. Szaddám Husszein idején Babilonban számos épületet restauráltak, több helyen elhelyezve a diktátor képét és feliratait (pl. több téglára felíratta, mímelve a hajdani mezopotámiai szokást, hogy „Építtette Szaddám Husszein, Nabú-kudurri-uszur fia Irak dicsőségére.”) A 2003-as iraki háború során egy amerikai osztag helikopteres bázist alakított ki a térségben, ami régészek szerint óriási károkat okozott - igaz, meg is védte Babilont a műkincsrablóktól. [1]
[szerkesztés] Források
- Roaf, Michael: A mezopotámiai világ atlasza. Budapest, Helikon - Magyar Könyvklub, 1998. ISBN 963-208-507-8; ISBN 963-5487-90-8 Lásd még itt


Based on work by