Szabadkőművesség

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A szabadkőművesség az építőművészetből eredő, annak ősi jelképrendszerét avatási szertartásokon átörökítő spirituális rend. A szabadkőművesek ún. páholyokba szerveződnek, amelyekbe titokzatos beavatási szertartásokon keresztül, titoktartási fogadalom mellett vesznek be új tagokat. A római katolikus egyház a szabadkőműveseket kiközösítette 1738-ban, különösen a jezsuiták illetve a bencések igyekeztek a szabadkőművességet háttérbe szorítani.

Míg a tudomány a világ mennyiségi megragadásával igyekszik azt megismerni, a szabadkőműves filozófia a világ minőségeit kívánja feltárni. A szabadkőművesek úgy gondolják, hogy a minőség képviselői teremtő munkájukkal elvileg szabadon alakíthatják a jövőt, ugyanakkor azért felelősséggel is tartoznak. Az ember tiszteletét hirdetik, a kortársaikért, a világért akarnak tenni valamit, először az alapvető szükségletek, a rászorulók tényleges megsegítésével, nem a távoli jövőben vagy a fizikán túlmutató bizonytalan dimenziókban.

A szabadkőműves közösség lehetőleg nem politizál, nem foglalkozik vallási kérdésekkel, hanem kulturális kérdésekkel törődik. Vannak tagjai között istenhívők, nem feltétlenül ateisták, merthogy a vallászabadság hívei, éppen ezért „filozófiai istenfogalmuk" van, akit a világ nagy építőmestere kifejezéssel személyesítenek meg. A rend titokzatossága miatt gyakran kerül politikai viták keresztüzébe, tagjait rendszeresen megvádolják azzal, hogy a bolsevizmus, cionizmus vagy a judaizmus követői.

Lásd még:


[szerkesztés] Külső hivatkozások